Kelet-Magyarország, 1977. január (34. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-06 / 4. szám
1977. január 6. KELET-MAGYARORSZÁG 7 Vasbeton __ növényi rostokból Stockholmban folytatott kísérletek során bebizonyosodott, hogy kiválóan lehet erősíteni a betont növényi rostokkal. elsősorban szizállal. Mintegy 50 betongerendát erősítettek meg szizálrosttal, majd hajlítópróbának vetették alá. A rostok hossza 1-3 cm hosz- szú volt. mennyisége pedig a betongerenda 1-2,4 százaléka. A tesztvizsgálat eredménye: a szi- zálrostok ugyanolyan ellenállást biztosítanak a betonnak, mint az acél. amelyet a vasbetonkészí- téshez használnak fel. Jelenleg a szizálkendertermő vidékeken folynak a termesztésre a klimatikus feltételekre stb. vonatkozó vizsgálatok. Vizsgálják más növényi rostok műszaki tuHoroszkóp csak hiszékenyeknek (1.) Á csillagokban nincsen írva semmi // Divatos napjainkban is az asztrológia, a nyugat-európai folyóiratok, lapok és magazinok jelentős hányada közöl különféle jóslatokat. Idézzünk mutatóba belőlük néhány részletet. Mire számíthat novemberben az a földi halandó, aki a Rák csillagképének a jegyében, vagyis a június 22-től július 22-ig terjedő időszakban született: „Szellemi erejének kifejtése és jobb egészsége szempontjából kedvező szakasz kezdődik az életében. Végre úgy érezheti, hogy mindennapi életében helyreáll az egyensúly. Már nem az előző hónapok gondjai, hanem a állásának egy meghatározott időpontjára utal. legtöbbször annak a hiszékeny embernek a születési idejére, aki jósoltatni óhajt magának. Most pedig nézzünk meg egy másik fajta horoszkópot. Terjesztenek, pontosabban árusítanak a csillagjósok olyan asztrológiai jellemzést is, amely a születési időpont alapján 12 férfi- és 12 nőtípust határoz meg. Kiindulási alapnak az ál'latövi csillagképeket veszik, tehát ezek: Kos, Bika, Ikrek. Rák, Oroszlán, Szűz. Mérleg, Skorpió, Nyilas, Bak és Vízöntő. A asztrológusok különféle hatást tulajdonítanak a felsorolt álMiniatúra a XVI. századból Segítségével elképzelhetjük, hogyan dolgozott egy középkori asztrológus. Öt-hatezer esztendeje csapják be, vezetik tévutakra a csillagjósok a hiszékeny embereket. Babilóniában péL- dául találtak ékírásos tábla- maradványokat, ezekből kiderül, hogy a királyi udvar csillagászai rendszeresen figyelték a Napot, a Holdat, az üstökösöket és más égitesteket, valamint a meteorológiai jelenségeket. Mindezt azért is tették, mert azt hitték, hogy a földi eseményeket, elsősorban az egyén sorsát az égitestek helyzete jelentős mértékben befolyásolja. Akkoriban, a két híres folyó, a Tigris és az Eufrátesz határolta országban főleg olyan jövendölések készültek, amelyek az uralkodó személyére vonatkoztak, történetesen ilyenek: „Ha a Mars közeledik a Skorpióhoz, a király skorpiószúrás áldozata lesz...” Nem különösen nehéz feladat megcáfolni ezt a több ezer esztendővel ezelőtt készült jóslatot. Minden második évben közeledik ugyanis a Mars a Skorpióhoz, így tehát Babilóniában minden második évben meg kellett volna halnia az uralkodónak. Ilyesmiről azonban semmit sem tud az utókor, semmit sem tudnak a történészek, mert nem is tudhatnak. Skorpió még lett volna elegendő ahhoz, hogy a jóslat beteljesedjék, de király aligha. Azt hihetnénk, hogy az ilyen gyermekded asztrológiai mesterkedések és fogások ideje az ókor volt, amikor a minden tudományos alapot nélkülöző babonák, misztikus nézetek hatása alól jóformán senki sem vonhatta ki magát. A csillagjóslást azonban később is felhasználták a szélhámosok arra, hogy a különféle módszerekkel, nem egyszer nagy hókusz-pókusszal elkészített horoszkópokat eladják a hiszékenyeknek. Működtek asztrológusok a középkorban és az újkorban is. Csak egy-két példa: III. Pál pápa a jelentős egyházi tanácskozások idejét csak azután határozta meg, ha előzőleg kikérte a római csillagjósok véleményét, Bolognában pedig 1125-ben az egyetemen külön tanszéket állítottak fel az asztrológia oktatására. Egyiptom: a levegő istenét szimbolizáló csillagokkal díszített nőalak elválasztja az eget a férfialakkal jelképezett földtől. (Részlet egy szarkofágon talált festményből). jövő tervei mellett időzhet többet gondolatban. Határozottságának és türelmének nemcsak anyagi, de érzelmi téren is hasznát látja a jövőben.” Mielőtt tovább lépünk az asztrológia homályos útvesztőiben, határozzuk meg, mi a jelentése a ..horoszkóp” kifejezésnek. Ügy fordíthatjuk el magyarra ezt a szót: az ..óra nézése", ez a csillagok lócsillagoknak, és azzal butítják az embereket, hogy valakinek a természetét, jellemét, egész egyéniségét szinte sorsdöntőén meghatározza, melyik állatövi csillagkép jegyében született. Mindenki meggyőződhet egy ilyen alapon készült „asztrológiai jellemzés” primitévségéről, ha egyet-kettőt figyelmesebben elolvas. Milyen tehát a „Rak- férfi". aki június 23. és július lajdonságait is. Ügy tűnik azonban, hogy a beton erősítésére legalkalmasabb a szizál. Különösen hasznos lehet a fejlődő országokban, a helyszínen megter- mő szizál feldolgozása nem igényel magasabb ipari fejlettséget, és egyáltalán nem energiaigényes. A Svédországban folytatott kísérlet azonban csupán első lépésnek tekinthető. További vizsgálatokra van szükség, elsősorban azt kell megállapitani, nem áll-e fenn a növényi rostok későbbi rothadásának veszélye A növényi rosttal erősített beton általános használatára csak akkor kerülhet sor, ha az említett vizsgálatok pozitív eredménnyel zárulnak. 23. között született: „.. .Vonzalma inkább lelki, mint érzéki jellegű. Otthon, házasság, gyermekek kellenek a boldogságához. Az érzés nagy szerepet játszik az életében. Befolyásolható, a jó és rossz barátok még a szerelem és házasság kérdéseiben is hatással vannak rá. Áldozatkész, hozzátartozóiért harcol, bőkezű. Hivatása gyakorlása közben túlságosan mesz- szi és magas célokat tűz ki önmaga elé, mert becsvágya rendkívülien nagy. Otthonában földi paradicsomot keres. Szereti a művészeti alkotásokat, a szép képeket, az irodalmat, és amennyiben teheti, akkor kertet létesít, amelyet önmaga művel. Természetbarát. Számára a legmegfelelőbb a Skorpió- és a Hal-típusú nő.” Ha mindez igaz lenne, akkor egyszerű lenne az élet: „Mutasd meg a születési anyakönyvi kivonatodat, és megmondom ki vagy!" Egyszerűen csoportosíthatnánk az embereket, ki-ki milyen csillagzat alatt látta meg a napvilágot. Ezekután nézzük meg, hogy az asztrológiai jellemzés szerint milyen a ..Halasszony”, aki állítólag jó felesége lehet az előbb említett ..Rák-típusú” férfinak. Molnár Károly (Folytatjuk) A CIKLÁMEN BOTRITISZES BETEGSÉGE A ciklámen botritiszes megbetegedése a ciklámentermesztés illetve -nevelés egyik leggyakoribb és legsúlyosabb problémája. A betegség akkor lép fel tömegesen és járvány- szerüen, amikor a hidegágyban nevelt cserepes növényeket a fagyok elöl az üvegházba hordják, és a virágzás gyorsítására az állományt magas hőmérsékleten, kellő szellőztetés nélkül