Kelet-Magyarország, 1976. november (33. évfolyam, 260-283. szám)
1976-11-24 / 278. szám
/ 1976. november 24. KELET-MAGYARORSZÁG 7 Postabontás Lakásügyben Szaporodnak a társasházak, s velük együtt a gondok, a panaszok is. Hiába védik, korlátozzák ezeket a társulásokat jogszabályok. Amikor ugyanis néhány család elhatározza, hogy közösen telket vásárolnak, építkeznek, ehhez az OTP- től hitelt igényelnek, kivitelezőt keresnek és szerződést kötnek, megállapodnak tehát az átadási határidőben, a minőségi követelményekben — ez mind nagyon szépen hangzik. Csakhogy ezek az érvényes megállapodások legtöbbször csorbát szenvednek valamelyik fél hibájából. Nem ritka, hogy már az építkezés is elkezdődik, s akkor lép vissza valamelyik társ- tulajdonos, mert esetleg nem tudja befizetni az úgynevezett „saját erőt”. Ennél még gyakoribb, amikor a kivitelező hagyja félbe az építkezést egy kifizetődőbb vállalkozás miatt, s ezért esetleg hónapokkal, — sőt előfordul, hogy évekkel — később kjöltözhetnek a családok régvárt otthonukba. Nyíregyházán a Makarenko utca 5. szám alatti társasházépítkezéssel kapcsolatban például két évvel ezelőtt tették először szóvá levélíróink, hogy az építkezés — illetve akkor még csak a bontási munkák — miatt indokolatlanul hosszú időre zárták le a járdát. Egy év múlva hasonlóról írtak, panaszkodtak olvasóink, kiegészítve a korábbiakat azzal, hogy az építkezés áll, a területet pedig ember nagyságú gaz borítja. Több ízben foglalkoztunk ezzel lapunkban is, a városi tanács műszaki osztálya mindannyiszor intézkedett. Legutóbb például bírságot fizettek az építtetőkkel, de úgy tűnik, ez is kevés. Levélíróink újra panaszkodnak (s erről mi is meggyőződtünk): a járdát ugyan megnyitották, de az építkezés áll, a város központjában immár évek óta rontja az utcaképet ez a foghij. Valóban nem volna olyan jogköre a hatóságoknak, amellyel kikényszeríthet- nék az építkezés mielőbbi befejezését? Ha nincs, az élet diktálja, a példa bizonyítja, hogy legyen. Vagy csak éppenséggel arról van szó, hogy erélyesebben kellene élniük a hatóságoknak a meglévő jogkörükkel? A közelmúltban tettük szóvá, hogy Mátészalkán a Ráckertben épülő társasházak átadási határideje elhúzódik, a leendő lakók joggal türelmetlenkednek. A lakásszövetkezet azzal védekezett — és hozzá kell tenni, hogy jogosan, mert valóban így van — nincs olyan hatáskörük, amely lehetőséget adna, hogy már a kezdet kezdetén — amikor nyilvánvalóan látják, hogy az építkezés nem a kívánt ütemben halad — a kivitelezőt kényszeríthet- nék, hogy a szerződésben vállalt határidőt vegye figyelembe, illetve azt tartsa meg. Pedig szüksége volna ilyen lehetőségre is a szövetkezetnek, hogy a jelenlegi és a leendő tagok bizalmát mindenkor messzemenően élvezhessék. Soltész Ágnes Az illetékes válaszol FŰRÓ 1976. november 10-én a Ke- let-Magyarországban „Fej nélkül” címmel írás jelent meg, melyben kölcsönzőboltunk tevékenységéről — véleményünk szerint — félrevezető tájékoztatás áll. A szóban forgó villanyfúrót nem fej nélkül adjuk ki bérlőinknek, hiszen ez képtelenség lenne. Az újságíró tévesen jelölte meg: a fúrqbetétre gondolt. Ezt valóban nem adunk a fúróhoz, mivel kölcsönadása célszerűtlen volna, hiszen olcsón beszerezhető a boltban. Az igaz, hogy nem minden méretben kapható fúróbetét, a vídia időnként hiányzik is, ezért talán jó lenne boltunkban bevezetni az értékesítését. Közel két éve kölcsönzőnk fúrót, ám eddig ilyen igény bérlőink részéről nem volt — írja Orosz Béláné, az iparcikk kölcsönző és szolgáltató vállalat 40. számú bolt helyettes vezetője. Megjegyzésünk: ha a fúróbetétet közismerten nehéz beszerezni, a kölcsönző valóban megoldhatná a betétek kölcsönzését: ha eltöri a bérlő, kifizeti. Miért vásároljon valaki pár lyuk fúrásához fúróbetétet, hogy aztán többé semmire se használhassa? VASLOGIKA Lapunk 1976. november 3-i számában megjelent „Vaslogika” című írásra válaszolt a Kelet-magyarországi MÉH Vállalat: „Az útttörők csak a lakossági eredetű másodnyersanyagok begyűjtését végezhetik. Az ipari, illetve a szocialista szektorból származó hulladék társadalmi tulajdon, annak védelméről minden gazdasági vezető köteles gondoskodni. Értékesítése, illetve az iparnak történő visszaadása az illető vállalat, intézmény feladata. A társadalmi tulajdonról lemondani egyetlen gazdasági vezetőnek nincs joga, ezért munkatársunknak a termelőszövetkezeti eredetű anyagot nem állt módjában átvenni az iskolától. Munkatársunktól a hangnem nem volt megfelelő, ezért őt elmarasztaltuk. A nem megfelelő hangnemért elnézést kérünk”. MEDDIG KELL BEFIZETNI A RÉSZLETET? A Kelet-Magyarország 1976. október 15-i számának 5. oldalán „A jobbkéz...” c. írás jelent meg. A cikk az Országos Takarékpénztár hátralékos adósainak felszólításával kapcsolatos tevékenységét ironikus hangnemben tűzte tollhegyre, azonban a megfelelő információ hiányában az nem mindenben helytálló. Tájékoztatásul közöljük, hogy minden OTP-hitel törlesztésének esedékessége — a törlesztés megkezdését követően — a hónap első napja. Ez azt jelenti, hogy adós ügyfeleink a havi törlesztőrészletet a hó első munkanapján tartoznak a hitelt kibocsátó OTP-fióknál befizetni, vagy postahivatalnál továbbításra feladni. Előírás volt: ha az ügyfél a tárgyhó 15-ig kötelezettségének nem tett eleget, az OTP késedelmi kamat felszámítására is jogosult. Különböző indokok alapján ez a feltétel az ügyfelek javára kiszélesedett, mely szerint az esedékesség hónapjának utolsó munkanapjáig tehetnek eleget hiteltörlesztési kötelezettségüknek, késedelmi kamat felszámítása nélkül. Az idézett cikk megírását az alábbi félreértés inspirálta: Ha az adós törlesztőrészletét továbbításra valamely postahivatalnál adja fel, az 4-10 nap elteltével kerül az érdekelt OTP egyszámlájára, ezt követően az ügyfél számláján jóváírásra. (A postán történt befizetések Budapesten kerülnek elszámolásra.) Ennek következtében az esedékesség hónapjában — mivel a kérdéses összeg nem került az OTP illetékes fiókjánál jóváírásra — az adós hitelhátralékba kerül, mint hátralékos adóst felszólítjuk a hátralék rendezésére, a késedelmi kamatot is felszámoljuk terhére, jóllehet, az illető abban a hiszemben él, hogy időben eleget tett fizetési kötelezettségének. Az a kitétel, mely szerint „ha hátralékát időközben befizette, kérjük levelünket tekintse tárgytalannak” azért szerepel felszólító levelünkben, mert a levél kiküldésének időpontjában még az OTP előtt nem ismeretes, hogy az adós — időközben — fizetési kötelezettségének elégett tett-e. vagy sem. Amennyiben az adós felszólításunk ellenére sem tenne eleget fizetési kötelezettségének, a megadott határidő után a takarékpénztár — követelésének beszedése érdekében — megteszi a szükséges kényszerbehajtási intézkedést. Ezúton is kérjük adósainkat, hogy a havi esedékes tör. lesztőrészletet legkésőbb minden hó 21-ig adják postára, így megszűnnek a felszólítások, a félreértések, a késedelmi kamat felszámítások, és elmarad egy tetemes mennyiségű — társadalmilag nem szükséges — többletmunka. OTP Szabolcs-Szatmár megyei igazgatósága CSERÉPKÁLYHA 1973 őszén az IKSZV kibontotta a cserépkályhát, s helyette olajkályhát adott. Idős beteg asszony vagyok, s velem lakik 90 éves anyósom is, s bizony igen nagy gondot jelent nekünk a fűtés. Félünk tőle, sőt az első évben berobbant a kályha, s azóta nem is mertünk vele fűteni, csak akkor ha valaki bekapcsolja a kályhát. A beszerelés óta állandóan kérjük az IKSZV-t, hogy rakják vissza a cserépkályhát, mert az anyósom, és én is könnyen tudnánk kezelni. Az olaj szállítása is nagy gondot jelent a számunkra. Ennek ellenére a kérésünk eddig nem talált megértésre. A télen kénytelenek vagyunk a hideg szobában lenni, vagy a konyhában meghúzódni, — teszi szóvá özv. Lukács Jánosné Nyíregyháza, Asztalos János u. 13. szám alatti lakos. HARC A HELYEKÉRT Nyíregyházán és Debrecenben közelharc folyik az első osztályú helyekért minden reggel a Debrecen—Miskolc között közlekedő személyvonaton, ami a debreceni állomásról 7 órakor indul. Kora nyár óta ugyanis egyetlen ko. csit kapcsolnak a hosszú szerelvényre, s az utasok hiába közük a kalauzzal, jelentse ezt a tarthatatlan helyzetet az igazgatóság illetékeseinek, azonban intézkedés nem történik. A zsúfoltság érthető, hiszen nagyon sok a Nyíregyházán dolgozó bérletes utasok száma (a pontos adatot nyilván megtudhatja a MÁV) és a vasutasok is nagy számban utaznak minden reggel a szabolcsi munkahelyekre, — írja B. J. GYERMEKOVERALL Van két kis iker fiú unokám, akiknek karácsonyra szeretnék vásárolni egyrészes overallt. Sajnos, sehol nem kapok. Már nagyon sok üzletet végigjártam, s állandóan érdeklődöm, de a válasz mindig mindenütt ugyanaz: „Nincs, nem tudjuk mikor lesz”. Nem tudom, mi az oka: az üzletek nem rendelnek, vagy már nem gyártják ezt a hasznos kis gyermeköltözéket? — kérdezi Sarkady Bertalan Nyíregyháza, Makarenko utca 95. szám alatti lakos. Szerkesztői üzenetek Hajdú András nyíregyházi, Török Béla besenyő- di, Szabó László urai, Kovács Ignác fehérgyarmati, Boda Antal fényeslitkei, Szabó Lajos nyíregyházi, Baráth István baktalóránt- házi, őri Bálint nagydobosi, Kocsis Miklós ópályi, Kapitor József csegöldi, özv. Koncz Mihályné vit- kai, Vass Miklósné nyírpa- zonyi, Kontig Lászlóné nyírmadai, Bojtos Lászlóné mátyusi, Török Lászlóné mátészalkai, Kovács La- josné újfehértói, Czibere Gáspár porcsalmai, Krausz- mann József nyíregyházi, ifj. Svetla Andrásné magyi lakosok ügyében az illetékesek segítségét kértük. Szabó Józsefné kocsordi levélírónk kedves köszönő sorait megkaptuk, örülünk, hogy segíthettünk. Kazsuk Jánosné aranyosapáti levélírónk panaszát a megyei illetményhivatal orvosolta. Az elmaradt családi pótlék összegét a november 3-i fizetéssel együtt levélírónknak számfejtették. Sipos József nyírkarászi, lakost a TITÁSZ Vállalat tájékoztatta, s mi is csak azt tudjuk tanácsolni levélírónknak, feltétlen fogadja meg a vállalat tanácsát, — saját érdekében — még akkor is, ha az anyagi áldozatot kíván. Rinyu Károlyné mátészalkai lakost tájékoztatjuk, hogy amennyiben a kapott határozattal nem ért egyet, úgy lehetősége van a járási hivatal pénzügyi, terv- és munkaügyi osztályhoz fellebbezni. Hegyaljai Endre nagy- varsányi levélírónknak üzenjük, hogy az elbirtoklás tényét csak a bíróság állapíthatja meg, ezért azt tanácsoljuk: kérésével keressen fel egy szakembert, — ügyvédet — aki részletes felvilágosítást ad önnek az ügyben. Kovács László mátészalkai levélírónkat tájékoztatjuk, hogy a háztartási tüzelőolajok tárolásával kapcsolatban az ÁFOR vevő- szolgálata áll minden fogyasztó rendelkezésére. Címük: Budapest, VIII., József krt. 51., vagy Budapest IX., Közraktár utca 30. VIRÁGOK — Bácsi, névnapra tetszik menni? (Kiss Ernő rajza) „Aki a virágot szereti rossz ember nem lehet”, — mondja egy sokat emlegetett közmondás. Egyesek azonban ezt az alapigazságot sajátos módon értelmezik. Az utóbbi időben több alkalommal észrevettük, hogy lakásunk elől a virágoskertből ismeretlen tettesek virágot „szereznek”. Ügyes, olcsó beszerzési mód, de ezzel a házban lakók munkáját teszik tönkre, — panaszolja Szilágyi István Nyíregyháza, Korányi Frigyes utca 68. szám alatti levélírónk. A kamatról Zámbori József 1973-ban jó ismerősének három részletben 63 000 forintot adott kölcsön. A kölcsön felvevője minden esetben elismervényt adott az összegről, melyben ki volt kötve a visszafizetési 'határidő is. Olvasónk a kölcsönadott összeget határidőre nem kapta meg. Szóban többször kérte, s mivel az eredménytelen volt, pert indított a kölcsön felvevője ellen. Ennek során a bíróság meg is ítélte a követelt összeget. Az elsőfokú ítélet ellen az adós fellebbezett, de a levélből kitűnően csak azért, hogy a teljesítési határidő hosszabb legyen — nehéz anyagi helyzetére hivatkozással. A fellebbezést a II. fokú bíróság any- nyiban vette figyelembe, hogy a visszafizetésre 90 napos határidőt adott. Olvasónknak a megítélt összeget a mai napig sem sikerült behajtani és jelen levelében lényegében azt kifogásolja, hogy a bíróság részére kamatot nem ítélt meg, pedig számítása szerint attól az időponttól kezdve, ahogy az összegeket kölcsön adta, maga a kamat is tekintélyes összeget tenne ki. Az igazságszolgáltatási gyakorlatban több fajta kamatot ismerünk és az alapvető törvényi rendelkezés az, hogy magánfelek között kamat csak abban az esetben jár, ha azt a felek külön kikötik. Olvasónk leveléből kitűnik: bár az adós elismervényeket adott a felvett összegekről, de az elismervény nem tartalmazott olyan kitételt, hogy a felvett összeg után az adós kamatot köteles fizetni és mennyit. (Ezzel kapcsolatosan jegyezzük meg, hogyma- gámfelék között a legmagasabb kamat évi 5 százalék lehet, ezen a határon belül megegyezés kérdése, de ha 5 százaléknál magasabb kamatot kötnek ki, az ilyen megállapodás törvénysértő és éppen ezért semmis, sőt, ha a kikötött kamat túlságosan magas, uzsorának is minősülhet, ami bűncselekmény és ennek megfelelő büntetőeljárást is vonhat maga után.) Miután kamatkikötést a megállapodás nem tartalmazott, a per megindításáig olvasónkat kamat nem iüeti. A per megindításakor olvasónknak módjában volt kérni, hogy a bíróság ne csak a tőkét, hanem a kamatot is ítélje meg, ezt hívjuk perkamatnak és ez esetben a bíróság meg is ítélte volna a kamatot attól az időponttól kezdődően, amikor olvasónk a pert megindította — tehát nem a kölcsönfelvétel időpontjától kezdődően. A polgári peres eljárásban azonban a bíróságnak van egy kötöttsége, nevezetesen, hogy a felek kérelmén nem terjeszkedhet túl. Tehát ha olvasónk nem kérte a kamatot, a bíróság azt nem ítélheti meg, bár az kérelem esetén jogos. A törvény azért rendelkezik így, mert számtalan oka lehet annak, hogy a felek milyen kérdéseket visznek bíróság elé és milyet nem. A törvény nem kíván beleavatkozni illetéktelenül az állampolgárok magánügyeibe, ha az közérdeket nem sért és a felek külön nem kérik. Jelenleg olvasónkat kamat attól az időponttól illeti meg, amikor lejár a bíróság által megszabott fizetési határidő. Ha a bíróság 90 napban állapította meg a visszafizetési határidőt, ez attól a naptól kezdődik, amikor az adós kézhez vette a másodfokú ítéletet és e naptól számított 90 napon belül kamatmentesen fizethetett volna, de a lejárat után tartozik a kamatot, mint késedelmi kamatot megfizetni. Ha esetlegesen a végrehajtás erre a kamatösszegre nem lenne elrendelve, az pótlólag még mindig kérhető, mert a késedelmi kamatot a Polgári Törvénykönyv 301. paragrafusa, valamint a Végrehajtási Törvény 10. paragrafusa világosan előírja és k írelem esetén a bíróság pótlólag is elrendeli a végrehajtást a késedelmi kamat összegére. .u Dr. Juhász Barnabás