Kelet-Magyarország, 1977. május (34. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-26 / 122. szám
2 KELET-MAGYARORSZÁG 1977. május 26. Űj boltok, vendéglátóhelyek Több torodéit vár a „nyárfái" Hunon nyolcmillió forint gépen'téire Megyénk kiskereskedelmi vállalatai és ÁFÉSZ-ei 1977- ben 229 millió forintot költenek hálózatfejlesztésre. Ebben az összegben a saját pénzükön kívül jelentős támogatás is van. A bolti, kiskereskedelmi vendéglátás területének bővítésére mintegy 93 millió forintot szánnak és 28 millió forintot fordítanak gépesítésre. A Belkereskedelmi Minisztérium által kiírt pályázatra — amely a technikai felszereléseken kíván javítani — 5,2 millió forintot tartalékoltak, a kiskonténeres áruszállítás továbbfejlesztésére 200 ezer forint jut. A megyei burgonyatárolókapacitás bővítésére Nyíregyházán és Baktalórántházán 1978. december 31-ig egyenként 360 vagonos tárolót építenek. Az egyenkénti 8,5 millió forintos pályázatot a ZÖLDÉRT Vállalat nyerte el: ők lesznek a kivitelezők. A következő tervciklus első évében Kisvárdán szintén egy 360 vagonos kapacitású burgonyatároló építését tervezik. Az ÁFOR az V. ötéves tervben mindössze két új töltőállomást és néhány korszerűsítést tervez a megyében. Nyíregyházán ez évben elkezdődik a 6 millió forintos új töltőállomás létesítése. Emellett a záhonyi töltőállomás létesítését akarják megvalósítani. A programban szereplő fejlesztések tervezése és a kivitelezői kapacitás biztosított, ugyanakkor két speciális beruházás: a régi Szabolcs étterem és szálloda rekonstrukciója, valamint a nyíregyházi piaccsarnok terveinek elkészítésével megbízott KERTI által megjelölt határidők meghatározása a minisztérium segítésével meggyorsítaná a kivitelezések elkezdését, illetve befejezését. Farkas Pál Gépiesen az asztalra öntötte a zsák tartalmát, aztán szortírozni kezdte a leveleket. Egyszer csak felkapta a fejét: „Ez nekem szól”. — Felbontottam, hát az állt benne, hogy száz forint fizetésemelést kaptam. Az eset május 12-én történt. Kalár Sándor. a sóstógyógyfürdői postahivatal dolgozója magának kézbesítette a jó hírt. öt évvel ezelőtt máshoz állított be kedvező hírrel, akkor is száz forintot kapott. Egy 100-as borravaló — Olvastam az újságban, hogy a felsorolt lottószelvények tulajdonosai nem jelentkeztek nyereményükért. Az egyik szám ismerős volt. „Ezt az én körzetemben vásárolták” — mondtam magamban és a-vevő keresésére indultam. A lottó, öreg tulajdonosa a szőlőben dolgozott, de otthagyott csapot-papot, hogy megkeresse az igazoló szelvényt. „Ez tényleg négy- találatos” — kiáltotta és egy százas borravalót adott. A strand környékének népszerű Sanyija tizenhét éves volt, amikor elkezdte a levelek, újságok kézbesítését. Azóta újabb tizenhét év telt el. Népszerűségét annak köszönheti, hogy régebbi és alkalmi ismerőseivel másodpercek alatt kapcsolatot tud teremteni. Fürge mozgású ember, kissé bőbeszédű, de mindig udvarias. Most meggyőződhetünk róla. hogy megérdemli a májusi fizetésemelést. A Krúdy-szálló árnyékában meghúzódó hivatalban degeszre tömi a táskáját, amikor szemüveges néni kopog az ablakon: — Sanyikám, jöttem a városból, gondoltam, elviszem az újságot, hogy ne kelljen lejönnie hozzánk. Postás a közéletben A jó kapcsolat, a kölcsönös tisztelet megnyilvánulása volt az iménti jelenet. De a kézbesítőt azért is tisztelik, mert közéleti tevékenységet folytat. Vezetőségi tagja a sóstóhegyi pártalapszervezetnek, elnökségi tag a Hazafias Népfront helyi bizottságában, a sóstóhegyi iskolában szülői munkaközösségi tagnak választották. Mint mondja, naponta bejárja csaknem húszkilométeres körzetét, esetenként gyűlésekre jár, olvas, vagy politizál a környékbeli ekkel. Körzete külterületnek számít. munkája fárasztó lehet. — Főleg azért fárasztó a járás, mert egy talpalatnyi járda sincs a körzetemben. Kis motorral, kerékpárral és gyalog rovom az utcákat. Szerencsémre szép vidék, jó a levegő, még nem voltam beteg állományban. Vasárnap és hétfőn is mennem kell. Igaz, jár érte pótszabadság, de né ha még a rendes szabadságot is nehezen tudom kivenni. — Miben