Kelet-Magyarország, 1977. január (34. évfolyam, 1-25. szám)

1977-01-25 / 20. szám

1977. január 25. KELET-MAGYARORSZÁG 3 y Kelet Rhgyvorszig | KÉPEK | Révész Géza (1902-1977) Mély megrendüléssel és fáj­dalommal tudatjuk, hogy hosz- szan tartó, súlyos betegség után január 22-én elhunyt Révész Gé­za elvtárs, pártunk Központi Bi­zottságának tagja, a magyar és a nemzetközi forradalmi mun­kásmozgalom régi, kiemelkedő személyisége, vezérezredes, nyu­galmazott honvédelmi miniszter, volt országgyűlési képviselő, népköztársaságunk volt varsói, illetőleg moszkvai nagykövete, aki az MSZBT alelnöke volt hosszú ideig. Révész Géza elvtárs temetése január 28-án (pénteken) 14 óra­kor, katonai tiszteletadással lesz a Mező Imre úti temető munkás- mozgalmi panteonjában. Elhunyt elvtársunk barátai, elvtársai, volt munkatársai, har­costársai és tisztelői 13 órától ró­hatják le kegyeletüket a ravatal­nál. A Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottsága, a Honvédelmi Minisztérium, a Külügyminisztérium, a Magyar Partizán Szövetség. JUBILÁLÓ BÉLYEGGYŰJTŐK KIÁL- bélyegek. Az ifjúsági szakkör tevékenysé- LfTÁSA. Húsz évvel ezelőtt alakult meg Vá- gét már külföldi sikerek is fémjelzik. Az sárosnaményban a felnőtt bélyeggyűjtők kö- NDK-ban, Luxemburgban és Norvégiában re és 15 éve működik az ifjúsági szakkör. III., Svédországban II. helyezést szereztek, Az ebből az alkalomból rendezett, a járási Bulgáriában aranyérmet kaptak. Elismerés­művelődési központban január 30-ig nyitva ben részesültek a párizsi és lengyelországi tartó kiállításon az utóbbi évek magyar bé- ifjúsági kiállításon is. A kép a vásárosna- lyegeinek bemutatása mellett a gyűjtés más ményi kiállítás megnyitóján készült. (JMK területeire is bepillantást nyújtanak: mint fotószakkör felv.) például a festményeket és sportot bemutató Hangverseny az iskolában Január 26-án 17 órai kez­dettel hangversenyt rendez a nyíregyházi 4-es számú álta­lános iskola. Az iskola dísz­termében sorra kerülő hang­versenyen közreműködnek: Csíki Edit, T. Hunyadi Vik­tória, Szitha Miklósné. Geb- ri József, Bálint József. Ka- cári István, Nadzon Gusztáv és Szabó Dénes. Hunkásőrgyűlés Nyíregyházán A munkásőrség megyei pa­rancsnoksága törzsének és közvetlen szakalegységeinek tagjai január 23-án tartották ünnepi egy»éggyűlésüket. Megemlékeztek az alapító munkásőrökről, összefoglal­ták a két évtized munkáját, majd kitüntetések átadására került sor. Az eseményen részt vett Tári Gyula, a me­gyei pártbizottság osztályve­zető helyettese, László And­rás, a megyei tanács általá­nos elnökhelyettese, Nagy László, a KISZ megyei bi­zottságának első titkára. Ballai István, a munkás­őrség megyei parancsnoka beszéde elején köszöntötte az alapítókat. A parancsnok el­A zöldség-gyümölcs ellátásról — A kisiparosok munkájáról — A lakásfelújításokról Ülést tartott a Nyíregyházi Városi Tanács V. B. Hétfőn Nyíregyházán ülést tartott a városi tanács vég­rehajtó bizottsága. Elsőként a kisiparosok tevékenysé­gének ellenőrzéséről számolt be a termelésellátás-felügye­leti osztály vezetője. A be­számoló átfogó képet adott a megyeszékhely szolgáltatá­sának helyzetéről, a város te­rületén működő 528 kisiparos munkájáról. A kisiparosok munkájának ellenőrzéséről szólva a beszá­moló kiemelte: évente 230 kisiparosnál végeznek átfogó vizsgálatot, amelyek hatásá­ra csökken a visszaélések szá­ma. Az ellenőrzéseken kívül 160 esetben vizsgálták