Kelet-Magyarország, 1976. november (33. évfolyam, 260-283. szám)

1976-11-17 / 272. szám

4 KELET-MAG Y ARORSZ AG 1976. november 17. Napi külpolitikai kommentár Támadás Mozambik ellen A genfi Rhodesia-értekezlet keddi ülése után a felszabadító mozgalmak képviselője Joshua Nko- mo és Robert Jugaba sajtókonferencián jelentette be a brit kompromisszumos javaslat elutasítását. (Kelet-Magyarország telefoto) M inden jel arra mutat, hogy a rhodesiai dráma új fel­vonása vette kezdetét. A hírügynökségek egybehang­zó jelentései szerint a rhodesiai telepesrezsim kato­nai alakulatai tüzérségi előkészítés után és a légierő aktív támogatásával ismét agressziót indítottak a szomszédos Mo­zambik ellen. Smithék, hangzanak a jelentések, ezúttal elő­ször vetették be dédelgetett elitfegyvernemüket, az ejtőer­nyősöket. Néhány hónap alatt ez immár a harmadik véres támadás Mozambik ellen. Az elsőre 1976 augusztusában került sor. Smith csapatai Umtali térségében egyszerűen átzúdultak a határon és nagy térségben, a földön és a levegőben, gyakor­latilag mindent és mindenkit elpusztítottak, aki útjukba került. Másodszor 1976. november elsején ismétlődött meg ugyanez ugyanígy, — legfeljebb azzal a különbséggel, hogy a mozam­biki hatóságok akkor már megerősítették Tete és Hgaza ha­tár menti katonai és milicistaegységeit és a védekezés haté­konyabbá vált. Most pedig bekövetkezett a harmadik ak­ció. Miért? A Smith-kabinet ürügye természetesen az, hogy Mozam­bik területén rhodesiai gerillatáborok vannak. Ez olyan tény, amit az afrikai mozgalmak képviselői sem tagadnak. Csak­hogy, a Rhodesia körüli országokban összesen tizenhatezer gerilla állomásozik és ezek viszonylag törpe kisebbsége Mo- zambikban. Ráadásul, a támadás már csak azért sem irá­nyulhat e táborok ellen, mert mind augusztusban, mind no­vember elején az akció egész jellege a válogatás nélküli pusztítás volt. Smithék azt állítják, hogy a táborok „a határ közelében” helyezkednek el, csapataik pedig a nyáron nyolc­van, november elején mintegy negyvenöt kilométer mély­ségben hatoltak be Mozambik területére. Mi az igazi ok? Vitathatatlanul mindhárom esetben a sarokba szorított fajüldöző kisebbség kétségbeesett katonai erőfitogtatása. Augusztusban azért, mert akkor a Kissinger- terv elfogadására szerette volna Smith ily módon „rábeszél­ni” az afrikai mozgalmakat és országokat. November elején pedig azért, hogy a genfi tárgyalásokon „tekintélyt” bizto­sítson a függetlenség elodázását erőltető telepesálláspontnak — most pedig azért, hogy a maga javára mozdítsa el a holt­pontról a konferenciát. Arról a holtpontról, amit éppen a rezzenetlenül merev rhodesiai magatartás okozott: Smithék makacsul ragaszkodnak a két évhez, amikor — mint ez Nko- mo legújabb nyilatkozatából kiderül — az afrikaiak az an­golok által javasolt másfél évet sem fogadhatják el. A zt mondják, ha egy ember magányosan baktat az er­dőben, félelmében hangoskodik. Smith és rezsimje va­lami ilyesmit művel a számára valóban egyre félel­metesebb afrikai dzsungelben. A nemzetközi élet hírei Á PKP Vili. kongresszusa után Tovább a megkezdett úton A kép előterében (balról jobbra) Carlos