Kelet-Magyarország, 1976. november (33. évfolyam, 260-283. szám)

1976-11-09 / 265. szám

A béke nagyszerű demonstrációja MA Erdő a parlag helyén Kitüntetések (2. oldal) (3. oldal) Miért nem volt frissen vágott sporf baromfi? (2. ólai) (4. oldal) Munkára alkalmas minden óra Színpompás díszszemle és felvonulás a moszkvai Vörös téren Talajmüvelés 125 ezer hektáron Meggyorsult a kukorica betakarítása Leonyid Brezsnyev Romániába látogat Edward Gierek Moszkvában Edward dereknek, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Köz­ponti Bizottsága első titkárá­nak vezetésével hétfőn len­gyel párt- és kormányküldött­ség utazik hivatalos baráti látogatásra a Szovjetunióba. A delegációt az SZKP Köz­ponti Bizottsága, a Szovjet­unió Legfelsőbb Tanácsának elnöksége és a szovjet mi­nisztertanács hívta meg. Egymillió 455 ezer forintot már befizettek A város üzemeiből, intéz­ményeiből, termelőszövetke­zeteiből a szeptember 25. és október 10. között megtartott „Együtt Nyíregyházáért” tár­sadalmi munkaakción 46 ez­ren vettek részt. A felhívás értelmében a napokban fe­jezték be a munkahelyek a végzett munka bérének szám­fejtését, és fizetik be az ösz- szeget a városi KlSZ-bizott- ság egyszámlájára. A november 5-i összesítés szerint a város 126 ipari és mezőgazdasági üzeméből, in­tézményéből eddig 1 millió 455 ezer forintot fizettek be. A listát a SZÁÉV vezeti több, mint 227 ezer forintos befi­zetéssel. Második helyen 120 ezer forinttal az EPSZER áll. A napokban várható az akcióban részt vevő többi vál­lalat dolgozói által keresett összeg befizetése. A Taurus Gumigyár nyír­egyházi gyára a meghirdetett időben nem tudott eleget ten­ni a felhívásnak. így ők teljes létszámukkal, 1200 dolgozó­val november 13-án, gyáron belül végzett munkával zár­ják a társadalmi munkaak­ciót. Föld—levegő rakéták fölvonulása a Vörös téren megrendezett hagyományos katonai díszszemlén. (Telefoto — AP — MTI — KS) Fennállásának 60. eszten­dejébe lépett vasárnap a szovjet hatalom. A kommu­nizmus építésének világszer­te elismert gazdasági és poli­tikai sikereinek jegyében ün­nepelte a szovjet nép a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom 59. évfordulóját. A katonai parádén részt vevő egységek vasárnap reg­gel felsorakoztak a zászlók­kal, transzparensekkel, a szovjet köztársaságok címere­ivel díszített Vörös téren, s mire a Szpasszkij-torony órá­ja elütötte a tizet, zsúfolásig megteltek a tribünök is a meghívott szovjet dolgozók­kal és külföldi vendégekkel. Pontban 10 órakor elfoglalta helyét az emelvényen Leo­nyid Brezsnyev, Nyikolaj Podgornij. Alekszej Koszigín, Mihail Szuszlov, valamint az SZKP és a kormány számos más vezető személyisége. A díszszemlét, amelyet va­lamennyi szovjet televíziós állomás, az Intervízió és az Eurovízió is közvetített. Go­vorov vezérezredes, a moszk­vai katonai körzet parancs­noka vezényelte. Vsztyinov marsall, a Szovjetunió honvé­delmi minisztere a jelentés fogadása, s a felsorakozott egységek üdvözlése után rö­vid beszédben üdvözölte a csapatokat. Hangsúlyozta: a Szovjet­unió és a szocialista orszá­gok, s a világ haladó erői te­vékenységének eredménye­ként kedvezőbbé váltak a fel­tételek a nemzetközi enyhü­lés, a különböző társadalmi rendszerű országok együtt­működése számára. Ugyan­akkor ez ellenlépésekre kész­teti az agresszív imperialista köröket. A katonai kiadáso­kat fokozzák, s különböző provokativ akciókat hajtanak végre a világ több részén. Ez megköveteli, hogy a szocialis­ta országok jól felszerelt had­seregeket tartsanak fenn, amelyek képesek a szocialis­ta vívmányok megvédésére. Befejezésül hangsúlyozta, hogy a szovjet hadsereg, más szocialista országok hadsere­geivel együtt kész hazafias és internacionalista kötelessé­geinek teljesítésére. A különböző fegyvernemek után a rakétacsapatok zárták a moszkvai díszszemlét. Kül­földi megfigyelőknek feltűnt, hogy idén a leghatalmasabb Együtt Nyíregyházáért ’76 Éjszaka is szántanak a tiszavasvári Munka Termelő- szövetkezetben. Képünkön: Kalapos János, a Zöld Mező Ter­melőszövetkezet traktorosa John Deere traktorral segít a szomszédos szövetkezetnek. vetése már szépen zöldül, időben végeztek és jó ütemű a kukorica törése is. Három kombájn dolgozik megállás nélkül a táblákon, de még így is 380 hektár van töret­len. Ha kedvez az idő — és ebben nagyon bíznak — no­vember végére a kukorica be­takarítása is megtörténik. Az őszi szántásnak ugyan még a kezdeténél tartanak, de most kapnak két 120 lóerős erőgé­pet és ezek munkába állítá­sával, kettős műszak mellett a szántással is végeznek no­vember végéig. A leveleki Dózsa Termelőszövetkezet­ben öt kombájn töri a kuko­ricát, 10—12 nap alatt végez­nek. A tervezett 900 hektár őszi szántásból 550 van még hátra, de a hét DUTRA napi 50—60 hektárt szánt (vasár­nap is dolgoztak), így novem­ber végéig elfogy a szántani való. A munkát üzemanyag- és alkatrészhiány a megyében nem akadályozza. Gond vi­szont, hogy a műtrágyaszó­rást szuperfoszfát hiányában nem tudják mindig az őszi szántás előtt elvegezni. Ter­mészetesen ez nem lehet akadálya a szántásnak. Az a fontos, hogy az üzemek a tervezett 125 hektár talajmű­velését elvégezzék. Megnyug­tató, hogy erre minden üzemben ütemterv szerint felkészültek és adott a lehe­tőség. (seres) és legnagyobb pusztító erejű interkontinentális ballisztikus rakéták nem vonultak fel. A tömegpusztító fegyverek bemutatásától való tartózko­dás annak a szovjet politiká­nak a megerősítéseként érté­kelendő. amely az ENSZ-ben, a genfi leszerelési konferen­cián. a szovjet—amerikai tár­gyalásokon át és az összes többi nemzetközi fórumokon elsőrendű feladatának tekinti a stratégiai fegyverek korlá­tozását. az általános és teljes leszerelés feltételeinek mie­lőbbi megteremtését. Ezután a sportolók húszper­ces színes, szemet gyönyör­ködtető bemutatója követke­zett. majd egy órán keresz­tül a moszkvai dolgozók vo­nultak fel a Vörös téren. ★ A szovjet kormány vasár­nap ünnepi fogadást adott a Kreml kongresszusi palotájá­ban. A megjelent vendégeket — köztük dr. Maróthy Lászlót, az MSZMP PB tagját. a KISZ KB első titkárát — Leonyid Brezsnyev üdvözölte. Kellemesen enyhék a nap­palok, derült az ég, munkára alkalmas minden óra. Határ­járás bizonyítja: termelőszö­vetkezeteink élnek a lehető­ségekkel, felgyorsult a beta­karítás és az őszi szántás a tavaszi vetések alá. A nagy munkát most már a kukorica, a cukorrépa be­takarítása és a szántás jelen­ti. A kukorica törése a háztá­ji területeken már befejező­dött, a nagyüzemekben 65 százaléknál tartanak. Ezt a munkát némileg akadályozza a szemtermés magas nedves­ségtartalma és az, hogy szű­kös a szárítókapacitás. A cu­korrépa szedésében már a 70 százalékhoz közelednek. Az őszi mélyszántásban az utóbbi napokban már na­gyobb tempót lehetett dik­tálni, hiszen az alma már sokkal kevesebb erőgépet köt le, a napraforgó, a dohány betakarítása viszont megtör­tént. Kedvezően hatott a nyár vége és az ősz eleje viszony­lag jó időjárása a kukorica és a cukorrépa termésátlagá­nak alakulására. Az aszály miatt korábban megyeszinten csak 28 mázsás átlagtermést becsültek hektáronként a szakemberek. Ma már a ter­més 30 mázsán felülinek mu­tatkozik, de még így is jóval alatta vannak a tavalyi át­lagnak. A cukorrépa — el­lentétben a nyári felmérések­kel — a tavalyi átlagtermést hozza. Néhány termelőszövetke­zetben az őszi munkák végzé­sénél a helyszínen kértünk tájékoztatót. A vajai II. Rá­kóczi Ferenc Termelőszövet­kezetben az 500 hektár háztá­ji kukorica törésével végez­tek, hozzáláttak a 600 hektá­ros közös kukorica betakarí­tásához, és ennek törése há­rom hét múlva megtörténik. A tervezett 950 hektár terü­let őszi szántását kilenc erő­géppel folyamatosan végzik nyújtott műszakban, kettős műszakban dolgoznak, így no­vember végére, december ele­jére nem marad szántatlan terület. A baktai Dózsa Termelő­szövetkezet 740 hektár őszi I XXXIII. évfolyam, 265. szám ÁRA: 80 FILLÉR 1976- november 9., keddi Az ajaki Búzakalász Tsz tagjai szedik, tisztítják a cu­Moszkvában hivatalosan be­jelentették, hogy Leonyid Brezsnyev, a Szovjetunió Kommunista Pártja KB fő­titkára november második felében Nicolae Ceausescu­nak, a Román Kommunista Párt főtitkárának, a Román Szocialista Köztársaság elnö­kének meghívására baráti lá­togatásra Romániába utazik.

Next

/
Thumbnails
Contents