Kelet-Magyarország, 1977. április (34. évfolyam, 77-100. szám)

1977-04-02 / 78. szám

4

KELET-MAGYARORSZÁG

1977. április 2.

Az FKP tervei

Baloldali csúcstalálkozót javasol Marchais

Nem áprilisi tréfa!

Április elsejére any- nyi más ország polgáraihoz hasonlóan az angolok is szívesen meglepik egymást valami groteszk tréfával. Arra azonban, ami a brit belpolitikai porondon most történt, a legvérmesebb ugratok sem számíthattak.

Pótválasztásokat tartottak a nagy ipari centrum, a munkáspárt hagyományos fellegvára egyik választókerületében és szinte mindenki biztosra vette — már csak a közmondásos angol hagyománytisztelet miatt is —, hogy1 az történik itt, ami évtizedek óta rezzenetlenül mindig bekövetkezett: sima győzelmet arat a munkáspárt képviselő- jelöltje.

Ez a jelölt ráadásul nem valami helyi politikai csillag volt, hanem világszerte ismert személyiség: Roy Jenkins minapi államminiszter, aki személyében is több, mint két és fél évtizede e mandátum biztos gazdájának számított.

Ami történt, azt körülbelül így lehetne tömören megfogalmazni: a szavazók körében olyan fokú az elégedetlenség a szigetország immár esztendők óta rohamosan romló gazdasági helyzete miatt, hogy bármilyen áron kifejezést akartak adni elkeseredésüknek. Nem zsurnalisztikái fordulat, vagy tetszetős szójáték, hanem a teljes igazság az a megállapítás, hogy nem a konzervatívok győztek ezen a pótválasztáson, hanem a munkáspártiak vesztettek. Az időpont sem mellékes: a választások előestéjén vált ismertté, hogy hamarosan ismét emelik a benzin és a cigaretta árát.

AZ ELKESEREDÉSNEK

ebben a veszélyes közegében előretörtek — ugyancsak a kormánypárt rovására — a fajüldöző nacionalista front pogromlovagjai, ami Angliában nemrég még majdnem elképzelhetetlen lett volna.

Jenkins személyes vereségének van egy különös felhangja is. Az a tény, hogy a Közös Piac csúcsszervének egyik vezetőjét buktatták ki a szavazók, jól érzékelteti az angol közvélemény nagy részének változatlan fenntartásait a nyugat-európai gazdasági integrációval szemben.

Birmingham olyan szeizmográf, amelynek a jelzéseit Callaghan kabinetjének figyelembe kell vennie.

A községtanácsi választásokon elért baloldali siker elemzése, a burzsoázia taktikájának tanulmányozása, a baloldal közös programjának a jelenlegi helyzetre való idő- szerűsítése és alkalmazása, a pártnak a demokratikus változásokért vívott harca és pótolhatatlan szerepe állott Georges Marchais központi bizottsági beszámolójának középpontjában.

Az FKP Központi Bizottságának csütörtökön kezdődött ülésén a párt főtitkára javasolta, hogy minél hamaPénteken Luandában közös közleményt hoztak nyilvánosságra Fidel Castrónak, a Kubai Kommunista Párt KB első titkárának, a kubai államtanács és a kormány elnökének angolai hivatalos baráti látogatásáról.

A tárgyalásokon áttekintették a nemzetközi helyzetet. Különös figyelmet szenteltek az imperialista országok manővereinek, amelyeknek célja a haladó rendszerek felszámolása, továbbá az, hogy akadályozzák a világ népeiCsütörtökön Tihanyban befejeződött a KGST-országok Újságíró-szövetségeinek tanácskozása, mely a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának méltó megünneplését és a szocialista újságírás aktuális közö6 problémáit tűzte napirendre. A részt vevő újságíró-szövetségi vezetők közül felszólalt: Veselyn Josifov, a Bolgár Újságíró Szövetség elnöke, dr. Jozef Valenta, a Csehszlovák Újságíró Szövetség elnökhelyettese, Ernesto Vera, a Kubai Újságíró Szövetség elnöke, Jan Mietkowski, a Lengyel Újságíró Szövetség elnöke Cendin Namszraj, a Mongol Újságíró Szövetség elnöke, Harri Czepuck, az NDK Újságíró Szövetségének elnöke, loan Stanculescu,

rabb tartsanak csúcstalálkozót a közös kormányprogramot aláíró három baloldali párt vezetői az immár csaknem ötéves dokumentum idő- szerűsítésére, ugyanakkor bejelentette, hogy június 4-én és 5-én megtartják a kommunista választottak — képviselők, polgármesterek, tanácsosok — országos találkozóját, október közepén pedig országos pártkonferencián dolgozzák ki a kommunisták választási stratégiájukat 1978- ra, amikor az új parlament összetételéről dönt majd a szayazótestület.

nek felszabadító harcát, elsősorban Afrika déli részén.

Fidel Castro és Agostinho Neto tárgyalt a dél-afrikai Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC), a Délnyugat-afrikai Felszabadítási Szervezet (SWAPO) és a Zimbabwei Hazafias Front vezetőivel, Angola és Kuba üdvözölte a felszabadító mozgalmak sikereit, elítélte Vorster és Smith fajüldöző rendszerét és az őket támogató imperialista erőket.

a Román Újságíró Tanács titkára, L. N. Tolkunov, a Szovjet Újságíró Szövetség alél- nöke, Jiri Kubka, a Nemzetközi Újságíró Szervezet főtitkára és Mieczyslaw Kieta, a NUSZ titkára.

Pénteken a tanácskozáson részt vevő delegációk vezetőit Aczél György, az MSZMP PB tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese fogadta a Parlamentben, ahol baráti eszmecserét folytatott velük a szocialista újságírás aktuális és közö6 tennivalóiról. Este dr. Várkónyi Péter államtitkár, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke, a Magyar Újságíró Szövetség székházéban a vendégek tiszteletére fogadást adott, amelyen részt vett Győri Imre, az MSZMP KB titkára.

Angolai-kubai közlemény

Befejeződött a KGST-országok újságíró-szövetségeinek tanácskozása

KOMMENTÁR

Vance látogatása után

K

ár volna tagadni: nagyon várták Vance amerikai külügyminiszter érkezését Moszkvában. A legmértéktartóbb és az utóbbi két évben fokozatosan kialakult új realitásokkal teljes mértékben számottevő szovjet kommentátorok és politikai tényezők is bíztak valamiben: az újrakezdés lehetőségében. Ráadásul amerikai részről mindent elkövettek annak elhitetése érdekében, hogy a Carter-admi- nisztráció „valami mást akar”, mint elődei, valami biztonságosabbat, kiegyensúlyozot- tabbat az amerikai—szovjet kapcsolatokban. Persze eleve gyanús volt, hogy Carter minduntalan azt bizonygatta az amerikai és a nemzetközi közvélemény előtt: ahhoz, hogy megfelelő pozíciókat építsen ki saját „héjáival” szemben, s megállapodhasson a Szovjetunióval az emberiség sorsát érintő legfontosabb kérdésekben, ahhoz, hogy megköthesse a várva várt SALT—2 megállapodást, elengedhetetlen számára ... a Szovjetunió belügyeibe való beavatkozás.

Ez volt az a kettősség az amerikai politikában, amelyről két héttel a külügyminiszteri találkozó előtt a No- voje Vremja című moszkvai hetilap így írt: úgy látszik, a szocializmus „visszaszorításának” erőpolitikáját, mely a hidegháborús korszak amerikai stratégiája volt, most a „szocializmussal való megállapodások erőpolitikájával” akarják helyettesíteni.

Valóban így látszott, noha a moszkvai kommentátorok már akkor figyelmeztettek, hogy ez teljesen irreális kombináció, nemcsak azért, mert az erőpolitika a szocialista világ számára akkor sem fogadható el, ha „mézes madzagokat” mellékelnek hozzá, hanem azért is, mert egy közönséges, ha úgy tetszik gyerekes füllentésre épül. Carter ugyanis csak akkor mondott igazat, amikor azt állította, hogy az Egyesült Államok nem hajlandó lemondani „az emberi jogok védelme” címen folytatott, más államokat és népeket sértő tevékenységéről. Amikor azonban arról beszélt, hogy ezzel szemben az Egyesült Államok hajlandó a Gerald Ford és Leonyid Brezsnyev által 1974 novemberében kidolgozott

tervek alapján megkötni a hadászati támadó fegyverek korlátozásáról szóló új egyezményt, akkor nem mondott igazat. Amikor azt érzékeltette, hogy az Egyesült Államok mostanában „a világ lelki pásztorának” szerepére vágyik, akkor igazat mondott, amikor azt próbálta elhitetni, hogy cserében lemond „a világ csendőrének” szerepköréről, a stratégiai erőfölény alapján való politizálásról, akkor valótlant állított.

Moszkva érezte az új amerikai kormányzat magatartásának ezt az ellentmondásosságát, de nem vágott az események elébe. Várta és kivárta Vance-ot, meghallgatta és mérlegelte a külügyminiszter által előterjesztett „új javaslatokat”. Pedig tudta és hangoztatta mindennap és minden szinten, hogy a fegyverkorlátozáshoz nem új javaslatok kellenek, csupán jóindulat, őszinteség és két aláírás a vlagyivosztoki elvek alapján már csaknem kész egyezmény alá.

Mit javasolt Vance? Javasolta, hogy a Vlagyivosztokban megjelölt „plafont”, mely 2400-ban maximálta a nukleáris töltetek célba juttatására szolgáló eszközök számát, szállítsák le 2000-re, vagy akár 1800-ra. Csábító indítvány annak, aki nem tudja, hogy az Egyesült Államoknak így is csak 1800, vagy még kevesebb célba juttató eszköze van, a Szovjetuniónak viszont ennél több, mégpedig azért, hogy ellensúlyozhassa ezzel azt, hogy az amerikaiak viszont kétszer annyi nukleáris töltettel

Pénteken délelőtt koszorú- zási ünnepségeket rendeztek a magyarországi felszabadító harcok során elesett katonák emlékműveinél. Ráko6ligeten megkoszorúzták a román, Solymáron az angol, ausztrál, kanadai, lengyel és új-zé- landi, Budaörsön az amerikai, Harkányban a bolgár, Beremenden pedig a jugoszláv hősök emlékművét, akik a fasizmus elleni harcokban áldozták életüket.

Fővárosszerte megemlékezéseket tartottak a szovjet

rendelkeznek. Ezen a két tényezőn alapul jelenleg a stratégiai egyensúly. Mit javasolt tehát az amerikai fél? Azt, hogy a Szovjetunió semmisítsen meg néhány száz rakétát és ezzel önként mondjon le az egyenlő biztonság elvéről. És a másik amerikai indítvány: kössék meg a megállapodást anélkül, hogy az érinthetné az amerikai cirkáló rakétákat, napjaink egyik legkorszerűbb, legveszélyesebb atomhordozó fegyverét. Józan ésszel ezt sem lehetett elfogadni.

E

zeket az amerikai trükköket Gromiko szovjet külügyminiszter leplezte le a Vance elutazása után tartott sajtóértekezleten. Szavai csak azokra hatottak kiábrándítóan, akik addig gyanútlanul hallgatták Washington áhítatoskodó szavait. Andrej Gromiko kemény szavakat mondott ki. Ravaszkodással, félrevezetéssel vádolta az amerikai kormányt, számonkérte a becsületességet is. A Vance-lá- togatást viszont szükségesnek és hasznosnak nevezte még az adott körülmények között is. E látogatás után többé senki sem ringathatja magát illúziókban és ezzel, bizonyos értelemben, új lehetőségek nyílnak a szovjet—amerikai kapcsolatokban is. Kiaknázásukhoz nem kell más, mint az, hogy az Egyesült Államok kormánya tudomásul vegye: azok az idők, amikor a szocialista világ ellen alkalmazható volt az erőpolitika bármely változata, nem téríthetők vissza.