Costa, Octavio Pato, Alvaro Cunhal és Antonio Gerva- sio. (Kelet-Magyarország teíefoto) NEW YORK Az ENSZ közgyűlése hét­fő este megkezdte a vitát a Palesztinái kérdésről. A Pa­lesztinái nép jogai gyakorlá­sának lehetőségeit kutató ENSZ-bizottság húsz tagja nevében Medoune Fali sze­negáli nagykövet terjesztette elő a bizottság jelentését. Felszólalt az ülésen Faruk Kaddumi, a Palesztinái Fel- szabadítási Szervezet politi­kai osztályának vezetője. Kaddumi leszögezte: a PFSZ folytatni fogja harcát a Pa­lesztinái nép igazságos ügyé­ért, a békéért és a törvé­nyességért. Felszólalásában köszönetét mondott mind­azon államoknak, amelyek támogatják népe harcát. Hangsúlyozta: a Palesztinái kérdés megoldása csakis úgy képzelhető el, hogyha bizto­sítják az elűzött palesztinaiak visszatérését hazájukba és lehetővé teszik független pa­lesztin állam létrehozását. A szenegáli nagykövet a Palesz- tina-bizottság jelentését elő­terjesztve, felszólította az arabokat és az izraelieket: fo­gadják el a békés egymás mellett élés gondolatát. Victor J. Gauci máltai dip­lomata, aki a közgyűlést a Palesztina-bizottság munká­járól tájékoztatta, szintén a konstruktív párbeszéd folyta­tására szólította fel az arabo­kat és az izraelieket. Arra kérte a közgyűlést, vizsgálja meg tárgyilagosan a palesz­tin problémát. Abdel Magid egyiptomi nagykövet felszólí­totta a közgyűlést, hogy tá­mogassa a bizottság jelenté­sét. Felszólalásában megismé­telte a jelentés valamennyi lényegesebb pontját és hang­súlyozta: itt az ideje, hogy az izraeli kormány hallgassa meg a nemzetközi közösség hangját. Nincs más választás, mint a palesztinaiak jogai­nak elismerése. BRÜSSZEL Komolyabb megállapodá­sok nélkül ért véget Brüsz- szelben kedden az EGK mi­niszteri tanácsának értekez­lete. Az ülésen a külügymi­niszterek elsősorban azzal foglalkoztak, hogyan lehet közös álláspontot kialakítani a jelenleg Párizsban folyó gazdasági tanácskozás, az úgynevezett észak—dél­megbeszélések új szakaszára. Ennek fontosságát az olaj­árak tervbe vett emelése is aláhúzza. A tagállamok ér­dekellentétei miatt azonban egyelőre nem született dön­tés és várhatóan csak az EGK-tagállamok kormány­fői értekezlete jut majd kö­zös nevezőre. Az értekezlet november 29-én és 30-án Hágában zajlik le. Mint már jelentettük, a külügyminiszterek még hét­főn megállapodtak arról, hogy eljuttatják válaszukat a Kölcsönös Gazdasági Se­gítség Tanácsához a szo­cialista országok gazdasági szervezetének tárgyalási ja­vaslataira vonatkozóan. Az állásfoglalásról még a belga sajtó is azt írja, hogy csupán rendkívül szűkkörű együtt­működést tart lehetségesnek, és a leghatározottabban ki­zárja a kereskedelmi kérdé­sek megvitatását, amelyet az EGK továbbra is korábbi el­képzelései alapján akar meg­oldani. LISSZABON Az SZKP küldöttsége, amely részt vett a Portugál Kommunista Párt VIII. kong­resszusán, az ország életével ismerkedik. Borisz Ponomar- jov, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja, a köz­ponti bizottság titkára ellá­togatott a Lisszabontól nem messze levő Magé elnevezésű, fémszerkezeteket készítő gyárba, amely a dolgozók irá­nyítása alatt áll. A