Kelet-Magyarország, 1976. november (33. évfolyam, 260-283. szám)
1976-11-23 / 277. szám
4 KELET-MAGYARORSZAG 1976. november 23. Negyedik helyen a Nyíregyháza A megyei I. osztályban véget ért az őszi idény Pontosan . 50 százalékos összteljesítményt nyújtottak az elmúlt fordulóban az NB Ill-ban szereplő szabolcsi együttesek. A Záhonyi VSC idegenben győzött, a nyíregyházi együttes hazai pályán döntetlent ért el, a kisvárdai gárda' pedig vereséget szenvedett Sajószentpéteren. A táblázat érdekessége, hogy a Spartacus-Petőfi döntetlen eredményével a negyedik helyre nyomult előre. NB III- as csapataink eredményei: NYH. SPARTACUSPETÖFI—PAPP J. SE 2:2 (2:1) Nyíregyháza, 1800 néző, v.: Balázs. Spartacus-Petőfi: Kálmánc- helyi — Neumann, Gáspár, Ambrusz, Juhász, Lengyel, Lakatos, Madalina, Farkas, Kozma (Kanyári), Kubik (Nagy). Edző: Gerliczky János. A vendégek kezdtek jobban, s a 9. percben egy bal oldali partdobás után Pócs az alapvonal közeléből a kifutó kapus fölött — nehéz szögből — hálóba emelte a labdát, 0:1. Negyedóra eltelte után átvette a a hazai csapat az irányítást, fölénybe került, s a 25. percben egyenlített. Gáspár beadását Farkas lőtte közelről nagy erővel a hálóba, 1:1. A 37. percben vezetést szerzett a Spartacus-Petőfi. Lakatos végzett el szabadrúgást mintegy 20 m-re a vendégek kapujától, és a sorfal fölött a jobb felső sarokba csavarta a labdát, 2:1. Szünet után mezőnyjáték alakult ki, majd az utolsó 20 percben erősített a Papp J. SE és a 89. percben egy jobb oldali beadás után Pócs a nyíregyházi kapuba fejelte a labdát, 2:2. Változatos és végig jó iramú mérkőzést hozott a találkozó, mely igazságos eredménnyel zárult. A nyíregyházi csapatból Lakatos a mezőny legjobbjának bizonyult, de Lengyel és Juhász is kiemelkedő teljesítményt nyújtott. ZÁHONYI VSC— RUDABÄNYA 1:0 (0:0) Rudabánya, 400 néző, v.: Bodó. Záhony: Ambrusz — Her- czeg. Jászfai, Czifra, Dallos, Máté, Gyüre Z., Siket, Erdei, Gyüre J., Gyüre S. Edző: Olaj György. A rudabányai csapat mindkét félidőben nagy lendülettel játszott és többet támadott. A záhonyi együttes viszont lelkesedéssel és fegyelmezetten küzdve végig ellensúlyozta a hazaiak mezőnyfölényét. Sőt egy támadás végén a győzelmet jelentő gólt is megszerezte Máté révén. A csapatból Ambrusz, Her- czeg és Erdei játéka tűnt ki. BORSODI BÁNYÁSZ— KISVÄRDAI SE 2:0 (1:0) Sajószentpéter, 200 néző, v.: Fehér. Kisvárda: Mosolygó — Takács, Gál, Koponyás, Komáromi, Gólyán, Batári, Tóth, Boross (Bori), Czifra, Balogh (Soós). Edző: Oláh Tibor. A hazai együttes ifjúsági játékosokkal megtűzdelten játszott, s a kisvárdai védelem megingásait, jól kihasználva szerezte meg a két pontot Boczki és Fazekas góljával. A kisvárdaiak közül csak ‘ Komáromi és Tóth játéka dicsérhető. * A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban az őszi idény utolsó fordulóját játszották le a csapatok. Az NYVSC idegenben is nyert és így az Asztalos SE előtt három pont előnyét piegtartva szerezte meg az őszi elsőséget. A forduló legnagyobb meglepetése Nagyhalászban született, ahol az MTK-VM csapatát legyőző hazaiak vereséget szenvedtek Tiszalök- től. A mezőny két együttese — a SZÁÉV-MEZÖGÉP és a Nábrádi Tsz — az egész idényben nem tudott győzelmet aratni. Eredmények: NYVSC—TUZSÉRI MEDOSZ 2:0 (0:0) Tuzsér, 500 néző, vezette: Németi. NYVSC: Fenyvesi — Nagy, Madai, Benkei, Brekk, Szabó, Kondor, Szekrényes (Tölgyesi), Katona, Borbély, Nyisztor (Hajzer). Tuzsér: Révész S. — Révész Z., Gazdag, Tóth, Molnár, Szarvas (Zajez), Berecz, Kutasi, Révész D., Révész B., Kovács (Mártha). Szünet után a vendégek két korszerű támadásukat góllal fejezték be, s ebben a játékrészben jobbak voltak. Gólszerző: Szekrényes, Borbély. Jók: Fenyvesi, Madai, Felvételünk a Nyíregyházi Spartacus-Petőfi—Papp J. SE NB III-as labdarúgómérkőzésen készült. Azt a pillanatot rögzítette, amikor a nyíregyházi Lakatos szabadrúgása nyomán a labda a jobb felső sarokban kötött ki. (Hammel József felvétele) Brekk, Kondor, illetve Tóth, Molnár, Berecz. FEHÉRGYARMATI MEDOSZ—NÄBRÄDI TSZ 3:2 (1:1) Fehérgyarmat, 900 néző, vezette: Puskás. Fehérgyarmat: Kondor — Lábass, Tisza, Preku, Szalai, Tóth B., Simon, Tóth E., Nagy (Ponczók), Lukács, Krakkó. Nábrád: Szűcs — Tóth, Varga P., Fehér, Bíró, Joha- nics, Badar, Varga L., Hada- di, Gacsályi, Kosa (Varga I.). Változatos, jó iramú küzdelemben a helyzeteit jobban kihasználó együttes nyert. A gyarmatiak 1 :l-es állásnál Krakkó révén 11-est hagytak ki. Gólszerző: Simon, Tóth E., Tóth B. (11-esből), illetve Badar (2). További eredmények: Mátészalkai MTK—Vásárosna- ményi VM 1:1, Tiszavasvári Lombik—Nyíregyházi Volán- Dózsa 3:1, Rakamazi Spartacus—Nagykállói SE 2:2, Tyu- kodi Tsz—Gávavencsellői Tsz 4:1, Nagyhalászi Textiles —Tiszalöki MEDOSZ 1:2, Asztalos SE—Nyíregyházi SZÁÉV-MEZÖGÉP 1:0. Táblázatok NB II 1. Szív. MÁV 16 8 6 2 28-19 22 2. Pécs 16 7 7 2 29-13 21 3. Budafok 16 9 2 5 45-30 20 4. Vasas Izzó 16 9 2 5 33-23 20 5. SZMTE 16 9 1 6 34-26 19 6. BVSC 16 6 7 3 31-23 19 7. Szekszárd 16 8 3 5 19-20 19 8. Eger 16 7 4 5 34-29 18 9. DVSC 16 8 2 6 24-19 18 10. Volán 16 5 6 5 26-21 16 11. MÁV DAC 16 7 2 7 28-30 16 12. G.-MÁVAG 16 6 4 6 23-26 16 13. KKFSE 16 6 3 7 25-24 15 14. Olajbányász 16 5 5 6 20-25 15 15. Komló 16 5 4 7 15-19 14 16. Fűzfő 16 5 4 7 18-25 14 17. Várpalota 16 4 3 9 18-25 11 18. Sz. MÁV 16 3 4 9 12-24 10 19. Űzd 16 3 3 10 18-30 9 20. Oroszlány 16 1 6 9 13-42 8 Volán SC—Vasas Izzó 1:3, Egri Dózsa—Nagykanizsa 1 :l, BVSC— Szolnoki MÁV 1:1. Komló—Ganz- MAVAG 1:0, Székesfehérvári MÁV—MÁV DAC 4:1, Szolnoki MTE—Ózdi Kohász 3:1, Fűzfő- Várpalota 2:1, DVSC—Kossuth KFSE 0:1, Szekszárd—Pécsi MSC 1:1, Budafok—Oroszlány 8:1. NB III, ÉSZAKKELET 1. DMTE 16 12 3 1 42-10 27 2. K-barcika 16 10 5 1 42-18 25 3. Papp SE 16 7 5 4 27-21 19 4. Ny-háza 16 7 5 4 21-19 19 5. S-újhely 16 8 3 5 21-23 19 6. Ikarus 16 7 4 5 27-14 18 Kézilabda KeletMagyarország Kupa Példamutatóan sportszerű találkozók Szombaton és vasárnap a második forduló találkozóit játszották le a kézilabda Kelet-Ma- gyarország Kupa küzdelmeiben részt vevő csapatok. A forduló legörvendetesebb jelensége az volt, hogy a két nap alatt lejátszott tizenhárom találkozón a csapatok — kivétel nélkül — példamutatóan sportszerűen és fegyelmezetten játszottak. Eredmények: NŐI I. OSZTÁLY Nyh. Tanárképző Főiskola I.— Nyh. Volán-Dózsa 17:14 (9:9). Jó iramú játékot hozott a mérkőzés. Lej óbb dobók: Kobzos, IvánkaTóth 7—7, illetve: Majoros 5. Nyh. Volán-Dózsa—Debreceni Dózsa 16:13 (8:7). Mindkét együttes nyolc—nyolc gólt lőtt 7-esből és három-három 7-est hagyott ki. Ld.: Buzásy 9, illetve: Pur- guly 7. DVSC—Vásárosnaményi VM 18:13 (7:8). Szünet után jobb volt á DVSC. Ld.: Szabó É. 5, illetve: Szőke E. 10. DVSC—D. Dózsa 26:18 (12:10). A rutinosabb DVSC biztosan nyerte Ld.: Szabó É. 11, illetve: Szent- györgyi 6. NŐI II. OSZTÁLY Nyh. Spartacus-Petőfi—Kisvárdai SE 15:12 (10:5). Biztosan nyertek a nyíregyháziak. Ld.: Bársony 5, illetve: Lázár 5. Nyh. Tanárképző II—Záhonyi VSC 16:12 (4:4). A vereség ellenére is jól játszott a záhonyi együttes. Ld.: Varga 8, illetve: Vass 5. Debreceni VM—Nyh. Spartacus- Petőfi 9:7 (2:5). A debreceni kapus kitűnően, két pontot érően védett. Ld.: Rövid, Gyöngyné 3—3, illetve: Bársony. Virágh 2—2. FÉRFI I. OSZTÁLY Mátészalkai MTK—Nyíregyháza öregfiúk 30:23 (15:10). A mátészalkai együttes megyei bajnokhoz méltóan játszott. Ld.: Májer 14. illetve: Újhelyi J. 8. Nyh. Tanárképző Főiskola I.— Nyh. Spartacus-Petőfi 27:27 (15:15). A főiskolások négy góllal vezettek a hajrában, de el- könnyelműsködték az utolsó perceket. Ld.: Bodnár 7, illetve: Marton, Czakó 7—7. Nyírbátori BSC—Tiszavasvári Lombik II. 28:27 (15:13). Végig változatos volt a találkozó. Ld.: Molnár 15. illetve: Gazdag 9. Nyh. Spartacus-Petőfi—Tiszavasvári Lombik II. 31:30 (16:15). A tiszavasváriak 31:24-es nyíregyházi vezetés után majdnem pontot szereztek. Ld.: Marton 13, illetve: Gazdag 14. FÉRFI II. OSZTÁLY Kisvárdai SE—Debreceni BIO- GAL 30:26 (17:12). Szünet után emberhátránnyal játszva is megérdemelten nyert a kisvárdai csapat. Ld.: Simák 8, illetve: Ti- ba 13. Hajdúszoboszlói Gázláng— Nagykállói SE 42:22 (20:7). A nagykállóiak nem tudták megakadályozni a Hajdú megyeiek fölényes győzelmét. Ld.: Hajs 10, illetve: Kertész 7. Vass Géza FILM 1976. november 23., kedd KOSSUTH RÁDIÓ 9,00: Iskolatévé. Énekeljünk 8,27: Mozart: Klarinétverseny. — 9,00: A változó világkép. — 10,05: Iskolarádió. — 10,35: Poulenc: Az emberi hang. Egyfel- vonásos opera. — 11,29: Az Állami Orosz Énekkar Csajkov- szkij-kórusokat énekel. — 11,40: Magányos utazás. Goda Gábor regénye folytatásokban. VIII. rész. — 12,35: Melódiakoktél. — 14,14: Ezeregy délután. — 14,50: Éneklő ifjúság. — 15,10: Summásdalok — munkásdalok. — 15,44: Magyarán szólva ... — 16,00: A világgazdaság hírei. — 16,05: Harsan a kürtszó! — 16,35: Giuditta. Részletek Lehár operettjéből. — 17,05: Fiatalok stúdiója. — 17,30: Uj Liszt-lemezeinkből. — 18,00: A Szabó család. — 19,15: Mindenki zeneiskolája. — 19,55: A változások kora? — 20,25: Oláh Kálmán népi zenekara játszik, Solti Károly nótákat énekel. — 21,05: Húszas stúdió. — 22,20: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Hangverseny de Falla születésének 100. évfordulóján. — 23,20: Hét pofon. Részletek Gyulai Gaál János—Romhányi József zenés játékából. PETŐFI RADIO együtt! Rakétával a holdba. — 9,05: Környezetismeret. (Alt. isk. 4. oszt.) Az úszó fatörzstől az űrrakétáig. — 10,05: Történelem. (Ált. isk. 7. oszt.) Haza és haladás. — 11,05: Történelem. (Alt. isk. 6. oszt.) Istenítélet. (Könyves Kálmán.) — 14,00: Énekeljünk együtt. (Ism.) — 14,05: Környezetismeret. (Ism.) — 14,55: Történelem. (Alt. isk. 7.oszt.) (Ism.) — 15,55: Történelem. (Alt. isk. 6. oszt.) (Ism.) — 17,28: Hírek. — 17,40: Látogatás Ruzicskay Györgynél. (Ism.) — 18,00: Reklám. — 18,10: Mindenki iskolája. (A november 17-i adások 2. ismétlése!) 3. Fizika. A testek mozgása. — 18,40: Reklám. — 18,45: 5. Földrajz. Vezető tőkésországok Amerikában, Ázsiában és Ausztráliában. — 19,15: Esti mese. — 19,20: Idősebbek is elkezdhetik. (Színes!) Tévétorna. — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: 8,05: Operahatosok. — 8,33: Nótacsokor. — 9,33: Derűre is derű. — 10,00: A zene hullámhosszán. — 11,55: Látószög. — 12,00: Koós János és az Expressz együttes műsorából. — 12,33: Arcképek a lengyel irodalomból. — 12,50: Lalo: Spanyol szimfónia. — 13,25: Növényked- velök ötperce. — 13,33: Lírai dalok. — 14,00: Közvetítés a Vasas—Fiorentina KK-mérkőzés- ről. — 14,50: Zenés műsor. — 18,00: Pénzhamisítók. Gárdos Miklós írása. — 18,33: Közvetítés az FC Magdeburg—Videoton UEFA Kupa-mérkőzésről. — 19,20: Miről vallanak a hanglemez-katalógusok? — 19,44: Nótacsokor. — 20,33: Mindenki könyvtára. (Ism.) — 21,03: Dupla vagy semmi. — 22,03: Népdalok. — 22,33: Tíz perc külpolitika. — 22,43: Dzsesszfelvé- telekből. — 23,20: Joachim: Magyar hegedűverseny. 3. MŰSOR: 14,29: Beszélgetés a szociográfiáról és a Magyarország felfedezése sorozatról. I. rész. — 15,04: Sosztakovics: Xni. szimfónia Jevgenyij Jevtusenko verseire. — 16,03: Holnap közvetítjük ... — 16,27: Harminc perc alatt a föld körül. — 16,57: A lipcsei nemzetközi Bach-hang- verseny győzteseinek hangversenye a wartburgi palota nagytermében. — 18,00: A világgazdaság hírei. — 18,45: De- csényi János: öt Csontvárykép. — 19,33: Bemutatjuk új lemezünket. — 20,20: Händel: L’Allegre ed il Penserosc — oratórium. — 22,00: Rádiószínház. NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 17.00: Műsorismertetés — Hírek — Lapszemle — 17.05: Két népdal. 17.10: Tíz perc gyermekhangra. 17.20: Kórusmuzsika. 17.30: Egymás közt, sokak hallatára. 17.40: Könnyűzene. 17.50: Orvosi tanácsok. 17.55: Cimbalomszólók. 18.00: Északtiszántúli krónika. 18.10: Koós János énekel. 18.27—18.30: Hír. összefoglaló — Músorelőzetes. MAGYAR TV 8,54: Idősebbek is elkezdhetik. (Színes!) Tévétorna. (Ism.) — Századunk. Dokumentumműsor-sorozat. XXV/23. rész: A törvény nevében. — 21,25: Ellenőrzés. Pintér József tévéjegyzete. 2. MŰSOR: 20,00: Brahms: d-moll zongoraverseny. Az amszterdami Concertgobow Zenekart vezényli: Bernhard Haitink. — 20,50: Egy sportág magára talál. Szovjet rövidfilm. — 21,00: Hat húron pendülünk. Gitáriskola — kezdőknek. IV. rész. — 21,15: Tv-híradó 2. — 21,40: ör- dögh Szilveszter: Húsvét. Tévéfilm. BRATISLAVA! TV 15.50: Iskolatévé. 16.45: Ipari tanulók műsora. 17.20: Tehetség- kutatás. 18.10: Autó—motor re, vil. 18.40: Esti mese. 19.00: tv- hlradó. 19.25: Beszélgetés a CSKP 15. kongresszusának határozatairól. ROMAN TV 15,00: Iskolatévé. — 15,30: Angol nyelvoktatás. — 17,05: A mezőgazdaság dolgozóinak. — 17,35: Ismeretterjesztő műsor. — 18,05: Pionírok krónikája. — 18,20: A legkisebbeknek. — 18,30: Tv-híradó. — 19,00: „Ott, messze...’* A román tengerészek élete és tevékenysége az óceánokon. — 19,25: Román színházi est. — 21,20: Zenés műsor. — 21,50: Tv-híradó. MOZIMŰSOR: Krúdy mozi: VÉRTESTVÉREK. Ek.: 4. 6 és 8 óra. Béke mozi: CIRKUSZ. Ek.: 4, 6 és 8 óra. Gorkij mc-zi: VÁLTSÁGDÍJ EGY HALOTTÉRT. Ek.: 4, 6 és 8 óra. Móricz Zsigmond mozi: MACKENNA ARANYA. Felemelt helyárral. Ek.: fél 6 és 8 óra. Mátészalka: DE HOVA TŰNT A 7. SZAZAD? Kisvárda: PAULINA 1880. Nyírbátor: AZ ÖTÖDIK PECSÉT. Csokonai Színház: NÉVNAP. 23-án: 19 ó. Vörösmarty-b. 24- én: 19 ó. Ödry-b. Sporthír November 24-én, szerdán az UEFA Kupa harmadik fordulójára kerül sor, a legjobb nyolc közé jutásért. A visszavágót december 8-án bonyolítják le. A mérkőzéssorozaton a magyar labdarúgás is érdekelt; a Videoton mérkőzik az 1. FC Magde- burggal. A szerdal kupaműsor: Molenbeek—Schalke 04, Queens Park Rangers—FC Köln, FC Mag5. Tyúkod 15 7 3 5 32-24 17 6. Mátészalka 15 6 5 4 25-25 17 7. Nagyhalász 15 6 5 4 24-24 17 8. T-vasvári 15 6 4 5 30-24 16 9. Rakamaz 15 5 6 4 13-14 16 10. F-gyarmat 15 6 2 7 31-37 14 11. Tuzsér 15 4 4 7 17-17 12 12. Volán-D.* 15 5 4 6 19-20 12 13. Gávavencs. 15 2 7 6 14-25 11 14. V-namény 15 4 2 9 25-34 10 15. SZÁÉV-M. 15 — 7 8 8-29 7 16. Nábrád 15 — 6 9 16-34 6 M Keletagyarország A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja •=két büntetőpont levonva. Főszerkesztő: Kopka János 480 ezer Szerkesztőség: Nyíregyháza. Zrínyi Ilona u. 3—5. deburg—Videoton, A EK Athén— Crvena Zvezda, östers—Barcelona, Atletico Bilbao—AC Milan, Juventus—Sahtyor Donyeck, Espanol—Feyenoord. forintot ér a Í3 plusz 1-es Telefon: 11-425, 11-27? Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344 Postacím: 4401 Nyíregyháza, Pf.: 4T 7. N-bátony 16 7 4 5 31-22 18 8. B-gyarm. 16 8 2 6 27-20 18 9. Leninv. 16 6 5 5 18-20 17 10. Gyöngyös 16 6 5 5 20-25 17 11. MVSC 16 5 6 5 28-21 16 12. SKSE 16 5 6 5 23-23 16 13. H-szoboszló 16 5 5 6 22-27 15 14. Rudab. 1« 4 5 7 18-22 13 15. Hatvan 16 4 5 7 16-27 13 16. Záhony 16 5 3 8 16-33 13 17. Bors. B. 16 3 5 8 15-25 11 18. Egri V. 16 4 2 10 14-20 10 19. S. Síküv. 16 4 1 11 23-37 9 20. Kisvárda 16 2 3 11 18-42 7 Leninváros—Hatvan 2:0, Miskolci VSC—Debreceni MTE 2:1, Balassagyarmat—Hajdúszoboszló 1:3, Salgótarjáni KSE—Egri Vasas 1:0, Kazincbarcika—Nagybátony 3:1, Sátoraljaújhely—Salgótarjáni Síküveggyár 1:1, Vasas Ikarus— Gyöngyös 1:2. MEGYEI I. OSZTÁLY őszi végeredmény 1. NYVSC 15 12 — 3 44-16 24 2. Asztalos SE 15 9 3 3 24-14 21 3. Nagykálló 15 8 3 4 25-17 19 4. Tiszalök 15 8 3 4 18-12 19 1. Szekszárd—Pécs 1:1 X 2. Komló—Ganz-MÁVÁG 1:0 l 3. Fűzfő—Várpalota 2:1 1 4. Eger—Nagykanizsa 1:1 X 5. Volán—Vasas Izzó 1:3 2 6. B. TASK—Szarvas 1:1 X 7. ÉGSZÖV—Szabó L. SE 0:1 2 8. Bem SE—ÉPGÉP 3:0 1 9. Miskolc—DMTE 2:1 1 10. Bologna—Milan 2:2 X 11. Nanoli—Lazzio 1:1 X 12. Perugia—Torino 1:1 X 13. Roma—Foggia 3:1 1 14. Taranto—Lanerossi 0:0 X A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 47. játékhéten 13 találatos szelvény, amely egyben 13 plusz 1-es is, 3 darab volt. Nyereményük egyenként 480 922 forint. 12 találatot 142 fogadóf ért el, nyereményük egyenként 4943 forint. 11 találato- sok száma 2223 darab, nyereményük egyenként 316 forint. 10 találatos 18 559 darab, nyereményük egyenként 57 forint. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon: 10-150 Pf.: 25 Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 forint. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Felvilágosítás hirdetés ügyben 10—150 telefonon NYÍRSÉGI NYOMDA INDEXSZÁM: 25 059 LABDARÚGÓ NB III LÁDlé