Kelet-Magyarország, 1976. december (33. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-23 / 303. szám
1976. december 23. KELET-MAGYARORSZÁG 5 II KeletMagyarország KEREK Vízügyi szocialista brigádvezetők tanácskozása A szocialista brigádvezetők részvételével rendeztek tanácskozást december 18-án a Felső-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóságnál. A tanácskozáson dr. Szeifert Gyula igazgató összegezte az eredményeket és tapasztalatokat, beszámolt a szocialista brigádok által elért kitüntetésekről. Elmondotta, hogy a vízgazdálkodási népgazdasági ág ötödik ötéves tervének részét képező területi vízgazdálkodási tervet jóváhagyták, melynek alapján ismertette a jövő évi feladatokat. A megnövekedett feladatok elvégzése szervezetebb munkát igényel, fokozni kell a hatékonyságot, jobban ki kell használni a munkaidőt, a termelő berendezéseket, növelni kell a teljesítménybéres munkaórák számát. Kallós Géza, a szakszervezeti bizottság titkára a szocialista brigádmozgalom konkrét feladatait ismertette. JÁTÁKOS „PÁRBAJT” VÍVTAK szerdán este a megyei művelődési központ fiatal utazóklubjának, s a városi művelődési központ Sipkay Barna Ifjúsági Klubjának tagjai. Különböző sportágakban és szellemi játékokban mérték össze erejüket a résztvevők. A gyermeküket egyedül nevelő anyáknak és apáknak, valamint a nagycsaládoknak anyagi segítséget nyújtott karácsony előtt a Mátészalkai Sütőipari Vállalat szakszervezeti bizottsága. 500 forintot kaptak az egy gyermeket egyedül nevelő szülők és a háromgyermekes családok. 1000 forintot adtak azoknak a szülőknek, akik két vagy több gyermek neveléséről gondoskodnak egyedül és azoknak a családoknak, ahol három gyermektől több van. A gyermekgondozási szabadságon levő anyáknak 600 forintot adtak karácsonyra. Vásárosnamény: Előadássorozat Előadássorozatot szervezett munkásoknak Vásárosna- ményban a Járási Művelődési Központ és a TIT helyi szervezete. A VOR, az ipari szövetkezet, a forgácslapgyár, a vízgazdálkodási társulat, a BHG, a ládagyár, az ÁFÉSZ és a Vörös Csillag Termelő- szövetkezet — összesen nyolc üzem kötött szerződést a TIT megyei szervezetével az előadások megtartására. Az ezTöbb bébibútor Sikerrel zárja az 1976-os évet a hazai bútoripar: 9,3 milliárd forint értékű terméket gyártott, mintegy 9 százalékkal többet az előző évinél. Gyáraiban az idén ösz- szesen mintegy 120 ezer kétszobás lakás berendezéséhez elegendő bútor készült. Jövőre elsősorban szekrényfalakkal és ülő-, fekvő ÓVODÁSOKAT PATRONÁLNAK. Az 5. számú Volán Vállalat Salvadora Allende szocialista brigádja a buji óvodások patronálását vállalta. Mesesarkot alakítanak ki a kicsinyeknek, fogasokat készítenek, kerítést festenek. Az óvodások és vezetőik nagy örömmel fogadták a városi szocialista brigád segítségét. Szép eredményeket hozott a SZÖVOSZ-kongresszus tiszteletére indított munkaverseny a Kisvárda és Vidéke ÁFÉSZ-nál. Többek között 65 ezer forint értékű társadalmi munkát végeztek 270 új tagot szerveztek és több, mint kétmillió forint célrészjegyet jegyeztek. PÁLYAVÁLASZTÁSI KIÁLLÍTÁS nyílik december 23- án a nyírbátori 140. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézetben. Az ide jelentkező tanulók a kiállításon megtekinthetik a választott szakmák termékeit, megismerkedhetnek azok munkafolyamataival. Teljesítette éves tervét a Nagykállói Nagyközségi Tanács költségvetési üzeme. A december 15-én teljesített 7 millió 600 ezer forint tervezett összeg elérése után is tovább folytatják a munkát, hogy jó alapokat teremtsenek a jövő évi feladatok maradéktalan elvégzéséhez. ÜNNEPI KÖZGYŰLÉST TARTOTTAK az üzem sóstói oktatási központjában a TI- TÁSZ MHSZ lövész- és tartalékos klubjai. Részt vettek az ünnepségen a lövészklub által patronált Kölcsey Gimnázium Ifjú Gárda-szakaszának képviselői. A kiemelkedő munkát végzőket megjutalmazták és minden résztvevő emléklapot kapott.- munkásoknak zel járó költségeket az üzemek fedezik. A sorozat hat előadásból áll. Témáit úgy állították össze a szervezők, hogy az segítsen a munkássá válásban, a marxista világnézet, a szocialista életmód kialakításában. Azonos témakörökből ugyanaz az előadó látogat el minden üzembe. A már megkezdett sorozat március végén fejeződik be. bútorokkal bővítik a hazai ellátást, de gondolnak a kisebb kiegészítő tárgyak — ágyneműtartók, könyvszekrények, íróasztalok stb. — kielégítő kínálatára is. A kárpitozott bútorok gyártásában további újdonság is várható, levehető, cipzáras párnázás, hogy a kárpithuzat könnyen tisztítható legyen. A Vaskaputól az Adriáig Kelet-Szerbiában a Timoki határvidék lakossága hamarosan rövidebb úton juthat el az Adriai-tenger partvidékére, mert épül már a Klado- vo (Vaskapu) és Treszibaba közötti főútvonal, amely teljes száz kilométerrel rövidíti meg az utazást a tengerig. Ez a közút — jugoszláv kategorizálás szerint — az Adriai autósztráda tartozéka, illetve leágazása lesz. A Vaskapunál kezdődik, majd Ne- gotinon, Zajecsáron, Knyázse. vácon, Szvrljigán, Nisen, Pro- kupljén és Pristinán keresztül haladva csatlakozik a Titog- rád—Szkopje között már meglévő autóúthoz. A szóban forgó új főútvonal és a Prahovónál felépítendő új Duna-híd újabb kapcsolatot jelent Jugoszlávia és Románia között s az idegenforgalom szempontjából rendkívül jelentős lesz. EZ ÉV ELEJÉTŐL A MONGOL MEZŐGAZDASÁGBAN 110 öntözőállomást helyeztek üzembe, és 61,5 millió tugrik értékű építési és kutatási munkát végeztek. Az utóbbi években az öntözés rohamléptekkel fejlődött. Csak az elmúlt ötéves tervidőszakban 15 millió hektárnyi legelőt és 2700 hektár szántóföldet öntöztek az országban. A jelenlegi ötéves tervben az öntözött területek nagyságát két és félszeresére növelik az 1975. évihez képest. Körzeti gyermekszakrendelőt nyitottak egy évvel ezelőtt Fehérgyarmaton. A délelőtti és délutáni rendelésen eddig 1700 gyermek vette igénybe a szakorvosi rendelést. Az anya-és csecsemővédelem keretében hetente háromszor három körzetben tartanak tanácsadást, s ezeken több mint 300 kisgyereket és 170 csecsemőt ellenőriznek rendszeresen. Az uszoda és a fürdők ünnepi nyitvatartása Az ünnepekre való tekintettel a nyíregyházi városi fürdő, a sóstói uszoda, illetve kádfürdő nyitvatartását a következőképpen szabályozza a SZAVICSAV fürdőüzem vezetősége: A városi fürdő december 24-én 8-tól 20 óráig, 31-én 8- tól 18 óráig, a sóstói uszoda december 24-én 9-től 18 óráig, 31-én 9-től 19 óráig, a kádfürdő 24-én 8-tól 19 óráig, 31-én 8-tól 18 óráig tart nyitva. December 25-én, 26-án, valamint január 1-én minden fürdő és az uszoda is zárva lesz. Buskó Ilona, a Nyíregyházi Cipőipari Szövetkezet szakmunkása férfimokaszinek talprészét alakítja ki csiszológépen. (Gaál Béla felvétele) Fenyőünnep az úttörőházban 15 kilogramm szaloncukor és sok színes égő díszítette azt a nyolc méter magas karácsonyfát, amely alatt megrendezték szerdán az úttörők szokásos fenyőfaünnepségét. A nyíregyházi Szamuely Tibor Üttörőházban a megye különböző részeiből érkező mintegy háromszáz pajtás hallgatta a műsort. A vidám ünnepséget játék és tombola zárta. VÉRADÓ ÜNNEPSÉGET rendeztek a napokban a záhonyi MÁV-állomáson. Az ünnepségen közel 1500 önkéntest köszöntöttek. Az átrakókörzet dolgozói közül több mint 40 többszörös véradó részére ajándékokat nyújtottak át. Az ünnepség közös vacsorával zárult. EZ CSAK DIVAT (3. rész) December 28-án, — kedden — 21,10 órakor láthatjuk. Tévéajánlatunk 1976. december 21, péntek 20,10: Beethoven IX. (d-moll) szimfónia A Berlini Szimfonikus Zenekart Herbert von Karajan vezényli. Már hagyomány, hogy minden karácsony este felhangzik a televízióban Beethoven remekműve, a IX. szimfónia. 1824-ben volt a mű premierje Bécsben. Az idős, meghason- lott mesternek ekkor, a IX. szimfónia premierjén megadatott, hogy halála előtt megpilllanthassa a zeneköltészetben felidézett grandiózus életnek tiszta és Igaz tükrözését az emberszívekben. A műsort a Weihe des Hauses nyitány és a Missa'Solemnis három nagy himnusza egészítette ki; Bécs minden valamirevaló muzsikusa közreműködött ezen az előadáson a Karntnertortheatert zsúfolásig megtöltő közönség szinte őrjöngő lelkesedéssel ünnepelt. Beethoven a nézőtérnek háttal állott és nem hallotta a szimfónia örömódája után felviharzó tapsot és üdvrivalgást; csak mikor tekintetét az egyik szereplő unszolására a közönség felé fordította, akkor vette észre mélységes megindultsággal a zenéjétől megmámorosodott, ujjongó sokaságot ____ egy darab jubiláló Emberséget, úgy ahogy azt ő képzelte. A MAGYARORSZÁG című hetilap százezredik előfizetőjét köszöntötték Zaleszentgró- ton. A Hírlapkiadó Vállalat egy Junoszty típusú hordozható tv-készülékkel ajándékozta meg Rosta Sándomét — a százezredik előfizetőt. A SVÁJCI HATÓSÁGOK szerdán úgy döntöttek, hogy kiutasítják és Hollandiába to- loncolják a 77 éves Peter Menteni, a milliomos náci háborús bűnöst. A több száz zsidó haláláért felelős holland műgyűjtőt egy Zürich környéki szállóban tartóztatták le december 6-án. Menten ide menekült Amsterdamból november 15-én, egy nappal tervezett letartóztatása előtt. Azóta sem derült ki, hogy hogyan szerzett tudomást a milliomos háborús bűnös az ellene tervezett intézkedésről. Izotóptemető Püspökszilágy határában szerdán átadták rendeltetésének a Budapest Fővárosi Közegészségügyi, Járványügyi Állomás rádióaktivhulladék-fel- dolgozó és tároló telepét. Az ünnepségen megjelent dr. Zsögön Éva, egészségügyi minisztériumi államtitkár, a kutatóintézetek képviselői, a váci járás párt- és tanácsi vezetői. Az izotóptemető 50 millió forintba került. NYÍREGYHÁZA ÉS NYÍRTELEK közötti útszakaszon Molnár Tibor 20 éves gépkocsivezető. emődi lakos tehergépkocsival előzés közben megcsúszott és elütötte a vele szemben segédmotoros kerékpárján haladó Pokrovenszki László 44 éves boltvezető, nyíregyházi lakost, aki serüléseibe a helyszínen belehalt. A vizsgálat eddigi adatai szerint Molnár Tibor figyelmetlenül vezette a tehergépkocsit. A rendőrség eljárást indított ellene. Múzeumi nyitvatartás Az ország múzeumai december 24-én 15 óráig, 25-án a szokásos nyitvatartási időben várják a látogatókat. December 25-én, 27-én és 28-án minden múzeum zárva lesz. December 31-én 15 óráig, 