Kelet-Magyarország, 1977. május (34. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-12 / 110. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1977. május 12. Napi külpolitikai kommentár NATO-lovaglás két lovon tálán az almosító LONDONI ESŐ TETTE, talán Carter és a néhány száz fős amerikai sajtókülönítmény kedd esti távozása, szerdán délelőttre elült a „csúcshangulat” a brit fővárosban. Meglátszott ez a NATO-tanácskozást záró sajtóértekezleteken is, amelyeket a válaszolók (Trudeau kanadai miniszterelnök, Luns NATO-főtitkár, Bennett amerikai NATO-nagykövet) szinte kényszeredetten „ledaráltak”: már csak a zárónyilatkozat érdekelte a világsajtó oszladozó seregét. Kedd reggel még tartott a gazdasági és a négyhatalmi csúcs lendülete, s a történelmi levegőt árasztó londoni paloták is kellő ünnepélyességet biztosítottak a kormányfői szintű atlanti tanácskozásnak. A csúcs csúcspontja vitán felül az új amerikai elnök szereplése, keddi beszéde volt, amelyet — a Carter atlanti bemutatkozását árgus szemmel figyelő — nyugateurópai vezetők persze nyomatékkai dicsértek. Kivált, hogy Carter nemcsak az amerikai külpolitika „szívének” minősítette a NATO-t (ezt ujjongva emelik ki a brit sajtó szerdai szalagcímei), hanem illő figyelmet fordított szövetségesei szívügyére is: ígéretet tett európai fegyverek vásárlására, az atlanti fegyvercsere „kétirányú utcává” alakítására az eddigi egyirányú forgalom helyett. A NATO-ÉRTEKEZLET záróközleménye hivatalosan is elfogadta Carter sajátosan kettős javaslatait. Egyfelől hosszú távú, a nyolcvanas évekre szóló katonai tervezést javasolt, a hadügyminiszterek átfogó fegyverzetfejlesztési tanulmányának kidolgozását. Másfelől közös NATO-elemzés elkészítését a kelet—nyugati kapcsolatok távlatairól. Mindkettőnek jövő ilyenkorra, a NATO washingtoni csúcsértekezletére kell elkészülnie, amelyre persze mindenki elfogadta Carter invitálását, talán még a mostani konferenciától távol maradt Giscard d’ Estaing francia államelnök is. A két tanulmány párhuzamossága szembeötlő, s viszonyukat élénken vitatják a Londonban összegyűlt újságírók. Carter is, de főleg több nyugat-európai kormányfő hangsúlyt adott az enyhülés folytatásának, így a belgrádi konferencia „konstruktív” légköre biztosításának (használva persze az atlanti szólamokat az „emberi jogokról”), a kommüniké is szorgalmazza a katonai enyhülésről folyó tárgyalások sikerét, ugyanakkor hangoztatják, „aggodalmukat” a Varsói Szerződés erejének növekedése miatt, s ennek ürügyén nemcsak hosszú távú, hanem — a kelet—nyugati tanulmány következtetéseitől független — azonnali katonai fejlesztési programokat sürgetnek és indítanak be. HOGY TEHAT MELYIK ELEMZÉS LESZ a mérvadó, a NATO-politikát valóban távlatokban meghatározó, az — gyaníthatóan — nemcsak a már megkezdett kelet— nyugati tárgyalások (SALT, bécsi haderő-csökkentési megbeszélések, Belgrád) alakulásától függ, hanem a NATO katonai köreinek a politikusokra gyakorolt nyomásától is. Schmidt nyugatnémet kancellár óvott ugyan a „katonai veszély” túldramatizá- lásától, s Callaghan brit kormányfő is felelevenítette a régi mondást, hogy a tábornokok bízzák a döntést az államférfiakra, ám a következő év nagy atlanti kérdése az, vajon elég erősek lesznek-e ezek a politikusok az enyhülés jövőjéről meghozandó — pozitívan drámai! — döntésekre ! London, 1977. május 11. Avar János A közélet hírei Benke Valéria, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Társadalmi Szemle szerkesztő bizottságának elnöke Szegeden tett látogatást. Benke Valéria délelőtt felkereste az MTA szegedi biológiai központját, ezután a József Attila Tudományegyetemen az oktatással, a neveléssel kapcsolatos eredményekről, az ezzel kapcsolatos feladatokról hallgatott meg tájékoztatást. Benke Valéria délután részt vett a megyei értelmiségi aktíván és a vitában felszólalt. ★ Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront főtitkára szerdán az ÉVM-ben tett látogatást, ahol Bondor József építésügyi és városfejlesztési miniszter és Tóth, Imre, a minisztérium pártbizottságának titkára fogadta. Bondor József tájékoztatta a Hazafias Népfront főtitkárát a minisztérium munkájáról, a budapesti lakásépítés helyzetéről. A tájékoztató után Sarlós István — Bondor József társaságában — megtekintette az újpesti városközpont építését és a 43-es számú Állami Építőipari Vállalat vezetőitől tájékozódott az újpesti lakásépítés helyzetéről. Délután Sarlós István az időszerű bel- és külpolitikai kérdésekről tájékoztatta a minisztérium pártbizottságát, gazdasági, szakszervezeti és KISZ-vezetőit. Szovjet levél Az ENSZ-közgyűlés 21. ülésszakán jóváhagyott kon- vekciót, amely megtiltja, hogy katonai vagy bármilyen más ellenséges célokból befolyást gyakoroljanak a természeti környezetre és a légkörre, ez év május 18-án aláírásra bocsátják Genfben, az ENSZ európai központjában — közölték hivatalosan az Egyesült Nemzetek Szervezetében. Május 31-től New Yorkban, az ENSZ világközpontjában írható majd alá a konvekció. Ennek kapcsán Oleg Troja- novszkij, a Szovjetunió állandó ENSZ-képviselője levelet intézett az ENSZ főtitkárához Waldheimhez és abban tájékoztatta őt arról, hogy a Szovjetunió kész május 18-án Genfben külügyminiszteri szinten aláírni a konvenciót. Ukrajna és Belorusszia állandó ENSZ- képviselői azonos szövegű levélben tájékoztatták ugyanerről Kurt Waldheimet. Mint ENSZ körökben rámutatnak, a szóban forgó konvenció — amelynek megkötését a Szovjetunió kezdeményezte — nagy elvi jelentőségű a fegyverkezési hajsza megfékezése és az új hadviselési eszközök kidolgozásának megtiltása szempontjából. Újjáválasztották a Béke-vi lágta ná cs vezetőségét A Béke-világtanács szerdán délelőtt ülést tartott Varsóban. Az ülésen újjáválasztották a BVT tagjait, valamint vezető szerveit és módosították a tanács vezetőségének felépítését. A módosítások értelmében a Béke-világtanács élén nem főtitkár, hanem elnök áll. A BVT elnökévé Ro- mesh Chandra eddigi főtitkárt választották meg. A tanács vezető szerve az elnöki bizottság, ennek tagjai: a BVT elnöke, az alelnök és a BVT által megválasztott tagok. Az elnöki bizottság választja meg a végrehajtó titkárt és a BVT titkárait. A Béke-világtanács 23 alel- nököt választott, az új elnökségnek 3 magyar tagja van: dr. Sik Endre, az Országos Béketanács Lenin-békedíjas elnöke, Sebestyén Nándorné, az Országos Béketanács főtitkára, a Hazafias Népfront országos elnökségének tagja és Berend T. Iván akadémikus, a Marx Károly Közgazdaság- tudományi Egyetem rektora.’ Rajtuk kívül a BVT tagjaivá választották dr. Bognár Józsefet, Boldizsár Ivánt. Bugár Jánosnét, dr. Cserháti Józsefet, Fábián Ferencet. Hu- bay Miklóst. Káldy Zoltánt, Kovács Jenőt, dr. Lauko Károlyt, Lőrinc Tamást, dr. Ma- koldi Mihálynét. dr. Nagy Gábort, Papp Annát, Pethő Tibort, dr. Réczei Lászlót, dr. Salgó Lászlót, Timmer Józsefet, Takács Erikát és Vályi Gábort. Gyorsított amerikai rakétaprogram Az Egyesült Államok gyorsított ütemben dolgozza ki a különböző szárny asrakétatípusokat. A Pentagon a jövő hétre tervezi egy új típusú szárnyasrakétának a víz alól történő felbocsátását. Az Egyesült Államokban jelenleg hat számyasrakéta-tí- pust dolgoznak ki. E program végrehajtása 5,1 milliárd dollárjába kerül az amerikai adófizetőknek. Kísérleti stádiumban vannak azok a szárnyasrakéták, amelyeknek az lesz a feladatuk, hogy egyebek között bombázógépekről felbocsátva csapást mérjenek szárazföldi és tengeri célpontokra. Mint az amerikai sajtó megállapítja, a számyasrakéta- program lett a legnagyobb akadálya annak, hogy létrejöjjön a hadászati támadó fegyverek korlátozására vonatkozó szovjet—amerikai egyezmény. Nyugtalanító alapkő Bréma mellett, a garlstadti réten lerakták egy új katonai támaszpont alapkövét az Egyesült Államok csapatai számára. Vlagyimir Mihajlov a Pravda szerdai számában erről szóló kommentárjában közli, hogy az ünnepélyes alapkőlerakásnál jelen volt a NATO számos vezető tisztségviselője. A garlstadti réten történtek ellenkeznek a biztonság és az együttműködés megszilárdításának a helsinki záródokumentumban rögzített elveivel. Ez a lépés nem egyeztethető össze a kelet-európai haderők csökkentéséről folytatott bécsi tárgyalások céljaival sem. A bécsi tárgyalásokon a Szovjetunió javaslatot terjesztett elő arra vonatkozóan, hogy ebben az övezetben szüntessék meg a katonai potenciálok növelését — jegyzi meg a Pravda hírmagyarázója. Varsói levelünk Emlékmű □ lengyel nemzet panteonjában, a varsói Powazki temetőbe — mint jobbára külföldi városok temetőibe — aligha pillant be a turista. De ha az útitárs, barát ennek a városnak lakója és megsejti vendégének legkisebb érdeklődését is a történelem, a nemzeti sors múlt ügyei iránt, bizonyosan beiktatja a külföldi barát programjába a temető megtekintését. Mert hisz szép és érdekes ez a temető. Százados fái alatt pihennek a lengyel történelem nagyjai, a nemzeti függetlenség eszméinek harcosai; olyan személyiségek, akiknek neve itt a fejfákon épp úgy olvasható, mint a lengyel és a magyar történelem gyakorta párhuzamosan íródott lapjain... Van ennek a varsói Powazkinak olyan területe is, ahol megfeledkezik a nézelődő arról, hogy szép és érdekes a temető. Itt a sok keskeny parcella között nem jut szóhoz, nem talál szavakat, megfelelő szavakat a látogató. Itt csak himnuszt szabad énekelni vagy hallgatni kell! Az indulatnak, felindulásnak, meghatódás- nak csak férfiasán elfojtott módon lehet kifejezést adni. A vendéglátó, a varsói jóbarát nem azért sétál vendége mellett fásultan, mert már megszokta a látványt. Neki már itt is, Auschwitz múzeumában is, Treblinká- ban és Majdanek barakkjai között elfogytak a köny- nyei. Pedig édestestvére is nyugszik itt, az ezernyi, kis méretű vas sisakkal megjelölt sírok egyikében. A 12 éves Jurek a varsói felkelés gyermekzászlóaljának küldönce egyik barikádtól a másikig futott. Délután fél négy körül eltalálta egy német mesterlövész golyója. Hősi halált halt. Ezernyi aprócska sír, ezernyi aprócska rohamsisak, ezernyi meggyilkolt nemzeti hős: gyermekek, ifjak — varsói felkelők... A temető előtt parkol a barátom kocsija. Tűzpiros 126-os Polski, Átsuhanunk a fasoron, a lengyel metropolis centrumán, megyünk egy másik külvárosba, a központtól 12 kilométernyire fekvő Medzylesiebe. A Visztula jobb partján, 17 hektáros fenyőerdőben gigantikus építkezés utolsó simításai folynak. Kísérőm négy évvel ezelőtti újságot vesz elő táskájából, mielőtt belépnénk az építkezés területére. .......1939 és 1945 között gyermekeink milliói haltak meg lengyel földön, börtönökben, koncentrációs táborokban, városaink házaiban és utcáin; gyermekek és ifjak milliói estek el hősi