Kelet-Magyarország, 1977. január (34. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-30 / 25. szám
1977. január 30. KELET-MAGYARORSZÁG 3 „REÁLIS LEHETŐSÉGE VAN ANNAK, HOGY AZ IPARSZERÜ RENDSZERBE VONT TERÜLET AZ ÁLLAMI GAZDASAGOK, TSZ-EK VONATKOZÁSÁBAN MINTEGY 4000 HEKTÁRRAL BŐVÜLJÖN.” (A megyei pártbizottság december 21-i határozatából.) Gumigyári eszmecsere Mit ér az ember, ha dolgozik? Mezőgazdasúgunk forradalma S ZABOLCS-SZATMÁRBAN a termelési RENDSZEREK keretében művelt terület nagysága 1976-ban meghaladta a 38 ezer hektárt. Mielőtt ennek jelentőségét elemeznénk, néhány mondat erejéig szükség van a történeti visszapillantásra. A Bábolnai Kukorica Termelési Rendszer 1970-ben Magyarországon elsőként 6000 hektáron 57,83 mázsás átlagtermést ért el. A rendszerhez 1974-ben már 225 ezer hektár terület tartozott (Szabolcs-Szatmárból 3260 hektár). A termelési rendszerek gyorsan és nagy területekre kiterjedve szaporodtak. Megalakult a szekszárdi, a bajai, a nádudvari, a mezőhegyesi és még számos más termelési rendszer. A IV. ötéves terv végére a kukorica, a cukorrépa, a búza, a napraforgó, a rizs, a burgonya, a lucerna és a gyeprendszer területe meghaladta a félmillió hektárt. Az iparszerű termelés 1976-ban országosan és a megyében is tovább fejlődött és fejlődik 1977-ben is. Mi történt és mi történik a mezőgazdaságban? A szakemberek így fogalmaznak: „Az ipar technikai forradalmát követi az élelmiszer-gazdaság tudományos-technikai, biológiai forradalma.” így igaz, de ebből nagyon keveset ért meg az, aki napjaink mezőgazdasági termelésének szerkezetét csak kevéssé ismeri. A technikának, a biológiának először is területre van szüksége; más szóval olyan nagy gazdaságokra, ahol a gépsorok, a korszerű növényvédelem eszközei (repülőgép) gazdaságosan üzemeltethetők. A területnövelés lehetséges módja, a koncentráció 2975 végére lényegében befejeződött. (Megyénkben 1976-ban — 1977-ben kismértékben, főleg a szakszövetkezetek tsz-szé alakulásával, egyesüléssel még folytatódott, folytatódik.) A koncentráció eredménye, hogy amíg 1961-ben 298 termelőszövetkezet, 51 szakszövetkezet és 16 állami gazdaság volt a megyében, 1976-ban már 146 termelőszövetkezet, 20 szakszövetkezet és 9 állami gazdaság. Termelőszövetkezetek esetében a terület 871 hektárról 2699 hektárra, állami gazdaságok esetében 2364 hektárról átlag 4104 hektárra növekedett. AZ ÚJ ÜZEMI TERÜLETNAGYSÁG le" hetőséget nyújt a táblásításra, a szakosodásra és nem utolsósorban az eszközök hatékony, gazdaságos kihasználására. Ez utóbbira jó példa: egy gépsor — amelynek értéke több millió forint — évente 1000- 1200 hektár szántására, művelésére, 600 hektár kukorica, 200 hektár búza, 100 hektár napraforgó betakarítására alkalmas. De ehhez 200-300 hektáros egybefüggő területek, egy kilométernél hosszabb táblák kellenek. A 240 lóerős Rába-Steiger vagy a 170 lóerős John Deere 20-30 hektáros területeken nem használható. (Ahol megtennék, nagyon ráfizetnének.) A táblásítás, a gépesítés, a megfelelő vetésszerkezet kialakítása nem olcsó mulatság. Csak lépésről lépésre szabad és lehet előre haladni. Imponáló például, hogy a ti- szadobi Táncsics Termelőszövetkezetben a rendszerben 1975-ben 52,5, a tiszavasvári Zöld Mezőben 58,4, a tarpa—gulács—tivada- ri Esze Tamás Tsz-ben 60 mázsa feletti átlagtermést értek el kukoricából. Rendszereredmény a 400 mázsás hektáronkénti cukorrépa, a 40 mázsás hektáronkénti búzatermés. De hát ehhez gépsorok és feltételek szükségesek. A tiszadobi Táncsics Termelő- szövetkezet négy gépsorának értéke közel 15 millió forint. Ha ennek csak a tizedré- szét is fizeti a belépéskor egy-egy termelő- szövetkezet, a fejlesztési alapot akkor is erősen leterheli. Ezért az iparszerű termelési rendszerek mellett nagy szerepük van az erők koncentrálásában a termelési társulásoknak. Termelési társulás 1976-ban 8600 hektáron volt a megyében. A lófogathoz képest az MTZ—50, a cséplőgéphez ,a kombájn nagy fejlődés, de a kombájnhoz és az MTZ-hez viszonyított gépsor — társulva a tudományos részekkel, kémiával, biológiával, üzem- és munkaszervezéssel — óriási lépés. Rövid távon megduplázódnak a termésátlagok és miinél inkább szilárdul a rendszertechnológiák végrehajtási fegyelme, úgy növekszik a termés meny- nyisége, javul a gazdaságosság, jövedelmezőség. A lehetőségek jók, a fokozatosság mellett a feltételek adottak. Több búzát, burgonyát, kukoricát, almát, dohányt és napraforgót a rendszerek, a társulások területi növelésével is lehet termelni. De úgy is, hogy javítjuk a rendszerek hatékonyságát, a gesztorgazdák és partnerüzemek kapcsolatát. A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG decem** bér 21-i határozata kimondja: „Reális lehetősége van annak, hogy az iparszerü rendszerbe vont terület az állami gazdaságok, tsz-ek vonatkozásában mintegy 4000 hektárral bővüljön.” Ehhez hozzátehetjük; annak is reális lehetősége van, hogy a rendszertechnológiák jobb adaptálásával, a technológiák szigorú megtartásával, ésszerű fajtaváltással a hozamokat növeljük. Megoldásra vár más probléma is. A ráfordítási költségek — ha azonos is a termésnagyság — nagyon eltérők. Gyakran nem az időjárás, vagy eszközhiány az oka a jövedelmezőségi szint csökkenésének, esetleg a veszteségnek, hanem a hozzá nem értés. A Rába-Steiger és a hozzá kapcsolódó gépsor, vagy más technikai lánc kezelése semmivel sem kíván kevesebb szakmai hozzáértést attól, mint amennyit egy ipari üzem drága célgépe. Ha oda technikus kell, vagy jól képett szakember, akkor ide is képzett szakember szükséges. Még nem történt nagy mulasztás, mert például a tiszadobi Táncsics Tsz-ből három év alatt 9 műszaki vezető és 60 fizikai állományú dolgozó vett részt speciális továbbképzésben. Tarpán 10 ezer órát üzemelt a John Deere nagyjavítás nélkül, és ez jórészt a jól képzett traktoros érdeme. (Természetesen az sem mindegy, hogy egy gép miként üzemel 10 ezer órát és mennyi idő alatt.) Egyszóval a szakemberképzés is fontos része a rendszergazdálkodásnak és ebben nemcsak lehet, de szükséges is az előrelépés. AZ IPARSZERÜ TERMELÉSI REND” SZEREK viszonylag rövid idő alatt nagy területeket hódítva meghatározó jelentőségre tettek szert. Az integrációs folyamat előnye és haszna a társadalmi termelésben már bizonyított, de nagyon sokat kell még azért dolgozni, hogy ezt a lehetőséget teljesen a javunkra fordítsuk. Seres Ernő \emrég múlt három éve, hogy hetedmagammal _____ írásban megállapodtunk Tabajdi T. Tivadar építési vállalkozóval egy hétlakásos társasház felépítésére. T. T. T. a szerződés értelmében előre megkapta a lakások árának felét, egyenként kétszázezer forintot, azzal a kikötésessel, hogy az összeg másik felét kulcsátadáskor tartozunk kifizetni. Két héttel ezelőtt a vállalkozó az építkezés színhelyén, a Császármorzsa utcában végre megtartotta a kulcsátadási ünnepséget. Nagyon szép, mondhatni felemelő volt a kis rendezvény. T. T. T. rövid, de lendületes beszédben vázolta az építkezéssel járó nehézségeket, a munkaerőhiányt és az anyagbeszerzési gondokat, amelyeken azonban erős akarattal úrrá lehet lenni. A beszéd elhangzása után a vállalkozó felesége kenyérrel és sóval vendégelt meg bennünket; az ünnepség fénypontja azonban