Kelet-Magyarország, 1977. április (34. évfolyam, 77-100. szám)

1977-04-24 / 95. szám

1977. április 24. KELET-MAGYARORSZÄG 3 PROPAGANDISTÁKAT TÜNTETTEK KI Tudatosabban, célratörőbben A z elmúlt év során — ma már joggal állapíthatjuk meg — gazdaságpoliti­kai agitációs és propagandamunkánk tovább fejlődött, eredményesen segítette az 1976. évi gazdasági építőmunka feladatait. Az előrelépés legkézzelfoghatóbb bizonyí­téka: javult a lakosság nyílt, lényegretörő tájékoztatása a gazdasági kérdésekben. La­kosságunk a korábbinál sokkal tájékozot­tabb a világgazdaságban lejátszódó folya­matokról, pontosabban ismeri ezek össze­függéseit a magyar gazdasággal és belát­ja, hogy a világpiac ingadozásaival, hul­lámveréseivel a korábbinál is jobban kell számolnunk. Megerősödött az a felismerés is, hogy céljainkat csak a szocialista orszá­gok közösségével, mindenekelőtt a Szov­jetunióval szorosan együttműködve érhet­jük el. Megnőtt a tenniakarás: gazdaság- fejlesztési, szociálpolitikai terveinket tár­sadalmunk minden rétege magáénak, nem­zeti programnak vallja. Főként annak tu­lajdoníthatunk nagy jelentőséget, hogy si­került a tömegek aktivitását ösztönző ele­meket előtérbe helyezni. Ezt tekintettük az elmúlt évi agitációs és propagandamunka egyik fő feladatának. A gazdasági építőmunka növekvő fel­adatai, az V. ötéves terv időarányos telje­sítése tervszerűbb, hatékonyabb munkát, tudatosabb cselekvést igényel. Mindez ön­magában is jelzi, hogy agitációs és propa­gandamunkánk egészén belül az idén is megkülönböztetett figyelmet kell fordítani a gazdaságpolitikai agitációra. E fokozott figyelmet indokolja a köz- gondolkodás állapota is. Tovább nőtt a gazdasági kérdések iránti érdeklődés. Több, mélyebb ismeretet igényelnek az emberek a világ, az ország, de főként közvetlen kör­nyezetük viszonyairól, helyzetéről, lehető­ségeiről. Ugyanakkor — a túlnyomórészt pozitív jelenségek mellett — tapasztalha­tók bizonyos negatív tünetek is az embe­rek vélekedésében, gondolkodásában. Van­nak akik nem értik gazdaságpolitikánk egyes vonásait, például az árpolitikát, vagy annak gyakorlati érvényesülését. Mások külgazdasági kapcsolataink fejlesztésének irányán meditálnak. A közvélemény formálói számára nyil­vánvaló tehát, hogy 1977-ben bonyolultabb körülmények között végezzük felvilágosító munkánkat. Hogyan, milyen módon tudunk megfelelni a nagyobb követelményeknek? Gyakorlatilag nem kell mást tennünk, mint eddig, csak színvonalasabban kell dolgoznunk, ki kell szűrni munkánk gyen­geségeit. Munkánk fő irányára és módsze­reire hosszabb távra pontos útmutatást ad­nak az ezzel kapcsolatos párthatározatok. N éhány konkrét, a napi feladatainkkal kapcsolatos tartalmi és módszertani kérdést azonban érdemes elemezni. Az 1977-es népgazdasági terv célkitűzéseit és sajátos vonásait tovább kell ismertet­nünk, magyaráznunk. A propagandista fel- készültségét, ismeretszintjét ne tévesszük össze a tömegekével. De elmondható ez az üzemek előtt álló feladatokról is. A nép- gazdasági kérdések közül különösen fon­tos, hogy megértessük, miért kell nagyobb fejlődési ütemet diktálnunk. Elengedhetet­len feltétele ez a termelés bővítésének, az életszínvonal emelésének. Ugyancsak fon­tosnak tartjuk annak bizonyítását, hogy az ipar és a mezőgazdaság tervei reálisak és teljesíthetők. Gazdag érvanyagra épít­het a propagandista. A kormányzat felmérése szerint a gyá­rak és vállalatok többségének van elkép­zelése arról, hogyan, miként, mikor lehet megszüntetni a gazdaságtalan termelést. Legtöbben a termékszerkezet átalakítására dolgoztak, dolgoznak ki programot. Csak­hogy: a tervezett újításokkal, lényegbevágó változásokkal még nem mindenki barátko­zott meg az adott munkahelyeken. Párt- szervezeteink, pártbizottságaink, propa­gandistáink azzal tehetik a legjobb szolgá­latot az ügynek, ha segítenek lerövidíteni az időt, amely az emberek tudatában a ten­nivalók felismerésétől a gyakorlati cselek­vésig terjed. Senki sem vitatja a régi szó­lásmondást, hogy a jó munkához idő keil. A kérdés csak az; mennyi idő kell a jó munkához? Feltétlenül annyi, amennyit ma átlagosan arra fordítanak, hogy a műszaki gondolatból sorozatgyártás legyen? Nem lehetne egy-két évvel kevesebbet? Ezen a ponton nem nehéz „tetten érni” a rossz és szervezetlen munkát, amelyet — olykor a helyi pártszervek vezetőinek hallgatólagos egyetértésével — ma még gyakran „bele­kalkulálnak” a határidőkbe. Számottevő eredményt csak akkor vár­hatunk az agitációs és propagandamunká­ban, ha szakítunk a kampányszerűséggel. Van nálunk gond és probléma a munka- fegyelemmel? Persze, hogy van. Illetve van, ha elérkezik a „szezonja”. Ügy tűnik, hogy a sajtó, a rádió és a televízió bizo­nyos időközönként munkafegyelmi hete­ket, hónapokat „rendez”, majd ez a téma újabb hetekre, hónapokra eltűnik, hogy az­után a következő kampány során ismét uralhassa a terepet. Hogy miért van ez így? Sok okát lehetne felsorolni, hadd em­lítsünk csupán egyet. A gazdaságpolitikai kérdések szövevényében a munkafegyelem csak látszólag felszíni dolog, amelyre a megoldást a mélyebb okok kutatásával le­het megtalálni. Mégis a felszínen keresik a kiutat, mert egyszerűbb is, kényelmesebb is csupán azt ismételgetni, hogy ebben vagy abban az üzemben már megint sokan csel­lengenek, mint a végére járni: ki, miért, kinek a hibájából csellengett, s hogyan le­het mindezt megszüntetni, megelőzni? E gyébként hasonló kampányszerűség tapasztalható a gazdaságpolitikai agi­táció más területén is. Év végén, év elején például terjedelmes cikkek, beszédek születnek a termelés és a fogyasztás ala­kulásáról. Ezekben rendszerint szóba ke­rül, hogy a nagy család — tíz és fél millió állampolgár — abból él, gyarapodik, amit az előző évben létrehozott. Gazdaságpoli­tikánk ezt nemzeti jövedelemnek nevezi. Sajnos, arról már kevesebb szó esik, hogy a nemzeti jövedelem miből gyarapodott, miből gyarapodhat. Egyebek között itt vannak a népgazdaságilag Különösen fon­tos nagyberuházások: szinte valamennyi nyolc—tíz milliárd forint összeggel terheli a nemzeti jövedelmet. És szinte mindegyik beruházás létesítésének üteme elmarad a tervezettől, a kívánatostól. A közelmúltban volt egy kivétel: a Tiszai Vegyi Kombinát olefinműve az úgynevezett európai átlag­nak megfelelő idő alatt készült el. Pártunk vezetése joggal feltételezi, hogy azok a százezrek és milliók, akik el­fogadják gazdaságpolitikánk általános el­veit, részt kérnek és vállalnak abból a munkából is. amely az országos politika konkrét, helyi végrehajtását szolgálja. Eh­hez természetesen ismerni, tudatosítani kell a konkrét célokat, a megoldásra váró helyi feladatokat. A munka neheze a kommu­nistákra hárul, azokra, akiknek alapvető, önként vállalt kötelezettsége a párt politi­kájának képviselete, terjesztése, végrehaj­tása. Ugyanezt elvárják tisztségviselőiktől a különböző társadalmi szervezetek és moz­galmak, ugyanez az igény merül fel az ál­lami élet különféle posztjait betöltő párt­tagokkal és pártonkívüliekkel szemben egyaránt. Hangsúlyozzuk: konkrét, a vál­tozó helyi feladatokhoz igazodó munka szükséges, mert még mindig van az agitá- oiónak és propagandának néhány, régebben kitaposott ösvénye, amelyen egyesek gépie­sen „közlekednek” oda-vissza, mintha az elmúlt években az égvilágon semmi nem történt volna körülöttük. A tárcák, az üzemek és a gyárak ve­zetőit az élet mind gyakrabban állítja fon­tos döntés, illetve döntések elé. Gyötrő, sok vitával, vívódással járó feladat az egykor oly dédelgetett, de ma már teljesen elavult termékek gyártásának megszüntetése. Többszörösen igaz ez