Kelet-Magyarország, 1976. december (33. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-02 / 285. szám
4 KELET-MAGYARORSZÄG 1976. december 2. Magyar vezetők távirata kubai vezetőkhöz DR. FIDEL CASTRO RUZ elvtársnak, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottsága első titkárának, a Kubai Köztársaság Forradalmi Kormánya elnökének; DR. OSVALDO DORTICOS TORRADO elvtársnak, a Kubai Köztársaság elnökének Havanna Kedves elvtársak! A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, Minisztertanácsa és Országgyűlése, valamint a magunk nevében elvtársi üdvözletünket és szívélyes jókívánságainkat küldjük Önöknek, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának, a Kubai Köztársaság Forradalmi Kormányának és egész dolgozó népének a Granmával végrehajtott partraszállás 20. évfordulója és a nemzetgyűlés első ülésszakának megnyitása alkalmából. A Granma forradalmárainak húsz esztendővel ezelőtt végrehajtott nagyszerű vállalkozása méltó folytatása volt a kubai nép legjobb fiai által vívott évszázados függetlenségi harcnak és a Moncada-laktanyát ostromló hősök dicső tettének. A nemzetgyűlés első ülésszakának összehívása a szocializmusért, az új társadalom politikai intézményeinek létrehozásáért folytatott küzdelem kiemelkedő eseménye és jelentős állomása a kubai forradalmi folyamatnak. Kedves elvtársak! Ezekben az ünnepi órákban őszinte szívvel kívánunk Önöknek és valamennyi nemzetgyűlési képviselőnek újabb nagyszerű sikereket a népük javára, szocialista hazájuk felvirágoztatására kifejtett felelősségteljes munkájukban. KADAR JANOS, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, LOSONCZI PÁL, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, LÁZÁR GYÖRGY, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke, APRÖ ANTAL, a Magyar Népköztársaság Országgyűlésének elnöke. Magyar vezetők távirata a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság vezetőihez KAYSONE PHOMVIHANE elvtársnak, a Laoszi Forradalmi Néppárt főtitkárának, a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság miniszterelnökének; SZUFANUVONG ELVTÁRSNAK, a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság elnökének, a legfelsőbb népi gyűlés elnökének Vientiane Kedves elvtársak! A Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság kikiáltásának első évfordulója alkalmából a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, Minisztertanácsa, a magyar országgyűlés és az egész magyar nép nevében őszinte jókívánságainkat fejezzük ki Önöknek, a Laoszi Forradalmi Néppártnak, a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság kormányának, a legfelsőbb népi gyűlésnek, és Önökön keresztül a laoszi népnek. A Laoszi Forradalmi Néppárt vezetésével a hős laoszi nép vereséget mért az imperialista agresszorokra és a belső reakcióra. Laosz független, szabad ország lett, s a laoszi nép rátérhetett a szocializmushoz vezető útra. Őszinte örömmel és elismeréssel tekintünk a népi hatalom megszilárdítása, a háború okozta sebek begyógyítása, a gazdasági élet kibontakoztatása és a társadalom forradalmi átalakítása terén elért eredményeikre. Nagyra értékeljük a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság következetes internacionalista külpolitikáját. Pártjaink, országaink és népeink kapcsolataiban új szakaszt nyitott a Kaysone Phomvihane elvtárs vezette párt- és kormányküldöttség látogatása Magyarországon. Meggyőződésünk, hogy ez alkalommal kötött megállapodásaink végrehajtása tovább erősíti országaink és népeink testvéri barátságát és sokoldalú együttműködését. Szívből kívánunk önöknek, és Önökön keresztül az egész laoszi népnek további kiemelkedő sikereket hazájuk szocialista építésében, a