Kelet-Magyarország, 1977. március (34. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-31 / 76. szám

4 KELET-MAGYARORSZAG 1977. március 31. Ismét Ciprus KURT WALDHEIM, az ENSZ főtitkára derűlátó. Szer­dán — röviddel Bécsbe érkezése után — úgy nyilatkozott, hogy a ciprusi probléma rendezésének lehetősége ma jobb, mint eddig bármikor. Igaz, hozzátette: azonnali eredménye­ket nem lehet várni a csütörtökön kezdődő konferenciától. Kétségtelen, hogy a szigetországban lényegesen csökkent a feszültség a két évvel ezelőttihez képest, amikor a török közösség vezetői — 1975. február 13-án — egyoldalúan ki­kiáltották a ciprusi török „szövetségi államot”. Azóta több­ször is úgy tűnt, hogy a két közösség közötti ellentét ismét fegyveres összecsapásokhoz vezet, de adódtak olyan helyze­tek is, amelyek a békés megállapodás lehetőségét villantot­ták fel. Az ENSZ kezdettől fogva nagy figyelmet szentelt a cip­rusi problémának. Waldheim 1975 júniusában a Biztonsági Tanács elé terjesztett jelentésében „feszültnek és potenciáli­san robbanásveszélyesnek” minősítette a szigetország állapo­tát. Fölösleges lenne azt elemezni, kinek az érdeme, hogy az 1976 májusában kudarcba fulladt bécsi tárgyalásokat ismét felújítják. Bár négy alapelvben sikerült már megállapodni, a mos­tani tárgyalások mégis sok buktatót rejtenek magukban. Min­denekelőtt például a török hadsereg által megszállva tartott terület nagyságát illetően. Ciprus lakosságának négyötöde gö­rög ciprióta, viszont a török hadsereg beavatkozását köve­tően nem ennek a számaránynak megfelelően alakult az ide­iglenes választóvonal. MEGFIGYELŐK ÜGY VÉLIK, a reális rendezés az len­ne, ha a sziget területének 28—32 százalékán szerveznék a török föderatív részt, a jelenlegi negyven helyett. Ha azon­ban a jogos elképzeléseket Ankara jóváhagyja, a kormányzat súlyos kockázatot vállal: kedvező helyzetéből önként vissza­vonulva — belső ellenzékével, sőt, a nacionalista erők szen­vedélyes tiltakozásával találná szemben magát. Waldheim tehát joggal óvatos: a ma, csütörtökön kez­dődő bécsi tárgyalásokon csakugyan hem lehet gyors ered­ményeket várni. Gyapay Dénes Befejeződtek a szovjet- amerikai tárgyalások POKOLGÉPESEK ÖSSZEESKÜVÉSE (2.) Golyók az ügyésznek A szovjet fővárosban szer­dán este befejeződtek a szov­jet—amerikai külügyminisz­teri tárgyalások, amelyeken a felek áttekintették a kétol­dalú kapcsolatok és a nem­zetközi élet kérdéseinek szé­les körét Megegyeztek ab­ban, hogy a SALT—2 meg­állapodás kidolgozásáról és más kérdésekről további esz­mecseréket folytatnak majd. Szerdán este a Kremlben megbeszélésre került sor Le- onyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának fő­titkára és Andrej Gro- miko, az SZKP PB tag­ja, a Szovjetunió külügymi­nisztere, illetve Cyrus Vance amerikai külügyminiszter között A háromnapos szov­jet—amerikai tárgyalássoro­zat zárómegbeszéléséről ki­adott hivatalos közlemény szerint ez alkalommal „meg­vitatták a szovjet—amerikai tárgyalások eredményeit. A tárgyalások folyamán a kér­dések széles körét vizsgálták meg a Szovjetunió és az Egye­sült Államok kapcsolatainak témakörében, s áttekintettek egyes nemzetközi kérdéseket. Megállapodás született ar­ról, hogy a felek folytatni fogják az eszmecserét egy sor megvitatott kérdésről, mindenekelőtt az új straté­giai fegyverkorlátozási meg­állapodás megkötésével ösz- szefüggő kérdésekről”. TELEX... BEIRUT A Libanoni Nemzeti Libe­rális Párt elnöksége Chamo- un pártvezér vezetésével meg­tartott ülésén úgy döntött, hogy leállítja azt a sztrájkot, amelyet Victor Khuri dandár- tábornoknak, a hadsereg főpa­rancsnokává történt kineve­zése miatt hirdetett meg. A sztrájkmozgalmat több más jobboldali párt is támogatta, és hírügynökségi jelentések szerint a lakosságot erőszak­kal kényszerítették a munka- beszüntetésre. OTTAWA A kanadai és a kubai ha­lászati hatóságok képviselői között március 25—26-án Ot­tawában folytatott tárgya­lások eredményeként megál­lapodás jött létre a két or­szág között. A megállapo­dás szabályozza a kubai ha­lászhajók mozgását és tevé­kenységét Kanada 200 mér- földes halászati vizeiken be­lül. MOSZKVA A Szovjetunióban a koz­mikus térség további kutatá­sa céljából szerdán Föld kö­rüli pályára • bocsátották a Kozmosz—900 mesterséges holdat. A szputnyik berende­zései előírásszerűén működ­nek. NEW YORK Az ENSZ Biztonsági Taná­csa kedden este meghatáro­zatlan időre elnapolta a kö­zel-keleti helyzetről és a gen­fi békeértekezlet munkájá­nak felújításáról folytatott vitáját. BUKAREST Bukarestben megkezdődtek a hivatalos tárgyalások Geor­ge Macovescu, a Román Szo­cialista Köztársaság és Emil Wojtasyek, a Lengyel Nép- köztársaság külügyminisztere között. MOSZKVA Szerdán Moszkvában hiva­talosan bejelentették, hogy a szovjet kormány meghívásá­ra áprilisban hivatalos láto­gatásra a Szovjetunióba ér­kezik Hédi Nuira, a Tunéziai Köztársaság miniszterelnöke, a Szocialista Desztur Párt főtitkára. Vittorio Occorsio helyettes római főügyész már lakásá­hoz közel, a Giuba úton haj­tott Fiat 125-ös kocsijával, amikor hirtelen fékezésre kényszerült, mert előtte autók fordultak keresztbe az úton. Ugyanez történt a ko­csija mögött is: a helyettes főügyésznek látnia kellett, hogy kelepcébe esett. Ami­kor két géppisztolyos rohant feléje, Occorsio megpróbált kiugrani az autóból. Eközben végzett vele a két géppisz­tolysorozat, amely keresztül- kasul átlyuggatta a kocsit. Amikor röviddel az 1976. július 10-i gyilkosság után a rendőrség nagy apparátussal megérkezett a színhelyre, Occorsio autóján kilenc röp­lapot találtak. Valamennyi azonos szövegű volt és közöl­te, hogy a főügyészhelyettest az „Uj Rend” nevű, törvé­nyen kívül helyezett újfasisz­ta szervezet ölte meg, s a tet­tesek „ítéletvégrehajtók” vol­tak. A hajthatatlan bíró Occorsiót az újfasiszták azért tették el láb alól, mert a törvény szigorát próbálta alkalmazni a rohamosztago- sok ellen. Szívós küzdelem­mel 1973-ban elérte, hogy el­marasztaló ítéletet hirdesse­nek olyan újfasiszta vezetők ellen, akik az olasz alkot­mány és a törvények meg­szegésével, Mussolini fekete- inges mozgalmát akarták fel­támasztani. Occorsio folytatta a szélső- jobboldali szervezetek elleni küzdelmet és 1975-ben az „Uj Rend” 114 vezetőjét és aktí­váját állította bíróság elé. Ki­tűnt azonban, hogy a fellebb- viteli bíróságoknál az újfa­sisztáknak támogatóik van­nak: Occorsiót utasították, hogy függessze fel a vád el­járását. A helyettes főügyész azonban hajthatatlan volt, s a legfelsőbb bíróságnál ki­vívta, hogy a fellebbviteli bí­róságok döntését alkotmány- ellenesnek nyilvánítsák. Oc­corsio így „zöld utat” kap­hatott a 114 újfasiszta elleni bírósági tárgyaláshoz. De nem érte be ezzel! Bár számos fe­nyegető levelet, telefonüze­netet kapott, kiterjesztette a nyomozást és azokat a kap­csolatokat próbálta felgön­gyölíteni, amelyek politikai és pénzügyi személyiségek és a terrorista csoportok között mind nyilvánvalóbbakká vál­tak. A11. elmenekül... Annak ellenére, hogy az Occorsio elleni merényletnek szemtanúi is voltak, a nyo­mozás hónapokig csigalassú­sággal haladt előre. 1976 ok­tóberében azonban a firen­zei vizsgálóbíró, aki egy má­sik fasiszta terrorista merény­let tettesei után kutatott, vé­letlenül helyes nyomra bukkant. Egy korzikai szár­mazású fasiszta letartóztatá­sakor a szálak Rómába vezet­tek. A firenzei vizsgálóbíró javasolta fővárosi kollégái­nak, tartsák szemmel Giusep­pe Pugliesét. A megfigyelést kiterjesztették Pugliese bará­ti körére, s így jutottak el Gianfranco Ferróhoz, aki olyan piros színű és márká­jú motorkerékpárt adott el, amelyet a szemtanúk leírása szerint a helyettes főügyész gyilkosai használtak. A rend­őrségi követésről mit sem sejtő Ferro nyomában jutot­tak el a X. Kelemen utcai házba, az újfasiszták tanyá­jára. A lakás bérlője Pier Luigi Concutelli volt, akit egy bankár elrablása miatt már jó ideje köröztek. A rendőrség akkor csapott le a rejtekhelyre, amikor az újfasiszta osztag mind a ti­zenegy tagja ott tartózko­dott. Pier Luigi Concutelli- nek azonban sikerült az utol­só pillanatban motorkerék­páron kereket oldania. Mi­után fényképét megmutatták a szemtanúknak, egyöntetűen és határozottan felismerték, hogy ő volt az egyik géppisz­tolyos gyilkos. Egy terrorista portréja A rendőri nyilvántartásban gazdag anyag gyűlt össze a szicíliai származású terroris­táról. Első ízben 1969-ben egy csendőr őrjárat tartóz­tatta le, amely Belloampo környékén géppisztolyropo­gásra figyelt fel. Az újfasisz­ták titkos kiképzőtáborában ugyanis éppen lőgyakorlatot tartottak. Az ügyet a befo­lyásos támogatók eltussolták: Concutellit csak kétévi bör­tönbüntetésre ítélték, de ezt is próbaidőre felfüggesztet­ték. Később, 1971-től sokszor került rendőri őrizetbe és bí­róságra, mert az újfasiszta rohamosztagosokkal balolda­liak elleni „megtorló hadjá­ratokban” vett részt. Bár mindannyiszor gyilkossági kí­sérlet volt a vád ellene, „va­lakik” mindig közbeléptek és elérték felmentését. Sőt, meg­bízói annyira felbátorodtak, hogy az újfasiszta párt listá­ján indították az 1975. júniu­si palermói községtanácsi vá­lasztásokon. Akkor azonban csúfosan megbukott. Egy idő­re eltűnt a rendőrség szeme elől, s miután tavaly októ­berben majdnem elfogták, mint a főügyészhelyettes meggyilkolásának egyik gya­núsítottját, nyoma veszett. A fegyverraktár Concutelli az idén február­ban újra Rómába tette át székhelyét és kapcsolatba lé­pett az „Uj Rend” néhány olyan fővárosi aktívájával is, akit a rendőrség figyeltetett. Így jutottak el a főváros centrumában fekvő Foraggi utcai házhoz, amely a szicí­liai terrorista tanyája volt. A rendőri akciót február 13-ra virradó hajnali órákra készí­tették elő: ötven rendőr vet­te körül a házat. Concutelli csak akkor adta meg magát, amikor egy rendőr géppisz­tolysorozatot lőtt a lakás be­zárt ajtajába. A rejtekhelyen nagy mennyiségű robbanó­anyagot, lőszert és sok fegy­vert találtak, köztük volt egy olyan géppisztoly is, amely­hez hasonlót a főügyészhe­lyettes elleni merényletnél használtak. Következik: Bomba az ex- presszen. Árkus István A röplap ígérte, hogy ha szociáldemokrata képviselőtestületi tagok lesznek, gon­doskodnak az ellenőrzésről és tájékoztatják a lakosságot a pénzek felhasználásáról, az adókivetésekről. A város négy választási körzetébe urnabizalmiakat állítottunk. Feladatuk volt, hogy ügyeljenek a szavazásra — nehogy a kormánypárt a halottakat is leszavaztassa — és vegyenek részt a szavazatok összeszámlálásában. Vasárnap reggel elérkezett a választás napja. Megjelentek a szavazatszedő bi­zottság tagjai és a párt részéről az umabizalmi. Az umabizalmi nem tagja a szavazat­szedő bizottságnak, csupán megtűrt személy. Az elnök megállapítja az időt, és meg­kezdődik a szavazás. Jönnek a szavazók, megállapítják a szavazásra való jogosult­ságukat, megkapják a szavazólapot, félrehúzódnak és elolvassák. Előveszik zsebükből a mi szavazólapunkat, odamennek az urnához és bedobják. A szavazatszedő bizottság elnöke és tagjai nyugodtak. Az urnabizalmiak örömmel állapítják meg, hogy sokan szavaznak a mi szavazólapjainkkal. Mi izgatottak vagyunk, vajon hány mandátumot tudunk szerezni? Délután három óra volt. Egyszerre négy, öt szavazó jön be. Az egyik hangos „Barátság”-gal köszön, odaszól az umabizalminak. „Hová szavazzak? A kormány­pártra, vagy a szociáldemokratákra?” Az umabizalmi nem szól semmit, a provokátor válaszol: „Jó, akkor a szociáldemokratákra szavazok.” Az elnök feláll, megállapítja, hogy a szociáldemokrata párt jelenlevő képviselője zavarja a választás nyugodt me­netét, befolyásolja a választókat, a helyiségben propagandát fejt ki. Felszólítja: a he­lyiséget hagyja el! Az umabizalmi nem akar eltávozni. Az elnök felszólítja a jelen­lévő rendőrt, hogy távolítsa el. A rendőr engedelmeskedik, bár tudja, hogy provokáció­ról van szó. Előállítják az umabizalmit a rendőrségre. Nem unatkozik, mert fél óra múlva már négyen vannak, valamennyiüket azonos módszerrel távolították el. így járt Somogyi Gyula, Pál Ferenc, Fazekas János és Danyi Péter. A szavazást este hatkor bezárták, a szavazatok összeszámlálását már a kormány­párt által összeállított szavazatszedő bizottság végezte. A kormánypárt győzött. Az eredmény nem lehetett kétséges, mert annyi szavazólapot dobtak az urnába, amennyi szükséges volt a képviselőtestületi tagság elnyeréséhez. A választás lezárása után az umabizalmiakat elbocsátották a rendőrségről, ki sem hallgatták őket és eljárás sem indult ellenük. A választás nagy tanulság volt számukra. Bebizonyította, hogy a nyílt szavazásos Horthy-féle választási rendszerrel a munkásság a hatalomnak még részle­ges birtokosa sem lehet. Erősíteni kellett szervezeti életünket. Volt már szakszervezetük a gépkocsivezetőknek is, de ez egészen laza szervezet volt, politikailag nem tudtuk őket összefogni, mert kötetlen munkaidőben dolgoztak, különböző helyeken. A villanytelepen, a megyénél, földbirtokosoknál, a kórházban a mentőknél, többségük az autótaxinál. Szervezetileg közvetlenül a budapesti központ­hoz tartoztak. Három tagú vezetőségük volt, Kéry volt az elnökük, XJng Ferenc a pénztáros és Szabó Sándor vezetőségi tag. Nem lehetett összehozni őket közös meg­beszélésre, mert vagy úton voltak, vagy éjszakások és akkor nappal pihentek. A kap­csolatot Kéry és Szabó Sándor elvtársakon keresztül tudtuk tartani velük. Örajtuk keresztül juttattunk hozzájuk brosúrákat. Később Deszbergen és Zajácz Györgyön keresztül próbáltuk befolyásunkat növelni, de kevés sikerrel. A háború előtti időben és a háború alatt a gépkocsivezetők behívása napirenden volt és ez szétzilálta so­raikat. Várallyay Jenőné sokat foglalkozott velünk, hogy a marxista irodalom mellett megismerkedjünk a klasszikus irodalommal, a görög drámákkal, az angol remekmű­vekkel. Hamlettel, Lear királlyal, Byron verseivel. Madách Ember tragédiájával, a haladást képviselő nagy gondolatokkal. A helyzet úgy adódott, hogy a miskolci Nem­zeti Színház lejött Nyíregyházára az Ember tragédiájával. Megbeszéltük Jancsóval, Smiedt Mihállyal, Mezei Tiborral, Sajbennal, Gerával, Losonczi Károllyal, Kocsis Andrással, Dunai Bélával, hogy megnézzük a darabot. A karzaton helyezkedtünk el. Hallgattuk az Isten és Lucifer teremtés körüli vitáját. Amikor Lucifer az osztályrészét követelte az Istentől, felhangzott a karzaton a taps, amely magával ragadta a szín­házat és ez megismétlődött Lucifer minden nagy mondásánál. Lucifer mosolyogva felnézett a karzatra, és azt gondolta: „Ezek ott fent a magasban közelebb állnak Luciferhez, mint az Istenhez.” Másnap a Nyírvidékben egy cikk jelent meg, hogy a karzaton egy csoport, nyil­vánvalóan politikai célzattal, Lucifer destruktív szelleme mellett akart hangulatot teremteni, de céljukat nem érték el. Ebben az időben a Népszava szerkesztősége megbízott, hogy lássam el a helyi tudósító feladatait. Az érdekes eseményeket írjam meg, ők abból cikket írnak. Fize­tés nem jár érte, de a postaköltségeket megtérítik. Ennek voltak előnyei, mert ha őrizetbe vétel volt, akkor mehettem a rendőrségre érdeklődni a letartóztatott ügyé­ben. Ez siettette a rendőrség eljárását, a rendőrség pedig érezte, hogy szemmel tart­juk tevékenységüket. Így a fizikai bántalmazás lehetősége csökkent. Egy-két esettől eltekintve, nem voltak bántalmazások. A választás után május elseje megünneplésére készültünk. A pártvezetőség úgy határozott, hogy az ünnepséget az erdei kitérőnél lévő Hármasdombnál tartjuk meg. Bejelentettük ezt a rendőrségnek és a város polgármesterének. A rendőrség az enge­délyt megadta. De figyelmeztettek arra, hogy ha a sétálók arra mennek, ne kössünk beléjük, ne provokáljuk őket. Megnyugtattam a kapitányság vezetőjét, hogy rendező­gárdánk ügyelni fog mindenre, a rendet biztosítani fogjuk. Már reggel 7 órakor megindultak az ünneplők a Hármasdombhoz. Jöttek a csa­ládok gyerekkel, és élelemmel az egésznapi kiránduláshoz. A hangulat vidám volt. Szavaltak Ady- és Petőfi-verseket, a dalárda időközönként elénekelt egy mozgalmi dalt. A gyerekek játszottak, labdáztak. A felnőttek politizáltak, vitatták az osztrák polgárháborút, Németországban a hitlerizmus gaztetteit és Dimitrov elvtárs bátor ma­gatartását a lipcsei perben.

Next

/
Thumbnails
Contents