tartják! A beteg sziromfoltos virágok nem tartósak, hamar tönkremennek. A botritiszes betegség (Botrytis cinerea) tünetei a levélen, a vi- rágkocsányon és a sziromlevélen láthatók. A gumón fejlődő apró levél- és virágkezdemények elhalása a legsúlyosabb kórtünet. Ezek megpuhulnak, meghajolnak, felületükön szürke spóratartó-gyep képződik. Később a levél és vlrágkezde- mények elszáradnak, és összeszáradt múmiáik sokáig a gumón maradnak. A kártétel következtében a cserepes növények kevés levelet fejlesztenek, megritkulnak, virágot alig hoznak. Az idős virágkocsány. levélnyél és levéllemez ritkábban fertőződik. Ezeken a fertőzött részek szintén megpuhulnak, szinte ken- hetővé válnak, a virágkocsá- nyok és a sárguló levelek kidőlnek és petyhüdten lógnak a cserép szélén, felületükön a gomba szürke penészgyepe látható. A beteg részek elszáradnak. Az elhalt részeken különböző nagyságú és alakú, viszonylag apró, fekete szkleró- ciumok (gombafonái-tömörü- lések is képződhetnek. A védekezés alapfeltétele, hogy a növényekről a beteg részeket rendszeresen, de legalább hetente szedjük le. A cserepes növényeket tág térállásban, szellősen neveljük. A levegő páratartalmának csökkentésével a szirom foltosság szinte teljesen kiküszöbölhető. A kórokozó erőteljes fellépésekor a növények vegyszeres kezelése kellő védelmet biztosít. A ciklámen botritiszes betegsége ellen jó hatású növényvédő szer a ..kombi dísznövény” egységcsomagban kapható Fundazol 50 WP 0,08°'„-os töménységben vagy az Ortho- Phaltan 0,2-0,25%-os töménységben. A fikusz levélhullása A fikusz levélhullását több tényező is előidézheti. Szinte egyik napról a níásikra .ész-^ lelhetjük, hogy a levelek szélén öltésszerüen elhelyezkedő parásodások keletkeznek, amelyeket sárgás elszíneződés övezhet. Súlyosabb esetekben a levelek a különböző levéleme- letekröl rendszertelenül hullani kezdenek. A lehullott levelek zöldek, látszólag egészségesek. E kórtünetek a növényeket ért hirtelen hőmérséklet-változás — lehűlés — következményeként lépnek fel. Mivel a fikusz a tartósan alacsony hőmérsékletet nem kedveli. ezért a növényeket ne tartsuk 12-15 C fok alatti hőmérsékleten. Kerüljük a hő- rrtprséklet gyors változtatását! A növények tartási helyének megváltoztatása előtt fokozatosan eddzük a növényeket az új körülményekhez! Az alsó levelek sárgulása. majd egymást követő gyors lehullása talajhiba vagy gyökérelhalás következménye is lehet. Ezért a íikuszt mint szobai növényt minden évben ültessük át nagyobb cserépbe, megfelelő talajba. Ha a növényt gondosan öntözzük (csak nagyon száraz levegő esetén, de nagyon óvatosan) talaját (lomb-, trágya és trá- gyás tőzeg talaj) műtrágyákkal az-az tápsókkal (2 g l vízben, hetenként egyszer) gazdagítjuk. úgy növényeink szépen, üdén fognak díszleni. Széles Csaba mezőgazdasági főiskola Fantasztikus üzenet — a címzett évmilliók múltán születik majd meg Ahogy a középkorban gondolták. Részlet Lurcat (francia festő) „Á tér meghódítása” című müvéből. A NASA felbocsátott a világűrbe egy lézerreflekto- ros műbolygót, amelynek segítségével 10 cm-es hibalehetőséggel meg lehet határozni a kontinensek elmozdulását. A műbolygó egyébként üzenetet is tartalmaz a távoli jövő földlakói számára. A 8,5 millió dolláros költséggel elkészített és világűrbe juttatott bolygó mintegy 50 évig üzemel, ezután a mikrometeoritok, valamint a Van Allen-övezet részecskéinek hatására lecsiszolódnak a prizmafelületek. A bolygó dinamikája azonban biztosítja, hogy az objektum mintegy 8 millió évig marad a világűrben, mindaddig, amíg a Hold—Nap okozta zavarok következtében a bolygó visz- sza nem hull a Földre. A tudósok remélik, hogy a műbolygó nem a tengerbe esik, és lesz még a Földön, aki megtalálja a rézhengert. Természetes, hogy ezt az alkalmat felhasználták arra, hogy üzenetet továbbítsanak a 8 millió év múlva élőknek. Az üzenetet valóban elhelyezték a műbolygóban. Az említett rézhenger két végére két azonos lemezt erősítettek (arra számítva, hogy a visszatéréskor legalább az egyik lemez megsérül.) Mindkét lemezbe bevésték a Föld három planiszférikus térképét és egy számokból álló binér nyelvet. Az üzenet kidolgozását Carl Sagan, a Cornell University csillagásza vállalta magára. Fent a bal oldalon ábrázolták a bolygót; jobbra a Nap jrörül forgó Földet felette egy 1-es számmal, amely az egységet, az egy évet jelöli. Az 1-es és a 0 jelöli a binér nyelv első tíz számát (1, 10, 11, 100, 101, 110 ...), amelyről feltételezik, hogy minden számítás legegyszerűbb és legegyetemesebb kifejezésmódja marad. Ezután következik a három térkép. A középső térképen a műbolygót ábrázolták, amelyet az Egyesült Államokból bocsátottak fel: ez a 0 pillanat, vagyis a mi korunk, s mellette a kontinensek jelenlegi helyzetét ábrázoló térkép látható. Felette egy másik térkép a múltat ábrázolja. Ezt a múltat 268 millió évben határozták meg, amelyet binérszámokkal írtak fel: az 1-est 28 nulla követi. A térképbe úgy rajzolták be a pangaiont, amilyen a permikorszakban lehetett ezelőtt 225 millió évvel, a jelenlegi kontinensek kialakulása kezdeten. Ezen a térképen Eurázsiát kivéve valamennyi kontinens egy tömböt alkot. Eurázsiáról vajmi keveset tudunk. Ezzel szemben bőséges ismeretekkel rendelkezünk arra vonatkozóan, ahogyan a két Amerika - elvált Afrikától. A kontinensek mozgása, amely több milliárd évvel ezelőtt kezdődött meg, napjainkban is tart. A Lageos műbolygó az az eszményi eszköz, amelynek segítségével pontosan mérhetjük az egyes kontinensek elmozdulásának sebességét és irányát. A kontinenseknek az elkövetkező néhány millió év folyamán várható elmozdulását ábrázolja a harmadik térképe, amelyen a Földre visszahulló bolygó látható. A Földre való visszatérés várható időpontját (8 millió 400 ezer év) binérszámokkal írták fel (az 1-est 23 nulla követi). Mindenképpen agyafúrt ötlet, hogy az igen távoli jövőben élő (emberi?) lények számára nem a földbe ássuk üzenetünket, hanem a világűrbe küldjük „palackpostánkat”. Minden bizonnyal a világűrben uralkodó hideg és vákuum a legjobb konzerváló szer. Ha az ember valóban meg akarja őrizni szellemi termékeinek nyomait, ha át akarja örökíteni a távoli jövőbe mindazt, amit megtanult és létrehozott, a legokosabb, ha összegyűjti a szükséges dokumentumokat, bezárja egy kapszulába és feljuttatja messze a világűrbe. Ha azután ez a „kozmikus palackposta” visszatér a Földre, megtalálójának — lehetséges, hogy ember lesz? — csak fel kell nyitnia és el kell olvasnia a kapszulamúzeumot. Eredményes halászat Eredményes volt a lehalászás 1976-ban az Alkotmány Halászati Termelőszövetkezetben. 320 tonna halat fogtak ki a szövetkezet megyei vízterületein. A mennyiség 70 százaléka első osztályú hal: többek közt ponty, harcsa, süllő volt. Összesen 800 mázsa halivadékot is tenyésztettek tavaly. A kifogott halat részben Budapesten. Miskolcon illetve a megyei boltokban értékesítették. ÚJDONSÁGOK, TUDOMÁNYOS KUTATÁSOK