különbözik munkája a városi és a községi kézbesítők munkájától? Pénz áll a házhoz. (Gaál Béla felvétele) — Nekik stabil a „kun- csaft”-gárdájuk, nekem nem. Az Igrice-faluban pihennek pesti és dunántúli emberek, pihenésük alatt ide járatják napilapjaikat. Sóstón üdülnek cseh és lengyel turisták. így cseh és lengyel lapokat is árulok. Körzetembe tartoznak a vállalati üdülők. Járom a víkendházakat. a strandot. Ha megjelenek a strandon, nem kell kiabálnom, engem szólítgatnak egy-egy újságért. A v tanácsüdülőbe alig győzöm vinni a Népszabadságot és a Magyar Hírlapot, a KISZ-tábor szinte nyeli a Magyar Ifjúságot, a szociális otthon lakóinak rengeteg képeslapot viszek. Előfizetőim száma évente 10 százalékkal emelkedik, az újságok áruspéldányainak száma nem is tudom milyen arányban nő. Harap a kutya A kerékpár mellett elindulunk az egyik közeli utcába. A homokban a szelepig süpped a kerék. Egy ház udvarán ugatás veri fel a csendet. A postás bekiált: „Magdi néni, itt az újság”. Magyarázatul hozzáteszi: — Tavaly egy nap két kutya harapott meg. Szerencsére egyik harapás sem volt veszélyes. Az árok partján ősz hajú férfi füvet kaszál a lovának. Felderül az arca, amikor meglátja a postást: „Sanyi, add ide a pénzt, ne vidd a lakásomra, mert nem vagyok otthon.” — Jó, majd odaadom, ha visszafelé jövök — válaszol tréfásan, aztán így beszél tovább: — Mindjárt a szociális otthonba érünk. Az öregek mindenkinél jobban várják a levelet. Mindennap bemegyek és akkor is rájuk köszönök, ha nem jön levél. Nábrádi Lajos Néiművelőképzés, feltételek nélkül? Nyárfás tanszék, égre nyíló, proletár tanszék — volt egy pár neve, végül is maradt a legkifejezőbb: a nyárfás. A nyíregyházi tanárképző főiskola impozáns tömbjének árnyékában áll a kiszolgált felvonulási épület, hátul az udvaron, körülötte nyárfákkal. Itt kapott helyet másfél évvel ezelőtt a három új szak, s itt tanulnak ma is azok, akik az igazi főiskolára nem fértek be. A gépírók, zajos masináikkal közben elköltöztek, maradtak a könytáros és népművelő hallgatók. Nagy érdeklődés kísérte a népművelőképzés bevezetését. Megyénkben alig haladja meg a tíz százalékot a művelődési házakban dolgozó szakképzett népművelők aránya, sok falu, sok munka várja tehát a két év múlva végső első hadat. Ezért sem mellékes, hogyan készülnek pályájukra. Semmi sem változott azóta, * legfeljebb annyi, hogy a felvonulási épület felett eljárt az idő. Ilyen „iskolát” ma már a legkisebb községben is ritkán látni. Itt-ott beázott, s bár kijavították, nagy merészség hosszabb ideig a tanteremben tartózkodni, mert nem tudni, mikor szakad le a meny- nyezet? Az egyetlen szekrényben könyv könyv hátán, másikat bajos lenne elhelyezni. A könyvtárosok termében már az ablakokat is berakták szekrénnyel, máshol nem fér. Pár pillanat alatt kiderül: nem felső-, de még alsó fokú oktatás sem képzelhető el ilyen körülmények között. Az már egy másik kérdés, hogy ez a „speciális” megoldás méltatlan a főiskola rangjához. Dr. Margócsy József főigazgató meglehetősen indulatosan válaszolt kérdésünkre a „száműzött” szakokkal kapcsolatban. Elmondta, hogy már az indításnál szinte „felkészültek” a panaszok, bírálatok seregére, más megoldást mégsem találtak. — Főiskolánkat 1200 személyre tervezték. Ma vagyunk vagy 1800-an, nem számítva a levelezőket. Mostoha körülményeinket az illetékeseknek többször szóvá tettük. Egy új gyakorlóiskolát kértünk, s a régi helyére költözhetett volna a három új szak. A gyakorló helyett kaptuk az uszodát. Ném akarjuk támadni a testnevelő tanári képzést, sem a tömegsport fontosságát, azt azonban mindenképp meg kell jegyeznünk, hogy az új szakok fogadására jobban elő kellett volna készülni. A főiskola, mint oktatási intézmény, az Oktatási Minisztériumhoz tartozik. A népművelők képzésének felügyelete azonban a Kulturális Minisztérium hatásköre. Ez utóbbi minisztériumból még senki nem járt a főiskolán, hogy a népművelőképzésről érdeklődjék. Az eddigiek alapján úgy tűnik, két gazda, azaz két szék között a földön ül a népművelés szak. Fel tud-e saját erejéből emelkedni, milyen támogatást kap a főiskolától, milyen elméleti és gyakorlati képzettséget képesek adni hallgatóiknak? Erről érdeklődtünk a szak vezetőjétől, Udvardi Lakos Endre adjunktustól. — Siralmas és lehangoló volt a kezdet — hangzott a válasz. — Az elsőéveseknek még homályos elképzelésük sem volt a népművelésről, a második évre azonban kialakult egy viszonylag összetartó közösség, szép tervekkel, célokkal. A mostani elsősöknek valamivel könnyebb, már látják, mivel foglalkoznak a felsőbb évfolyamosok. Az előző tanévben tizennégyen, az idén húszán kezdték meg tanulmányaikat. A húsz helyre 128 jelentkező volt, ebből 120 a földrajz szakpárt választotta. A népművelés orosz szakra mindössze nyolcán kérték felvételüket. A két számot összehasonlítva érdemes volna megvizsgálni; jó-e az orosz, mint második szak, nem kellene-e helyette másik humán szakot indítani? Hazánkban ma az egyetemeken és néhány középiskolában is képeznek népművelőket. A főiskolai képzés a kettő között foglal helyet. Nyíregyházán a gyakorlati képzés kapja a nagyobb szerepet, nem intézményvezető, hanem dolgozó típusú népművelőket szeretnének útnak indítani. Sok szemléltetőeszközre, felszerelésre lenne szükségük, hogy a hallgatók időben elsajátítsák az önálló munkát. Sovány vigasz, hogy a „nyárfásban” úgysem férne el rendes vetítő, ha teljes felszerelésük egy lemezjátszó, egy rossz magnó és még egy kazettás — ez jó. Tankönyvek nincsenek, a tanítóképzők könyvei közül kettőt tudnak használni, az egyetemi jegyzeteket túl elméletinek találják, átdolgozásukra nincs vállalkozó. A szak három oktatója dupla küzdelmet vívhat az órákon — hiszen mindent ott kellene elsajátítani. Mit tanulhatnak meg a négy év alatt? A népművelés elméletét, történetét, lélektanát, művelődéspolitikát, az intézmények rendszerét, felépítését, szociológiát, vezetés- és szervezéselméletet, alapvető technikai ismereteket, esztétikát, és sok-sok gyakorlatot. Hetente két órát töltenek gyakorlattal — ezt összevonják egy-egy napra, a későbbiekben pedig összefüggő gyakorlatot töltenek a megye művelődési házaiban. Ez lesz az igazi iskola, erre készülnek a külön tervek. A jövőben nagyobb részt kérnek a főiskola kulturális életéből, az előkészítésből és a programok szervezéséből, egy kicsit azért is, hogy megmutathassák, mit tudnak. Ma még nem lehet megítélni, milyen sikert hoz az új szak. Kár volna azonban, ha néhány év múltán majd arra hivatkoznának a friss diplomások, népművelők és könyvtárosok, hogy mostoha körülményeik között nem volt a többiekével azonos értékű a képzés. Akár S. O. S. jeleket is adhatnának a „nyárfásból”, a szak vezetője azonban csak annyit kért: törődjenek többet velük. Több támogatást kérnek, azok érdekében, akikre két év múlva nagy munka vár a megye községeiben. Baraksó Erzsébet Mini égők a világ minden tájára Kahac Hona lett. és Feskó Ilona az izzógyártó gépsor melAz Egyesült Izzó kisvárdai gyára gyorsan teszi a fejlődés első lépéseit, s ma már több mint ezer dolgozót foglalkoztat. A kezdet nehézségeit főként a betanulással járó gondok jelentették. Ma pedig már arról van szó, hogy az általuk termelt kisfeszültségű izzók és fényforrás-alkatrészek értéke 1977-ben meghaladja a 100 millió forintot. A kisvárdai egység legfőbb törekvése, hogy azt a hírnevet, amelyet a központi gyár a nemzetközi piacokon szerzett, tovább öregbítse. Büszkén vallják, hogy a szocialista országokon kívül termékeik nagyobb része tőkés piacokon is vevőre talál. Az izzógyár Kisvárdán fehérköpenyes munkahelynek számít. Mindenütt rend, tisztaság, a dolgozók nagy többsége fiatal nő, akik szorgalmuk mellett kézügyességükkel tűnnek ki. A korszerű gépek mellett inkább az adagolás és a gyártmány elszedése vár a kezelőre, bár van kézi munka is, A kisfeszültségű izzók sok fajtája készül a gépsorokon és a munkafolyamatok végén a megfelelő minőségi vizsgálat után kerül dobozokba. Képeink a gyártás egy-egy fázisát mutatják. Ügyes kezek csomagolják a gépről lekerült izzókat. (Hammel József felvételei) Zilahi Erzsébet műszerrel vizsgálja az égő fényerősségét. lottónégyoi SÓSTÓI POSTÁS