halállal, kínszenvedések közepette. Emléküknek tisztelgünk, amikor az élőknek megadjuk mindazt, ami nekik nem juthatott: szívünket, szeretetünket, gondoskodásunkat egészségükről és az élet örömét a szocialista hazában.” Az újságkivágás azt az idézetet tartalmazza, amit négy esztendővel ezelőtt az épület alapkövével együtt befalaztak a fundamentumba. Varsói barátom alaposabb magyarázattal is szolgál. Ewa Szelburg Zereba, a mai lengyel gyermekirodalom neves szerzője 1965-ben javasolta, hogy a földalatti ellenállás, a partizánmozgalom, a koncentrációs táborok gyermekmártírjainak korszerű kórház építésével állítson emléket a lengyel társadalom. A kezdeményezés óta az emlékmű-kórház építésére összefogott mindenki. Az alap bankszámlájára özönlött a pénz. Csupán a Lengyel Harcerz Szövetség úttörői hulladék- gyűjtésből 35 milliót fizettek be a „Gyermekek — gyermekeknek” akció során. És a kórház épülete — hatalmas gyermekegészségügyi kombinát, a legkorszerűbb felszerelésekkel — már áll. Első rendeléseit még az ősz előtt megkezdi és teljes átadása után évente 7000 gyermek kórházi ápolását és 60 000 gyermek ambuláns kezelését végezhetik az ország legjobb specialistái. Barátommal megnéztük az építkezést. A látvány lenyűgöző. Kisebb lakónegyednek is beillő méretek... Visszaautózunk a főváros szívébe. A Marszalkowska és a Jerozolimskie fasor kereszteződésében kiszállok. Egyedül szeretnék maradni a nap két élményével. Talán száz métert sem kellene megtennem, hogy bemenjek abba a régesrég újjáépült belvárosi mellékutcába, ahol 1944 szeptemberének utolsó napjaiban fasiszta golyó ütött halálos sebet a 12 éves felkelő testén. Most nem megyek oda. Belemeresztem tekintetemet a lüktető világváros forgalmába, az autók suhanó oszlopaiba. Kétéves szőke kislány hajt el mellettem a járdán három kerekű biciklin. Jégkrémet nyalogat. Meg mernék rá esküdni, hogy szerinte a világon a legjobb fagyi Varsóban, a Foksal utcában kapható ... Varsó, május 5. Szilátwi Szahohu Peking: tények és találgatások Nemrég volt fél esztendeje, hogy Kínában a jelenlegi vezetés kiszorította a hatalomból az úgynevezett „négyek bandáját”, amelynek leglátványosabb személyisége kétségkívül Mao özvegye, Csiang-csing volt. Azóta a világ legnagyobb lélekszámú országának belpolitikai fejleményei csak többszörös szűrön keresztül jutnak a nyilvánosság elé. Miután a rendelkezésre álló kínai információk igen nagy része ellenőrizhetetlen, a különböző kombinációkra tág tér nyílik. Ebből következik, hogy a kínai belpolitika fejleményeiről napvilágra kerülő híreket kellő óvatossággal keli fogadni. Némileg más a helyzet a külpolitika bizonyos fő vonalaival kapcsolatban. A Mao Ce-tung halála óta eltelt időszak, majd a „négyek bandájának” kiszorítása óta lepergett fél esztendő megmutatta, hogy a kínai vezetés mindeddig nem módosította az immár több, mint másfél évtizede kibontakozott és megmerevedett szovjetellenes politikai vonalat. A szovjet sajtó ezt számos cikkben bizonyította. Legutóbb az Izvesztyija március végén „Szovjetellenes hisztéria Pekingben” című elemzésében foglalkozott a kínai külpolitikával s a cím önmagában jellemzi azt a kurzust, amely továbbra is uralkodónak tűnik Pekingben. Természetesen kínai részről nemcsak nyilatkozatokról van sző. A felszín alatt folytatódik az amerikai kapcsolatok kiépítése és szimbolikusnak is tekinthető, hogy Carter elnök fia is tagja volt a legutóbb Pekingbe látogatott „jószolgálati küldöttségnek”, jelezvén, hogy Carter személyesen is érdekeltségét nyilvánította a kínai—amerikai kapcsolatok