Kelet-Magyarország, 1977. április (34. évfolyam, 77-100. szám)

1977-04-24 / 95. szám

VASÁRNAPI MELLÉKLET--------------------TI---------------------1 KEVESET TUDUNK A DGI&CÄ MŰVÉSZEKRŐL. ALKO­_______________ TÁSAIKKAL TÖBBET TA­LÁLKOZUNK, MINT VE- ÁmmMJ- L ____________________LÜK. DE MUNKÁIK NEM AnQrQS ‘ MONDHATNAK EL MIN­______________ DENT. A KÖZÖNSÉGNEK RITKÁN ADÓDIK ALKAL- r - n #r w MA RÁKÉRDEZNI A MÜ­T&STOmUVGSZ vészre: hogyan i i . mi ___________________________ FOGLALKOZTATJA? Tarnavölgyi György — Elsősorban a népzene, a népköltészet érdekel. Van egy körülbelül negyven da­rabból álló sorozatom: nép­dalok képeken. Szándéko­san kerülöm az illusztráció szót. Azt szeretném, ha ezek a képeim többek lennének közönséges illusztrálásnál ... Negyven képből álló soro­zat. Ennek hallatán igen­csak termékeny művésznek tűnik. Pedig nem egészen így van. A kép ugyan viszony­lag gyorsan elkészül, ám hó­napokon, éveken át magam­ban tartogatom előtte. Nem az a típus vagyok, aki lob- banásszerűen feldobja a ké­pet a vászonra — igen sokat töprengek, gondolkodom raj­ta. Ezt a sorozatot például már hosszú évek óta festem — mindig újabbakkal egé­szítem ki. A magyar népdal­kincs kimeríthetetlen. S köz­ben magam is változom: so­kat tanultam a népköltészet­től. Tömörséget, komponá­lást, igazságot... K ilenc tagja van me­gyénkben a Képző- művészeti Alapnak. Őket látogatjuk sorra, hogy azt kérdezzük, amit a kö­zönség is szívesen kérdezne a művészektől. Most Berecz András festőművészt keres­tük-, fel-. Z*>U!íS .cb »JOÜ-oítfi 6' . Berecz András „műterme” az utóbbi hónapokban a Sóstói úti kórházban van — no, nem betegség miatt: egy nagyméretű mozaikot ké­szít a kórház új épületének előcsarnokában! Mostanában ez foglalja le minden sza­bad percét. A tervek szerint május 1. tiszteletére avatják fel a faliképet. — Mit jelentett ez a meg­bízás az ön számára? — Sok-sok munkát, és nagy örömet. Először vállal­koztam efféle alkotásra, így hát az izgalom mellett az új technika, a másféle kifeje­zésmód lehetősége szerzett nekem örömet. 16 négyzet- méteres lesz a kép, sok ezer apró, színes mozaikdarabból áll össze — munka is van vele jócskán. Az általam annyira szeretett nyírségi tájat akarom behozni ide. Színekben és formában egy­A művész munka közben. aránt arra törekedtem: vi­dámságot, örömet adjon a kép az itt megforduló beteg embereknek. — Egy ilyen megbízatás nem mindennapos megyénk művészeinek életében. Mióta dolgozik rajta? — Több, mint egy évvel ezelőtt, amikor meghirdették a pályázatot, nyomban dol­gozni kezdtem a vázlatokon. Igen sokat készítettem, míg kialakult az elképzelésem. Aztán jött-a zsűrizések sora. Négy nagyméretű „kartont”, azaz kicsinyített képet kel­lett elkészíteni, Végül is az enyémet fogadták el. Majd megcsináltam a teljes nagy­ságú képet! Szinte falraké- szen ... És most, immár har­madik hónapja, minden sza­bad időmben itt vagyok: tö­röm, vágom, rakom a moza­ikot — és újraalkotom az egészet. Mert papíron mé­giscsak más... — ön nem szabadúszó művész, hanem a tanárkép­ző főiskola tanára is. Meg kell osztania erejét, idejét... — Ez az egyik legnagyobb gondom. Megtehetném, hogy „szabadússzak”, de nem aka­rom. Nagyon szeretek taníta­ni. Húsz éve csinálom! Vi­szont, sajnos, a tanszéken nem mindig vagyunk egyet­értésben, hogyan lehet, ho­gyan kellene összeegyeztetni a .tanítást a művészi alkotó­munkával ... — Mit tud, mit szeretne átadni tanítványainak? Mód­szereket? Stílusát? Látás­módját? — Elsősorban látásmódot szeretnék formálni. Nem művészeket nevelünk a fő­iskolán, így hát technikai­módszerbeli felkészítésre is szükség van. De ha valaki alkotni is fog, akkor maga dönti el, mi a számára a leg­jobb kifejezési forma. Van­nak a rajztanárságnál többre vágyó és többre képes hall­gatók is — .nem kell keres­ni őket, maguktól jönnek. Itt, a mozaik készítésénél is megfordultak sokan — szí­vesen várom őket. Ezt is fel­használom oktatói munkám­ban! — Közismert, hogy sokat foglakoztatják a népművé­szeti hagyományok. Mit hasznosít ezekből művésze­tében? Egy kép a sok közül: Lengyel város. Fotó: Elek Emil FIATAL ÍRÓK ADYRÓL „Ifjú szívekben élek" y it jelent Ady Endre ' * életműve a fiatal nemzedékek számára? Kor­szerű-e ma ez a költői ma­gatartás, ami Ady korában forradalmian új volt? Le- hetséges-e egyáltalán Ady költészetét folytatni? — Ezekre a kérdésekre keres­tek választ a Fiatal írók József Attila Körének tag­jai a költő születésének századik évfordulóján Mis­kolcon szervezett emlék­ülésükön. Nem irodalomtörténeti vándorgyűlést tartottak a fiatal írók, költők; Ady iro­dalomtörténeti helyének kijelölése a hét évszázados magyar irodalomban, kor­szakalkotó jelentőségének egyre pontosabb meghatá­rozása az irodalomtudósok dolga. A fiatal alkotó nem­zedék alkalomnak tekintet­te inkább — a három éve szervezett József Attila- ülésszakhoz hasonlóan — az önmeghatározásra: a nagy előd kristályos élet­művének tükrébe tekintve a saját feladatok, eszmény­képek megfogalmazására tett kísérletet. Az élő Adyt láthattuk ezen az ülésen, azt, aki to­vább él, hat a fiatal alkotó nemzedékben. Az elmúlt fél évszázad elegendő volt ahhoz, hogy a költő köré fonódott hamis legendák szerteoszoljanak, és a mű­ben megvalósult költői ma­gatartás lehessen eszmény és követendő példa. Épp a költői magatartás, művészi morál az, ami Ady költésze­tét máig érvényes módon meghatározza. Sokfélekép­pen próbálták ezt a tanács­kozás résztvevői megkö­zelíteni, legtömörebben ta­lán a személyiség és közös­ség egységében, azonosságá­ban jelölhetjük meg a lé­nyegét. Ady rendkívüli költői egyénisége — a félre­értéssel, előítélettel szem­ben — nem individualiz­musból fakadt, hanem ép­pen a kora kicsinyessége, esetlegességei fölé emelke­dő ember bátor és dacos tartásából, amellyel — még teljesen magára ma­radva is — a közösség, a nép igazi érdekeit képvi­selte. Az egyetemes emberi lé­tezés rendje tükröződik Ady műveiben, életműve megbonthatatlan egység. Talán ez a teljességigény teszi Adyt leginkább von­zóvá, mégis kevesek számá­ra elérhetővé. A nemzet Lel­kiismereteként történelmi szinten vetette fel a ma­gyarság gondjait, a nemze­ti és általános emberi tö­kéletes szintézisével. A vita azon a pontön bontakozott ki élénken, hogy megfelel-e, meg tud-e felelni ennek az igénynek mai költészetünk. Egyesek Ady előretekintő, társada­lombíráló, nemzetostorozó szerepét közvetlenül átve- hetőnek vélték, s leegysze­rűsítve kérték számon mai költészetünktől az Ady End- re-i költői magatartást. Ez­zel vitázva többen rámu­tattak, hogy a váteszi, nép- tribuni szerep anakroniz­mus korunkban. Ady köl­tészetének tanulságát sem érthetjük meg, ha nem ko­rának összefüggéseiben vizsgáljuk. Költészete a századelő magyar progresz- sziójának a része volt ugyanis, ami a társadalom- tudományokban, s a művé­szetekben gyors ütemben kibontakozott. Ady életmű­ve tükre tehát az ellent­mondásos, forradalmakat érlelő és forradalmakat el­vetélő századelőnek, kor­szakos jelentőségét az adja, hogy előítéletektől mente­sen, konok és következetes kritikával vetette fel eze­ket az ellentmondásokat. Ady Endre így élhet to­vább „ifjú szívekben”, ha­talmas életműve ily módon lehet ösztönzője az újabb költői nemzedékeknek. (A. J.) György-napi hi Aranyás; boszorkánya Régen a György-nap éj­szakája nevezetes volt. Ilyenkor „meg lehetett lát­ni a keresztútnál a boszor­kányokat”. Aki boszorkány­ságot akart tanulni, annak ezen az éjszakán ki kellett menni a faluvégre a ke- resztúthoz, pontosan éjféli tizenkét órára. Ott egy bot­tal a keresztút kellős köze­pén egy kört kellett húzni, és a kör közepére kellett állni. Meg volt mondva az illetőnek, hogy akármiféle szörnyetegek fognak jönni, a világért egy tapodtat se mozduljon. Mert ha elmoz­dul, kegyetlenül megkínoz­zák. Ez lesz a próba. Elő­ször is, ahogy kiállt a ta­nulni akaró ember vagy asszony, egyszercsak jött vágtába egy nagy fekete tüzes csődör. Egyenesen ne­kitartott a körben álló egyénnek. Vagy elszaladt az illető, vagy megállt a helyén. Ha aztán megállt, elszaladt mellette a tüzes csődör nagyot nyerítve. Jött a második próba. Egy felbőszült bika veszettül bömbölt, hányta a szarva hegyével a földet, és ráron­tott a próbálkozó egyénre. Ezt már kevesen állták ki, de mégis volt olyan, aki kiállotta, hogy nem moz­dult el a helyéről, a bika pedig elrohant mellette. Jött a harmadik próba. Cérnaszálon egy óriás nagy malomkő forgott Telette, és mindig zuhant a magasból lefele, mintha a fejére akart volna esni. Ezt már aztán nagyon kevesen állották ki. Legtöbb része kiugrott a körből és fejvesztetten sza­ladt árkon-bokron keresz­tül, mint a zavart. Aki pedig kibírta a há­rom próbát, azokat még akkor éjjel elvitték a Gel­lérthegyre. Ott feleskették őket, é: kánynal Nagyi jedve a a földb den évi György- „tisztulr a földbi ezt figy nyomba kincsre Ilyen le mi falu halmos logistók, Szőlőhal ben a T tyaugróe Aranyki Az ai száj hagy nyi mar gazdag i idején 1 tos hely rejteni, Mivel a lesebbek helyeker Még mondás György ki a va; akkor jó ni.” Fennrr. öregektő tel Szén megszóla nyi hétti lesz utál valóban időben ií mint két lani a bé sét. N em tudom, mi az iga­zi nevem, és pontosan azt sem, hogy mikor születtem. Lehetek huszon­két éves, úgyanúgy, mint huszonöt. Adataim válto­gatták egymást, mint más a kabátját. A születésem kö­rüli köd következménye ez. De szólítson csak egysze­rűen Görögnek. Azelőtt is így hívtak. A nyakam mi­att, mert görögös. — Az intézetben más törvények jártak. Kemé­nyebbek, edzettebbek. Aki nem védte magát, az elve­szett. A gyanakvás belém vésődött. Összehúztam magam és ha felém nyúl­tak, úgy pattant az öklöm, mint a rugó. Ütni kellett, megelőzni mindenki mást. Ha szépen szóltak, akkor is reflexszerűen mozdult a kezem. Hamar megtanul­tam: csak akkor maradha­tok állva, ha védeni tudom magam. El sem lehet kép­zelni, hány pofont kap egy intézeti gyerek, mire felnő. Sebekkel cseperedtem. Egyedül a világban, mint akinek se istene, se máriá- ja Idővel megszoktam. Én már nem vártam senkire. Kidörzsölődtem, kicsiszo­lódtam. De a helyem se­hol sem találtam. Látja? Rajtam nincs te­toválás. Ez pedig ritka az intézetiek között. No * nem azért, mert féltem. Nem vagyok ijedős. Egyszerűen nem akartam megjelölni magam. Nem akartam, hogy lássák törzskönyvezé­sem. Úgyis messziről meg­ismertek bennünket, ha ki­mentünk. A ruhánkról. Kerültek, mint a lepráso- kat. Akkor sokat bőgtem. Ké­sőbb megkeményedtem. Mint a kő. Mint a gyé­mánt./Utoljára negyedikes koromban sírtam. Elemel­tem az egyik önkiszolgáló boltból egy tábla csokit és rajtakaptak. Kiállítottak az ajtóba, nyakamba akasz­tották a táblát. Ráírták: „Vigyázz, lopósü!” ... Ve­lünk akkor mindent lehe­tett. Nem védett meg sen­ki. Ezt nem azért mondom, mintha orrolnék érte. Nem. Egyáltalán nem! Ennek kö­szönhetem, hogy azóta nem loptam. Ma hálás vagyok érte, mert nem jártam meg a börtönöket, mint társaim közül sokan. Azóta nem sírtam. Gyengeségnek tar­tom a sírást. Odabent tisz­teltek ezért. Csinálhattak velem bármit, a könnyeim nem indultak el. Ha jól körülnéz, itt ná­lunk az építkezésen divat a sírás, a siránkozás. Igaz, nem a kiszolgáltatottság, hanem a haszonszerzés ér­zése táplálja. Azért ellen­szenves annyira számomra. Pedig nem sírni kellene, hanem tenni. Házakat tip- runk építés közben a föld­be, és házhelyek maradnak üresen, mert nincs ez, nincs az. T udom, nem erre kí­váncsi ... Szóval az intézetben sok min­dent megtanultam. Mégis, amikor szabadultam nyol­cadik után, úgy szakadt rám a szabadság, mint más­ra a csíkos ruha. Nem tud­tam mihez kezdeni. Idegen volt a világ. Elbizonytala­BHMHHMRB Bartha Szabó József: A kaki nodtam. Mire felocsúdtam, már szorított a bilincs. A társak, a nők, a könnyű élet bilincse. Belekerültem a forgatagba. Megszédített a pénz, a szabadság. Nem dirigált, nem parancsolt senki. Azelőtt még apró­pénzem sem volt, akkor meg csak úgy jöttek a szá­zasok. Aztán meg mentek! Még ha a gyorsvonat hord­ta volna, akkor se lett vol­na elég. Megismertem az alvilágot. Nem dolgoztam. Ez már a következmény. Csavarogtam, lógtam. Éltem súlytalanul a levegőben. Kiríttam a rendes embe­rek közül, mint búzából a pipacs. Hány munkahelyem volt? Nem tudom. Ha például nem tetszett valahol, ott­hagytam csapot, papot, szedtem a sátorfámat. Egyetlen munkahelyen sem fordultam meg kétszer. Ki­véve ezt a vállalatot. Ezt is a makacsságomnak kö­szönhetem. Az úgy volt; véletlenül idetévedtem, az építőiparba. Újsághirdetés alapján. Be­tanítottak szigetelőnek. Kezdtem nagyszerűen érez­ni magam, de az ördög fúr­ta az olc rettem v borja va; zen megi Letagadó Megállt mondtam azt nem, uszította „Szemteli nyúan el' fájt, han hitt neke vették sz< mondott, haapám, nél dolgc Szerenc megjött i comat ott lánynál, segélyeim mat is. 1 rá. Mond ne, hogy nem látta pénzem. A sert tam Azé és megmu faternak, is: engem úgy elten Aztán e más lett Alkotóműhelyben KM

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents