Kelet-Magyarország, 1977. január (34. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-08 / 6. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1977. január 8. Kommentár Waldheim tárgyalásai Uj elnök — régi gondok B rüsszelben sokan úgy fogalmaztak: Roy Jenkins tisztsége talán a legkevésbé irigylésre méltó manapság Nyugat-Európá- ban. Pedig a brit munkáspárt hajdani jobboldali alvezére tekintélyes funkciót nyert el: az Európai Gazdasági Közösség legfőbb végrehajtó szervének élén a gaulleista Fran- cois-Xavier Ortoli utódja. Nos, az európai közösségek bizottsága — erre a névre hallgat a csúcsszerv — csakugyan nincs könnyű helyzetben. Az utóbbi esztendőkben ugyanis a „kilencek”, vagyis a szűkebb kör: a Közös Piac tagállamai már szinte felhagytak a korábban dátumokhoz kötött integrációs menetrend felelevenítésével, s beértek néhány vége nélküli vitával. A nyugat-európai politikai unió gazdasági feltételei egyre romlottak, sőt, ma már a tagállamok között heves viták lángja is gyakran fellobban. Jenkinsre várna a feladat, hogy ezeket a nézeteltéréseket — a csúcsszerv tekintélyével — elsimítsa. Csakhogy a brit font sterling romlása, az olasz gazdasági válság feszültsége, a nyugatnémet munkanélküliség tendenciája, a francia kormányzat gazdaságpolitikájával szembeni élesedő ellenállás egyenként is elegendő lenne ahhoz, hogy elvonja a figyelmet a külön-külön és együttesen is mind súlyosabb bajokkal küszködő tagállamok összekovácsolására irányuló törekvésekről. Az olasz—francia borháború, a mezőgazdasági termékek árrendszerének megváltoztatása, vagy fenntartása, egyes országok hirtelen hozott védővám-rendelkezései, a tőkés Európa és az Amerikai Egyesült Államok rivalizálása a világpiacon — mind-mind olyan tényező, amely az egység helyett az önös nemzeti érdekeket helyezi előtérbe. Az új elnök tehát a régiek mellett új gondokkal is kell, hogy szembenézzen. Testületének nézetkülönbségéről már az első ülésen meggyőződhetett. A tisztségek felosztását ugyanis maratoni hosszúságú, csaknem 14 órán át tartó heves vita előzte meg. Csütörtök este helyett csak péntek reggel dőlt éli hogy melyik állam képviselője milyen posztra kerül majd az EGK minisztertanácsának nevezett testületben. a Közel-Keletről Kurt Waldheim ENSZ-fő- titkár csütörtökön ismét megkezdte diplomáciai tanácskozásait a közel-keleti helyzetről, illetve a genfi konferencia összehívásának lehetőségéről. A főtitkár Abdel Ma- gid egyiptomi ENSZ-nagykö- vettel találkozott. A megbeszélés tárgya volt a főtitkár küszöbönálló közel-keleti látogatása is. A Közel-Kelet problematikája hírügynökségi jelentések szerint szóba került azon a megbeszélésen is, amelyet Waldheim, a Szovjetunió újonnan kinevezett ENSZ-nagykövetével, Oleg Trojanovszkijjal folytatott. Ian Smith ellen tüntettek Salisburyben, ezúttal fehértelepesek, követelve, hogy fogadják el a Rhodesiára vonatkozó brit javaslatokat. (Kelet-Magyarország telefoto) Peking: Koszorúk Csou En-laj emlékére Egy nappal Csou En-laj halálának egyéves évfordulója előtt Peking szívében, a mennyei béke kapuja előtti kőoszlopokon megjelentek a megemlékezés koszorúi. A koszorúk elhelyezése láthatóan spontánul folyik. Az MTI tudósítója tanúja volt annak, amikor egy szemüveges diák az első színes, Csou En-laj portréjával