Kelet-Magyarország, 1976. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-16 / 219. szám

4

KELET-MAGYARORSZAG

1976. szeptember 16

Korteskedés—

álruhában

A z amerikai elnökválasz- tási kampány Carter— Ford csatáival egyidőben jó néhány mellékhadszíntéren is folynak a küzdelmek. A demokraták szeretnék bebizonyítani, hogy a republikánus kormányzat nemcsak számlálatlanul hajigálja ki az ablakon az adófizetők pénzét, hanem azt is, hogy a „köztársasági párti vezetők a különböző állami intézmények élén meghonosították az államkassza rendszeres kiürítésének legkülönbözőbb módszereit.”

Akárcsak az Ezeregyéjszaka meséiben, Harun al-Rasid kalifa, a szenátus egyik vizsgáló bizottságának demokrata vezetője, Frank Moss is nyűtt ruhát öltött, segélyre szoruló szegény embernek álcázta magát néhány munkatársával együtt, és hozzálátott, hogy megállapítsa: miként is működik a szegények számára létesített egészségügyi program, a Medicaid szervezete.

Az álruhás vizsgálódás nyilvánosságra hozott eredményei szerint a Medicaid évente sok milliárd dollárt emel ki az adófizetők zsebéből.

Néhány apróság a Medi- caid-dossziéból: „Az orvosok teljesen fölösleges vizsgálatokat végeznek, általában minden vizsgálatról legalább kétszer küldenek számlát a Medicaid központjának.” Minden alap és szükség nélkül küldik klinikáról klinikára a beteget, hadd nőjjön az orvosi számla Moss szenátor egyik munkatársa megjelent az egyik Los Angeles-i kórházban és egy üvegben átnyújtotta a szükséges mennyiségű vizeletet vizsgálat céljaira; azzal az apró változtatással, hogy a gondosan lezárt üvegbe folyékony szappant töltött. Az eredményt így adta ki a laboratórium: normális, minden szempontból negatív.

Moss szenátor egy másik munkatársa számára, akinek egyébként tökéletes a szeme, három különböző szemüveget írtak fel. Egy harmadik vizsgáló bizottsági tag levetkőzött, és odaállt a Röntgengép elé; aztán megállapította, hogy a készülékben nincs film.

A vizsgáló bizottság, Moss szenátorral az élen, kereken száz kórházat látogatott meg New York Cityben, New Yersey-ben, Michigan és Kalifornia államokban. Mindannyian makk egészségesek voltak — és mindegyiküknél a legkülönbözőbb betegségeket írták fel az orvosok a vizsgálati lapokra, megfázástól brochiti- sig. vesegyulladásig. A vizsgáló bizottsági út végén Frank Moss szenátor az egyik East Harlem-i Medi- caid-gyógyszertár előtt bemutatta az újságíróknak azt a zacskóra való orvosságot, amelyet előző nap írtak fel számára olyan betegségek ellen, amelyekről akkor hallott először az egészséges, fiatal politikus.

Tüntetés fogadta

Kissinger Afrikában

„Kissinger go home” — „Nem akarunk tárgyalásokat Kissinger közvetítésével!” „Ki a Cl A-vei Afrikából!” „A harc folytatódik!” Ilyen jelszavakat kiáltozó több száz tüntető fogadta kedden este Dar es Salam repülőterén az amerikai külügyminisztert, hat afrikai országra kiterjedő 11 napra tervezett körútja első állomásán. A tiltakozó megmozdulások folytatódtak Kissinger szálláshelye, a tanzániai főváros központjában fekvő Kilimadzsáró Szálloda előtt is.

Nyilván a tüntetések és több afrikai ország bíráló állásfoglalása miatt Kissinger megérkezése után adott sajtónyilatkozatában magyarázkodó, védekező álláspontra helyezkedett. Azt bizonygatta, hogy közvetítő tárgyalásait, „az afrikai vezetők felkérésére” vállalta és a jövőben is „minden lépését gondosan egyeztetni” fogja velük. Kijelentette, hogy az Egyesült

Államok semmilyen külön hasznot nem szándékozik sze. rezni a tárgyalásaiból és „csak, a térség békéjében érdekelt”. „Ugyanakkor tanzániai érkezéséről beszámoló AP amerikai hírügynökség is megerősítette: vezető amerikai személyiségek beismerték, hogy Dél-Afrika gazdag arany, gyémánt, uránium, szén, króm, mangán és más ásványkincsei gazdaságilag és stratégiailag létfontosságúak a Nyugat számára.

