Kelet-Magyarország, 1977. május (34. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-25 / 121. szám
1977. május 25. KELET-MAGYARORSZAG 3 Versenyképesség — életképesség A KÖZGAZDÁSZOK évi szokásos vándorgyűlése (május 20—21-én rendezték Siófokon) ezúttal a verseny- képességet választotta főtémának és ezzel kapcsolatát a szelektív, tehát a népgazdaság teherbíró-képessége szerint rangsoroló fejlesztéssel. A versenyképesség egyébként igen összetett fogalom: jelenti azt is, hogy az adott gyártmányt a megrendelő szívesen megveszi és az eladóknak megfelelő árát hajlandó megfizetni, mert elfogadhatónak tartja. A versenyképesség másik termelési oldala azt jelenti, hogy a termék előállítási költségei az árba „beleférnek”, tehát hasznot hoznak a gyártóknak és a költségvetésnek egyaránt. Amikor tehát — így is mondhatjuk — életképes a termék. Az ország megélhetésének legfőbb forrásának nagysága attól függ, hogy termékei milyen áron kelnek el: mennyi hasznot hoznak, mennyire taksálják a világpiacon. Ez a magyarázata annak, hogy ez a kérdés az utóbbi időszakban állandó beszéd- és vitatéma lett, s a tervek középpontjába került. A versenyképességet — mert sok mindenből összeálló fogalom — több minden szolgálja is. Például versenyképes lehet egy kevésbé korszerű termék is, ha az ára alacsony, de az önköltsége még ennél is alacsonyabb. Jobb azonban abból kiindulni, hogy egy korszerű termék biztosabban eladható jó haszonnal, több piacon is, mint egy régebbi. A versenyképesség, a gazdaságosan exportálható, keresett termék pedig elsősorban a gyártmányfejlesztő asztálán születik meg: hiszen a verseny- képesség legfőbb hordozója maga a konstrukció. Az exportképesség javításához tehát nemcsak korszerű gyártási eljárások és gépek, jól szervezett üzemek, szilárd minőség, pontos piaci információk, jó nyersanyag stb. kell, hanem — és elsősorban — gyors, rugalmas, jó színvonalú gyártmányszerkesztés is. ÉRDEMES LENNE MEGVIZSGÁLNI, hogy milyen a fejlesztők érdekeltsége, vagy munkakörülményeik, milyen a helyzetük egy-egy vállalatnál és így tovább. S ezt nem is kell feltétlenül országos ankét keretében mérlegelni, külön-külön bármelyik gyárban érdemes napirendre tűzni ezt a vizsgálódást, és szükség szerint változtatni. Ma, például a műszeriparban, nemzetközi átlagban, 1—3 év alatt megújul a termékválaszték. Ehhez nálunk még mindig 4—5—6 év szükséges. Ha viszont egy ágazat átlagos fejlesztési átfutási ideje 50—100—200 százalékkal hosszabb a nemzetközi átlagnál, akkor nem csoda, ha a lassan készülő, a piacokon késve megjelenő gyártmányéként lényegesen kevesebbet kapunk. A hosszú átfutási időnek persze itt is több oka van. Például megnyúlhat az átfutási idő azért is, mert a külkereskedelem nem érdekelt különösebben abban, hogy egyes gyárak fejlesztő laboratóriumait gyorsan kiszolgálja. A kísérletekhez esetleg szükséges 1—2 kiló anyag, 1—1 speciális szerszám, vagy műszer elvész a külkereskedelmi vállalatok hatalmas tételei között. Ezek nélkül viszont a kísérletek, a próbadarabok nem készülhetnek el. Adódik gond abból is, hogy a jelenlegi vállalatokon belüli érdekeltségi rendszerben a fejlesztőket semmi nem ösztönzi, hogy világraszóló újdonsággal rukkoljanak ki. Akár merőben újat, akár a tavalyi megoldásnál csak kicsivel jobbat tesz le az asztalra, a bére ugyanannyi. Ezen viszont már segíthetnének a vállalatok — falakon belül, önerőből is. Ha az újdonságból találmány lesz, akkor persze többnyire más a helyzet. Az már kifizetődik a fejlesztőnek, de a szabadalmi eljárás igen hosszadalmas, s amíg véget, nem ér, addig nem jó ha elindul a gyártás. Ez olyan ellentmondás, amit fel kellene oldani. Az is lassítja a fejlesztést, hogy a vállalatoknak nagyon kell vigyázniok a fizikai—alkalmazotti létszám arányára. Tehát nem mernek elég embert felvenni a fejlesztésbe, mert ha megbomlik ez az arány, kapják a fejmosást. Ezért olyan vállalatokkal kell a világpiacon versenyezniük, ahol a fejlesztésben — a fizikaiakhoz mérten — két-há- romszorta többen dolgoznak. A FEJLESZTŐI LÉTSZÁMMAL különben sem szabadna takarékoskodni, sehol sem. Kivált nem a fejmosástól való félelem miatt. A fejlesztők a vállalat, a népgazdaság holnapi versenyképességét, életképességét „tervezik”. A holnapot pedig semmiféle mai érdekből, megfontolásból nem szabad kockáztatni. Ezt hangsúlyozta a közgazdász-vándorgyűlés megnyitó előadása is: ..a szükségletek kellő időpontban való felismerése, hangsúlyozta dr. Hetényi István, minden lényeges fejlesztési döntés alapja. A változás igényét nem az üzemen belül jelentkező gondokból, hanem ennél jóval előbb, az igény és a potenciál felmérésére alapozva olyankor kell felismerni, amikor a dolgok (még) jól mennek”. G. F. NAGYKÁLLÓI POSZTÓGYÁR Nagyobb sebességre kapcsolni Bécsi Katalin Hogy lehetne-e többet keresni? Lehetne, de ahhoz jobb anyag kellene. Mária 180 orsója A fonodában valóban gond van az anyagkeverékkel. A lak futnak alá. Az asztalban pörögnek az orsók. Boros Mária 180 orsót kezel. Látogatásunkkor a „Bakony”anyag „kitett magáért”. Annyi orsónál szakadt el a szál, hogy bár ketten kötötték, menetközben mégsem győzték. Hogy utolérjék magukat, le kellett állítani a gépsort. Egy másik orsósoron hammunkásnője a 24 éves Tóth Margit. Balkányból jár be. Az asztalán egy 50 méteres posztó van kiterítve. Az anyagon krétával karikázott részek. A kivarró feladata, hogy a gépi hibákat „kivarr- ja”, eltüntesse. — Idénymunkán dolgoztam az állami gazdaságban — említi —, Ide 1974 márHamza Katalin fonal alapanyaga gyáron kívül készül. A jövő feladata, hogy itt, Nagy kálióban, a gyár munkásai készítsék maguknak a keveréket. így lényegesen javulhat a posztó minősége, emelkedhet a fonó- és szövőnők termelése, no meg a keresete is. A nyújtóhengerekről szávas arcú kislány, a 15 éves Hamza Katalin első éves szakmunkástanuló figyeli^ a futó szálakat, a pergő orsókat. Ha elszakad egy szál, ügyes kézzel köti össze. — Biriből járok be — mondja. — Egy hét a szakmunkásképzőben, egy hét a Orosz Ibolya ciusában vettek fel. Alapító tag vagyok. Szüleim parasztok, hét testvérem van. Ehhez a munkához jó szem, ügyes kéz, meg szív kell. És akkor egy nap akár 100 métert is kivarrhat az ember. Tóth Margit 1975 óta tagja a pártnak. A KISZ-ben vezető. Szeretne szakmunkás lenni. Arra a kérdésre viszont, hogy munkás-, vagy parasztlány-e, még nem egyértelmű a válasz. A kivarrónők Komszomol szocialista brigádjának Orosz Ibolya betanított munkásnő a vezetője. Mindössze 20 éves, de már tudja, hol a munka neheze. Tud társaiért szólni. Ezért választották meg titkárnak a KlSZ-alapszerve- zetben is. Tagja a nagyközségi KISZ-bizottságnak. A pártba 1975-ben vették fel. Most végzi a marxista—leninista középiskolát. S zántóföldek gyűrűjében, rendezés alatt álló udvaron, hűst árasztó nyárfák tövében húzódik meg a Magyar Posztógyár impozáns nagykállói gyára. A csarnokokban fonó- és szövőgépek, amelyek világszínvonalon képesek termelni. Közöttük zömében 20 éven inneni lányok, fiatalasszonyok munkálkodnak. 616-an vannak. 1977-ben 550 tonna posztót kell gyártaniuk. Ez 100 tonnával több az elmúlt évinél, de fokozni még ezt is lehet. A termelésnövekedés nemcsak többletmunkát jelent, hanem magasabb keresetet is. A munkásnők jelenlegi akarata, tudása, ereje képes-e erre? — kérdeztük meg a tizen-huszonéves gyár- tulajdonosokat. — A magunkfajta fiataloknak mifelénk csak a Balká- nyi Állami Gazdaság tudott almaszedéskor munkát nyújtani — mondja a 19 éves Boros Mária betanított fonónő. — Megalakult a gyár, jöttem. Szakolyból járok be. Boros Mária Tóth Margit Lejártak a tanulóévek• gyárban. Megszerettem a foA volt VAGÉP telephelyén látszólag semmi nem változott. A porta, az irodaház, a szerelőcsarnok, a tmk- mflhely a régi, a hegesztődinamók is ugyanúgy dübörögnek, mint néhány hónappal ezelőtt. Egyedül a bejáratnál elhelyezett egyszerű üveglap jelzi, hogy az üzem neve ez év januárjától a „Fémmunkás” Vállalat nyíregyházi gyára. — A külső szemlélőnek valóban