Kelet-Magyarország, 1977. február (34. évfolyam, 26-49. szám)
1977-02-19 / 42. szám
1977. február 19. KELET-MAGYARORSZAG 3 A szellem napvilága N agyon hasznos vitaestet rendeztek a minap az egyik szatmári községben, amelyen a helybelieken kívül részt vettek a megyei népfrontbizottság képviselői. Az elnökség, és hivatalos tárgyalóasztal nélkül folytatott beszélgetés az úgynevezett isten háta mögötti falvak gazdasági és kulturális talpraállításáról, a szocialista kultúra alapjainak lerakásáról folyt. Érzékenykedésre, fellobbanásokra alkalmas téma ez, hiszen Szatmár csücske még ma is nagyon távol esik a világ zajától. Az érdeklődés is kevesebb iránta, mint a forgalmas útak mentén fekvő falvak iránt, s így bizony az ottani nép csak nagy erőfeszítések árán tud lépésről lépésre feljebb kapaszkodni. Az újságban is egyszer szerepeltek, akkor is mint olyan közösség, amelyen még rajta ül a múlt idők pora, amely még mindig nem elég erős ahhoz, hogy végképp lerázza magáról az elmaradottság ósdi terhét. Szolgáljon a falu dicséretére, hogy a vita folyamán nem vállalták ezt az elmaradottságot, indulatosan tiltakoztak ellene, s néhány éve már a tettek bíztató sora is jelzi, hogy tiltakozásuk nem alaptalan. Ez az elmélyült esti önvizsgálat pedig különösen fontos állomása lehet a további növekedésnek, már csak azért is, mert a vita végén mindannyiukban emésztő nyugtalanság fészkelődéit a tennivalók miatt, és láthatóan fűtötte őket a cselekvés vágya. „Nézzünk szembe önmagunkkal, emeljük magasabbra a mércét, legyünk igényesebbek” — követelte a vita hevében a szövetkezet elnöke, aki nagyon okosan és tisztán látta, mi az ő lassúbb fejlődésüknek az oka. Elmondta, hogy az ő faluja — mint más hasonló helyzetben lévő kis falvak népe is — rendszerint helybeli mércét alkalmaz a jelenségek megítélésénél, s mivel ez a mérce sokszor meglehetősen alacsony, elmaradnak a megyei, vagy az országos követelményektől. Néhány szomszédos falucska talán mögöttük kullog, s ez elég ahhoz, hogy a helybeli büszkeség valósággal kivirágozzék. A mögöttük baktató egy-két gyengébbhez mérik saját eredményeiket, s ez a csalóka dicsőség elfedi előlük a járás, a megye, az ország lendületesen fejlődő községeinek példáját. I gaza volt a tanácselnöknek is, aki szerint ahhoz képest, ahonnan elindultak, szép utat tettek meg. Csakhogy ez az „ahhoz képest” nagyon viszonylagos dolog. Kiderült ez mindjárt a vita elején, amikor a tanácskozás színhelyéül szolgáló szerény kis párthelyiséget is megemlítették, mint a fejlődés egyik bizonyítékát. Ahhoz képest, hogy egy-két szomszéd faluban ilyen nincs, ez a kis szoba valóban eredmény. De ha egy magasabb igényhez, például a faluban élő kommunistáknak az 1976-ban kivívott rangjához mérjük, kiderül, hogy a párt otthona több törődést is megérdemelne. Vagy: ahhoz képest, hogy azelőtt csak 12 mázsa volt a faluban a gabona átlagtermelés, a tavalyi 28 mázsán felüli átlag már valóban szép fejlődés. És mégis elmaradottságot tükröz nemcsak az országos, hanem a megyei, járási átlaghoz képest is. A vita kezdetén a falu vélt becsületét védők a villanyt, a rádiót, a nagy élményt jelentő televíziókészüléket, a színjátszócsoportot is megemlítették, mint a fejlődés, a kulturálódás bizonyítékait. Később, amint a vita elmélyült, ízekre szedték ezt az elégedettséget, majd a kétkedések és a felismerések malmában őrlődve maguk állapították meg, hogy bizony még kevés a faluban a kulturális mozgás. Mert például a villany és a televízió, a fejlődés e két serkentője és lehetősége fentről hullott az ölükbe, mint a szocialista társadalom ajándéka. De vajon megtettek-e mindent, hogy a szocializmus adta lehetőségek kereteit megtöltsék mai kulturális tartalommal? Itt vetődött fel a szocialista kultúra kérdése, a mi kultúránk falusi honfoglalásának ügye. H ogyan épül a szocialista kultúra falun? Erre a kérdésre sok falusi vezető ember elsorolja, hogy hány analfabétát tanítottak meg írni-olvasni. hány tagja van a községi könyvtárnak. Elmondják, hogy a legtöbben Petőfit, Mik- száthot, Móriczot, Adyt és József Attilát keresik, s hogy a színjátszó csoport négy vagy öt színdarabot adott elő. Mindez igaz és nagyon örvendetes eredmény. De a vitában az is felvetődött, hogy az analfabétizmust más községekben már negyven éve felszámolták. Petőfit, Adyt, Mikszáthot és Móriczot a felszabadulás alatt is olvasták bihari falvakban, s a falu fiatalsága harminc éve megtanult jó néhány színdarabot. Mi hát az az erkölcsi és szellemi többlet, mely a mi társadalmunkban a könyvforgató, tanuló szövetkezeti parasztot is a szocialista módon kulturált ember rangjára emeli? Bár a vitázók közül néhányan talán először gondolkoztak el ezen a fogas kérdésen, mégis sikerült megfogalmazni az igazságot. Kiinduló pontnak azt tartották, hogy a mi társadalmunkban mindenki tanulhat, az ő falujukban is okos dolog lesz minél több tanulási alkalmat teremteni. De arra is rátapintottak: a mi kultúránknak még ennél is fontosabb jegye, hogy a tanultak mire ösztönzik az embert, egyéni sikerekre vagy közös boldogulásra? Mivé válik az ember a tanulás által, milyen szellemi, erkölcsi, világnézeti fegyverzetben indul el az új életet meghódítani? Nagy kérdés, hogy csupán szórakozás, esti csevegések tárgya marad-e a könyvből » merített élmény, vagy elvezeti-e például a szövetkezeti parasztságot ahhoz a felismeréshez, hogy milyen fontos a műtrágya pontos adagolása, a tehén receptre való takarmányozása, hogy több legyen a gabona, a tej, a tojás, a hús, s a nagyobb jólétből kisarjadjanak az egész község újabb, magasabbrendű gazdasági és kulturális igényei. Ilyen kérdések villámfényénél nem csoda, hogy a vitázók tettekre készülődtek, tanülási terveket szőttek és egészséges türelmetlenséggel szemlélték eddigi eredményeiket. Bár az agronómus frappáns érvet is említett, amely mindenképpen a már végzett munka mellett szól. Elmondotta, hogy az idén a könyvek szelleme, a tudomány szava már bevonult az állattenyésztésbe, a takarmánytermesztésbe, s a nagyszabású talajjavító munkát is folytatják. A búza vetőmag már a szakszerűen javított, gondosan megművelt, műtrágyázott talajba került még október elején, s így az idei 38 mázsás átlagtermés nem lesz meglepetés. E-z már valóban jelentős fordulat. Valóságos frontális támadás az elmaradottság ellen. Ezen a jó úton érdemes lesz tovább haladni. K. F. Szabó György és Bakos József, a nagyhalászi Petőfi Tsz gépszerelői Z— 5611-es erőgép motorcserés főjavításán dolgoznak. (Gaál Béla felvétele) Segít a népfront Művelődés 1980-ig Megkezdődött annak az ötéves feladattervnek a megvalósítása megyénkben, amelyet a népfront megyei bizottsága dolgozott ki a mozgalom előtt álló legfontosabb feladatokról. Az 1980-ig tartó feladattervben jelentős helyet kaptak a kulturális nevelőmunka feladatai. A megye népfronttestületei elsősorban a tanköteles korú gyermekek tanulásában kívánnak segítségére lenni a tanácsi és az oktatási szerveknek. A megyében a tanköteles korú gyermekek mintegy 20 százaléka nem végzi el a nyolc általánost. Ezért a következő években is fontos feladatuknak tartják a népfrontbizottságok is a dolgozók iskoláinak szervezését, amely néhány nagyközségben, így Űjfehértón már bevált keretekkel rendelkezik. A népfront megyei bizottsága mellett működő pedagógiai bizottság segítséget kíván nyújtani a pályaválasztásban is. Kiterjesztik a szülők akadémiáinak szervezését, hogy segítséget adjanak a szülőknek a szocialista tartalmú pedagógia alapelveinek elsajátításához. Az oktató-nevelő munka segítésén kívül hatékonyabban hozzájárulnak a honismereti mozgalom továbbfejlesztéséhez. Részt vállalnak a jövőben is az évenkénti honismereti nyári egyetem. a honismereti diáktábor szervezéséből. A népfortbizottsá- gok elősegítik, hogy 1980-ig minden nagyobb községben létrehozzák a település szellemi erőit egyesítő művelődési munkaközösséget. lifffl Az MSZMP Központi Bizottsága 1976 decemberében határozatot hozott a gazdasági munka színvonalának javítására. Minden ember a maga munkaterületén tudja mi az, amin változtatni kell. Ezért kérdezünk meg sorozatunkban szocialista brigád vezetőket: milyen területen látnak eddig kihasználatlan tartalékokat. Aki válaszol: Vas Endre, a Mezőgazdasági Tervező és Beruházási Vállalat Lenin szocialista brigádjának vezetője. — A takarékossági program meghirdetése érdekesen jelentkezik a mi munkánkban. Rosszul dolgoznánk, ha mindent csak kevesebből akarnánk kihozni. Számtalanszor bebizonyosodott: nem akkor tervezünk gazdaságosain, ha néhány millióval olcsóbban lehet egy mezőgazdasági beruházást megvalósítani, hanem akkor, ha gazdaságosan üzemeltethető -a berendezés, folyamatosan lehet hozzá alkatrészt beszerezni. — A takarékosságot elsősorban az energiagazdálkodás terén valósíthatjuk meg. A korszerű baromfi- és szarvasmarhatelepek, a szakosított sertéstelepek, a terményszárítók üzemeltetéséhez igen sok energia kell. A fogyasztást úgy lehet gazdaságosabbá tenni, ha egy fázisjavítót tervezünk, illetve építenek a villamos berendezéshez. Ez kiküszöböli -a meddő fogyasztást, s nem kell a gazdaságnak, termelőszövetkezetnek büntető felárat fizetnie, ami esetenként elérheti a szükséges felhasználás 50 százalékát is. Sokszor meg kell értetnünk a megrendelővel: hosszú távon az lesz igazán hasznos, AKI VÁLASZOL Vas Endre szocialista brigádvezetö ami a korszerű technológiára épül, ez garantálja a tiszta jövedelmet. — Tervezési munkánk során komoly nehézséget jelent, hogy szinte egyszerre futnak be a megrendelések. Zárszámadás után látják, mire jut pénz, mit akarnak építeni. Előfordul, hogy májusban kérnek egy terményszárítót, amit júniusban már használni is akarnak. — Nagyon fontos része a tervezési munkának a technológia és a biológia egyensúlyának ismerete. Nagyon pontos, szakszerű talajbiológiai, kémiai és egyéb biológiai ismeretekkel kell rendelkeznünk, ugyanakkor a nap, mint nap piacra kerülő új gépeket, azok hatásfokát, beszerzési lehetőségét legalább annyira kell tudni minden tervezőnek. — A tervezésben a komplexitásra törekszünk: a takarmánybázis, a vízrendezés, a talajjavítás, a szak- tanácsadás és a munka többi területén is egyaránt a legjobban működő, leghatásosabb eljárásokat tervezzük. Kispapák K edves újságírónő, engedje meg, hogy kiöntsem a szívemet és ne sértődjék meg. ha feketelevest zúdítok a nyakába. Könnyen elviseli, hiszen telefonon teszem. Vegye tudomásul legteljesebb felháborodásomat. A maguk igazságtalansága, részrehajlásra kriminális. Kérem. ahogy nálunk a nőket ajnározzák, dédelgetik, az vérfagyasztó. Kismamaklubok nőnek gombamód a földből. Van menyasszonyok iskolája. főzőtanfolyam, szabás-varrás A-B-C. De ki gondol velünk, kispapákkal?! Kérem szépen, én az egyenjogúságot messzemenően tiszteletben tartó, tisztességes fiatal atya vagyok; feleségem teljes személyisége, alkotókedve és harmonikus fejlődése előtt meghajtom zászlómat. De ki tanít engem valamire is? Szervezett vagy szervezetlen formában?! A feleségem aligha, mert ő sem tud semmit. Tudhatna bár, mert kijárta a kismama- tanfolyamot, de magasrendű intellektus lévén, csak az „ösztön és nevelhetőség” kérdéskörére figyelt, a fürdetés technikájára kevéssé. Anyámtól sem tanulhattam semmit, fontosabb munkái közepeit ő is megfeledkezett rólam, épp úgy mint az anyósom a lányáról. Egyetlen mesterem Benjamin Spock. Csakhogy az amerikai csecsemők úgy látszik eleve másmilyennek születnek. Mert az én fiam kutyába sem veszi sokasodó elméleti ismereteimet. Üvölt, mint a sakál, akármit is csinálok vele, kivált éjszaka akkor eleven, mint a esik, majd kiugrik a pólyából, erőlködik mint valami hőstenor. Képzelje el. a lakóbizottság elnöke több- gyermekes anya. és esküszik rá, hogy mi éheztetjük elsőszülött gyermekünket! Hogy éheztetnénk? Egész éjszaka ölembe tartom. és kanalazom szájába a tápszert. Én főzöm a parajt. Lehet, hogy nem egészen tökéletesen. Nagyanyám (ő képviseli családunkban az utolsó főzni tudó női nemzedéket) spenótja egészen másforma volt. Dehát, mondom, hogy engem semmire sem tanítottak. Az időbeosztásra sem. Boldog kispapaságom kellős közepén mélységesen el vagyok keseredve. Csak kóválygok kísérteiként. Négy hete nem aludtam egyfolytában két óránál többet. Hajnalok hajnalán kezdem a napot, mégsem haladok semmivel. Miért?! Nem tudom. Lefutok vásárolni egy nap tízszer. Egy liftesboy nem száll annyit föl, s alá, amennyit én gyalog szaladgálok a lépcsőkön. A feleségemnek egyenként jut eszébe a szappan, a mosópor, az orvosság, a tápszer, a tej, a kenyér, a zöldség. Azt mondja, hogy én is gondolkodhatnék. De kérem, én filozófus vagyok! Az én fejem mással van tele... És az a sok pelenka! Nekem termeli a gyerek, futószalagon. Mert ugyebár mondanom sem kell, a mosás is az én feladatom. Igen, van automata mosógépünk, de engem ezzel átejtettek. Azt hittem. ez majd magától mos. Hát nem, ehhez is ember kell. Mindenhez ember kell. De mi lesz. ha véget ér a szabadságom? Már a jövő évit is kivettem, annak is a végső morzsáit rágom. Hogy végzem én el mindazt, amire most az egész nap kevés — a szabad időmben? És hogy fogok ki- alvatlanul dolgozni? Látja tisztelt asszonyom, azért is háborgók, hogy miért csak a kismamáknak adnak gyermekgondozási segélyt? Hiszen a világ halad, és a mai csecsemők rendkívül munkaigényesek, ezekhez két ember is kevés. Mit mond ? Hogy nagyanyámék hat gyermeket neveltek fel, anyámék pedig — igaz nyagyanyai segédlettel —, de mégis hármat? De hát az régen volt. Akkor még a gyermekek nem voltak ilyen differenciált személyiségű, szubtilis lények. Hogy mindez tudatlanságomból ered? De kérem, ki tehet róla? Ki törődik velem? Spock mester, a Szülők kislexikona rneg a nőtanács brosúrái? Minél többet olvasok, annál zavartabb leszek. Csak tudnám, mivel ízesítette nagyanyám a spenótot!? K edves újságírónő. itt nő a pelenkahalom a telefon körül, befejezem, vár a mosás, könyörgöm, segítsenek! Ha egyszer meghirdették az egyenjogúságot, álljanak a kispapák mellé! Egyenjogú kispapa szeretnék lenni! Mit, hogy szeretnék? Akarok, akarok, akarok: De mit ér a jog, ha nincsenek meg a feltételek hozzá? — Bozóky Éva v