vállalat munkásbizottságának tagjai­val kicserélték véleményüket a kongresszus munkájáról. Ponomarjov elmondotta, hogy nagy benyomást tett rá a magas fokú politikai szerve­zettség és a részvevők forra­dalmi lelkesedése. WILIIAMSURG Röviddel Kissinger ameri­kai külügyminiszter beszéde előtt váratlanul heves vita bontakozott ki a NATO-par- lament politikai bizottságá­ban, PieteV Dankert holland képviselő határozati javasla­tával kapcsolatban. Dankert, aki a bizottság megbízásából készítette elő a javaslatot a NATCT előtt álló politikai problémákról, azt a véle­ményt képviselte, hogy a Szovjetunió katonai erejének NATO-beli hivatalos megíté­lése „eltúlzott és leegyszerű­sített”. A politikai munkabizott­ság zárt üléséről kiszivárgott értesülések szerint a NATO- országok képviselőinek egy része „túl engedékenynek ta­lálta”, s elutasította a hatá­rozati javaslatot, Dankert azonban fenntartotta véle­ményét. Beirut lakossága kedden — 19 hónap óta először — éb­redt nyugodt reggelre. A fegyverropogást és ágyúdör­gést a megélénkült utcai for­galom zaja, gépkocsik motor­jának berregése váltotta fel. A libanoni főváros mindkét szektorában ismét kinyitottak a kiskereskedők. Megnyitot­ták kapuikat az iskolák is. Már korán reggel nagy volt a forgalom a két szektor kö­zötti legfontosabb átkelőhe­lyen, a múzeumnegyedben. Az utcákon nyugodtan sétál­gatnak a járókelők. Egységet és folyamatossá­got sugárzott a Portugál Kommunista Párt 8. kong­resszusa, amelyet a lisszaboni nemzetközi vásár főpavilon­jában tartottak. A tanácsko­záson mintegy 1200 küldött, valamint csaknem 5 ezer ven­dég és meghívott vett részt; több, mint 50 országból ér­keztek delegációk. A vasárnap délelőtti záró­ülésen megválasztott új köz­ponti bizottságnak az eddigi 36 helyett 90 tagja van; 54 az állandó tagok száma, 36 a póttagoké. A testületbe a vá­rakozásnak megfelelően sok fiatal is bekerült. Ennek tu­lajdonítható, hogy az új köz­ponti bizottság átlagéletkora 44,7 év. A tagok fele munkás, negyede értelmiségi, ugyan­ennyi az alkalmazott. A kibő­vített KB megtartotta első ülését, ezen egyhangú döntés­sel létrehozta az új irányító szerveket. Az eddigi politikai bizott­ságnak mind a 11 tagját meg­Beirutban hétfőn reggel be­vonult „zöldsisakosok” szá­mát 3000 fővel 11200 főre emelték. A békefenntartó kontingensek kedden megszi­lárdították 24 órával koráb­ban elfoglalt állásaikat. Az UPI úgy tudja, hogy az arab­közi biztonsági erők kedden északi irányban Tripoli, déli irányban Szidon térségét ve­szik ellenőrzésük alá. Felada­tukhoz tartozik az országot észak—déli irányban átszelő legfontosabb közutak újbóli megnyitása. erősítették tisztségében. Két új póttaggal és két új titkár­ral bővült a pártirányítás. Főtitkárrá ismét Alvaro Cun- halt választották, aki már három és fél évtizede áll a Portugál Kommunista Párt élén,.. Alvaro Cunhal záróbeszé­dében összefoglalta a kong­resszusi vitát, amelynek ki­emelkedő és visszatérő motí­vuma volt, hogy a jelenlegi kormányzat képtelen meg­birkózni a tornyosuló nehéz­ségekkel, a gazdaság bajaival. Ezért az új vezetés továbbra is egységre törekszik a szo­cialistákkal és valamennyi demokratikus, haladó erővel — a néptömegek, a nemzet- gyűlés és a kormányalakítás szintjén. Csakúgy, mint a megnyitóünnepségen, a kül­döttek ezúttal is külön üdvö­zölték a szocialisták jelenlévő képviselőit és viharos erővel felharsant az „Unidade! Uni- dade!” — az egységet köve­telő jelszó. A tetterős, egységes párt­nak most cselekedetekkel kell érvényt szereznie a szavak­nak. Hosszú, kitartó küzde­lemre van szükség, hiszen a mai erőviszonyok mellett kormányzó szocialista párt még korántsem mutat fel ha­sonló törekvéseket. Bizonyos, hogy a harcokban edzett Por­tugál Kommunista Párt 8. kongresszusa után az új hely­zethez alkalmazott módsze­rekkel és 1974. április 25-e utáninál nehezebb körülmé­nyek között — tovább lép majd a szabadság és a de­mokrácia útján. Benda László Nyugalom Bejrutban Szeberényi Lehel \A vént REGÉNY 74. Holub Ciprián is megszó­lalt erre: — Furdalás őtet szaladtak El is hallgattak eztán mind. Mert igaz az, hogy a csepp emberből indult ki a bajok sora; ezt jó észben tartani. Mikor a rosszra rávette a két asszonyt. Azzal indult el, s hova érkezett? Az ártatlan lányt elnyelte az erdő. El­nyelte. és nincs többet... .,És most már szaladhat a csepp ember hiába”. így jutottak el arra a hely­re, ahol a szekérnyom elve­szett. A kis ember megtorpant, körülnézett. Az alakjához túl_ méretezett térképtokra is rá­pillantott. noha térképnek nem sok hasznát vehette. Semmibe vesző szekérnyom o­kat a turistatérképek se tün­tetnek fel. Hiszen nem is várt segítséget Bandi a tér­képtől. A tudákos magabiz­tosság afféle reflexmozdula­ta volt. Mert a következő pil­lanatban rövid karja már ha­tározott irányba csapott: er­re! S nekivágott a csalánnak, tüskének, indák szövevényé­nek, kőről kőre lépve. És csakugyan: a természetnek e sűrű. bújtató szőttese alatt vezetett a keskeny kis ös­vény, melyet egykor az asz- szonyok kifejtettek a zöld gu­bancból a nagy vadászathoz. A menet a szűkös terepvi­szonyokhoz alkalmazkodva alakot változtatott. Libasor. ban kapaszkodtak feljebb és feljebb. Csak Zsabka hátá­ban nyomakodott, egymás há­tának ütközve, meg-megbi- linoselve egymás egyensúlyát a sziklás mélységek fölött, a két rendőr. Buda tanítóék közvetlen Zsabkáék előtt haladtak. Ott volt Homyák Marci. Dombaj Gyurka, Kis Pista, de még Králik Jozso is. Kosznovszki Feró pedig a legelején kap­tatott e szűkebb társaságnak. Dacosan leszegte magas hom­lokát. melyre az árnyék úgy odatelepedett e napokban, mintha örökre befészkelte volna magát a pórusok közé. Ugyanígy a beharapott ajak szélén az engesztelhetetlen harag vonalai; magát és má. sokat soha fel nem mentőn. Tolta volna frisebb haladás­ra a maga előtt lépkedőket, noha az egész menet megle­hetősen fürgén kapaszkodott felfelé, az iramot diktáló, kő­ről kőre ugráló kis ember igyekezetéből. Kosznovszki Feró előtt a gyáriak lépkedtek. Lonci azonban leszakadt tőlük, mert összebarátkozott Buda taní­tóval meg a fiával. Még az út elején hozzájuk csapódott, mert részleteket akart meg­tudni Anyicska eltűnéséről. A részleteket, megtudta, de nem lett okosabb. Azért még­is jó volt ez a beszélgetés. Mint a fullasztó levegőtlen- ségben egy kis szellő. Jó szellő, friss szellő. És kicsit szégyellte magát, hogy min­denkiben ellenséget látott. Egyetlen ellenséges falnak tekintette a falut, ahogy reg­gel leszállt a buszról. Mintha ezer bizalmatlan, gyanakvó tekintet meredne rá a házak mozdulatlan ablakaiból. Majd a fiúk, Buda tanító­val! Az előítélet belső ellenál­lását kellett leküzdenie, hogy közeledjen hozzájuk. A min­dent tudni akarás segítette, bírta le benne a rossz em­lék munkálását. Mert az a búcsúnap a baljós tekinte­tű, loboncos keresztes lova­gokkal, kik mint sötét ár­nyak, kitartóan és fenyegetőn követték mindenhová őket — rossz álmai közt is a leg­rosszabbak közé tartozott. S most egy-egy viszontlátott arc — noha a felismerésben kicsit bizonytalan volt. mert kereste a loboncot meg a ke­resztet — szinte sokkosán ha­tott rá. De aztán csak oda­ment hozzájuk, és bemutat­kozott, mint akit bizonyára ismernek látásból, és aki az el­tűnt leány városi barátnője. Még azt is megmondta, mert izgalmában nagyon bőbeszé­dű lett. hogy egy gépen dol­goztak a gyárban. A fiúk figyelmesen hall­gatták. Figyelmesen és együttérzőn. S ugyanazzal a nyugtalan aggódással, sőt az izgalom marcangoló fájdal­mával tekintetűikben, amely Lonci szavait megszaggatta. Szomorú mosolyokban az ide­gen nő iránti félszeg udvari­asság esetlenkedett, s ez kü­lön is meghatotta Loncit. Szégyenkezve visszahúzta lelkének védekezőn maga elé tartott sündisznótüskéit. A rejtelmes szörny alakok­ról kiderült, hogy emberek, sőt barátok és szövetségesek a bajban. És Lonci nemcsak felengedett, de nem érezte többé magát egyedül. S úgy ragaszkodott hozzá­juk, végig a nap folyamán, mint pulikutya — árvaságá­ban. Kosznovszki Feró kötötte ezen a ragaszkodáson a leg­erősebb csomót. Mikor Lonci mindent ap­róra megtudott, azt kérdezte, a szív húrjain reszkető ámu­lattal. s alig titkolt akaratlan büszkeséggel: — És miért pont ő ment? S míg a többi a földet néz­te a leeresztett pillák alól, Feró így felelt, beharapva aj­kát az engesztelhetetlen ha­rag függélyes szögesdrőtjai között: — Mert mi gyávák voltunk. S Lonci rátalált az arcra az emlékei közt. A lepényevés győztese. Az igazi. Aki akkor félreállt, s ő megvetette érte. Az erdő ritkább lett. kivi- lágosodott. A nap előbb csak át-áttörte a lombokat, aztán erősen tűzni kezdett. A szál­fákat cserjék váltották fel. S a cserjésből kiemelkedett a tető. — Ott van! — kiáltott a trafikos a menet elején. Meg­álltak. Mindenki feltekintett. Meglátták a függőleges szik­lák fölött a hét bükkfát. Az égbolt széles kék mezejében. Hét kemény oszlop, tartották a mennyország boltozatát. Vén törzsük felkopaszodott, csak a hegyükben volt egy kis bojt, cirógatta a bárány­felhőket. Buda tanító a hét bükkről hátranézett. Nem tudni, mi­lyen sugallatra. És tekintete Zsabkának ütközött. S neki­ütközött Feró tekintete is. És Marcié. Egyszerre három. Mint az eldobott, pörögve szálló kés — mikor mindhá­rom talál. Akaratlan rajtaütés. S e három villanás odarán­totta a negyediket: Lonciét. Zsabka. mint akinek hirte­len szemébe vakítottak volna valamely titkos tükrözők, el­kapta arcát. (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents