Kelet-Magyarország, 1977. május (34. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-29 / 125. szám
Könyv Kádár János Olaszországba látogat Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsának tagja Giulio Andreotti- nak, az Olasz Köztársaság minisztertanácsa elnökének meghívására a közeljövőben hivatalos látogatást tesz Olaszországban. (MTI) Gierek Berlinben Szombaton délelőtt megérkezett Berlinbe Edward Gie- reknek, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának vezetésével a lengyel párt- és állami küldöttség, amely a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottsága, a Német Demokratikus Köztársaság államtanácsa és kormánya meghívására kétnapos hivatalos, baráti látogatást tesz az NDK-ban. A delegáció részt vesz a hét végi nagyszabású NDK—lengyel baráti találkozó berlini és frankfurti eseményein. Külföld, Balaton és megyénk Hatezer szabolcsi úttörő a nyári táborokban Szabolcs-Szatmár megyében nyaranta 6000 gyermek tölti a vakáció egy részét úttörőtáborokban. Közülük 900 juthat el Zánkára és Csillebércre — kaptuk a tájékoztatást a közelgő nyár táborozási lehetőségeiről Milei Lajosné megyei úttörőelnöktől. — A járási, megyei és országos táborhelyeink befogadóképessége korlátozott, bár minden igényt kielégítő, szép táborok létesültek és működnek Rákamazon, Tibor szálláson, Gergelyiugomyán, Tivadaron, Dombrádon, Ib- ráni/ban és Csengerben, sőt a Balaton északi partján lévő Káptalanfüreden is van tár bor. — Az idei nyáron 150 pajtás juthat el Szigligetre. A ru- dabányai és mátészalkai úttörőcsapatok összefogása is gazdagította az állandó táborhelyek skáláját Népszerűek és hasznosak a külföldi cseretáborok. A korábbi évek szép hagyományait folytatva Magdebwgba, a Szovjetunióba és Lengyelországba juthatnak el szabolcsi gyerekek és viszont A vakációzó gyerekek programjában sajátos helyet foglalnak el a szaktáborok, amelyek közül a honvédelmi szaktábor munkájáról szólt elsőként az úttörőelnök. — Ezeket a szaktáborokat a fegyveres testületekkel közösen, nagy figyelemmel készítjük elő — mondta. Egyre több csapatnál alakulnak meg az úttörő gárda alegységei. Más szaktáborokat is szerveznek. A népi tánc hívei Balkányban találkoznak majd. Szakosított a repülőéi hajómodellezök, továbbá az úttörö technikusok tábora. A sportfelösök és játékmesterek, honismereti szakkörök tagjai is együtt élvezhetik a nyár örömeit a járási táborokban. Aker ékpáros-, vízi- és gyalogtúrákat is fontosnak tartja az úttörőelnökség. A Szatmár-Bereg kerékpárostúrát második alkalommal hirdette meg. Megismerhetik a részt vevő pajtások megyénk irodalmi, történelmi nevezetességeit, amelyekre már a felkészítés Időszakában fel kell hívni figyelmüket. Egy országos felhívásról is szólt az úttörőelnök. Nemcsak a megyében ismertette ugyanis a megyei szakbizottság a Szamos—Tisza vízitúra útvonalát, programját, hanem országosan. Jelentkezhet minden saját csónakkal rendelkező vízi őrs. A Csen gértől Tokajig tartó 11 napos túra soha el nem felejthető élmény gyerekeknek, felnőtt vezetőknek egyaránt. Talán legmerészebbek a gyalogosan közlekedő vándortáborok résztvevői. Ez sem tartozik megyénkben a nagy múlttal rendelkező táborozási formák közé. Az elmúlt évben még csak 4 csapat merészkedett el otthonról, ezen a nyáron 8 csoport 250 gyerekkel vág neki a Zemplén, a Bükk, a Mátra és Budapest felé vezető utak valamelyikének. Az ibrányi Rákóczi Tsz-ben 10 darab SZK 4 és 5 típusú kombájnt készítenek elő június 20-ra. Szükség is lesz a gépek jó munkájára, mert a szövetkezetben több mint 3 ezer hektár kalászost termelnek az idén. (Elek Emil felvételei) Elvetették a tavasziakat Amint az várható volt, mezőgazdasági üzemeink a hét végére végeztek a kukorica és jórészt a napraforgó vetésével is. Kukoricából több mint százezer hektáron, napraforgóból 14 ezer hektáron felül került földbe a mag. A silókukorica vetésétől eltekintve gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy megyénkben a tavasziak vetése befejeződött. Annak ellenére, hogy az elmúlt két hétben több volt a száraz, napos idő, mint az eső, még mindig jelentősek a felszíni vizek. Bár szórványosan, de összességében nagy területű a víznyomásos szántó. Ezért mintegy 8 ezer hektáron még várni kell a vetéssel, ezeken a területeken többnyire silót, egynyári takarmányt vetnek majd a gazdaságok. Jól hasznosíthatók a vizes részek kései zöldségfélék, káposzta, karalábé, uborka, zöldbab termesztésével is. Ezekre a zöldségekre a konzervgyárral pótszer- ződés köthető, de a konzervgyári aitapanyag biztosításán túl a friss zöldségellátás is javítható ezáltal. A kedvező időjárás hatására a dohány palántázása az elmúlt napokban szintén felgyorsult. Ezzel a munkával ma már 75 százaléknál tartanak, s a legtöbb gazdaságban nyújtott műszakban, vasárnap is végzik a munkát. Várható, hogy a jövő hét végére a dohány palántázása a legtöbb helyen megtörténik. Az eredetileg tervezett 8437 hektár zöldségterület bevetése, illetve a palánták kiültetése a hét végén már 95 százaléknál tartott, csak a téli Káposzta, karalábé, karfiol palántázásából maradt hátra jelentősebb mennyiség. A gávavencsellői Szabadság Tsz gépműhelyének udvarán egy E 512-es NDK kombájn javításán dolgozik Türk Mihály és Tóth János szerelő. A vetés befejezésével a mezőgazdasági üzemek a legnagyobb erőket a növényvédelmi, növényápolási munkákra összpontosították. A cukorrépánál már korábban befejeződött a sarabolás, egyelés, befejeződött a kipusztult területek újravetése is több mint 280 hektáron. A dohánypalánták szépen megeredtek és az első ültetések sekély mélységű sarabolásá- ra is sor került. Jó tapasztalat, hogy a gyomirtásra használt vegyszerek hatása a májusban hullott csapadék köKiváló gazdaság a pátrohai Zöld Mező Az elmúlt évi eredményes gazdálkodása alapján elnyerte a Kiváló Termelőszövetkezet címet a pátrohai Zöld Mező Termelőszövetkezet. A kitüntetés átadására május 28-án került sor. Czine Ferencnek, a termelőszövetkezet elnökének Hekmann László, a megyei párt-vb tagja adta át az oklevelet. A termelőszövetkezet Széchenyi István nevét viselő szocialista brigádja elnyerte A szakma kiváló brigádja címet, a brigád vezetőjének az erről szóló oklevelet dr. Dajka Balázs a MÉM személyzeti főosztályvezetője nyújtotta át. Részt vett az ünnepségen Bacsu József, a megyei tanács mezőgazdasági osztályvezetője, valamint Sípos Béla. a tsz- szövetség titkárhelyettese. A pátrohai Zöld Mező Termelőszövetkezet 5547 hektáron gazdálkodik. Sikereikhez nagymértékben hozzájárul, hogy az elmúlt esztendőben 797 hektárról átlag 40 mázsás búzatermést takarítottak be. Kiváló eredményt értek el a cukorrépa-termesztésben, 400 hektáron az átlagtermés 434 mázsa volt 350 hektáros burgonya vetésterületükön jelentős részben vetőburgonyát termesztettek, az átlagtermés 143 mázsa volt A gazdálkodásban elért jó eredmények pozitív hatással vol tak a termelőszövetkezeti tagok Jövedelmére. Az egy munkanapra eső kereset 151 forint az egy dolgozóra jutó jövedelem 37 ezer 514 forintra alakult Az ünnepségen Egri Gyula, Klapcsik Kálmán, Márton László, Magány Károly, Pásztor Emma és Pethő Julianna a Mezőgazdaság Kiváló Dől gozója kitüntetést kapta. vetkeztében az elmúlt évinél jobb. Őszi kalászosaink közül a rozs virágzása már a befejezéshez közeledik, és megye- szerte virágzik a búza, a nagyüzemek az aratásra készülődnek. Ez a legalkalmasabb idő arra, hogy a gazdaságok elvégezzék a termést fokozó lombtrágyázást. A repülőgéppel, helikopterrel történő permetezést folyamatosan végzik, a lombtrágyázást összekapcsolják az erős lisztharmat elleni védekezésseL A tavaszi vetések általános értékeléséhez hozzá tartozik: mezőgazdasági üzemeink nemcsak arra törekedtek, hogy jól elmunkált talajba juttassák a magot, de arra is, hogy minden termőterületet hasznosítsanak. A megyei pártbizottság januári határozata felhívta a gazdaságok figyelmét a parlagterületek megmunkálására is. A korábbi évekhez viszonyítva ilyen vonatkozásban is jelentős fejlődés történt, a már említett víznyomásokon kívül május végével műveletlenül nem maradt terület. Jelentések számolnak be arról is, hogy a nagyüzemi mezőgazdaságok többségében már készülnek a nagy nyári munkára, az aratásra. A gépműhelyekben a soron kívüli munka mellett főfaladat a kombájnok javítása, felkészítése a kalászosok betakarítására. XXXIV. évfolyam, 125. szám ARA: 1 FORINT 1977. május 29., vasárnap H ért ha attól tartanátok, hogy tudatlanság miatt, / A mit finomul beszéltek, a néző nem érti majdan, / Ettől már ne féljetek, mert már nem úgy van, mint elébb. / ... / S könyve lévén mindenik- nek, önmagát képezheti; / ... / Semmit is ne féljetek hát / A nézők miatt, mert bölcsek, bátran mindent mondjatok”. Érdemes újra elolvasni ezeket a buzdító sorokat most, a könyvünnepen. Nem azért, hogy elüssük élét olyan közhellyel: lám, nincs új a nap alatt. (Más- félezer-egynéhány évvel ezelőtt Athénban Arisz- tophanész szavaival örülhettek annak, hogy a közönség érti a finom beszédet, mert művelt már.) Hanem, hogy a könyv ünnepére a könyv hivatását vessük egybe a görög vígjátékíró komoly szavával. Az ugyanis a könyvek dolga, hogy kimondják, amin pörölünk. Vagyis gondunk, bajunk, örömünk, sikereink, kudarcaink, erényeink és gyöngéink, mindaz, ami bennünk lakik, olykor épp rejtőzködik — ez a könyv, ez a költészet és irodalom tárgya, témája, küldetése, hivatása. Közhely már az is, hogy az író, a költő az emberiség lelkiismerete — közhely, de igaz. A lelkiismeret célja pedig sosem lehet az, hogy elandalítson, hogy nyugtatgasson, hanem az, hogy szembenézzünk önmagunkkal és jobbítsuk magunkat Jelenthet ez apróságokat hétköznapiságokal éppúgy, mint „finom dolgot”, nehezebb problémát mélységeket Tanult és finom dolgot mondjon az irodalom, vagyis szálljon a mélyre, a dolgok eredetét és lényegét tárja föl, az igazat mutassa, ne csak a valót — ez a könyv hivatása. De csakugyan igaz, hogy könyve van mindenkinek? Nem, ez így természetesen túlzás. De igaz, hogy évről évre több könyv jelenik meg Magyarországon. Legutóbb, 1976-ban, kerek számban nyolcezer-négyszáz, s a példányszám: csaknem ki- lencvenmillió. Ennek egy- harmada tankönyv, egy- harmada szépirodalom (beleértve a gyermek- és ifjúsági könyveket is), további harmada pedig tudományos, ismeretterjesztő és szakkönyv. A könyvesboltok száma sem kevés: másfél évtized alatt mindenesetre Budapesten megduplázódott, vidéken pedig két és félszeres lett. A könyvhéten tavaly 81 millió forintért vásároltak könyvet most újra itt a könyv ünnepe. Mi más lehetne a célja, mint továbblépni, hogy csakugyan elmondhassuk: „könyve lévén mindenik- nek, önmagát képezheti..." Az íróknak költőknek pedig: „A nézők miatt, mert bölcsek, bátran mindent mondjatok”. Ültetik a dohányt Nem marad műveletlen terület — Virágzik a búza, készülnek az aratásra