kétségkívül az volt, amikor a házaspár kislánya, a hétéves Eleonórácska egy bársonyhuzatú kispárnán egyenként átnyújtotta nekünk, építtetőknek a lakáskulcsokat. Társaim a lakójelöltek közül többen a meghatottságtól könnyeztek, később pedig már kivétel nélkül mindnyájan sírtunk, de akkor már nem a meghatottságtól. Ugyanis a vállalkozó felszólított bennünket a hátralékos kétszázezer forintok kifizetésére, tekintve, hogy a kulcsátadás megtörtént. A lakáskulcsokat valóban megkaptuk, csak az a baj, hogy egyelőre nincs velük mit nyitni, mert némi alapozási munkán kívül a társasházból még semmi nem készült el, így nemhogy ajtót, de még egy szál téglafalat se találtunk a helyszínen. A pénz kifizetését ezek után egyöntetűen megtagadtuk. T. T. T. most szerződésszegés miatt perrel fenyegetőzik. Sajnos, takarékossági okokból annak idején a vállalkozó által készített szerződést ügyvédnek nem mutattuk meg. Mégis úgy véljük, hogy a kulcs átadása csak üres formaság, ha nincs vele mit nyitni. Azért is állok a nyilvánosság elé esetünkkel, hogy jogilag képzett szakemberek hozzászólását kérjem: kinek az oldalán van az igazság ebben a rendkívül bonyolult ügyben? Heves Ferenc II A megszólalók egy olyan nemzedékhez tartoznak, akik élményeiket, tapasztalataikat az elmúlt egy-két évtizedben szerezték. Őszinte igenlői és munkásai a szocializmusnak. Ismereteik kontrollja: szembesítik az elméletet a mindennapok gyakorlatával. Ezért érdekes, mi a véleményük arról: korunkban vajon mindig a végzett munka az ember értékmérője? — Jó lenne, ha ez általánosnak volna mondható — felel Mikulás Ferencné, a kerékpártömlő üzem szocialista brigádvezetője. Ha csak a saját példámat idézem, akkor jó. Segédmunkásnak kerültem ide kilenc éve, s csak a munkámnak köszönhetem, hogy ma csoportvezető is vagyok. Otthon, Sé- myőn az emberek ha becsülnek, hát az azért van, mert Hidegkúti: Tisztázzuk az alapfogalmakat. amit hallanak arról, amit dolgozom, erre készteti őket. De van példa arra is, hogy nem mindig ez a mérce. — Arra sosem vállalkoznék, valakinek a munkáját úgy nézzem, hogy az szakmailag milyen. Mert például azt eldönteni, hogy az üzemorvosunk mit tud, nem az én dolgom — nyilatkozik Becser Emil művezető. De valakit értékelni csak úgy tudok, ha meggyőződök arról: képességei szerint azt nyújtja-e, amire képes. — Szerintem féligazság csak — kezdi gondolatait Tolnai József tmk-lakatos —, hogy a munka kizárólagos megítélés alapja lehet. Mert mit ér egy kiváló munkás, aki otthon veri mondjuk a feleségét? Több kell, a munka és az emberi magatartás kettőssége adhat jó eredményt. — Látni bőven olyat, hogy emberek felelős beosztásban vannak, holott tudvalevő, hogy akadályozzák a fejlődést. Vannak kallódó tehetségek — itt a gyárban is —, akik jó munkáját inem veszik észre. Létezik egyféle hierarchia is, aminek a rendje nem pontosan a munka értékét fejezi ki — vélekedik Gáspár Ferenc főművezető. Hidegkúti László osztály- vezető szintén saját példával igazolja, hogy az előrejutása csak a munkán múlott. — Sosem szabad elfelejteni, hogy az ember honnan eszi a kenyeret. S ha valaki a munka során betart, azt nem szabad annyiban hagyni. Én is becsülöm az ész és értelem meglétét, de csak addig, amíg a jó felé, és nem az ügyeskedés érdekében hat. A gumigyári beszélgetés során mind szenvedélyesebbek lettek a vélemények, s egyre-másra sorakoztak az érvek. Szereplőink ismertek, ám folytatódjék a beszélgetés pergőbben, s mind jobban a lényeg felé közeledvén. Annyit itt el kell mondani: nem lesz végérvényes következtetés. — Az emberek önítélete sem pontos sokszor. Nálam is előfordul, hogy éppen Becser: Az elv érvényesítése rajtunk múlik. azok beszélnek arról; „köny- nyű azoknak, akik közel vannak a tűzhöz”, akik elég keveset tesznek. Embereket gyakorta azért nem vesznek észre, mert csak dolgoznak, s nem marad idejük, hogy jól eladják magukat. — Volt eset, amikor valaki megkapta az ötszáz forintos fizetésemelésről szóló papírt. A következő pillanatban a kérdése az volt: karácsonyra nem lesz valami kis prémium? Úgy kétezer körül kellene... Az esetben az a szomorú, hogy a béremelést humánus okokból kapta, s nem a munkája miatt. Attól elmaradt volna. Talán Tolnai vetette fel: — Nem jó érzés, ha a munkás úgy látja: alárendeltje az alkalmazottnak. Márpedig kicsit úgy fest, hogy az íróasztal sokak számára emelvény. A munkás teljesítménye mindig mérhető. Az alkalmazotté nem. — Van bizonyos tekintélyi megítélés — folytatják. Bár a jó munkás, az, aki biztos Gáspár: Kiderül, ha valaki kilóg a sorból. — Én azt hiszem — mondja Hidegkúti — valahol a párt-alapszervezetekben kellene kezdeni a jobb munkát. Mert ahhoz, hogy a megítélés valóban reális legyen, ahhoz nemcsak beszélni kell arról, hogy hatalom, munkáshatalom, miénk, munka satöbbi. A tisztázott alapfogalmak után várható el, hogy érvényesüljön. az a kontroll, ami a hatalom megnyilvánulása. — És itt máris áttévedünk egy másik területre — fűzi a szót Gáspár Ferenc. Üzemi demokratizmusról, szókimondásról, de elviről, csak akkor lehet beszélni, ha a munka, az elvégzett kötelesség áll mögötte. Mert a szó fedezete is csak a munka lehet, nem valaki beosztása. — Tudja, az ember a boltban és a buszmegállóban sokat hall — mondja Miku- lásné. így aztán ezt meg- toldhatom egy sényői példával. Sokan szidják a tsz-t, Mikulásné: Mindent a munkámnak köszönhetek. hogy így, meg úgy, hogy kicsi a pénz. A hangoskodók azonban éppen azok, akik kevés köztiszteletnek örvendenek. Hogy van az mégis, hogy messze hangzik azok kiabálása, akik éppenhogy csak dolgozgatnak? Persze, aki dolgozik, az nem ér rá beszélni... — Nem érzek különösebb ellentétet idősek és fiatalok között. De valahogy mégis érthetetlen, hogy valaki hajdanvolt érdemekből akar élni. Itt is van néhány „kerítésépítő” — alapító —, aki azóta se csinál semmit. De van. Sőt, jól megvan. — Én viszont jónak tartom, hogy egy rohamosan fejlődő gyárban, mint a miénk, egyre több fiatal van a vezetők, középvezetők között. Mi csak a jó teljesítményt, a maximális odaadással végzett munkát tudjuk értékelni. Talán azért, mert tőlünk ezt követelik. — Mi is hiszünk abban, hogy az előrehaladás lépcsője csak a munka. Vannak persze bőven, akik itt is úgy vélik, „kizsugázzák” vagy „kidákózzák”, most a billiárd ugyanis a divat, maguknak a jobb helyet. Biztos, másutt is van ilyen, látunk példákat a környezetben is. De hogy ez tartós legyen, nos ebben nem hiszek. — Akkor van baj, ha mi munkások mástól várjuk, hogy a munka legyen általánosan az emberi megítélés alapja — mondja Becser. Rajtunk múlik ez végső soron. És érvényesítése nemcsak a munkapad mellett történik. Pontosabban ne csak ott történjék ... Tolnai: Munka és magatartás. Ez dönt. (Hammel József felvételei) a dolgában, azt kevéssé érdekli, kinek milyen címe, foglalkozása és beosztása van. Se a gyárban, se azon kívül. A munkája és magatartása azonban meghatározó. És itt tegyünk három pontot. Mint olyan valami végére, ami folyamat. Amit nem old meg egy beszélgetés, egy vita, egy termelési tanácskozás, egy taggyűlés. Nyílt eszű, és okos- szavú munkásokon a megoldás sora. Rájuk figyelni része annak a szolgálatnak, amit a párt ró politikai és gazdasági vezetőkre. Bürget Lajos