Bokor Pál

hősi, emlékműveknél, szobroknál és emléktábláknál. A mártírhalált halt szovjet parlamenter, Osztapenkó kapitány Budaörsi úti emlékművénél a XI. kerületi párt-, állami, társadalmi szervek és fegyveres erők képviselői helyezték el virágaikat. Megkoszorúzták a Gellért téri szovjet hősi emlékművet, s az albertfalvai emléktáblát is, azon a helyen, ahol a felszabadító szovjet hadsereg katonái először lépték át 32 esztendővel ezelőtt a városrész határát.

Koszorúzási ünnepségek

I Harcosgevtizedeki

PINTÉR ANDRÁS NYÍREGYHÁZI VETERÁN VISSZAEMLÉKEZÉSEI

Németországban az SA felszámolásával a nemzeti szocialista párt hatalma megerősödött. A magyar uralkodó osztályok előtt bizonytalansági tényező a nyugati hatalmak katonai ereje, valamint azoknak a tárgyalásoknak a kimenetele, amelyek a Szovjetunió és a nyugati hatalmak között folynak. Ezt mi is érezzük a hatóságok magatartásán. A helyzetnek megfelelően egyszer szorítanak, máskor lazítanak a működésünk köré vont gyűrűn. Egyszer betiltanak minden gyűlést, máskor korlátozott számban és tartalommal engedélyeznek gyűléseket. Hozzájárul a hatóságok magatartásához, hogy Szabolcsban a föld nagy része az arisztokrácia kezében van. Ezek félnek minden változástól, akár jobbról, akár balról indul ki. Olyan állapot kialakítására törekednek, amely Nyugat felé a demokrácia látszatát kelti, de befelé osztatlanul a hatalom birtokosai maradnak.

E tisztázatlan bel- és külpolitikai helyzet a nyíregyházi munkásmozgalmon belül is éreztette hatását. Álbaloldali nézetek alakulnak ki. Például „mindegy, hogy a forradalom honnan jön, balról, vagy jobbról”. „A legális kereteket nem érdemes fenntartani, mert ezzel nem lehet célhoz jutni.” Ezek ellen a nézetek ellen kétfrontos harcot kellett folytatni.

„Mindegy, hogy a forradalom honnan jön, balról-e, vagy jobbról” — ennek terjesztői a nyilasok voltak, ök hangoztatták, hogy amit a kommunisták nem tudtak megvalósítani, azt megvalósítja Hitler Németországban. Sok vitában a munkásoknak megmagyaráztuk, hogy a forradalom haladás, előrelépés. Ami Németországban végbemegy, a szaporodó koncentrációs táborok, a könyvégetések — az visszalépés a középkor felé, az ellenforradalom!

A másik nézet, hogy „a legális kereteket nem érdemes fenntartani, mert nem lehet velük célhoz jutni” — az értelmiségi és kereskedelmi alkalmazottak köréből indult ki. Alapja egzisztenciaféltés és gyávaság. Nem merik vállalni a legális szervezkedéssel járó kockázatot, a rendőrségi zaklatást.

A munkások körében is voltak hívei e nézeteknek. A mi érvelésünk az volt, hogy egy több évtizedes mozgalom, mely eddig legálisan működött, nem mehet illegalitásba, mert annak nemcsak a vezetőit, hanem tagjait is ismeri a rendőrség. Az illegalitás nem természetes állapot, hanem az osztályállam által a munkásságra kényszerí- tett kivételes helyzet. A munkásságnak állandó harcot kell folytatnia a legalitás fenntartásáért.

Azt a vádat, ami Peyerék és a szociáldemokrata párt központja ellen elhangzott, a nyíregyházi mozgalom vezetői ellen nem lehetett alkalmazni. Nyíregyházán a párt

17

és a szakszervezet vezetői helybeliek voltak. Gyerekkoruk óta ismerték egymást és a város lakosságát. Együtt jártak iskolába, együtt voltak tanulók, együtt nőttek fel, együtt dolgoztak a műhelyekben, az építkezéseken. Ismerték egymás jellemét és gondolkodásukat. A helyi és személyi ismeretek a rendőrség tevékenységének hatékonyságát a mozgalommal szemben minimálisra csökkentették, korlátozták az ezzel együttjáró személyi és anyagi áldozatokat. És ami számunkra döntő érv volt, hogy a nyíregyházi munkásmozgalomból soha nem zártak ki senkit baloldali magatartás miatt. Sőt, ha előfordult olyan, hogy valakit letartóztattak, igyekeztünk az anyagi lehetőségeinkhez mérten családja részére támogatást nyújtani.

Rámutattunk arra, hogy a legalitás megszűnése rendkívül demoralizálóan hatna a megye és a város dolgozóira. A legális szervezet a kádemevelés fontos iskolája, élő kapcsolat a mozgalom és a tömegek között. Itt nem lehet hangzatos frázisokkal élni. Itt az eredmények mérhetők. Itt látni lehet, hogy egy építő, egy famunkás, vagy bőrös gyűlésre hányán jöttek el, milyen volt a mozgósítás aránya, ki hogyan vette ki részét a szervező munkából. Az ilyen szervező munka sohasem volt a szakma magánügye, annak előkészítésében kötelessége volt részt venni minden szervezett munkásnak. Itt kerültek felszínre azok az elvtársak, akikkel érdemes volt külön is foglalkozni. A régi elvtársak szívósak és kitartóak voltak, de többségük a mozgalomhoz való hűséget az elméleti képzettség fölé helyezte. A kettőt pedig nem lehet sem egymás alá, sem egymás fölé helyezni. A kettőnek párosulnia kell.

Az opportunista nézetek ellen két dolog megvalósítását tartottuk szükségesnek:

1. Erősíteni a szervezet tagjainak eszmei alapját, szemináriumokon, politikai vitákban, hogy agitációjuk során a felvetett kérdésekre érvekkel tudjanak válaszolni.

2. A tudás nem öncél, hanem a szervezeti élet fontos eszköze, mellyel állandóan erősíteni kell a munkásmozgalmat, hogy számbelileg is növekedjen, és ellenállóvá váljon az egyre kedvezőtlenebb bel- és külpolitikai események közepette.

1935 nyarán nagy dalosünnepélyt rendeztünk Sóstón. Megkaptuk a sóstói vendéglő nagytermét, itt kezdődött estefelé a tánc. A belépés díjtalan volt. A ialosünne- pélyen részt vettek a debreceni munkásdalkör és műkedvelő csoport tagjai is. Nap közben énekszámokkal, szavalatokkal, páros jelenetekkel. Ha a helyzet kedvező volt, nem volt rendőr, detektív a közelben, politikai viccek is műsorra kerültek Hitlerről, Mussoliniról és a magyar kormány tagjairól. Az anyagi fedezetet tiszteletjegyek kibocsátásával biztosítottuk, a tagok egy pengőért kapták, a polgároknak tetszés szerinti áron adtuk, ami gyakorlatilag azt jelentette, hogy többet adhatnak, de kevesebbet nem. A nyomdászok tetszetős, szép kivitelben ingyen készítették el a jegyeket. A terjesztésében sok elvtárs részt vett. A rendező bizottság tagjai a párt- és a szakszervezetek elnökei és jegyzői voltak. A rendező bizottság elnöke Pál Ferenc volt, aki rengeteget dolgozott az ünnepély sikere érdekében. A dalosünnepély megnyitásával engem bíztak meg. Nagy tömeg volt jelen, de rendzavarás nem fordult elő, mert csírájában fojtottak el minden ilyen kísérletet.

A Naményi-féle faipari üzem politikailag jól szervezett, Oláh Lajos teremtette meg az ehhez szükséges feltételeket. A tulajdonosnál elérte, hogy a munkásoknak nem a politikai felfogását nézte, hanem a szaktudásukat. Elsősorban szervezett, jó munkásokat vettek fel. Ezzel az üzem tekintélyt vívott ki magának az asztalosiparban és a béreket is magasabb szinten tartották, mint másutt.