Kelet-Magyarország, 1976. október (33. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-02 / 233. szám

1976. október 2. KELET-MAGYARORSZÁG 7 Iskola * Pedagógus * Szülő * Gyerek la * Pedagógus * Szülő * Gyerek * Iskola * Pedagógus SZÜLŐK FÓRUMA Vigyázzon rá az anyja! S étám félútján megpihentem az alaposan bené­pesedett játszótér egyik padján. Elnéztem a ho­mokozóban játszadozó csöppségeket. Mellettem fiatal mama olvasott. Egyszer csak látom, hogy az egyik, másféléves forma kis poronty markából eszi a homokot. — 'fessék csak nézni! — szólok az olvasásba me­rült mamához. — Az a kicsi ott a szájába veszi a pisz­kos homokot. — Nem az enyém! — feleli az asszony. — És ol­vas tovább. Majd hozzáteszi: — Vigyázzon rá az any- ja! Ennyi közömbösség láttán csalódottan, de segítem akarással mentem a homokozóhoz. El akartam vinni a csaphoz, hogy megmosdassam a kicsit. Alig értem mel­lé, máris ugrott felém a másik pádról az anyja. — Mit akar vele? — Eszi a homokot — mondtam mentegetődzéskép- pen. Na és? Nem a magáét eszi? Erre már nem is tudtam felelni. Ennyi csalódás sok volt egyszerre, néhány perc leforgása alatt. Elő­ször a közömbösség, a nemtörődömség tapasztalása hangolt le, amikor a fiatal anya más gyermekével nem volt hajlandó törődni, másodszor segíteni akarásom durva visszautasítása. Szerencsére nem mindenki ilyen. Szép példáját is látom a fiatal anyák összefogásának. Egy mama 3 gyer­mekkel érkezik a játszótérre. 2—3 évesek lehetnek. Olyan kedves látvány, hogy beszédbe elegyedem ve­le, mert az iménti arculütés torkomban szorító gom­bócát fel kell oldani valami széppel, jóval, derűt adó­val. — Mind az anyukáé? — kérdezem. — Nem. Csak egy. Hárman vagyunk a házban gyermekgondozásin, és mindennap másikunk hozza el sétálni és játszani a gyerekeket. Addig a másik két anyuka szabad, nyugodtan vásárol, főz, takarít, mos, vasal. Vasárnap mindenki maga van a sajátjával. Az asszonyka kedves és szeretettel bíztatgatja já­tékra a másik két anya gyermekét is. Hogy ő is visz- szakapja? Igen. Az egymással törődésnek a kölcsö­nösségen kell alapulnia! Megbékélten indulok hazafelé. Utam egy iskola mellett vezet el. A téren kupacba verődött felnőttek állnak. Valamit néznek. Én is odafurakodom. Látom ám, hogy a kör közepén két — tízéves forma — fiú verekszik. A körbenállók biztatására püfölik egymást. „Ne hagyd magad, kicsi!” — hangzik innen is, onnan is. Ügy látszik, a gyengébbnek drukkolnak. Senki sem akad, aki szétválasztaná a két kiskakast. Pedagógus­vérem megpezsdül. Áttöröm magam a nézők gyűrű­jén, és erélyesen rájuk kiáltok: „Azonnal hagyjátok abba!” Azok ketten egy pillanatra meghökkennek. Rámnéznek. Végigmérnek. Látom, a táskájuk a földön, hozzáteszem hát: „Ha azonnal nem indultok haza, elveszem az ellenőrzőtöket!” No, ennek van hatása. Kapja mindegyik a táskáját, és csalódot­tan, megszégyenülten kullog el. A felnőttek közül va­laki felém bök, s így szól: „Könnyű neki! Ismerem. Tanítónő. Neki szót fogadnak!” Nem, nem azért fogadtak szót, mert tanítónő va­gyok. Nem is ismertek. Csupán határozott fellépésem­nek köszönhetem, hogy komolyan vették a felszólítá­somat. Elég baj, hogy senki sem akadt, aki ezt meg­tette volna. I gaz, ma egyszer — a homokozónál — megjár­tam a beavatkozással, de kárpótolt érte az utób­bi eset. S én ezután sem nézem közömbösen a más gyermekének a helytelenkedését. Jó lenne, ha minél több követőm akadna, mert végül is: minden gyermek mindannyiunké! A másét is óvnunk, nevel­nünk kell, nemcsak a magunkét. Dr. Gergely Károlyné Az ember és a tigris \T alamikor régen élt a tnisn­T ban egy tigris. Ez a tigris nagyon erősnek, legyőzhetetlen- nek tartotta magát. Egyszer, amint egy fa alatt heverészett, a magasból furcsa hangokra lett figyelmes. — Kár, kár! Hiába vagy büszke magadra, mert van tőled erősebb is! Felpattant mérgesen a tigris, hogy ki lehet az. Amint felnéz a fára, látja, hogy ott egy varjú ül. Kérdi is üvöltve a tigris: — Ki az, aki erősebb nálam? — Az ember, — felelte a var­jú. — Ki az az ember? — kérdez­te a tigris, de a varjú válasz nél­kül elröpült. A tigris még sohasem látott embert. Naphosszat törte a fejét, .hogy milyen is lehet. Elindult, nogy megkeresse. Hát amint megy, mendegél, találkozik a farkassal. — Te vagy az ember? — kér­dezte. — Nem, én nem az ember va­gyok, — mondta a farkas. — Aztán mit akarsz te az ember­től? — Megakarom tudni, hogy va­lóban olyan erős-e, mint mond­ják?! — Ne keresd te az embert, — mondta a farkas. Az ember nem fél tőled. Nagyot ordított a tig­ris, s folytatta útját. Kis idő múlva találkozik a szarvassal. A tigris megszólítja őt is: — Mondd! Te vagy az emoer? — Nem, én a szarvas vagyok, — de mit akarsz te az embertől? — Meg akarok mérkőzni vele. — Ne keresd! Az ember meg­öl, ha meglát, — mondta a szarvas. A tigris folytatta tovább az útját a rengetegben. Egyszer csak hallja, bogy valaki csat­tog az erdőben. Odamegy, hát látja, hogy valami furcsa lény fát vág. Megkérdi tőle a tigris: — Te vagy az ember? — Én csak egy szegény favá­gó vagyok, — felelte. — Hazudsz! — üvöltött a tig­ris. Kétlábon jársz, s fát vágsz. Csak te lehetsz az ember. Gyere mérkőzz meg velem. Megijedt a szegény ember, de hirtelen azonban eszébe jutott valami. — Jól van, megverekszem ve­led tigris, — mondta, de előbb ki kell állnod egy próbát. — Állok elébe — hetvenkedett a tigris. — Gyere! Ha ezt a kötelet el tudod szakítani, nem bánom mérkőzhetünk, — mondta a fa­vágó. Azzal odacsalta a tigrist egy fához, s hirtelen úgy odakötözte a fenevadat, hogy az moccani sem tudott. Próbálta a tigris egyszer, kétszer, de bizony a kötél nem engedett. — Eressz el! Eressz el! — jajgatott a tigris. Látom erősebb vagy nálam. Igazat mondtak az állatok. A favágó vette a fejszét, hogy agyonüti a tigrist, de az úgy könyörgött, rimánkodott a favá­gónak, hogy annak megesett a szíve rajta. — Jói van, elengedlek, — szólt a szegény favágó. Eredj vissza a rengetegbe, s többé ne lássalak! Azzal eloldozta a tigrist. Azóta van, hogy a tigris fél az embertől. Oroszból fordította: (Budaházi Isván) A nagymacskáéi cicák Fütyül a szél, vijjog, vijjog, megzörgeti az ablakot. Játszik, játszik, zireg-zörög, falevéllel csireg-csörög. Csirgeti-csörgeti, széttépve görgeti, utakon, tereken pörgeti-görgeti. Nagymacskáson kidobol • ták, tavaly nyáron, hogy a gazdák kötelesek beíratni is­kolába minden macskát. Tu­domány kell mindenhez ma, legalább nyolc általános, nyisson macska-iskolákat ép­pen ezért falu, város. Nagy­macskáson — ilyen csudát nem látott a széles világ, — reggelenként iskolába sétál­tak a pici cicák. A könyvvel és a füzettel hátukon a háti táska, cicamama egércom­bot csomagolt be uzsonnára. Hátratett kéz, úgy figyelnek a cicuskák a padokban, öreg cica a tanító, szeme zöldes lánggal lobban. Szempillan­tás. az egeret a táblára leraj­zolja: — Ide figyelj, Mici, Muci, ez a füle, ez az orra. Előbujik egy kis egér csen­desen a szekrény alól. Nézi, nézi az arcképét, jobb­ra hajol, balra hajol. Tetszik neki szörnyen a rajz s örömé­ben cincog halkan. No, lett erre riadalom, felfordulás a sok padban. Kis cicában, nagy cicában a vadászláz csak úgy tombol. Ámde így szól a kis egér: — Nem esztek bíz a hú­somból. S alig egy-két szempillan­tás, nagynevetve, nagykacag- va beszalad az egérlyukba s fittyet hány a macskahadra. Pelikánok vacsorája. ölbey Irén ág i Kedves vagy veszélyes ? Valamikor egész Euró­pában — így hazánkban is — Ázsiában és Észak- Amerikában nagyon el­terjedt volt a medve. Ná­lunk már rég kipusztult, néhány európai ország­ban azonban itt-ott meg­maradtak a szabad termé­szetben, ezeket a kis elő­fordulási foltokat szigorú védelem alatt tartják. Sok barnamedve él vi­szont az állatkertekben és a cirkuszokban, mert fogság­ban is jól szaporodik. Nagyon jóindulatú állatnak tartják, de ez a jóindulat és jámbor­ság csak látszólagos; Az egyik pillanatban még jám­bor és engedelmes állatot a következő pillanatban szinte hisztériás düh fogja el, és azonnal támadásba lendül. Az állatidomárok a nagymacska­féléken előre észreveszik, hogy milyen hangulatban vannak, és e szerint bánnak velük. A medve „arca!” azonban mindig teljesen ki­fejezéstelen. Ezért a vadon élő, vagy fogságban tartott medvéknél az ellenkezés, vagy akár a támadás egészen A veszprémi állatkertben született játékos kis bocs. Teljes nyugalomban egy mackó a kalinyingrádi állat­kertben. váratlanul következik be. Tá­madásra indulva a medvék rendszerint félelmetesen mo­rognak, majd velőtrázóan üvöltenek. Áldozatukat rész­ben harapásokkal sebzik meg, részben karmaikkal és man­csuk ütésével is. Sokszor hát­só lábaikon ágaskodva halá­los öleléssel szorítják maguk­hoz ellenségüket. Állatker­tekben gyakran előfordult, hogy a látszólag szelíd med­vék a ketrecükben takarító ápolójukat hangtalanul és villámgyorsan megtámadják. Mellső lábuk erős karmokkal felfegyverzett mancsait ki­nyújthatják a ketrec rácsán is, és egy óvatlan pillanat­ban magukhoz ránthatják ál­dozatukat. Nem árt vigyázni velük! Képeinken békés mackók látszanak. Múlt heti megfejtés: MÁTÉSZALKA — KIS- VÁRDA — VAJA. Vízszintes: 1. Megfejtendő (a függ. 6 folytatása). 6. Aluminium vegyjele. 7. Zamata. 8. Egy­szerű gép (—’). 9. Magas tápértékű édesség (—’). 11. Összevissza int! 12. Nem tud elviselni. 14. ... posta. 16. Megfejtendő (a vízszin­tes 1. folytatása). 18. Házi­állat. 20. Gyom. 21. Római 999. 22. Svájci őskanton. 24. E helyre. 25. Lágy zenei hangsor. 27. Ásványolajter­mékeket értékesítő vállala­tunk. 28. Férfinév. 29. Üz­let. Függőleges: 1. Lét. 2. Személyes név­más. 3. Hajtja. 4. Azonos magánhangzók. 5. Ingasze- rűen mozog. 6. A „Nyírségi Ösz”-ön belül az egyik leg­jelentősebb eseménysoro­zat ... (folytatás a vízsz. 1, 16 sorokban). 10. Vissza: laknak benne. 11. Szaggat. 13. Fel van akasztva. 14. Szovjet autóbuszmárka. 15. Neves. 17. Ezernégyszáz­negyven perc. 19. Kémiai elem, nyugtató hatású. 21. Pogány istenszobor. 23. ILR. 24. IFO. 26. Lóerő rövidíté­se. 27. Biztosító szervünk rövidítése. Megfejtendő: Függőleges 6, vízszintes 1, 16. Könyvjutalom: Csurka Melitta Fehérgyarmat, Sári Ibolya Tiszavasvári, Már­ton Judit Gávavencscllő, Horváth Gyöngyi Nyíregy­háza és Károlyi Krisztina Kölese. TÖRD A FEJED!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents