Kelet-Magyarország, 1977. május (34. évfolyam, 101-126. szám)

1977-05-26 / 122. szám

1977. május 26. KELET-MAGYARORSZÁ6 5 Idén is változatos eseménysorozattal ünnepli megyénk a könyv hetét — neves író- és költővendégek látogatnak hoz­zánk; irodalmi műsorokon, vetélkedőkön, találkozókon ve­hetnek részt az érdeklődők. Május 27-től „a könyvek terévé” alakul a nyíregyházi Kossuth tér: felállítják a jól ismert könyvsátrakat, újonnan és régebben megjelent műveiket de­dikálják írók, költők, látványos szabadtéri előadásokban gyö­nyörködhetnek a kíváncsiak, a könyvvásárlók. (Bábcsoport, citerazenekar, kórus, irodalmi színpad lép a közönség elé.) Június elsején délben tartják a nyíregyházi városi könyv­ünnepélyt: ezen részt vesz Fábián Zoltán József Attila-díjas író, az Írószövetség titkára, valamint Móricz Virág írónő. Eb­ből az alkalomból nívós irodalmi műsort is rendeznek a Kossuth téren neves előadóművészek részvételével. Ugyan­ezen a napon Kisvárdán a várszínpadon tartják a megyei könyvünnepet: ugyancsak Fábián Zoltán mond megnyitó be­szédet, s a művészek itt is bemutatják műsorukat. A megyében sok községben, városainkban találkozhatnak írókkal, költőkkel az olvasók, többek között Rab Zsuzsával, Somogyi Tóth Sándorral, Móricz Virággal, Fábián Zoltánnal. Emellett a megyei írócsoport is bemutatkozik több helyen. Tanműhely Tiszadobon Uj tanműhelyt avattak má­jus 25-én a tiszadobi Ilku Pál Gyermekvárosban. A Buda­pesti Gyár- és Gépszerelő Vállalat évek óta patronálja az intézmény tanulóit. Ennek jegyében a gyár az elmúlt évben a megyei tanácson ke­resztül 1 millió 600 ezer fo­rintot ajándékozott a gyer­mekvárosnak tanműhely épí­tésére. A kivitelező a helyi költségvetési üzem volt, s az építőbrigádok teljesítve vál­lalásukat, egy hónappal a ki­tűzött határidő előtt adták át az épületet. A szerdai ava­tóünnepségen a 60 tanuló ré­szére épített létesítményt Ko­vács Géza gyárigazgató adta át a gyermekváros vezetői­nek és lakóinak. A NYIRPAZONYI ÜTTÖ- RÖK AVATÁSÁRA május 29-én kerül sor, az óvodások évzárójával egybekötve. Az ünnepi műsorban hangver­senyt ad a nyíregyházi hon­véd helyőrségi fúvószenekar. OTP-lakások Záhonyban Tizenkét új OTP-lakással gazdagodott Záhony. A 4 és fél millió forintos költséggel épült modern otthonokat má­jus 19-én adta át műszakilag a kivitelező KEMÉV. Terv szerint 30 nap múlva vehetik birtokba az épületet az új „honfoglalók”. Nyíregyházi madarászok A tiszavasvári Herman Ot­tó madarácscsoport részeként Nyíregyházán is tömörültek az ornitológusok. Jelenleg 15- en vesznek részt a munka- csoport tevékenységében, mely fő feladatának a Kál- mánháza felé eső Nagy-Szik faunisztikai felmérését jelöl­te meg. Ezenkívül számba ve­szik a fészkelési helyeket, gondozzák az odútelepeket, részt vesznek a gyűrűzési munkában. A szép, természet- szerető tevékenységet kedve­lők előtt nyitottak a tagcso­port kapui, a jelentkezőket a Zrínyi gimnáziumba várják a megyeszékhely madarászai. URÁBAN az elmúlt napok­ban új helyre költözött a községi könyvtár. A nemrég átadott épületben klubfoglal­kozásokat, táncmulatságokat is rendezhetnek a fiatalok. BARKÁCSBOLTOT ÉPÍ­TETT Mátészalkán a helyi ÁFÉSZ. Átadására a napok­ban került sor. JUTALOM TÁRSADALMI MUNKÁÉRT. Az utóbbi években a rakamazi Holozs- nyák