Kelet-Magyarország, 1976. november (33. évfolyam, 260-283. szám)
1976-11-12 / 268. szám
1976. november 12. KELET-MAGYARORSZÁG 5 I magyarországi KÉPEK A jogsegélyszolgálat az ÉDOSZ megyei bizottsága előtt A Dohányfermentáló Vállalat tanácstermében november 11-én ülést tartott az ÉDOSZ megyei bizottsága. Szóbeli tájékoztatók hangzottak el az A és B kategóriájú vállalatoknál ez év december 31-ig bevezetésre kerülő jogsegély- szolgálattal kapcsolatos eddigi tapasztalatokról. A gabonavásárló és feldolgozó vállalatnál október elseje óta vehetik igénybe a dolgozók a jogsegélyszolgálatot. A megalakult bizottság tizenegy tagú és kiterjesztette munkáját a vidéki egységekre is. A dolgozók tizenegy alkalommal vették igénybe ezt az új szolgáltatást. A Nyíregyházi Konzervgyárban a jogász már a koKedyezmény a zöldségtermelőknek A Minisztertanács — mint ismeretes — megvizsgálta a zöldségtermelés helyzetét. S határozatot hozott a felvásárlási árak emeléséről és a fejlesztéshez nyújtott állami támogatások növeléséről. A termelés fellendítése érdekében egyéb kedvezményekben is részesülhetnek a termelők, ezeket részben pályázat útján nyerhetik el. A MÉM meghatározta a pályázat feltételeit; a zöldség- termelést számottevő mértékben fejlesztő mezőgazdasági nagyüzemek — pályázat alapján — a szocialista kereskedelemnek és az iparnak értékesített zöldségből származó árbevételük tíz százalékának megfelelő mértékű, a fejlesztési alapok bővítését szolgáló támogatásban részesülhetnek. A támogatásért az a mezőgazdasági nagyüzem folyamodhat, amelyik vállalja, hogy a zöldségtermelés, illetve a zöldségvetőmag-ter- melés növelésének tartós feltételeit megteremti, a zöldség vetésterületét vagy termés- mennyiségét — üvegház, fólia, stb. által — növeli, és ennek fenntartását anyagilag, technikailag megalapozza. A pályázat elbírálásánál előnyben részesítik azt az üzemet, amelyek a fejlesztést főként a vöröshagyma, paradicsom, zöldpaprika, nem ipari zöldborsó, zöldbab, uborka, fű- szerpaprika, sárgarépa, petrezselyem és a káposztafélék termelésének növelésével valósítja meg. A terület- és termelésnövelésbe nem számíthatják be az ipari zöldborsó, a csemegekukorica, a diny- nyefélék termelését és a gombatermelést. (Erre azért van szükség, mert főként a kézimunka-igényes és a lakosság ellátásában kiemelt szerepet játszó zöldségnövények termelése nem fejlődött kellőképpen az elmúlt időszakban, s az eddiginél jobb piaci ellátás biztosítására kapják elsősorban a termelők ezt a differenciát és a pályázat útján elnyerhető támogatást.) A pályázatot az állami gazdaságok az Állami Gazdaságok Országos Központjához, a termelőszövetkezetek pedig a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályához nyújthatják be az adott év január 31-ig. A mezőgazdasági nagyüzem az elfoge.iott pályázat alapján a támogatást fejlesztési támogatásként igényelheti. Egyéb kedvezményeket is kapnak a termelők; egyebek között például a zöldségtermelő modellgazdaságokat és a zöldségvetőmag-termelő mezőgazdasági nagyüzemeket meghatározott feltételek mellett fejlesztési alapjuttatásban lehet részesíteni. A kedvezőtlen termőhelyű gazdaságokat bizonyos feltételek mellett ár- kiegészítés illeti meg. A mezőgazdasági kistermelők az adójogszabályban meghatározott módon adómentességet kapnak a zöldségtermelésre leszerződött mezőgazdasági földterületre. A legöregebb tiszafa Ritka növénykülönlegességre figyeltek föl a közelmúltban Nyíregyházán az Országos Természetvédelmi Hivatal szakemberei. A Columbia étterem udvarán láttak meg egy tiszafát, amelyről megállapították, hogy Magyarország legöregebb ilyen fajtájú fája. Magassága 8 méter, kora több, mint száz év. MÉG EL SEM KEZDŐDÖTT A TÉL, máris a jövő tavaszra készülnek a Nyíregyházi Divatruházati Vállalat dolgozói. A Kelettextil Nagykereskedelmi Vállalat a napokban 1400 ballonkabátot rendelt a DIRUVÁLL-tól. A jövő év tavaszán az ideihez hasonló hosszú, szűkített derekú, bő aljú modellek lesznek a legdivatosabbak, főleg világos színárnyalatokban. A vállalat december elején kezdi meg a ballonok gyártását. rábbi években is látott el hasonló feladatokat. A jogsegélyszolgálat működési szabályzatát ez év júniusára készítették el. Azóta huszonkilenc esetben nyújtottak segítséget. Kilenc lezárt ügyük van, és tizenháromszor volt szükség a jogász beavatkozására. Az állatforgalmi és húsipari vállalatnál úgy döntöttek, hogy december 31-gyei indítják az új szolgáltatást. Határoztak arról is, hogy 120 ezer forintos éves költségvetéssel fog működni és kiterjed valamennyi telepükre. A Nyíregyházi Dohányfermentáló Vállalatnál is létrehozták a jogsegélyszolgálatot. Bizottsági rendszerben dolgoznak. Eddig ötvenhárom esetben nyújtottak jogi segítséget. Az ügyek között szerepelt peres és államigazgatási eljárás, munkaügyi és társadalombiztosítási kérdés, gyerekelhelyezés és tanácsadás. o l'i klubház épül 800 ezer forintos.költséggel, s jelentős társadalmi munkával Nyirturán. Az új' létesítményben könyvtár, olvasóterein. KISZ-klub és egy nagy kultúrterem kap helyet. A község lakói 1977. augusztus 20-án vehetik birtokba a művelődési otthont. ’ °0 o Segítség építkezőknek Építőanyagbeszerzés — könnyen mjj szolgáltatást ve- I zetett be a közelmúltban a Keletmagyarországi TÜZÉP Vállalat. Építőanyag-biztosítási megállapodást köthet a vásárló a vállalat valamennyi telephelyén. Ez a szolgáltatás főleg a lakás- vagy víkendház- építőknek kedvez, mivel megrendelést csak a teljes cikklistára; illetve a megállapodásban felsorolt anyagok 2/3-ad részére fogadnak el. A szerződés mindkét félnek kölcsönösen előnyöket biztosít. A TÜZÉP vállalja, hogy a megjelölt anyagokat határidőre kiszállítja a telephelyekre,, s erről a megrendelőt levelezőlapon értesíti. Ennek alapján a vásárló köteles nyolc napon belül gondoskodni a cikkek elszállításáról. Ha a vásárló más telepen szerzi be, vagy nem gondoskodik az áru átvételéről, a TÜZÉP felbontja a szerződést. A megállapodás elsőbbséget biztosít a megrendelőnek a többi vásárlóval szemben. Többek közt lehetőség van a hiánycikkek megelőlegezésére is. A vásárló a keresett anyag értékének 30 százalékát előre kifizeti. Mikor az anyag megérkezik a telepre, erről értesíti a vállalat, aminek alapján 8 napon belül kell gondoskodni az átvételről. A Kelet-magyarországi TÜZÉP Vállalat fölvette a kapcsolatot az OTP-vel is, a gyorsabb ügyintézés érdekében. Megyénkben eddig a nagykállói, kisvár- dai, vásárosnaményi, bak- talórántházi és kemecsei takarékpénztárfiók vállalta, hogy az építési kölcsönt kérő ügyfeleknek mellékelik az építőanyagbiztosítási megállapodás egy példányát is. Szerződést a lakóhelyhez legközelebb fekvő telepen köthetnek a vásárlók. Fizetni az áruk átvétele után lehet készpénzzel, vagy OTP-hitellevéllel. A 100. születésnap Kivételes családi ünnepségre gyűltek össze november 9- én Paszabon a Béres család tagjai, özvegy Béres Antalné e napon ünnepelte 100. születésnapját 5 gyermeke, 11 unokája, 16 dédunokája és 3 ükunokája körében. A község párt-, állami és tömegszervezeti vezetői is fölkeresték az ünnepeltet, s ajándékokkal kedveskedtek neki. A Videoton Rádió és Televízió Gyár, a VASVILL Kereskedelmi Vállalattal közösen árusítással egybekötött rádió- és tv-kiállítást rendez Nyíregyházán a megyei művelődési házban, amelynek megnyitására november 11-én került sor. Az akció célja, hogy több szabolcs-szatmári lakos jusson hozzá a legmodernebb készülékekhez. Néhány rádiótípust olcsóbban árusítanak. A gyár szakemberei a helyszínen műszaki tanácsokat adnak az érdeklődőknek és a vásárlóknak. A készülékek egy része részletre is megvásárolható, az OTP- ügyintézést a helyszínen bonyolítják le. Az akció egy hétig tart. (Gaál Béla felvétele) Értékelték a fehérgyarmati járás általános iskolásainak ez évben végzett őszi munkáját. A november 11-én, csütörtökön megtartott járási iskolaigazgatói értekezleten megállapították, hogy a közel 1300 általános iskolás 17 ezer munkanapnak megfelelő segítséget adott a gazdaságoknak az őszi betakarítási munkákba. Eredményesen vettek részt a tiszabecsi pajtások a betakarításban. A Szamos menti Állami Gazdaságban napi 60 forintot kerestek személyenként. A gazdaság vezetősége értékelve a gyerekek jó munkáját nyárra országjáró kirándulást szervez — önköltségesen — 50 tiszabecsi pajtás számára. A fehérgyarmati járás legjobban kereső úttörői ez évben a gacsályiak voltak, naponta 100 forintot kaptak munkájukért. A szövetkezet vezetői rendszeresen figyelemmel kísérték a gyerekek munkáját, amit kis ajándékokkal is honoráltak kinn a földeken. A pajtások az Együtt — egymásért akción belül a szabad idő hasznosítására fordítják pénzüket. Gyermekeknek Több hangjáték, riportműsor, megemlékezés színesíti az év vége gyermek- és Ifjúsági rádióprogramját. Urbán Gyula „Ping és Pong, a két kicsi pingvin” címmel írt mesejátékot a gyermekeknek. A Váradi Hédi és Harkányi Endre által megszemélyesített főhősök a Déli sarkig sodródnak egy jégtáblán, míg végül visszatérnek otthonukba, a régen várt születésnapi ünnepségre. Eredeti magyar népmese-motívumokból építette fel Pápa Relli „Juliska királykisasszony” című mesejátékát, amelyet Kodály Zoltán által gyűjtött és feldolgozott gyermekdalok gazdagítanak. László Endre rendező a két főszerepet Csengerí Adriennre és Henkel Gyulára bízta. Egy új lakótelepen játszódik Padisák Mihály „Bütyök” című új műve, amely arról szól, hogyan talál végül igazi otthonra, barátokra az új környezetben, az új iskolában a főhős. Ugyancsak újjá alakuló városban játszódik az „Egy öreg ház három csodája” című adaptáció is, amely Krsita Bendova meséi nyomán készült. Az „Edudánt és Francimór csodálatos kalandjai” című hangjáték szerzője, Karel Polacsek 1933-ban írta meg azonos című regényét, amelyből először a prágai rádió készített hangjátékot, majd több OIRT-ország is műsorára tűzte. Az Ifjúsági rádió hangjátékki- nálatából Csehov „Eletek” című regényének Gál István által készített adaptációja emelkedik ki, amelyben Kozák András, Sólyom Ildikó, Lukács Sándor, Hámori Ildikó, velenczei István szerepel többek között. Egy riportműsor — a Híres almamaterek sorozat — a Székesfehérvári József Attila Gimnáziumot állítja középpontjába. FORGALOMKORLÁTOZÁS ! Felhívjuk a gépjárművezetők figyelmét, hogy Nyíregyházán, a Bocskai utca és Inczédi sor kereszteződésében — a Bocskai utcán — csatornázási munkálatok miatt fél pályaszélességben 1976. november 14-én, 07,00 órától nov. 17-én, 07,00-ig forgalomkorlátozás lesz. KEMÉV L sz. főépítésvezetősége. (1300) Bélyegárverés Nyíregyházán, Mátészalkán A Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége nyilvános árverést rendez a megyében klasszikus és modern bélyegekből. Nyíregyházán november 13-án, szombaton 17 órakor a Mártírok tere 9. szám alatti Irodaház VIII. emeleti nagytermében, Mátészalkán pedig november 14- én, vasárnap 10 órakor a KlOSZ-házban kerülnek dobra a bélyegek. Több, mint másfél millió forint értékű társadalmi munkát végeztek Kocsord lakói községük szépítéséért ebben az évben. Ifjúsági és sportházat, járdát, utat építettek, valamint segítették az új óvoda minél előbbi elkészülését. Kézimunkák a kirakatban A Nyíregyházi ÁFÉSZ szocialista brigádjának nőtagjai a szövetkezetek november 15-én kezdődő VIII. kongresszusa tiszteletére vállalták, hogy kézimunkáikból kiállítást rendeznek. A vállalást teljesítették: a kiállítást a Búza téri ABC kirakatában, kedden megnyitották. A kiállítás november 20-ig tekinthető meg. ÍRÓ-OLVASÓ TALÁLKOZÓ színhelye volt november 9-én a Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium klubja. Az iskola volt diákja, Balázs József író vendégeskedett az iskolában. Az író visszaemlékezett a Mátészalkán töltött diákévekre, beszélt készülő könyvéről, s további terveiről a gimnázium érdeklődő tanulóinak. JÓNÁS NAPJA A Nap kél 6 óra 44 perckor, nyugszik 16 óra 12 perckor. A Hold kél 20 óra 48 perckor, nyugszik 10 óra 59 perckor. Száztíz évvel ezelőtt, 1866. november 12-én született és 59 éves korában, 1925-ben halt meg Szun Jat-szen kínai orvos, az 1894—1925 közötti időszakban a kínai nép forradalmának egyik kimagasló vezetője. Huszonnyolc éves korában Kína Újjászületésének Társasága néven forradalmi szervezetet alakított. 1895- ben a mandzsu uralom ellen összeesküvést szervezett; ennek bukása után kénytelen volt emigrálni. 1905-ben Japánban megalapította az úgynevezett Szövetséges Ligát, az első modern kínai politikai pártot; ennek programjaként két évvel később közzétette híres „három népi elvét”. Ezekben a Csing-dinasztia megdöntését (nacionalizmus), köztársaság létesítését (demokrácia) és a földhöz való egyenlő jogot (népjólét) hirdette meg. A kínai polgári forradalom kirobbanása után hazatért és 1912- ben megválasztották a Kinai Köztársaság ideiglenes elnökévé; e tisztségéről a jobboldal nyomására kénytelen volt lemondani. Még 1912-ben létrehozta a Kuomintang (nemzeti) pártot, majd harcot indított Jüan Si-kaj diktatúrája ellen. Néhány év múlva megalakította a forradalmi kantom kormányt. Nagy hatással volt további politikai tevékenységére az októberi forradalom. 1923—24-ben a kommunisták közreműködésével átszervezte a Kou- mintangot és forradalmi hadsereget létesített. Politikai végrendeletében a Kou- mintang legfőbb feladataként a Szovjetunióval és a Kínai Kommunista Párttal való szövetséget, a parasztok és munkások ügyének támogatását jelölte meg. Várható időjárás ma estig; nyugat felől lassan növekvő felhőzet, ma a Dunántúlon, pénteken az országban másutt is ismétlődő esővel, záporral. Mérsékelt, időnként élénk délkeleti, déli, a Dunántúlon nyugatira forduló szél. A reggeli órákban keleten helyenként köd. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet általában 9—14, délkeleten még 14—18 fok között. ÖTVEN ÉVE ALAKULT MEG Piricsén az önkéntes tűzoltók egyesülete — a félévszázados jubileumot november 12-én ünneplik a községben. A jubileumi ünnepségre meghívták a még életben lévő alapító tagokat A közlekedés biztonságáért Gyakorlati tanácsok közlekedőknek Budapest útjain cimmel négyrészes ismeretterjesztő filmsorozatot tervez az Országos Közlekedés- biztonsági Tanács. Célja, hogy gyakorlati tanácsokkal segitse a vidékről Budapestre érkező gépkocsivezetőket; eligazítást adjon a centrumok megközelítésének módjáról, a főközlekedési útvonalakra való eljutás lehetőségeiről, s más fontos kérdésekről. A filmből nemcsak a vidékiek, hanem a Budapestet kevésbé ismerő gépjárművezetők is okulhatnak: értékes tudnivalókat szerezhetnek a főváros közlekedési gócairól. A teherautósok eligazítására a fővároson kelet—nyugati, illetve észak—déli irányban áthaladásra az alkotók külön figyelmet szentelnek. A MAFILM pro- pagandafilm-studióban ezenkívül több film készül el a jövő évben: az Országos Közlekedésbiztonsági Tanács és a MAFILM együttműködéséből más közlekedési témájú oktatófilm van születőben. A mozgó képek nagy pedagógiai lehetőségeit használja ki a reklámfilm hosszúságú, úgynevezett „filmagitka”. Jelenleg négy ilyen rövid filmecskén dolgoznak a stúdió munkatársai. Ezek a plakát tömörségével figyelmeztetnek egy-egy közlekedési veszélyforrásra, vagy emberi hibára. Sokat várnak attól a munkától is, amely a forgatókönyv-pályázat dokumentumkategóriá- jában lett első és kísérleti tényeket mutat be az alkohol hatásáról. Külön érdekesség, hogy kísérleti alanyként legismertebb autóversenyzőnk működik közre a felvételeknél, saját magán mutatva be az alkohol teljesítménycsökkentő hatását. Valamennyi filmet a MAFILM ismert rendezői készítik, kik a szakemberekkel együtt nagy reményt fűznek ahhoz, hogy eredményesen hatnak majd a közlekedési kúltúrá- ra. 12., péntek KRÓNIKA