Kelet-Magyarország, 1976. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-25 / 227. szám
MA Gázból — szabad idő (2. oldal) \Lehetne jobban ? (3. oldal) A lottó nyerőszámai (5. oldal) Magyar-laoszi barátsági nagygyűlés Lázár György és Kaysone Phomvihane mondott beszédet Jogásznap Nyíregyházán A jogásznap résztvevői. Az Országház kupolacsarnokában pénteken aláírták a Magyar Népköztársaság kormánya és a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság kormánya közötti gazdasági segítségnyújtási megállapodást. A megállapodást Borbándi János, a Minisztertanács elnökhelyettese és Sásán Sou- thichak, a Laoszi Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának tagja, közlekedés-, közmunka- és szállításügyi miniszter írt alá. Az aláírásnál jelen volt Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke, Szépvölgyi Zoltán, a Fővárosi Tanács elnöke, Rácz Pál külügyminisztériumi államtitkár, Varga István, az MSZMP KB külügyi osztályának helyettes vezetője, Bényei Béla, a Magyar Nép- köztársaság laoszi nagyköLÁZÁR GYÖRGY: Lázár György beszéde elején üdvözölte a laoszi párt- és kormányküldöttség tagjait, a Chinoin Gyár dolgozóit, a budapesti munkások képviselőit, majd a következőket mondotta: — Örömmel adhatok számot arról, hogy laoszi vendégeinkkel gyümölcsöző eszmecserét folytattunk a kölcsönös érdeklődésre számottartó kérdésekről. Tájékoztattuk egymást az országainkban folyó építőmunkáról, tennivalóinkról, megvitattuk együttműködésünk kérdéseit és a nemzetközi helyzet időszerű problémáit. Tárgyalásainkat a legteljesebb egyetértés jellemezte. Ez természetes, mivel népeink törekvései, célBiszku Béla, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára pénteken látogatást tett a XVI. kerületben. Részt vett a látogatáson Somogyi Sándor, a Központi Bizottság tagja, a budapesti pártbizottság titkára. A vendégeket a kerületi pártbizottságon Somogyi József első titkár és Todika László, a kerületi tanács elnöke fogadta, majd tájékoztatást adtak a városrész helyzetéről. Ezt követően Biszku Béla baráti légkörű beszélgetést folytatott a XVI. kerületi párt-végrehajtóbizottság és a pártapparátus tagjaival a helyi pártmunka kérdéseiről, a kerület életét, munkáját, gazdasági helyzetét érintő problémákról, feladatokról. A program az Ikarus Karosszéria és Járműgyárban folytatódott: ahol az üzemlátogatás után Biszku Béla beszélgetést folytatott a gyár párt-, társadalmi és gazdasági vezetőivel. vete, s a Külügyminisztérium több vezető munkatársa. Jelen voltak az aláírásnál Kaysone Phomvihane, a Laoszi Forradalmi Néppárt főtitkára, a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság miniszterelnöke vezetísével a laoszi párt- és kormányküldöttség tagjai. ★ A laoszi párt- és kormány- küldöttség péntek délután ellátogatott a Chinoin Gyárba. A laoszi vendégekkel együtt részt vett a látogatáson Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke, Borbándi János, a Minisztertanács elnökhelyettese és dr. Simon Pál nehézipari miniszter. A megérkezés után Mezey jai azonosak. Országaink a társadalmi haladás útján járnak. Pártjainkat közös eszmék, a marxizmus—leniniz- mus és a proletár internacionalizmus eszméi vezérlik. Azonos az álláspontunk az imperializmus elleni vívott harc minden lényeges kérdésében. — A laoszi nép kétezer esztendős történelme — szüntelen küzdelem a szabadságért, a függetlenségért, az állami önállóságért, a létért. A magyar nép jól tudja, hogy ez mit jelent, s tudja értékelni a sok áldozattal járó, sikerrel megvívott harcot, a helytállást. Az önök egy év előtti győzelme, tisztelt laoszi barátaink és harcostárGyenes András, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának titkára pénteken a főváros XIX. kerületébe látogatott. Részt vett a látogatáson Pataki János, az MSZMP budapesti bizottságának osztályvezetője. A kerületi pártbizottság székházában Szente Antal első titkár fogadta a vendégeket. A Központi Bizottság titkára találkozott a kerületi párt-végrehajtóbizottság tagjaival, valamint a pártbizottság politikai munkásaival, s megismerkedett Kispest politikai, gazdasági helyzetével, a jövő elképzeléseivel. A továbbiakban az Ifjú Gárda Művelődési Házban kerületi aktívaértekezleten Gyemes András tájékoztatást adott az üzemek, intézmények jelenlevő képviselőinek időszerű nemzetközi kérdésekről, valamint a kommunista és munkáspártok berlini tanácskozásáról. Barna vezérigazgató a nagy múltú gyár munkájáról tájékoztatta a vendégeket, akik ezt követően megtekintették a gyár injekciógyártó üzemét. Az üzemlátogatást követően a laoszi párt- és kormány- küldöttség barátsági nagygyűlésen találkozott a gyár dolgozóival. A nagygyűlés részvevői meleg szeretettel, nagy tapssal köszöntötték a küldöttség tagjait és a magyar vezetőket, amikor a gyári vezetők és élenjáró dolgozók társaságában elfoglalták helyüket az elnökségben. A laoszi és a magyar himnusz elhangzása után Katona Imre, a budapesti párt- bizottság titkára nyitotta meg a gyűlést, majd Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke mondott beszédet. saink, akárcsak a mi népünké 30 év előtt, annak a forradalmi világfolyamatnak része, amely a nemzetközi erőviszonyokat a társadalmi haladás javára változtatja, s megszilárdítja a népeknek azt az elidegeníthetetlen jogát, hogy maguk rendelkezzenek sorsukkal. — A laoszi nép győzelmének forrása testvérpártunk, a Laoszi Forradalmi Néppárt következetes internacionalista politikája, amely alkotó módon alkalmazta a marxizmus—leninizmus elméletét a konkrét laoszi viszonyok között. Mozgósítani tudta a nemzet legjobb erőit a hosz- szú küzdelemre, összekapcsolta harcát a szomszéd népek küzdelmével. Emellett rendszeresen merített a nemzetközi kommunista és forradalmi mozgalom tapasztalataiból, felismerte és igényelte a nemzetközi összefogás, támogatás erejét és állandóan támaszkodhatott a világ Pénteken a Parlamentben tanácskoztak az országgyűlés tisztségviselői, állandó bizottságainak elnökei, a fővárosi és a megyei képviselő- csoportok vezetői. A tanácskozáson — amelyen részt vett Sarlós István, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára is — Apró Antal, az országgyűlés elnöke ismertette a parlament soron következő, őszi ülésszakának előkészítésével kapcsolatos tennivalókat. Ezt követően dr. Pozsgay Imre kulturális miniszter a közművelődési törvényjavaslat főbb jellemzőiről, megalkotásának céljáról, dr. KoPártvezetők látogatása a BNV-n Pénteken a Magyar Szocialista Munkáspárt több vezetője meglátogatta az őszi Budapesti Nemzetközi Vásárt. A vendégeket dr. Ma- róthy László, a KISZ KB első titkárát, Óvári Miklóst, az MSZMP KB titkárát, a Politikai Bizottság tagjait és Brutyó Jánost, a KNEB el-, nőkét Keserű Jánosné köny- nyűipari miniszter és Földes László, a HUNGEXPO vezér- igazgatója fogadta a vásár- központban, majd kalauzoltá őket a fogyasztási cikkek szakosított választékos bemutatóján. Ülést tartott az Elnöki Tanács A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa pénteken ülést tartott. Az Elnöki Tanács módosította az ügyvédi hivatás gyakorlásáról és az ügyvédek szervezeteiről szóló 1958. évi 12. sz. törvényerejű rendeletet. A módosító rendelkezés szerint az ügyvédi kamarák választott szerveit (tisztségviselőit) a jövőben három év helyett öt évre választják. Az Elnöki Tanács bírákat mentett fel és választott meg, végül egyéb ügyeket tárgyalt. Egyre nagyobb lelkesedéssel kapcsolódnak be a város üzemeinek, gyárainak munkásai, a hivatalok, intézmények dolgozói, a főiskolák hallgatói, az iskolák tanulói a már hagyományos „Együtt Nyíregyházáért” társadalmi munkaakcióba, melynek eredményeként gyermekeink nyári táborozási és napközis elhelyezését kívánjuk megoldani Sóstógyógyfürdőn. A társadalmi munkaakció hivatalosan ma kezdődik, de már sok munkahelyen az elmúlt hetekben is dolgoztak sikeréért. Eddig 116 gyár, vállalat, intézmény, hivatal, isrom Mihály igazságügy-miniszter pedig a tanácstagok megválasztásáról 'szóló törvényjavaslatról adott tájékoztatást. Ezután dr. Simon Pál nehézipari miniszter beszámolóját hallgatták meg a résztvevők a tárca által irányított központi fejlesztési programok végrehajtásának jelenlegi helyzetéről, valamint az 1980-ig terjedő időszakra kitűzött fejlesztési célokról. Az értekezleten felszólalt dr. Hegedűs Lajos, Káli Ferenc, dr. Ortutay Gyula, dr. Pesta László, dr. Szabó József és dr. Vida Miklós ország- gyűlési képviselő. A Nyírségi Ősz keretében pénteken Nyíregyházán jogásznapot rendeztek. Az eseményen részt vett dr. Markója Imre igazságügyi minisztériumi államtitkár, dr. Tar Imre, a megyei pártbizottság első titkára, dr. Pénzes János, a megyei tanács elnöke. Ott volt az eseményen megyénk társadalmi életének több képviselője. Dr. Kovács Pál, az MJSZ megyei szervezetének elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd dr. Jókai Loránd, az MJSZ főtitkára mondott megnyitó beszédet. Egyebek közt elmondta: 22 ezer aktív jogász él hazánkban, de csak 63 százalékuk dolgozik jogi pályán. Az utánpótlás —főleg Szabolcs-Szatmár megyében — nem kielégítő. A jogászok továbbképzése jó; hasznos, hogy a megye munkaügyi döntőbizottságainak tagjait rendszeresen jogi ismeretekre oktatják. Az MJSZ megyei szervezete jól látja el feladatát — hangsúlyozta a főtitkár. Dr. Markója Imre „Államunk és jogfejlődésünk néhány időszerű kérdése” címmel tartott előadást. Szólt az állam jogi funkciójáról, a jogalkotás helyéről és szerepéről, arról, hogy különösen az elmúlt öt évben fejlődött jogrendszerünk. Megjelent és kola dolgozója és tanulója jelentette be részvételét. Számuk meghaladja a 30 ezret. Ezt a szombatot és vasárnapot közel 13 ezren töltik munkával. Ä társadalmi munkaakcióra jelentkezett üzemek zömében saját tervfeladataikat végzik. A hivatalok, intézmények, iskolák dolgozói, illetve tanulói a mezőgazdaságban segítik a betakarítást. Szeptember 25-én és 26-án az ÉPSZER-nél hétszázan, a MEZŐGÉP-nél hatszázan, az ingatlankezelő vállalatnál hatszázan, az UNIVERSIL- nél ötszázötvenen, a Volán 5. sz. Vállalatnál ötszázhuszan, a VAGÉP-nél ötszázan dolgoznak az akció sikeréért. A megyei pártbizottság munkatársai a mezőgazdasági Szeptember 24-én az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottságának Oktatási Igazgatóságán diplomák átadására került sor. Az eseményen részt vett .Ekler György, a megyei pártbizottság titkára, aki a végzős hallgatók előtt mondott beszédében időszerű ideológiai, politikai kérdésekről, feladatokról adott tájékoztatót. Ezután jó munkát kívánt a tanultak hasznosításához. bevált az ifjúsági törvény, a külkereskedelemről szóló, a honvédelmi és a családjogi törvény. Az ötéves terv végéig is változások várhatók jogrendszerünkben. Uj törvény készül a közművelődésről, a közérdekű bejelentésekről, s egy sor törvényerejű rendelet is napvilágot lát. Tvr. jelenik meg egyebek között a lakásszövetkezetekről. A változások összhangban lesznek a XI. pártkongresszus határozataival, a társadalom érdekeivel. A bűnözés visszatartása és társadalmunk védelme érdekében pár éven belül sor kerül az új Büntető Törvény- könyv megalkotására. Az új BTK — várhatóan — megszünteti a különböző átfedéseket, s új határvonalakat szab. Sor kerül új PTK kiadására is. Ebben is előtérbe kerülnek a gazdasági kérdések. Az államtitkár végül a szocialista törvényesség további szilárdítására hívta fel a figyelmet. Az esemény dr. Kovács Pál zárszavával ért véget. ★ Dr. Markója Imrét pénteken a megyei pártbizottságon fogadta dr. Tar Imre, a megyei pártbizottság első titkára. főiskola Ilona-tanyai tangazdaságában, a Bessenyei György Tanárképző Főiskola 1500 hallgatója a Nyírmadai Állami Gazdaságban, a Szabolcs-Szatmár Megyei Tanács 724 dolgozója a Kemecsei Állami Gazdaságban, a mező- gazdasági főiskolások, ötszázan, a nagykállói termelőszövetkezetekben almaszedéssel segítik az őszi betakarítást és a keresett összeggel a táborozási és napközis lehetőségek megvalósításához járulnak hozzá. Rajtuk kívül saját üzemen belüli munkával és az őszi mezőgazdasági betakarítás segítésével mintegy ötven üzem, vállalat, intézmény, iskola dolgozói és tanulói vesznek részt a társadalmi munkaakcióban. Ez alkalommal 104 hallgató vette át a felsőfokú politikai végzettségről szóló oklevelet, akik az oktatási igazgatóság szakosító tagozatán az 1975—76-os oktatási évben fejezték be tanulmányaikat. Az okleveleket Marko- vics Miklós, az oktatási igazgatóság igazgatója nyújtotta át. A hallgatók nevében Albert Antalné mondott köszönetét az oktató-nevelő munkáért. Népeink törekvései, céljai azonosak A közélet hírei (Folytatás a 4. oldalon) Hz országgyűlés tisztségviselőinek tanácskozása Együtt Nyíregyházáért 30 ezren jelentkeztek a társadalmi munkaakcióra Diplomaátadás az oktatási igazgatóságon XXXIII. évfolyam 227. szám ÁRA: 80 FILLÉR 1976. szeptember 25., szombat