Kelet-Magyarország, 1976. december (33. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-11 / 293. szám
1976. december 11. KELET-MAGYARORSZÁG 7 Iskola X- Pedagógus * Szülő -X- Gyerek -X- Iskohi -X- Pedagógus * Szülő -X- Gyerek -X- Iskola -X- Pedagógus SZÜLŐK FÓRUMA II tisztaság fél egészség a tanulók tisztaságát gyakran ellenőrzik az iskolában. Egy-egy védőnői, orvosi látogatás tapasztalatai nem mindig és nem mindenben pozitívak. Az osztályfőnök nemcsak jót hall tanulói tisztaságáról. Gyakran szóvá teszi a védőnő a tisztaság követelményeinek apróbb megsértését, nem egyszer a tisztálkodás rendjének a hiányát. A gyermek nem születik tisztának, de piszkosnak sem. Tisztasága nem önmagától alakul ki, és nemcsak tőle függ. Környezetének rendje, tisztasága, rendre, tisztaságra való törekvése alapvető példa számára, a személyi higiénia megteremtésének, fejlődésének lehetőségeit hordozza. A kisgyermeket még édesanyja mosdatja, fürdeti és öltözteti. Az óvodás gyermek kezét, arcát, fogát már önállóan mossa meg. Az ötödikes tanulónak már teljesen önállóan — rendszeresen, a megfelelő időben és szükség szerint — kell tudnia mosakodni és öltözködni. Legfeljebb a hosszú haj gondozása igényelheti a felnőtt közreműködését. Szerencsések vagyunk, ha gyermekünk mielőbb belátja a tisztaság szükségességét, kellemes, pihentető hatását. Vonatkozik ez a test ápoltságára éppúgy, mint a ruházat tisztaságára, rendezettségére. Természetes igénnyé kell fejlesztenünk gyermekünkben az esti fürdést, a reggeli hideg vizes mosakodás szükségességét, rendszerességét. A külön törölközőt, külön fogkefét, külön fogpohár használatát. A jólápoltsághoz tartozik a gyermek ruházatának tisztántartása, rendbentartása. Célszerű, ha iskolából hazatérve átöltözik. A könnyebb, fesztelenebb házi viselet jobb környezetet biztosít számára. A szép külső esztétikum. De legalább annyira fontos az alsónemúk tisztasága, rendszeres és időben történő cseréje. Az étkezési szokások is lényegesek a személyi higiénia szempontjából. Az étkezés előtti kézmosás, az evőeszközök tudatos és biztos használata ( a papírszalvéta is) begyakorolt tevékenység kell, hogy legyen már a kisiskolásban. Még reggel is teremtsük meg a lehetőséget rá, amikor sietünk a munkába. A helyés tisztálkodási szokásokat, mi, szülők alakíthatjuk ki elsősorban gyermekeinkben. Még középiskolás lányoknál, fiúknál is elmondható ez. A tisztaságra, rendre való törekvés azonban nem lehet öncélú. A jólápoltság „eszköz” az ember életében. Nem szabad, hogy gyermekünket a túlzott ápoltságóvás akadályozza napi tevékenységében, munkavégzésében, játékában. A túlzott rend terheli az idegrendszert, szokták mondani. Van benne igazság. A nem engedlek kinn játszani, mert összepiszkolod magad elmélet nem helyeselhető és nem követendő semmiképpen. Fenyítéssel főleg nem lehet rendre, harmóniára nevelni. Járjon gyermekünk mindig tisztán és szépen, de ez legyen kelleijies számára, de sohasem megterhelő. Tóth László TÖRD A FEJED! Vízszintes: 1. Félkörben leszel. 6. Egymást követő betűk a magyar abc-ben. 7. Vonatkozó névmás: 8. Római 1001. 9. És, németül. 11. Erdő neve a Nyírség déli részén. 12. ...naptár. 14. Utód, leszármazott. 16. Megfejtendő. 18. Csizmadia szerszám. 20. Bő. 21. -ban, -ben. németül. 22. Szlovák. 24. Igen öreg. 25. Mezőgazdasági gépek. 27. Vékony, keskeny deszka, névelővel. 28. Szovjet—amerikai leszerelési tárgyalások ismert rövidítése (utolsó négyzetbe kétjegyű msh.). 29. Tizenhat fele! Függőleges: 1. Megfejtendő. 2. Kicsinyítő képző. 3. Régi űrmérték. 4. Nikkel vegyjele. 5. Megfejtendő. 6. Megfejtendő. 10. Római 551. 11. Gáz, több idegen nyelven. 13. Kézzel jelez. 14. Fülbe mond. 15. Megfejtendő. 17. Észak-európai nép. 19. Erdei vad. 21. Babonáz. 23. Évszak. 24. Mohamedán férfinév. 26. Kiss Tamás. 27. AT. Megfejtendő: Ázsiai óriásfolyók (vízszintes 16., függőleges 1., 5., 6., 15.). Múlt heti megfejtés: MAURITÁNIA — KENYA — SZENEGÁL — SZUDÁN. Könyvjutalom: Türk Béla Nyíregyháza, Szabó Gábor Csenger, Hegyi Ildikó Nyíregyháza, Vadon Erzsébet Nyírbátor. 4 TIGRIS igris uraság felébredt. Kinyitotta a szemét és nagyot ásított. — Juj, de éhes vagyok, a kutyafáját neki — bömbölte. A hajnali nap bíbor fénynyel simogatta csíkos bundáját._ Tigris uraság megnyalogatta magát, mint egy cica. Smaragdzöld szemében mohó tűz villant. — No, gyerünk vadászatra. Mert tigris uraság nem afféle suti-muti vadállat volt. Tigris uraságban hatalmas vadászszenvedély lobogott, s ezért a növényevő állatok nagyon féltek tőle. Az őserdő e részében ő volt az egyetlen tigris. S féltek tőle, nemcsak az állatok, hanem a négerek is. Tigris uraság rosszkedvű volt, amikor a gyomra kor- gott, nem ismert tréfát. S morogva lépkedett a közeli folyóhoz, ahol a növényevők a reggelijük után inni szoktak. Amikor tigris urat észrevették az állatok, egymásnak adták tudtul az érkezését: — Jön a tigris, jön a tigris — kiáltották egymásnak. S menekültek. S tigris uraság semmi ennivalót se talált. De mégis. Hatalmas teknősbékát pillantott meg. A teknősbéka nem tud szaladni, s így nem menekülhetett el. De a fejét, a farkát, és a lábait behúzta kemény páncélé teknője alá. Olyan volt, mint egy óriási, lapos kő, — Teknősbéka hölgyem, teknősbéka hölgyem — hízelegte körül a páncélba bújt teknősbékát tigris uraság. Mert ha kellett, a tigris hízelegni is tudott, akárcsak a macska. S még dorombolni is. — Teknősbéka hölgyem, teknősbéka hölgyem, figyelj egy kicsit, súgok valamit. Hallod, amit mondok? — Nagyon jól hallom, tigris uraság. — Dehogy hallod, dehogy hallod. Dugd kicsit ki a fejedet, s mutasd meg azt a lyukat, ahol lakói. — Dehogy is dugom ki a fejemet, hisz azonnal leharapod. A lyukat se mutatom meg, mert megeszed a kis testvéremet, aki még alszik. Soha de soha nem dugom ki a fejemet é'S soha, de soha nem mutatom meg azt a lyukat, amelyben lakom, mert a kis testvérem is és én is nagyon félünk tőled. No. megállj, te buta teknősbéka. Csak az ostobák ilyen makacsok, mint te vagy. Nem messze kókuszdiófa ringott a hajnali fényben. Egyik áf^n orángután hintázott, karján orángutánbébi aludt békésen, nagyon jól érezte magát az édesanyja karjában. Az orángután kacagta a tigrist és kiejtette kezéből a kis orángutánbébit. A tigris azonnal ráugrott, s vitte magával az őserdő mélyére a jajveszékelő kis állatot, hogy ott felfalja. Akkor már nem kacagott az orángutánmama, hanem eszét vesztve zokogott. — Drága kis csemetém, kicsi csillagom, életem, mindenem — sikoltozott. Sokáig sírt. A teknősbéka kidugta páncéljából a fejét és így szólt az orángutánhoz. — Ne sírj. lesz még neked bébikéd. Inkább álljunk bosszút a tigrisen. Vigyél fel engem a fára. S amikor alkonyaikor erre jön, mert újra megéhezik, s akkor jönnek a növényevők is a vízre inni, vágj engem a tigris fejéhez, hadd pusztuljon el az undorító vadállat. — Dehogy is teszem én azt, aranyos teknősbéka komám, hisz ebbe talán te is belepusztulnál. Inkább valami mást találok ki. Törte a fejét az orángután, végre azt okoskodta ki, hogy leszed egy csomó kókuszdiót, amelynek a külső héja nagyon kemény, s azt vagdossa a tigris fejéhez. Úgy is tett. Amikor este felé a fa alatt ment el a tigris, az orángután néhányszor úgy fejbe verte kókuszdióval a tigris fejét, hogy a tigris elnyúlt a fa alatt élettelenül. A csiripelő madarak megvitték a hírt az őserdő mélyén élő tigriseknek. S egyetlen egy tigris se merte többet megközelíteni azt a tájat. Ö. I. T A lusta királyfi Volt egyszer, hol nem volt, valahol bizonyosan volt, mert az öregapám mondta, vagyis inkább a szűre ujjából rázta ki, s az mindig a színtiszta igazságot tárta az emberek elé, szóval volt egyszer egy ityere-pityere. királyfi. Az, hogy ityere-pityere volt, az még semmi se lett volna, de olyan lustát, mint az a királyfi volt, még nem hordott az öreg föld háta. Kedves szórakozásai közül csak kettőt sorolok fel: egyik a heverés, másik a fekvés. Egyebet se csinált, csak ezt a kettőt. De ehhez a kettőhöz elsőrangúan értett. Hát egyszer mi történt, mi nem. mi meg nem történik a föld kerekén, meghalt ám az íreg király. No, ha meghalt, hát meghalt, örökké nem élhetett, s eltemették nagy pompával, illendő dísszel. S készülődött az ország a koronázás ünnepére. Sütötték a bélest, főzték a töltött káposztát, a cigányok meg hangolták a hegedűjük húrját. Koronázás napján már kakaskukorékolás előtt ott tolongott a kiváncsi nép a királyi kastély előtt, hogy amikor ráteszik a koronát a királyfi felséges fejebubjára, egy szívvel, egy lélekkel harsogják a rózsapiros reggelben az „éljen”-t. Keresik az udvari emberek a királyfit. Mindent tűvé tesznek. Hol lehet az a királyfi? Talán csak nem vitte el a manó? De sehol se találták. A nép meg már türelmetlenkedett a kastély előtt. Hümmögtek, dörmögtek, hogy így, meg úgy, meddig kell még várni. No, végre öreg este megtalálták a királyfit. Tudjátok-e hol? A szalmakazalban aludt. Csupa szalma, pelyva volt a gyönyörűszép arany paszománnyal kivarrott bársony ruha rajta. Rázza, keltegeti, a fényes királyi cselédség. De biz a királyfi nem akart felkelni, a koronázásra sem akart elmenni. Azt mondta, hogy hagyják őt aludni, majd megkoronázzák máskor, ityere-pityere. Nem olyan sürgős az ityere-pityere. Aztán horkolt tovább nagy egykedvűen. Felzúdult erre a teménte- len nép. Nekik ilyen tusta király nem kell. De aztán gondba fulladt a felzúdulásuk. Kit is válasszanak meg királlyá? Előállt akkor a kisbojtár. Zsírosfényes árvalányhajas kalapján táncot járt a jókedvű napsugár. — Válasszanak meg engem királynak. Olyan dolguk lesz, mint a csukának a Tisza vízében. Megtetszett az embereknek a helyre kisbojtár. S kikiáltották azon menten királlyá. Lett is belőle olyan akkurátus király, hogy csak úgy dör- gött a föld, amerre lépett. A lusta királyfi meg úgy resteilte a dolgot, hogy ki- szégyenkedett az országból. Talán még most is vándorol, ha még meg nem állt valahol. Ityere-pityere, véget ért a mese. Ölbcy Irén A lusta asztalos olt egyszer egy asztalos. Szép háza volt, sok szép bútora, valamennyit ő maga készítette. Volt hát mit aprítani a tejbe. De egyszer aztán ezt gon-, dolta: — Miért dolgozzam annyit? Semmi értelme. Eladom a bútoraimat és megélek a bútorok árából. A sarokban nagyon szépen kifaragott karosszék kényes- kedett. Az asztalos eladta. Most már egy darabig volt miből élnie. Ahogy eladta a széket, pici-pici törpe lopakodott be a házba. — Ki vagy te és miért jöttél? — kérdezte tőle az asztalos. — A nyomor vagyok — felelte a törpe. — Itt akarok lakni nálad, itt nekem nagyon jó lesz. — Elmenj innen, te ilyen, te olyan. Nincs nekem terád semmi szükségem — handa- bandázott az asztalos. Ki akarta dobni a törpét, de a keze mintha megbénult volna. A törpe nem mozdult. Lerakta rongyokba burkolt motyóját az eladott szék helyére és rátelepedett. Szemmel láthatólag nagyon jól érezte ott magát. S amikor az asztalos evett, a legjobb falatokat elkapkodta előle. S a törpe nőtt egy hüvelykujjnyit. Azután egy asztalt adott el az asztalos. Amíg az asztal árából futotta, addig volt mit enni. A törpe egyre csente, lopta az asztalos ennivalóját és egyre növekedett, duzzadt. Később szekrényt adott el az asztalos. S így tovább, mindig egy-egy bútordarabot. S a törpe egyre hatalmasabb, egyre délcegebb lett. Amikor az utolsó darab bútort is eladta az asztalos, a törpe már olyan nagy volt, hogy az asztalos mindig attól félt, mikor, tapossa őt el. S már a törpe lett az úr a háznál. — Ki innen — ripakodott az asztalosra. — Nincs itt semmi helyed. — De hisz ez a ház az enyém. — Csak volt a tied. Felszedted rá a temérdek adósságot. Ki innen! — Irgalmazz nekem. Légy könyörületes hozzám. Különben is most már dolgozni akarok. , — Hahaha. Te és a munka. De irgalommal vagyok, s majd meglátjuk. Az asztalos dolgozni kezdett. Először nagyon nehezen ment a munka, mert elszokott tőle. De azután elkapta a munka láza és gyönyörűsége, dolgozott látástól vaku- lásig, s néha még éjszaka is s mivel nagyon szép, művészi munkája volt, a munkáját nagyon megfizették. S a törpe egyre zsugorodott, s amikor már nagyon kicsi volt, szedte rongyos kis motyóját, s észrevétlenül kisom- polygott a házból. S többet tájára se ment az asztalosnak. A híres — INDIÁN Volt egyszer egy vadász, neve NO-I. Amit ez a vadász a nyilával megcélzott, azt el is találta, bármilyen magasra és bármilyen távolra kellett céloznia. Széltében-hosz- szában az beszélték róla, hogy NO-I a világ legügyesebb és leghíresebb vadásza. Egy nap csodálatos dolog történt. Az égen tíz nap gyűlt ki. s világítottak felváltva, éjjel és nappal. A hőség elviselhetetlenül sütött, s nem lehetett tőle hová menekülni. Ez az állandóan ömlő égi tűz mindent kiégetett, a növények elsorvadtak, mert a vadász MESE — gyökereik hasztalan kutattak a földben víz után. S az állatok éhen és szomjan vesztek. Az emberek felkeresték NO-I-t: — Lődd le a napokat, mert nincs élet a földön. NO-I elkészítette a nyilait. Megfeszítette az íjjat, amelyet madár beléből készített és a nyilakat kilőtte. Ahányszor lőtt, mindig lezuhant egy- egy nap a földre. Kilenc napot lőtt így le egymás után. A tizediket is lelőtte volna, de az elbújt egy domb mögé. a bambuszfák árnyékában, csak onnan sugárzott belőle némi V BODNÁR ISTVÁN: MÉHIKE Méhikc zsong kaptárban, rojtos-sárga nadrágban. Riszálgatja potrohát: meglopta a tátikát MADÁR JÁNOS: Váci Mihály A világnak vége. Szemedben kialudt a máglya. Kering a kialudt tűz körül az éjszaka magánya. Nem ismer rád a dal. Elkerül az ének. Megkínzott ajkadhoz a csend kövei érnek. SZABOLCS Ezen a földön ismerős az idegen arcom hasonlít növényre bogárra Itt rokona vagyok a kőnek a víznek a szélnek is Engem ez a fa hozott világra Ölbey Irén kis ködös fény, főleg olyankor, amikor NO-I elaludt, s — így az élet nem szűnt meg teljesen a földön. Telt, múlt az idő. NO-I megöregedett, s már az íjját se bírta felemelni s így a nyilat se volt képes kilőni. S egy napon holtan találták a földre borulva, kedvenc ijját akkor is szorongatta. Akkor a nap előbukkant a bambuszfás domb mögül. S felgurult az égre s estig végigsétált arany kocsiján az égbolton. S azóta reggeltől estig mindennap végigkocsiká- zik a kitárult égboltozat gyöngyfényű országútján. Terem is a föld, s az emberek, akik dolgoznak, élnek vígan, boldogan. De a lustáknak nem jut semmi.
