Kelet-Magyarország, 1977. május (34. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-15 / 113. szám
VASÁRNAPI MELLÉKLET 1977. május IS. 0 Felkarolni a tehetségeket Gondolatok a megyei írócsoportról MEGYÉNK TÁJAIN NAPKOR v-evés vagy sok költőt, írót terem nap- ^ jainkban ess a táj? Van-e elegendő közlési lehetőség? Valóban azok ostromolják-e az irodalom csúcsait, akik birtokában vannak az isteni szikrának? Mi legyen a dilettánsokkal? Mitől válik országosan „jegyzetté” a vidéken élő író, költő? Egyáltalán hogyan állunk tehetség dolgában? Iyen és hasonló kérdések megválaszolását nem várhatjuk egy megbeszéléstől. Különben is, ezekre az élet adhat választ. Mégsem volt elhibázott lépés, hogy az ez év elején megalakult szabolcsi írócsoport megvitatta a szabolcsi és Hajdú megyei sajtó képviselőivel a szerzők munkáinak megjelenésében milyenek a lehetőségek, s hogyan lehetne azokat jobban kihasználni. A megbeszélés azonban csak részben érte el célját. Sajnos, nem a tényleges irodalmi termés mértékéből indultak ki a felszólalók, hanem általában a megjelenésről, a néha elemi erővel megnyilatkozó közlési vágyról beszéltek, melyeknek aligha van olyan sajtó, amely eleget tud tenni... Azok találták meg a helyes hangot, akik abból indultak ki: több jó és még jobb versre, prózai műre van szükség a Szabolcs- Szatmárban élő alkotók tollából. Ez az alap, enélkül senki sem indulhat „hadakozásra” a szerkesztőségekkel. Ilyen alappal néhányan már rendelkeznék megyénkben, hogy a József Attila-díjas Ratkó Józsefen kívül Szigeti Györgyöt, Úszabó Istvánt, Nagy Istvánt, Bodnár Istvánt említsük, akik nem „hadakoznak”, írnak, s akiknek verseit országos és vidéki irodalmi folyóiratok egyaránt szívesen fogadják és közük. Vannak esetenként jelentkezők, mint Kovács József, Mester Attila, akik még nem tudták folyamatossá érlelni tehetségüket, de nem tették le a tollat. S végül vannak, akiknek esetenként egykét versét vidéki, vagy országos napilapok már közölték. Akadnak szerzők, akik viszont az asztalfióknak „alkotnak”, vannak köztük „kezdők” és „haladók”, akik a csoport legutóbbi megbeszélésén a leghangosabban követelték a megjelentetést. „Fogjuk szorosan egymás kezét, mi szabolcsiak, szeressük jobban egymást...” — mondta az egyik felszólaló, szabad utat kívánva a dilettáns, művé- szietlen munkáknak. Elhangzott az a kérdés is a megyei tanács művelődési osztályának képviselőjéhez: hogyan tudnák anyagilag is támogatni a kezdő „költőket”. S ezt egy olyan csoporttag kérdezte, aki érdemben semmi meggyőzőt nem tudott felmutatni tehetségéből. (Próbálkozik). A félig sikerült megbeszélés alaphangját Ratkó József hozzászólása igyekezett volna megadni, aki elmondta: ne a lapokban, folyóiratokban keressék a hibát a szerzők, alkossanak több közlésre alkalmas művet. Ez ugyanis a feltétele a megjelenésnek, mindenféle elbírálásnak, nem pedig a „szeretet”, a „szabolcsi összetartozás”, amint ezt a dilettánsok zászlóját meglobogtató felszólaló kérte. A megyei irodalmi csoport akkor tölti be célját, ha műhelyévé válik a már alkotó és ezután felbukkanó tehetségeknek. Egyben egészséges öntisztítással meg tud szabadulni a dilettánsoktól, szelidebb vizekre terelve őket. Erre jó szervezeti, közösségi keretet nyújthat — valljuk mi is — a csoportélet. De csak keretet, a munka javát a tehetség próbáját megért magnak kell elvégezni, hogy valóban alkotó közösség alakuljon ki, nem- pedig vélt sérelmek, saját