díszített papírkoszorút az oszlopra erősítette. E koszorú küldői — nevezetes módon — a Csing-Hua Műszaki Egyetem elektronikai fakultásának diákjai, vagyis ugyanazok, akik elöljáróik manipulációit követve néhány hónappal ezelőtt a leglelkesebben vitték a Csou- emléket is befeketítő Teng Hsziao-ping elleni kampányt. Időközben, ugyancsak pénteken délután, a Tienanmen téri „ellenforradalmi incidens” dolgában igazságot követelő csütörtöki tacepao mellett megjelent egy újabb, hosszú plakátsor is, amely a hatóságok által levert 1976 áprilisi Tienanmen téri tüntetést „forradalmi tömeg- mozgalomnak”, „kitűnő dolognak” nevezi. Nyilvánvaló, hogy a népszerű Csou En-laj közel egyéves elfeledettségéért a tömegek a „négyek bandáját” okolják. Most már nyíltan kimondják, hogy a Csou emléke előtt tisztelgő Tienanmen téri koszorúk tízezreit a „négyek” vitték el teherautókkal a tüntetés előtti éjszakán, mégpedig úgy, hogy a koszorúk egvnémelyi- két — mondja a csütörtöki tacepao — „meg is taposták”. A szakemberek számítása szerint a fejlett tőkésországokból a harmadik világba érkező információ százszorosa annak az információmennyiségnek, amely az ellenkező irányba árad. De még azt a sekély hírpatakot is, amely az UP, AP, Reuter, AFP kábelein csordogál az ázsiai, afrikai és latin-amerikai fővárosokból, hírügynökségek főhadiszállásain átdolgozzák a világsajtó hasábjain hazugsággá és dezinformációvá változik. így „világítja meg” például a nyugati sajtó az indiai kormány azon intézkedéseit, amelyek az ország törvényes rendjének biztosítására irányulnak. Nem véletlen, hogy Indira Gandhi miniszterelnök abban a beszédében, amelyet az el nem kötelezett országok tájékoztatásügyi minisztereinek és hírügynökségi vezetőinek delhi értekezletén mondott, bírálta a nyugati sajtót, mert rágalmakat terjeszt azokról, akik az ország érdekeit védelmezik a monopóliumokkal szemben. A nyugati hírügynökségek befolyása a fejlődő országok politikai és kulturális életére, mind ez ideig gyakorlatilag nem állt ellenőrzés alatt. Ezek az ügynökségek, az információ csatornáinak 80- 90 százalékával rendelkeznek, lényegében óriási agymosó gépek. 1972-ben az UNESCO XVII. ülésszakán a fejlődő országok képviselői egy olyan egyezmény kidolgozását határozták el, amely lehetetlenné tenné a kulturális gyarmatosítást. Elhatározták azt is, hogy létrehozzák az el nem kötelezett országok információs központját. A co- lombói csúcsértekezleten ezzel kapcsolatban hozott döntés megnyitotta a kidolgozott intézkedések gyakorlati megvalósításához vezető utat. Nyilvánvaló, hogy ezen az úton komoly politikai, szervezeti és technikai nehézségeket kell leküzdeni. Például, jelenleg csak kevés fejlődő ország rendelkezik az információterjesztés korszerű eszközeivel. Világos, hogy a nemzetközi „információs monopóliumok” a maguk részéről megtesznek mindent, hogy megakadályozzák az el nem kötelezett országok saját tájékoztató rendszerének létrehozását „Óvatosan, de teljesen egyértelműen elítélte az információs központ létrehozásának gondolatát, az UP, a Reuter vezérigazgatója. Nyugaton propaganda- kampány folyik, amelynek jelszava: „az információ szabad áramlása.” Ám a fejlődő országok vezetése határozottan visszautasítja azt a gyakorlati tartalmat, amelyet a világ „hazugsággyárainak” szószólói helyeznek ebbe a „demokratikus” jelszóba. Hiszen ez a valóságban csak az imperialista propaganda számára jelent szabadságot. Abban az üdvözlő táviratban, amelyet L. I. Brezsnyev a Nemzetközi Üjságíró Szervezet Helsinkiben szeptember végén megrendezett VII. kongresszusának résztvevőihez intézett, ezt írta: „ ... Rendkívül élesen vetődik fel a kérdés: milyen szerepet töltenek be a tömegkommunikációs eszközök? A béke és haladás céljait szolgálják-e, vagy az országok és népek közötti viszály és bizalmatlanság mérgét terjesztik a világban.” A kérdés élességét kétségtelenül felismerik Ázsiában, Afrikában és Latin-Amerikában is. Ezek az országok harcot vívnak a tájékoztatásban jelentkező imperialista expanzió ellen, az egyenjogú és egymást kölcsönösen gazdagító együttműködésért a tájékoztatásban. Nem kétséges, hogy a harc sikere a béke, az igazságosság és a haladás ügyét fogja szolgálni. A. Filipenko A holnap városa Sétál az ember a zajló, nyüzsgő utcán, az útkereszteződésben megáll, és várja, amíg a villanylámpa zöld szeme engedélyt ad, hogy átmehet a túlsó oldalra. Jó, hogy egyre szaporodnak az aluljárók, hiszen így nyugodtabb és veszélytelenebb az átkelés. Néha mégis arra gondolok, nem lenne-e jobb a föld alá száműzni ezt a végtelen, zavartalanul hömpölygő és füstöt okádó vasáradatot, és átadni a gyalogosforgalomnak a város egész területét. Vajon olyan távoli perspektíva ez? Észak-Csertanovóban — így nevezik Moszkva egyik új lakónegyedét — kísérlet folyik. Az építészek a jövő városának megalkotásával próbálkoznak, a gyakorlatban ellenőrzik elképzeléseiket a házak elhelyezéséről, az emeletek megoldásáról, a különböző típusú lakásokról. A Szovjetunióban már régóta folynak kísérleti építkezések. Az utóbbi húsz évben csak Moszkvában 160 kísérleti házat építettek fel. Ezek kihasználhatóságának gondos ellenőrzése után egy részüket tömegesen előállították a házgyárakban. Az újonnan épített moszkvai lakások több, mint 80 százaléka ilyen tervek alapján készült. Köztudott, hogy az elektronikus számítógépeknek már négy nemzedéke létezik. Ilyen nemzedékek az építészetben is vannak. Jelenleg egész Szovejetuniő- Szerte bevezetik a harmadik nemzedékhez tartozó lakóházak típusterveit. Észak-Csertanovóban most születik a negyedik. Ennek a tervnek a tömegméretű alkalmazását 1981-ben kezdik meg. Ennek alapvető célja az. hogy a lakossság összkomfortos kényelmét ne ■különálló házakban, hanem nagyméretű lakótelepeken valósítsuk meg. Pártunk XXV. kongresszusának irányelvei szerint javítjuk a lakások minőségét, kiterjesztjük a szolgáltatóhálózatot, amely egyúttal a házimunka megkönnyítését is elősegíti és lehetővé teszi a szabad idő jobb kihasználását. Ezeknek a követelményeknek tesz eleget az a terv, amelyet Mihail Poszo- hin, a Szovjetunió kitüntetett építésze vezetésével dolgoztak ki. Ebben a tervben megtestesülnek az ipari várostervezés területén elért tudományos és gyakorlati eredmények. Az építészek tervezőtársaivá váltak olyan foglalkazású emberek is, akik látszólag távol állnak a városrendezés problémájától: tanárok, orvosok, demográfusok, sőt^sportszakemberek is. A 109 kilométeres autópályáról, amely gyűrű alakban övezi Moszkvát, és egyben a főváros határának is tekinthető, 'elénk tárul az építkezés impozáns panorámája. Már