akkor, ha a termék megszüntetésével emberek tucatjait, eset­leg százait kell átcsoportosítani más mun­kára, néha más üzemekbe, gyárakba. Akad­nak, akik a felelősséget az irányító szer­vekre szeretnék áthárítani, azzal, hogy majd döntenek „fönt”, hisz ott jobban lát­ják a dolgokat. Mások mindenféle ürügy­gyei halogatják a döntést. A közérdek „lent” is körültekintő, de időben születő döntéseket követel. Pártszervezeteink, párt- testületeink, a sajtó, a rádió és a televízió elemi kötelessége a helyes döntések támo­gatása, még akkor is, ha átmenetileg nép­szerűtlen feladatról van szó. S ok jel arra mutat, -hogy a magyar népgazdaság a hatékonyabb gazdál­kodás útját járja: tud újat, jobbat, korszerűbbet produkálni, s képes rugalma­san igazodni a szüntelenül változó körül­ményekhez. Most arra van szükség, hogy az eredményes erőfeszítések jó tapasztala­tait mindenütt kamatoztassák. Agitátora­ink, propagandistáink részesei azoknak a gyári, üzemi, vállalati kollektíváknak, akik úgy érzik: véleményükre most, az országos döntések helyi kimunkálása, a végrehajtás gyakorlati ellenőrzése során is számít a vezetés. Legyen becsülete és foganatja a segíteni akaró szónak, hogy a bevált gaz­daságpolitikánkat helyileg is megértsék és végrehajtsák. K. F. 80 milliós be­ruházásból épült' az orosi aszfaltgyár. Az új bekötőutak-, hoz és a meg­lévők felújítá­sához évente 180 ezer tonna keveréket állít elő. (Hammel József felv.) Bal leány — huszadszor Rekordok a paszták centrumában Alig két hónapja, ami­kor a bemutatógazdasá­gok 15 éves jubileumát ünnepelték és kitüntették a Balkányi Állami Gaz­daságot — mondta a me­gyei tanács elnökhelyette­se: „A bemutatógazdasá­gok mindig példát mutat­tak és példát kell, hogy mutassanak a termelés­ben.'' A Balkányi Állami Gazda­ság példamutatása úgy gon­doljuk egyedülálló Szabolcs- Szatmár megyében és talán az országban is. Eddig ti­zenhétszer nyerték el az Él­üzem, illetve Kiváló Válla­lat címet és két alkalommal a Minisztertanács és a SZOT Vörös Vándorzászlaját. Az oklevelet és más kitüntetések számát nehéz lenne nyilván­tartani. Most, április 29-én újra ünnepelnek: ismételten kiváló címet kaptak. Virágba borult A 3593 hektáron termelő gazdaság Szabolcs-Szatmár megye legrosszabb termő­földjének a birtokosa. Nem véletlen, hogy Balkány köz­ség néhány külterületi tele­pülésének nevében a „pusz­ta” szó is szerepel. Homok­buckák és puszták végellát-i hatatlan területe a határ. Ezt tették gazdagon termővé a gazdaság szorgalmas föld­művelői, elsősorban azzal, hogy gyümölcsösöket telepí­tettek. Most, tavasszal amikor 593 hektár termőgyümölcsös vi­rágba borult, úgy hiszi az ember, nincs szebb látványa ennek az országnak. A kerte­ket gondozó munkások, szo­cialista brigádok ezt a szépet is szebbé tették azzal, hogy parkosították az utak szegé­lyét, illatoznak és nyitnak a kerti virágok. Mán Gyula fő­kertész azonban prózaibban fogalmaz: „Számunkra . az érték a termés. Azért dolgo­zunk gondosan, megfeszített erővel. Hozzájárult a kiváló címhez, hogy 1976-ra össze­sen 80 ezer mázsa almát ter­veztek és 95 ezer 754 mázsát szüreteltek. Nemcsak a gaz­daságban, de a megyében is rekord, hogy üzemi átlagban hektáronként 208,6 mázsa volt a betakarított gyümölcs* mennyisége. Ha már a rekordoknál tar­tunk példáját ritkítja, hogy a tehenészetben egyik évről a másikra magyartarka ál­lománynál több mint 600 li­terrel növelték az egy tehén­re jutó tejtermelést. A terv 3200 liter volt és 3420 litert értek el. Ennek mikéntjét Bisztrai Gábor főállatte­nyésztő úgy magyarázta: „Az állategészségügyi helyzet ja­vításával csökkentettük a ve­télések számát, a korábbinál fegyelmezettebb volt a gon­dozók munkája, szigorítottuk a takarmányozás rendjét. Az állattenyésztés számára a nö­vénytermesztési ágazat ele­gendő és jó minőségű takar­mányt termelt.” Az aszály ellenére Néhány szám a növényter­mesztésről, amit Kuritár Já­nos főágazatvezető mondott, bizonyítja: e területen sem voltak hiányában a kimagas­ló eredményeknek. Az aszály ellenére 27 hektárról 810 mázsa egynyári zöldtakar­mányt takarítottak be és bár a lucernát nem kaszálhatták úgy mint máskor, a 185 hek­táron több mint 16 mázsa száraz széna termett hektá- ranként. A búza termés­átlaga hektáronként 40,5 mázsa, a burgonyáé 269,4 mázsa volt. Példamutatás — magasabb fokon A példamutatás, segítség- adás magasabb fokon tör­ténik. Lehet-e egyáltalán er­ről szerényen, mértéktartóan szólni? Lehet. Dr. Bojtor Miklós, a gazdaság igazgató­ja nyilatkozta: „az állami gazdaságok alakulásuknak első pillanatától betöltötték azt a szerepüket, hogy a me­zőgazdasági termelés élenjá­rói legyenek, önzetlenül se­gítsék, támogassák körzetük mezőgazdaságát. Ez volt a mi kötelességünk is, és mi ezt nagyon komolyan vettük és vesszük.” A fejlődésben nincs és nem is lehet megállás. A Balkányi Állami Gazdaság 1976. évi eredményével többszörösét teljesítette annak, amit ko­rábban az első Élüzem cím elnyeréséért tett. A fejlődés­nek motorja és hajtóereje az ember, úgyis hogy a gazda­ság dolgozóinak nagy része szocialista brigádtagként vég­zi feladatát és nemcsak a hozamok növelésében jeles­kednek, de újítanak, ésszerű­sítenek. Az alma szüretelésé­nek, szállításának módja, amely ma már országosan elterjedt, bajkgny; Kikísérletezték és megoldot­ták a burgonya manipulálá­sát, szállítását korszerű esz­közökkel. Szerkesztettek ügyes gépeket a rakodások könnyítésére, a gyümölcsök­ben a facsíkok vegyszerezé­sére. Se szeri, se száma az újításoknak és ezek mind­mind az eredményt növelő tényezők. így nem csoda, ha viszonylag alacsony önkölt­séggel termelnek, magas ér­tékesítési átlagárat érnek el. Seres Ernő f Ablaknál Á fejkendős öregasszony nap hosszat az ablaknál ült, s né­mán az utcát néz­te. Akármikor jár­tam arra, mindig ott láttam. Arcán a bőr mint a sár­gára aszalódott körte héja, mint a hőség hasogatta föld, repedezett és merev volt. Csak a szemei él­tek. Akár gödör mélyéről a víz­csepp, úgy villan­tak elő üregükből: napsütésben ra­gyogtak, szürke fényben opálosan játszottak. Nyolcvan év vá­rakozása ült r sze­mében. így nézhe­tett, amikor férjét várta az Isonzó mellől, amikor a Donnál fagyóskodó fia üzenetét re­mélte; így kémlel­te a fehéren szik­rázó eget, az eső­vel várandós fel­hőt, az égre szálló gyümölcsmentő füstöt; a pap os­tyát adó kezét. Évezredek vá­rakozása ült sze~ méhen. Az öregasszony szótlan nézése mindent elmesélt. Levelet várt: te­kintete megélén­kült, ha horizont­jára a postás bi­ciklizett be, és szo­morú lett, vala­hányszor tovagu­rult az ablaka alatt. Egyszer hiába lestem az öregasz- szonyt. A tavaszi nap hét ágra sü­tött, de sugarai csak az ablakról verődtek vissza. Nem gondoltam semmire. Talán egy hét is eltelt, amikor a ház ka­puján belépve, a lépcsőt mosó ter­metes asszonyt megszólítottam. „Ó, — mondta fel­egyenesedve —, kórházba vitette a lánya ... Nem is tudom, mi a ba­ja ...” Ezután még so­káig nem láttam őt. Él-e, hal-e? Néhány napja megint az ablak­ban ül. Ha lehet, töpörödöttebb, mint valaha volt; arca barázdál­tabb és sárgább, ajka vértelenebb lett. Csak a fekete fejkendő és a sze­me a régi. Ugyan­az a nézés, ugyan­az a várakozás. A postás most is el­suhan az ablaka alatt, s dolga hí­ján elkarikázik. A remény csillogá­sa, és a csalódott­ság tört fénye vál­takozik az öreg­asszony szemében. F el kellene ad­ni neki egy levelet. A cí­mét tudom, a ne­ve ott van a kapu alatt. írni kellene valamit. Csak tud­nám, kit nevezzek meg feladónak? És mit jelöljek meg a küldő lak­helyének? (speidl)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents