Kelet-Magyarország, 1977. március (34. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-04 / 53. szám

4 KELET-MAGYARORSZÄG 1977. március 4. A testvérpártok KB-titkárainak értekezlete A szocialista országok test­vérpártjainak ideológiai és nemzetközi kér­désekkel foglal­kozó titkárai kétnapos érte­kezlete csü­törtökön befe­jeződött Szófiá­ban. 'Képünkön a magyar kül­döttség tagjai: Győri Imre, Óvári Miklós és Gyenes András. Haderő­csökkentés Corvalán sajtóértekezlete Pinochet 3500 demokratát tart börtönben Csütörtökön a bécsi Hof­burg nemzetközi tanácskozó- termében megtartották a kö­zép-európai fegyveres erők és fegyverzet kölcsönös csök­kentéséről folyó tanácskozas. sorazat újabb plenáris ülé­sét. Wolfgang Behrends nagy­követ, az NSZK küldöttségé­nek vezetője elnökölt a sor­rendben 128. zártkörű tár­gyaláson. Ezúttal Todor Di- csev nagykövet, a Bolgár Népköztársaság delegációjá­nak vezetője szólalt fel. A Concordia sajtóközpont­ban rendezett tájékoztatón a szocialista országok szóvivője elmondta, hogy Dicsev nagy­követ a „szárnyországok” biz­tonságának kérdéséről fej­tette ki kormányának állás­pontját. Az OKP vendégeként Olaszországban tartózkodó Luis Corvalán, a Chilei Kom­munista Párt főtitkára, láto­gatásának végéhez érve, csü­törtökön sajtóértekezletet tar­tott Rómában. Kiszabadulása és Moszkvába érkezése óta Corvalán először látogatott el nem szocialista országba és első ízben találkozott a nyil­vánosság előtt a nyugati saj­tó képviselőivel. A Chilei Kommunista Párt vezetője ebből az alkalomból drámai módon hívta fel a vi­lág közvéleményének figyel­mét a fasiszta junta bűntet­teire. A Pinochet-rendszer 3500 demokratát tart ma is börtönben ítélet nélkül, vagy karikatúrába illően megren­dezett pereken hozott ítéletek alapján, s 2500 azoknak a szá­ma, akiket a rezsim egysze­rűen nyomtalanul „eltűnte­tett”. Ezekről a személyekről sem családjuk, hozzátartozó­ik, sem mások nem tudnak. Sorsuk azt jelenti, hogy Chi­lében ma szinte mindenki bi­zonytalanságban él. A fasiszta junta elleni harc távlatairól szólva Corvalán kijelentette, biztos e harc si­kerében, s a junta vezetőinek előbb-utóbb számot kell ad- niok tetteikért. Kommunisták nélkül nincs demokratikus kibontakozás állapították meg a Madridban tárgyaló pártvezetők Csütörtökön délben közös nyilatkozat kiadásával zárult Nyugat-, illetve Dél-Európa három legnagyobb kommu­nista pártja vezetőinek két­napos madridi találkozója. A deklarációban Georges Mar­chais, a Francia Kommunista Párt és Enrico Berlinguer, az Olasz Kommunista Párt ne­vében támogatásáról biztosí­totta a Spanyol Kommunista Pártot és Spanyolország ösz- szes demokratikus erőit a de­mokráciáért és a szabad Spa­nyolország felépítéséért folyó harcukban. A három kommunista ve­zető nyilatkozatában hangsú­lyozta azt a meggyőződését, hogy a Spanyol Kommunista Párt, az összes haladó pártok legalizálása elengedhetetlen előfeltétele a spanyolországi demokrácia megteremtésé­nek, és a valóban szabad vá­lasztások megtartásának. Marchais, Berlinguer és Carrillo a nyilatkozat továb­bi részében hitet tettek „a po­litikai és társadalmi erők pluralitásán” alapuló új, szo­cialista társadalom felépítése mellett, amely tiszteletben tartja és szavatolja az ösz- szes kollektív és egyéni sza­badságjogokat. A nyilatkozat aláírói hang­súlyozzák, hogy különleges jelentőséget tulajdonítanak mindennemű előrehaladásnak az enyhülés, a békés egymás mellett élés és a fegyverzet­csökkentés területén, a hel­sinki záróokmány megvalósí­tásában. Az enyhülés és ellenzői (2.) Viták és kosarak S zemre is terjedelmes olvasmány, mintegy száz oldalt tesz ki a híres Zöld Könyv, az euró­pai biztonsági és együttmű­ködési konferencia Helsinki­ben elfogadott záróokmá­nya. Nem volt könnyű a fo­galmazás, hiszen a záróok­mányba csakis olyan megál­lapítások kerülhettek, ame­lyekkel minden résztvevő egyetértett, vagy legalábbis nem emelt ellenük kifogást. Súlya van annak, ami az okmányba került, s annak is, ami kimaradt belőle, s nyilván az arányok sem mellékesek. A fentiekből következik, hogy a záródokumentum megvalósításának két fontos alapszabálya vari. Az első: a Zöld Könyvet egységes egészként kell kezelni és ez vonatkozik a gyakorlatba történő átültetésére is. Ha ugyanis egy szövegében, fogalmazásában és összeté­telében kétségtelenül komp­romisszumos megegyezés született, nem lehet helye a „kimazsolázásnak” vagy ön­kényes válogatásnak. Elkép­zelhető, hová jutnánk, ha az örvendetesen gyarapodó nemzetközi politikai, gazda­sági és egyéb szerződések­ből minden fél csak a ma­ga számára előnyösnek vagy kedvezőnek tartott cikkelye­ket hajtaná végre! A máso­dik követelmény: megvaló­suljon mindaz, amit az ok­mány magában foglal, de ne keverődjék olyan elemek­kel, amelyek — nyilván nem véletlenül — kimarad­tak a terjedelmes záródoku­mentumból. Mindaz, amiről eddig szó volt, nem valamiféle általá­nos igazság hangoztatása, hanem a Helsinki után ki­alakult, s a belgrádi konfe­rencia közeledtével meg­élénkülő viták szövetét ké­pezi. Nyugati körök, nem ritkán befolyásos, az állam­vezetésben is meghatározó szerepet betöltő politikusok ugyanis éppen a Zöld Könyv kezelésének e két alapvető szabályát próbál­ják megszegni. Sajnos, olyanok is vannak soraik­ban, akik ott voltak Helsin­kiben, akiknek aláírása szentesítette a záródoku­mentumot. V együk először a sokat emlegetett kosarak ügyét! A különös ki­fejezés eredete a tárgyalá­sok kezdetére nyúlik vissza. Amikor a részt vevő orszá­goktól javaslatok egész tö- Tnege érkezett, a svájci nagykövet vállalkozott ösz- szegezésükre. Képletesen szólva, vettem négy kosa­rat — mondta akkor — s azokba helyeztem a politi­kai, gazdasági, kulturális­humanitárius jellegű indít­ványokat, valamint a kon­ferencia folytatására vonat­kozó elképzeléseket. Ez a felosztás megkönnyítette a tanácskozásokat s a záróok­mány is ily módon alakítot­ta ki fejezeteit. A nyugati sajtót lapozgatván azonban olyan érzésünk támad, mintha az EBK csak „egy- kosaras” konferencia lett volna, hiszen kizárólag a harmadik kosarat emlege­tik. Senki nem tagadja a har­madik kosár fontosságát s a szocialista országok, az egész záróokmány megvaló­sításakor készek végrehajta­ni a kulturális, információs, emberi kapcsolatokra vonat­kozó ajánlásokat; nem egy helsinki javaslat már régen megvalósult. Ám nem egy, hanem több kosár van, sőt bizonyos fontossági sorrend is! Hiszen a politikai biz­tonság követelményei, a hí­res tíz alapelv maradékta­lan' valóra válása mindent megelőz. Lehetne-e egyálta­lán zavartalan kulturális vagy emberi kapcsolatokról beszélni, ha az államok két­ségbe vonják egymás hatá­rait, fenyegetik egymást? Kell-e hangsúlyozni a má­sodik kosár jelentőségét, amely gazdasági alapokat biztosítana az együttműkö­déshez? Ahogyan találóan fogalmazták: a katonai tár­gyalásokkal együtt így való­sulna meg az enyhülés igazi „materializációja”. R áadásul azok a bizo­nyos nyugati körök nemcsak a harmadik kosár kizárólagossá tételére törekszenek, hanem meg­fosztják azt eredeti, pozitív, a népek barátságát és köze­ledését szolgáló tartalmától. Nem titok, hogy beavatko­zással kísérleteznek a szo­cialista országok belső ügyeibe, s álszent mó­don Helsinkire hivatkoz­ván, egyszerre az emberi jogok bajnokaiként lépnek fel. Amint a híradásokból értesülhettünk, felnagyítják és túldramatizálják néhány szovjet törvénysértő állam­polgár (Ginzburg, Orlov és mások) ügyét, lépten-nyo- mon helyt adnak Szaharov professzor nyilatkozatainak, akárcsak Csehszlovákiából a Charta ’77 köré csoportosu- lóknak vagy Lengyelország­ból az úgynevezett munkás- védelmi bizottságnak. A jobboldali nyugati sajtóból az olvasó olyan képet nyer­het, mintha a szocialista közösség ebből a néhány tucat emberből állna — szinte teljesen erre szűkül­tek le a tudósítások, ezzel is mérgezik a légkört. A szocialista közösség or­szágai — az időnként hisz­térikus, antikommunista kampány ellenére — nyu­godtan és magabiztosan ha­ladnak útjukon és energiá­jukat a béke fenntartásá­nak, társadalmuk fejleszté­sének, népeik életszínvonala további emelésének szente­lik. S közben joggal mutat­hatnak rá a rendőr után ki­áltó tolvajra. Hiszen azok tetszelegnek az emberi jo­gok védelmezőjének és is­kolamesterének mezében, akiknek világában 17 millió ember számára képtelenek megadni a munkához való legalapvetőbb jogot; ahol Nebraska és Tennesée tör­vényhozása csak néhány napja utasította vissza a női egyenjogúságra vonat­kozó beadványt; s ahonnan kötetszámra idézhetnénk a faji megkülönböztetés kirí­vó eseteit. S zilárd meggyőződé­sünk, hogy egész kon­tinensünk lakossága érdekében, a belgrádi meg­beszéléseken a „hogyan to­vább?” kérdéseit kell kö­zéppontba állítani. Tehát: milyen feladatok várnak az össíes aláírókra az egész dokumentum betűjének, és szellemének végrehajtásá­ban, ami egyúttal óhatatlan harc is az enyhülés ellen­zőivel, a dokumentum meg- hamisítóival és félrema- gyarázóival szemben. Réti Ervin SZOVJET ÉLET Egy város leszokik a dohányzásról A dohányzás káros hatá­sát számos alkalommal, alaposan és sokoldalúan bizonyították. Egy szenvedé­lyes dohányos 30 év alatt 15 ezer halálos adag mérget nyel. A akceleráció és eman­cipáció e tartozéka (a pszi­chológusok véleménye) saját magunk okozta szívinfarktus­sá, érelmeszedessé, rákká, tü­dőtágulássá válik, koraszúlést és időelőtti klimaxot okoz (az orvosok véleménye). Az euró­pai civilizáció négy évszázad­dal ezelőtt ismerte meg a keserű dohányfüst „édessé­gét”. és csaknem ugyanakkor felvette ellene az egyenlőt­len harcot. E szenvedélyt „a XX. század pestisének” ne­vezik. Küzd ellene az orvos- tudomány. a sajtó, számos or­szág államszervezete és köz­véleménye. A harcnak egyre újabb és újabb formáit ta­lálják ki. Ezek azonban csak részle­ges intézkedések. A „század problémáját” komplex meg­közelítéssel kell megoldani. Ilyen tervet igyekeznek ki­dolgozni a Szovjetunió leg­nagyobb üdülőközpontjában, a Fekete-tenger mellett lévő Szocsiban. Első pillantásra úgy tűnik, Szocsinak semmi oka nincs, hogy a dohányzás elleni kam­pány vezetője legyen.- Az iparvárosok veszélyes velejá­rója, a füstköd nem fenye­geti a Fekete-tenger menti üdülőhelyet. Szubtrópikus Klí­ma. 150 kilométer hosszú part menti strand. A város 350 hektáros területének 80 szá­zaléka erdő. A tömegközleke­dési eszközök gépkocsipark­ját folyamatosan felújítják. Áz üdülőhelyet elkerülő új autóutakat építenek. A dohányzásellenes mozga­lom visszhangja azonban ép­pen azért oly nagy, mert innen indul: Szocsiban nemcsak 260 ezren élnek, hanem évente a Szovjetunióból és külföld­ről közel 3 millióan jönnek ide pihenni. A dohányzást csakúgy, mint bármilyen káros szenvedélyt, kizárólag egyénileg lehet gyógyítani. A nikotinellenss mozgalom tömeges elterjesz­tésében ezt tekintik alapnak. A Szocsiba érkező üdülőt Oleg Popov bohóc, a Szovjetunió népművésze A cigarettafüstben el­pusztult kutya című nép­szerű számát adja elő. az orvosi vizsgálat alkalmá­val olyan kérdőív várja, me­lyen feltétlenül szerepelnek a következők is: „dohányzik?”, „régóta dohányzik?”, „akar-e leszokni a dohányzásról?” A kérdőív segítségével min­den üdülőorvos még a beteg­gel történő találkozás előtt megtudhatja mire kell felké­szülnie. összegyűjtheti a leg­meggyőzőbb érveket, gon­dolkozhat a megfelelő gyó­gyítási módon. A dohányzást abbahagyni kívánók számára számos gyógyszeres, pszichológiai, belgyógyászati, és végül egy­szerűen emberi ráhatási mód­szert dolgoztak ki. A Szocsi­ban dolgozó ideggyógyászok csaknem minden kultúrház- ban és rendelőintézetben be­vezették a hipnózissal törté­nő egyéni pszichoterápiái gyógymódot. Felhasználják a gyógyszeres gyógyítást, az akupunktúrát, az autoszug- gesztiót, az oxigénkoktélo­kat. Meg kell említenünk, hogy az új gyógymódokra nem minden, Szocsiban lévő üdülőhely van egyformán fel­készülve, és nem mindig si­kerül megvalósítani a beteg­re való komplex ráhatást. A dohányzás antiszociális jelenség, mely komoly káro­kat okoz a nemdohányzóknak. A városi hatóságok Szocsiban bizonyos adminisztratív in­tézkedéseket foganatosítot­tak. A városban többek kö­zött érvényben van a szak- szervezetek területi tanácsá­nak rendelkezése, mely sze­rint az üdülők vezetői sze­mélyesen felelnek a nikotin­ellenes pvipagandamunka ak­tivitásáért. A mozgalomba be­vonták az egészségügyi dol­gozókat, a pedagógusokat, a rendőröket és a kereskedelmi dolgozókat. A dohányzás ká­ráról szóló előadásokat beil­lesztették az egyetemek fog­lalkozásaiba. a kórházak­ban. nőgyógyászatokon, szü­lőotthonokban, iskolákban és gyermekintézményekben tar­tott előadássorozatokba. A szanatóriumok, üdülők, pen­ziók és orvosi létesítmények területén korlátozták a do­hányáruk eladását. Tilos a dohányzás nyilvános helye­ken. taxiban, strandon. S zocsi lakóinak kezdemé­nyezése már túlterjedt az üdülőhelyen. A do­hányzás elleni megelőző te­vékenység és küzdelem kér­déseivel foglalkozó nemrég lezajlott tudományos gya­korlati konferencián közel 1000-en vettek részt a 15 szovjet szövetséges köztársa­ságból, akik azzal a szilárd meggyőződéssel utaztak el Szocsiból, hogy a város la­kóinak kezdeményezését to­vább terjesztik a Szovjetunió városaiban és falvaiban.

Next

/
Thumbnails
Contents