Kelet-Magyarország, 1976. október (33. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-14 / 243. szám

4 KELET-MAGYARORSZÁG 1976. október 14. Jemen ünnepén B oldog Arábia — „Ara­bia Felix” — így ne­vezték az ókorban a sivatagos arab félsziget déli csücskét, a legendás Sába királynőjének birodalmát. Akkor a titokzatos távoli földet, az illatszerek és füs­tölők országát jelentette ez a föld, amelynek népe ma nemzeti ünnepét ünnepli. ősi civilizáció és iszonyú szegénység hordozója ez az ország. Sokszor kellett a szabad­ságszerető jemenieknek a he­gyekbe és a kietlen sivatag­ba vonulniuk. Egyiptom urai és az Oszmán biroda­lom szultánjai próbálkoztak a fűszerek földjének meg­hódításával, míg 1839-ben megjelentek az „igazi” gyarmatosítók, az angolok. A Brit Birodalom először Adenben vetette meg lábát — hadikikötőt építettek ki az arab félsziget déli csücs­kén. Különösen nagy jelen­tőséget kapott az adeni ko­ronagyarmat London szá­mára a Szuezi-csatorna lét­rehozása után — az indiai utat őrizte. Az angolok sa­játos és jellemző stratégiát folytattak: Adenben kifej­lesztették a kőolajfinomító ipart és a kikötői szolgálta­tásokat, miközben a többi területen féltve őrizték a feudális emírek zsarnoki hatalmát, a parasztok és pásztorok jobbágysorsát, sőt helyenként még a rabszol­gaságot is ..'. "Az évtizedek azonban nem múltak el nyomtalanul Jemen felett. Az északi or­szágrészben lezajlott fordu­lat után az adeni lakosság megmozdulásai és a haladó nemzeti felszabadítási front által 1963. október 14-én megindított fegyveres harc arra kényszerítette a brite­ket, hogy 1967. november 30-án elismerjék Dél-Jemen függetlenségét. Azóta 9 év telt el, kilenc történelmi év. A népi Je­men megvédte függetlensé­gét az északról támadó feu­dálisok és az amerikaiak által felfegyverzett nagy és gazdag szomszéd, Szaúd- Arábia ellen. Nagy társa­dalmi átalakulások indultak meg a sivatagos országban: a föld azé lett, aki megmű­veli, a kormány jelentős se­gítséget nyújt a szövetkeze­tekbe tömörült parasztok­nak — gépeket, vetőmagot, tenyészállatokat és, ami szintén nagyon fontos, ér­tékes tanácsokat kapnak. Az iparban a társadalmi szektoré lett a vezető sze­rep, s a termelés növelését a tudatos népgazdasági ter­vezés nagymértékben segí­ti. A Jemeni Népi Demok­ratikus Köztársaság kormá­nya tervei végrehajtásában számíthat a szocialista or­szágok, így hazánk segítsé­gére is. O rszágaink között a magasszintű politi­kai kapcsolatokon kívül — amit az államfők és a kormánydelegációk kölcsönös látogatásai is je­leztek, — kialakultak a gazdasági kapcsolatok is. Hazánk hozzájárul a jeme­ni népgazdaság fejlesztésé­hez, s számos jemeni fiatal magyar egyetemeken, főis­kolákban, szakmunkásképző intézetekben kapja meg azokat az ismereteket, ami­vel részt vehetnek országuk építésében, hogy Jemen va­lóban Arabia Felix — Bol­dog Arábia lehessen. Novoje Vremja: Libanon összeesküvés áldozata A Novoje Vremja című szovjet külpolitikai hetilap legfrissebb számában a liba­noni válsággal foglalkozó cik­kében többek között ezeket írja: „Egyre nyilvánvalóbbá vá­lik, hogy Libanon összeeskü­vés áldozata. Ez az összees­küvés elsősorban az izraeli agresszióval és az imperializ­mus közel-keleti mesterkedé­seivel szembeszegülő és az első vonalban harcoló palesz­tin ellenállási mozgalom el­len irányul. Az utóbbi időben a Liba­non körül folyó mesterke­désekben még egy aggoda­lomra okot adó tényező je­lent meg. Sajtójelentések sze­rint bizonyos külföldi álla­mok, valamint az arab világ egyes vezetői olyan terveket szőnek, amelyeknek nyilván­való célja: beavatkozni a li­banoni belügyekbe. Arról van szó, hogy egy vagy több, a libanoni partoktól távol fekvő ország csapatkontin­genseket küldene az ország­ba. Az arab és a libanoni re­akcióval egy gyékényen áru­ló imperialista körök — arra törekedvén, hogy szétzúzzák a palesztin ellenállási moz­galmat — még Libanon fel- darabolását sem elleneznék. Waldheim újra jelölteti magát Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára kedden nyilatkozat­ban jelentette be, hogy ismét jelölteti magát a főtitkári posztra. Waldheim öt évre szóló mandátuma ez év vé­gén jár le. Az ENSZ alapsza­bályainak megfelelően a főtit­kár jelölését az öt állandó tagországnak (Szovjetunió, Egyesült Államok, Anglia, Franciaország, Kína) kell jó­váhagynia. A Biztonsági Tanács várha­tóan még ebben a hónapban megvizsgálja a főtitkár je­lölésének kérdését. Waldheim nyilatkozata egyebekben hagsúlyozza, hogy számos ország ENSZ- küldötte, köztük az Afrikai Egységszervezet jelenlegi el­nöke üzenetben támogatta újrajelöltetési szándékát, ed­digi ténykedése alapján. Munkástüntetések, gyárfoglalás Belgiumban Charleroi belga kohászati központ munkásai szerdán Brüsszelben tüntettek, azt kö­vetelve, hogy a kormány azonnali intézkedésekkel gá­tolja meg a további munka- nélküliséget és adjon biztosí­tékot arra, hogy a tőkés válla­latok átszervezése nem jár a kisebb kohászati üzemek bezárásával. Tüntettek a kőbányászok is: az iparág munkásai két hete sztrájkolnak, mert az új kollektív szerződés megköté­sénél a munkáltatók nem hajlandók elfogadni a szak- szervezet minimális követeié, seit sem. Több gyárfoglalásra is sor került a héten Belgiumban. A Siemens Művek belgiumi telepének munkásai például megszállták a gyár központ­ját. Szovjet tudósok a naprendszer bolygóiról A szovjet Luna—24 auto­mata űrállomás által a Föld­re juttatott holdkőzét alap­ján nyomon lehet követ­ni a Hold történetének 2—3 milliárd évét. Ép­pen ezért a holdkőzet vizs­gálata segítséget nyújt ab­ban, hogy választ kapjunk néhány, a naprendszer boly­góinak keletkezésével. fe'- építésével és fejlődésével kapcsolatos fontos kérdésre — írják g Pravda keddi számá­ban megjelent közös cikkük­ben Sz. Szokolov, a műszaki tudományok doktora, V. Barszukov, a geológiai tudo­mányok doktora és B. Vla- gyimirov, a műszaki tudomá­nyok doktora. A Luna—24 visszatérő be­rendezése egyébként 2250 mil­liméter hosszúságú, 170 gramm súlyú kőzetmintát jut­tatott el a Földre. A holdkő­zetről először röntgen-, fény­kép- és szinképfelvételeket készítettek, meghatározták mágneses tulajdonságait. Ezt követően megkezdődtek a részletes kőzettani, vegyi és fizikai vizsgálatok. Szeberényi Lehel I A f REGÉNY 54. — Ne hagyja magát, Cip- rián bácsi! — „Cipri bácsi csak egy van, az se baj, ha fogatlan” — énekelték a fiúk. — Ez ronda — mondta Anyieska csucsori szájjal, tré­fás duzzogón. Hornyák Marci kereste a kannát, hogy meghúzza. — Hol a kanna, gyerekek? — Elmentek vele vízért — mondta valaki. — De mikor elment már! — Kosznovszki Feró megállt, kezében állt az ékvas, amivel ott nagyolta a követ. — Leg­alább egy órája, vagy még több. — Majd jön akkor — mondták, s elhalasztották a szomjúságukat. De Laco nem jött. Csak délre jött — kanna nélkül. Nem is jött, támolygott le­felé a meredek meddőhá­nyón, belekapaszkodott min­den bozótba, amely keze ügyébe esett. Odale a rakodón két kő között, kormos bográcsban Totyogott a lebbencsleves. Sok krumpli, tészta és még több szalonnadarabka ugrált a pi­ros lében. S körülötte kupo­rogtak már mindnyájan. Dé­delgették a tüzet, kóstolgat­ták a levest. Zsabka már nem fért oda. Távolabb ült egy kövön, mint akit kirekesztettek. De Zsab- kát senki se rekesztette ki. ö változott meg nagyon. Ma- gánakvaló lett és szótlan. Ez a nagy lógós dolgozott egész délelőtt, mint egy barom. Bu­da tanító sokszor elnézte. Oda kellene menni hozzá — gon­dolta, aztán mégse ment. Kis. sé rándított a vállán — a bi­zonytalanság rándítása volt, mert nem értette a dolgot —, mások munkája után nézett. Most is oda-adapillantott a fiúra a fűztől, de nem ér­kezett egyébre, meg fene tud­ja, halogatta is. Mint fő-fő tűzőrparancsnok, dirigálta a lebbencsleves dolgát. — Még egy kis sót... Pap­rikát is lehet... A hagyma még nem eléggé puha... TELEX... NEW YORK Az ENSZ-közgyűlés 31. ülés­szakának gazdasági és pénz­ügyi kérdésekkel foglalkozó bizottságában felszólalt Haj­nal Sándor a magyar küldött ség tagja. A nemzetközi gaz­dasági kapcsolatok átalakítá­sának szükségességével, va­lamint a gazdasági fejlődés nemzetközi és belső feltételei, vei foglalkozott. LISSZABON Csaknem húszezer diák. ta. nár és szülő tüntetett kedden este Lisszabonban Sottomayor Cardia oktatásügyi miniszter intézkedései miatt. Cardia a Soares-kormány hivatalba lépése óta több száz baloldali kommunista tanárt és minisztériumi veze­tőt tett az utcára. Köztük a coimrai egyetem rektorát, aki Goncalves tábornok kormá­nyában miniszterelnök-he. lyettesi funkciót vállalt. A tö­meg követelte a miniszter­től, hogy hagyja abba a „balra tisztogatást”, tartsa magát az alkotmányhoz és folytasson demokratikus ok­tatási politikát. WASHINGTON Az amerikai hadsereg „hat- csillagos tábornokává” ne­vezték ki George Washintg- tont, az Egyesült Államok el­ső elnökét. Az erről szóló tör­vénytervezetet kedden írta alá Gerald Ford, jelenlegi el­nök. Az USA hadseregében a legmagasabb katonai rang­nak eddig az ötcsillagos tá­bornoki cím számított. Ford szavai szerint George Washington most „a múlt és a jelen valamennyi katonai rendfokozatánál magasabb rangot” kapott. LONDON James Callaghan brit mi­niszterelnök novemberben kétnapos hivatalos látogatást tesz Párizsban. Mint London­ban bejelentették, ez lesz az első találkozó annak az éven­kénti magas szintű konzultá­ciósorozatnak a keretében amelyben a két ország vezetői júniusban állapodtak meg. BRÜSSZEL Felújítják a Közös Piac és Egyiptom tárgyalásait új kereskedelmi szerződés meg­kötéséről. Az EGK felajánlot­ta, hogy a jövő évtől kezdve nagyjából felszabadítja az egyiptomi ipar termékeit a je. lenlegi behozatali vám alól, a mezőgazdasági termékeket illetően pedig — amelyek az egyiptomi kivitelnek csak ki­sebb részét jelentik — nagy arányú kedvezményeket biz­tosít, ugyanakkor a kileneek jelentős pénzügyi segítséget is kínálnak Kairónak. Amerikai levelünk Mikrofoncsapda R itka politikai baleset történt őfelsége William R. Tolbert, a Libériái Köztársaság elnöke szep­tember végi látogatásának idején Washington­ban a kongresszus épületében. Az Egyesült Államokban hosszú idő óta együttmű­ködő fekete bőrű elnököt szolgálataiért különleges meg­tiszteltetésben igyekezvén részesíteni, a fehér házi fogadás után azzal tüntették ki, hogy az amerikai kong­resszus két házának együttes ülése előtt mondhatott beszédet. A kongresszusi program 12 óra 30-ra volt ki­tűzve. Tolbert meg is érkezett, de egy jelentéktelen ügyben folytatott obstrós beszéd miatt a törvényhozók még nem voltak szabadok, sokan pedig már elmentek ebédelni, így Tolbert felesége várakozott egy félórát. (Ilyen várakoztatásért, mint mondták odahaza felosz­latta volna a 70 tagú libériái kongresszust.) Az ülésteremben még kevesen voltak, de az emelvé­nyen már fennült az 535 tagú kongresszus két házának elnöke, nevezetesen Carl Albert, a képviselőház elnö­ke és Nelson Rockefeller az Egyesült Államok alelnö- ke, aki egyben a száztagú szenátus elnöke is. Jól lát­hatóan unatkoztak, ezért beszélgetéssel ütötték agyon az időt. A beszélgetésük így zajlott le: Albert érdeklődéssel kérdezte Rockefellertől: — A libériaiak között sok a félvér? Rockefeller: — A többségük kizárólag fekete. Albert: — Igazi feketék? Mi? Rockefeller: (helyeslőén bólint) — De van nekik egy osztályrendszerük. Azok a feketék, akik visszamentek Libériába, felvették a déli fehérek összes tulajdonsá­gát, s úgy bánnak a helyi feketékkel is. Albert: (közbevág) — Sose hagyják érvényesülni a helyi feketéket? Rockefeller: — Ah. Persze, hogy nem. Albert: — Egy kicsit azért változtatnak a beszédü­kön, de csak nagyon kicsit. (Hosszú szünet következik, mialatt csendben figyelték a Tolbert tiszteletére bevo­nuló diplomáciai testület képviselőit és az őket fogadó Edward Brooke szenátort, aki a szenátus egyetlen fe­kete bőrű tagja.) Rockefeller: — Ed Brooke az egy emberből álló fo­gadóbizottság. Albert: — Igen. (Hosszú hallgatás). Rabszolga lenne, ha ott (Libériában) lenne. (Mindketten nevetnek). Végre összegyűlt a törvényhozók fele, s jelt adtak: őfelsége bejöhet. Bejött. Taps, hajlongás, szívélyes üd­vözlés. Ezután jött a beszéd, amelyben őfelsége dicsér­te a konresszust, az Egyesült Államokban megvalósult ideális helyzetet, amelyben „nagyra értékelik az örök emberi méltóságot, mindenki számára biztosítva van a gazdasági lehetőség és a szociális egyenlőség”, majd megköszönte Albertnek a meleg, szívélyes fogadtatást. Albert 30 éves kongresszusi múltjából származó ru­tinnal udvariasan fogadta a dicséretet és a köszönetét. Ekkor még sem ő, se Rockefeller nem tudta, hogy az asztalon előttük lévő mikrofon nyitva volt és beszél­getésük egyenesen ment a sajtószobában elhelyezett magnókra. De Brooke és Tolbert őfelsége se szerzett még tudomást az előzetes magas szintű, feketéket és különösen Brooke szenátort sértő beszélgetésről. Rockefeller este meg együtt vacsorázott Tolberttal, s csak utána értesült saját és Albert „politikai balese­téről”. Mindketten mindent elkövettek, hogy az újság­írók megsemmisítsék a beszélgetést tartalmazó szala­gokat, de