Kelet-Magyarország, 1977. február (34. évfolyam, 26-49. szám)
1977-02-24 / 46. szám
1977. február 24. kelet-magyarorszäg 3 Távolmaradók A tiszaberceli termelőszövetkezet zárszámadó közgyűléséről sokan hiányoztak, a jelenlévők közül is tizenöten, vagy húszán távoztak el még a szavazás előtt. Az egyik távozó, aki szerkesztőségünknek panaszkodott, elmondta: „Rosszul gazdálkodott a tsz, a négy vezető mégis jutalmat és reprezentációs költséget akart megszavaztatni magának. Ezért mentünk el a szavazás előtt.” Miért nem a gyűlésen tették le ellenszavazatukat? — kérdeztük a panaszost. Ez volt a válasza: „Nem akartuk, hogy a vezetők megjegyezzenek bennünket maguknak.” Mint megtudtuk, a közgyűlés rendben, jogszerűen folyt le. A kétharmados többség megszavazta a jutalmat és a reprezentációs költséget. Gyűlés után sokan megbánták, hogy szavazásra emelték kezüket. A négy vezetőnek — az elnöknek, főagronómusnak, a főkönyvelőnek és a főállattenyésztőnek — 15 százalékos jutalmat szavazott meg a tagság, ez az összeg személyenként mintegy tízezer forintnak felel meg. Jogilag az intézkedés nem támadható, mert a tavalyi közgyűlés határozata szerint: „Javadalmazás adható a vezetőknek, ha a tsz bruttó jövedelme az előző három év szintjén marad.” Az utóbbi években pedig a szint, ha minimálisan is, de emelkedett. A panaszoson kívül még három tsz-taggal beszélgettünk. Egybehangzóan állították, hogy a gazdálkodás főleg a nem megfelelő vezetés miatt stagnál. Az elmúlt évre 8 millió forintos nyereséget terveztek, és csak 5 millió 375 ezer forintot értek el. Panaszolták továbbá: az említett szint megvolt az elmúlt három évben, de két súlyos veszteség érte őket a vezetők hibájából. A Tisza árterületén ötezer mázsa boglyába rakott lucernát elvitt a víz, pedig sokan figyelmeztették a főagronómust a veszélyre. (Árterületi kárért a biztosító nem fizet.) A raktárban 250 mázsa takarmánytáp megromlott (!) a szakszerűtlen tárolás és a feledékenység miatt. Így érvelt az egyik idős tsz- tag: „Háromszor is nagy kár érte a tagságot, de az államot is. És a tsz most akar felvenni 1 millió 200 ezer forint állami hitelt gyümölcsfa telepítésére.” A reprezentációs költség miatt különösen zúgolódik a tagság egy része. Az elnöknek havi 500, a főkönyvelőnek és a főagronómusnak havi 350—350 forintot szavaztak meg. Furcsának találták, hogy a főállattenyésztő kint a telepen szintén 350 forintot kap reprezentáció címén! A vezetők törvényes úton jutottak hozzá a jutalomhoz és a reprezentációs kerethez. Az eset mégis tanulságos. A távolmaradóknak és a gyűlésről távozóknak a nyilvánosság előtt kellett volna hallatni a hangjukat, tiltásra emelni a kezüket. A vitában elhangozhatott volna, hogy a lucerna és a táp megmentése a tagság feladata is. Az elmúlt évben a tervezettnél 2,5 millió forinttal kevesebb került a közös kasszába, de ezért a vezetőségen kívül a tagság épp úgy okolható a kedvezőtlen időjárás mellett. A tagság mellesleg nem keres rosszul. A januári bérlistákon 2 ezer forint körüli összegek szerepelnek. Nyáron háromezer forint körül van az átlagos kereset. Hogy még több legyen a bér, emelkedjék a gazdálkodás szintje, ahhoz nem távolmaradásokra, hanem szókimondó emberekre, demokratikus légkörre, jobb munkára szövetkező vezetőkre és tagságra van szükség. Nábrádi Lajos Nem mindegy, hogyan Munkagépek kisvárdai n orvosai" Fekete József A kéziszóróból permetező festék nehéz szaga terjeng a gépszerelő műhelyben. A múlt évi munkában megfáradt, megkopott MTZ új köntöst kap, mellette egyik társa már friss, kék színben büszkélkedik. Az udvaron szétszerelt Zetorok, teherautók sorakoznak. A kisvárdai Rákóczi Termelő- szövetkezetben a téli gépjavítást, felújítást végzik. A szerelőbrigád vezetőjével, Fekete Józseffel az adagoló próbapad mellett beszélgetünk. — A téli nagyjavítás 80 százalékával már végeztünk, így a március eleji határidőt jóval előbbre hoztuk. Ez ugyan nem szerepelt a csepeli munkások felhívásához való csatlakozásunkban, de jó minél hamarább befejezni. A tavaszi munkák megkezdése előtt több időnk marad Kétezer hektárral nőtt az öntözhető terület A Szamos menti öntöző főmű és a vencsellői öntözőfürt megépítése több mint 2000 hektárral növelte megyénk öntözhető területét. A Szamos menti öntöző főművet, amely vízkivételi műből, tápcsatornából és vízszintszabályzó műtárgyakból áll, az elmúlt évben adták át. Csegöld mellett egymillió köbméteres víztárolót építettek, amelybe a Szamosbecsnél működő vízkivételi mű biztosítja a vizet. A tápcsatorna elkészítésén kívül a Felső-Tisza-vi- déki Vízügyi Igazgatóság az addig csak belvízlevezetésre használt csatornákat is kiszélesítette. így lehetőség nyílt Jánkmajtis, Csegöld, Császló, Szamosbecs határában több mint ezer hektár öntözésére'. A csegöldi mesterséges tavat — melyben a fehérgyarmati halászati szövetkezet halat tenyészt — a vízügyi igazgatóság emeltszintű tárolóként kezeli. A 22 millió forintba kerülő öntöző főmű beruházója és kivitelezője is a Felső-fisza- vidéki Vízügyi Igazgatóság volt. Ez év áprilisában helyezik üzembe a 100 millió forintos beruházású vencsellői öntözőfürtöt. Még a múlt évben megtartották a közel 80 kilométer hosszúságú esőztető rendszer nyomáspróbáját. Néhány héten belül elkészül a stabil szivattyútelep, amely az öntözőfürt vízszolgáltatását biztosítja. Már készen vannak a vízszabályozó műtárgyak, a csatornák, s áll a szivattyútelep mellé épített gépészlakás. A szivattyútelep szinte teljesen automatikusan működik majd. Az öntözőfürt átadásával Vencsellő környékén közel 1200 hektár válik öntözhető- vé, a megyében pedig ezzel együtt 21 ezer hektárra nő az öntözhető terület nagysága. Nemrég tartotta zárszámadását a székelyi Búzakalász Termelőszövetkezet. Kifizették a kiegészítő részesedést és 6% nyereségjutalmat. Hatan kaptak Kl- válő termelőszövetkezeti dolgozó kitüntetést, köztük Szegő József 60 éves kertészeti dolgozó. öten vagyunk a félig nádtetős, félig cseréptetős szer- számoskamrában. Szegő József egy almásláda tetején ül, cigarettát sodor és rágyújt. A kis ablakon kevés fény szűrődik be a helyiségbe, a felvillanó gyufa lángja megvilágítja vékony, sápadt arcát. Több évvel fiatalabb felesége nem ül le most sem, legtöbbször állni szokott. Vett harminc kacsát, két nap alatt hat megdöglött belőle, a szomszédék Tetránt ígértek. A két kisgyermek a közeli szomszédból való, otthonosan mozogtak az udvaron, amikor bekísértek. A fiú virágkarót farag, s közben hallgatja a szót. Egyedül én ülök széken, alacsony faragott széken, a gazda csinálta. .— Amikor jöttem, azt hittem esni fog — kezdem a beszélgetést. — Nem hiányzik az — válaszolja. — Hogy igya be a föld? — Itt már beitta. — Itt be, de a székelyi határban sok helyen nem — mondja —, ha másfél hónapig nem esne, nem lenne baj. — Szép ez a kerítés — mutatok az udvarra. — A széldeszkát Tuzséron vettem, a tsz-en keresztül, magam vágtam, szereltem össze. Sokáig tartott, de megérte. Adjak 30 forintot a drót méteréért? Leszakadt ez a kapusarok — mutat a nyitott ajtón jobbra — ma azt csináltam meg. Az udvart is elegyengettem, a disznó mindig összetúrta, de tegnap leöltük. — Most már nem fogja feltúrni — szól közbe a fiú. Kiveszek egy almát a legközelebbi ládából. Szép piros a többi is. — Itt tartjuk télen — mondja a gazda — így egészséges marad. — Pénteken volt a zárszámadás — folytatom a beszélgetést. — A tsz-ben az lesz kiváló dolgozó, aki jó munkáért ki van tűzve rá — mondja, mert értette a gondolatomat. — 60 éves vagyok. Megfelelt a munkám, a főkertész javasolt. Elfogadták. Egész évben keverem a szert, ősszel minPáll János kijavítani az esetleges kisebb hibákat. A Rákóczi Tsz-ben is élénk visszhangot válttítt ki a csepeli felhívás. A Kossuth szocialista brigád a napokban döntötte el, hogy csatlakozni kíván a mozgalomhoz. — A kívülállók közül sokan azt hiszik, egy gépszerelő brigád nem sokat tud kezdeni a felhívással — kapcsolódik a beszélgetésbe Márta István. — Nekünk csak az a dolgunk, hogy a rossz gépeket megjavítsuk. Csak éppen nem mindegy, hogyan. Egyik célkitűzésünk az egy hektár teljesítményre jutó alkatrészfelhasználás értékének öt- százalékos csökkentése. El lehet kerülni az anyagpazarlást. Persze ezért összehan- goltabban kell dolgoznunk a traktorosokkal. Lehet, hogy megorrolnak ránk, de az eddigieknél szigorúbban ellenőMárta István rizzük majd a gépek karban' tartását, üzemanyag-fogyasz tását; ez is kitűzött céljaink között szerepel. Közben a brigád tagjai kö zül többen bekapcsolódnak a beszélgetésbe. Páll János egy IFA alól bújik ki. — Az az igazság, hogy a vállalt feladataink közül sokat a felhíváshoz való csatlakozás nélkül is teljesítettünk volna. Mert az energiatakarékosságot már korábban elkezdtük. Az áram alatt lévő munkagépeket kikapcsoljuk ha nincs szükség rájuk, az erőgépeket állandóan ellenőrizzük, így elkerüljük az olaj- csepegést. Ezek nem nagy dolgok, de sok kicsi sokra megy. Vagy például már korábban tapasztaltuk, hogy sok a raktárban elfekvő, nálunk már nem használható alkatrész. Viszont a környező tsz-ekben még található sok olyan gép, ahol ezeket hasznosítani tudják. Lajstromba vettük, mire nincs szükségünk, s ezeket eladjuk. Tíz százalékkal akarjuk csökkenteni az elfekvő készletek ér tékét. — Nagyon jó kis közösség kovácsolódott itt össze kilenc év alatt — veszi át a szót ismét a brigádvezető. — A brigádot azóta nem hagyta itt senki. Az ittasságot, igazolatlan mulasztást csak hírből ismerjük. Éppen most kaptuk meg a tsz-ben megszervezett szocialista brigád- versenyen elért második helyezésünkért az ezer forint pénzjutalmat. Ami igaz, igaz, bosszankodtunk egy kicsit, hogy nem sikerült az első hely. Majd az idén sikerül! Szöveg: Balogh Géza Foto: Gaál Béla den második éjszaka Miskolcot jártuk. Amit a főkertész és beosztottjai mondtak, megcsináltam. Fizettek érte, nekem is szükségem van a pénzre. Nekem már ez nehéz munka, de megfizetik. A vegyszerezés márciustól őszig tart, utána szállítunk, télen metszünk. A keresetre nem panaszkodom, ha élek, 980-ban nyugdíjba megyek. Meg vagyok elégedve. Hova mehetnék? Nyáron libatelepet fognak építeni és csirkenevelőt. Kellene a két helyre legalább 15 ember ... — Szabad időm kevés van. A ház körül barkácsolok, de egész héten menni kell. Este a tévét nézem, a meccset nem szeretem, csak a páros korcsolyaversenyt, meg a jó filmeket. Az előadásokat nem hallgatom meg, ahhoz már öreg vagyok, hogy tanuljak. Engem már nem kell tanítani. — Mit akarnék? Rendes lakásom van, faluhelyen ez megfelel, gyermekünk nincs, magunkért dolgozunk. Ezt a kamrát kellene rendbe ten ni, de kinek építsek? Kellene egy malacot venni jövőre. A negyedik cigarettát gyújtja, szeme a semmibe tekint, közben felesége érkezik. A kiskacsát viszi elásni ugyan tél van, de nem fagyos a föld. — Sajnos, korán kezdtem — élnek tovább a gazda gondolatai — 14 éves koromtól dolgozom, mentem kepébe, részibe aratni, gépelni. 940- ben behívtak katonának, 945-ben jöttem haza ... most itt vagyok. Szegő József elégedett ember. Nem ítélkezik, maga fölött sem, mások fölött sem. Becsületesen dolgozott egy életen át, vezetői észrevették. Nincsenek nagy tervei, csak békességben élni az életet tovább. Tóth László ÓRA indig szívesen forgatom az egyik általános iskola havi híradójának lapjait. Színes, érdekes eseményekről számolnak be a gyerekek, jól tükröződik benne az iskola, az úttörő- csapat élete. A legutóbbi számban „Figyelem, figyelem!” címmel az úttörőtanács titkára felhívja némely dologra a többi tanuló figyelmét. Például: építkezés folyik az iskola mellett — vigyázzanak az arra járók. Negyedórával a tanítás előtt az iskolában kell lenni, szünetben nem lehet elhagyni az udvart. A legutolsó figyelmeztetésen meglepődtem: „Óra, ékszer viselése tilos az iskolában!” Vajon miért nem szabad órát, ékszert viselniük a tanulóknak? Mert drágák, és elveszíthetik; esetleg szemet vetne egyik gyerek a másik ékszereire, karórájára? Netán attól tartanak a pedagógusok, hogy egészségtelen konkurrenciaharc kezdődik az iskolások között: kinek értékesebb az órája, szebb, drágább az ékszere? De félre a tréfával: az ékszert még megértem. Nincs feltétlenül szüksége egy tíz-tizennégy éves gyereknek aranygyűrűre, talán még nyakláncra sem. Az órák száműzetését ellenben érthetetlennek találom. A karóra nem luxuscikk — sokak számára egyenesen létszükséglet. Napjainkban (sajnos) kevesen engedhetik meg maguknak, hogy ne törődjenek az idő múlásával, a Nap járásához igazodjanak, netán a toronyórát nézzék meg szükség esetén. Manapság menetrend alapján utazunk, adott időpontra beszélünk meg találkát, értekezletet, a „tizenhat-negyvenkor” kezdődő rádióműsort akarjuk meghallgatni és így tovább. Az ellenvetés készen állhat: ez mind rendben van de mi szüksége van egy gyereknek órára? Neki ott a csengő az iskolában! Elég, ha a tanár tudja, hány óra van. Ezzel nem lehet egyetérteni. Már most is általános a karóra használata — mire ezek a gyerekek felnőnek, méginkább azzá válik. Pontosságra, rendre akarjuk nevelni őket — és elvesszük az eszközt, mely használhatna? Miért ne szokja meg az a gyerek az órát, ha vettek a szülei? És miért nem azt „reklámozzák” inkább a pedagógusok, hogy ahol csak mód van rá, kapjon a gyerek egy olcsó karórát? Hadd tudja, mikor hány óra, hadd legyen az övé a felelősség, ha elkésik az iskolából vagy máshonnan. ¥¥add tanulja meg érté- kelni az időt — amely hamarosan számára is többet jelent a tanítási óránál, az ebédidőnél, vagy a tévéműsor kezdeténél. Meg kell tanulnia gazdálkodni az idővel! Pár év múltán nem bízhatja magát a csengőszóra, amely helyette irányítja az idejét — az életét. (tgy)
