Kelet-Magyarország, 1977. március (34. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-06 / 55. szám
VASÁRNAPI MELLEKLET 1977. március 6. o Káplár Mária Székely Borbála Kerekes Borbála Szilágyi Mária Szopkó Irén (Fotó: Hammel Józset felvétele) |W Visszajöttek, maradnak / Világos Piroska TYERESKOVA FÉNYKÉPE A NAPLÓN * Üt évvel ezelőtt elment tizenöt fiatal a nyírtassi Dózsa Termelőszövetkezetből. Ma már kettő sem dolgozik közülük a régi munkahelyén. Visszajöttek. A termelőszövetkezet konzervüzeme, mintha téli álmát aludná. Kevesen dolgoznak most, állnak a gépsorok, a nagycsarnokban almát hámoznak az asszonyok. Egy, lánybrigád, a Tyereskova nevét viselő ifjúsági szocialista brigád, a készáruraktárban serénykedik. Fürgén mozognak a kezek, telnek a kartondobozok, hogy minél hamarabb és minél több kerüljön az üzletekbe. ELSŐ A TANULÁS Tizenhét-húsz éves lányok. Legtöbbjük az általános iskola elvégzése után került a szövetkezetbe és a konzervüzembe. — Nyolcadikosokként tanulmányi sétán voltunk az üzemben — kezdi a beszélgetést, a szőke hajú, kerek arcú Káplár Mária. ősszel már itt dolgoztam. Az asztal körül hatan állnak. Egyikük a kartondobozokat készíti elő. Többen ragasztják a vegyes savanyúság feliratú címkét az 5/4-es üvegre, majd raklapra kerül a becsomagolt végtermék. Hány üveget fognak meg naponta? — kérdezem. — Általában 900 vagy ezer darabot címkézünk meg egy műszak alatt — válaszol a mindig mosolygó Székely Borbála. Könnyen és gyorsan megy a munka. Beszélgetünk valamiről, esetleg a délutáni vagy a hétvégi programról: együtt tervezzük, együtt is megyünk. A brigád vezetője, Kerekes Borbála, aki még alig lépett túl a tinédzser korhatáron, kevesebbet vesz részt a közös szórakozásokban. — Nem azért, mintha én nem szeretnék táncolni — hárítja el gyorsan a célzást, — hanem március közepén vizsgázom a konzervipari szakmunkásképzőben. Ezt fontosabbnak érzem most, utána jöhet csak a szórakozás ... — pillanatnyi szünet után még hozzátette: —... és az eljegyzés is. KETTEN AZ ISKOLÁBAN Borika csoportvezetőként kezdte a konzervüzemben. Nem sokkal később megalakult az ifjúsági szocialista brigád, őt választották vezetőnek. A vőlegényjelölt szintén a termelőszövetkezetben dolgozik: gépész. Amikor az esküvőről esett szó Székely Borbála gyorsan megjegyezte: — Már neki is van udvarlója — és a mellette álló piros pettyes kendős, tizennyolc esztendős kislányra, Szilágyi Marikára mutatott. Marika egy picit szégyenlősen elpirult, majd feltalálta magát és félre nem érthető hangsúllyal rávágta: — Miért, neked talán nincsen? — Ezen a váratlan kis összjátékon azután nagyot nevettek mindannyian és egyszerre mondták ki a szentenciát: — Kinek nincsen ma már fiúja a faluban? — Különben a két kislány együtt járt iskolába, barátnők is, egymás előtt nincsen titkuk. De miért lenne? Fiatalok, kedvesek a lányok. Lényükből fakad a jókedv, de a munka mellett a tanulásra, a szakmai képzésre is gondolnak. Közülük ketten — a brigádvezetőn kívül még Világos Piroska — mondhatják el magukról már tavasszal, hogy szakmunkások. Nem ők az egyedüliek a tizennégy fős szocialista brigádból, akik tovább akarnak tanulni. A következő tanévre már újabb jelentkezőket iskolázhatnak be. FÉNYKÉP A KALENDÁRIUMBÓL Mi az, ami a szövetkezetben tartja a brigád tagjait? Ez a gondolat foglalkoztatott beszélgetésünk előtt. Erre a kérdésre Szopkó Irén adta meg a választ — Sokszor beszélgettünk már erről munka közben. Felvetődött, talán jobb lenne a városban. Azután elletettük ezt a gondolatot. Ott a nyolcórás munkaidő meghosszabbodna az utazással és ugyanúgy két műszakban dolgoznánk, mint itt. A szövetkezet állandó munkát, jó munkakörülményeket biztosít. Nem mellékes az sem, hogy átlagosan megkeressük a 2500 forintot, ősszel, az almaszezonban még ennél is többet, háromezer fölött. — Titokról nincsen szó — mondták többen. Itt születtek, itt laknak, ez az ő hazájuk. A Tyereskova brigádban mindenki, de a községben is már nagyon sokan így gondolkoznak. A munkaidőn kívül a társadalmi munkából is kivették a részüket: vasárnap almát szedtek, csúcsmunkában segítettek a zöldségtermesztésben. Ezenkívül kirándulásokat szerveztek. Tavaly voltak Miskolc-Tapolcán, fü- rödtek Hajdúszoboszlón, megnézték a debreceni virágkarnevált, szeptemberben pedig a gyümölcskarnevált. Brigádnaplójukban számot adtak ezekről. A napló első oldalára természetesen Tyereskova űrhajós fényképe került, amit egy kalendáriumból vágtak ki. A táncot, a zenét megtalálják a szövetkezet nemrég megnyitott pinceklubjában. Ma a termelőszövetkezeti tagság negyven százaléka — 140-en — harminc éven aluliak. A vezetőség bízik a fiatalokban. Egyeseket felelős posztra állít, ahol megállják a helyüket. Itt még nem csalódtak a fiatalokban, de fordítva sem. . Sipos Béla L aci nem ízlelt anyatejet. Alig sírt fel, amikor egynapos korában az édesanya „ottfelejtette”. Megszökött a kórházból. Lalit a gyámhatóság mentette meg az éhhaláltól. A csöppnyi Jóskát rendszeresen ütlegelték. Pistit az utca nevelte ... Nyíregyháza, Bethlen utca 2., I. emelet 3. Ebben a kellemes, szeretetet, igazi anyai érzéseket árasztó otthonban nevelte fel őket Nagy Zoltánná. Erzsébet anyuka, aki mostohájuk helyett „édesanyja” lett Lacinak, Lalinak, Jóskának. Mind a tizenkettőnek. Két évvel ezelőtt az egyik vasárnap délelőtt nagy izgalommal és várakozással telt el. Vajon eljönnek-e a fiúk? Izgatott volt anyuka. Elmentek a levelek, s amikor megérkezett egy-egy válasz, új- jongott. Sírt örömében. „Anyuka édes, számíthatnak rám, feltétlenül otthon leszek” — írta N. Pista. „Szakítok időt, hogy anyut, aput, Ágikát és Évikét lássam” — válaszolt Ny. Jóska. És megérkezett D. Lali válasza is, örvendezett a viszontlátásnak G. Pista, B. Jóska, mind. Tizenkét fiú örült a viszontlátásnak. Tizenkét fiú. Többen közülük nem is tudtak egymásról, hogy egy volt az otthonuk, Erzsébet néni volt a kedves anyuka. Ez csak ott derült ki a terített vasárnapi asztal mellett. Anyuka már előtte való nap sütött, főzött. Tudta, melyik „fiának” mi a kedvence. Húsleves, rántott hús, csirkepörkölt, sok-sok sült tészta került az asztalra. Nők az öntödében Egy sorban a férfiakkal Az utóbbi időben egyre több gondoskodással veszik körül az Öntödei Vállalat kisvárdai gyárában a munkásnőket. Ezt bizonyítja, hogy az ötéves törzsgárda- lagok száma az itt dolgozó 320 nőből 48. Az öntöde egyes üzeme a modern disamatic tőszomszédságában még a múltat idézi. Nők és férfiak dolgoznak itt. Héj magot készítenek. — Részben a kiáradó hő, másrészt a huzat nehezíti a munkát — mondja Orosz Ferencné magkészítő betanított munkás. A tűz ellen kell öltözni 25 éve mindig kétkezi munkásként dolgozik. Itt té- len-nyáron a tűz ellen kell öltözni. Kemény bőrcipő, melegálló ruha, izzó munkadarabot is álló azbesztkesztyű védi