továbbépítése Iránt. Szerves része ennék a képnek az a rendkívüli és voltaképpen a protokollszabályok- nak meg sem felelő fogadtatás, amelyben Thatcher asz- szony, az ellenzékben lévő angol konzervatívok vezetője részesült Pekingben. A fogadtatás olyan jelleget öltött, mintha a konzervatívok lennének kormányon és aktív angol miniszterelnök látogatott volna Pekingbe. A látogatás alkalmat adott a pekingi vezetésnek arra, hogy ismételten szolidaritását nyilvánítsa Nyugat-Európa leg- reakciÓ6abb és legélesebben szovjetellenes köreivel és támogassa szovjetellenesen értelmezett „nyugat-európai egység” gondolatát. Végül: a hajdani BelgaKongó, a mai Zaire területén kirobbant fegyveres konfliktussal kapcsolatban Peking egyértelműen az intervenciójukat kiszélesítő tőkés hatalmak oldalán áll, sőt, maga is fegyverek és hadianyagok szállítására készüL De: nem változtat azon, hogy e kínai magatartás „bambuszfüggönye” mögött továbbra is megfigyelhetők a belső bizonytalanság jelei. Általánosan elfogadott volt fél esztendővel ezelőtt az a vélemény, hogy Csiang-csing és a „négyek” politikai veresége az úgynevezett „mérsékeltek” győzelmét jelenti a „radikálisok” felett. Belpolitikai vonatkozásban valóban előtérbe került a belső konszolidációnak, a gazdasági helyzet megszilárdításának, az államapparátus stabilizálásának az a vonala, amelyet annak idején Csou En-laj miniszterelnök képviselt. Ezzel párhuzamosan természetszerűen háttérbe kellett szorulnia a kifejezetten anarchista vonásokat mutató, a gazdaságot szétziláló, az államapparátus, a párt és a hadsereg viszonyát megbontó szélsőséges vonalat érvényesítő kurzusnak, amelynek a „négyek” voltak a hordozói. Ezen a rendkívül általános és ma is elfogadott értékítéleten belül már csak kombinációk állnak rendelkezésre, hogy a győzelem mennyire szilárd, hogy az egyes tartományokban pontosan milyenek az erőviszonyok, s hogy melyek a határai a Mao Ce- tungot a kínai politikai piramis csúcsán követő Hua Kuo- feng hatalmának. A legutóbbi három hétben azonban a figyelem középpontjába került egy olyan személyi-hatalmi probléma, amelynek végső megoldása közvetve választ adhat az említett kérdésekre. Ez pedig a volt első miniszterelnök-helyettes, Teng Hsziao-ping re- habilitása. Emlékezetes, hogy Teng az ún. „kulturális forradalom” idején tűnt él a politikai porondról. Ezt követően Csou En-laj a belső harc következő fordulójában visszahozta a hatalomba és helyettesévé tette. Csou En-laj halála után, 1976 elején Teng Hsziao-ping ismét kiszorult minden hatalmi pozícióból és heves politikai kampány indult ellene. Miután a „négyek bandájának” bukását általában úgy értékelik ma is, mint a Csou En-lajtól örökölt „mérsékelt-pragmatikus” vonal győzelmét — logikus volt, hogy napirendre kerül Csou En-laj bizalmasának és kiszemelt utódjának, Tengnek a rehabilitása is. Pekingből már március közepén olyan jelentések érkeztek, hogy a politikai bizottság döntést hozott, amely szerint Teng Hsziao-pinget vissza kell helyezni miniszterelnök-helyettesi tisztségébe, valamint azokba a magas párt- és katonai funkciókba (a központi bizottság alelnöke, a vezérkar főnöke), amelyeket elmozdítása előtt betöltött. Azóta több, mint egy hónap télt él és burkolt utalásokon kívül kínai részről nem hangzott el semmilyen, hivatalosnak tekinthető nyilatkozat Teng Hsziao-ping sorsáróL Mindenesetre Teng esetleges megjelenése módot nyújthat olyan nyilatkozatokra és politikai lépésekre, amelyek alapján a jelenleginél megbízhatóbban lehet majd megítélni Kína politikai erőviszonyait. le