★

Johannesburg: a dél-afrikai rendőrség 19 színes bőrű munkást megölt és több százat letartóztatott a Johannesburg térségében hétfőn kezdődő háromnapos sztrájk első két napján. A rendőrségi terror halálos áldozatainak többsége Johannesburgtól 24 kilométerre fekvő Soweto lakosai közül került ki.

Asszad—Szadat találkozó?

Bejrutban és Kairóban olyan hírek terjedtek el, hogy Asszad Szíriái és Szadat egyiptomi elnök a libanoni válság megvitatása végett találkozik egymással. A tervezett találkozó időpontja és helye nem ismeretes.

Közben az egyiptomi vezetés látványosan fokozza diplomáciai aktivitását a libanoni válság ügyében. Kairóban közölték, hogy Eli asz Szárkisz, Libanon megválasztott elnöke a hét végén az egyiptomi fővárosba érkezik. Az A1 Ahram hivatalos körökre hivatkozva tudni véli, hogy Kairó kapcsolatban áll Jasszer Arafattal, a PFSZ Végrehajtó Bizottságának elnökével.

Az A1 Ahram szerdai számában azt írja, hogy Kamal Dzsumblatt, a libanoni baloldal egyik vezetője, a haladó szocialista párt főtitkára „nem tudott eljutni Kairóba, mert nem volt hajlandó átutazni Damaszkuszonl’.

Rasid Karami libanoni miniszterelnök, aki szintén Kairóban tartózkodik, Kedden Szadattal tanácskozott.

Pierre Gemajel falangista vezető, akit személy szerint is nagy felelősség terhel a libanoni vérontásért, kedd este Kairóban úgy nyilatkozott, hogy pártja nem kifogásolja a palesztinok jelenlétét, de „rendszabályokhoz akarja kötni” libanoni tartózkodásukat. „Vagy betartják a palesztinok libanoni tevékenységét szabályozó kairói egyezményt, vagy pedig kitör a totális polgárháború” — mondotta.

A jobboldali politikus szerint Libanonban annyira bonyolult a helyzet, hogy „szükségessé vált* Szíria katonai jelenléte”. Kijelentette, hogy a Libanonban tartózkodó arabközi békefenntartó csapatoknak „döntő elrettentő erővé” kell válniok.

Budapesti napok Moszkvában

(Folytatás az 1. oldalról)

A kétezer négyzetméter alapterületű kiállítás képet ad a magyar főváros életéről. Bemutatja azt a fejlődési folyamatot, melyen Budapest az utóbbi három évtizedben ment keresztül.

Ugyancsak szerdán leplezték le ünnepélyesen a béke és barátság emlékművét Moszkvában. A szovjet főváros egyik legszebb parkjában, a Leningrád sugárúton lévő Barátság parkban felállított emlékmű „ikertestvére” Budapesten áll. Az emlékművet

— mely egy 14 méter magas oszlopra mintázott dombor. művön egy orosz és egy magyar nőalakot ábrázol a béke galambjaival — a budapesti pártbizottság és a Fővárosi Tanács ajándékozta Moszkvának.

Budapest ajándékáért a szovjet főváros polgármestere, Vlagyimir Promiszlov mondott köszönetét, majd az egyik moszkvai gépgyár esztergályosa és a repülőgépipari főiskola egyik diákja fejezte ki a szovjet főváros lakóinak háláját.

Antifasiszta küzdelem — ma

N

éhány hete drámai jelentések számoltak be róla: Hamburgban a

rendőrség erős különítményeket vetett be, hogy lehetővé tegye az újfasiszta „Nemzeti Demokrata Pártnak” (NDP) egy neofasiszta nemzetközi találkozó megtartását a városban. A jelentés arról is beszámolt, hogy a rendőrség rohamosztagai gumibotokkal és könnygázgránátokkal támadtak azokra a munkás- és diáktüntetőkre, akik a szakszervezeti szövetség felhívására tiltakoztak a neofasziszta rendezvény ellen.