testüket. Ezt a munkát sokáig nem fizették meg. A nőknek még alacsonyabb volt a bére. A kollektív szerződések bevezetése óta változott a helyzet. — A norma szoros, de mindig igyekszem teljesíteni. A keresetem most havi 2600 forint. Ehhez járul a túlóra, amelyből van bőven — folytatja Oroszné. Ezelőtt négy évvel az itt dolgozó nők meszelték ki a műhelyt. Azóta a sok munka miatt nem volt idejük nagy- takarításra, de a tavasznál nem húzzák tovább. A gyár terméke a radiátor. De készülnek itt a vasúti kocsikhoz féktuskók, és gyártanak fix satukat is. Ezekből az udvaron becsomagolva, szállításra várva hatalmas áruhegyek tornyosulnak. Két ember helyett is munkáját két ember végzi. — Ügy megszoktam egy- egy fogást, egy-egy mozdulatot, hogy otthon a konyhámban sem tudok tőlük szabadulni. 26 évvel ezelőtt itt, a gyárban lettem szakmunkás. Szó volt tíz-tizen- két éve arról, hogy előléptetnek művezetőnek. Két évig jártam a gépipari technikumba, de jött az első gyerek, aztán meg a második, a tanulás meg abbamaradt. A satukba a 125-ös hüvelyt egyfolytában 25 éve készíti. Ha álmából fölkeltenék, akkor is pontosan tudná, hogy kell a munkadarabot befogni. Minden munkafolyamatot ismer. Ezen a munkadarabon nem kevesebb, mint negyvenkét műveletet kell elvégezni. Gondoltak a gyártmányfejlesztésre, de a hazai és a külföldi piacokon ez a termék kelendő. A gépével összenőtt. Több mint ötvenéves már ez az esztergapad, de még sohasem hagyta cserben. Ápolja és gondozza is szorgalmasan. Idejében cseréli ki mindig az elhasználódott alkatrészeket. A forgácsolóüzemben van egy asszony, Főző Istvánná esztergályos. Ha szabadságra megy, — mert huzamosabb ideig még beteg sem volt — 18 csille homok Főzőné arról nem beszélt, hogy a Gagarin brigád, amelynek tagja, kétszer nyerte el az aranykoszorút. Elhallgatta azt is, hogy jelentős részük van a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának tiszteletére tett felajánlások elindításában, melynek értelmében a gyár 288 milliós tervét négy százalékkal teljesíti túl. Munkatársai mondták el róla, hogy négyszeres kiváló dolgozó. A pártba 1952-ben lépett be, és tagja a városi pártbizottságnak. Az elmúlt évben a brigád többi tagjával együtt 72 társadalmi munkaórát teljesített. Most pedig készülnek a vasas-centenárium szervezett kommunista műszakra. Öntöde II. A függőpálya egyenetlen. A beégett görgők hol forognak, hol csúsznak. Zökken a csille, bosz- szankodnak a magkészítők. — A munkától nem félek — mondja Jónás Miklósné betanított magkészítő. — Pedig hétszázforintos albérletet fizetni, lakásra gyűjteni nem könnyű. A jobb kereseti lehetőségek miatt jött ide dolgozni. Párja Matyi Istvánné. Három éve dolgoznak együtt. Nekik is kell a pénz. Vállalták a három műszakot. — Tizennyolc csillét rakunk meg naponta. Ez 12 mázsa homok megmozgatását jelenti. Egyre több ipari üzem telepszik Kisvárdára. Állni kell a versenyt. Ezért fordítanak mind nagyobb összegeket a dolgozók élet- és munkakörülményeinek a javítására. Gépesítik a magkészítést is. A szociális és kommunális szolgáltatások bővítésére öltözőket, fürdőket építenek. Hamarosan köny- nyebb lesz a vasas nők munkája is. Sigér Imre Tizenkét fiú — Anyuka, ez a fiú is itt volt? Lalinak is anyuka volt az anyukája? Jóskát is apu- káék nevelték? Csak Ágit és Évát nem kellett bemutatni a fiúknak. Ök ketten tizennyolc éven keresztül együtt nevelkedtek velük. Amikor az egyik elment, jött a másik. És mindet a szívükbe fogadták. Szóváltás sem volt közöttük és a két édestestvér között. — Két lányom született. A férjem is, én is rajongtunk a fiúkért, de nekünk nem volt. Régen, tizennyolc évvel ezelőtt az egyik délelőtt elhatároztam: meglepem a férjemet, aki éppen Miskolcon dolgozott. Elmentem a Szarvas utcára, a gyermekvédő intézetbe. Így került hozzánk a kis Ny. Jóska. Útközben is, itthon is tanítgat- tam: ha hazajön a férjem, úgy köszönjön neki, hogy „kezét csókolom apuka”. S az én Jóska „fiam” így fogadta. Amikor a férjem belépett az ajtón, elképzelheti, mekkora volt a meglepődése és az öröme. Ági és Éva mellett Jóska jelentette akkor a boldogságukat. Nevelőapjával aludt, Erzsébet anyuka gondozta, ápolta. E amikor Jóska felcseperedett, iskolába vitték. Elkísérték, mindig ellenőrizték tanulását. Évekig nem látogatta senki. Amikor a nyolc általánost elvégezte, elvitte az édesanyja. — Megsirattuk. Ügy éreztük, üres lett a lakás. Alig volt Jóska „fiam” nálunk két hónapig, amikor jött a felügyelőnő, Lakatos László- né, és ezt mondta: — Erzsiké néni, van egy aranyos kisfiúnk. Nem vállalná el a nevelését? Erzsi mama vállalta. így került a családba H. Karcsi. Barna, vézna, fekete szemű lurkó. Szemükfénye lett. A nevelőanya kísérte el az előkészítő iskolába, majd a kiegészítőbe. Vigyázták álmát, fejlődését. Karcsit beiskolázták a negyedikbe, tőle is meg kellett válni, ösz- szepakolta mama a ruháit, és elvitte a gyógypedagógiai intézetbe. Itt nevelték tovább. Ember lett belőle is. Karcsi után N. István került a családba. Ő akkor már negyedikbe járt. Erzsébet anyukáéknál végezte el a nyolc általánost. — Most Miskolcon dolgozik. Megnősült, de rendszeresen hazajár — újságolja Nagy Zoltánná. — Pisti meghívott az esküvőjére is, de nem tudtam elmenni, mert kórházban voltam, operáltak. Amikor megtudta, sietett haza, meglátogatott a kórházban a feleségével. Erzsébet anyukáék most két fiút nevelnek. G. Pistát és B. Lacit. — Most Lacit nyúzom. Főleg az irodalommal és az olvasással vannak gondjai. Másodikos korában került hozzánk. Most ötödikbe jár. Nem, nem érzem, hogy idegen lenne. Olyanok, mintha édestestvéreim lennének — mondja Éva. Az állam az egyik fiúért 580 forintot, a másikért 900- at fizetett és fizet. Ezentúl évente kétszer, tavasszal és ősszel biztosítanak részükre teljes ruházatot. Még tanszerrel is ellátják az iskolásokat. — Ezt mi még soha nem vettük igénybe. Vettünk mi a fiainknak cipőt, ruhát, amire szükségük volt. Sajátomnak érzem mindet. Férjem a Tempó szövetkezetnél dolgozik. Jól keres, havonta 3500—4000 forintot, Évike 2, 2 és fél ezret. Ellátjuk őket mindennel, amire szükségük van. Erzsébet anyukát bámulják és csodálják a szomszédok is. ötvenkét éves, és tizennyolc esztendeje nevelőanya is. — Nem fáradt még bele? — Öröm számomra. Mindennél többet ér, amikor anyukának szólítanak. Nem lehet elmondani ezt az érzést. Erzsébet anyuka most reménykedik. Talán Laci megmarad végleg fiának. Eddig ugyanis még senki nem jelentkezett érte. — Ha azonban egyszer beállít az édesanyja, természetes, hogy mint eddig, most sem zárkózhatok el — válaszolja kissé szomorúan. — Ez a nevelőanya sorsa. * * * I gaz, hogy Laci nem ízlelt anyatejet. Lalit az éhhalál fenyegette. Jóskát ütlegelték. Pistit az utca nevelte... De mind a tizenkettő megismerte, mi az igazi anyai szeretet. Farkas Kálmán KM