az ipar gyakorlásával járó kötele­zettségek megtartását. A vizsgálatok alapján olyan tapasztalatok szűrhetők le, hogy a kisiparosok egy része elhanyagolja a lakossági szolgáltatást, s a termékeit vásárokon, illetve piacon hozza forgalomba. Ennek megakadályozására tavaly óta cipész, asztalos, szabó, kárpitos és kádár szakmák­ban olyan működési enge­délyt adnak az ipart váltani szándékozóknak, amelyekkel piaci árusítást végezni nem lehet. A végrehajtó bizottság ezt követően megvitatta a város zöldség-, gyümölcsellátásá­nak javítását célzó feladat­tervet. A beszámolóban ki­emelték, hogy Nyíregyháza 3 termelőszövetkezetében — a Ságváriban, a Dózsában és Jókaiban — a IV. ötéves terv ideje alatt évről évre nőtt a zöldségfélék vetésterülete, ennek ellenére még a 9 szá­zalékot sem érte el a megye- székhely lakóinak ellátására adott zöldségmennyiség. A fogyasztás ugyanakkor je­lentősen emelkedett és 1980- ra a zöldségfélékből 90 kiló, gyümölcsből 89 kiló, burgo­nyából 72 kiló lesz várható­an az egy lakosra jutó fo­gyasztás mennyisége. Ez a növekedés indokolja, hogy a város és környéké­nek termelőszövetkezetei, szakszövetkezetei tovább nö­veljék a zöldségtermő terü­letet. Továbbra is jelentős fel­adata lesz a MÉK-nek, az ÁFÉSZ-nek, a konzervgyár­nak, az élelmiszer kiskeres­kedelmi vállalatnak és a pia­ci irodának az ellátás javí­tásában. A végrehajtó bizottság jó­váhagyta az idén felújításra kerülő tanácsi lakások cím­jegyzékét. Ezek szerint 1977- ben 9 épület 64 lakásának felújítására 4 milliót költe­nek, egy épület 7 lakásában pedig korszerűsítik a fűtést. Mit okoz az időjárás? Nincs belvízveszély Készenlét az egészségügynél mondta: a foglalkozások 65— 70 százalékára szabad ide­jükben járnak el a munkás­őrök. Az alapítók mögé szá­mos fiatal sorakozott, ma a megyei állomány egynegyede 30 éven aluli. A munkás­őröktől továbbra is példa­mutató munkát várnak, a parancsnokság szeretné, ha szervezői lennének a csepeli felhíváshoz való csatlako­zásnak. A Hgza Szolgálatáért Ér­demérem ezüst fokozatával tüntették ki Kiss János mun. kásőrt, a kitüntetés bronz fokozatát kapta Baracsi Jenő és Monyók Mihály munkás­őr. Jó munkájukért többen kaptak különböző kitünte­tést. Vasárnap országszerte lassú, átmeneti felmelegedés kezdő­dött, amely* elérte Szabolcs- Szatmár megyét is. Hétfőn reg­gel a nyíregyházi meteorológiai állomáson 0 Celsius-fokot mér­tek. A leghidegebb éjfélkor volt, bár a hőmérő ekkor is csak mínusz 2 fokot mutatott. Reggel a felmelegedés folyta­tódott és nap közben 3-4 fokra emelkedett a hőmérséklet. Ez elmaradt az ország déli részén mért értékektől, aminek az az oka, hogy megyénkben még mindig elég nagy hőréteg ta­lálható. A megfigyelőállomások mérései szerint a talaj ná­lunk 20-25 centiméter mély­ségig lefagyott. Amikor á nagy hideg beköszöntött, a talaj fedetlen volt, így tör­tént, hogy még most is mí­nusz 2 Celsius-fokot mérnek 20 centis mélységben. Ennek következménye, hogy míg a városokból elkopott a hó, addig a szántóföldeket még mindig 2-3 centis takaró fe­di. A jelenlegi meleg ezt két­ségtelenül olvasztja, de las­san'. Felvetődik a kérdés: vajon a mostani olvadásnak van­nak-e következményei a víz­ügyiek számára. A Felső- Tisza-vidéki Vízügyi Igazga­tóság információja szerint a folyók és csatornák az olva­dáskor keletkezett vizet min­den nehézség nélkül el tud­ják szállítani. Bár valameny- nyi folyónkon átlagban 15-20 centis jégréteg van, a vízál­lás alacsony, így a vízfolyás zavartalan. Belvízveszélyről sem beszélhetünk egyelőre, hiszen a mély szántások jó elfolyási lehetőséget biztosí­tanak. Szerencsére a felme­legedés nem olyan mértékű, hogy az zavart okozhatna. Lényegesen több munkát és bajt okozott a melegfront be­törése azoknak, akik az erre érzékenyekkel foglalkoznak. Szív- és érrendszeri megbe­tegedésben szenvedők, vala­mint ideges emberek kértek gyors orvosi segítséget, és ez megnövelte a mentők és a rendelők munkáját. Általá­ban megfigyelhető, hogy a meleg beköszönte általában lényegesen több bajt okoz, amit a mostani enyhülés is igazolt. A kórházakban gon­dosan figyelik az orvosme­teorológiai jelzéseket, és el­sősorban bizonyos kényes BEFEJEZÉS ELŐTT ÁLL az új gabonatároló építése Vásárosnaményban. A 14 millió forintos létesítmény átadását terv szerint febru­ár végén tartja a kivitelező SZÁÉV. A tároló mellett kor­szerű szárítóberendezés ki­alakítását is tervezi a Sza- bolcs-Szatmár megyei Gabo­naforgalmi és Malomipari Vállalat, 6 millió forintos költséggel. A berendezés évente ezer vagon szemes termény szárítására alkal­mas. Az új létesítményeket várhatóan az idei aratás so­rán állítják üzembe. HORGÁSZKÖZGYÜLÉS. Január 23-án tartotta az 1976. évi záró és ez évi nyitó közgyűlését a Nyíregyházi Sporthorgász Egyesület. A József Attila megyei Műve­lődési Házban a közgyűlés résztvevői meghallgatták a vezetőség beszámolóját, meg­vitatták az 1977. évi költség- vetést. A 830 tagú egyesület 1977-ben 291 ezer forinttal gazdálkodik. AZ ÚJPESTI GYAPJÜSZÖVÖ­gyar üjfehértöi gyáregy­sége pályázatot hirdet különbö­ző — fonodái, szövődéi, pénzügyi, munkaügyi és egyéb adminiszt­rációs — vezetői beosztásokra. Pályázati feltételek: textilmérnö­ki, gépészmérnöki, üzemmérnö­ki és közgazdasági egyetemi vég­zettség, továbbá szakmában el­töltött több éves gyakorlat. Je­lentkezés: írásban, részletes ön­életrajzzal, továbbá az eddigi munkahelyek és munkakörök megjelölésével. Jelentkezési cím: Újpesti Gyapjúszövögyár, 1045 Budapest, Berni u. 1. Munkaügyi főosztály. (23) Az ELEKTERFÉM Szövet­kezet azonnali belépéssel fel­vesz gyakorlattal rendelkező gyors-gépírót. Jelentkezni le­het Nyíregyháza, Kinizsi u. 4. sz. személyzeti előadónál. (96) TIT-titkárok tanácskozása Január 24-én, hétfőn a Tu­dományos Ismeretterjesztő Társulat helyi szervezeteinek titkárai tanácskozását ren­dezték meg Nyíregyházán. Az értekezleten részletesen tárgyaltak a hamarosan sor­ra kerülő küldöttgyűlések le_ bonyolításának rendjéről. A helyi szervezetek — a három vidéki és három nyíregyházi — február második felében, a járási szintű városi és já­rási küldöttgyűléseket pedig március 15. és április 15-e között rendezik. műtéteket halasztanak el az időjárás miatt. Változásról beszélhetünk az influenzafronton is. A megyei Közegészségügyi és Járványügyi Állomás Sza- bolcs-Szatmár minden részé­ről megkapta a napi jelen­tést, amely pontosan tükrözi a valós helyzetet. Ebből ki­tűnik, hogy főleg Nyíregyhá­za oktatási intézményeiben — iskolákban, óvodákban — fordultak elő a legnagyobb számban megbetegedések. A tünetek influenzára engednek következtetni. A betegség négy-öt nap alatt zajlik le, hurutos jellegű. A vírusok kitenyésztése folyamatban van. Az egészségügy a na­gyobb mértékű megbetegedé­sek ellátására, a gyógyszer- tárak a megfelelő szerek ki­adására felkészültek. Inte­lem: kerüljük azokat a he­lyeket, ahol sokan fordulnak meg, a betegség tünetei Je­lentkezésekor — fejfájás, hasfájás, láz — forduljunk orvoshoz. — Madame, hibát ta­láltam az autójában. — Ugyan mi az? — Rövidzárlat... — Hát akkor hosszab­bítsa meg! — Igaz, hogy maguknál 2000 pár cipő vár vevőre? — kérdezi a hölgy az üz­letben. — Igaz. — Csodás! Mindegyiket felpróbálom! — Hej, szomszéd. Minek kellett megnősülnöd, ha most is magad pucolod a cipőd? — Ez nem az én cipőm. A feleségemé. Tömeges közlekedési baleset Megyénk területén az elmúlt héten két halálos, öt súlyos és négy könnyű sérüléssel járó közúti közlekedési baleset tör­tént. Ittasan tömeges közlekedési balesetet okozott Kantár Miklós 21 éves fényező, nyíregyházi' la­kos. Január 23-án este Kantár Nyíregyháza és Nagykálló kö­zött ittasan, szabálytalanul előz­te és hátulról nekiütközött az előtte szabályosan közlekedő Nagy Ferenc 34 éves üzletkötő, nyíregyházi lakos által vezetett személygépkocsinak. Mindkét kocsi megcsúszott és az árokba borult. A két gépjárműben öten sérültek meg, s jelentős anyagi kár keletkezett. Rácz József 48 éves faáruké­szítő kisiparos, hajdúhadházi la­kos ellen azért indult eljárás, mert január 21-én este személy- gépkocsijával Üjfehértó és Tég­lás között a 4. számú főútvonalon figyelmetlensége miatt nekiüt­között egy kivilágított, műszaki meghibásodás miatt előtte álló tartálykocsinak. Az összeütközés következtében a személygépko­csi kigyulladt és leégett. Rácz súlyos sérülést szenvedett. Január 25., kedd KRÓNIKA PÁL NAPJA A Nap kél 7 óra 19 perc­kor, nyugszik 16 óra 35‘ perckor. A Hold kél 9 óra 49 perc­kor, nyugszik 23 óra 23 perckor. Háromszázötven évvel ez­előtt, 1627. január 25-én született — és 64 éves ko­rában, 1691 decemberében halt meg — Robert Boyle angol fizikus és kémikus, a modern tudományos ké­mia egyik megalapozója. Régi főúri család leszár­mazottjaként életét a tudo­mánynak, a tudományos kutatásnak szentelhette. A természettudományok min­den ágával foglalkozott. A gázok térfogata és nyomá­sa közötti fizikai törvényt mindmáig Boyle—Mariotte törvényként ismerjük; egyébként ő fedezte fel el­sőnek, Mariotte csak ké­sőbb. Több müvet írt, s ezek közül legjelentősebb a Kételkedő kémikus című munkája. Ettől az 1661-ben megje­lent könyvétől számítjuk a modern kémiát. Benne Boyle párbeszédes formá­ban vitatja Arisztotelész négy őselemének, s az al­kimisták három elemének jogosultságát, kifejtve, hogy az őselem megismer- hetetlen. A vegyész számá­ra azonban nem is ez fon­tos — hangsúlyozta —, s további fejtegetésében ki­fejtette, hogy ami nem egyszerű, az összetett: ve- gyület. Ezek közt vannak savak és bázisok, ame­lyeknek megkülönbözteté­sére a tudós bevezette az úgynevezett Indikátorokat (ezek más színűek savas és megint mások lúgos kö­zegben) . A ’ Royal Society, a későbbi angol tudomá­nyos akadémia alapító tag­ja, majd elnöke volt. fii* Várható időjárás ma es­tig: változóan felhős idő, enyhe, erősen párás, fő­ként északnyugaton sok helyen tartósan ködös idő. Mérsékelt változó irányú szél. A várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet általában plusz 3, plusz 8 fok között, a tartósan kö­dös helyeken plusz l fok körül, Gyászjelentések Mély fájdalomtól megtört szív­vel tudatjuk, hogy a drága jó feleség, édesanya, nagymama, testvér és rokon SZABÓ AND- RÁSNÉ szül.: MARTON ERZSÉ­BET életének 46. évében várat­lanul elhunyt. Temetése folyó hó 26-án 13 óra 30-kor lesz az Északi temető ravatalozójából. A gyászoló család. (21126) A nyíregyházi MÁV-kocsiszol- gálat, a vontatási főnökség dol­gozóinak, a 87. SZ. ÁFÉSZ ABC- dolgozóinak, gyapjú-textil lera­kat kirendeltség dolgozóinak, minden kedves rokonnak, barát­nak, ismerősnek, akik drága ha­lottunk KASZÁS LAJOS teme­tésén megjelentek, sírjára virá­got, koszorút helyeztek, mély fájdalmunkban osztoztak, ez­úton mond hálás köszönetét a gyászoló család. (05652) Megtört szívvel tudatjuk, hogy a szerető édesanya, nagymama, testvér és rokon ÖZV. MOLNÁR JANOSNÉ szül.: Filep Emilia életének 76. évében hosszas szenvedés után elhunyt. Drága halottunkat f. hó 27-én 15 órakor helyezzük örök nyugalomra az Északi temető ravatalozójából. Gyászoló család. Epreskert út 37/B. (21117) Fájdalommal tudatjuk, hogy édesapánk, nagyapánk TÓTH ANDOR Felsősima, Hosszúháti u. 61. sz. alatti lakos életének 80. évében elhunyt. Temetése ja­nuár 26-án 14,30-kor lesz az Északi temető ravatalozójából. Gyászoló gyermekei, unokái. (05691) Minden kedves rokonnak, is­merősnek és mindazoknak, akik drága halottunk NAGY IST- VANNÉ temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyez­tek, mély fájdalmunkat enyhíte­ni igyekeztek, ezúton mond há­lás köszönetét a gyászoló csa­lád. Magy, Petőfi u. 18. (21127) Ezúton mond köszönetét mind­azoknak a kedves rokonoknak és ismerősöknek, akik VARGA NOÉMI temetésén megjelentek, sírjára virágot és koszorút he­lyeztek. Gyászoló család. Nyír­egyháza, Korányi u. 24. ísz. 4. (05625) Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy vállalatunk dolgozója HEI- D INGER ANTAL életének 59. évében, 1977. január 21-én hir­telen elhunyt. Heidinger Antal elvtársat a Nyírségi Nyomda sa­ját halottjának tekinti. Társadal­mi temetése 1977. január 27-én 13 órakor lesz az Északi temető ra­vatalozójából. Emlékét szeretet­tel megőrizzük! Nyírségi Nyom­da vezetősége és dolgozói. Ezúton mondunk hálás köszö­netét mindazoknak, akik DB. SZOLAR SÁNDOR ny. főállat­orvos temetésén részt vettek és osztoztak a család fájdalmában. Gyászoló család. (05588) Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik KUJBUS IMRÉMÉ szül.: Szőllőssy Ilona nyírlugosi lakos temetésén január 18-án megjelentek és mély fájdal­munkban részvéttel osztoztak. Gyászoló család. (D. 36570) Mély fájdalomtól megtört szív­vel tudatjuk, hogy a drága jó feleség, édesanya, nagymama, testvér és rokon SZENTESI LASZLÓNÉ szül.: LEJTÉNYI ANNA életének 55. évében hosz- szas szenvedés után elhunyt. Te­metése folyó hó 28-án 14 órakor lesz az Északi temető ravatalo­zójából. A gyászoló család. Ep­reskert u. 44. (21123) Minden kedves rokonnak, is­merősnek, szomszédoknak, s mindazoknak, akik drága halot­tunk ÖZV. SZABÓ ANTALNÉ szül.: Boné Szeréna temetésén részt vettek, sírjára virágot, ko­szorút helyeztek, mély gyászun­kat részvétükkel enyhíteni igye­keztek, ezúton mond hálás kö­szönetét a gyászoló család. Ró­zsa út 6. (21114) Mély fájdalomtól megtört szív­vel tudatjuk, hogy a soha el nem felejtett legdrágább édes­anyánk, nagymamánk, testvé­rünk, rokonunk ÖZV. MARSAY KAROLYNÉ szül.: Gerl Hedvig 1977. január 21-én, 63. éves ko­rában hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése folyó hó 27- én du. 14 órakor lesz az Északi temető ravatalozójából. Gyászo­ló leánya, fia, és az egész csa­lád. Cím: Papp Endréné, Sta­dion u. 16. IH/12. (05665) M (! >{]' ({[y nit«.(»Út

Next

/
Thumbnails
Contents