Kelet-Magyarország, 1976. november (33. évfolyam, 260-283. szám)

1976-11-25 / 279. szám

j XXXIII. évfolyam, 279. szám ARA: 80 FILLÉR 1976. november 25., csütörtök \ MA Gondoskodás az öregekről (2. oldal) Nyereség 10 millión felül (3. oldal) A békéért M a kezdődik a Varsói Szerződés Tagállamai Politikai Tanácsko­zó Testületének ülésszaka. A tanácskozás még meg sem nyílt, a különböző irányú nemzetközi sajtó azonban már arról ír, hogy milyen fontos esemény ez a nem­zetközi életben. Eddig tizennégyszer ülé­sezett a politikai tanácskozó testület. Mindegyik tanács­kozás mély nyomot hagyott a nemzetközi kapcsolatok történetében. Ennek oka az, hogy a politikai tanácskozó testület ülésein minden eset­ben kidolgozzák a békeharc rövid, illetve hosszú távú program dokumentumait. Mint ismeretes, a politikai tanácskozó testület munká­jában a Varsói Szerződéshez tartozó államok párt- és ál­lami vezetői vesznek részt. Közösen áttekintik a nem­zetközi problémákat a biz­tonság és együttműködés kérdéseit — mindazt, ami­nek megoldására kialakult a meteriális feltételek, tehát valóban reális feladatok megoldásán munkálkodnak. Érdemes emlékeztetni a politikai tanácskozó testü­letnek az elmúlt két évti­zedben megtartott néhány ülésére. 1965. Varsó: megvi­tatták a NATO „soknemze­tiségű nukleáris erőinek” felállításával kapcsolatos tervekből adódó helyzetet. 1966. július, Bukarest: dek­larációt fogadtak el az euró­pai béke és biztonság meg­szilárdításáról és nyilatkoza­tot tettek közzé az indokínai problémáról. 1968. március, Szófia: áttekintették a viet­nami helyzetet; véleményt cseréltek a nukleáris fegy­verek elterjedésének meg­akadályozásáról. 1969. március, Budapest: felhívást tettek közzé az eu­rópai biztosági és együtt­működési értekezlet előké­szítésére és megtartására. 1970. december, Berlin: megvitatták az egyetemes béke megszilárdítására teen­dő intézkedéseket, valamint az indokínai és a közel-ke­leti helyzetet. 1972. január, Prága: áttekintették az eu­rópai kontinensnek a tartós béke térségévé történő át­alakítása kérdéseit, konkrét intézkedések egész sorát ja­vasolták e cél elérése érde­kében. 1974. április, Varsó: áttekintették az európai bé­ke megszilárdításának kér­déseit, nyilatkozatot hagytak ■jóvá a közel-keleti helyzet­ről, a vietnami békéről, a chilei hazafiak támogatásá­ról. A z elmúlt évtizedek nemzetközi kapcsola­tainak története teljes mértékben igazolja, hogy a politikai tanácskozó testü­let tevékenységének kezdete óta, folyamatosan áttekin­tette a nemzetközi biztonsá­gért és a népek együttmű­ködéséért folyó harc alap­vető kérdéseit.' A politikai tanácskozó testület a szocia­lizmus békeszerető törekvé­seinek valódi kifejezőjévé vált. Az élet bebizonyította a Varsói Szerződés létreho­zásának időszerűségét és történelmi szükségszerűsé­gét. Barátsági nagygyűlés Bukarestben Leonyid Brezsnyev és Nicolae Ceausescu mondott beszédet Leonyid Brezsnyev és Nicolae Ceausescu aláírják a közle­ményt. (Kelet-Magyarország lelefotó) Leonyid Brezsnyev romá­niai baráti látogatásának utolsó programjaként szer­dán délelőtt Bukarestben a kultúra és sportpalotában ro­mán—szovjet barátsági nagy­gyűlést tartottak. A nagygyűlésen Nicolae Ceausescu, az RKP főtitkára, az államtanács elnöke és Le­onyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára mondott beszé­det. Leonyid Brezsnyev romá­niai baráti látogatásának utolsó napján, szerdán a reg­geli órákban szovjet—román dokumentumot írtak alá. A köztársasági palotában a Brezsnyev kíséretében lévő hivatalos szovjet személyisé­geknek, illetve a Román KP Politikai Végrehajtó Bizott­sága, az államtanács és a kormány tagjainak jelenlété­ben Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára és Nico­lae Ceausescu, az RKP főtit­kára, a román államtanács elnöke aláírta a Szovjetunió Kommunista Pártja és a Ro­mán Kommunista Párt, a Szovjetunió és Románia kö­zötti együttműködés és test­véri barátság továbbfejlesz­téséről szóló nyilatkozatot. (Folytatás a 4. oldalon) Ma kezdődik a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének ülése * Útban a küldöttségek a román fővárosba Alekszej Koszigin, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Minisz­tertanácsának elnöke szerdán Moszkvából Bukarestbe uta­zott, hogy a szovjet küldött­ség tagjaként részt vegyen a Varsói Szerződés tagországai Politikai Tanácskozó Testüle­tének ma kezdődő tanácsko­zásán. Edward derek első titkár vezetésével szerdán lengyel párt- és kormányküldöttség utazott Romániába. A dele­gáció tagjai között van Piotr Jaroszewicz, a LEMP KB PB tagja, a minisztertanács el­nöke, Edward Babiuch, a PB tagja, a KB titkára, Ryszard Frelek, a KB titkára és Ste­fan Olszowski külügyminisz­ter. Gustáv Husák köztársasági elnök a CSKP KB főtitkára vezetésével szerdán Bukarest­be utazott a csehszlovák kül­döttség. A küldöttség tagjai Lubo- mir Strougal, a CSKP KB el­nökségének tagja, miniszter- elnök, Vasil Bilak, az elnök­ség tagja, a Központi Bizott­ság titkára, Bohuslav Chnou- pek, külügyminiszter és An­tonin Vavrus, a Központi Bi­zottság nemzetközi politikai osztályának vezetője. Korszerű gépsorok mellett dolgoznak a Magyar Posztógyár nagykállói gyárának új csarnokában. Mészáros Andrásné az orsózógépnél. Feladatterv öt évre Ülést tartott a HNF bizottsága Szerdán Nyíregyházán ülést tartott a Hazafias Népfront Szabolcs-Szatmár megyei bi­zottsága. Az ülésen részt vett Diczkó László, a megyei pártbizottság osztályvezetője is. Az ülésen tájékoztató hang­zott el a bizottság két ülé­se közti időben végzett mun­káról, majd megvitatták és jóváhagyták a megyei bizott­ság ötéves feladattervét, ame­lyet előtte már az elnökség ülésén is megtárgyaltak. Gulyás Emilné dr. a Haza­fias Népfront megyei bizott­ságának titkára szóbeli kie­gészítésében hangoztatta: az elmúlt időszak tapasztalatai bizonyítják, helyes, ha hosz- szabb távra szóló programot készítenek, s ebben jelölik meg a főbb feladatokat. A munkprogram szerint a népfrontmozgalom előtt is megnövekedett feladatok áll­nak az elkövetkező években. A mozgalomban lévő tartalé­kok feltárásával, a munka szervezettségének javításával, a tömegbázis szélesítésével, politikai nevelőmunkával se- aíteni kell az MSZMP XI. kongresszusa, az MSZMP me­gyei küldöttértekezlete hatá­rozatainak végrehajtását. a névfrontkongresszus állás- foglalásának megvalósítását. Fontos feladat a jövőben is a párt nénfrontno'itikájának he­lyi megvalósítása, a nárt, a munkásosztálv vezető szere­pének további erősítése az egész mozgalomban. Törekednek arra, hogy a nők, fiatalok, termelőszövet­kezeti tagok közül is — az eddigiekhez hasonlóan minél többen megtalálják te­vékenységi területüket a moz­galom testületéiben, különbö­ző bizottságaiban és akciói­ban. A mozgalom a jövőben is segítséget nyújt a terme­lőszövetkezeti parasztságnak, hogy szélesebb körben ter­jedjen, meghonosodjon az Lázár György fogadta az USA kereskedelmi miniszterét Dr. Szekér Gyulának, a Mi­nisztertanács elnökhelyettesé­nek meghívására szerdán dél­előtt Budapestre érkezett El­liot L. Richardson, az Egye­sült Államok kereskedelmi minisztere és kísérete. Lázár György, a Miniszter- tanács elnöke szerda délelőtt hivatalában fogadta Elliot Richardsont. A szívélyes lég­körű eszmecserén részt vett dr. Bíró József külkereske­delmi' miniszter. Jelen volt Robert C. Mudd, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. Az Egyesült Államok ke­reskedelmi minisztere szerda délután tárgyalásokat folyta­tott dr. Bíró József külkeres­kedelmi miniszterrel. Átte­kintették a két ország keres­kedelmi és gazdasági kapcso­latainak helyzetét, s eszme­cserét folytattak a kereskede­lem fejlesztésének lehetősé­geiről. Az amerikai miniszter felkereste Púja Frigyes kül­ügyminisztert, akivel idősze­rű kérdésekről folytattak esz­mecserét. Dr. Szekér Gyula, a Minisztertanács elnökhe­lyettese este a Gellért-szálló Gobelin-termében vacsorát adott az amerikai kereskedel­mi miniszter tiszteletére. Felavatták a tv pécsi és szegedi stúdióját A Dél-Dunántúl, illetve a Dél-Alföld kulturális köz­pontjában — Pécsett, illetve Szegeden — szerdán ünnepé­lyes külsőségek között fel­avatták a Magyar Televízió körzeti stúdióját. Mindkét ünnepségen részt vett Áczél György, az MSZMP PB tag­ja, a Minisztertanács el­nökhelyettese és Győri Imre, • az MSZMP Központi Bizott­ságának titkára. Az új intéz­mények létrehozásában érde­kelt megyék párt-, állami és társadalmi vezetőinek jelen­létében lezajlott ünnepsége­ken Nagy Richard, a Magyar Televízió elnöke mondott be szédet. A pécsi stúdió első műsorát szerdán este láthatták a tele­vízió nézői az egyes csatornán. A pécsi adások nemcsak a várost és szűkebb környeze­tét, hanem az egész dél-du­nántúli körzet életét bemu­tatják majd. A szegedi stúdió az idén és a jövő év első ne­gyedében egy-egy félórás mű­sort sugároz, azután pedig kéthetenként jelentkezik ön­álló magazinnal az egyes programban. A hatásköre, a pécsihez hasonlóan több me­gyére terjed ki: Bács-Kiskum és Békés megye már a létre­hozásában is közreműködött. élet- és munkakörülmények javulásával egyidejűleg a szo­cialista életmód, a kulturál­tabb élet. E cél segítése ér­dekében meghirdetik a szo­cialista faluért mozgalmat. A célok megvalósításához fo­kozottabban kérik az értelmi­ségi dolgozók támogatását. A népfrontbizottságok a továb­biakban is szorosan együtt­működnek az állami és tár­sadalmi szervekkel. Fontos feladat a társadalmi munka szervezése, az öregekről való társadalmi gondoskodás foko­zása, öregek napközi otthoná­nak szervezése, a házi szoci­ális gondozási hálózat bőví­tése társadalmi úton. A cik­lus idején hatékonyabban kí­vánnak dolgozni az eljáró és bejáró munkások kulturális neveléséért, családjukról tör­ténő gondoskodás fokozásáért, a falun élő nők munkába ál­lításának, szakmai képzettsé­gük növelésének segítéséért, a cigány lakosság helyzetének javításáért, a szocialista de­mokratizmus továbbfejleszté­séért, az oktatási, a közműve­lődési törvény végrehajtásá­ért. A megyei népfrontbizottság ajánlja a helyi bizottságok­nak, hogy a pártszervek és a megyei bizottság programjá­nak figyelembe vételével ké­szítsék el az éves tervüket és rendszeres munkával segítsék a helyi politikai feladatok megoldását. Az ülésen megvitatták a gazdaságpolitikai agitáció fel­adatai is. A közélet hírei Övári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára szerdán a főváros IX. kerüle­tébe látogatott. Király And­rásné, a budapesti pártbizott­ság titkára társaságában fel­kereste a Marx Károly Köz­gazdaságtudományi Egyete­met Nemes Dezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Politikai Főiskola rektora szerdán a főváros XXII. ke­rületében tett látogatást. Részt vett a látogatáson Ku- rucz István, a budapesti párt- bizottság oktatási igazgatósá­gának vezetője. Benke Valéria, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Társadalmi Szemle szer­kesztő bizottságának elnöke — Bihari Lászlónak, a buda- dapesti pártbizottság c rtály- vezetőjének társaságáb, — szerdán a főváros XVII ke­rületében tett látogatást.

Next

/
Thumbnails
Contents