Kelet-Magyarország, 1977. január (34. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-16 / 13. szám
12 KELET-MAGYARORSZÄG 1977. január 16. Cél: az első tíz között végezni Teljes erővel a tavaszi szezonban A Spartaeus-Petőfi felkészülésérőlterveiről A nyíregyházi NB III-as labdarúgók edzésén nagy gondot fordítanak a csapai fizikai felkészítésére. Felvételünkön: medicinlabdás gyakorlatokat végeznek a játékosok. (Gaál Béla felvétele) RADIO lé.•••••. FILM 1977. január 16., vasárnap 1977. január 17., hétfő KOSSUTH RADIO A világ sportja A lengyelországi főiskolai kézilabda-világbajnokságon a magyar csapat a bolgárokkal találkozott és Bialystok- ban döntetlen eredményt ért el. A-csoport: Magyarország —Bulgária 28:28 (11:17). ★ Wolfgang Overath, az NSZK 81- szeres labdarúgó-válogatottja, az 1 FC Köln csapatkapitánya bejelentette, hogy a szezon végén visszavonul. Hozzáfűzte még, hogy családi okok miatt fejezi be labdarúgó-karrierjét. Igaz, döntésében közrejátszott az is, hogy az edzővel, Hennes Weisweilernl több alkalommal nézeteltérése volt. ★ A hollandiai Wijk Aan Zee-ben megkezdődött a 39. Hoogoven nemzetközi sakktorna, amelyen magyar részről Bárczay László vesz részt. Rajtja nem sikerült, az első fordulóban ugyanis vereséget szenvedett a holland Hans Böhmtől. ★ A TASZSZ jelentése szerint az 1980. évi nyári olimpiai játékok szervező bizottsága megbízta az OSZSZSZK Képzőművészeti Alapját olimpiai szuvenírek tervezésével, illetve készítésével. A szakemberek nyakkendőket, érmeket, fejkendőket stb. terveznek majd. ★ Az amerikai Marylandban rendezett nemzetközi fedettpályás atlétikai versenyen a barbadosi Lorna Forde a 440 yardos női síkfutásban 53,8 mp-es idejével az idei legjobb eredményt érte el a világon. Mai sportműsor Ifjúgárdisták sportrendezvényei: A nyíregyházi járás Ifjú Gárda-szakaszainak asztalitenisz- és sakkversenye Ib- rányban, a gimnázium tornatermében délelőtt 10 órától. Nyíregyháza város Ifjú Gárda asztalitenisz- és sakkversenye az ÉVISZ tornatermében délelőtt 9 órától. Asztalitenisz: A nyíregyházi járás serdülő és ifjúsági leány és fiú egyéni asztalitenisz bajnoksága délelőtt 9 órától Kemecsén, az általános iskola tornatermében. Kosárlabda: A Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola tornatermében délelőtt 9 órától kerülnek sorra a férfi ifjúsági Báthori Kupa-torna második napi mérkőzései. A tornán a Miskolci EAFC, a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola, a Nyíregyházi Krúdy Gimnázium és a Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola csapata vesz részt. Az ünnepélyes eredményhirdetést 13 órakor rendezik meg. Röplabda: A nyíregyházi városi leány és fiú úttörőbajnokság hatodik fordulójának mérkőzései az Epreskert utcai általános iskola tornatermében délelőtt 8 óra 30 perctől. Nyírbátorban a Báthori Gimnázium tornatermében a serdülő középiskolai fiúbajnokság keretében a Nyírbátori Báthori Gimnázium— Nyíregyházi Zrínyi Gimnázium találkozóra kerül sor délelőtt 10 órakor. Úszás: A megyei delfin seregszemle első fordulója a sóstói uszodában 9 órától. Súlyemelés: Középiskolai megyei súlyemelő-bajnokság délelőtt 9 órától a nyíregyházi 6-os általános iskolában. A Nyíregyházi Spartaeus- Petőfi NB III-as labdarúgó- csapata az átdolgozott bajnoki táblázat ötödik helyéről kezdheti a bajnokság tavaszi idényét. A nyíregyházi együttes gyenge őszi kezdés után nyomult fel — az idény végére — az élvonalba. Mindenként elismerésre méltó teljesítmény ez, hiszen a nyíregyházi gárdának az őszi idényben egy „vezérkar”- változást is át kellett vészelnie. Kedvező változások Kicserélődött a szakosztályvezetés és a 12. fordulótól kezdve — Gerliczki János személyében — új edző dirigálta a csapatot. Itt szólni kell arról, hogy a szurkolók összefogása, valamint a város és a megye vezetőinek hatékony közreműködése nyomán teremtődött rend az együttes háza táján. Érdemes volt „tiszta vizet” önteni a pohárba, hiszen a szakvezetés megszilárdítása nyomán mintha kicserélték volna a Spartaeus-Petőfi labdarúgócsapatát. Az őszi idény utolsó kilenc mérkőzésén az együttes tizenhárom pontot szerzett. . Megtanultak focizni ugyanazok a játékosok, akik a korábbi fordulókban olykor bizony kiábrándító teljesítményt nyújtottak. Erről lenne szó? Gerliczki János edző elvetette ezt a lehetőséget. — A csapat játékosai korábban is rendelkeztek azokkal a képességekkel, melyek révén az idény második felében sorozatban „hozták” az eredményeket — mondta. — Az történt csupán, hogy a játékosok megértették: a csapat gondjainak megoldás sában nekik is vannak kötelezettségeik. Vállalták a fegyelmezett, komoly edzésmunkát — s ezek nyomán az eredmények sem maradtak el. Túlzás nélkül állíthatom, hogy a játékosok körében nagyon sportszerű, jó szellem alakult ki. Több gólt kell lőni A nyíregyházi csapat hazai mérkőzésein a 4—2—4- es, idegenben pedig a 4—3 —3-as formációt játszotta. A jelenlegi ötödik hely elsősorban a hátsó alakzatok jó játékának köszönhető. Ezt az edző, de a szakosztály vezetése — és maguk a játékosok is — elismerik. Ennek nyomán ismert az együttes gyengéje is. A csatárok teljesítményéről van szó. Baj van a helyzetek kihasználásával, a nyíregyházi gárda az őszi idényben mérkőzésenként átlagban csupán 1,36 gólt lőtt. Töbnyire középen erőltetik a nyíregyházi támadók a helyzetek kialakítását. Ez könnyen kiismerhető és elhárítható taktika. Ráadásul az ily módon kialakított helyzetek közel 50 százaléka is kihasználatlanul marad. Két lendületes szélsőre lenne szükség. Biztosan bentmaradni — A tavaszi idényben sokkal nehezebb dolgunk lesz, mint az őszi évadban volt — mondta az edző. — Létkérdés, hogy az első tíz között végezzünk. Az Egri Vasas visszalépése — és eredményeinek törlése — is két megszerzett bajnoki pontunkba került. Mind hazai, mind pedig az idegenbeli mérkőzéseken teljes erőbedobással kell küzdeniük játékosainknak. A nyíregyházi együttes a feladatok ismeretében komolyan készül a tavaszi folytatásra. December 28-án kezdték el a felkészülést. Heti hat edzéssel végzik az MLSZ által előírt követelményrendszert. Bár edzőtáborozásra idén nincs lehetősége a csapatnak, játékosai mégis igyekeznek. Fegyelmezetten végzik . a feladatokat: az erőnléti gyakorlatokat, a taktikai elemek gyakorlását. Megfelelő számú előkészületi mérkőzést is igyekszik biztosítani a szakosztály vezetése. A Spartaeus-Petőfi hazai pályán, a Borsodi Bányász ellen kezdi a tavaszi félidőt. A játékosgárdával együtt készül a sérüléséből felépült Teschmayer és Major, valamint az átigazolt két játékos, a nagykállói Vágó és a hajdúböszörményi Katonka is. A tavaszi versenyfutásban a nyíregyházi együttes csupán arra törekszik, hogy az első tíz között végezzen és a következő bajnoki évadban is az NB III-as mezőnyben szerepelhessen. 6,10: Kellemes vasárnapot! — 8,10: öt kontinens hét napja. — 8,26: Népdalok, néptáncok. — 9,14: Magyar Múzeum. — 10,03: Esőlesők. Mesejáték. — 10,42: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa énekel. — 11,14: Vasárnapi koktél. — 12,10: Édes anyanyelvűnk. — 13,00: Kartársnők, kortársnők. — 13,10: Jó ebédhez szól a nóta. — 13,45: Rádiólexikon. — 14,15: Régi híres énekesek műsorából. — 14,39: Pillantás a nagyvilágba. — 15,13: Népszerű zenekari muzsika. — 16,00: Bertolt Brecht- irodalmi est. — 17,10: Hallgassuk együtt! — 17,55: Éva. Operettrészletek. — 18,45: Magyar- ország—Franciaország Király Kupa-teniszmérkőzés. — 18,55: Az ifjúsági rádiójáték-pályázat II. díjat nyert hangjátéka. — 19,40: Színes népi muzsika. — 20,25: Verdi: Simone Boccaneg- ra. Opera. — Közben: 22,52: Modern írók portréi. — 23,12: Az operaközvetítés folytatása. — 23,44: Tánczene Párizsból. — 0,10: Toronyzene. PETŐFI RÁDIÓ 7,00: Az unitárius egyház félórája. — 7,30: Lehotka Gábor orgonái. — 8,05: Mit hallunk? — 8,33: Miska bácsi lemezesládája. — 9,00: Tito Schipa énekel. — 9,14: Muzsikaszó. — 10,33: 117 perc. — 12,33: Charity, te édes! Zenés játék. — 13,11: A portugál királylány. — 14,00: Táskarádió. — 15,00: Nőkről — nőknek. — 15,33: Adamo és Anna Identici énekel, Eddy Barclay zenekara játszik. — 15,50: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. — 16,00: Közvetítés a Milan—Torino olasz totómérkőzésről és a Magyar- ország—Franciaország KK teniszmérkőzésről. — 16,40: A csavargókirály. Operettrészletek. — 17,00: ötórai tea. — 18,00: Mit üzen a rádió? — 18,35: Nótakedvelőknek. — 19,43: Kritikusok fóruma. — 19,53: Grieg- müvek. — 20,30: Irodalmi kirándulások. — 21,02: Népszerű énekesek és együttesek felvételeiből. — 22,00: Kálmán Imre operettjeiből. — 22,33: Szimfonikus könnyűzene. — 23,30: A bécsi Voksoper fúvósegyüttese Haydn-divertimentókat játszik. NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 17,00—18,30': Műsorismertetés. — Vasárnapi jegyzet. — „Dallal, citerával”. (Ism.) — Nyírségi téli esték. (Tiszalök). — Beatlexikon. — Sportról sportra, zenében. MAGYAR TV 8.54: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. (Ism.) (Színes!) 9.00: Iskolatévé: People You Meet. Angol nyelvtanfolyam. Vitis to a toy factory. — 9.15: En Francais. Francia nyelv- tanfolyam. C’est en forgeant. — 9.30: Mindenki iskolája. (Ism.) Matematika. „Ami számítható, azt számítsd ki!’ Alapműveletek ■— 10.00: Matematika: „Tört történet’». Műveletek törtekkel. — 10.25: Alpesi sí Világ Kupa. I. futam. Közvetítés Kitzbühelből. — 11.25: Mindenki iskolája: Irodalom. Vallomás a szerelemről. — 12.00: Bozó. Francia rajzfilmsorozat: 5—6. rész. — 12.10: Aprók tánca. (Színes!) Néptáncműsor gyerekeknek. VI/2. rész: Szatmári (Nagyecsedi) táncok. — 12.35: Van egy ötleted? (Színes !) Játsszunk matematikát. X/2. rész. — 12.55: Alpesi sí Világ Kupa. (Színes!) II. futam. Közvetítés Kitzbühelből. — 13.45: Rembrandt. (Színes!) V/3. rész: A siker. Kenneth Clark sorozata. — 14.15: Pedagógusok fóruma. — 15.00: Mexikói pillanatok. (Színes) Rövidfilmsorozat. 