sebeiket nyalogató, követelőző fórum. A következőkben dől el, melyik úton indul el a ma még csak lépegetni tanuló szabolcsi irodalmi csoportosulás ... Páll Géza Schener Mihály kiállításának anyagából (Iparművészeti Múzeum). Első kép: Ökrösszekér. Második kép: Konstruktív figura szel. Emlékezetes — de nem csak azért mert 9475 forintot kellett rá összegyűjteni. Henzsel Pálné, aki harmadik gyermekével még egy évig gyermekgondozási szabadságon van, a képek, a festészet, s elsősorban a restaurátor munkája iránt érdeklődött, amikor a körbe jelentkezett. Időközben azonban a Selyem utca földkupacaiból — a leendő művelődési központ helyén — előkerült egy régi cserépedény néhány darabja, e az érdeklődés irányt vett a régészet felé. — Először egy kerámiavázán próbálhattam ki a „mesterséget”, a kisfiam jóvoltából. Sikerült összerakni. Amikor ez a régi edény előkerült a földből, keresni kezdtem a többi darabját. Már csak a két lába hiányzik... Amatőr régész és numizmatikus, műszerész és háztartásbeli, gimnazista és nyugdíjas iratkozott be egy évvel ezelőtt a kör tagjai sorába. Ez idő alatt megismerkedtek megyénk összes múzeumának gyűjteményével, a raktárak még rejtett kincseivel, a gyűjtő és feldolgozó munkával. Előadásokat hallgattak például a Kabay-féle „méreg-1 gyárról”, a megye folklórjáról magnó- és lemezbemutatóval együtt, vagy a műemlékek védelméről. Évi tízforintos tagsági díj ellenében — diákoknak 5 forint — igazolvánnyal, díjtalanul látogathatják a múzeumokat. Dr. Magyar Kálmán régésztől, a baráti kör titkárától azt kérdeztük, elérte-e célját egy év alatt a kör, s mik a további terveik? — Ha a beiratkozottak számát nézzük: 370-en jelentkeztek, akkor elégedettek lehetnénk. Általában nyolcvanan—százan járnak rendszeresen, ők már igazi múzeumbarátok Lehetőségük van arra, hogy munkahelyükön az értelmes szabad időről beszéljenek, konkrét tapasztalataik alapján. így, áttételesen valósulhat meg a múzeum közművelődési szerepe. A körre a továbbiakban az a feladat vár, hogy programjaikat azok körében is vonzóbbá tegyék, akik jelentkeztek, de csak papíron. Hatvan munkahelyre küldtek tájékoztatót, felajánlották segítségüket a szocialista brigádok kulturáüs vállalásainak összeállításához. A hatás a vártnál sokkal gyengébb volt, csak néhány helyen éltek a lehetőséggel. A múzeum és a TIT fenntartásában működő kör a következő évre még színesebb, változatosabb programot tervez. Kirándulásokra készülnek, ellátogatnak egy-egy fontosabb ásatásra, s a hivatalból felkért előadókat időnként a kör tagjai váltják fel, hogy élményeikről beszámoljanak. Nagyobb lehetőséget kapnak a gyűjtők a csereberére, s rajtuk keresztül igyekeznek közvetlenebb, vonzóbb formában népszerűsíteni a kör tevékenységét a szocialista brigádok tagjai körében. Legelőször pedig azt szeretnék elérni, hogy az egyesület, mint „önálló jogi sze-' mély” ne csak a szokásos előadások színhelye legyen, hanem a közös érdeklődésű embereknek valóban baráti köre. ■pékés közelségben álldogál két gólya a D villanyoszlopra rakott fészekben. A villanyoszlopot Napkor közepén állították le, éppen a tanácsházával és a templommal szemben. Az ember örömmel hallja az élcelődést talán a fészeknek is köze van ahhoz, hogy Napkoron szabolcsi viszonylatban is figyelemre méltó a gyermekáldás. A 3800 lelkes községben 1970-ben 67, 1973-ban 72, tavaly már 82 gyerek látta meg a napvilágot. Még egy kuriózum a községből: délben a római katolikus templom közelében tartózkodunk és számunkra váratlanul megszólal a harang. Senki sem látszik a toronyban. Nem csoda, hiszen elektromos árammal hajtott motor dolgozik a harangozó helyett. Egy gombnyomásra az öreg harang messze zengi a delet és jelt ad a határban dolgozóknak, hogy készülhetnek ebédelni. Vajon honnan ered a község neve? A mai napig nem sikerült megfejteni. Annyi bizonyos, hogy az elnevezéshez semmi köze nincs a Napnak. Vinginder János tanácselnök-helyettes és iskolaigazgató a múlt egyik legjobb tudója: — Sok nenéz időt átélt a település. A háború után bővítették a templomot és ásás közben temetőre bukkantak. A koponyákból szögek ágaskodtak ki... Lehet, hogy barbár támadás, lehet, hogy temetkezési szokás nyomai. Előfordulhat, hogy a föld alól még beszédes emlékek kerülnek felszínre. Az biztos, hogy a Rákóczi-szabadságharc után 6zlávokat, majd svábokat telepítettek ide. Szegénységben éltek az emberek. Itt egy kézírás, amely arról tanúskodik, hogy az 1800-as évek végén a helyi dalkör pénzt és ruhát adott a gyerekeknek, hogy iskolába tudjanak járni. Ne sokat időzzünk a múltnál, de meg kell hallgatnunk, le kell innunk, hogy még másfél évtizeddel ezelőtt is nagy volt a feszültség a község két „pólusa” között. Az egyik részt orosz végnek, a másikat svoáb (így, o betűvel) végnek hívták. Néha késhegyig menő volt a harc a két tábor között. Ellentétet szított a vallási hovatartozás, a „vagyoni” különbség, nacionalista ellentétet szítottak az urak is. Gurály György, a Kossuth Tsz elnökhelyettese ezt mondja: — Napszállta után nem mindig mertünk átmenni a falu másik végére. Mindez a múlté, a fiatalok csak mosolyognak az ilyenen. Kialakult az igazi közösségi szellem. Ennek kialakításában nagy része volt Gurály Györgynek, aki megkapta a Munka Érdemrend ezüst, majd arany fokozatát és a Mezőgazdasági Kiváló Dolgozója kitüntetést. A termelőszövetkezet a legjobbak közé tartozik. Saját fűrészüzemében szabdalják a ládának valót, állandó munkát teremtenek az asszonyoknak is. Renyó Mihályné: — A gömbfát ugyanúgy cipeljük, mint a férfiak. Kicsit zajos, kicsit fűrészporos az üzem, de jól megvagyunk. Biztos a megélhetés. Ha esik, ha fúj, megkeressük a 2500 forintunkat. A körülkerített, díszes kapuval és portával ellátott tsz-telep nagyban hasonlít egy középszerű ipari üzemhez. Épül az új műhelycsarnok, kiszemelték egy újabb almaválogató és -tároló csarnok helyét. Ebben a csarnokban gép válogatja majd az almát. Elkészült az üzemi konyha tervdokumentációja, csak kivitelezőre várnak. A porta közelébe épített konyhán egy-két év múlva saját alapanyagból készítik majd a finom ebédet. A telep közepén egy fiatalasszony, Gáva Zoltánná almásládák elemeit szortírozza. Meglepő, amit mond: nem tsz-tag, a Nyíregyházi Divatruházati Vállalat dolgozója. Ügy kerül ide, hogy bedolgozó lett a tsz- ben — egy kicsit kényszerhelyzetben. A szülés előtt ugyanis nem volt meg az előírt ledolgozott ideje a vállalatnál, így nem jár neki gyermekgondozási segély. Otthon, míg a gyermek alszik, vagy játszik, ládákat szegéi, naponta 60 forintot is keres. Örömmel beszél a tsz újabb kezdeményezésérőL Pár hete vezették be a bedolgozó módszert, amelyről- Szegődy János tsz-elnök ezeket mondja: — Országos gond az almásládák hiánya. Ezen a gondon enyhítünk, amikor ellátjuk magunkat ládával, egyúttal keresetet biztosítunk sok családnak. Eddig ötven családdal kötöttünk szerződést a bedolgozásra. Nagymamák, diákok szegelik otthon a ládát, amelybe nagyobbrészt export almát csomagolunk. A gyenge, laza talajon jól meghonosodott a gyümölcs. A szarvasmarha-tenyésztésben, a tejtermelésben is élen járnak a napkoriak. Hírük túlnőtt a megye határán. A tsz-irodán tizenegy bekeretezett oklevél és három serleg fémjelzi az ellentétek megszűntét és az ösz- szefogás eredményét. Ismét az elnök: — Rövid visszatekintés. 1961-ben alakult a szövetkezet, rá egy évre gyümölcsöst telepítettünk, amelynek tavaly elkezdtük a rekonstrukcióját. Van öt kataszteri hold barackosunk, ebből jut a nyíregyháziakra i és a miskolciaknak is. A meggy és a cse esznye zömét a hűtőházaknak adjuk el. Llértük, hogy nincs nálunk holtszezon, folyamatosan dolgozna«: az asszonyok is. Mo6t majdnem százhúsz lány és asszony dolgozik a határban. A következő számok mindennél többet mondanak. 1970-ben 18, 1973-ban 35, tavaly 41 millió forint volt a bruttó nyereségünk. A múlt évben egy tízórás munkanapra 127 forintot fizettünk. A kedvező változások ellenére szép számmal vannak azok, akik vállalják a napi ingázás fáradalmait. Közéjük tartozik Fekete László, aki a délutáni műszakba készül. — Nem nagy fáradtság az, Nyíregyháza ide csak 13 kilométer. Már huszonhárom éve vagyok a MEZŐGÉP Vállalatnál hegesztő. Szeretem a hűséget, a nagyobb fiamat is a vállalathoz hoztam tanulónak. A kisebb fiaim ikrek, lehet, hogy ők is utánam jönnek. A beköltözés gondolatától távol áll Fekete László. Szívesen lakik ebben a faluban, amelyet a fóliasátor, a labdarózsa és a hársfa is jellegzetessé tesz. Számos fólia alatt dohánypalánta cseperedik. Azt mondják, van dohány bőven, a szó másik értelmében is. A másik értelem igazát főleg az új házak jelzik. Az iskola közelében láthatunk egy modern. pavilonszerű épületet, terasszal. Ettől alig 50 méterre egy régi tomácos házikó. Egy másik modem lakás falán fehér tábla, amelyről hexameterszerűen cseng az olvasnivaló : Kéninger Zoltán vízvezeték-szerelő. Bekopogunk, a háziasszonytól érdeklődni: épül-e sok fürdőszoba a községben. Tömör válasza: „Csak győzné a férjem!” Hogy is győzné, hiszen találtunk egy harmadik kuriózumot is: a tsz saját TÜZÉP-telepet üzemeltet tüzelő- és építőanyaggal. Nagy itt az építkezési kedv. Gurály Miklósné például éppen segítséget vár, hogy tovább épüljön a háromszobás, fürdőszobás lakás. — Jönnek majd a rokonok és kalákában igyekszünk a munkával, hogy az ősz már az új lakásban érjen bennünket. Férjem a tsz- ben kovácsmester, ért néhány dologhoz; az is olcsóbbá teszi az építkezést, hogy a tsz kedvezményes fuvart ad mindenhez. A tanácsteremben egy fényképes tabló a tanács, Uletve a község 25 évének állít emléket. A felső, bal oldali kép viskót ábrázol, aláírása: „800 ilyen volt”. A pár éve készült jobb oldali kép alatt ez áll: „800 ilyen van”. Ezekután nem is csodálkozunk, hogy kopogtatásunk idején Király József vb-titkár éppen lakásépítési tanácsokat ad ügyi lének. Dolga végeztével ezt mondja: — Évente átlagosan negyven lakás épül a községben és 10—15 lakásra kémek bontási engedélyt Egy középület kivitelezése is folyamatban van, épül az új ABC-áruházunk, nyár végén meg is nyitjuk. A tervidőszak végére kétcsoportos óvodát építünk, így talán megoldjuk a sok apró gyermek elhelyezését. Ez a nagyfokú építkezési kedv 1970- ben kezdődött, amikor kimagasló eredményeket ért el a tsz. Reméljük, a következő ötéves tervben tovább változik a község arculata. BE. Nábrádi Lajos KM
