Kelet-Magyarország, 1977. január (34. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-05 / 3. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1977. január 5. Carter az Egyesült államokban szeretne találkozni Leonyid Brezsnyevvel Amerikai levelünk A sörissza Billy veresége N apokon át bizonytalan kimenetelűnek tűnő, kiélezett választási küzdelem dőlt el a közelmúltban Georgia állam egyik kis falujában, Plainsben. Az ország, a világ talán soha nem szerez tudomást a nemes hatalmi versengésről, ha a helyszín történetesen nem az Egyesült Államok 39. elnökévé választott Jimmy Carter szülőfaluja és az egyik versengő nem az ő öccse, Billy Carter. A tét nagy volt: ki legyen a következő két évre a kevesebb, mint 700 lakosú falu vezetője, ahogy itt mondják, polgármestere. Maradjon az eddigi polgár- mester, Blanton, vagy cseréljék fel Billy Carterral. Egyesek Jimmy győzelme után Billy indulásával egy újabb nagy amerikai uralkodó dinasztia körvonalait vélték kibontakozni. Billy‘ két évvel ezelőtt már rohamot indított a polgármesteri tisztért, de akkor hat szavazattal alulmaradt Blantonnal szemben. Ügy tűnt, most elérkezett az idő és Jimmy országos győzelmének dicsfényében köny- nyen sikerre viheti saját ügyét. De azért nem becsülte le ellenfelét, mert tudatában volt, hogy Blantonnak komoly bázisai vannak a 266 szavazásra jogosult plainsi polgár között. Először is, ő a hatalmon lévő polgármester. Irodája persze nem egy nyüzsgő hivatal, a teendőkkel nem sok dolga akad, ami abból is kiderül, hogy a 80 kilométerre lévő Albany város repülőterén dolgozik, mint a le- és felszállásokat ellenőrző alkalmazott. Hivatali ügyeit esténként és hét végén gyakorolja otthoni mesterségével összekapcsolva: ő ugyanis a falu egyetlen borbélya. Ebben a minőségben a szavazók jelentős részének fejét gondozva gyakorolja politikai befolyását. Melyik szavazó merne neki ellent mondani, amikor ollóval vagy borotvával hadonászik a füle körül? De Billy harci pozíciói se voltak álábbvalók. Először is, ő vezeti a Carter család — most már több ezer holdas — földimogyoró farmját és végzi a környéken, termelt mogyoró felvásárlását. Itt persze — a rossz mérésekkel — ádáz ellenségeket is gyűjthet. A leghatásosabb választási bázisát azonban a falu közepén lévő benzinkút jelentette, amely az ő tulajdonában van és saját kezelése alatt áll. A benzinkút vonzerejét azonban nem is a benzin, hanem a hozzá tartozó kis irodaépület adja, ahol Billy sört is árusít. Billy a falu határán túl is jól ismert sörivó és tréfamester hírében áll. Több évvel ezelőtt, mikor beválasztották a falu tanácsába, kiharcolta a régi söreladási tilalom megszüntetését és biztosította a maga részére a söreladási engedélyt. Itt, a benzinkúton a söröskannák mellett ütötte fel választási kampányának központját, ide jártak kampánysegédei hideg sör melletti fontos tanácskozásokra. A falunak jelentősebb ügye nem lévén, vagy a súlyos problémákat eltakarandó, a választási kampány központi kérdése a karácsonyfa körül összpontosult. Blanton, a hivatalban lévő polgármester, aki ugyancsak nem jár a szomszédba ravaszságért, győzelmi esélyeinek táplálására, egyik éjjel titokban nagyméretű műanyag karácsonyfát állított fel a falu egyetlen terén. Billy ellenakciója nem váratott magára: azonnal aláírásgyűjtésbe kezdett a műanyag karácsonyfa eltávolítására s ígérte, ha győz, még a győzelem napjának estéjén igazi és nagyobb fenyőfát hoz helyébe. A választás napjára feltöltötte sörkészletét. A benzinkúton több sör volt, mint benzin. Kérdezték tőle, a győzelmi ünnepre készül? — Ünnepelni fogunk — mondta egykedvűen, — vagy győzelmet, vagy vereséget. A szavazatok összeszámlálásánál kiderült, hogy a választópolgárokra a borbély volt nagyobb hatással, így — 90:71 arányú győzelemmel — Blanton maradt Plains polgármestere. J immy, az elnök választási főhadiszállásán kereste fel Billyt, hogy vigasztalja. De ő szemmel láthatóan nem szorult vigasztalásra, mert söröskannával a kezében ott állt a benzinkút előtt és nyilatkozott az újságíróknak: — Rendes ember a polgármester, gratulálok győzelméhez, de soha nem fogok vele hajat vágatni. Ezek után szószerint nem idézhető közvetlenséggel nyilatkozott az őt cserben hagyókról, sajnálatát fejezte ki, hogy nem teljesítheti a karácsonyfával kapcsolatos ígéretét. De — mint mondta —, hogy nyugta ne legyen a győztesnek, ígéri, hogy a következő alkalommal keményebb választási csatát fog vezetni a tisztség elnyeréséért. S a szükséges nyomaték kedvéért egyhajtásra kihörpintette maradék sörét. Plains, 1977. január JC&oátu 3iMán Házkutatás szovjetellenes személyeknél Táplálék a sovány oroszlánnak Az oroszlán úgy él az ember képzeletében, mint rettegett, királyi vad, amely játszi könnyedséggel maga gondoskodik táplálékáról — természetesen úgy, hogy megeszi a gyengébbeket. Nem is olyan régen ezt tette a brit oroszlán is, amely bizony most egyre soványabb. Pénzügyi bordái olyan mértékben látszanak ki, hogy vitathatatlanul külső táplálásra szorul. Aligha túlzás az az állítás, hogy a tőkés világ legutóbbi, elhúzódó válságjelenségei nyomán — talán az olasz lírán kívül — az angol font sterling gyengélkedik a legjobban. A nemzetközi valutaalap, amely elméletben ugyan az ENSZ égisze alatt működik, gyakorlatilag azonban a nagy tőkésországok külön bejáratú szervezete, érthető gazdasági és politikai okokból már többször próbálta megtámogatni a pilledt oroszlánt A mostani hitel a legnagyobb az alap történetében: 3,9 milliárd dollár. A feltételek enyhén szólva megalázó egy olyan országra nézve, amely elméletben ma is a nagyhatalmak közé számít: az alap szigorúan ellenőrzi a hitel felhasználását és nem titkolja, hogy „ha kell”, beleszól London bel- és gazdaság- politikájába. A csaknem négymilliárd dollár nyilván injekciót jelent, tüneti kezelést, de magát a betegséget aligha gyógyíthatja meg. A betegség ebben a számtalan áruból importra szoruló országban a gazdasági struktúra elavultsága. Ezen kellene változtatni a gyógyuláshoz, ami csak az export sikeres növelése lehetne. A világegyetem igen nagy rejtélyének számítanak a kvazarok. A csillagászok 1963-ban fedezték fel a kva- zarokat, amelyeknek „összeegyeztethetetlen” tulajdonságai valósággal meghökkentették őket. Azóta már a második évtizedben járunk, de a teoretikusok mind a mai napig nem tudták e jelenség megbízható modelljét kialakítani. Milyen „összeegyeztethetet- lenség” hökkentette meg a tudósokat? A kvazar, amely még a legnagyobb teleszkópokkal nézve is különálló, morzsányi pontnak tűnik az égbolton, százszorta annyi fényt sugároz ki, mint galaktikánk mind a 150 milliárd csillaga együttvéve! Ugyanekkor ez a kozmikus méretekben elenyészően kicsi „szentjánosbogárka” az energia valóságos óceánját ömleszti ki, a rádiókisugárzások tartományában is ugyanannyit, mint a Hattyú—A, ez az irdatlan rádiógalaktika. A távolságmérésekből kitűnt, hogy ezek a rejtélyes objektumok a megfigyelhető világegyetem legszélén vannak (a New Scientist című lap nemrégi jelentése szerint az amerikai tudósok felfedeztek egy olyan kvazart, amely 22 milliárd fényévnyire van!) Amikor pedig a ra- diointerferrometria módszerével megmérték a kvarza- rok egyikének átmérőjét, kiderült, hogy az nem nagyobb a mi naprendszerünknél. James Carter, az Egyesült Államok megválasztott elnökké a Times Recorder című ■Vidéki lapnak adott interjújában legfontosabb feladatának minősítette, hogy „minden tőle telhetőt megtegyen” a világbéke megszilárdításáért, a nemzetközi válsághelyzet enyhítéséért. A megválasztott elnök fontos törekvései közé sorolta azt is. hogy helyreállítása az amerikaiaknak a kormányukba vetett bizalmát. A Szovjetunió Állami Árbizottsága kedden közzétette az egyes árufajták és szolgáltatások fogyasztói árában és díjában végrehajtott változtatásokat. Egyes áruk ára 5—25 százalékkal csökkent. Folyó év január 5-től kezdve 10—25 százalékkal olcsóbbak egyes fajta kötszövött készítmények, fehérneműk és női cipők. A gyógyszerek ára 5 százalékkal csökken. Csökkent a hűtőszekrények ára — átlagosan 12 százalékkal — a porszívóké 15 százalékkal, a különböző típusú magnetofonoké 20 százalékkal, valamint az első osztályú Horizont típusú tv-készüléke- ké 17 százalékkal. Az igen kelendő villanyborotva ára 20 százalékkal csökkent. Ginzburg és Ozemoj az új hipotézis felállítói a SZUTA Fizikai Intézetében rendezett konferencián felszólalva, leegyszerűsített formában, az alábbiakat fejtették ki. A galaktikák csillagmilli- árdjai az evolúció során gázt bocsátanak ki, amely a gravitáció hatására mindenfelől a galaktika központja felé törekszik. Mintegy százmillió év folyamán ebből az építőanyagból olyan gigantikus testnek kell kialakulnia, amelynek tömege egymilli- árd Nap tömegével egyenlő. Ez a naprendszer-méretű szupercsillag forog és erős mágneses tere van. (E két tulajdonság nélkül, mint ahogy ez Jakov Zeldovics akadémikus számításaiból kitűnik, az ilyen masztodon a kvazarokra jellemző kisugárzás rendszerében mindössze tíz évig élne.) Ezért nevezték el ezt a szokatlan testet magnetoidnak vagy ro- tátomak. Hogyan konstruálta meg a természet a rotátort, amely oly hosszú ideig képes hatalmas energiahulámokkal elárasztani a világegyetemet? Ez a „szerkezet” természetesen bonyolultan működik, ezért csupán az általános eszméjéről szólunk. A rotá- tormagnetoid mágneses terének tengelye nem esik egybe forgási tengelyével. (Némi szöget alkotnak egymással.) A forgási labilitás következtében a test egyenlítőjéről lefut a plazma, amely a szupercsillag mágneses-dipól sugárzásának övezetébe kerülve, fényseJames Carter nyilatkozatában megismételte azt a korábbi kijelentését, hogy üdvözölné az Egyesült Államok és a Szovjetunió legmagasabb rangú vezetőinek csúcstalálkozóját. Kijelentette, kész arra, hogy tisztségének átvétele után hamarosan találkozzék Leonyid Brezsnyevvel, és más országok vezetőivel, „lehetőleg az Egyesült Államok területén”. Ezzel egyidejűleg emelkedett egyes, nem mindennapi szükségletet kielégítő áruk ára. Ilyenek a szőnyegek, a nyersselyem anyagok és a kristályok. Egyes — gazdag kiállítású — könyvek ára is emelkedett. Ezzel szemben a gyer- mekönyvek, a tankönyvek és a politikai irodalmi művek ára változatlan maradt. Annak érdekében, hogy megszüntessék egyes szállító- eszközök veszteséges üzemeltetését és javítsák a lakosságnak nyújtott szolgáltatásokat, ez év április 1-től új taxi és repülőgép-viteldíjakat vezetnek be, az 1977. évi hajózási idény kezdetétől pedig emelkedik a tengeri és folyami hajózás viteldíja. besség körüli sebességre gyorsul fel és a mágneses térben lefékeződve fantasztikus erősségű elektromágneses hullámokat kezd kibocsátani. A pulzár fergeteges tevékenységének ez az időszaka körülbelül egymillió évig tart. S ezután egy sor fizikai folyamat következtében (e folyamatokat a Ginzburg— Ozemoj modell szabatosan leírja) a kvazar energiaforrásai kimerülnek, ő maga kihuny. Testét a centrifugális erők koronggá lapítják, amelyben a fizikai feltételek irdatlan erejű termonukleáris robbanást váltanak ki. A kvazar anyaga szétrepül a galaktikában, aztán pedig... Aztán a kvazar építésének új százmillió éves periódusa következik, s minden megismétlődik. A világegyetem legbámulatosabb objektumainak felfedezése óta lényegében első ízben a szovjet asztrofiziku- soknak ez a modellje ad magyarázatot a kvazarok összeegyeztethetetlennek tűnő sajátosságaira. Befejezésül megjegyezzük, hogy távolról sem akadémikus érdeklődés szülte a tudósoknak azt a vágyát, hogy megfejtsék a kozmosznak ezeket a titkait. Egyáltalán nincs kizárva, hogy azt , az eredeti elgondolást, amely megmagyarázza a kvazar energiafejlesztési mechanizmusát, előbb-utóbb — mégha miniatűr méretekben is — a mérnökök megvalósítják itt a földön... Oleg Boriszov TELEX... FROSINONE: A Strada de Sole autópálya Róma és Nápoly közötti szakaszán kedden hajnalban egymásnak rohant 20 gépkocsi. Az első jelentések szerint legkevesebb kilenc ember meghalt és huszonegyen súlyosan megsebesültek. WASHINGTON: öt munkanélküli fagyott meg a múlt héten Detroitban — jelentette a Peoplés World című lap. A több hétig tar*- tott hideg időszakban Észak- Amerika több államában szinte mindennap találtak az utcákon megfagyott embereket. AMMAN: A közel-keleti béke csak akkor valósulhat meg, ha az összes megszállt arab területekről kivonják az izraeli csapatokat és lehetővé teszik, hogy a palesztin arab nép maga határozzon sorsáról — jelentette ki Husszein jordá- niai király egy Ammanban látogatáson lévő norvég parlamenti delegáció előtt. A jordániai király reményét fejezte ki, hogy az idei év a közel-keleti béke helyreállítását célzó intenzív diplomáciai lépések éve lesz. PEKING: Kedden este befejeződött Ziaur Rahman Kínában tett látogatásának pekingi, hivatalos fele. A bangladesi belügyminiszter az általa adott díszvacsorán közölte, hogy a két ország képviselői aláírták az első kínai—bangladesi gazdasági és műszaki együttműködési megállapodást, valamint a kereskedelmet és a fizetést szabályozó jegyzőkönyvet. Ziaur Rahmant kedden fogadta Hua Kuo-feng. a KKP KB elnöke, az államtanács elnöke. KAIRÓ: Kairó egyik külvárosában egy zsúfolt vonat lépcsőjén utazók közül sokakat lesodort egy szembe jövő szerelvény. Kilenc ember meghalt, öt másik megsebesült — közölte a rendőrség. MADRID: Barcelona kormányzója betiltott egy keddre szervezett nagygyűlést. A Katalán Egyesült Szocialista Párt által szervezett megmozduláson részt vett volna Santiago Carrillo. a Spanyol Kommunista Párt főtitkára is. A tüntetéshez a város polgármestere előzőleg már jóváhagyását adta. A spanyol rendőrség hétfőn este erőszakkal oszlatott fel egy tüntetést az ország nyugati részében lévő Ber- meo városában. A tüntetők a város egyik temploma előtt gyűltek 'össze, hogy támogatásukról biztosítsák a templomban éhségsztrájkot folytató fiatalok követeléseit. A 18 fiatal a politikai foglyok azonnali szabadon bocsátásáért kezdett éhségsztrájkot. NEW YORK: Az amerikai ápolónők 38 százaléka nem szeretne beteg lenni saját kórházában. A Nursing—77 Magazin januári számában közölte egy tavaly végzett felmérés eredményeit. Tíezer ápolónőt kérdeztek meg. Túlnyomó többségük véleménye szerint a sok adminisztratív munka és egyéb kötelezettségek akadályozzák a betegek gondozását. Arra a kérdésre, találkoztak-e olyan halálesettel, amelyet véleményük szerint az orvosok felelőssége okozott, 42 százalékuk „igennel” válaszolt. A nörszök 17 százaléka elismerte: tudnak olyan halálesetekről, amelyekért az ápolónők hibáztathatok. Mint a TASZSZ munkatársának tudomására hozták. a moszkvai városi ügyészség vezető ügyészének házkutatási parancsa alapján kedden házkutatást tartottak J. Orlov, A. Ginszburg, és la. Alekszejeva lakásán. Ezek a törvényellenes cselekedeteket elkövető személyek nem rendelkeznek meghatározott foglalkozással. Nem munkával szerzett pénzből élnek és olyan tevékenységet fejtenek ki, amely ellentétben áll a szovjet törvényekkel. A házkutatás során olyan anyagokat foglaltak le, amelyek arról tanúskodnak, hogy a szóban forgó személyek közvetlen kapcsolatban állnak a Nyugat-Németországban tevékenykedő úgynevezett népi munkásszövetséggel. Kiderült, hogy ezek a személyek e szovjetellenes szervezet utasításai alapján tevékenykedtek. A szervezet mögött, mint ismeretes, néhány nyugati ország felderítő szolgálata áll. Közvetlen bizonyítékok vannak arra, hogy a szovjetellenes tevékenységet kifejtő személyek szolgálatait külföldi valutával honorálták. Megkezdte munkáját az amerikai kongresszus Kedden ült össze először az demokrata és 143 republiká- Egyesült Államok november nus, a szenátusban 62 de- 2-án újjáválasztott törvény- mokrata és 38 republikánus hozó testületé. Carter elnök a foglal helyet. A kormányzó kongresszus mindkét házában párt így nagyobb többséggel szilárd többségre támaszkod- rendelkezik, mint a korábbi hat: a képviselőházban 292 demokrata kormányok. Szovjet élet A világegyetem „szörnyszülöttének“ titka Vitalij Ginzburg akadémikus, szovjet fizikus és Leonyid Ozemoj^ a fizikai-matematikai tudományok doktora új gondolatot vetett fel, megbízható értelmezést adott a világmindenség legtitokzatosabb objektumai, a kvazarok fizikai lényegéről. Árváltozások a Szovjetunióban