állnak a szokatlanul, első látásra kaotikusán elhelyezett házak. Mintha a föld alól bukkannának elő a betonnal súlyosan megrakott dömperek, a paneleket és fémszerkezeteket emelő daruk, hogy nemsokára ismét eltűnjenek a szem elől. Mindenütt mozgás, gépek, és gépek... — Amint látja, teljes erővel halad az építkezés, — mondja Jakov Dihter, az igazgatóság tudományostechnikai osztályának vezetője. — Mikor kezdődik a beköltözés? — Az első új lakókat 1978. ra várjuk. De 1980-ra. az ötéves terv végére már 20-22 ezer moszkvai fog itt lakni. — Mi várja az eljövendő lakókat? — Mindenekelőtt hatezer kényelmes lakás, amelyben megjavították a helyiségek arányát, növelték a szoba és konyha területét, ezenkívül beépített szekrények, és egyéb berendezések. Egyszobástól ötszobásig találhatnak lakásokat. A legtöbb persze háromszobás. Ebben az esetben a demográfusok véleménye volt a döntő. Kiszámították, hogy a 80-as években egy moszkvai átlagcsalád háromtagú lesz. A jelenleg érvényben lévő típustervektől eltérően megnövelik a lakások méreteit: minden családtagra 20- 22 négyzetméter hasznos tér jut. A tervezési központban látható a kísérleti lakótelep makettje. Első látásra meglepőnek tűnik, hogy a lakótelep mindössze 79 hektárnyi területen fekszik, és mégis milyen levegős, tágas. Hét épületkomplexumot helyeztek el, a hagyományos építkezéshez képest meglehetős szokatlan módon: pontosan megtervezték a ház térbeli elhelyezkedését, variálták az emeletek számát, 9-től egészen harmincig, — mindez széppé, egyedülállóvá varázsolja a lakónegyedet. Még valami megkülönbözteti ezt a lakótelepet a többitől: mindenütt sportpályák, parkok, uszodák, strandok, akváriumok, pálmaházak, madárházak találhatók. A központban van az iskola, jobban mondva az az épületkomplexum, amelynek két szárnyában elkülönítve tanulnak az alsó és felsőtagozatosok. Egyszerre háromezer tanuló ül a padokban. A szomszédságban poliklinika, kultúr- ház, gyermek- és felnőttkönyvtár, étterem található. Tervbe vették egy képzőművész-stúdió és barkács- műhely létesítését is, hiszen napjainkban a hobby alighanem második hivatássá válik. Egy helyen találhatják a lakosok az üzletközpontot, a szolgáltatóházat, a postát és a takarékpénztárt. Még egy, nem kevésbé fontos érdeme van az észak. csertanovói lakótelepnek, az, hogy megvalósul a gyalogosok régi álma: a földfelszín alatti térség teljes kihasználása. Minden ami tülköl, dübörög, egyszóval zavarja az embert, a közlekedés, a villamos erőművek. a műszaki objektumok, raktárak a föl.: alá kerülnek. Mindez azt jelenti, hogy a fels-.men nem lesznek jármű ek és megszűnik a gyalogosok veszélyeztetettsége. Már elkészült és használatban van egy kí- Iencszáz méteres föld alatti utca, amely az egész forgalmat lebonyolítja. És mi lesz az autótulajdonosokkal, akiknek száma napról napra növekszik? Az építészek erre is gondoltak: a föld alatti utcákból minden házhoz külön leágazás vezet. A házak sajátos szerkezetű alapjai garázzsá alakítható. Minden két lakásra jut egy garázs. Képzeljék el a következő jeleneteit: az autótulajdonos, aki. tegyük fel, a harmincadik emeleten lakik, kilép a lépcsőházba, megnyomja a liftgombot, és leereszkedhetik a föld alatti garázsba. A föld alatti utcán keresztül elhagyja a lakótelepet. V. Sztrelcsuk