István derekasan helyt­állt a társadalmi munkaszer­vezésében és végzésében. A nagyközség vezetői május 25- én oklevéllel tüntették ki és megajándékozták. APÁK NAPJA. A MOM mátészalkai gyáregységében május 25-én délután rendez­ték meg az apák és a férfiak napját. A vidám ünnepségen az érdeklődés középpontjában az erősebb nem képviselői álltak. Nyírbátor: Zenei napok — tizenegyedszer Elkészült az idei, tizenegyedik nyírbátori zenei napok programja. Hasonlóan a tavalyihoz, ezúttal is több igen ma­gas koncertnek lehetnek szem- és fültanúi a vendégek. A ren­dezvénysorozat első hangversenye augusztus 13-án este lesz a bátori műemlék református templomban. A Debreceni MÁV Filharmonikusok zenekarát Kobayasi Kenichiro dirigálja. Mű­sorra kerül Mozart g-moll szimfóniája és Requiemje. Más­nap, vasárnap este a szabolcsi szimfonikusok és a nyíregyhá­zi egyesített vegyes kar lép pódiumra, repertoárjukban Vi­valdi- és Bach-művekkel. Külön érdekessége a 14-i hangver­senynek, hogy közreműködői között lesznek az ugyancsak Nyírbátorban megrendezett nemzetközi ifjúsági vonós zenei tábor hallgatói. Augusztus 20-án a miskolci Bartók-kórus vendégszerepei a szabolcsi városban, 21-én pedig a nyírbátori gyermekkarral bővül a résztvevők sora. Ez alkalommal mutatják be Kodály Zoltán Psalmus Hungaricusát is. (lM) Modern gépesített háztartás címmel kiállítást rendezett a nyíregyházi városi művelődési ház kiállítótermében az iparcikk kiskereskedelmi vállalat és a VASVILL. A kiállításon láthatók a gyermekrajzpályázat témával kapcsolatos díjnyertes rajzai is. A május 25-én megnyitott kiállítást vasárnapig tekinthetik meg az érdeklődők. (Gaál Béla felvétele) HÍREK I Kelet­Magyarország KÉPEK o Ünnepi könyvhét A BNV-N LÁTTUK. A Borsodi Vegyi Kombinát által gyártott műanyag ablakkeretek előkészítésének bemutatása. Az új anyagú ablakkeret kiváló hőszige­telést és tökéletes illeszkedést biztosít. Zrínyi-ünnepségek Szigetváron Szigetváron ebben az év­ben emlékeznek meg a helyi kórusmozgalom centenáriu­máról. Korabeli feljegyzések tanúsága szerint 1877-ben alapították az első énekkart a városban, s attól kezdve mindig működött kórus, amely egybegyűjtötte az éneklő embereket. A kórus­mozgalom jubileumát össze­kapcsolják Szigetvár hagyo­mányos ünnepével: a Zrínyi- emlékünnepséggel. Szeptem­ber 6. és 11. között a város lakossága eseménysorozattal adózik Zrínyi Miklós és vár­védő vitézei emlékének. HÁROM NAPON ÁT ne­ves hazai és külföldi kuta­tók, tudósok cserélték ki ta­pasztalataikat a soproni Fenyves-szállóban a XII. komplexkémiai kollokviu­mon. A komplexkémiai alap­kutatásokról és azok gyakor­lati alkalmazásáról 40 előa­dás hangzott el. A FIATAL GYÓGYSZE­RÉSZEK országos vetélkedő­je, a Rozsnyay Mátyás-em­lékverseny szerdán megkez­dődött Sopronban, az egész­ségügyi szakdolgozók tovább­képző intézetében A négyna­pos program során az ország tehetséges fiatal gyógyszeré­szei adnak számot tudásuk­ról. Az ünnepélyes eredmény- hirdetésre szombaton kerül sor. Jubileumi vetélkedő Az októberi forradalom 60. évfordulójának jegyében ren­dezik meg Nyíregyházán pén­teken, május 27-én kilenc Volán-vállalat területi vetél­kedőjét. A vállalatoknál mű­ködő MSZBT-tagcsoportok szervezésében sorra kerülő rendezvényen a versenyző csapatok arról adnak számot, mit tudnak a Szovjetunióról, az ottani életről. A vetélkedő színhelye az 5-ös számú Vo­lán ebédlője lesz, időpontja délután 3 óra. Kedvezmény a betakarításában Mivel a mezőgazdasági termé­nyek kellő Időben és jó minőség­ben történő betakarítása elsőren­dű népgazdasági érdek, a kérdés­sel a közelmúltban a Miniszter- tanács is foglalkozott és sokirá­nyú határozatot hozott a kézi munkaigényes növények beta­karításához szükséges munkaerők biztosítására. A határozat értel­mében a többi között elő kell segíteni, hogy a mezőgazdasági nagyüzemek (állami gazdaságok, mezőgazdasági tsz-ek és szövet­kezetek) az eddiginél fokozottabb mértékben vonják be ebbe a munkába a nyugdíjasokat. Egészségügy Rakamazon A Rakamazi Nagyközségi Tanács május 25-én ülést tartott. Napirenden szerepelt az összevont rendezési terv, a nagyközség egészségügyi és táppénzes helyzete, valamint a vb munkája. Jelentősen ja­vult Rakamaz egészségügyi ellátása. Uj orvosi rendelővel gazdagodott a község, a fo­gászati rendelő korszerűsíté­sére az elmúlt evben 200 ezer forintot költöttek. Az orvosi kezelésre megjelent betegek­nek 5 százalékát kellett kór­házba utalni, a többi beteg gyógyítását helyben végezték el. Javult a táppénzes fegye­lem. 1976. április 30-ig 1148 beteg volt táppénzen, ez év április végéig 994 beteget ír­tak ki táppénzre. Kölcsey-nap Nyíregyházán A Nyíregyházi Kölcsey Fe­renc Gimnázium és Szakkö­zépiskola május 28-án rende­zi meg a hagyományos Köl- csey-napot. Tanárok és diá­kok emlékeznek a névadóra, megkoszorúzzák a költő em­léktábláját, kiosztják a diá­kok közt meghirdetett irodal­mi pályázat díjait, az arany­koszorús Kölcsey-jelvénye- ket is átadják. Fesztivál Nyírbélteken A III. népzenei fesztivált május 28-án és 29-én rende­zik meg Nyírbélteken. A nagyközségi művelődési ház­ban 28-án a zenekarok, a hangszerszólók és a szólóéne­kesek lépnek fel, 29-én a népdalkörök és a pávakörök bemutatója kerül műsorra. A zsűri által meghívott együt­tesek gálaestje zárja a me­gyei fesztivált. Termelés és jövedelempolitika Ülést tartott május 25-én Nyíregyházán a Helyiipari és Városgazdálkodási Dolgozók Szakszervezete megyei bi­zottsága mellett működő köz- gazdasági bizottság. A testü­let megtárgyalta a megyebi­zottsághoz tartozó vállalatok­nál tett gazdasági egyensúlyt javító intézkedéseket. Szó volt az ülésen a termelés gaz­daságosságáról, a termék- szerkezet alakításáról, a pro­filtisztításról, a hatékonyság növeléséről, a szocialista munkaversenyről, valamint bér- és jövedelempolitikai kérdésekről. Országos tanácskozás Az MTA Országház utcai nagytermében szerdán befe­jezte háromnapos munkáját a nemzetközi területi párol­gási tanácskozás, amelyen az UNESCO és a Meteorológiai Világszervezet meghívására 24 ország mintegy száz hid- rológus, meteorológus és víz­gazdálkodási szakembere, ku­tatója vett részt. A tanács­kozás fontos célja volt, hogy lehetőséget keressen a párol­gás pontosabb meghatározá­sára. A konferencia állásfog­lalása szerint egységes mód­szert kell kialakítani arra, hogy a mérő állomásokon megfigyelt néhány négyzet- méteres talajminta párolgási adataiból miként határozhat­ják meg a legnagyobb való­színűséggel a több száz négy­zetkilométeres területekre vonatkozó értékeket. Május 26., csütörtök