Kelet-Magyarország, 1976. november (33. évfolyam, 260-283. szám)

1976-11-24 / 278. szám

1976. november 24. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Nemcsak vagonhiány KI TUDNÁ MEGMONDA­NI, hogy hány dühös, vagy elkeseredett vitát, veszeke­dést váltott ki termelőkből és kereskedőkből, átadókból és átvevőkből, szállításvezetők­ből és teherautósofőrökből az októberi szállítási csúcs idő­szaka? A termelők a felvásár­lókat, a felvásárlók a szállí­tókat okolták a hibákért, de ettől nem lett rövidebb a gépkocsisor az almatárolók, az almaátrakók előtt. Voltak, akik belenyugodtak a meg- változtathatatlanba, s azt mondták: így van ez minden októberben, a MÁV képtelen kielégíteni az igényeket, „föntről” meg csak mond­ják, hogy minden szem ter­mést meg kell menteni, a kereskedelemnek minden ki­lót át kell venni. Bár még javában tart a mezőgazdasági termények szállítása, az igazi nagy csú­cson már túlvagyunk. De a tanulságokat már most érde­mes levonni. Ha egyenként hallgatjuk a termelőt, kereskedőt és szál­lítót, úgy látszik, mindenki­nek igaza van. A termelő azért emeli fel szavát, mert ilyen körülmények között szócséplésnek tűnik a „min­den szem terményt meg kell menteni”, a „termés mielőbbi biztos helyre szállítása” fel­hívás. A kereskedő azért emelhet szót a minden kiló termés felvásárlása ellen,, mert nem kap vagont, ami­ben elszállíthatná. De kire hi­vatkozhat a MÁV? Nézzük konkrétabban mi is történt a szállítási csúcs- időszakban. AZ ALMA SZEDÉSE augusztus végén kezdődött, s szeptemberben már a téli alma körszedése is megindult. Napokig, hetekig csak elvétve lehetett látni almával megra­kott kocsikat a tárolók, az átrakók környékén. Ahogy azonban közeledett a körsze­désből származó alma felvá­sárlási idejének vége, úgy nőtt a kocsisorok hossza. Pe­dig az alma nem egyszerre „jött le a fáról”, s a szedéssel egyidőben kezdődhetett vol­na a csomagolás. A megrohamozott kereske. delem a MÁV-hoz fordult és annyi vagont igényelt, ameny- nyit — ha rendelkezésre áll — képtelen az átrakóhelyre bevontatni. Példaként említ­jük, október 19-ét, amikor a tuzséri átrakóra 192 széles vagont igényeltek. Ez 480 gép­kocsi almát jelent. Vajon ké­pesek-e ennyit egy nap alatt berakni? Nem, de így a rek­lamálóknak elég volt meg­mutatni az igénylést, máris tisztázhatták: nem ők a hi­básak. Számolhatunk más megkö­zelítésben is. Ha a MÁV a pa. píron megigényelt széles va­gonokat ki tudja állítani — amit berakni lehetetlen — akkor a Szovjetunióba szállí­tandó 180 ezer tonna almát húsz nap alatt kellett volna elszállítani. Képes lett vol­na-e ennyi idő alatt a mező- gazdaság ennyi alma leszedé­sére, vagy a kereskedelem ennyi alma felvásárlására? Nem. Még a legmerészebben tervező, jól szervezett mező- gazdasági üzemek is 50 nap­ra tervezték az almaszüret idejét, de ha a szüret kezde­tétől eltelt napokat megszá­moljuk, a hetvenet is elérte az almaszedés ideje. Maradjunk azért még a számoknál, mert ezekből de­rül ki pontosan, mennyire megalapozatlan csak a vasúti kocsik hiányát okolni a csúcs­idő gondjaiért. Október 30-án Tuzsérra például 74 széles vagont igényeltek, megkapták és csak ötvenkettőt raktak tele. November elsején 54-ből 39-et, másodikén 75-ből 62-t, s azóta így van mindennap. A SZÁMOK IGAZOLJÁK, hogy nem vagonhiány okoz­ta a késést. Kétségtelen, hogy olyan napok is voltak, ami­kor az átrakók kapacitása volt nagyobb. A vagonhiány megmagyarázására akkor ke­vesen vállalkoztak, pedig ért. hető okok játszottak közre. Záhony annyi széles vagont kapott, amennyi áruval meg­rakva érkezett, s annyit adott tovább, amennyit kiüríteni képesek voltak. Az idei csúcs ismét azt sür­geti, hogy a termelőknek szervezettebbé, folyamatosab­bá kell tenni a szüretet és a szedéssel egyidőben megkez­deni a csomagolást, a