késő volt, mert a lapok már kinyomtatták a szöveget. A „mikrofoncsapda” okozta kínos helyzetben Rocke­feller és Albert telefonon kért bocsánatot Brooke sze­nátortól, aki a sértésre méltóan visszaüzente: — Nem méltatom válaszra a beszélgetésüket. rr Ő felsége Tolbert pedig másnap a lapokból értesült róla, hogy az „örökértékű emberi méltósággal, a szociális egyenlőséggel” még szenátort és őfelsé- gi szinten is akadnak bizonyos hiányosságok az Egye­sült Államokban. New York, 1976. október. JCouwu Qittuín. Egyszerre néztek fel, mert a zúzalék megmozdult, s né­hány kődarab legurult a med­dőhányó meredek lejtjén. Meglátták Lacót. — Most jössz? — kiáltottak fel neki. — És miért nem az úton? — Buda tanító csóválta a fe­jét. — A kannát hol hagytad? — tudakolta Dombaj Gyur­ka. Ekkor már Laco közel volt. s a két keze üres volt. mert bozót se volt ott, amit meg­foghatott volna. S Laco előbb az egyik kezére nézett, aztán a másikra, de egyikben se találta a kannát Ezek meg nézték, hogy La­co észreveszi: nincs nála a kanna. És az arca olyan volt, mint aki ébred. Közel volt már Laco, néhány lépésre. Jól látták a tejszínű arcát, mely zavaros volt, mint az álomkórosoké. Fiatalabb volt Laco náluk egy-két évvel, alig egy hónapja, hogy meg­szabadult az iskolától. Eszes gyerek volt, s Buda tanító szerette volna, ha tovább ta­nul, de Laco a szemébe rö­högött: elmegy segédmunká­ra, s egyből a dupláját kapja, mint most a tanító úr. Pedig a tanító úr már régén tanít. Odaért Laco a tűzhöz, és látták, olyan, mint a fal. A térde rogyadozni kezdett. S ketten felugrottak, mert lát­ták, hogy mindjárt eldől. Megfogták a karját, s érezték, hogy reszket. Mindjárt leül­tették. — Vizet! — mondták. De víz nem volt. Csak any- nyi volt, amennyi a leveshez kell a bográcsban. Laco, hogy leült, s kipiheg­te magát, jobban lett kissé. — Mi történt? — kérdezték tőle, de nem kaptak választ. — Csak nem találkoztál te is vele? — kérdezte Kis Pista, gunyorkás szeme a társak te­kintetét kereste. Laco válasz helyett bólin­tott. Krétafehér arca még mindig nem nyerte vissza szí­nét. — A kannát elvette? Laco hitetlenül nézte kö­rül magát újra. Az előbbi za­varodottsággal. Sejtelme sincs, hová lett —» állapították meg magukban a többiek. — Látott egy árnyékot, s ijedtiben eldobta — gúnyoló­dott Kis Pista. De nem tár­sult hozzá senki. Éppen csak vigyorogtak, mintha timsó húzná össze a szájukat. Holub Ciprián éppen in­dulni akart a kővel. De most csak állt. maga is kővé váltan a megrakott kocsi tetején. Csóválta a fejét. — Igaz-e, mondtam, felső forrás ne menjetek? Göndör Lidi katonája ottan kóborol­ja... — Maga is hiszi ezt, tata? — Dombaj Gyírka fordította Ciprián bátyó felé a hirte­lenszőke fejét. — Hisz, nem hisz — mor­mogott Ciprián bátyó —, lát­hatod, e! — Lacóra bökött. Kis Pista megnevettette a népet. így szövegelt: — Hol van az a katona már?! Rég disszidált, vagy megrágták a kukacok. Holub Ciprián nem neve­tett velük, noha még Laco is megszínesedett kissé, s kezd­te hinni, hogy álmodott. Ho­lub Ciprián morozus maradt, s a megbántottságot alig tit­kolta. — Csak azt én mondhatok — szólott —, emerrefelé is van kút. S a falu iránt mutatott a világos, berekfoltos lankák­ra. — (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents