Kelet-Magyarország, 1976. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-04 / 209. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1976. szeptember 4. (Folytatás az 1. oldalról) — Az ipari termelés hét hónap alatt a tervben előirányzott 4,3 százalék helyett mintegy öt százalékkal nőtt. Az ipar terven felül több, mint 4 milliárd rubel értékű terméket realizált. Brezsnyev elmondta, hogy az ötéves terv első hónapjaiban a tervezettnél többet termelt a fűtőanyagipar, á vil- lamosenergia-ipar, vegyi- és a gépipar. A fogyasztási cikkek gyártása a tervezett 2,7 százalékkal szemben 3,4 százalékkal nőtt. Javultak valamelyest a minőségi mutatók is. „Mindent összevéve teljes joggal feltételezhetjük, hogy 1976. évi ipari termelési tervet az ország túlteljesíti” — hangoztatta. A szónok egyszersmind utalt arra, hogy az iparban tapasztalható fogyatékosságok is, különösképpen a minőség és hatékonyság javítása tekintetében egyenetlenek az eredmények. Kazahsztánban például a munka termelékenysége az év eddigi részében csak 1,1 százalékkal nőtt á 3,3 százalékos országos átlaghoz képest. A köztársaságban az ipari termelés növekedése is alacsonyabb volt az átlagnál — 2,8 százalék. Az SZKP főtitkára a továbbiakban emlékeztette a pártaktíva résztvevőit arra, hogy a szovjet mezőgazdaságnak a kilencedik ötéves tervben és különösképpen tavaly a kedvezőtlen időjárás miatt milyen nehézségekkel kellett megbirkóznia. „Mindazonáltal képesek voltunk biztosítani az ország fejlődésének rendes ütemét és a nép életének normális feltételeit. Ezért köszönet illeti a kolhozparasztságot és a munkásosztályt, egész pártunkat” — állapította meg Leonyid Brezsnyev. (Folytatás az 1. oldalról) — Az új tanévben iskoláinkban mindenekelőtt a folyamatosságot kívánjuk biztosítani — hangsúlyozta dr. Polinszky Károly. — Azt, hogy iskoláink, tanáraink zavartalanul végezhessék munkájukat, a nevelő-oktató munka hatékonyságának növelése érdekében. Kétéves gyakorlati kipróbálás után szeptember elsején végleges rendtartások léptek életbe. Ezek a közösségre építenek, szellemükben, alapelveikben végigvonul az iskolai élet demokratizmusának további erősítése, a közösség és az egyén jogainak és kötelességeinek ismertetése. Külön szólt a miniszter az iskolai sport ügyéről. E tekintetben — mondotta — nincs új intézkedés, hanem a szellem, a felfogás és minden bizonnyal a végzendő munka színvonala lesz új. Az elmúlt időszakban számos erőfeszítés történt és eredmény született a fizikai dolgozók gyermekeinek segítése terén. Jelentős eszköze ennek a segítségnek az állami középiskolai ösztöndíj- rendszer. A miniszter tájékoztatót adott az egyetemi és főiskolai felvételekről is. Az egyetemek és a főiskolák nappali tagozatára az idén összesen 36 760 fiatal jelentkezett és a sikeres felvételi vizsga alapján közölük mintegy 14 000- et vettek fel. Ezernél többen éltek a fellebbezés jogával, a fellebbezések elbírálása szerdán befejeződött a minisztériumban. Ennek alapján, az úgynevezett előfelvettekkel együtt közel 16 000 fiatal kezdheti meg a napokban felsőfokú tanulmányait. Az első gyors számítások alapján 41,5 százalékuk fizikai dolgozók gyermeke. Végül dr. Polinszky Károly válaszolt az újságírók kérdéseire. Leonyid Brezsnyev beszéde A tizedik ötéves terv első esztendejének lendületes kezdetét jellemezve a KB főtitkára kiemelte azt a tényt, hogy nagy erőfeszítések árán sikerült megakadályozni a komoly veszteségeket az állattenyésztésben. Jelenleg a tavalyihoz képest nagyobb a szarvasmarha-állomány, javul a helyzet a baromfi-, a juh- és a sertéstenyésztésben. — A későn beköszöntő tavasz. a szokásosnál hűvösebb nyár az idén is sok nehézséget okozott a földműveseknek. A gabona, cukorrépa, napraforgó és gyapot terméshozama azonban a helyi elvtársaktól érkező jelentések szerint várhatóan nem lesz rossz — folytatta a szónok — a várható gabonatermés számszerű jellemzése még korai. A legfontosabb most az eddig körülbelül felerészben elvégzett betakarítási munkák sikeres befejezése. Ezt a feladatot sok helyen megnehezítik a záporesők. Az eddigi eredmények mégis azt tanúsítják, hogy országunknak az idén lesz kenyere. Az SZKP vezetője elismeréssel szólt a kubányi gabonatermesztők kezdeményezéséről, amely eddig 22 szövetséges és autonom köztársaságban, 41 területen talált visszhangra. Csupán ezeknek a gabonavidékeknek a felajánlásai 8 millió tonnával járulnak hozzá az ország gabonamérlegének javításához. „A kenyérgabona és más élelmiszerek termelése mindig is egy ország gazdaságának legfőbb mutatói közé tartozott” — jegyezte meg Brezsnyev. — Az elmúlt ötéves tervben Kazahsztán éves átlagban 12 millió tonna gabonát adott az államnak, s két ízben — 1972-ben és 1973-ban — elérte a 16 millió tonnás határt. Meggyőződésem, hogy a köztársaság az idén, a tizedik ötéves tervidőszak első évében legkevesebb 17,6 millió tonna gabonát ad a népgazdaságnak — emelte ki Brezsnyev. Az SZKP KB főtitkára a talajjavítás, kemizálás, gépesítés, termelési szakosodás és kooperáció jelentőségéről szólva megemlítette az öntözéses művelődés fontosságát: Kazahsztánban például az összes szántóterületeknek mindössze négy százaléka öntözött, mégis ez a terület adja a mezőgazdasági termelés egyötödét. — Nemrég fontos határozatot fogadtunk el a tizedik Szeberényi Lehel «4 fé REGÉNY 32. — No jó — kísérelte meg a szabadulást —, majd mindent elmondanak. — Minek volt a sok gürc? — síkoltott fel Szerafina. — Egy éjszaka, és egésznek fuccs! — Honnan füzetünk meg adót?! Nekem kell fűzetni nyolcszáz forint. Honnan? — Figyelj csak! Tavaly ötven mázsát vittem a piacra, most vehetem pénzért... — No, jó, no jó... mindent elmondanak sorban... Bejönnek az irodába, és elmondják. — Kilökik szemet hetven forinttal, s hízik nekik ingyen disznó, szarvas... És nem tesz neki senki semmit! — Gyerekem éhes. Anyuka, adjál enni, mit mondok? Ereggy, gyerekem, Gazdasághoz, kérjed! — Mondom, kimegy a bizottság, és felvesszük a jegyzőkönyvet. — Csak aztán úgy legyen, mint valóságban — mondta Szerafina. — Úgy lesz. Mi is ott leszünk — biztosította az elnök, türelmetlenül váltogatta meztelen talpát az ablaknál. ötéves tervidőszak talaj javítási tervéről és az öntözött területek kihasználásának javításáról. Ez a célirányos program fontos feladatot tűz ki: a tervidőszak végére a megjavított földeknek kel! adniuk a mezőgazdasági termelés legalább egyharmadát. A talajerózió elleni védelem szükségességét hangsúlyozva Leonyid Brezsnyev rámutatott: az SZKP Központi Bizottsága határozatot hozott e tárgyban. Olyan kiegészítő forrásokra van szükség, amelyek lehetővé teszik a talajerózió elleni védekezés megduplázását az előző tervidőszakhoz képest. — Természetesen realitással vagyunk és megértjük: komoly és kitartó munkára van szükség ahhoz, hogy mezőgazdaságunk kisebb mértékben függjön az időjárástól, s minél jelentősebb beruházásokat, minél több gépet, műtrágyát és egyéb eszközt kapjon a vidék, annál jobban kell harcolnunk hatékony kihasználásukért, — állapította meg a szónok. A kazahsztáni kolhozok és szovhozok eszközállománya például a legutóbbi évtized alatt 2,2-szeresére növekedett, a munka termelékenysége viszont lassan emelkedik. — A másik probléma, amelyre ki akarok térni, a köztársaság állattenyésztése fejlesztésének meggyorsítása. Nem mondhatjuk, hogy e téren nincsenek kedvező változások: a legutóbbi öt év alatt például az éves átlagos hústermelés 21 százalékkal emelkedett. Az állattenyésztés problémáját azonban mélyebben kell megvizsgálnunk. Itt elsősorban az ágazat fejlődésének ingadozására, az állatállomány és a termelékenység időszakonkénti csökkenésére gondolok, azaz olyan jelenségekre, amelyet a külterjes gazdálkodás von maga után. Mind a termelés sorsa, mind az egész ország gazdasági feilődése végső soron a sokmilliós tömegek munkájától függ, attól, hogvan dolgoznak a kommunisták, az egész nárt. Nagy megelégedést vált ki az a tény, hogy pártunk és néoünk egész szivével támogatja az SZKP XXV. kongresszusának határozatait és aktívan hozzákezdett e határozatok gyakorlati megvalósításához — fejezte be beszédét Leonyid Brezsnyev. — De most hadd öltözzem fel. — És búcsúzóul sóhajtott. — Mennyi^baj! Ekkor egy Verőn nevezetű, meszelőnyélforma asszony eres nyakát kinyújtva odakiáltott az elnöknek: — Tudjuk mink, ki hozta ránk! Az elnök visszafordult kíváncsian. A mende-mondák eljutottak a füléhez, de csak rébuszokban és közvetve, most hát első szájból hallhatja. — Ki, csakugyan? — kérdezte felcsillanó szemmel. De Verőn behúzta a nyakát, és piros gyűlöletben forgó szemét is elbújtatta a pillái mögé nagy bátortalan. — Tudjunk mink... — dünnyögte, és többet nem mondott. S az asszonyok mind hallgattak, nagyon is különös volt, ahogy elhallgattak, s ahogy maguk közé bújtatták Veront. „Ezek ugyan nem mondanak többet — gondolta az elnök. — Kár.” De végre meg is szabadulhatott tőlük, zavaruk jóvoltából. Az asszonynép öregebbje a papra verte rá az ablakot. — Pán farár! Pán farár! Nagy szerencsétlenség! Jött ki ördög. A pap megtörölte álmos szemét. — Hogy ki jött ki? Honnan jött ki? — Csert... csert — jajgatták a nénikék. Mint fekete fürt, csüngtek a párkányon. Kendőik mélyéből asszott, sárga rémület, ugrott elő az orruk. Megannyi vasorr — mondta magában a pap. A barátság országútján (2.) Szabolcsiakkal a Szovjetunióban Lepingrádban, a Haza—anyácska szobránál a piszkarjovói temetőben. / tt nem lehet nem emlékezni, lehetetlen felejteni. S bár nem láttam Alexej Pavlovics Pavloviak, ennek a Sztálingrád poklát megjárta nyugalmazott repülős alezredesinek a szemében könnyeket, de az arcán a keménységet és főhajtását egy fénykép előtt igen. Az elsők között gyártott IL típusú felderítőgép ott áll a múzeum udvarán. Ott állt szótlanul ez a jóval hatvan év feletti alezredes, egyszerű szürke ruhában, mellén számtalan érdemjellel. A nyíregyházi Babicz András megőrzött tirpák nyelvén szót váltott vele. így tudtuk meg egészen véletlenül, hogy az az ember áll előttünk, aki egykor ennek a repülőgépnek a navigációs technikusa volt. Alexej Pavlovics végigharcolta Európát. Sztálingrádnál ötven bevetésben vett részt. Harcolt Lengyelországban, Prága felszabadításáért. Prágában fejezte be a harcokat. Most szabadságon van, s turista— Likból kijött, hol van pokol... O, Bozse, Ó Bozse!... Mondj mise gyorsan, vissza ő menjen likba! A pap, ki rövid esztendő óta pásztorkodott e nyáj fölött, elnyomott a tenyerével egy tolakodó ásítást, s vele az ajkán átsuhanó mosolyt is elnyomta. — János pápa eltörölt minden ilyesmit. — Nem baj, mondj mise csak... S hogy a pap nem ment, majd csak a szokásos reggeli misét ígérte, Marina, a templomszolga kinyitotta a templom nagy tölgyfaajtaját a maga kulcsával. Az öregasz- szonyok betódultak, s ki-ki elfoglalta helyét a padokban. Hermina máris kinyitotta csatos könyvét, és elkezdte vékony, reszketeg fejhangon: — Uram, irgalmazz nekünk! — Krisztus, kegyelmezz nekünk! — morajlott fel a templom, mint az erdőkön a fűrész éneklőn felsír. — Uram, irgalmazz nekünk! — jajgatta ismét Hermina vékonyka hangján, mely mintha a poklok mélyéről szüremlene föl. — Krisztus, hallgass minket! — zúgták rá az asszonyok, s a falak meghosszabbították a hangot. — Az örcíög cseleitől! — kiáltott fennhangon Hermina. — Ments meg, Uram, minket! — kiáltották az asszonyok az ég felé. A Fő téren pedig hallgatagon álltak a férfiak. Itt is, ott is csoportok verődtek össze, s mind többen voltak. ként jött, hogy felkeresse a múzeumot, s lássa egykori bajtársát, a repülőt. Kijev, a kijeviek szívesen fogadtak és búcsúztattak bennünket. Baráti találkozón vettünk részt a Kijev moszkvai kerületében épült, s itt dolgozó technikai tudományok információs kutatóintézetében. A színháznak is beillő kultúrteremben lezajlott találkozón tolmácsoltuk a Szovjetunióval határos Sza- bolcs-Szatmár népének üdvözletét, s adtuk át szerény ajándékainkat a barátság jelképeként. Még most is fülembe csengnek az ukrán népdal mélabús dallamai. Látom az impozáns, mészkőből épült lakóházakat, épületeket, a parkban gyermekeket sétáltató mamákat, nagyapákat. Előttem az a három asz- szony, akik a népgazdasági kiállítás egyik pavilonja előtt öleltek magukhoz, jelezve, hogy szívükbe fogadtak. Valamelyik kolhozból érkeztek, kirándulni jöttek ők is, megtekinteni Kijevet. A tanács még nem nyitott, a kocsma viszont máris any- nyit forgalmazott, mint csak estére. Az emberek nem beszéltek, csak odalökték a pénzt a csaposnak, és felhajtották a féldecit. Aztán kimentek. Borús nap volt, és a csend aggasztó. Mi jön még? Mi vár még a népre? A csendben szekérzörgés közeledett. De inkább csak a kerekek sírása, nyikorgása. A fával rakott szekér bekanyarodott a Fő térre, az emberek félreálltak az útjá- bóL Matej ült a fa tetején, frissen beretváltan, s kordban, meglökte a fején a kalapot. A városba viszi eladni a fát, amit a közbirtokosságból jussolt — tudták. De Matej nem állt meg a Fő téren, nem mert megállni, hogy lehúzzon egy féldecit. Előrenézett, a lovak farára. Ezért vagy másért a fejét kissé leszegve tártotta, s a kalap karimája jól beárnyékolta a szemét. — Matej — szóltak rá az emberek —, te mit szólsz ezekhez a dolgokhoz? Matej nem szólt, oda se nézett. Nem mert odanézni. A válla rándult kissé. Mert a gyeplőn is húzott, tán azért. — Mégis mit szólsz? — forszírozták az emberek. Matej csak nézte, mikor ér a tér túlsó oldalára: — Engem kérdtek? — mondta. — Engem ne kérdjetek! — Valakit csak kérdeni kell! (Folytatjuk) Verőfényes reggelen érkeztünk Leningrád ja. Tavait, csatornáit már a hajnali órákban horgászt ik sokasága népesíti be. El óvárosaiban színes magasházc k emelkednek. Gondos ke: ek jóelőre megtervezik a f árkokat, s valósággal a zöldbe tervezik a modern városnt gyedeket Leningrádot, r lint valami tüdő övezi a gyönyörű erdő, s köti össze a kü városokkal. Innen kapja az oxigént a hatalmas, de egyáltalán nem nyomasztó metrói olis. „...Itt nem csak történelmet lehel minden, it megelevenedik a történelen” — írja Ehrenburg Az örc k város című könyvében. A történelmet sugárzó váró: értékeinek befogadása, de puszta megtekintése is naiokat venne igénybe. Néhány óra alatt csak csodálni képes az ember. Az ultramoderr Szovjetsz- kaja-szálló a Ler: nontovszkij proszpekt előtt njúlik a magasba. Innen indultunk városnéző sétára élményt gyűjteni. Hatszázezer sz< vjet ember áldozta életét Li :ningrádért. Előttük tisztelget küldöttségünk. A piszkarjovói temető bejáratával szén hen örök láng lobog. Az i gbe nyúló Haza—anyácska szoborkompozíciónál fülen ibe cseng Sosztakovics Lenimgrádi szimfóniája. Lass; n, döbbenten haladt kétszáz szabolcsi ember a szobor elé, s helyezte el a kegyelet k jszorúját. S míg ott álltunk f ;jet hajtva, egymás után jöt ek a fehér ruhás, fátylas menyasszonyok, s lerakták virágaikat. Emlékeztetnek a kis Tánya Szavicsevának a sorai, aki egy papírlapra í ta le, hogyan pusztult el üttagú családja, s így fejezi be az utókornak szánt üzenetét... „Maradtam egyedül, 'lánya”. Leningrád, a f jrradalmak városa sakktáblar műszerben, derékszögű útháló mattal épült. Közép- és kiindu ópontja az égbe nyúló, kecses admirali- tás épülete, an ely mint iránytű igazítja ú;ba az idegent. A Néva deltájában épült város terüle ének csaknem egyhatoda víz, az utcákat hatvanhat föl ró és csatorna szeli át. A tavak és a vízgyűjtők száma meghaladja a százat. Egyko ■ a középületek jórészt ácölöpökre épültek, ma vasteton pillérekre. A Névát é: mellékfolyóit 620 híd íveli át, melyek csodálatba e jtik a turistákat. Húsz hú éjszakánként is nyitva van, hogy utat engedjen a tenger áró hajóknak, amelyekből é/ente húszezer érkezik a vár jsba. (folytatjuk) Farkas Kálmán
