Kelet-Magyarország, 1977. április (34. évfolyam, 77-100. szám)

1977-04-28 / 98. szám

4 KELET-MAGYARORSZÁG 1977. április 28. Éljen a szocializmus — a szabadság, a demokrácia, a humanizmus társadalma! II nemzetközi élet hírei Napjainkban több mint 30 évvel a máso­dik világháború után szembeszökő ellent­mondás alakult ki Közép-Európában: egy­felől a politikai enyhülés sikerei, másfelől két fél óriási fegyverzetű hadseregeinek szemben állása a kontinens közepén. Katonai enyhülést Közép-Európában! GENF Genfi diplomáciai körökben kedvező fogadtatásra talált az a bejelentés, amely szerint május 11-én felújítják a ha­dászati támadófegyverek kor­látozására vonatkozó szov­jet—amerikai tárgyalást. Ér­tesülések szerint a szovjet SALT-küldöttség vezetője, Szemjonov külügyminiszter­helyettes május 10-én érke­zik Genfbe. WASHINGTON „Le a fasiszta juntával!”, „Megszüntetni az amerikai támogatást Pinochetnek és gyilkosainak!” — ilyen jel­szavak voltak hallhatók ked­den a washingtoni Harward Egyetemen, ahol a diákok a chilei hazafiak képviselőivel találkoztak. Gladys Marin, a Chilei Kommunista Ifjúsági Szövetség főtitkára, Carmen Aguaio, a népi egység kor­mányának volt minisztere és Maria Helena Carrera egyko­ri szenátor azért utazott Washingtonba, hogy beszá­moljon a chilei népnek a Pi- nochet-junta ellen vívott har­cáról. Az egyetem diákjai meleg fogadtatásban részesí­tették a chilei küldöttség tag­jait. NEW YORK Az ENSZ „Béke aranyér­mét” nyújtotta át Kurt Wald­heim ENSZ-főtitkár Valen- tyina Nyikolajeva Tyeresko- vának, a szovjet nőbizottság elnökének. Waldheim elra­gadtatással szólt a világűr meghódításában elért szovjet eredményekről, s nagyra ér­tékelte a Szovjetunió és az Egyesült Államok e téren megvalósuló együttműködé­sét. A Szojuz—Apollo közös űrrepülés — hangsúlyozta a főtitkár — fontos szerepet játszott a nemzetközi együtt­működés fejlesztésében és je­lentős mértékben hozzájárult a béke és biztonság megszi­lárdításához. VARSÓ Agostinho Neto, az Ango­lai Népi Köztársaság elnöke, aki hivatalos baráti látogatá­son tartózkodik Lengyelor­szágban, szerdán délelőtt megkoszorúzta a varsói isme­retlen katona emlékművet. Az előző délutánt Neto a ten­gerparton töltötte, ahol meg­tekintette a gdyniai Párizsi Kommün Hajógyárat, a gdanski óvárost és a kikötőt, majd későn este tért vissza a lengyel fővárosba, ahol foly­tatja tárgyalásait Henryk Jablonski államfővel. PRÁGA Lubomir Strougal csehszlo­vák kormányfő meghívására szerdán baráti munkalátoga­tásra Prágába érkezett Willi Stoph, az NDK minisztertaná­csának elnöke. Kíséretében van Gerhard Weiss, az NDK minisztertanácsának elnök- helyettese és Herbert Kroli- kowski külügyi államtitkár is. A kormányfői szintű tár­gyalásokon áttekintik a két ország együttműködésének eredményeit és kidolgozzák a kapcsolatok további bővítésé­vel kapcsolatos feladatokat. LONDON Magas rangú amerikai, il­letve brit kormánytisztvise­lők szerdán Londonban meg­beszélést folytattak a rhode- siai többségi hatalom békés megteremtésének módozatai­ról. A UPI hírügynökség je­lentésében nem részletezte, hogy a tárgyalásokon kik vettek részt. Egyes értesülé­sek szerint szóba került an­nak lehetősége is, hogy Cyrus Vance amerikai külügymi­niszter és brit kollégája, Da­vid Owen május elején a brit fővárosban megvitatja a rhodesiai helyzetet. JOHANNESBURG Újabb véres összetűzésről érkezett hír Johannesburg külvárosából, Sowetóból, ahol egy évvel ezelőtt a brutális rendőrterror több, mint 500 halálos áldozatot követelt. A Reuter hírügynökség jelenté­se szerint a dél-afrikai biz­tonsági erők szerdán tüzet nyitottak a lakbérek nagy­arányú, mintegy 40—80 szá­zalékos emelése ellen tilta­kozó tömegre. A tüntetők kö­zül három diák megsebesült. AZ EURÓPAI KÖZVÉLE­MÉNY főleg a közép-európai fegyveres erők és fegyverzet kölcsönös csökkentéséről fo­lyó bécsi tárgyalásokhoz kap­csolja ennek az ellentmon­dásnak a feloldásához fűződő reményeit. Mint ismeretes, az elfogadott alapelvek közé tartozik, hogy egyetlen ál­lam biztonsága se szenvedjen kárt, a csökkentések kölcsö­nösek legyenek, az államok által vállalt kötelezettségek egyenlőek, s hogy egyik fél se jusson egyoldalú katonai előnyökhöz. A Szovjetunió és a többi szocialista ország még 1973 őszén fontos megállapodás­tervezetet terjesztett elő, amely mindkét fél részéről a közép-európai fegyveres erők és fegyverzet egyenlő, csak­nem 17 százalékos csökkenté­sét irányozta elő három esz­tendő leforgása alatt. Ezt a javaslatot nem fogadták el, noha a szocialista országok hajlandók voltak lehetséges ésszerű kompromisszumokra a nyugati résztvevőkkel. A MÚLT ÉV FEBRUÁR­JÁBAN a szocialista orszá­gok, figyelembe véve a nyu­gati félnek a szakaszonkénti csökkentésre vonatkozó kí­vánságait, azt javasolták, hogy a csökkentést egyenlő alapon az első szakaszban a Szovjetunió és az Egyesült Államok kezdje meg, a többi résztvevő pedig „fagyassza be” fegyveres erőinek szint­jét és vállaljon kötelezettsé­get a fegyveres erők második szakaszban való csökkentésé­nek határidejére és mértéké­re vonatkozóan. Ezek a ja­vaslatok sem találtak megér­tésre. Ezzel szemben a nyugati résztvevők gyakorlatilag csu­pán egyetlen témáról beszél­tek: a nem egyenlő mértékű, a Szovjetuniót illetően nem egyenlő mértékű csökkentés­ről. A Szovjetuniónak azt javasolják, hogy vonjon ki egy páncélos hadsereget tel­jes fegyverzetével együtt, amire az Egyesült Államok válaszként harmadakkora mértékben csökkentené kato­náinak számát, ráadásul az egyes alakulatokból kiemel­ve, a fegyverzet korábbi szintjének megtartásával. Ami pedig a nyugat-európai tárgyalófelek és Kanada fegyveres erői és fegyverzete második szakaszban való csökkentésével kapcsolatos kötelezettségeket illeti, erről a nyugati javaslatban még- csak említés sem történik. A nyugati séma a NATO és a Varsói Szerződés szárazföl­di csapatai számára azonos kollektív „plafont” irányoz elő — valamikor a meghatá­rozatlan jövőben. Ám telje­sen világos, hogy az ilyen „plafon” keretei lehetővé te­szik egyes NATO-országqk számára, hogy növeljék fegy­verzetüket más szövetségese­ik rovására. Ilyen lehetőség­hez juthatna például a nyu­gat-német Bundeswehr — a NATO egyik ütőereje. A nyu­gati tárgyalófelek éppen ilyen lehetőség megszervezésére pályáznak, amit meggyőzően bizonyít, hogy nem hajlandók garanciákat adni arra, hogy részt vesznek a csökkentés­ben legalább a második sza­kaszban. A SZOCIALISTA OR­SZÁGOK a maguk részéről kifejezték azt a készségűket, hogy fegyveres erőik lét­számát és fegyverzetüket méreteiknek megfelelően csökkentsék. A csökkentés konkrét időpontjaira is javas­latot tettek. Ugyanezt várják a nyugat-európai országoktól és Kanadától is. A kölcsönös kötelezettség megadná a szükséges garanciát arra, hogy a csökkentést teljesen végrehajtják. Egyelőre a nyugati fél egy- hetedével hajlandó csökken­teni az Egyesült Államok nukleáris robbanófej-készle­teit és némileg az elavult célbajuttatási eszközök szá­mát. Ez a javaslat elfogadha­tatlan, mivel egyszeri jellegű, nem terjed ki más NATO- tagállamok nukleáris arze­náljára. Ezenkívül megvaló­sításának az a feltétele, hogy a szocialista országok elfo­gadják a megfelelő csökken­tés egész nyugati sémáját. A tárgyalásokon a NATO- országok által elfoglalt állás­pont egyelőre csupán egy do­logról tanúskodik: arról a tö­rekvésről, hogy egyoldalú ka­tonai előnyökhöz jussanak. Erőfeszítéseiknek ez a célja. Álláspontjuk azonban nem reális tényeken alapul, ha­nem propagandamitoszokon egyebek között a Szovjetunió „katonai fölényének” míto­szán. Ez jó példa arra, ho­gyan válik a politika a pro­paganda eszközévé. KÖZÉP-EURÓPÁBAN évek óta a két tömb fegyve­res erőinek megközelítő egyensúlya áll fenn. A Nyu­gat a Szovjetunió fegyveres erőinek struktúrájában a Nyugatéhoz képest meglevő és teljes mértékben megma­gyarázható különbségekre rá­mutatva igyekszik azokat a Szovjetunió számbeli fölényé­nek „bizonyítékaként” fel­használni. Teljesen valótlanok a nyu­gati félnek azok az állításai, miszerint a Közép-Európában állomásozó szárazföldi csapa­tok számában állítólag arány­talanság állna fenn a NATO kárára. A szocialista orszá­gok által a csökkenés térsé­gében állomásozó fegyveres erők, köztük a Varsói Szerző­dés tagállamai szárazföldi csapatainak létszámáról nyil­vánosságra hozott adatok bi­zonyítják e nyugati állítások tarthatatlanságát. Ez év január végén Lon­donban Schmidt nyugatné­met kancellár és Callaghan brit miniszterelnök például arról beszélt, hogy a Szov­jetunió és a Nyugat között, á korábbihoz hasonlóan, kato­nai egyensúly áll fenn, és semmi alapja sincs a félelem­nek vagy a pesszimizmusnak. Ezt Georg Leber nyugatné­met hadügyminiszter is meg­erősítette tavaly december végén, kijelentve, hogy: „A NATO fegyveres erőinek kö­zös potenciálja egyenlő 'á Varsói Szerződés tagállamai megfelelő potenciáljával.” Úgy tűnik, hogy most már mindössze annyi maradt hát­ra, hogy a realitás felismeré­séről áttérjenek a fegyveres erők reális csökkentésére. De a Nyugat éppen ezt a lépést nem siet megtenni. A SZOCIALISTA ORSZÁ­GOK már eddig is sok erő­feszítést tettek a tárgyalások sikere érdekében. Nem kétsé­ges, hogy energiájukat, és ez irányú fáradozásaikat a jö­vőben sem csökkentik. Ezt bizonyította az az új felhívás, amellyel Leonyid Brezsnyev fordult a szovjet szakszerve­zetek XVI. kongresszusának emelvényéről a nyugati ha­talmakhoz. „Ma még egyszer kijelentjük — mondotta —, készek vagyunk arra, hogy egészen a közép-európai fegy­veres erők és fegyverzet köl­csönös csökkentéséről szóló megállapodás létrejöttéig nem növeljük a térségben állomá­sozó csapataink létszámát. Természetesen azzal a felté­tellel, hogy a NATO erői az említett térségben szintén nem növekszenek. Fogadják el ezt a javaslatot tisztelt tárgyaló partnereink első re­ális lépésként a fegyveres erők csökkentése felé vezető úton, hisz ezzel senki sem veszít, a béke ügye, a népek biztonságának ügye viszont csak nyerhet.” L. Tolkunov, az APN-sajtóügynökség elnöke I Harcosfévtizectekl Murczkó Károly már hosszabb idő óta lejár a Szabolcs utcai postásotthonba. Min­denki ismeri, széles baráti köre van, mindenki klubtagnak tekinti. Bizalmasak vele szemben, véleményüket nyíltan elmondják előtte. Módja van megismerni az embere­ket. Egy szűkebb csoport alakul ki körülötte, amely már taglalja a háborús esemé­nyeket, kezdenek politizálni. Sajtótermékeket és könyveket kapnak olvasásra. Murczkó vezeti és irányítja a csoportot. Kapcsolatuk megmarad a felszabadulásig, az ő mun­kájának eredménye, hogy a postásoknál közvetlenül a felszabadulás után létrejön az üzemi szervezet. Lajtai Endre széles körű propagandatevékenységet folytat volt tanonctársai köré­ben, akikkel együtt járt iskolába és azóta már szakmunkások lettek. Lajtai ügyes szer­vező, jól választja ki a megfelelő személyeket, megtanítja őket a konspiráció szabá­lyaira, egy csoportot hoz létre maga körül. A csoportot ellátja marxista könyvekkel és propagandaanyagokkal, tanítja, neveli őket. A csoportnál fegyelem van, nincs fe­csegés és nincs letartóztatás. Sárközi detektív beidézi a rendőrségre a munkásotthon­ba való bejárása miatt, arra akarja rábírni, hogy kapcsolatait szakítsa meg a mun­kásmozgalommal. Lajtai ezt elutasítja. 1942-ben újra beidézik, újl ól a munkásmoz­galommal való kapcsolat megszakítására akarják rábírni. Lajtai megmondja, hogy ő tagja a szociáldemokrata pártnak és tagja a famunkás-szakszervezet vezetőségének. Meggyőződése kapcsolja a munkásmozgalomhoz, ezen ő nem akar változtatni. A kö­réje tömörült fiatal szakmunkásokról nem kérdezték. Ez annak a jele volt, hogy nem tudtak a csoport működéséről. 1942 végéig, amíg be nem hívták munkaszolgálatra, a propagandaanyagok raktározója és terjesztője volt. 1942 áprilisában Pálfy Ernő hazajön az internálótáborból Pásztor Józseffel. Pálfyt hazaérkezése után nem helyezik rendőri felügyelet alá, szabad mozgást adnak neki, nyilván azzal a céllal, hogy megfigyeljék és kapcsolatait felderítsék olyan- szemé­lyekkel, akik még ismeretlenek a rendőrség előtt. Pálfy Ernő a Bethlen utcai görög katolikus bérház alatt bélyegüzletet nyitott. Ez lehetőséget adott számára, hogy poli­tikai kapcsolatait felújítsa. 1942-ben a kormányzó Kállay Miklóst bízza meg kormányalakítással. Kállay régi szabolcsi földbirtokos családból származik, Kállósemjénben ezer holdon felüli birtoka van. A szabolcsi arisztokrata és földbirtokos családok bizalmát élvezi. Támogatják Kállayt a megyében lévő nagykereskedők és a nagyüzemek tulajdonosai is. Tiszavas- váriban az Alkaloida, a Demecseri Ipartelepek, a Nyírbogdányi Petróleum R. T., a nagyhalászi kenderfeldolgozó, a kisvárdai szeszfinomító, a megyei nagymalmok tulaj­donosai és részvényesei, bankok, egyéb vállalatok stb. A jövő emberének tartották, aki kiszabadítja az országot Hitler karmaiból, nyugati és semleges országokkal való kapcsolatai révén. Többször járt a megyében, ilyenkor egyik-másik földbirtokos csa­ládnál összejöttek a nagybirtokosok, és tájékoztatta őket a politikai helyzetről. A meg­beszélések szigorúan zártkörűek voltak, azokon sem a rendőrség, sem a csendőrség, még a megye vezetői sem vettek részt. Ügyeltek arra, hogy a Nyíregyházán működő Gestapo a megbeszélések tartalmáról ne kapjon tájékoztatást. A megbeszélések ebéd előtt voltak, a cselédséget is kizárták a kastélynak abból a szárnyából. A megye ve­zetői, a rendőrség, a csendőrség, a katonai vezetők a megyeházán külön tájékoztatást kaptak. 1941 őszén és 1942 tavaszán Dunai Bélát a rendőrség sokat zaklatja állampolgár­sága és politikai tevékenysége miatt. 1942 nyarán behívót kap, hogy jelentkezzen a nyírbátori kiegészítő parancsnokságon. Magával viszi a párt- és szakszervezeti tag­sági könyvét. A kiegészítő parancsnokságon felöltöztetik és bevágják egy munkaszol­gálatos századba. A párt- és szakszervezeti könyvét bevarrja a köpenyébe. Már a vo­naton agitál a legénység között, hogy ha kimennek a frontra, szökjenek át a szovjet csapatokhoz. Utazása utolsó napjaiban az őrmester meghallotta Dunai Béla német­ellenes kijelentéseit, jelentette a századparancsnoknak, aki Dunait kiköttette. Meg­érkezésük után közvetlenül a front háta mögé kerültek. Dunai szétnézett, látta, hogy tőlük egy kilométerre erdő van. Lövészárkot ástak, mindenki kapott egy darabot, amit aznap ki kell ásnia. Ásás közben észrevette, hogy a bokor mögött futóárok van, amely az erdő felé tart. Amíg a jobbról és balról lévő társai ettek, ő beugrott a futóárokba és mélyen lehajolva futni kezdett az árokban az erdő felé. A futóárok vége előtt 50 méterre megállt, óvatosan szétnézett és észrevette, hogy az erdő szélén, a fa mögött két szovjet katona áll. Az egyik távcsövezi a terepét, a másik a futóárok felé néz. Dunai pisszegett nekik, azok intettek, hogy menjen feléjük, de hasaljon le. Géppisz­tolyukat le sem vették a vállukról. Bementek az erdőbe, rágyújtottak, Dunai akkor vette észre, hogy jobbra, balra 50—50 méter távolságra még három-három szovjet katona áll tüzelőállásban. Szovjet előőrsök voltak, átszivárogtak a frontvonalon. Dunai türelmetlen volt, szeretett volna már a szovjet frontvonal mögött lenni. Egy fél óra múlva elindultak visszafelé, bámulatos ügyességgel jutottak keresztül a fronton. A szovjet századparancsnok előtt megállt, felszakította köpenye bélését, elővette a párt- és szakszervezeti könyvét és felmutatta neki. Megkínálták teával, azután átsétáltak az ezredparancsnokságra. A tábornok és a politikai tiszt elbeszélgetett vele, egy hét múlva Moszkva mellett az antifasiszta iskola hallgatója lett. Itt találkozott Rudas Lászlóval, Rákosi Mátyással, Vas Zoltánnal és másokkal. Az iskola elvégzése után harcoló partizánalakulathoz került. Sok ütközetben vett részt, többször sebesült meg. Legutolsó sebesülése után propagandamunkára osztották be. Vas Zoltánnal együtt járták a hadifogolytáborokat, előadásokat tartottak és a hadi­foglyokból partizánegységeket szerveztek. Érdemei elismeréséül századparancsnokká léptették elő. 1945 márciusában érkezett haza és azonnal bekapcsolódott az újjáépí­tési munkába. A rendőrségnél kapott beosztást, tevékenyen részt vett a megyében még megbúvó nyilasok felderítésében. Működésével hozzájárult a szovjet és a magyar köz- igazgatási szervek együttműködéséhez. 1947 végén az Építésügyi Minisztériumban ka­pott beosztást. Elvégezte a Gazdasági és Műszaki Akadémiát, majd a Honvédelmi Mi­nisztérium építési csoportfőnökségén dolgozott. Nyugdíjba vonulása után nem sokkal ragadta el a halál. i A J I

Next

/
Thumbnails
Contents