Fölösleges lenne persze eltúlozni a nyugat-németországi epizód jelentőségét — hallgatni vagy elsiklani fölötte szintén nem lehet. Ha a fasiszta vagy hasonló irányzatú pártokat és csoportokat akarjuk feltérképezni, akkor több mint 60 országban találunk ilyen szervezeteket. Vannak országok — mint Chile —, ahol a fasizmus hatalmon van. Nem kevés állam van. ahol a szélső- jobboldali militarista diktatúra sok vonása majd, hogy nem megkülönböztethetetlenné teszi a fasizmustól. S igen sok államban a fasiszta pártokat, csoportokat és személyiségeket jelentős pénzügyi támogatásban részesítik az uralkodó osztály bizonyos csoportjai. Más államokban a fasiszták mélyen beépültek a hadseregbe, a hírszerzés, vagy a rendőrség szerveibe, ami ugyancsak igen komoly potenciális veszélyt jelent. (Igaz, igen gyakran ez csak utólag derül ki. Pinochet jó ideig az Allende-rendszer hívének mutatkozott. Miceli — ma olasz neofasiszta képviselő — hosszú évekig az olasz katonai hírszerző szervezet vezetője .volt, miközben — ma már tudjuk — pucs- csista személyekkel és szervezetekkel volt kapcsolata.)

Nem fantomokkal, vagy múltbeli árnyakkal foglalkozott tehát az európai kommunista és munkáspártok berlini konferenciája. amikor megállapította „a demokrácia és a társadalmi haladás érdekében, a béke, valamint a kölcsönös bizalom és baráti együttműködésen alapuló nemzetközi kapcsolatok megőrzése érdekében ki kell irtani a fasizmust, meg kell akadályozni a fasizmus újraéledését akár nyílt, akár álcázott formában, harcolni kell a fasiszta és neofasiszta terrorista szervezetek és csoportok létrehozása és tevékenysége ellen, valamint a fajüldöző propaganda és az olyan akciók ellen, amelyek a munkásosztály és más haladó erők megosztására irányúinak”.

)£ Oben a megállapításban az a felismerés tükröződik, hogy a jelenkori fasizmus — éppen úgy. mint a korábbi időszakoké — nemzetközi jelenség, ezért az ellene vívott harc is elkerülhetetlenül nemzetközivé válik. Megköveteli a haladó erők, a kommunisták, szocialisták és demokraták akcióegységét, a marxista—leninista pártok elméleti és ideológiai-politikai erőfeszítéseinek egyesítését. Mindennek politikai időszerűségével kapcsolatban néhány mozzanatra érdemes külön is felhívni a figyelmet.

Az első: bár a második világháborúban, a tömegek huzamos és kitartó antifasiszta harcának eredményeképpen a fasizmust szétzúzták, újjáéledésének lehetősége nem szűnt meg, mert nem számolták fel társadalmi okait. A kommunisták már rég rámutattak arra, hogy az imperializmus velejárója minden téren a politikai reakció. Ez a a tendencia, amely a kapitalizmus állammonopolista kapitalizmussá válásával erősödött, szélsőséges formában nyilvánulhat meg, s fasizmushoz vezethet.

A második sajátosság: a jelenkori kapitalista társadalomban olyan tényezők hatnak, amelyek elősegíthetik a fasizmus kifejlődését.

A kispolgárság pozíciói — minthogy nem tud ellenállni az egyre erősödő nagy- monopoliumok konkurrenciájának és nyomásának — gyöngülnek. A lakosság, ezen belül a parasztság, viszonylag nagy tömegeket felölelő csoportjainak az életkörülményei mindinkább rosszabbodnak. E rétegek és csoportok kettős helyzetben vannak:

nemcsak antimonopolista érzelmek élnek bennük, amelyek objektíve a munkásosztály szövetségeseivé teszi őket, hanem olyan illúziók is, hogy vissza lehet térni a „szabad verseny” régi, promonopolista viszonyaihoz, s ezért más „védelmezőt” próbálnak keresni. Ez a réteg ily módon könnyen a fasiszta demagógia befolyása alá kerülhet, s a politikai „legénységet” szolgáltathatja a jobboldali szélsőséges szervezeteknek. Ez azért is lehetséges, mert a neofasiszták a tömegek égető szükségleteire és igényeire hivatkoznak, készek még bírálni is a bur- zsoá kormány és a monopóliumok politikáját, s igazi népi erőnek tűntetik fel magukat. Ez sem új recept: a nácik annak idején nemzeti „szocialistáknak” nevezték magukat.

A középrétegek látják, hogy a kapitalizmus képtelen megoldani a társadalom legfőbb szociális problémáit. A szokásos intézményrendszer mindinkább csődöt mond. A bűnözés terjedése, az ifjúság egy részét is magával ragadó erkölcsi bomlás több kapitalista országban legalább olyan súlyos probléma, mint a gazdasági labilitás. Ilyen lélektani helyzetben a kispolgár hitelt adhat annak a propagandának, hogy ..erős hatalmat” kell teremteni.

A fasiszta mozgalmak a múltban légióként a nemzeti-faji előítéletekre spekuláltak. Ezek az előítéletek, mint a jobboldali szélsőséges hangulatok táptalaját létrehozó tényezők, ma még nagyobb jelentőségűek. Elegendő a dél-afrikai apartheiid jelenlegi szakaszára gondolni, amely az afrikai lakossággal szemben semmivel sem humánusabb, mint a harmincas évek nácizmusa a maga üldözöttéivel szemben.

B harmadik mozzanat: a történelem tapasztalatai azt mutatják, hogy a it izmus a politikai válsághelyze- üti fel a fejét, s támadásba megy át. ha a munkásosztálynak sikerül bizonyos demokratikus és szociális vívmányokat elérnie. A sikerek az uralkodó osztály „ve- szélyeztetettségi mechanizmusát” váltják ki. Ezért igyekszik terrorisztikus módszereket alkalmazni a tömegek demokratikus mozgalmainak letörésére, a forradalom elhárítására. Ilyen meggondolásból hoztak létre például az olasz burzsoázia befolyásos csoportjai a hatvanas években tucatnyi neofasiszta csoportot.

Láthatjuk tehát, hogy a fasizmus ma is jelentős veszély. A mai jobboldali radikálisok és szélsőségesek persze célszerűnek tartják, hogy elhatárolják magukat a múlt fasiszta mozgalmaitól, amelyek lejáratták magukat. Az egyes áramlatok konkrét elemzése azonban azt mutatja, hogy jó né- hányuk — közvetve vagy közvetlenül — a két világháború közti időszak fasiszta mozgalmaiban gyökerezik. Programjaikban összekapcsolják az uralkodó osztály társadalmi-politikai konzervatizmusát és reak- ciósságát a kispolgári illúziókkal és a kispolgári lázadással, ami egyik ismérve volt a fasizmusnak a háború előtti időszakban is. Ezért különösen nagy szükség van az éberségre a látszatra nem fasiszta jellegű szélsőséges mozgalmakkal és a zavaros ide- ológiájú szélsőséges — esetenként terrorista — csoportokkal szemben. (A Krasznaja Zvezda egyik legutóbbi elemzése figyelemre méltó módon bizonyítja, miként olvadhatnak — bizonyos körülmények közt szinte megkülönböztethetetlenül — egybe a neofasiszta csoportok magukat szélsőbal- oldalinak nevező, maoista hangulatú csoportokkal és tegyük hozzá: amikor pedig nem olvadnak egybe, akkor egymás kezére játszanak.)

D

fasizmus elleni harcot, ez a történelem egyik tanulsága, nem lehet elég korán kezdeni. A másik tanulsága : nem lehet túl korán abbahagyni. Ami_ bői az is következik, hogy az antifasiszta harc amely egyszersmind a demokráciáért, s a nemzeti függetlenségért folyik, mit sem vesztett fontosságából, időszerűségéből.

Vajda Péter

Szeberényi Lehel

|4 vént

REGÉNY

40.

Télvíz idején, mikor csúszik a jeges haraszt, köves meredekeken kell felkapaszkodni, jeges, latyakos árkokon átkelni, csupa síkosság minden, úgy segít magán, hogy rongyot köt a bocskorára, s a tejet így is csak leviszi, télen és nyáron ... Hát tessék ebbe belegondolni! Tizenöt kilométerek, húsz kilométerek, hegyre föl, völgybe le, s hallgatag fák, s neszező bozótok körös-körül. Jó, hogy ismer minden fát, minden ösvényt. De magam is fiatalkoromban a fűrésztelepre jártam, s át kellett menni mindennap az erdőn, oda meg vissza; egy szekémyom vezetett a fűrésztelepre; hiába ismertem minden fát, bokrot, még nevet is adtam nem egynek, tudtam, mikor melyik következik, éjjel is tudtam, mert napnyugtával indultam mindig haza, meg még később is, mert udvarolni is oda udvaroltam. Tudtam, no, itt jön most az a fa, amelyiknek szép kerek odúja van, .„ az odú alatt olyan forradás, hogy valóságos kis tornác; és hogy az odúban egy búbos banka család fészkel, szóval még ilyeneket is tudtam, meg, hogy melyik fán lakik a mátyásszajkó, s melyik bokor alján a barátka, s melyik ágvillában az őszapó. Tudtam, hol következnek nagyobb kövek az úton, amelyeket ki kell kerülnöm, s hol van az a kidőlt fa, amelyiknek egy erős

ága keresztben áll, épp a szemem magasságában.

Olyan pontosan tudtam, hogy még éjjel is így szóltam magamban: no, most jön — és a következő pillanatban nekiütöttem a homlokom. Minden éjjel nekiütöttem. S ez az éppen. Jól ismeri az ember, és mégis ... Megy éjszaka az erdőn, és a fejében mindenféle hemzseg. Sehol egy lélek, csak a hallgatag fák, és közben körös-körül hangok és neszek. Meg-megroppan a száraz ág, a disznó motoz, a madár fészkében mocorog, álmában pittyeg. A harasz- tot a gyík, a bogárság mozgatja. S a fa pattog a szú foga alatt. És úgy tetszik, harsog minden, s az ember rettenetesen maga van, s azt mondja: jó, hogy mozognak, mert a csend még rosz- szabb ... Például lámpával nem jó menni, az ember még vaksibb, még ügyefogyottabb tőle. Mégis lámpával szeretnek menni, mert ha egy kis fény van velük, mindjárt barátságosabb, és úgy érzik, nincsenek annyira egyedül. A sötétet pedig megszokja a szem, és inkább eligazodik... A hold a legrosszabb, nem tudja az ember, hol van a fa, és hol az árnyék ... No, csak azért mondom el, mert sok mindent gondol ilyenkor az ember, és képzel mindenféléket. Akár maga van, akár társakkal — akkor még egymást is ijesztgetik. Ilyenkor mesélik a történeteket. No, és persze nemcsak ilyenkor, a kocsmában is, a gyér vi- lágú villanykörte alatt. Mindenki tud valamit, hiszen ki nem járt éjjel az erdőn? Mindenki járt, akárhányszor. Magában is, társakkal is. Versengenek aztán, ki tud hátborzongatóbbat... S nem nehéz, mert jó fantáziájú nép. Az erdő a képzelőerejét kifejlesztette, túl is a mértéken, akár a földmély a vakondok néhány szerveit, míg másokat elsorvasztott, tán épp a megbízható látást, a reális ítéletet...

Elhallgatott kicsit az elnök, a nyomozók is elgondolkoztak. Azt mondták:

— Erre így nem gondoltunk.

— Ezt csak az tudja így, aki köztük él — mondta az öreg. — Pedig logikus.

Az elnök mosolygott a szelíd kék szemével. Elkönyvelte az elismerést. Míg kínált, fejében járt a gondolat, mely úgy van: ha elindult, ki akarja magát járni.

— De meg aztán — fűzte a szót az iméntiekhez — történik is mindenféle az erdőben. Másutt is történik, de az erdő, az megint más ... Hát persze nem minden napra esnek véres történetek, húsz év is eltelik, meg több is. A mi környékünkön legalábbis nemigen emlékszem mostanában.

Az öreg bólogatott, beletekintett ő is az emlékeibe.

— Magam se tudok róla — mondta.

— Egyre emlékszem, egy nagyon csúnyára, annak is húsz éve, még a háború után volt... — Az elnök foga közt őrölte a szavakat, s egyformán potyogtak az asztal fölé. Mint a vízcseppek. A tűnődés meg-megnyújtott egyet-egyet. — Ma is megvan az a tanyaépület... Nem lakik benne senki, meg nem is használják semmire. Benn van az erdőben, még a Vaskapu-sziklától is odább. Van ott egy nagy rét. Ügy hívják, hogy Kakukkrét. Ott szántók is voltak, valamikor. Most már az ko- páros meg bozót. A tanyát benőtte a fű, meg a gaz, nincs annak már ablaka, ajtaja, a fedelét is elhordta a szél.

(Folytatjuk)