1977. január 2-án a szokásos nyitvatartási időben tartanak nyitva a múzeumok. Január 1-én és 3-án minden múzeum zárva lesz. ELFOGTÁK A KÖZELMÚLTBAN Belgiumban végrehajtott gyermekrablás két tettesét. A gengszterakció fő szervezője azonban egyelőre nem került rendőrkézre és a jelek szerint nála van az ötvenmillió belga frankos — több mint egymillió dollárral egyenértékű — váltságdíj is. A banda csupán ennek ellenében bocsátotta szabadon egy holland milliomos Brüsz- szelben elrabolt 13 éves lányát, Johanna Berberst. Az akció még bújkáló irányítója, David Hildesheim a család barátai közé tartozott. Karate és tigris Ne'-.' mindennapi eseménynek lesznek szemtanúi január végén és február elején a Port ‘au Prince-i stadion nézői. New York-i bejelentés szerint ugyanis Mámora Ja- mamoto japán karateszakértő egy ketrecben vad bengáli tigrissel csap össze: a bejelentés azt is hozzáteszi, hogy „az összecsapást a legvésőkig” folytatják. December 23., csütörtök Í VIKTORIA NAPJA A Nap kél T óra 30 perckor, nyugszik 15 óra 56 perckor. A Hold kél 8 óra 56 perckor, nyugszik 19 óra 08 perckor. Nyolcvanöt évvel ezelőtt, 1891. december 23-án született Gyulán és 53 éves korában, 1944-ben esett a fa- - siszta terror áldozatául I Bródy Imre kiváló fizikus, ~s a kriptontöltésü izzólámpa ■ magyar feltalálója. A budapesti Tudomány- 6 egyetemen középiskolai ta- I nári oklevelet szerzett; 1917- 8 ben doktori értekezésében I elsőnek számította ki az | egyetemes gázok kémiai ál- 1 landóját, kvantumelméleti 8 módszerekkel. 1919-ben ta- ■ nársegédként dolgozott a 8 Műegyetemen, majd a fe- I hérterror elől Göttingenbe I emigrált, ahol a Nobel-dí- I jas kiváló fizikus, Max | Born munkatársa lett. Ha- f zatérése után, 1923-ban az I Egyesült Izzó kutatólabora- i tóriumába került tudomá- f nyos munkatársnak. Az ál- " tala kidolgozott kriptonlám- pa gyártásához, kutatásai r alapján Ajkán építették fel •1 a világon az első gazdasá- 8 gosan üzemelő kriptongyá- | rat. A kriptonlámpa 1937- | ben jelent meg a világpiaI con és hatalmas sikert aratott. Bródy Imrét 1944 vé- | gén a fasiszták elhurcolták, § s december 20-án vagy 22- ' én Mühldorfban kivégezték. A kiváló fizikusról ne- vezték el az Eötvös Loránd 3 Fizikai Társulat évenként I átadásra kerülő, 1950-ben i alapított Bródy Imre-díjat. Időjárási Várható időjárás ma estig: I változóan felhős, párás, | többfelé egész nap ködös ( " idő, ködszitálással, zuzma- ralerakódással. Gyenge, időnként kissé élénkebb délkeleti, keleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet a tartósan ködös helyeken 0, másutt 5 L fok közelében. SAIGON FELSZABADULÁSA ÓTA a város csaknem félmillió lakosa települt át a déli országrész mezőgazda- sági területeire. Közülük tíz- meg tízezren — nagy részük a háború idején hagyta el lakóhelyét — egyelőre munka nélkül vannak. Az újonnan letelepültek számára mindenütt biztosítanak lakást, élelmet, ruházatot; iskolákat, üzleteket, kórházakat építenek számukra. Az agglegény Télapója (Kallus rajza) A Debreceni Irinyi János Élelmiszeripari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet pályázatot hirdet gépműhelyi gyakorlatok szakoktatói állásra. Megkívánt végzettség: élelmiszeripari főiskola, gépész szak. A pályázatokat 1977. január (15-ig kell a jelenlegi munkahely és a fizetésigény megjelölésével az iskola címére (4002 Debrecen, pf.: 92.) elküldeni. (1482) KRÓNIKA