békéért, a társadalmi haladásért és országuk felvirágoztatásáért folytatott munkájukban, KÁDÁR JÁNOS, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, LOSONCZI PÁL, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, LÁZÁR GYÖRGY, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke, APRÖ ANTAL, a Magyar Népköztársaság Országgyűlésének elnöke. TELEX... Egy nagy kommunista hadvezér „BENNÜNKET, A SZOVJET FEGYVERES ERŐK FŐPARANCSNOKSÁGÁNAK és a szövetséges hatalmak főparancsnokságainak képviselőit felhatalmaztak a Hitler-el- lenes koalíció kormányai arra, hogy átvegyük a német főparancsnokság képviselőitől a Németország feltétel nélküli fegyver- letételéről szóld okmányt. Hívják be a terembe a német főparancsnokság képviselőit.” Ezek a szavak hangzottak el G. K. Zsu- kovnak az ajkairól 1945. május 8-án éjfélkor. Mindössze 50 percig tartott a legújabb kori történelemnek az a soha nem felejthető jelenete, amelynek során a náci Németország katonai vezetői kapituláltak. Ekkor már Zsukov a németországi megszálló szovjet csapatok főparancsnoka volt. Ha ma élne, éppen nyolcvanéves lenne. Ki volt ez a katona, akinek osztályrészül jutott, hogy ennek a páratlan jelenetnek első számú szereplője lehetett? Katona nem a saját akaratából lett. 1915 májusában, a fronton történt nagy veszteségek miatt, idő előtt hívták be az 1896-os születésűeket. Olyan fiatalok mentek a háborúba, akik még nem érték el a húszéves életkort. „Különösebb lelkesedést nem éreztem, mivel Moszkvában lépten-nyomon találkoztam szerencsétlen, frontról visszakerült nyomorékokkal, és ugyanitt azt is láttam, hogy a gazdagok fiacskái ugyanolyan bőségben és biztonságban élnek, mint azelőtt... Arra gondoltam azonban, hogy ha bevisznek katonának, becsülettel fogok harcolni Oroszországért.” Így gondolkodott akkor, mint maga írta visszaemlékezéseiben. De annak örült, hogy a lovassághoz sorozták be, mert „mindig tetszett nekem ez a romantikus fegyvernem”. Az erős testalkatú, szegényparaszti gyermeksorban, majd a moszkvai ifjúmunkás években megedzett fiatalemberből hamarosan kiváló lovaskatona lett, a cári hadsereg altisztje. „Altiszti rangom ellenére a katonák bizalommal voltak irántam, és gyakran folytattunk komoly beszélgetéseket. Természetesen akkor kevéssé értettem a politikához, de úgy gondoltam, hogy csakis a bolsevikok adhatnak az orosz népnek békét, földet és szabadságot, más senki. Lehetőségeimhez mérten mondogattam is ezt, amiért a katonák elismerésben is részesítettek” — vallja magáról. A VÖRÖS HADSEREGBE már maga kereste az utat, önkéntesként lépett be a lovassághoz. Nem egyszerűen katona akart lenni, hanem a bolsevik párt katonája. A pártba való felvétele életének kiemelkedő eseményeként maradt meg emlékezetében, így írt erről: „1919. március 1-én felvettek az OK/B/P tagjai sorába. Azóta sok mindent elfelejtettem, de a nap, amelyen párttag lettem, egész életemben emlékezetes marad. Azóta minden gondolatomat, törekvésemet és tettemet a párttag kötelességének rendeltem alá, és amikor a haza ellenségeivel kellett összecsapnunk, én — mint kommunista — felidéztem pártunknak azt a követelményét, hogy mutassunk példát népünk önzetlen szolgálatában.” Ennek a vallomásnak az őszinteségét tettei igazolják. Mindvégig hű maradt a katonai pályához és a párthoz. Soha sem tévesztette szeme elől, hogy minden katonai tevékenység sikerének nélkülözhetetlen előfeltétele a hadsereg és a nép egysége. G. K. Zsukov. A polgárháború befejezése után hivatásos katona maradt. Példás szorgalommal és odaadással végezte munkáját. Amikor a japán militaristák 1939-ben betörtek Mongóliába, a szovjet kormány, amely szerződésben kötelezte magát Mongólia megvédésére, rábízta az ottani hadműveletek irányítását. A szovjet és a mongol csapatok rövid idő alatt fényes győzelmet arattak a japánok fölött. Bebizonyosodott, hogy Zsukov nagyszabású hadműveletek vezetésére alkalmas hadvezér. A Nagy Honvédő Háborúban mindig a legnehezebb feladatokat kapta. Kiemelkedő szerepe volt Moszkva és Leningrad védelmében, a sztálingrádi megsemmisítő hadműveletekben, az Ukrajna felszabadításáért vívott küzdelemben, a fasiszta csapatok szétzúzásában Belorussziában, végül Berlin elfoglalásában. HOSSZÚ, NAGYON HOSSZÚ VOLT TEHÁT AZ ÜT, amelyen az orosz falu szegény gyermeke eljutott odáig, hogy előtte kapitulált a náci Németország hadserege. És szinte felmérhetetlen, hogy mennyi áldozat- készség, szellemi és fizikai képességek kellettek ennek az útnak a bejárásához. Mindezekért még az a nagy megtiszteltetés is jutalmazta, hogy ő vezényelhette Moszkvában a Győzelmi Díszszemlét. „Semmihez sem hasonlítható az a pillanat, amikor 200 vöröskatona, háborús veterán, dobpergés közepette a Lenin Mauzóleum talapzatához vetette a német fasiszta hadsereg zászlaját” — írta életének talán erről a legnagyobb, legboldogabb napjáról. De a győzelmes hadvezér megemlékezett elesett baj társairól is: „Milyen kár, hogy a vénszomjas ellenséggel vívott harcokban elesett sok hű hazafi már nem érhette meg ezt a boldog napot, győzelmünk nagy napját”. BECS Szerdán dr. Nagy Lajos, hazánk bécsi nagykövete bensőséges ünnepségen, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagságáról szóló oklevelet nyújtott át osztrák professzoroknak. A nagykövetség épületében tartott rendezvényen, az osztrák-magyar tudományos kapcsolatok fejlesztése terén kifejtett eredményes munkásságuk elismeréséül dr. Herbert Hunger professzor, az Osztrák Tudományos Akadémia elnöke, dr. Walter Pet- raschek leobeni és dr. Kari Rinner grazi professzorok kapták meg az MTA oklevelét. NEW YORK Az ENSZ Biztonsági Tanácsa kedden újból megerősítette az igazságos és tartós közel-keleti béke szükségességét, s egyidejűleg — további hat hónapra — 1977. május 31-ig meghosszabbította a Golan-fennsíkon szolgálatot teljesítő ENSZ békefenntartó erők mandátumát. PEKING Szerdán Pekingben összeült az országos népi gyűlés (parlament) állandó bizottsága. Az ülésszak munkájában részt vesz Hua Kuo-feng, a KKP KB elnöke, miniszter- elnök, Je Csien-jing, a KKP KB alelnöke, továbbá a parlament és az államtanács (kormány) valamennyi, hivatalban lévő alelnöke. Az ülésen Csou En-laj özvegyét parlamenti alelnökké választották. BEIRUT Mint az Al-Bairak című beiruti napilap szerdán közölte, az arabközi békefenntartó erők ultimátumban szólították fel az egymással szembenálló libanoni bal- és jobboldali fegyvereseket, valamint a palesztin harcosokat. hogy vasárnapig szolgáltassák be nehézfegyvereiket. Ellenkező esetben erőszakkal fogják lefegyverezni őket. RÓMA Az olasz parlamentnek a Lockheed amerikai repülőgépgyártó társaság megvesztegetési botrányának kivizsgálására alakult bizottsága kedden egyhangúlag úgy határozott, hogy hivatalos vizsgálatot indít Mariano Rumor volt miniszterelnök szerepének tisztázására. Szeberényi Lehel IA vétn REGÉNY 83. E figyelem tapogatta ki aprólékosan a szemmel bejárható zugokat az eltűnt kanna után. De eredménytelenül. E figyelem nézett farkasszemet kihívóan a lombok sejtelmes takarójával. Belemeredt azért is a fények és árnyak villanásaival teli mozdulatlanságába; belehallgatott a konok csend lélegzésébe. És ekkor valahogy nem úgy villantak össze a fények és árnyak, a levelek közt, mint természetük szerint kellet volna. Egy pont különösen villogott, s ez a pont nem mozdult tovább. Mint makacs tükör, vagy eredeti fény. forrás. A lány képtelen volt moccanni, szemét elvenni: odagyökerezett a lombhoz. S ekkor már hallotta, hogy a csenddel is van valami furcsa: alattomos neszek zavarták. És ekkor megroppant egy gally, legurult egy kő. És szemközt hirtelen elvillant a makacs fény, mint ha csillag kihuny. A lomb felcsapott, ruganyosán lengett egy ág. Egy emberalak vetette alá magát macskaügyességgel, szikláról sziklára pattanva. Szakállrengeteg fedte arcát. Anyicska látta a nyűtt katonazubbonyt. Sikítanai akart, de hangja csütörtököt mondott. Elhanyatlott, eszméletlenül a fűvön. De nem vesztette el egészen az eszméletét. Érezte, hogy viszik. Csak szemét nem bírta felnyitni, s később is csak szűk résen át lesett ki a környező világra. Gyors, szökellő léptekkel haladt 'Zsákmányával a szörnyalak, katonazubbonya suhogott. A lány még félálom- állapotában is érezte a durva vászon súrlódását arcán, s görcsösen keringett éz az érzés, mint biztos tudomás, a zsibbadt agyban: „Hát létezik!” S ringott a könnyű teher a két erős kar között, mint óvatos hálójában valamely ágakra erősített függőágynak. Többször is meglibbent e háló. A lány érezte, hogy fél karral tartják. Ilyenkor felijedt szinte, és pillája résén át látta karnyújtásnyira a sziklafalakat, s tulajdon lábait a mélység fölött csünge- ni. És örült, hogy ájulásába visszacsúszhatott. Sokáig nem tudta, mi történik vele. Hűvöset érzett arcán. És szokatlan volt, hogy a ringás megszűnt. Tagjai zsi. bongtak, s testét puha fészekmeleg vette körül. Szemét nem merte felnyitni. Pillái rebbenetlen takarója ólomsúllyal nehezedett a szemgödrök peremére, mint kagyló szorosan záró izmai. De ujjai tapogatózva megmozdultak. Állatbőr — érzékelték ujjai a puha, kellemes tapintású derékaljat, az őzprém gyönge selymét. Lecsúsztak az ujjak, és érzékelték a rétegeket. „Hány rétegen fekszem? Talán tíz...” S akkor valaki megigazította a takarót fölötte, óvatos kézzel, derekánál betürvén gondosan. „Milyen gondos és vigyá- zatos...” Mint különös köd, lebegett Anyicska fejében a gondolat, magától és természetesen nyílt, akár az erdei virág. Felnyitotta szemét. Mint ki bátorságot nyert az érintéstől. Varázsintéstől kíváncsi bátorságot. A könnycsepp volt az első, amit megpillantott. Szivár- ványosan csillant a szakállrengeteg zugában. Ez az aranybarna bozót alacsonyan függött fölötte, némileg a barlang füstös boltozata alatt. Gyorsan lehunyta szemét újra a lány. A férfi vizet hozott, és megemelte a lány fejét, tenyerét alátámasztva. S a lány kortyolgatta a hűs forrásvizet. És többé nem csukta le szemét. Elmosolyodott, köszönte. Egyszerre mosolyodott el a férfival, hogy annak erős mellkasát a megkönnyebbült sóhaj elhagyta: él! A mosoly a lány orcájának gödröcskéiben ha még félénk volt is, de igazi mosoly volt. Felkelt a lélekből, mert felkeltették. A szemek. Kedves gyermektekintet csillant ki a szakállerdőből. Nedvesen csillant benne valami nagyon hozzá tartozó bánat. Mint ami együtt született a szemekkel, és soha ki nem égethető belőle. S ez a gyermeki kedvesség, és bánat szeliddé tette az arcot, noha vad volt másképp és cserzett. De a szakállerdőt mindenütt megbontották annak a meleg fényforrásnak a sugaracskái. „Különös — gondolta a lány, ahogy elrablója magára hagyta, és körülnézett kissé. — Kétségkívül barlangban vagyok.” S tudta, hogy a barlang, csakis a „százliku” szurdok egyik ürege lehet. Tán a legrejtettebb, tán a leghozzáférhetetlenebb. A bejáratot sehol se látta, a barlangban mégsem volt sötét. Úgy tűnt, rejtett fény szűrődik be, s terül derengve szét. Nyílást keresett a sziklába vagy legalább repedést. De sehol egy törésvonal a természetvéste, durva falon. S akkor, ahogy fejét félrefordította, meglátta a tűzhelyet és fölötte a kürtőt. (Folytatjuk)