úgy tűnik minden, hogy csak a név változott — mondja Holló István, a Petőfi szocialista brigád vezetője. — Pedig ezzel a névcserével a munkánk is más lett Korábban 15—20 féle munkát végeztünk, most jóval kevesebbet. A Fémmunkás Vállalat az országban a könnyűszerkezetes építési módok rendszergazdája, így a nti gyárunk is ezekhez készít különböző fémzsaluszerkeze- teket. A szerelőcsarnokban beszélgetünk. Tűzpiros munkaruhába öltözött munkások kezelik a fúró-, darabológépeket A védőpajzsok mögött árgus szemek figyelik a kékesfehér fénnyel izzó hegesztőpálcákat, fülsiketítőén zúg a Siemensdinamó, szaporán csattog a kalapács. Igaz, e két utóbbinak már csak kisegítő szerep jut, hiszen a dinamót fokozatosan felváltja a sokkal korszerűbb trafó, a kalapácsot pedig egy nagyon ügyes gép, a levegőpréses egyengetőasztal. — Ez Holló Pista bácsi újítása, tavaly állítottuk munkába — magyarázza a brigád egyik legfiatalabb tagja, Albert Sándor. — Egész munkánknak legfontosabb, legkényesebb része az egyengetés. Nyílegyenesnek kell lennie a lemeznek, hiszen ettől függ a lakásfalak minősége. Eddig kalapáccsal tüntettük el az egyenetlenségeket, de ez wem nagyon nehéz volt. Viszont mióta az egyengetőgéppel dolgozunk, nincs semmi probléma. A minőség jó, ráadásul a kalapácsot sem kell naphosszat emelgetni. A művezetői irodában a brigádtagok közül néhányan: Garai István, Nagy Sándor, Nagy József, Holló István lehúzzák a védőkesztyűt, kikapcsolják a dinamót. A többiek maradnak, hiszen a munka nem állhat meg. — Igaz, hogy csak ez év januárjától tartozunk a Fémmunkás Vállalathoz, de több mint egy éve elkezdtük a PEVA zsaluszerkezetek gyártását — mondja Garai István. — Ezt főleg lakásépítkezéseknél használják, egy PEVA-gamitú- ra egy teljes emeletrész bezsaluzásához elegendő. Itt Nyíregyházán a Búza téri lakások készültek ilyen építési technológiával. Szinte hihetetlen, de alig voltak problémák az átállásnál. Persze kezdetben gondot okozott a fokozott minőségi követelmény, a munka jobb szervezése, de aztán néhány hét után belerázódtak az újba. A múlt év júniusában ketté vált a Holló-brigád, a régi, tapasztalt tagok fele átment a másik csoportba, s fiatalokkal egészítették ki a két brigádot. Szükség volt erre, hiszen egyre több PEVA-t kellett készíteni, és a kezdő, tapasztalt szakmunkások könnyebben boldogulnak, ha idősebbek mellett dolgoznak. — Még mi is meglepődtünk, hogy milyen könnyen ment minden — veszi át ismét a szót a brigádvezető. — Igaz, nem mindegy, hogy az ember tízféle munkát, vagy egyet végez. Most csak a PEVA-kal foglalkozunk. Persze azért a lakatosnak itt is kell darabolni, fúrni, hegeszteni, a hegesztőnek lakatos- munkát végezni. De hát az ember hamar megszerzi a rutint. Balogh Géza nodát. Közepessel az iskolát is elvégzem. A 17 éves Bécsi Katalin Budapesten tanulta a szakmát. Betanított szövőnő. Két éve dolgozik a gyárban. Porharmatos a haja. Motollaként jár a keze. Látszik, hogy szereti a szakmáját. Ezt termelési eredményei is bizonyítják. Két gépen dolgozik. Áll egy gép — Most csak az egyik megy. Idejött ina már vagy hatszor a szerelő, de csak nem jár a másik gép. így persze hogy alacsony a termelés és alig keresek valamit. Nemcsak nekünk kell itt felébredni. Magasabb volt a betanuló keresetünk, mint amit most a termelésért kapunk. A kivarró egyik ügyes kezű, jól kereső betanított — A gyárban nem lehetünk otthon sem a gépek kezelésében, sem a karbantartásban. A hozzánk kerülő szövetek hibái erről tanúskodnak. A munkaidő kihasználásában is előbbre kellene lépni. A szakmai ismeretek elsajátítása nagyon fontos feladatunk. Jó helyre, iparban szegény területre telepítették ezt a gyárat. Azok, akik tegnap csak hírből ismerték a gyári munkát, már túl vannak az első lépések nehezén. A gyár és saját érdekükben nagyobb sebességre kell kapcsolni, hogy a beruházás minél előbb megtérüljön, hogy a munka- és életkörülményekben, keresetükben dinamikusabb fejlődés következzék be. Sigér Imre Fotó: Gaál Béla