1—2. rész. (Ism.) — 15.55: Filmszem. — 16.45: Műsorainkat ajánljuk! — 17.10: A Magyar Televízió Szabadegyeteme. (Színes!) „A Föld és bolygótestvérei”. — 18.05: Fő a feje. Nyilvános vetélkedőműsor a Budapest-szállóból n. rész. Film. — 18.30: Reklámműsor. — 18.35: A Közönségszlgálat tájékoztatója. — 18.50: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. (Színes!) — 19,00: A hét... — 20.00: Hírek. — 20.05: A banditák hálójában. Magyarul beszélő angol film. — 21.35: Sporthírek. — 21.45: Tv-bérlet. (Színes!) A Magyar Televízió hangversenysorozata. Dukas: A bűvészinas. Zenekari scherzo. — 22.20: Hírek. SZLOVÁK TV 8,45: Tv-híradó. — 9,00: Kicsinyek műsora. — 9,25: Mi, a világ végéről — 2. rész. — 9,50: Daktari. Befejező rész. — 10,40: A Sportka húzása. — 11,25: Operettdalok. — 12,35: Világ Kupa — síverseny. — 13,45: Szórakoztató sportműsor. 14,45: Slovan Bratislava—Sparta Praha női kosárlabda mérk. — 16,10: Vasárnap a klubban. — 17,00: Filmmúzeum. — 18,40: Esti mese. — 19,00: Tv-híradó. — 21,00: F. Sramek-emlékmüsor. — 22,05: Arab lovak. Egyiptomi film. — 22,20: Lipicai lovak. Osztrák dokumentumfilm. ROMAN TV 8,20: Folytatásos gyermekfilm. „A szelid Ben.” —9,00: A falu életéből. — 10,40: Zenés műsor. — 12,05: Vasárnapi album. — 14,10: A tengerek titkaiból. — 15,00: Steaua Bucures- ti—Plomien férfi röplabdamérkőzés. — 16,40: Ifjúsági vetélkedő. — 18,00: A képernyő a kicsinyeké. — 18,20: A legkisebbeknek. — 18,30: Tv-híradó. — 19,10: Olasz film. „A tanúnak hallgatnia kell.” — 20,35: Varietémüsor. — 21,35: Tv-híradó. — 21,45: A tv sportja. 17., hétfő KOSSUTH RÁDIÓ 8,25: Mit üzen a rádió? —9,00: Puskin versei. — 9,10: A hét zenemüve. — 10,05: Iskolarádió.— 10,30: Zenekari muzsika. — 11,37: A Pickwick Klub. Charles Dickens regénye folytatásokban. — 12,35: Tánczenei koktél. — 13,20: Válaszolunk hallgatóinknak. — 13,35: Lakatos Sándor népi zenekara játszik. — 14,00: Ezeregy délután. (Ism.) —14,30: Sárdy János i felvételeiből. — 15,10: Édes anyanyelvűnk. — 15,15: Az élő népdal. — 15,39: Szovjet mesterek indulói. — 16,05: Szocialista brigádok akadémiája. — 16,35: Régi híres énekesek műsorából. — 17,07: Körmendi Vilmos zongorázik. — 17,19: A bronzlovas. (Ism.) — 17,40: Uj felvételeinkből. — 19,15: Rossa László népdalfeldolgozásaiból. — 19,33: Sajtókonferencia. — 20,38: Lemezmúzeum. — 21,30: Mi, férfiak. — 22,20: Tíz perc külpolitika. — 22,30: A Magyar Kamarazenekar hangversenye az 1976. évi salzburgi ünnepi játékokon. — 23,34: Láng István: A nagy drámaíró. Egy- felvonásos vígopera. — 0,10: Tardos Péter táncdalaiból. PETŐFI RADIO 8,05: Fúvósátiratok. — 8,33: Nótacsokor. — 9,33: Sasvári Annamária, Horváth Attila és a Jokers együttes felvételeiből. — 10,00: A zene hullámhosszán. — 12,00: Egyveleg Fényes Szabolcs müveiből. — 12,33: Két iskola — két könyvtár. — 13,25: Kis magyar néprajz. — 13,33: A Gyermekrádió új zenei felvételeiből. — 14,00: Kettőtől ötig... (Élő.) — — 17,00: Az Ifjúsági rádió órája. — 18,00: A változó világkép IX. rész. — 18,33: Barangolás régi hanglemezek között. — 18,52: Zenés játékokból. — 19,41: Pódiumon. A Four Froshman- együttes és Stan Kenton zenekara. — 20,33: Labirintus. — 20,48: Népdalok, néptáncok. — 21,48: Slágermúzeum. — 22,33: Derűre is derű. —23,00: Könnyűzene éjfélig. NYÍREGYHÁZI radio 17,00: Műsorismertetés. — Hírek. — Időjárás. — 17,05: Tánczenei kívánságműsor. — 17,30: Közös érdek, közérdek. — 17,45: Operettrészletek. — 17,50: Válaszolunk hallgatóinknak. — 17,55: Dixieritmusban. — 18,00: Hírek, események két megyéből. — 18,10: Szabolcs-szatmári népdalok. — 18,25—19,30: Hírösszefoglaló. — Lapszemle. — Műsorelőzetes. SZLOVÁK TV 15,30: Haladó tapasztalatok iskolája. — 16,10: Orosz nyelvklub. — 16,35: Tv-híradó. — 16,45: Pionírok testnevelési magazinja. — 17,15: Középiskolások műsora. — 17,55: A fehér folyó. Riportfilm. — 18,10: Beszélgetés a CSKP XV. kongresszusának határozatairól. — 18,40: Esti mese. — 19,00: Tvhíradó. — 19,30: Alom Kolumbusz Kristófról. Tv-játék. — 20,30: Mindent az emberért. — 20,45: Az NDK televíziójának zenés filmje. — 21,30: Tv-híradó. — 22,00: Támadás a rák ellen. Tudományos film. ROMAN tv 15,00: Iskola-tv. — 15,30: Magyar nyelvű adás. — 18,20: A legkisebbeknek. — 18,30: Tvhíradó. — 19,00: Gazdasági élet. — 20,00: „Cesar Birotteau.” Folytatásos tv-regény. — 21,00: Világhíradó. — 21,25: Dalos műsor. — 21,45: Tv-híradó. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: jan. 16-17. A NÉGY TESTŐR. E. k.: 4, 6 és 8 óra. Béke mozi: jan. 16: TÓTÁGAS. Jan. 16: matiné: SZEGÉNY GAZDAGOK. Jan. 17: A STRUCC KAVÉHAZ VENDÉGEI. E. k.: 4, 6 és 8 óra. Móricz Zs. mozi: jan. 16-17: KÉT ARANYASÖ. E. k.: fél 4, háromnegyed 6 és 8 óra. 17-én a du. fél 4 órai előadás zártkörű. Nyírbátori mozi: jan. 16-17: CSIZMÁS KANDÚR. Délutáni előadásra. Jan. 16-17: ELŐKELŐ ALVILÁG. Esti előadásra. Jan. 16: matiné: A HÁROM Ártatlan. Mátészalkai mozi: jan. 16-17: AKCIÓ AZ ELNÖK ELLEN. Jan. 16: matiné: JAJ, EZ A KISLÁNY. Kisvárdai mozi: jan. 16: OSCEOLA. Jan. 16: matiné: HUSZÁRKISASSZONY. Jan. 17: TALPUK ALATT FÜTYÜL A SZÉL. SZÍNHÁZMŰSOR Csokonai Sz.: BÁL A SAVOY- BAN. 19-én 19 ó. Arany-b. Ö sszefutottunk az utcán. A szokásos obiigát kérdések — hogy vagy? mi újság? — után, elkezdtünk „sportolni". Ismerősöm megyénk egyik feljövőben lévő sportágára terelte a szót. Joggal, hiszen maga is elismert — bgr nem működő — szakembere a sportágnak. Tele volt panasszal és kifogással. Bírálta a pillanatnyilag működő szakemberek, társadalmi munkások tevékenységét. Az említett szakember által elmondott javaslat nagy része helytálló! Azok megvalósításával méginkább előbbre léphetnénk. Amikor elköszöntünk, megjegyezte, hogy az elmondott „tüskéket” nem szokta elhallgatni. Elmondja itt is, ott is. A beszélgetés után csupán azon tűnődtem, miért szórja szét azokat a bizonyos tüskéket? Miért nem az adott sportágban dolgozó társadalmi munkásoknak, szakembereknek mondja el észrevételeit? Biztosan örömmel fogadnák! A tüskéket szórni azután is ráérne, ha nem fogadnák szívesen, ha nem állnának vele szóba. (bezi) Kovács György M Kelet agyarország AZ MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon: 11-277, 11-425, 11-525, 11-846. Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Pf.: 47 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Pf.: 25 Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058 A „tüskék”