szállí­tást. A felvásárlóknak a fel­adata, hogy a termésnek meg­felelő mennyiségű ládát biz­tosítsanak, s olyan szállítási ütemtervet készítsenek, amely megszünteti a hosszú sorban állást. Az is segítene, ha csak annyi alma szállítására adná­nak diszpozicióf, amennyit képesek felvásárolni. Termé­szetesen marad feladata a MÁV-nak is: a szállítás szer­vezésében szerzett tapaszta­latok átadása, a partneri kapcsolatok javítása, s olyan szállítási tervek készí­tésének segítése, amelyek arányban állnak a mezőgaz­dasági terményeknek elsődle­gességet ígérő kapacitással. Balogh József Zakók, öltönyök sorakoz­nak a VOR nyíregyházi gyárának minőségi ellen­őrei előtt. Karakó István­ná vizsgálja a kész dara­bokat, mielőtt a kiváló minőséget jelző pecsétet elhelyezi. (Hammel Jó­zsef felv.) MILLIÓK A HÁZTÁJIBÓL Kétoldalú nyereség Vaján Lesz még szó az almáról. Az elkövetkező évek ter­melésszervezése érdekében szükséges majd elemezni a becslések (termésnagyság- előrejelzések) és a tényleges termés nagy különbségét, a göngyöleg-, a munkaerő- hiány tanulságait, a fel­vásárlás és a szállítás fo­gyatékosságait. Most a háztáji termelésről, érté­kesítésről essen szó, szem­beállítva egyetlen jó pél­dát, nagyon sok rosszal. Új kezde­ményezés Nem kevés megyénkben azoknak a községeknek a szá­ma, ahol a háztáji, kistermelő gazdaságokban a termelő­szövetkezetivel majdnem azonos területen, — helyen­ként még nagyobb arányok­ban — termelik a téli almát. A háztáji és kisegítő gazda­ságok nagy mennyiségű és nagy értékű gyümölcsterme­lése évről évre visszatérően gondot okoz. Nincs így Va­ján. A II. Rákóczi Ferenc Termelőszövetkezet vezető­sége idejekorán felismerte: a szövetkezeti termelés szerve­zettsége csak akkor lehet megfelelő, ha a háztáji ter­melést — főleg a kertészetet — termelőszövetkezeti ága­zatként kezelik. Ezt miként oldották meg, arról Bíró Mik­lóssal, a háztáji bizottság el­nökével beszélgettünk. — A háztáji és kistermelők almájának értékesítésével először 1975-ben foglalkoz­tunk. A kezdeményezés alap­ja az volt, hogy a termelőszö­vetkezet tagjai, saját kertjeik ápolása miatt mindig akkor maradtak ki a munkából, amikor a közös terület mű­velésében szükség lett volna rájuk. Másrészt tapasztaltuk: a növényvédelem, az értéke­sítés nem megfelelő, úgy gondoltuk, növelni tudjuk a termelés és árueladás bizton­ságát. Ez utóbbi a tagság elő­nyét szolgálja. Az első évben a kezdeményezést fenntartás­sal fogadták, ezért is csak a tagok egy része élt a lehető­séggel. Mindössze 90 vagon almát értékesítettünk. Mindent a tsz ad A község és környéke dísz­ük a 300-tól 1200 hektárig ter­jedő kertektől. A terület nagy, széttagolt, eltérőek a művelési feltételek, ezért a nagyüzemi módszerek alkalmazása jól felkészült szakembereket, megfelelő gépparkot követel. — Szakemberekben, gépek­ben nincs hiány és az ered­ményekért sem kell a szom­szédba menni — mondta Bí­ró Miklós. — A munka irá­nyítását és szervezését jóké­pességű kertész szakemberre bízta a vezetőség. A háztáji termeléssel rajtam kívül ő és egy könyvelő foglalkozik. A növényvédelem alapjaihoz rendelkezünk elegendő erő­géppel, öt permetező géppel, s a szükséges szakmunkások­kal. A szedéshez a termelő- szövetkezet biztosítja a ládát, a szállító eszközöket, megren­deli a vagonokat, végezteti a berakodást. Kevesen követték — Annak ellenére, hogy 1975-ben kevesen szerződtek a termelőszövetkezettel, na­gyon jók voltak a tapasztala­tok és ez szervező erőnek bi­zonyult. Ez év tavaszán már 500 termelőszövetkezeti tag és 150 kívülálló kistermelő kö tött szerződést a tsz-szel. 195 vagon almát értékesítettünk. Átlagon felül jó volt a minő­ség, így a tagok számára el­számolt értékesítési átlagár 5,90 forint. A nagyüzemi fel­ár a szállítási és az egyéb költségeket fedezi. Jól jártak a tagok és jól járt a termelő- szövetkezet. A termelőszövet­kezet igazi nyeresége abban van és lesz, hogy munkaerő- hiány nem akadályozza a nagyüzemi termelést. Vaján a háztáji és kister­melők 85 százaléka — 15 százaléka nem kötött szerző­dést — 11 millió forintot ka­pott az almájáért. Nem volt láda-, minősítési, szállítási gond és kifizetési herce-hur- ca. A háztáji termésének ér­tékesítését a megyében első­ként rendezték, de a közös gyümölcs szüretelése, elszál­lítása sem húzódott el. Amit tettek, tesznek, érthető, köny- nyen megoldható, követésre méltó jó példa. Tavasszal eb­ben az ügyben tapasztalat- cserét is rendeztek a megye gyümölcstermeléssel foglal­kozó vezetői számára. Kár, hogy kevesen követték a pél­dát. Seres Ernő „Szellemes” konferencia A mikor a szellemi mun­ka megszervezése ke­rül napirendre — akár egy konferencián, akár a népgazdasági vagy a vál­lalati tervezésben — ak kor lényegében mindig arra a fajta szellemi tevékeny­ségre kell gondolni, amely már a tudományos értelem­ben vett alkotómunkával is azonos, vagy ahhoz erőtel­jesen hasonló. A Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság november tizen­hattól tizennyolcig meg­rendezett konferenciájának mintegy 40 hazai és külföldi előadása ugyanakkor meg­győzően bizonyította, hogy az alkotó szellemi munka távolról sem tartozik csu­pán a Tudományos Akadé­miára, vagy a különböző ku­tató, tervező, szervező inté­zetekre: nemcsak ezekben a tudományos centrumokban lehetséges nagy horderejű, merőben vagy részben új műszaki eredményekre, köz- gazdasági felismerésekre jutni. Sőt: mivel egy-egy ország műszaki, gazdasági szellemi kapacitásának szá­mottevően nagyobb részével a vállalatok rendelkeznek, alkotó szellemi tevékeny­ségre szinte mindenütt nyí­lik mód, ahol arra figyelmet fordítanak. A fejlesztésben dolgozó műszakiaknak a lehetőség szerint a helyükbe visznek mindent, hogy idejüket, energiájukat csakis a meg­oldandó feladatokra fordít­hassák. Az mindenki előtt nyilvánvaló, hogy az ő ke­zükben, fejükben van a gyár holnapja. A hazai gya­korlatban sajnos, a vállala­tok elég nagy körénél a fejlesztő mérnökök koránt­sem élveznek ilyen helyze­tet. A legtöbb helyen főleg a munkakörülmények, a zsúfoltság, a műszer- és anyagellátás zökkenői gá­tolják a jobb hatásfokú szellemi alkotó munka ki­bontakozását. A vállalatoknál létező műszaki, gazdasági, szellemi kapacitás jobb kihasználása az egyik legkézenfekvőbb módja an­nak, hogy valóban a hazai adottságoknak megfelelően, az élőmunkára, az élő, embe­ri agyra alapozva — kevés anyag és energia felhasz­nálása mellett — növeked­jék az egész gazdaság kor­szerűsége, versenyképessé­ge, gyarapodjanak a váüa- lati és a népgazdasági bevé­telek. A szellemi munka tervezése és szervezése a vállalatoknál közvetlenül eredménynövelő hatású, igen csekély fejlesztési rá­fordítás mellett. Az említett „szellemes” konferencia most talán az eddiginél szé­lesebb körben ráirányítja majd a figyelmet erre a bő­ven buzgó erőforrásra is. G. F. November 24-én ünnepeljük pártunk megalakulásának 58-ik év­fordulóját. Majd hat évtized telt el e történelmi dátum óta, s az alapítók többségének neve már mindörökre bevonult a magyar nép forradalmi történetébe. Köztünk élnek, dolgoznak, figyelnek még jó néhányan az első évek harcosai közül. Rájuk emlékezünk ezekkel a sorokkal. VETERÁNOK I. A nemzetközi kommu­nista mozgalom a ve­terán jelzővel tiszteli mindazokat, akik egész éle­tük során részesei, vezetői vagy közkatonái a marxiz­mus—leninizmus eszméinek valóra váltásáért folyó ön­feláldozó küzdelemnek. Nehéz lenne megmondani: hányán álmodoztak a ma­gyar munkásosztály soraiban a proletariátus hatalmáról, amely először és végérvénye­sen a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalomban öltött testet. Az októberi