Kelet-Magyarország, 1977. május (34. évfolyam, 101-126. szám)

1977-05-08 / 107. szám

1977. május 8. KHI VASÁRNAPI MELLÉKLET \ Beszélgetések \ a szeretetni / TERMŐ ÉKES AG, TE, JÓ ANYA, ÉLETEMNEK ELSŐ ASSZONYA, NAGY MELEG VIRÁGÁGY, PARNA-HELY, HAJNAL HARMATÁVAL TELT KEHELY ... (WEÖRES SÁNDOR) — Földet művelt, ellátta a háztartást és minket, a 4 gyereket — emlékezik édes­anyjára Sitku Andrásné. — Édesapa hosszú évtizedek óta ingázik. Budapestre jár el dolgozni. Az ő keresete min­dig kevésnek bizonyult. Ezért kellett anyának a dohányföl­det vállalnia. Emlékszem, in­kább megvonta szájától a falatot, hogy nekünk minde­nünk meglegyen. Magára so­ha nem költött. Egy-egy új ruhát, pulóvert vagy kendőt még a mai napig is mi vá­sárolunk neki. Sitku Andrásné, a Vörös Október Férfiruhagyár nyír­egyházi egységének dolgozója ma is elérzékenyül, ha em­lékezik. — Édesapa és két kishú- gom sokat betegeskedett Én jól tanultam az általánosban. Mégsem mehettem tovább, mivel szüleim dolgoztak, és nem volt, aki ügyeljen a két kislányra. Ez nagyon fájt anyánknak. A legnagyobb csa­pás 8 évvel ezelőtt követke­zett be, mikoc-, meghalt Jo- lanka húgom. Még a mai na­többet maga az ünnepelt te­vékenykedik. Lázas izgalom­mal készült. Főleg a maga örömére, hiszen akkor a leg­boldogabb, ha együtt láthat, s finom falatokkal jól tart­hat bennünket, gyerekeket. Orosz Éva, aki szintén a VOR nyíregyházi egységének dolgozója, legalább olyan lelkesen készült, mint édes­anyja. A gonddal kiválasztott ajándékot már régóta dug- dossa. Oroszéknál régi ha­gyomány, hogy a 12 gyerek együtt köszönti az anyukát. Amíg István is megjön Pécs­ről, talán dél is lesz. A kö­zös ebéd után beszélgetésre ül össze a család. A „mi új­ság, hogy vagytok” kérdé­sek után — szokás szerint — a múlt is megelevenedik ... — Édesapám, a gazdag kis­kereskedő fia még a kitaga­dás árán is feleségül vette anyát, aki cselédlány volt. Szüleim a nulláról indulva kezdték közös életüket. Még­is, azt, hogy szegények vol­tunk, mi gyerekek alig érez­tük meg. Sitku Andrásné pig sem heverte ki teljesen az édesanyám ezt a megráz­kódtatást. Az elmúlt években — mint a fiatalasszony mondja — a munka, s a többi gyerek hozott feledést. A mama a pócspetri termelőszövetke­zetben dolgozik, vagy tíz esz­tendeje. Nagylányában, Sit- kunéban sok öröme' van. Férjével házat vettek, szépen berendezték, jól élnek a fia­talok. A szülőkkel sokat föl­keresik egymást: hol Mariék mennek Pócspetribe, hol az anya utazik Nyíregyházára. Május 8-án a régi házban ünnepelnek. Apát is várják Budapestről. Ami hónapok óta nem sikerült: végre együtt lesz az egész család. — Nálunk már egy hete tart az ünnepi felkészülés: sütés, főzés, takarítás. Leg­Ahol ennyi a gyerek, sok vidám, vagy könnyes emlékű eset is akad. A csíntalanságá- ról híres Évát kapitánynak hívták a többiek. Mint be­vallotta, sok szidást és po­font is kapott a mamától — de igazságosan. — Csak jót tett nekünk az anyai szigor. Mind a tizen- kettőnkből ember lett. Vala­mennyien jól dolgozunk, a többségnek szakmája, sőt Mária nővéremnek diplomá­ja is van. A legtöbbet mind­ezért anyának köszönhetünk. Mindig meghallgatott, ha kellett tanáccsal, pénzzel se­gített. Számomra olyan volt, mint egy kedves, megértő barátnő. Nem túl idős, mind­össze 53 éves. De én észre- veszem rajta, hogy már elfá­radt. Helyes Andrásné nemcsak ANYÁK NAPJÁN EGY CSOKOR VIRÁG, EGY RÉGEN MEGKÍVÁNT, DE EL NEM ÉRT RUHADA­RAB, VAGY DÍSZTÁRGY, EGY KÖNYV — S KI TUDJA MI MINDEN REJTEZIK MÉG AZ ÉDESANYJUKAT KÖSZÖNTŐ APRÓBB-NAGYOBB GYERMEKEK AJÁNDÉKOZÓ KEZÉ­BEN. KI-KI TEHETSÉGÉHEZ MÉRTEN EMLÉKEZIK MEG KÖZÖS ÜNNEPÜNKRŐL, AZ ANYÁK NAPJÁRÓL. HA MÁS NINCS, ELÉG EGY MOSOLY, S EGY MELEG ÖLELÉS — HISZ ENNEK LEGALÁBB ÚGY ÖRÜLNEK AZ ANYUKÁK. ad, de kap is anyák napján. Maga is „gyakorló” édesanya. — Reggel indítom 12 éves Ildikó lányomat az iskolába, s hallom, hogy ugyanazokat a szavakat mondom, amiket évekkel ezelőtt édesanya mondott, mikor engem útnak engedett. Tejet forralok, ebé­det főzök a 6 éves Bandiké­nak — s közben úgy kava­rom az étéit, s úgy tárom szét karom szaladó fiacskám előtt, ahogy ő tette. Helyesné és 4 testvére mozdulataiban is hordozza a szülői ház, az anya emlékét. Életmódjukban mégis má­sok, mint szüleik voltak. — Édesapám 80 százalékos rokkant, ezért leszázalékol­ták. Kevés pénzt keresett, s mi ebből az egy fizetésből éltünk. Ez anya gondos be­osztása révén mindig sike­rült. Amint felcseperedtünk, dolgoznunk kellett. A fiúk­nak könnyebb volt, hiszen szakmát tanulhattak. Ne­künk, lányoknak ez csak ké­sőbb, felnőtt fejjel adatott meg, mikor elhelyezkedtünk a Vörös Október Férfiruha­gyárban, jelenlegi munkahe­lyünkön. Helyesné még tehénre vi­gyázott, kenyeret dagasztott — az ő gyerekei csak hírből, tv-ből ismerik ezeket a mun­kákat. De az ő családjukban már az alázat is ismeretlen, ahogy édesanyja kiszolgálja az apját fiatal korától kezd­ve. Anyák napján rendszerint a szigorú öreg is megenyhül és virággal, egy doboz bon­bonnal áll felesége elé. Ezt a napot úgy 15—20 éve ün­nepük meg rendszeresen He­lyesék és a nagyszülők. Ilyenkor hangos szó csendül az öreg szülői házban, s mint valamikor régen, a gyermekkorban, népes, vi­dám család üli körül a kis- szobában az ünnepre terített asztalt. Kevés gyereknek adatik meg az az öröm, hogy olyan szép dicséretet halljon az édesanyjáról, mint amilyet a fehérgyarmati Feczák Zsuzsa hallott. — Nyolcadikos voltam, mi­kor iskolánkban tanfolyamot indítottak felnőtteknek a 7—8. osztályos bizonyítvány megszerzéséért. Anya hat ele­mit végzett, ezért szóltam neki a lehetőségről. Boldogan jelentkezett. Esténként anya és lánya együtt tanultak. Furcsa pá­ros volt az övék, hiszen Fe- czákéknál Zsuzsa segített a bonyolult egyenletekkel, tör­ténelmi évszámokkal birkó­zó anyának. Nem eredmény­telenül ... — Anyu gyönyörű bizo­nyítványokat hozott. A leg­nagyobb öröm mégis az volt, mikor a földrajztanárunk megszólított és szólt, hogy mindig szépen készül és jól tud az édesanyám. Rettentő büszke voltam rá, hiszen tud­tam, hogy sokat kínlódik a jó jegyekért. Később Zsuzsa bekerült a Fehérgyarmati Zalka Máté Gimnáziumba, ahol egyből alapszervezeti KlSZ-titkár- rá választották. Nehezen ment az átállás. Ekkortól in­kább a kislány igényelte a bátorítást. — Egyik nap sírva mentem haza. Beszámolót kellett ír­nom a KISZ megbízásából, közben pedig ott várt a sok tanulnivaló. Anya vigasztalt. Mondta, ne sírjak, hanem lássak munkához. Biztosan menni fog. Igaza lett. Estére valamennyi feladatom elké­szült. — Anya amellett, hogy el­látja a családot, gondozza az almáskertet is. Sőt tyúkot, disznót nevel. Ha van időm, segítők egy-egy kicsit neki. Egyrészt mert szívesen válla­lom az otthoni munkát — de nemcsak ezért. Olyankor na­gyon hálás nekem. Meleg, barna szemű kisfiú várakozik az iskolaudvaron. — A néni jött az újságtól? — kérdezi. — Erre tessék — mondja, s udvariasan félre­áll. Balogh László, a nyíregy­házi 3-as iskola ötödikes ta­nulója nevelőszülőknél él. Egynapos volt, mikor vér szerinti anyja elhagyta. — Az első anyukám há­romévesen vett magához. Nem lehettem nála sokáig, mert már öreg volt. Kevés emlékem maradt róla. Má­sodik nevelőszüleimnél bol­dog éveket töltöttem. Egyik nagy élményem egy kazinc­barcikai utazás, ahová ők vittek el. Mindkettőjüknél jó volt. De legjobb a harmadik — jelenlegi — szüleimnél, Nagy Zoltánéknál. Másodi­kos koromtól lakom velük. Míg kicsi volt, úgy tűnt, hogy zátonyra fut a gyerek élete. Ám Lacinak szerencsé­je lett. Nagy Zoltánéknál sze­rető család veszi körül. — Apukának és anyuká­nak szólítom szüléimét. Bol­dog vagyok közöttük. Ná­lunk nincs kivételezés: min­denkinek egyformán jut ru­hából, ételből, szeretetből. Két nővérem, Nagy Ágnes és Éva igazi testvérüknek te­kintenek. Vasárnap anya Lacitól is megkérdezi, mit szeretne en­ni? Rendszerint a legkisebb szája íze szerint készít cse­megét: finom tésztákat süt. A tanulásban Éva segít a legtöbbet. Sok közös prog­ramjuk van. Nyáron együtt jártak Szoboszlóra és a nyír­egyházi strandra egy-egy hét végén. Anyuka megígérte, hogy most nyáron is menni fognak ilyen kirándulásokra. • Kanalak, villák csörrennek — ebédidő van a leveleki óvodában. Az apróságok még rakoncátlankodó kézzel mar­kolják az evőeszközöket. El­képzelem, hogyan próbálták rendre kényszeríteni ügyet­len ujjacskáikat, mikor az anyák napi virágot rajzolták. Mert ők már megemlékeztek erről a napról — május 1-én. — Énekeltünk, táncoltunk, verseltünk. Volt a Kácsa- kácsa, meg a Hajlik a meggy­fa is — sorolja bátran Dávida Csaba nagycsoportos óvodás. Hogy még nagyobb nyomatékot adjon szavainak, fölpattan, s már mutatja is, hogyan játszottak. — Aztán odaadtam a virágot. Nagyon örült neki anyu. Azt mond­ta, hogy nagyon szépre si­került. öcsi egy szívet ké­szített. A kultúrházból fagyizni in­dult a Dávida család. Csaba nagy örömére éppen citrom­fagyit mértek. Innen haza­mentek, ahol a kiadós eb&l után közös játékra is sor ke­rült. Ez is jó volt, hiszen a mama legtöbbször nem ér rá. — Reggel 7-kor ébreszt édesanya. Kimegyünk Öcsivel reggelizni. Addig ő dolgozik. Megeteti a csirkét, kacsát. Szépen felöltözik. Megfésüli szőke haját. Ezt olyan jó néz­ni. — És anya mikor reg­gelizik? — Nem tudom. Nem szokott sose velünk enni. Otthonról együtt indul anya meg a két gyerek. A tanácsnál válnak el, ahol Dávidáné gyors- és gépíró. Csaba és a kiscsoportos Jó­zsika kézenfogva mennek to­vább. — És mi történik délután? — Ötkor hazamegyünk. Én meg Öcsi játszunk. Apu is játszik velünk. Anya dolgo­zik. Főz, meg mos. Aztán eszünk, megmosakszunk, té­vét nézünk. Este mikor le­fekszünk, anyuka mindig odajön, betakargat. Ilyenkor beszélgetünk. Olyan jó, ha ott van. Mert nagyon szép ... Nyolc éve már, hogy ket­ten ülnek esténként terített asztalhoz a Kührner család­nál. Éva, a nyíregyházi Bes­senyei György Tanárképző Főiskola 2. éves könyvtár­biológia szakos hallgatója 13 évesen vesztette el édesapját. Szerencsére nem ismerte meg az árvák sokszor nehéz, le­mondásokkal teli sorsát. Édesanyja kiegyensúlyozott életet biztosított számára. — Naplóírás, hatalmas tit­kok, „élet-halálra” szóló ba­rátságok kísérték az én ka­maszkoromat is. Apa halála­kor mindez elveszítette je­lentőségét. Hirtelen komo­lyodtam. Édesanyám — aki 40 éves volt, mikor szület­tem — nagyon igényelte a társaságomat. Ez érthető, hi­szen nincs testvérem. Ez a fordulat minden ad­diginál közelebb fűzte anya és leánya kapcsolatait. — Kisebb korom híres csavar­gásai, s az estébe nyúló em­lékezetes tollaslabdacsaták elmaradtak. Inkább ösztönö­sen éreztem, mint tudtam, hogy bizalommal, szeretettel segíthetek édesanyán. Pedig ő ritkán mutatta ki fájdal­mát : rendkívül zárkózott ter­mészetű asszony. Aztán jöttek a nagy, el­döntésre váró kérdések. Együtt határoztak arról, hogy anya ne vállaljon nyugdíja­zása után 4 órás munkát, és hogy Éva melyik iskolába kérje felvételét. — Édesanya élete követen­dő minta előttem. Későn ment férjhez, így megalapo­zottan döntött a párválasz­tásban. Hangos szó nem esett szüleim között. Az apróbb nézeteltéréseket is simán át­hidalták. Maximálisan alkal­mazkodtak egymáshoz, és apa sokat segített az otthoni mun­kában. Persze jó pár dolog van, amit másként tennék mint ő. Szerintem aránytala­nul sok energiát pazarol a háztartásra, a főzésre. Ne­hezen bírtam rá, hogy vi­gyük a Patyolatba az ágyne­műt. Ebben konzervatív. Ma­gánéletének boldogságát sze­retném a magam életében is megvalósítani... írta: Házi Zsuzsa Fotók: Gaál Béla Helyes Andrásné Orosz Éva

Next

/
Thumbnails
Contents