Kelet-Magyarország, 1977. február (34. évfolyam, 26-49. szám)
1977-02-06 / 31. szám
VASÁRNAPI MELLÉKLET „Magánügyben” S okszor talán észre sem vesszük, hogyan válik bonyolultabbá életünk. Beköltözünk az összkomfortos lakásba és ott a távfűtés, a vezetékes gáz, a központi tévéantenna, ami korábban nyilván nem volt. Mellettük a technika egy sor új vívmánya, ami az utóbbi tíz-tizenöt évben már mindennapivá vált. De a technika nemcsak a dolgok kellemes oldalát hozza, hanem többlet- munkát is. Mert a dolgok természetüknél fogva az idők során kopnak, hibásodnak, javítani kell őket, s több munkát igényel a családdal, lakással kapcsolatos ügyintézés is. Ezen a ponton kezdődnek a konfliktusok. Ügyet intézni többnyire csak munkaidőben lehet. Vagy legalábbis annyira rögződött ez a köztudatban, hogy az emberek többsége szinte nem is tudja elképzelni másképpen, mint hogy egy fél órára, órára „kiugorjon” a városba, elintézni a legfontosabbakat. Mindez legutóbb akkor jutott ismét eszembe, amikor az Országos Takarék- pénztár egyik vezetője illetékesek körében elmondta: ők például Nyíregyházán a városközpontban — ahol általában fél kilenckor kezdődik a munkaidő — pénztáraikat háromnegyed nyolckor kinyitják, és ügyintézőik is megadják a szükséges felvilágosításokat. Ez így van már fél éve, hirdetik, népszerűsítik, de mégis úgy tűnik: megbukik az újítás, mert csak egy-két ügyfél veszi igénybe, csakúgy, mint a délutáni meghosszabított ügyeleti szolgálatot. Napközben pedig állandóan zsúfolt az ügyfélszolgálati nagyterem, s újabb pénztárt kell nyitni, hogy elviselhetőbbé csökkentsék a gyakori sorban állási időt. Hasonló a tapasztalat a tanácson is — itt is főként délelőtt keresik az ügyintézőket. Aztán vannak még apróbb ügyek is, mint például a ruhatisztítás. Hogy ez is beletartozik a bonyolultabbá váló élet egyszerű napi dolgaiba, arra úgy jöttem rá: egy nagy forgalmú Patyolat-szalon mellett lakom, s nemrégiben otthon töltöttem néhány nap szabadságot. Őszintén szólva nem is gondoltam volna hogy annyi AU, AG, AX-es közületi személyautó fut a városban, mint amennyi nap mint nap megállt az ablakunk alatt. Arra a néhány percre, amíg beadták-elvitték az öltönyt, ágyneműt, kabátot. Pedig itt igazán nem lehet panasz: reggel héttől, este hétig nyitva áll a szalon. Mondani sem kell: este hat után kevesen nyitják ki a felvevőhely ajtaját. Vajon mi lehet az oka annak, hogy főként munkaidőben intézik az emberek ügyes-bajos dolgaikat? Csak egy általános választ tudtam kiötleni: nyilván azért, mert a munkahelyek többségénél a vezetők nem bánják azt a félórácskát. Meg is kérdeztem az egyik vezető beosztású ismerősömet, akiről tudtam, hogy náluk például elég szigorúan veszik az ilyesmit, kilépőt írnak, s elszámolnak a távol töltött idővel. — Az az igazság, hogy legtöbbször a kérés mellé indokként azt teszik „magánügyben” — mondta. — Aztán vezetője válogathatja, hogy mennyire akar mélyre hatolni a beosztott „magánügyeibe”. Legtöbbje nem akar: aláírja a kilépőt. Pedig tudom — tette hozzá —, ha tájékozott volna, sokszor egy félmondattal felvilágosítást adhatna, hogy X hivatalnál munkaidő után még jó egy óra hosszáig elintézheti ügyesbajos dolgát, nem kell azért félbehagynia a munkát. Valószínű, hogy sok helyen a kényelmesebb megoldást választják. Ügy is mondhatnánk: ez a terület klasszikus példája annak, amikor a magánérdek hallgatólagosan a csoport, netán néha a társadalmi érdek fölé kerül. Ám a kérdés mégsem ilyen elvont, vagy bonyolult. Azt hiszem, sok helyen egy évek óta felhalmozódott „le- zserséget” kellene felváltani egy kicsit feszesebb munkaszervezésnek, s néha kicsit határozottabban kellene nemet mondani egynémely vezetőnek, ami esetleg lehet kissé kényelmetlen is. De amivel arányban állna sok ezer hasznosan töltött munkaóra. Giliga Ferenc szakszervezeti bizalmival A munkások érdekéről A Ön szerint miért éppen szakszervezeti bizalminak nevezik egy-egy kisebb közösség szószólóját? — Ezen még nem gondolkodtam, hiszen üveges vagyok és nem nyelvész. De, ha már megkérdezte, akkor én úgy gondolom, azért adták a bizalmi nevet, mert aki ezt betölti, ahhoz közvetlenebbek, bizalmasabbak az emberek. Mindjárt mondok egy példát: nálunk az üvegező brigádban dolgozik egy olyan ember, aki nősülése után három gyereket szeretett volna. Most várják a másodikat, mert közben többször komplikációk adódtak a feleségénél. Veszélyeztetett terhes jelenieg is. Hát ez az ember, mármint a férje jött hozzám, hogy te Ferikém próbáld már elintézni, hogy én mostanában többször a feleségem közelében lehessfek, mert nem tudni, mikor történik valami. Szerencsénkre, vállalatunk az ő falujában is épít, -ezért most ő otthon dolgozik. Még ebédelni is hazajár. Ezt nem sokan tudják a vállalatnál; nem is lehet elvárni például az igazgatótól, vagy a főmérnöktől, hogy ő minden ilyen dologról tudjon. Nekem viszont bizalmasan elmondta. ^ Ügy tudom, most hét éve került ön ide a Szabolcs-Szatmár megyei Építő és Szerelő Vállalathoz. Nyomban szakszervezeti funkciót is kapott. Mivel magyarázza ezt? A Ha jól értem, amit mond, akkor itt a w munka érdekvédelméről van szó. — Nagyon jól tetszik érteni. Nem lehet ugyanis a munkás jogos érdekének védelméről beszélni, ha kifelejtjük a képből a végzett munkát. A Azért, gondolom, vannak tipikusan szakszervezeti tennivalói is. — Természetesen. Nem akarok listával előállni, de a bérezéstől az üdülési beutalóig elég sok üggyel foglalkozik a szakszervezet, meg a bizalmi. Inkább az a baj: sokan csak úgy hiszik, hogy a szakszervezet egyfajta jótékonysági intézmény. Pedig az érdekvédelmi munkának ezek a klasszikusan szakszervezeti színezetű ügyei csak a kisebb részét képezik. Megint csak egy példával tudom ezt érzékelhetővé tenni. Tavaly például mi is megkaptuk a kollektív szerződés tervezetét. A fiúk nyomban kiszúrták belőle, hogy a szerszámhasználati díjat túlságosan alacsony szinten tervezik rögzíteni, holott közben ezeknek jócskán felment az áruk. Persze, ehhez tudni kell, hogy nálunk az üvegesek a saját szerszámaikkal dolgoznak, mert így jobban vigyáznak a gyémánt- vágóra, vagy a kerekesvágóra. Igazuk volt, s én vittem is a sérelmet felsőbb szintre. Nem tudtak ellenérvet állítani a sérelmünkkel szemben, így felemelték a használati díjat. — Amikor idejöttem az Országos Szakipari Vállalattól, akkor munkaszervezés nyomán egy új felállású „üveges csapat” alakult. Azért mondom, hogy csapat, mert éppen tizenegyen vagyunk, mint a futballban. Lemondott az előző brigádvezető is, s miután akkor egyszerre többen jöttünk a szakiparitól, nem voltam teljesen ismeretlen a munkatársak előtt. Egyszerre lettem brigádvezető is, meg bizalmi is. Huszonhárom éves voltam akkor. ^ Tehát Ön tíz munkatársa érdekét védi? — Nem. Szerintem a szakszervezeti bizalmi sohasem csak egy parányi közösség érdekét védi, ha jelez, kér, vagy követel. Nincs ugyanis kis érdek, meg nagy érdek, a mi üvegező brigádunk sorsa nem szakítható el az egész kollektíva sorsától. Közvetlenül persze munkatársaim gondját-baját ismerem a legjobban. És még valamit. Hadd kérdezzek vissza: mit ért ön az alatt, hogy érdek? A Arra gondoltam, hogy ha a munka- w társai kérnek, akkor Ön azt továbbítja a vezetőknek. — No, látja, jól sejtettem, hogy nem egy malomban őrölünk. A munkásember érdeke ugyanis nemcsak annyiból áll, hogy ha kér, azt teljesítsék. Meg különben is, nem minden kérés jogos. Van, amikor a kérés nem teljesítése szolgálja igazán a munkásérdeket. Megint mondok egy példát. Tipikus szakszervezeti teendő, mint az köztudott, a segélyezés. Megtörtént már, hogy családi okokra hivatkozva kért valaki szakszervezeti segélyt, holott jól tudtuk, ő együtt sem él a'családjával. Ha felületesen döntünk, és akárcsak 200 forintot is juttatunk ennek az önmagát sajnáltató embernek, szerintem súlyosan sértettünk volna a munkás igazságérzete ellen. De ez bonyolultabb kérdés. Nem szeretnék most elmélyülni benne. Én meg azt szeretném, ha elmélyülne benne. — Rendben. Nézze, bár a mienk szocialista brigád, de mégsem mondhatom, hogy itt csupa tökéletes ember van. Itt is előfordult már többször, hogy egyik vagy másik ember keveselte a fizetését. Talán egy termelési tanácskozáson ennek nem adott volna hangot, de nekem, aki állandóan ott dolgozom mellette, szépítés nélkül odadobta: nem érti, hogy a másik miért kap többet? Elkezdtem magyarázni: nézd öregem, az a másik négy ablakot is beüvegez, amíg te kettővel sem végzel. Persze, hogy kényelmetlen ilyenkor a szituáció, mert az elégedetlen ember sok mindent felhoz mentségére. Van, amikor már a magas cén is jár az ember, mert a logikus érvelés kevésnek tűnik. Görcsök is csomósodnak ilyenkor az ember gyomrában. Nekem az a módszerem, hogy ilyenkor elsétálok a műhely túlsó végibe, lehűlni egy kicsit. Aztán kezdem élőről az érvelést. Máskor meg azt kell bebizonyítani fehéren-feketén, hogy ha csak tizenöt percet lötyögünk el fejenként, az tíz embernél mennyire jön ki havonta, meg hogy mennyivel több lehetne a kereset, ha azt a tizenöt percet is a munkára fordítanánk. Azért nem szélmalomharc ez, higgye el. Egyre többen vallják a mi kis kollektívánkban is az elvet: pajtás, tegyél többet az asztalra, meg a kalapba, akkor neked is több jut onnan. Ez siker volt, bizonyára örültek a gádtagok. És volt-e kudarca? bri— Nem is egy. Hogy a kollektív szerződésnél maradjak: azt is nehézményezték brigádunk tagjai, hogy az új kollektív szerződés a munkaruha kihordási idejét tizennyolcról huszonnégy hónapra tervezte felemelni. Amikor ezt az ügyet elővezettem, mint bizalmi, akkor szépen megmagyarázták: a mi munkánk nem tartozik a piszkosabb munkák közé, kibírja az a ruha addig. Elmondták azt is, hogy a más munkaterületen dolgozóknak, például a szigetelőknek viszont lecsökkentik a kihordási időt, mert az a munka valósággal eszi a ruhát. Én nyomban megértettem, hogy vállalati szinten az igazi munkásérdek érvényesül így. De nem ment egyik óráról a másikra, amíg az én brigádom valamennyi tagja is így vélekedett. Vagy itt van például a karácsonyi csomag ügye. Vagy hat évvel ezelőtt a dolgozók maguk döntöttek úgy, ne aprózzuk szét a szakszervezet pénzét ilyen kis húsz- forintos csomagokra, mert képzelje csak el, ha másfél ezer dolgozónál átlag két gyermeket számítunk, az már háromezerszer húsz forint. Akkor döntöttünk: ezt a pénzt inkább a valóban nehéz helyzetben lévő nagycsaládosok között osztjuk szét, hogy érezzék is a segítséget. Tehát nem egy kis nemes gesztust akartunk, hanem igazi támogatást. Akkor mindenki helyeselt, később mégis akadtak, akik élcelődtek karácsony előtt, hogy már egy kis csomagra sem telik. S tudja, az a legfájóbb, hogy olyan ember is szurkapiszkált, akinek nincs is gyereke. Azért, gondolom, az ilyen kevesebb. élménye a — így igaz. Bármennyire is fárasztó néha a bizalmi élet, mégis megszépítik a napokat az eredmények. Nagyon jó érzés volt például, amikor egy klassz helyre szóló beutalót nyolcán, köztük fontosabb beosztás- tásban lévők is igényelték, és az én brigádom egyik tagja mehetett el a két gyermekével. Mert bebizonyítottam, hogy ő egy jó munkás, és még életében nem látott üdülőt belülről. Aztán azt is jó volt látni, hogy milyen öröm ül ki annak a munkásnak az arcára, aki fillérekért kapott bontásból anyagot a lakása építéséhez. Kedvezményes fuvart is kijártunk neki, azután elmentünk még építeni is. A Mi a véleménye arról, hogy tavaly bő- * vitették a szakszervezeti bizalmiak jog- és hatáskörét? — Nekem már a SZOT-kongresszus idején feltűnt ez. Mit tagadjam, mint bizalmi, nagyon örültem neki. Nem azért, mert a mi vállalatunknál különösebb összetűzések lettek volna a gazdasági vezetők, meg a szak- szervezetiek között. De a bizalmi jogainak kiszélesítése azt jelenti, hogy bizonyos kérdésekben egyenrangú partnere a szakszervezeti tisztségviselő a gazdasági vezetőnek. Másrészt ezek a jogok nem személy szerint énhozzám tapadnak, mert ezek a jogok a szakszervezeti tagok jogai. A bizalmi részvétele a helyi döntések meghozatalában fokozza a dolgozók beleszólását a vezetésbe. Ezért nagy fontosságú ez az új lehetőség. A Nyilván fokozódott akkor az On fele- w lőssége is? — Igen. Nálunk korábban is módszer volt, hogy a legfontosabb kérdésekben a művezető általában kikérte a bizalmi véleményét. De a döntés kizárólag az övé volt, ha akarta, figyelembe vette, amit én mondtam, ha akarta, nem. Most azonban más a helyzet. Itt van például az úgynevezett egyetértési jog, ami nélkül például nem lehet megállapítani egyetlen dolgozónak sem a bérét, nem lehet kitüntetésre javasolni, különböző támogatásban, szociális juttatásban részesíteni valakit, ha a bizalmi még nem adta rá az áldását. Tehát most ott a bizalmi névjegye is. Mondom, nálunk korábban sem voltak e téren differenciák, de most a vezető köteles kikérni béremelésnél a dolgozok érdekét képviselő bizalmi teljes egyetértését. ^ Tehát akkor most 0n dönt? — Nem. Már mondtam, hogy ez a jog a tagság joga, tehát a döntésben ott kell lennie a munkások véleményének. Már az idei béremelést is eszerint végeztük el. Megmondtam az embereknek: ennyi pénz van, itt van mindenkinek egy névsor, írja le, ő hogyan osztaná szét. Aztán a lapokat begyűjtöttem, és ebből alakítottuk ki a közös álláspontot. Tehát nem stikában emeltük egyiknek vagy másiknak a bérét, mert ő talán szimpatikusabb, mint a másik. Volt vita is, amit szintén nyílt színen tisztáztunk, mindenki megelégedésére. Szerintem ez így van rendjén, mert a feladat is az egész kollektívát terheli, legyen hát az ő joga a honorálás is. Említette, hogy a kitüntetésekhez egyetértés szükséges. is — Ezt is helyénvalónak tartom. Bár nem mindennapi dolog a kitüntetés, de a munkásember erre még jobban odafigyel. Nagyobb is a kitüntetés rangja, ha az ünnepelt érzi, hogy neki ezt, a munkatársak adták, s nem suttognak a háta mögött, hogy na, ennek is jó „keresztapja” van... A A szakszervezetnek mindezen felül ^ olyan feladata is van, hogy felkarolja a dolgozók kezdeményezéseit, vagy hogy gondoskodjék a munkások neveléséről. Miként jelentkezik ez bizalmi szinten? — Biztosan a munkaversenyre céloz, s gondolom, azt is megkérdezi majd tőlem, hogy nem formális-e az ilyen vállalás. Nézze, mi nem szoktunk a levegőbe beszélni, ha nincs mit, nem vállalunk csak azért, hogy szép fiúk legyünk. Mindig konkrétan ígérünk, de előtte jól megrágjuk a dolgot. Mint például volt ez a kisvárdai 84 lakásnál, ahol le tudtuk szorítani a határidőt. Általában én szoktam javaslatot tenni. A Igaz-e, hogy erre leginkább a tanulás- ^ ban van szükség? — Pontosan. Korábban felvetette az egyik munkatársunk, jó lenne, ha megcsinálnánk a mestervizsgát. Szerintem minden brigádtag képes lett volna rá, de csak hárman vállalkoztunk, mert nem akármilyen volt a követelmény. Hármónknak sikerült, én remélem, a többiek is gondolkodnak rajta. Ha már a tanulásnál tartunk, még valamit. Tavaly üzemi akadémia indult nálunk. Erről sincs a legjobb vélemény sok helyütt, olyan muszájdolognak tartják. Mi szereztünk egy új könyvet, amiben közérthető, izgalmas módon volt leírva a mi szakmánk egész története, meg mindaz az újdonság, amiről még sosem hallottunk. Nem kellett agitálni az embereket a foglalkozásokra, és senki sem unatkozott... Hát így formáljuk egymást, meg önmagunkat. A Nem tart attól, hogy ha ön mindig kri- ” tizál, a felettesei megharagusznak? — Amikor én szólok, nemcsak magunkért szólok, hangm a vezetőkért is. Sokkal könnyebb ugyanis egy vezetőnek, ha jobbkedvű, elégedettebb emberekkel van körülvéve, akik ha kell, a hegyet is elmozdítják. Meg aztán én ezt nem pénzért csinálom, hanem azért, mert megbíztak vele a fiúk. Lehet, hogy túl hivatalosnak tűnik, amit mondok, de higgye el, az ember nem élhet csak magáért. Ráadásul nekem itt két énem van. Amikor mint bizalmi védem a munka, meg a munkás érdekét, akkor könnyítem a brigádvezetői feladataim végrehajtását is. Köszönöm az interjút. Angyal Sándor ^asärnapr L INTERJÚ i