Kelet-Magyarország, 1976. december (33. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-25 / 305. szám
8 KELET-MAGYARORSZÄG 1976. december 25. KARÁCSONY I dőszámításunk szerint 354-ben került erre a napra a keresztények által karácsonynak nevezett ünnep. Addig a téli napforduló napja volt. A mezopotámiai Nippurban a „Nap születése” ünnepe, a Földközi-tenger körül lakó ókori népeknél ez a forduló jelentette a tavasz Ígéretét, s egy új mezőgazdasági év kezdetét. Karácsony második napjához a magyar népélet híres megölései” kapcsolódnak. Nyomai falvainkban, egykét szokásban ma is megtalálhatók. Hogyan is folyik le a regölés? Bálint Sándor néprajzkutató szerint ilyenformán: „Ünnep másnapján, estefelé több, fiúkból álló csapat járja be a falut, s minden házhoz bekérezkednek. Mondókájukban István király szolgáinak nevezik magukat, majd kerek pástokon legelésző csodafiú szarvasról szólanak, azután rendre eláldják a gazda jószágát, földjét, a gazdasszony háza táját, s a legényeket összeregölik a lányokkal. Az egyes szakaszok végén zajütés kíséretében refrénszerűen a hej, regőrejtem szavakat ismételik...” Szerinte a regölés az egyik legrejtelmesebb szokásunk, célzata ma sem világos. Sebestyén Gyula a regös név magyarázatáról így ír: „A regös és regöl... épp úgy mulattatót, énekmondót és énekmondást jelent, mint az ének tőből képzett énekes, aki énekel, éneköl.” 1946—1976 Karácsonyi mozaik 1946. december A Nyíregyházán megjelenő Magyar Nép írja: A hőmérséklet mínusz 16 fok. Csupán kevés lakásból tudják száműzni a hideget — alig lehet tüzelőhöz jutni. Cipészek, asztalosok, lakatosok, szobafestők segítenek az ONCSA-telep legszegényebbjein. Ingyen megjavítják a karácsonyi ünnepre az ott élők cipőit, bútorait, lakását. és megyei városok, valamint az ipari jellegű nagyközségek lakosságát Nagybudapesthez hasonlóan 21 deka mosószap. pánnal látják el. Fazekas János polgármester karácsonyi üdvözlete a lap hasábjain: — Nyíregyháza lakóinak boldog karácsonyi ünnepeket kívánok. Remélem, hogy a következő karácsonyunk vidámabb és gazdagabb lesz, mint az idei, de mindenki előtt az a körülmény lebegjen, hogy már az idei ünnepünk se olyan mostoha, mint a tavalyi, amikor sok helyen még kenyér se jutott a dolgozók asztalára. 1976. december Eszünkbe sem jut, hogy egy percre is kimaradhat a villany, 6000 lakásba távfűtés, tízezerben gáz ad meleget. Negyvenezer méter fenyőfában válogathatunk, tonnaszám került a boltokba a sza_ loncukor, fenyőfafüggelék. Ua!ubhr( r Hivatalsegédből tervezőmérnök Akiknek drágán adták a hivatást AZ ÉPÍTÉSZ Kulcsár Attila nevét megjegyzi az, aki épületeivel egyszer is találkozik. Hogy miért? Mert sokat elárul tervezőjének ember- és munkaszeretetéből. — Nem élmény, s nem elhatározás vezetett erre apályára. Az iskolában minden érdekelt, de különösen az irodalom és a művészet. Amikor megtudtam, hogy Bart ha professzornál felvételizek, nagyon felkészültem Arany Jánosból. A költőről egy szót sem kérdeztek, de alaposan belebuktam egy mondatelemzésbe. Ezért a következő felvételiig munka után kellett néznem. Valahol ott, ahol egy jókezű emberre szükség van. Az irodaházban végigjártam a vállalatokat, végül a második emeleti tervezőirodában alkalmaztak hivatalsegédként. — Az építészettel akkor kerültem „közelebbi” kapcsolatba, amikor szalmiákszeszt hoztam a fénymásolatokhoz, s titokban belelapoztam néhány építészeti szak-, lapba. Pályafutásom akkor kezdődött, amikor felfedezték, szépen ír ez a gyerek, s egy lépcsőfokot ugrottam, műszaki rajzoló lettem. Vállalati javaslattal a kezemben papíromat a műszaki egyetem építész karára adtam be. Az egyetemi évek gyorsan és simán elteltek, és öt évi tanulás után elmondhattam, így lett az „emberépítés” helyett a házépítés a hivatásom. A változtatást sohasem bántam meg. Hét éve terveztem az, első komolyabb munkát, a vásárosnaményi művelődési házat. Ma már másként tervezném, de ugyanez az érzés hat át a legújabb terveim befejezése után is. Ez megnyugtató, mert amíg így érzek, addig nincs baj. A PSZICHOLÓGUS Árkosyné, Bába Blanka munkapszichológus. Három év alatt 74 ezer kilométert vonatozott a diplomájáért, miközben gondoskodott a családjáról, végezte munkáját a pályaválasztási intézetben. Nagy szorgalommal és akaraterővel érte el célját. ön vajon emlékszik arra, milyen esemény, vagy eseménysorozat sodorta jelenlegi pályájára? Vissza szokta-e pergetni néha az időt? Ez a fajta emlékezés nem tartozik a mindennapos dolgok közé. Azok az emberek, akiket pályaválasztásukról kérdeztem, csak az újságíró kíváncsiságának engedtek. Mindhármukban közös, hogy munkájukat hivatásnak tekintik, s több mint 10 éve megszakítás nélkül gyakorolják. Kevesen tudnák utánacsinálni. — Dr. Ranschburg Jenő egyik óráján azt mondta: minden embernek döntően meghatározza pályáját az, hogy milyen körülmények közé születik és milyenek között él. Ez érvényes rám is. Szüléink otthon nagy-nagy szeretettel neveltek bennünket, kilenc gyereket. Engem, a legkisebbet és lányt pedagógusnak szántak, életem azonban nem úgy alakult. A főiskola után Hajdúhadházon egy külterületi iskolában tanítottam részeg, szegény és cigányszülők gyerekeit. Bár sok pedagógus nem ilyen gyerekanyagról álmodik, én szerettem köztük lenni. Nem okozott nehézséget amikor Nyíregyházán a gyógypedagógiai intézetbe kerültem. Tanítottam a gyógypedagógia minden ágazatát. — Tizenegy évi munka után rádöbbentem, tovább nem dolgozhatok a pszichológia nélkül. Már csak azért sem, mert közben megismerhettem az öngyilkossággal kísérletező gyerekek és a fiatalkorú bűnözők lélektanát is. Az esetek megerősítették bennem, többet kell tenni ezekért a gyerekekért. Az egyetem elvégzése nagy élmény volt számomra és sokat adott. A pszichológiai irodalom nagyjai tanítottak, akiktől nemcsak a szakmát lehetett elsajátítani, hanem emberséget is tanulni. Munkám teljesen leköt. Nagy türelemmel és aprólékos gonddal próbálom irányítani a gyerekek pályaválasztását, hogy nekik a miénknél már könnyebb legyen és céljukat kevesebb kitérővel érjék el. A RÉGÉSZ Magyar Kálmán régész szívügye a nagyecsedi ásatás. Fél kilogramm sót ingye nesén ad minden egyés tagjának a Kelet-magyarországi Szövetkezetek Központja december 23-án a Bessenyei tér 7-es szám alatti üzletében. A villanytelep dolgozóinak karácsonyi ajándéka Nyíregy háza lakóinak: karácsony estén 11 óra helyett éjjel egy óráig világíthatnak az égők a városban. A gyermekek karácsonyfa ünnepségén minden iskolából néhány szegény tanulót vendégül látnak. Az ünnepség előtt gyermekelőadás és me- sedélutan lesz, majd a gyermekek uzsonáztatása után szeretetcsomagokat osztanak szét köztük. A Viktória Vegyi Művek ötszáz darab szappant ajánlott fel, a demecseri ipartelep pedig huszonöt kilogramm krumplicukrot. A karácsonyfa ára nagyon magas, a családok legfeljebb egyetlen ágat tudnak megvenni. Ezért a városháza erkélyén felállították a „Mindenki karácsonyfáját”, s alatta december 24-én délután 3 orakor egy-egy kalácsot osztanak szét a szegénygyerekek között. 1947 januárjában a decemberihez képest ötven százalékkal emelkedik majd a házi mosószappan-gyártás, így a vidék szappanellátása is javulni fog. A törvényhatósági Rakamaz, Arany János utca 1. Csinos ház, gondozott, tiszta kerttel. Az épület mellett garázs, betonozott fel- hajtóval. A lakás belülről sem okoz csalódást. Jó ízlés szerint rendezték be, modem, szép bútorokkal. Igazi otthon; olyan, ahova hazavágyik az ember. Fodor Ferenc mégis meg_ próbált innen kiszakadni! Épp karácsony előtt történt ... — Nyolcnapos csehszlovák —osztrák turistaútra mentem 1965 novemberében. Bécsben ért véget — és én ott maradtam. Helyettem csak levél érkezett meg a feleségemnek, amelyikben megírtam, hogy kint maradok. Végigtűnődte történeteit. — Mai napig sem tudpm megmondani, hogy miért tettem. Ifjúsági válogatott labdarúgóként végigjártam előtte a fél Európát, NB Il-es játékos voltam. Szakmával rendelkeztem — hentes és mészáros voltam, mindenem megvolt. A harmadik kocsimat használtam, már állt a házam. Ekkor jött rám! Meggondolatlanság volt. semmi más. A fiatalabb utitársaim váltig mondogatták: menynyire más, mennyivel köny- nyebb kint az élet... Én meg beugrottam! — Mit talált odakint? Bécsben jelentkeztünk a csendőrségen. Egy-egy cellában találtuk magunkat. Ujjlenyomatot vettek, fényképeket készítettek rólunk, majd Bécstől egy 25-30 kilométerre lévő gyűjtőlágerbe vágCéltalanul a nagyvilágban tak bennünket három hétre. Itt értük meg hatvanöt karácsonyát. — Egy poloskafészek volt. Tolvajtól a gengszterig, mindenfajta ember volt ott. A karácsonyt a feleségem első levele jelentette. Megírta. hogy itthon döbbenten ünnepelt az egész család. A szememre hányta, hogy tehettem meg és kért jöjjek haza. — Ekkor már nagyon is tudtam, hogy valamit csúnyán elrontottam. Jöttem volna is, de nagyon foghegyről beszéltek velünk, nemigen volt tanácsos a hazajövetelt emlegetni. Ki hívott bennünket, miért mentünk? Ezt kaptuk lépten-nyomon. S három hónap után tovább kellett állnunk Ausztriából. Én Kanadát választottam, Torontóba mentem. Először a Bloor Streten egy húsüzletben, majd a Canada Pakecen, Kanada legnagyobb vágóhídján dolgoztam. A nyelvet nem tudtam, csak bevándorló voltam, aki a legolcsóbb munkabért kaphatta. Később egy gyógyszeralapanyagot gyártó céghez kerültem. Egy kis nyelvismeret is ragadt rám, itt már jobb volt. Egészen a hazajövetelemig itt dolgoztam. — Hogyan élt? — Anyagilag rendezetten. A cég elég jól fizetett. Meg futballoztam is a Torontói Hungáriában, ez is hozott valamit. Fél évig Kubala volt az edzőm. Albérletben laktam és gyűjtögettem a keresetet. Néha küldtem haza egy kis pénzt a feleségemnek. — A karácsonyok? — Néhány karácsonyt az ott élő magyar családoknál töltöttem. De milyen karácsonyok voltak azok? Nyoma sem volt az itthoni hangulatnak. Mindenki magával törődött. Ridegek ott az emberek. így aztán mindig szereztem egy fenyőágat, s azt a szobámban betűztem a tükör mellé. Ez volt a karácsonyom. — Azért gát... ★ jól érezte ma— Sohasem volt egy igazán boldog napom. Kíméletlenül kemény ott az élet. Csak a pénzért való hajsza. Ez minden! Amig bírják erővel az emberek, gürcölnek. Mert ha leesnek a lábukról, akkor baj van. Meg bárhogy dolgoztam is, csak bevándorló maradtam. Munka után „otthon” az albérleti négy fal várt. Senki nem akadt, aki megkérdezte volna: hogy vagy, nincs valami baj? — Az itthoni élet? — Mindenről tudtam, rendszeresen leveleztünk a feleségemmel, aki minden levelében visszavárt. Mindent megírt, tudtam azt is, hogy elítéltek. Indulatok nélkül fogadtam, hiszen rászolgáltam. Az amnesztiarende- letekről is értesültem. Egyetlen olyan percem nem akadt, amelyben én végleg kint akartam volna maradni. — Időbe tellett a döntés. — Ment ám a szöveg. Mindenki azzal jött, hogy megbolondultam, hogy haza akarok jönni. Mondták: fogalmam sincs, hogy itthon mi vár rám. S az a teljes igazság, hogy elbizonytalanodtam. Már a kezemben volt a hazatérést engedélyező irat a népköztársaság pecsétjével, amikor egy ismerősöm ecsetelte, hogy itthon bevágnak a börtönbe, munkát sehol nem kapok. Mikor mutattam az iratot, kérte: hadd nézze meg. Nem adtam ki a kezemből. — Mi döntött végül is? — Megcsömörlöttem mindentől. A feleségem, az egész rokonság itt Rakama- zon él, én meg csak lődörgők itt az idegen világban. Állandóan ezeken járt az eszem és pontosan tudtam; vagy hazamegyek, vagy nincs tovább! Elmentem Ot- tavába, a magyar konzulátusra és bejelentettem, hogy haza akarok jönni, vállalok Ez a lelet 10 éves munkájára tette fel' a koronát. Adhat számára egy életre szóló kutatási anyagot, de meglehet az is, öt év múlva már más fogja lázbahozni. — Érd a műemléki környezetével számtalan élményt kínált nekem, az akkori gyereknek. Kérdezgettem mi az ó- és az újfalu közötti különbség. Érdeklődésemet a letűnt korok félé irányította Sárkány Ambrus kastélya, ahol játszottunk. A megdöbbentő találkozásra a régmúlt emberével egy iskolai társadalmi munka alkalmával került sor, amikor az egyik kukoricatáblában csontvázakat találtunk. Kíváncsiságom aztán az érdi Fegyvemekek szigetére vezetett, ahol társammal egy lovagi kardra bukkantunk. Ma valószínű a Nemzeti Múzeum birtokában van. — Az egyetemi felvételim történelem-régész szakra nem sikerült, így elmentem segédmunkásnak Egerbe, majd Pestre és Visegrádra ásatásokhoz. Mindig az járt a fejemben, azért is megmutatom, hogy régész leszek. A földkupacokra helyezett latin könyvből talicskázás közben tanultam, mindent megfigyeltem, ellestem a régészek módszereit. Ez a kis mellékvágány megkönnyítette egyetemi felvételimet. A középkorral kevés szakember foglalkozik, nekem jó előtanulmányt jelentett egy franciaországi kéthónapos ásatás, ezért kezdtem a középkori kutatásokhoz. Az egyetem után Nyíregyházán dolgoztam, aztán Kaposvárott, de mindig és mindenhol szabolcsi régésznek könyveltek el. Két éve újra itthon dolgozom. Hivatásom sok örömet és bosszúságot okozott, de ezzel együtt abbahagyni sohasem tudnám. bármit. Megtudtam, hogy semmi akadálya ... — És jött. — Jöttem volna, de gyomormérgezéssel három hónapig kórházba kerültem. Ezek a napok voltak a leghosz- szabbak. Végül is 1973. január 12-én érkeztem meg Budapestre. A repülőtéren várt a feleségem. A formaságok után az állomásra mentünk. A vonat indulása előtt elkezdett velem forogni a világ. Itthon vagyok! Igaz lehet? Ezekre gondoltam, s olyan rosszul lettem, hogy kórházba kellett vinni. Idegösszeroppanást állapítottak meg, s másnap csak saját felelősségemre engedték meg, hogy vonatra szálljak. Vállaltam és meg sem álltam Rakamazig. — Most hogyan él? — Mindenem megvan. Egy rossz szót sem szóltak hozzám, rám is vonatkozott az amnesztia. A feleségemmel együtt a Rakamazi Cipész Szövetkezetben dolgozom. — Nagyon szép fenyőt vásároltam karácsonyra. S tudja mire gondolok? Azokra a tükör mellé tűzött fenyőágakra. Meg arra a pillanatra, amikor annyi bolyongás után először beléptem a lakásunkba. Leültem és néztem magam körül. Néztem a feleségemet. A bútorokat, a függönyöket, a csipkéket és azt kérdeztem magamtól: hogy tudtam én mindezt itthagyni? é^e'-U' ZiÍA'
