Kelet-Magyarország, 1977. március (34. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-19 / 66. szám
8 KELET-MAGYARORSZÄG 1977. március 19, Vessünk véget a durvaságnak MA DÉLUTÁN: Sportforum a rádióban A Magyar Rádió nyíregyházi stúdiója ma délután 17 óra 05 perctől egyórás sport- fórumot sugároz. A stúdióban a megye, a város sportéletének vezető szakemberei adnak választ a hét közben beérkezett kérdésekre. Egyben azokra a kérdésekre is válaszolnak majd, melyeket ma délután 16 óra 30 perctől telefonon tesznek fel az érdeklődők. A műsor telefonszámai: 11—141 és 11—244. A rádió urh-s gépkocsija az adás ideje alatt Nyíregyházán, a Kossuth téren tartózkodik, s ezúton is be lehet kapcsolódni az adásba. Azokra a kérdésekre, melyek megválaszolására a műsoridő már nem ad lehetőséget, a stúdió vasárnapi sportadásában, illetve lapunk jövő heti számaiban kapnak majd választ az érdeklődők. Sorokban Szolnoki Vízügy—Nagykállói SE 13:12. NB Il-es férfi asztali- tenisz csapatbajnoki mérkőzés Szolnokon. A nagykállói csapat győzelmeit a következők szerezték: Kovács, Vajda L. (3—3), Lipcsey. Vajda S., Pethe (2—2). Elkezdődött a tollaslabdázók területi csapatbajnoksága Borsod, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár együtteseinek részvételével. A megyénk színeit képviselő Nyíregyházi Spartacus-Petőfi csapata Debrecenben játszotta első mérkőzését és 6:3-ra nyert a D. Kinizsi ellen. Az országos ifjúsági labdarúgóbajnokság Keleti csoportjának legutóbbi eredményei: Hajdúszoboszló— DMTE 1:1, DVSC—Kisvárba 3:0, Szolnoki MÁV—Szolnoki MTE 1:2, Szabó SE—Nyh. Spartacus-Petőfi 2:0, Törökszentmik- lós—Záhony 2:0. Cegléd—Lehel SC 1:0. A középiskolai sakkcsapat-bajnokság megyei döntőjének végeredményei. Lányok: 1. Nyírbátori Báthori Gimnázium, 2. Ujfe- hértói Bajcsy-Zsilinszky Gimnázium. Fiúk: 1. Nyíregyházi Krúdy Gimnázium, 2. Nyíregyházi Zrínyi Gimnázium, 3. Ibrányi Móricz Gimnázium. A két győztes az országos középiskolai döntőben vesz részt. Totótanácsadó 12. HÉT 1. Ganz-MA VÁG—Pécsi MSC 2 2. Eger—DVSC 1, x 3. MÁV DAC—Budafok x 4. Komló—Volán 1 5. Sz. MÁV—Vasas Izzó X 6. BVSC—Szóin. MTE 1, x 7. Kecském. TE—ÉGSZÖV 1 8. Cegléd—Szabó SE x 9. Nagyszénás—KSC X, 2 10. Catanz.—Fiorentina x 11. Genoa—Internazionale 1, x 12. Lazio—Napoli 1 13. Verona—Juventus 2 pOtmérközések 14. Répcelak—Sabaria x 15. Körmend—Győri Dózsa 1 16. Aluminium SE—Dunák. 2 Lezajlott megyénkben is az első labdarúgó bajaoki forduló. Szép és sok gólt láthatót a nagyszámú nézősereg, de sajnos durva, fegyelmezetlen játékost is. A Nagyhalász—Tyúkod mérkőzésen az egyik tyukodi játékos például akkor rúgott bele ellenfelébe, amikor a labda ott sem volt. Egy másik játékostársa pedig sértegette a játékvezetőt Durva, fegyelmezetlen játékuknak meg is lett az „eredménye”: 5:0 arányban hagyták el vesztesként a pályát Szintén szomorú jeleneteknek lehettek tanúi a Gávavencsellő—Ti- szalök mérkőzést nézők, hiszen mindkét csapatból 1—1 játékosnak kellett durvaság miatt hamarabb bevonulni az öltözőbe. Magáról megfeledkezett ifi játékost is ki kellett állítani a nyírbátori csapatból, aki ellenfelét hátulról szándékosan felrúgta. Nem jól indult tehát ilyen szempontból a tavaszi szezon! Pedig a labdarúgás is játék. És ebben a játékban két csapat küzd egymás ellen, ahol az egyik csapat játékosai ellenfelei és nem ellenségei a másik csapat játékosainak! Azzal egyet lehet érteni, hogy a csapatok játékosai kivétel nélkül győzni akarnak, de a brutalitás minden formáját el kell utasítani! Még mindig sok játékos jelszava: „vagy a baba, vagy a labda!” Ilyen esetekben a baba már nem ellenfél, hanem ellenség! Miért? Azért, ÉLÉNK SAKKÉLET folyik a nyíregyházi papírgyár klubjában. A kialakított csapat szép eredményekkel szerepel az évenként megrendezett papíripari sportnapokon is. Ezúttal újabb sikerről adtak hírt. Meghívták szimultán játszmára Hradeczki Tamás nyíregyházi sakkmestert, a Debreceni Spartacus NB I-es csapatának elsőtáblás játékosát. A nyolctáblás szimultánt jól zárták a papírgyáriak. Sényi József és Cseloszki György győzött, Jánosi László és Juhász József döntetlent ért el. (Hammel József felvétele) hogy hordágyon vigyék le, hogy esetleg hosszú időre kiessen a munkából, kórházba kerüljön, vagy legenyhébb esetben komoly zúzódásokkal térjen haza családjához? Hol itt a sport, hol itt a játék? A durvaság egyik legelíté- lendőbb esete, amikor egy vélt sérelem miatt valamelyik játékos megüti, megrúgja ellenfelét. Ez már nemcsak súlyos sportszerűtlenség, hanem férfiaüan, és gyáva cselekedet! Sokszor hallani, hogy a durvaságokért a játékvezetők a felelősek. Pedig a durvaságokat a játékosok követik el, s a játékvezető akkor hibázna, ha ezeket nem torolná meg a legsúlyosabb büntetéssel, a kiállítással. Legyenek a durva játék elleni harc kezdeményezői az edzők, egyesületi vezetők, szurkolók és játékvezetők! A megyei labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága pedig következetesen és szigorúan járjon el minden esetben a durva játékosokkal szemben! A közönség szép játékot, még szebb gólokat szeretne látni ebben az igen nehéznek Ígérkező tavaszi szezonban. Kérésünk és kívánságunk, hogy a csapatok játékosai a másik csapatban csak az ellenfelet, a dolgozó embert lássák! Lengváry József Nem véletlenül közöltük a fenti sorokat. Sajnálatos, hogy a megyei labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának idei, első ülése is igazolja aktualitásukat. A megyei bajnokságok első fordulójában öt kiállított játékos ügyében kellett döntést hoznia a fegyelmi bizottságnak. A kiállított labdarúgók közül Solymosi László (Tiszalö- ki MEDOSZ) kapta a legsú- 'lyosabb eltiltást, négy hónapig, július 12-ig nem szerepelhet. Pásztor István (Gáva- vencsellői Tsz) két hónapig, május 12-ig nem játszhat. Kádár József (Tyukodi Tsz) háromhetes, Mocsár István (Nyírbátori BSC) és Tarcsa János (Tyukodi Tsz) pedig egyaránt kéthetes eltiltást kapott. A szövetség egyben figyelmeztette a nagyhalászi sportegyesületet, hogy erőteljesebben gondoskodjanak a mérkőzések sportszerű légköréről. Sportrovatunktól kérdezték „Mostohagyermek" lesz-e a járási labdarúgó-bajnokság ? Megyénk minden járásából jó néhány levelet kapott sportrovatunk. A levelek írói egyaránt azt kérdezték: az idén is „mostohagyermekek” lesznek-e a járások labdarúgó-bajnokságai? Egyben kérték, hogy rendszeresen közöljük a járások labdarúgó bajnoki eredményeit és táblázatait. A válaszadással szerencsés helyzetben voltunk, hiszen csak saját házunk táján kellett körülnéznünk ahhoz, hogy az érdeklődők jogos kérdésére és kérésére válaszolhassunk. Jól tudjuk, hogy a járási labdarúgó-bajnokságok eredményeit megyénk kisebb és nagyobb településein egyaránt nagy érdeklődéssel kísérik a sportkedvelők. Azzal is tisztában vagyunk, hogy az érdekelt községek szurkolóihoz nem juthatnak el a járási szövetségek körlevelei, melyek az eredményeket, illetve a táblázatok állását ismertetik. Ezért máris közöljük a remélhetően megnyugtató választ. Ez évben nem lesznek ,,mostohagyerekek” sportrovatunkban a járási labdarúgó-bajnokságok. Március 21- től kezdődően hetenként rendszeresen közöljük majd a járási I. és járási II. osztályú felnőtt labdarúgó-bajnokságok eredményeit és táblázatait. A sportrovatukhoz befutó anyagok átcsoportosítása révén úgy tervezzük, hogy minden héten a szerdai, csütörtöki és. pénteki napokon jelentetjük meg a beérkezések sorrendjében a járások labdarúgó-bajnokságainak eredményeit és táblázatait. Ehhez itt kérnénk a járási labdarúgó-szövetségek közreműködését is. Elsőként azt, hogy a lehetőségekhez mérten minden héten szerdára, legkésőbb csütörtökre juttassák el sportrovatunkhoz a legfrissebb eredményeket, illetve a táblázatokat. A másik kérésünk az, hogy pontos és hibátlan táblázatokat küldjenek be és ne gólarányt (pl. 11:5), hanem gólkülönbséget (pl.: 11-5) számoljanak a táblázatokon. Azt is kérnénk, hogy a lehetőségekhez mérten ne alig olvasható másolati példányt juttassanak el sportrovatunkhoz. E segítséggel a járási szövetségek nagyban megkönyí- nyítenék helyzetünket. A múlt évben sok esetben megtörtént, hogy pénteken, vagy szombaton kaptuk meg egyikmásik járás eredményeit. S előfordultak hibás táblázatok is, melyeket át kellett volna számolni. Ezek miatt gyakori esetben maradtak ki a lapból. Reméljük, hogy a szövetségek támogatásával az elkövetkező napoktól kezdve, az idén zavartalanul tudjuk közölni valamennyi járás labdarúgó bajnoki táblázatát és az eredményeket is. (b. 1.) I Kel»«Magyarország AZ MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon: 11-277, 11-425, 11-525, 11-846. Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Pf.: 47 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon hlrdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. PL: 25 Felelős kiadó: Mád! Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 forint j Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058 1977. március 19., szombat KOSSUTH RADIO 8,27: Karai József kórusműveiből. — 8,35: Lányok, asszonyok. — 9,00: Szóljatok szép szavak! — 9,30: Mindenki Iskolája. — 10,05: Holnap közvetítjük... — 10,25: Zenekari muzsika. — 12,20: Zenei anyanyelvűnk. — 12,30: Magyarán szólva... — 12,45: Melódiakoktél. — Közben: 13,30: Önismeret. — 14,05: Népi zene, — 14,25: Pénzügyi szabályozás és termelési hatékonyság a mezőgazdaságban. — 14,55: Uj Zenei Újság. — 15,30: Edwin Starr, Suzi Quatro és a Pilot együttes felvételeiből. — 16,00: 168 óra. — 17,30: Sportkrónika. — 18,00: Zenekari muzsika. — 18,45: Nyekraszov: Ki él boldogan Oroszországban. II. rész. — 19,51: Népdalest. — 20,46: Schubert: A téli utazás. Dalciklus. — 22,25: Rádiószinház. — 23,05: Fúvósnégycs. — 23,15: A beat kedvelőinek. — 0,10: Melódiakoktél. PETŐFI RADIO 8,05: Szatirikus dalok. — 8,20: Tíz perc külpolitika. — 8,33: Mágnás Miska. Operettrészletek. — 9,15: Válaszolunk hallgatóinknak. — 9,38: Nótacsokor. — 10,30: Hogy tetszik lenni? — 11,33: Horváth István emlékezete. — 11,48: Tánczene Párizsból. — 12,33: Orvosok a mikrofon előtt. — 12,38: Hangszerszólók. — 13,15: Erről beszéltek. — 13,33: Éneklő ifjúság. — 14,00: Fiataloknak! — 14,45: Együtt — egymásért! — 15,48: Könnyű múzsa. — 15,55: Közvetítés a Kaposvár—FTC, SZEOL —U. Dózsa labdarúgó-mérkőzésekről. — 17,00: Ötórai tea. — 17,50: A hónap műsoraiból. (PAF) — 19,53: Brahms: m. szimfónia. — 20,38: A Magyar Rádió Karinthy Színpada. — 21,28: Népdalok. — 21,57: A rádió Dalszínháza. — 22,33: Slágermúzeum. — 23,15: Operafelvételek. nyíregyházi RÁDIÓ: 17,00—18,30: Műsorismertetés. — Hírek. — Időjárás. — Sportfórum Szabolcsról (A műsor telefonszáma: 11-241 és 11-141). — Hírek. — Kívánságműsor. — Lapszemle. — Müsorelőzetes. MAGYAR TV 7,59: Idősebbek is elkezdhetik. — 8,05: Iskolatévé. — 8,30: Filmesztétika. — 8,55: Nyugdíjasok műsora. — 9,25: Piszkos játék. Magyarul beszélő angol film. — 11,00: Nyitott boríték. — 11,30: Művészeti magazin. — 12,30: Látókör. A televízió politikai vitaestsórozata. XVI/11. rész. — 14,22: Kalóz akadályokkal. Magyarul beszélő NDK-já- tékfilm. — 15,40: Vitézek. Magyarul beszélő spanyol filmsorozat. I. rész. — 16,05: Hírek. — 16,10: Filmszem, — .17,00: Beszéljük meg ... — 17,40: Irodalmi magazin gyerekeknek. — 18,25: Reklámműsor. — 18,30: Holtan is élek. Összeállítás Sárközi György emlékére. — 18,45: Reklámműsor. — 18,55: Egymillió fontos hangjegy. — 19,10: Cicavízió. — 19,20: Idősebbek is elkezdhetik. — 19,30: Tv-hír- adó. — 20,00: Columbo. Besegít a halál. — 21,10: Engelbert Humperdinck műsora. Zenés film. — 22,00: Tv-hfradó 3. — 22,10: XIV. Erik. Svéd film. 2. MOSOR: 20,00: Kopányi György: Igazolatlan ősz. Tragikomédia két részben. — 20,55: Közben: Tv- hiradó 2. — 22,05: „Elektroim- pex ’77.” Nemzetközi úszóverseny közvetítése. SZLOVÁK TV 10.30: Ifjúsági műsor. — 11.30: Tátra Kupa. — 13.05: Német nyelvlecke. — 14.05: Hírek. — 14.20: Ut. Lengyel filmsorozat. 6. rész. (Ism.) — 15.15: Élet a természetben. — 15.40: Fiatalok tv-klubja. — 16.25: Slovan Bratislava—Sonp Kladno jégkorongmérkőzés. — 19.00: Tv-hír- adó. — 19.50: Az ötletesebb nyer. — 20.30: A szőnyeg. Mik- rokomédla. — 21.20: Zenekar az 1-es sttúdióban. — 22.00: Filmkomédia. MOZIMCSOR: Krúdy mozi: SZOKTETES. 20 százalékkal felemelt helyárral! E. k.: 4, 6, és 8 óra! Béke mozi: PÖKFOCI. E. k.: 4, 6 és 8 óra! Móricz Zsigmond mozi: KÍSÉRTET LUBLON. E. k.: fél 4. háromnegyed 6. A 8 órási előadás zártkörű! Mátészalkai mozi: VANNAK MÉG CSODÁK. Kisvárdai mozi: ÖZ A CSODÁK, CSODÁJA. Délutáni előadásra! Utoljára a mozi műsorán. JÖJJÖN EL EGY KA VERA HOZZÁNK! Esti előadásokra! Nyírbátori mozi: A RENDŐRNŐ. 20 százalékkal felemelt heiyárral! SZÍNHÁZMŰSOR: 19-én Csokonai Színház: LILA ÁKAC. Odry b. este 7-kor. 20-án a Móricz Zsigmond Színház gyermekszínházának új bemutatója ARGYILUS KIRÁLYFI de. fél 11-kor. 23-án KÖLLÖ MIKLÓS és a DOMINÖ együttes. GOGOL PANOPTIKUM du. fél 4-kor és este 7 órakor. Hét végi műsor SZOMBAT Kézilabda: Férfi kézilabdatorna — a főiskolai hetek jegyében — délután 14 órától a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola sportcsarnokában. Teke: Nyíregyházi Taurus— Zuglói Danuvia, NB Il-es női bajnoki mérkőzés a nyíregyházi stadion tekecsarnokában, délelőtt 11 órától. VASÁRNAP Asztalitenisz, NB III-as csapatbajnoki mérkőzések: NYVSC— DEAC, férfimérkőzés délelőtt 9 óra 30 perckor Nyíregyházán, a 12-es általános iskola tornatermében. Tiszavasváriban délelőtt 9 órától a Tlszavasvári L—Miskolci Spartacus találkozóra kerül sor. Megyei férfi csapatbajnoki mérkőzések, egyaránt délelőtt 9 órától: Nyh. Ságvári Tsz—Nyh. vízügy, Vásárosnatnényi VM—Vásá- rosnaményl ÉRDÉRT, Kemecse— Nyírbátor, Nagykálló II.—Ajak, Kisvárda—NYVSC II., Tlszavasvári II.—Kállósemjén. Atlétika: Nyíregyházán, a repülőtéren délelőtt 10 órától rendezik meg a Tanácsköztársaság mezei futóemlékversenyt. Kosárlabda, NB H: Nyh. Tanárképző Főiskola—Kecskeméti SC, női bajnoki mérkőzés délelőtt 11 órától a főiskolai sport- csarnokban. Utána 11 óra 30 perctől a Tanárképző Főiskola- Kecskeméti SC férfi bajnoki mérkőzésre kerül sor. DVSC—Nyh. Széchenyi DSK, női bajnoki mérkőzés Debrecenben 11 órakor. Egri SC—Nyh. Mezőgazdasági Főiskola, női bajnoki mérkőzés Egerben 11 órakor. Röplabda: Zalka Máté serdülő- torna Mátészalkán délelőtt 9 órától a gépészeti szakközépiskola tornatermében, leány- és fiúcsapatok részére. Sakk: A megyei csapatbajnokság első fordulója, egyaránt délelőtt 9 órától: Záhony—Kisvárda, Nyírbátor—Nagykálló, Nyh. SZA- EV—Asztalos SE, NYVSC—Vakok SC, Tiszaeszlár—Tlszalök. Tájékozódási futás: Szabolcs Kupa országos I. osztályú egyéni és csapatverseny a baktalóránt- házi erdőben délelőtt 9 órától. Teke, NB III-as csapatbajnoki mérkőzések: Nyh. TITASZ—Nyh. Taurus, Postás-pálya, reggel 8 órától. Nyh. Spartacus-Petőfi—D. Volán, a stadioni tekecsarnokban, reggel 8 órától. Labdarúgás, NB m., a találkozók egyaránt 15 órakor kezdődnek: Sátoraljaújhelyi Spartacus— Nyíregyházi Spartacus-Petőfi. Sátoraljaújhely, vezeti: Koroknál. Lenlnvárosi MTK—Záhonyi VSC. Lenlnváros, vezeti: Fehér I. Gyöngyösi Spartacus—Kisvárdai SE. Gyöngyös, vezeti: Lénárt. Megyei I. osztály: Nyh. SZAÉV -MEZŐGÉP—Gávavencsellől Tsz, a Dózsa-pályán délelőtt 10 órakor, vezeti: Erdei (Súgta, Kosztyu). A többi mérkőzés egyaránt 15 órakor kezdődik; NYVSC—Nábrád, vezeti: Juhász Gy. (Fodor, Sipos). Nyh. Volán-Dózsa—Nagy- kálló, vezeti Gonda (Király G., Dudás). Rakamaz—Mátészalka, vezeti: Kurmai (Gál Z„ Gál J.). Tiszavasvárl—Vásárosnamény, vezeti: Tamaskovics (Bárdi, Németh M.). Tuzsér—Tiszalök, vezeti: Dávid (Maróthy, Kun L.). Fehérgyarmat-Nagyhalász, vezeti: Nagy J. (Bajer, Takács). Tyúkod —Asztalos SE, vezeti: Bónás (Dévényi, Ilcsik). Megyei II. osztály, a mérkőzések egyaránt 15 órakor kezdődnek: Nagyecsed—Baktalórántháza, vezeti: Szilágyi (Farkas, Deák). Demecser—Balkány, vezeti: Virág (Jeszenszki, Ajler). Nagy- varsány—Nyírtass, Vásárosnaményban, vezeti: Gerő (Kelemen, Györfi). Kemecse—Nyírbátor, vezeti: Pusztai (Poór, Alföldi). Ib- rány—Csenger, vezeti: Balogh (Vári II., Balkányl). Hodász—Vá- mosoroszi, vezeti: Németh L. (Szegedi F„ Magyar), ujfehértó—Kó- taj, vezeti: Navraczki (Lenyu, Várnagy). Nyirmada—Tunyogma- tolcs, vezeti: Szakács (Veress n., Mező). NB-s tartalék- és ifjúsági bajnoki mérkőzése: Nyíregyházi Spartacus-Petőfi—Törökszent- miklós, a stadionban 9 óra 15 perces és 11 órás kezdettel, vezeti: Losonczi (Veres T., Veres B.). Kisvárdai SE—Cegléd, Kisvárdán 11, Illetve 13 órakor, vezeti: Adorján (Várady, Varga). FILM íTVJü RÁDIÓ