forradalom­ban, a polgárháború, a hon­védő háború harcaiban az orosz néppel vállvetve küzdöttek a többi né­pek fiai is. Köztük sok magyar hős áldozta éle­tét, a forradalomért. Idéz­zük fel emléküket. Minde­nekelőtt Ligeti Károly em­lékét, aki 1918. május—jú­niusában az Omszkot védő internacionalista osztag pa­rancsnoka volt, aki sebesül­ten fogságba esett és Kolcsak fehérgárdistái kivégezték. Ligeti Károlyt, a költőt és lánglekű agitátort, aki a munka és a forradalom vö­rös zászlaja aLá ilyen sza­vakkal tömörítette magya­rok és más nemzetiségűek ezreit: „A mi jövendőnk, gyermekeink, unokáink egyetlen öröksége: a forra­dalom! Készek vagyunk ar­ra, hogy az orosz forradal­mat, amely az egész világ­nak békét és testvériséget hoz, az életünkkel is védel­mezzük ... az orosz forrada­lom, mint a dolgozó népek fölszabadításának forradal­ma, egyúttal a mi forradal­munk is, magyar dolgozóké.” Ma Omszk városában em­lékmű őrzi emlékét, hirdeti a hős magyar internacionalis­ta dicsőségét. 1918. május 22-én Szamu­ely Tibor így lelkesítette a hazatérő és a Szovjet-Orosz- országban maradó hadifog­lyokat: „A foradalom útjai tiszták, világosak és egyene­sek. A proletariátust a forra­dalom útjára sodorta osz­tályhelyzete. Proletárérdeke­ink eléréséhez, a tőkés ki­zsákmányolástól való teljes felszabaduláshoz, a kommu­nizmus első grádicsáig csak­is ez az út vezet. Akik pe­dig ezt az utat járják, nem tévelyeghetnek rajta sem jobbra, sem balra: az inga­dozás, a sötétben tapogató­zás nem a forradalmár tu­lajdonságai közé tartoznak. (...) ... Menjetek haza, de nem azzal a céllal, hogy újból az imperializmus jármába hajt­sátok fejeteket, újból fegy­vert fogva kezetekbe, újabb testvérgyilkosságra indulja­tok. A fegyverekkel zsarno­kaitok kezetekbe adják egy­úttal a hatalmat is; ne fe­lejtsétek el soha, hogy a ha­talommal élni is lehet, sőt élni is kell. A példa előtte­tek áll, az orosz forradalom­ból sok mindent megtanul­hattatok !” Szamuely Tibor lelkesítő és útmutató szavai a bizal­mat és győzelembe vetett hi­tet plántálták el ezrekben és tízezrekben, amely nem ma­radt nyomtalan. A világtörténelem nagy fordulópontján a magyar munkásmozgalom történeté­ben is új fejezet kezdődött. Hazánkban is kibontották a szocializmus zászlaját, meg­alakult és elindult útjára a magyar munkásosztály forra­dalmi, marxista—leninista élcsapata, a Kommu­nisták Magyarországi Pártja, majd négy hónappal később 1919. már­cius 21-én — a magyar pro­letárok orosz testvéreik pél­dáját követve — kikiáltották a Magyar Tanácsköztársasá­got. A Tanácsköztársaság kiví­vásában nagy szerepük volt a hazatérő hadifoglyoknak, akik az orosz proletariátus forradalmi harcában ismer­ték meg a győzelemhez ve­zető utat, s hazai osztálytest­véreikkel összefogva, a ma­gyar proletariátus és min­den kizsákmányolt harcának eredményeként teremtet­ték meg a világ második ta­nácshatalmát, a magyar pro­letariátus első diktatúráját. A nemzetközi imperializ­mus minden erejét latba vetve összefogott a magyar proletariátus forradalma el­len. A fiatal Vörös Hadse­reg hősiesen védte szocialis­ta hazáját, harcai — különö­sen a dicsőséges északi had­járat — egyike legszebb nemzeti hagyományainknak. Az ellenség túlereje győzött, s 1919 augusztusában vérbe- fojtották a Tanácsköztársa­ságot. Az orosz proletariátus még nem volt olyan hely­zetben, hogy katonai segít­séget is tudott volna adni. De az a tudat, hogy a prole­tárforradalom a világ egy- hatodán győzött, s ezzel a szociaüzmus győzelmes útjá­ra indult, erőt és bátorságot adott a magyar internacio­nalistáknak és forradalmi erőknek ahhoz, hogy a har­cot — ha ideiglenesen más módszerrel is — folytassák, s ha később is, de eljön a végső győzelem. Kőszegi Frigyes (Folyt, köv.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents