Kelet-Magyarország, 1976. október (33. évfolyam, 232-258. szám)
1976-10-02 / 233. szám
1976. október 2. KELET-MAGYARORSZÁG 7 Iskola * Pedagógus * Szülő * Gyerek la * Pedagógus * Szülő * Gyerek * Iskola * Pedagógus SZÜLŐK FÓRUMA Vigyázzon rá az anyja! S étám félútján megpihentem az alaposan benépesedett játszótér egyik padján. Elnéztem a homokozóban játszadozó csöppségeket. Mellettem fiatal mama olvasott. Egyszer csak látom, hogy az egyik, másféléves forma kis poronty markából eszi a homokot. — 'fessék csak nézni! — szólok az olvasásba merült mamához. — Az a kicsi ott a szájába veszi a piszkos homokot. — Nem az enyém! — feleli az asszony. — És olvas tovább. Majd hozzáteszi: — Vigyázzon rá az any- ja! Ennyi közömbösség láttán csalódottan, de segítem akarással mentem a homokozóhoz. El akartam vinni a csaphoz, hogy megmosdassam a kicsit. Alig értem mellé, máris ugrott felém a másik pádról az anyja. — Mit akar vele? — Eszi a homokot — mondtam mentegetődzéskép- pen. Na és? Nem a magáét eszi? Erre már nem is tudtam felelni. Ennyi csalódás sok volt egyszerre, néhány perc leforgása alatt. Először a közömbösség, a nemtörődömség tapasztalása hangolt le, amikor a fiatal anya más gyermekével nem volt hajlandó törődni, másodszor segíteni akarásom durva visszautasítása. Szerencsére nem mindenki ilyen. Szép példáját is látom a fiatal anyák összefogásának. Egy mama 3 gyermekkel érkezik a játszótérre. 2—3 évesek lehetnek. Olyan kedves látvány, hogy beszédbe elegyedem vele, mert az iménti arculütés torkomban szorító gombócát fel kell oldani valami széppel, jóval, derűt adóval. — Mind az anyukáé? — kérdezem. — Nem. Csak egy. Hárman vagyunk a házban gyermekgondozásin, és mindennap másikunk hozza el sétálni és játszani a gyerekeket. Addig a másik két anyuka szabad, nyugodtan vásárol, főz, takarít, mos, vasal. Vasárnap mindenki maga van a sajátjával. Az asszonyka kedves és szeretettel bíztatgatja játékra a másik két anya gyermekét is. Hogy ő is visz- szakapja? Igen. Az egymással törődésnek a kölcsönösségen kell alapulnia! Megbékélten indulok hazafelé. Utam egy iskola mellett vezet el. A téren kupacba verődött felnőttek állnak. Valamit néznek. Én is odafurakodom. Látom ám, hogy a kör közepén két — tízéves forma — fiú verekszik. A körbenállók biztatására püfölik egymást. „Ne hagyd magad, kicsi!” — hangzik innen is, onnan is. Ügy látszik, a gyengébbnek drukkolnak. Senki sem akad, aki szétválasztaná a két kiskakast. Pedagógusvérem megpezsdül. Áttöröm magam a nézők gyűrűjén, és erélyesen rájuk kiáltok: „Azonnal hagyjátok abba!” Azok ketten egy pillanatra meghökkennek. Rámnéznek. Végigmérnek. Látom, a táskájuk a földön, hozzáteszem hát: „Ha azonnal nem indultok haza, elveszem az ellenőrzőtöket!” No, ennek van hatása. Kapja mindegyik a táskáját, és csalódottan, megszégyenülten kullog el. A felnőttek közül valaki felém bök, s így szól: „Könnyű neki! Ismerem. Tanítónő. Neki szót fogadnak!” Nem, nem azért fogadtak szót, mert tanítónő vagyok. Nem is ismertek. Csupán határozott fellépésemnek köszönhetem, hogy komolyan vették a felszólításomat. Elég baj, hogy senki sem akadt, aki ezt megtette volna. I gaz, ma egyszer — a homokozónál — megjártam a beavatkozással, de kárpótolt érte az utóbbi eset. S én ezután sem nézem közömbösen a más gyermekének a helytelenkedését. Jó lenne, ha minél több követőm akadna, mert végül is: minden gyermek mindannyiunké! A másét is óvnunk, nevelnünk kell, nemcsak a magunkét. Dr. Gergely Károlyné Az ember és a tigris \T alamikor régen élt a tnisnT ban egy tigris. Ez a tigris nagyon erősnek, legyőzhetetlen- nek tartotta magát. Egyszer, amint egy fa alatt heverészett, a magasból furcsa hangokra lett figyelmes. — Kár, kár! Hiába vagy büszke magadra, mert van tőled erősebb is! Felpattant mérgesen a tigris, hogy ki lehet az. Amint felnéz a fára, látja, hogy ott egy varjú ül. Kérdi is üvöltve a tigris: — Ki az, aki erősebb nálam? — Az ember, — felelte a varjú. — Ki az az ember? — kérdezte a tigris, de a varjú válasz nélkül elröpült. A tigris még sohasem látott embert. Naphosszat törte a fejét, .hogy milyen is lehet. Elindult, nogy megkeresse. Hát amint megy, mendegél, találkozik a farkassal. — Te vagy az ember? — kérdezte. — Nem, én nem az ember vagyok, — mondta a farkas. — Aztán mit akarsz te az embertől? — Megakarom tudni, hogy valóban olyan erős-e, mint mondják?! — Ne keresd te az embert, — mondta a farkas. Az ember nem fél tőled. Nagyot ordított a tigris, s folytatta útját. Kis idő múlva találkozik a szarvassal. A tigris megszólítja őt is: — Mondd! Te vagy az emoer? — Nem, én a szarvas vagyok, — de mit akarsz te az embertől? — Meg akarok mérkőzni vele. — Ne keresd! Az ember megöl, ha meglát, — mondta a szarvas. A tigris folytatta tovább az útját a rengetegben. Egyszer csak hallja, bogy valaki csattog az erdőben. Odamegy, hát látja, hogy valami furcsa lény fát vág. Megkérdi tőle a tigris: — Te vagy az ember? — Én csak egy szegény favágó vagyok, — felelte. — Hazudsz! — üvöltött a tigris. Kétlábon jársz, s fát vágsz. Csak te lehetsz az ember. Gyere mérkőzz meg velem. Megijedt a szegény ember, de hirtelen azonban eszébe jutott valami. — Jól van, megverekszem veled tigris, — mondta, de előbb ki kell állnod egy próbát. — Állok elébe — hetvenkedett a tigris. — Gyere! Ha ezt a kötelet el tudod szakítani, nem bánom mérkőzhetünk, — mondta a favágó. Azzal odacsalta a tigrist egy fához, s hirtelen úgy odakötözte a fenevadat, hogy az moccani sem tudott. Próbálta a tigris egyszer, kétszer, de bizony a kötél nem engedett. — Eressz el! Eressz el! — jajgatott a tigris. Látom erősebb vagy nálam. Igazat mondtak az állatok. A favágó vette a fejszét, hogy agyonüti a tigrist, de az úgy könyörgött, rimánkodott a favágónak, hogy annak megesett a szíve rajta. — Jói van, elengedlek, — szólt a szegény favágó. Eredj vissza a rengetegbe, s többé ne lássalak! Azzal eloldozta a tigrist. Azóta van, hogy a tigris fél az embertől. Oroszból fordította: (Budaházi Isván) A nagymacskáéi cicák Fütyül a szél, vijjog, vijjog, megzörgeti az ablakot. Játszik, játszik, zireg-zörög, falevéllel csireg-csörög. Csirgeti-csörgeti, széttépve görgeti, utakon, tereken pörgeti-görgeti. Nagymacskáson kidobol • ták, tavaly nyáron, hogy a gazdák kötelesek beíratni iskolába minden macskát. Tudomány kell mindenhez ma, legalább nyolc általános, nyisson macska-iskolákat éppen ezért falu, város. Nagymacskáson — ilyen csudát nem látott a széles világ, — reggelenként iskolába sétáltak a pici cicák. A könyvvel és a füzettel hátukon a háti táska, cicamama egércombot csomagolt be uzsonnára. Hátratett kéz, úgy figyelnek a cicuskák a padokban, öreg cica a tanító, szeme zöldes lánggal lobban. Szempillantás. az egeret a táblára lerajzolja: — Ide figyelj, Mici, Muci, ez a füle, ez az orra. Előbujik egy kis egér csendesen a szekrény alól. Nézi, nézi az arcképét, jobbra hajol, balra hajol. Tetszik neki szörnyen a rajz s örömében cincog halkan. No, lett erre riadalom, felfordulás a sok padban. Kis cicában, nagy cicában a vadászláz csak úgy tombol. Ámde így szól a kis egér: — Nem esztek bíz a húsomból. S alig egy-két szempillantás, nagynevetve, nagykacag- va beszalad az egérlyukba s fittyet hány a macskahadra. Pelikánok vacsorája. ölbey Irén ág i Kedves vagy veszélyes ? Valamikor egész Európában — így hazánkban is — Ázsiában és Észak- Amerikában nagyon elterjedt volt a medve. Nálunk már rég kipusztult, néhány európai országban azonban itt-ott megmaradtak a szabad természetben, ezeket a kis előfordulási foltokat szigorú védelem alatt tartják. Sok barnamedve él viszont az állatkertekben és a cirkuszokban, mert fogságban is jól szaporodik. Nagyon jóindulatú állatnak tartják, de ez a jóindulat és jámborság csak látszólagos; Az egyik pillanatban még jámbor és engedelmes állatot a következő pillanatban szinte hisztériás düh fogja el, és azonnal támadásba lendül. Az állatidomárok a nagymacskaféléken előre észreveszik, hogy milyen hangulatban vannak, és e szerint bánnak velük. A medve „arca!” azonban mindig teljesen kifejezéstelen. Ezért a vadon élő, vagy fogságban tartott medvéknél az ellenkezés, vagy akár a támadás egészen A veszprémi állatkertben született játékos kis bocs. Teljes nyugalomban egy mackó a kalinyingrádi állatkertben. váratlanul következik be. Támadásra indulva a medvék rendszerint félelmetesen morognak, majd velőtrázóan üvöltenek. Áldozatukat részben harapásokkal sebzik meg, részben karmaikkal és mancsuk ütésével is. Sokszor hátsó lábaikon ágaskodva halálos öleléssel szorítják magukhoz ellenségüket. Állatkertekben gyakran előfordult, hogy a látszólag szelíd medvék a ketrecükben takarító ápolójukat hangtalanul és villámgyorsan megtámadják. Mellső lábuk erős karmokkal felfegyverzett mancsait kinyújthatják a ketrec rácsán is, és egy óvatlan pillanatban magukhoz ránthatják áldozatukat. Nem árt vigyázni velük! Képeinken békés mackók látszanak. Múlt heti megfejtés: MÁTÉSZALKA — KIS- VÁRDA — VAJA. Vízszintes: 1. Megfejtendő (a függ. 6 folytatása). 6. Aluminium vegyjele. 7. Zamata. 8. Egyszerű gép (—’). 9. Magas tápértékű édesség (—’). 11. Összevissza int! 12. Nem tud elviselni. 14. ... posta. 16. Megfejtendő (a vízszintes 1. folytatása). 18. Háziállat. 20. Gyom. 21. Római 999. 22. Svájci őskanton. 24. E helyre. 25. Lágy zenei hangsor. 27. Ásványolajtermékeket értékesítő vállalatunk. 28. Férfinév. 29. Üzlet. Függőleges: 1. Lét. 2. Személyes névmás. 3. Hajtja. 4. Azonos magánhangzók. 5. Ingasze- rűen mozog. 6. A „Nyírségi Ösz”-ön belül az egyik legjelentősebb eseménysorozat ... (folytatás a vízsz. 1, 16 sorokban). 10. Vissza: laknak benne. 11. Szaggat. 13. Fel van akasztva. 14. Szovjet autóbuszmárka. 15. Neves. 17. Ezernégyszáznegyven perc. 19. Kémiai elem, nyugtató hatású. 21. Pogány istenszobor. 23. ILR. 24. IFO. 26. Lóerő rövidítése. 27. Biztosító szervünk rövidítése. Megfejtendő: Függőleges 6, vízszintes 1, 16. Könyvjutalom: Csurka Melitta Fehérgyarmat, Sári Ibolya Tiszavasvári, Márton Judit Gávavencscllő, Horváth Gyöngyi Nyíregyháza és Károlyi Krisztina Kölese. TÖRD A FEJED!