Kelet-Magyarország, 1977. február (34. évfolyam, 26-49. szám)
1977-02-16 / 39. szám
1977. február 16. KELET-MAGYARORSZÁG 3 A személyiség „termelése“ „nem mint Újságírótól, inkább mint embertől, barátilag kérdem: Sokat írsz a brigádok művelődéséről, mondd, de őszintén!, hiszed-e, hogy ez úgy van, ahogy írjátok?...” A kérdés váratlanul ért. Igen, értem: az újságíró esetleg „szövegelhet”, az embertől azonban őszinteség várható. Nem a érzem magamban ezt a kettősséget. Válaszom a nyilvánosság előtt is ugyanaz e témában, ami baráti négyszemközt. Vagyis: .hiszek abban, hogy a brigádmozgalomban s ezen belül a brigádművelődésben formálható az ember, ám nem hiszem, hogy máris olyan szép az „ábra”, amint felrajzolják. Nem hiszem, hogy a brigádművelődésben olyan napsütötte és termékeny az emberi természet, amint a naplók meg a kitüntetett brigádok szószólói tanúsítják. Kezdeményeztem már beszélgetést arról: vajon a mundér becsülete nem kény- szeríti-e olykor a brigádtagokat kisebb- nagyobb fúllentésekre a művelődésben? Persze, tiltakoztak ellene. Fent említett barátom — maga is a brigádmozgalom szervezője és számonké- rője! — bizalmasan megjegyezte: A kitüntetett brigádoknál a termelési dolgok mind rendben vannak, de a művelődés körül... nagy a „színezés”. Még ha részt is vesz a brigádtag valamin, kérdés: mi van mögötte, egyáltalán érdekelte-e? Örvendetes, hogy hasonló jelenségek nem maradnak bizalmas baráti négyszemközt, — megfogalmazódott már egyik-másik párt-végrehajtóbizottsági ülésen is. Valahogy így: a versenyfelelős a brigádok értékelésénél inkább a gazdasági tevékenységre szorítkozik. Hiszen ezt pontosan ismeri! Mind a követelményeket, mind a teljesítményeket. Az anyagi javak termelését mérnökök dolgozzák ki és szervezik meg, precízen, a technika meg a szakemberkéz aprólékos ismeretében. Nagy kérdőjel a brigádművelődésben (és mindenféle ön- és közművelésben), hogy: tudjuk-e mi kell a személyiség „termeléséhez”? A brigádtag emberi képességeinek kimunkálásához? A KOVÁCS, AKI TŰZBE TESZI A VASAT, tudja és érzékeli, mikor izzik fel kellőképpen, hogy formálhatóvá váljon. A népművelés, a brigádművelés nem számol efféle szaktudással, aminek neve — emberismeret? A kérdés tehát így tevődik fel: a személyiség „termeléséhez” értő mérnökeink, tervezőink, mestereink vajon hol vannak? Egyáltalán kikre számíthat a munkásművelődés? A közművelődés fejlesztéséről szóló párthatározatban megfogalmazódott a válasz: a szakszervezetek „vonják be hatékonyabban az üzemi értelmiséget a munkahelyi közművelődési tevékenységbe”. Mennyiben nyert életet ez a tennivaló?... Annyit tudunk, hogy a brigádművelődés ma is azzal az alapvető gonddal küzd, hogy nem ismeri a brigádtagok személyiségét. Márpedig e nélkül nem tehetünk egyetlen lépést sem a szocialista brigádok kulturális életének hatékonyabbá tételében. Jó, hogy egyre több pártbizottság vb- ülésén feladatul jelölik meg: az egyéni kulturális vállalásokhoz a személyes körülmények, a személyiség ismerete szükséges! Ám az ilyen alapvető igazságok csak akkor hatnak a brigádmozgalomban, ha érvényesülésük eszközrendszerét is föltárva határozattá emelkednek, megfogan- tatásuk ellenőrzésére pedig sor kerül. A párt központi bizottságának közművelődési határozata óta eltelt idő tapasztalata azt sugallja, hogy a munkahelyi pártszervezeteknek következetesebben kell meghatá- rozniok és számon kerniök a közművelődés munkahelyi tennivalóit. A többi között az üzemi értelmiség kulturális tevékenységét is! TAVALY AZ ORSZÁG TÖBB ÜZEMÉBEN, illetve vállalatánál bevezették a „brigádművelődés kísérleti rendszerét”, amely az üzemi értelmiségre építve éppen a „személyes körülmények” vizsgálatában nyújtott jó modellt. (Vajon hányán ismerik ezt a szakszervezeti kultúrosok közül, és hányán tettek valamit is érte?”) Szóval, ismertek az utak, az eszközök, csupán élni kéne velük. Nem sietve, nem látványos eredményekre törekedve, hanem a művelődés embereit megismerve, valük együtt lépve. B. ö. „Vedd észre, tedd szóvá, oldd meg !" Radar-stáb az üzemben » A gazdasági építőmunka feladatait a KISZ-alapszerve_ zetekben a legfontosabbak közé sorolják, s így az akció- programok vállalásainak jó részét is e témához csoportosítják. A forradalmi ifjúsági napok rendezvényeivel — a hármas tavaszi ünneppel — kezdődik az új mozgalmi év, s most már minden alapszervezetben a beszámolókat ké. szítik. A gazdasági vezetők megismertették a fiatalokkal a vállalat, termelőszövetkezet gazdaságpolitikai célkitűzéseit, s így az ott dolgozó ki- szesek is beépíthetik ezeket a feladatokat az új akcióprogramba. Kassai István, a KISZ megyei bizottságának ifjúmunkás-felelőse elmondta: kapcsolódnak a KISZ Központi Bizottságának akció- programjához. de a helyi sajátosságok, a megye termelési, gazdasági, szervező tevékenysége, s az ebből adódó feladatok az eddigieknél is nagyobb szerepet és hangsúlyt kapnak az új akcióprogramokban. A szocialista brigádvezetők áprilisi, V. országos tanácskozása több feladatot is ad az alapszervezeteknek. Az a cél, hogy a zömében 30 éven aluli fiatalokból álló kollektívák ifjúsági brigádokat szervezzenek. A szocialista cím megszerzése jóval többet jelentsen, mint eddig. A legnagyobb elismerésben részesülő ifjúsági brigádoknak is minőségi emelkedést jelentsen az, ha szocialista brigáddá szerveződnek. — Az Alkotó ifjúság kiállítás igen népszerű a fiatalok közt — mondta. — A továbblépés egyik útja az is, hogy a Ki minek mestere és a különböző „Kiváló” cím megszerzéséért folyó vetélke. dést is az Alkotó ifjúság keretén belül bonyolítsuk le. így tartalmasabbá, gazdagabbá, küzdelmesebbé válik ez a vetélkedési forma. Ügy tervezzük, hogy idén először, egységes megyei kiállítást rendezünk nyár végén a pá. lyaművekből. A megye több munkahelyén úgynevezett Radarőrjáratot és Radarstábot szerveztek. A Vedd észre, tedd szóvá, old meg! jelszóval már eddig is szép eredményeket értek el a kiszesek az önköltség és a selejt csökkenté, se, a munkafegyelem javítása terén a KISZ-radarakció keretében. Még mindig sokat lehet tenni a nagyértékű termelőberendezések kapacitásának jobb kihasználásában. A Fiatal műszakiak és közgazdászok tanácsáról szólva elmondta: a mozgalom keretében tizenhárom kollektívát tartanak számon megyénkben. Elsősorban mezőgazdasági jellegű vállalásokkal segítik a termelő munkát. Például a Kemecsei Állami Gazdaság kiszesei a Debreceni Konzervgyárnak azzal gyorsítják a termelést, hogy a címkéket helyben ráragasztják a náluk készült konzervekre, dobozokba is rakják az árut. Sok-sok lehetőség van még ilyen jellegű ésszerűsítésekre a megye iparában és mezőgazdaságában. — Űj tartalmat kell adni a KISZ védnökségeknek is — hangoztatta. — Elsősorban olyan védnökségeket kell vállalnunk, amelyeknek a megvalósítása döntően rajtunk múlik. Például a Nyíregyházi Konzervgyár kiszesei védnökséget vállalnak a bébiétel gyártása felett. De itt még számos lehetőség nyílik a vállalásokra a fásítás, a környezetvédelem, a számítástechnika, az oktató-nevelő munka területén, hogy csak néhány fontosat említsek. A KISZ-építkezésekre országosan szervezik a fiatalokat. építőbrigádokat küldenek a megyéből is az oren- burgi gázvezeték, a paksi atomerőmű, az uszty-ilimszki cellulózkombinát építésére. Egy nagy ifjúsági eseményről is szólt: — Idén rendezzük meg a VII. ifjúmunkás és szakmunkástanuló napokat. Az üzemi, városi és megyei Rendezvényeken a szakmunkásképző intézetek és az üzemek közti kapcsolat javításáról, az együttműködés bővítéséről lesz szó. A különböző társadalmi munkaakciók természetesen most is fontos részei lesznek az új akcióprogramoknak. T. K. Négy NDK- gyártmányű automata kötőgépet vásárolt a közelmúltban a nyíregyházi háziipari és népi iparművészeti szövetkezet. Felvételünkön: Miskolci Mária a sikeres próbaüzem után már szovjet exportra köt gyermekpulóvereket az új gépekkel. (Gaál Béla felvétele) A TÚLÓRA ÜRÜGYÉN Ha a cipőgyárban szorít a cipő... 1976. október 9-től az év véjféig minden szabad szombatot a gépek mellett töltöttek a Minőségi Cipőgyár nyírbátori egységének dolgozói. A szombathelyi gyár exportelmaradása miatt a könnyűipari miniszter úgy rendelkezett, hogy a hiányt az ország többi cipőgyárának segítségével pótolják, mert különben jelentős veszteségek érnék a népgazdaságot. A nyírbátori munkások szabad szombatjuk feláldozásával gyártottak tervük teljesítésén felül 50 ezer pár cipőt. A fiatal kollektíva fizikai erejét próbára tette a vállalás, mert ugyan a borítékok jóval vastagabbak lettek a megszokottnál, de a hosszú műszakok és egyéb plusz megterhelések nagyon igénybe vették teljesítőképességüket. Sokak számára mégis örömet szerzett a vállalás, mert jóleső érzés volt, hogy segítettek és hogy segíthettek. Eltérés műszakonként A megfeszített év vége után egy cseppet sem pihenhettek, nem engedhettek a termelés üteméből, hiszen elhatározták, hogy az idén több és jobb cipőt gyártanak a tavalyinál. De féltek is, mert ha most egy kis megtorpanás következik be, vagy egy munkaigényesebb modell jelentkezik, veszélybe kerülhet tervteljesítésük. Az aggodalom nem volt alaptalan, mert ez év első két hete után látszott, az „alja”-szalagok teljesítményével a tüzöde nem tud lépést tartani, a műszakonkénti eltérés legalább 5-600 pár. Mit lehet tenni? Mert, ha ez így megy tovább, kevesebb gyerek- és bakfiscipő kerül a boltokba, égető ellátási gondot okozva. A munkásokat átcsoportosítani nem lehetett az eltérő technológia miatt, s az „alja”-szalag szabadságolása sem megoldás. Segítséget kértek és kaptak a pesti központtól, több szövetkezettel kooperáltak, s az idén induló csengeri gyáregységükben is csak felsőrészeket gyártottak. De még ez is kevés volt. Egyetlen választás maradt: a túlóra. A névtelen levél A két felsőrész és a szabászat dolgozóinak kellett dönteniük arról, hogy vállalják-e egy szombaton nyolc, az azt követőkön négy órával meghosszabbított munkanapot? ügy, hogy mindenkinek havonta két szabad szombata lesz, de a másik kettőn nyújtott műszakot kell végezni. A kollektíva minden tagja egyetértett a gyárvezetés, a párt- és a szakszervezet javaslatával. Legalábbis egy hétig így látszott, mert utána a következő névtelen levél érkezett a gyáregységből a szerkesztőségbe. „1976 augusztus közepétől egyszerűen elvették a szabad szombatjainkat. Nem beszélve arról, hogy ha valaki még sem tudott bejönni, igazolatlan volt a napja és írásbeli figyelmeztetőt is kapott. Most januártól megint eltörölték a szabad szombatokat, hivatkozva arra, hogy a lemaradást be kell hozni. A szabad szombatok elvételébe a többi fiatal társammal együtt nem tudok belenyugodni. Két műszakba járok dolgozni, de reggel már 4-kor kelek, hogy 6- ra bent legyek. A délutános műszak is fárasztó, mert éj fél van, amire hazaérek.” A kollektíva ezek szerint nem egyemberkánt értett egyet a döntéssel. Hallgatólagosan ugyan, de akadtak vagy akadt olyan dolgozó, akik vagy aki nem akart túlórázni. S kik voltak ezek? A levél szerint a bejáró fiatalok. Mindegyik? Nem, mert akikkel beszéltem elmondták: nagyon megterhelő a nyújtott műszak, de meg kell érteni a gyár gondját, baját is. Nem öncélúan kérték a szabad szombatok igénybe vételét, és szó sincs arról, hogy elvegyék. „Körültekintően jártak el velünk szemben, mert aki nem tudta vállalni, igazoltan volt távol. Miért nem szólt a levélíró, ha gondja volt?” Hegelözni a nagyobb bajt Valóban, miért nem szólt? Mert ahogy a nevét nem írta alá, úgy nem akart a kollektíva előtt sem meg jegyzett lenni? Hiszen hallhatta, vélekedtek úgy is a szalagok mellett ülők közül, hogy „szégyeltem volna magam, ha nem jövök be”. Vagy szólt, de mindhiába? Olyan kérdések, amelyekre a választ most már csak találgatni lehet. Egy azonban bizonyos, lehet javítani az üzemi demokrácián ott, ahonnan ilyen levél elindul. Mert bármennyire is igyekeztek, nem mindenki értette meg, miért van szükség a túlórákra. (Külön vizsgálódást érdemel, vajon hányán kaptak — ha kaptak — írásbeli figyelmeztetést, mert nem akartak túlórázni!) A levélíró nem bízott senkiben sem, akinek — szerinte — „büntetlenül” elmondhatta volna kétségeit. Sőt, még a lapunkhoz is névtelenül írt. Feltételezhető: nem tanította meg a környezete arra, hogy véleményét nyíltan vállalja*. A gyári közösség sokat tehet azért, hogy a munkahelyi légkör őszintébb legyen, s hogy egyetlen ember se érezze a 800 dolgozó között egyedülállónak, védtelennek magát. A nyírbátoriak esete nem egyedülálló. Ahogy a termelés feltételei nehezednek, úgy kényszerülnek a vállalatok egyre többször olyan döntések meghozatalára, ahol anyagi, technikai lehetőségeiket, a dolgozók politikai érettségét, tudását is mérlegelniük kell. Ez a levél valószínű nem születik meg egy nagymúltú, összekovácsolódott kollektívában. Bizonyos fokig érthető egy fiatal, gondokkal küzkö- dő gyárnál. Éppen ezért indokolt a vélemények alapos megismerése, az intézkedések várható hatásának mérlegelése. Ahol nem csak látszólagos az egyetértés, onnan aligha írnak panaszos levelet — névtelenül. Balogh Júlia