KRÓNIKA FÜLÖP NAPJA A Nap kél 3 óra 56 perc­kor, nyugszik 19 óra 27 perckor. A Hold kél 11 óra 43 perckor, nyugszik 0 óra 13 perckor. Harmincöt évvel ezelőtt, 1942. május 26-án halt meg — 75 éves korában — Kó­bor Tamás író, publicista. A fővárosban ismerkedett meg először a pesti szegény zsidóság életével. Jogot végzett, majd banktisztvise­lő lett, s mint Kiss József ! sógora, első írásaival az ő : lapjában, A Hétben jelent­kezett. Később — egészen a lap megszűntéig — a folyó­irat munkatársai közé tar­tozott. Hosszú időn át nép­szerű főmunkatársa volt Az Újság című liberális szelle- I mű lapnak, amelyben ' számtalan apró írása, tárcá- J ja, politikai cikke jelent 1 meg, s rendszeresen ő írta ! a Rovás című rovat aktuá^ ; lis politikai reflexióit is. Nemcsak újságíróként, ha- ! nem íróként is termékeny volt, bár meglehetősen szűk • témakörben mozgott. Regé­nyeinek tárgya elsősorban a I pesti zsidóság élete, külö­nösen a szegényebb rétegé: a kisiparosoké, a kishiva- talnokoké, a kiskereskedő­ké. Műveit illuziótlan való­ságlátás, keserű, helyenként szatirikus, máskor inkább irónikus hangvétel jellemzi. Jó. írói készséggel és eleven valóságismerettel — de a problémák lényegéig már nem elhatolva — mutatta meg a formálódó, átalakuló főváros polgári életének sok jellegzetes mozzanatát. Időjárás Várható időjárás ma es­tig: fokozatosan megnövek­vő felhőzet, majd változóan i felhős idő. Többfelé ismét- i lődő, átfutó esők. Megerő- södö északi, északkeleti j szél. A legmagasabb nappa- I li hőmérséklet 15—19 fok között. VÉRADÓNAPÓT TARTOT­TAK május 25-én a MEZŐ­GÉP Vállalat megyei köz­pontjában és nyíregyházi gyáregységében. 190-en adtak életet mentő vért. A balfi kénes víz Több mint 5 ezer példány­ban megjelent az első idegen- forgalmi útikalauz a Fertő-tó menti Balf községről. A balfi kénes víz gyógyító hatását már az időszámításunk előtti időszakban is ismerték. A községben fejlett fürdőélet volt az ezt követő évszáza­dokban is, különösen a kö­zépkor második felében. Balf az utóbbi időben azonban is­mét rangos nemzetközi gyógyhellyé fejlődött, 287 ágyas gyógyintézmény műkö­dik jelenleg a Soproni Állami Szanatórium felügyelete alatt. Megnyitották a külföldi be­tegek fogadására létrehozott kisebb gyógyszállót is. kézi munkaigényes növények foglalkoztatott nyugdíjasoknak Mint a SZOT Társadalombizto­sítási Főigazgatóságán elmondták, a nyugdíjasok július 15-e és no­vember 15-e között a mezőgaz­dasági nagyüzemekben a zöld­ség, burgonya, szőlő, gyümölcs, dohány és cukorrépa betakarítá­sánál nyugdíjuk korlátozása nél­kül végezhetnek fizikai munkát. Ennek a munkavégzésnek az ide­je a meghatározott évi 840 vagy 1260 órás foglalkoztatási keretbe nem számít be. E kedvezmény minden nyugdíjasra vonatkozik, függetlenül attól, hogy öregségi, rokkantsági vagy baleseti rok­kantsági nyugdíját mikor és mi­lyen jogszabály alapján állapítot­ták meg. Természetesen az is kö­zömbös, hogy idei foglalkoztatási keretét már kimerítette-e vagy sem. A nyugdíjasok a kedvezmény alapján kiegészíthetik nyugdíju­kat, s egyben az egész népgaz­daság számára hasznos munkát végeznek, ezért kívánatos, hogy akiknek az egészségi állapota le­hetővé teszi, minél nagyobb szám­ban jelentkezzenek a betakarítási munkákra.

Next

/
Thumbnails
Contents