Kelet-Magyarország, 1976. augusztus (33. évfolyam, 181-205. szám)
1976-08-06 / 185. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1976. augusztus 6. LIBANON: Tűzszünet a frontokon A francia államfő Omar Bongo elnök vendégeként négynapos hivatalos látogatást tesz Gabonban, majd Mobutu elnök meghívására magánlátogatást tesz Zairében. Giscard d’Estaing itt nagyszabású szafariri vesz részt, oroszlánra vadászik — de eközben természetesen jut majd idő politikai problémák megvitatására is. A francia lapok szerint lehetséges, hogy a francia államfő, mielőtt augusztus 20-án visszatérne Párizsba, még a Közép-afrikai Köztársaságba is ellátogat. DÉL-AFRIKA: Újabb tüntetés — ismét sortűz Pillantás az évezredekbe Búcsú Hel M ég egész hosszában át kell szelnünk az Attika-félszigetet, még ismerkedni kell a Pindosz csúcsaival, szóval még másfél napi út a görög—jugoszláv határ —, de ez a mai mégis csak a búcsú napja. A türelmetlenek, akiket elfogott a honvágy — a második hét vége felé a legtöbb emberrel így van ez —, bőrönddel cipekednek a társalgó egyik végéből a másikba; a világjárók — akiknek ez volt a 25—30. külföldi útjuk, de ez csak amolyan „európai” — még egyszer megmártóznak a tengerben; az élelmesebbek — köztük egy férfi, aki az Aszkiepiosz-múzeumban azzal gyötörte a nejét, hogy miért ezt a szandált vette meg neki, mikor ő azt a másikat akarta — drachmáikat számlálják a bazár előtt. Aztán még egy búcsúebéd, ahol a mosolygós pincértől végre megtudtuk: azért olyan puha a párolt marhahús, mert az — szamárhús, a görögdinnye meg azért nem eléggé görög, mert már szezon végi... Még néhány perc a berakodásra — ahogy mondom: berakodásra! — s felbőg a Mercedes-busz motorja. Iannisz bekapcsolja a magnót. Görög zene. Idefelé kissé idegen volt a fülnek. Már megszoktuk. Belehangol, beleringat a környezetbe. Hirtelen arra gondolok, milyen érzés keletkezne bennem, ha e kopár hegyek kacskaringós útjain beatzenét vagy akár csárdást kellene hallgatnom... Késő este érkeztünk Tri- kalába. (Már csak egyet alszunk görög földön.) Kedves kis város. Központjá- b|an a nagy parkot folyócska szeli ketté, amelynek állni tűnő vizén hattyúk nyújtogatják kecses nyakukat. Ámbár ami a nyak- nyújtogatást illeti, magunk is megtesszük. Az egyik széles-egyenes utcában emberáradat hömpölyög. Néma tüntetés? Nem lehetetlen, hiszen tapasztaltuk, hogy eléggé feszült a törökellenes hangulat, de nem volt ritkaságszámba menő USA-katonák távozására szólító felirat sem. Aztán — mert a kíváncsiság vacsora után csak levitt bennünket az utcára — kiderült: ártalmatlan esti sétáról van szó. Ilyenkor elviselhető a hőség. A parkok, terek is telisteli emberekkel, ülnek a pádon, nagy gesztikulációval társalognak; a gyerekek a szökőkutak szétfröccsenő vizét élvezik; a játékszenvedély rabjai a kávéházakban vagy előtt pörgetik a kockákat, éppúgy, mint eleik valaha réges-régen ... Nincs hát ok az aggodalomra, hogy netán egy kis csetepaté kellős közepébe kerültünk; lefekhetüpk nyugodtan. Induljunk! Nikiig, a határig — Grevanan, Koza- nort és Florinán át — már csak egy igazi megálló lesz: Meteora. Félóra alatt ott is vagyunk. És ez, hogy is mondjam, frappáns befejezése az egyik ámulatból a másikba ejtő élménysorozatnak. Nem hiszünk a szemünknek. Száz, kétszáz méter magas (?) — nem akarok valótlanságot mondani — karcsú, meredek, fekete sziklák. Egyiknek- másiknak a tetején kolostor, éppen csak elfér a csúcson, vagy csak félig, mert a másik felének egy része mintha mohaként nőtt volna a sziklához, másik része Kolostor Meteórában, a szikla csúcsán. meg beleér a semmibe, a szédítő mélység fölött. Ho- gyon építették oda?! Mert út itt nem volt (csak nemrégiben vésték a sziklafalba — 2—3 kolostort megközelítő — keskeny utat a turisták kedvéért). A papok kötélen és háló segítségével vontatták fel egymást és a szükséges portékát, s teszik ma is ott, ahol nincs út. Itt, ezen a földön mindent megszépít a mese. De a mesét a régvolt csodás varázsa hatja át olyan remekművek valós bizonyságával, amelyek évezredekbe nyújtanak betekintést, s ha csak egy pillanatra is, de így is sokat adva a végtelen időből annak, aki éppen mert halandó, olyan keveset ismerhet meg a világból, amelyben született. Hiszen önmaga, az emberiség történetének egy percét (vagy csak másodpercét?) villantja fel előtte a kegyes múlt. R endezkedek az asztalomon. Jegyzetek, felvételek, kavics az Akropoliszról, szikladarabka Agamemnon várából, s néhány, Anavisszoszban szakajtóit növény: babér rózsaszínű virága, cipruslevél, olajfaág. Elszáradtak. Az emlék friss marad. Képekben rögzítette az agyam fotókészüléke 1976-ban. Bár éppúgy mondhatnám: három-, vagy négyezer-kilenc- százhetvenhatban. (VÉGE) Csala László Árvárakozások kormánya S zokatlanul tömör: mindössze nyolcvan oldal az új olasz kormány programja. Giulio Andreotti miniszterelnök — mint az várható volt — kabinetjének figyelmét a legfontosabb teendőkre irányította, s ezúttal elmaradtak a kormányprogramok nélkülözhetetlen kellékei: a szóvirágok. Giancarlo Pajetta, az OKP vezetőségének tagja találóan állapította meg a tv híradójának adott nyilatkozatában: új légkör kezd érvényesülni, s a kabinet programja — ha nem egyezik is mindenben a kommunisták várakozásával — a kibontakozás csíráit hordja magában. Az egykori pénz- és kincstárügyi miniszter — Andreotti tizennyolc minisztersége közül váltakozva állt a hadügyi és e fontos gazdasági tárcák élén — a hangsúlyt az olasz nemzetgazdaság vérkeringésének felfrissítésére helyezte. Elevenre tapintott: a beruházási kedv feltámasztása, új munkahelyek szervezése — különös tekintettel a fiatal álláskeresőkre — valamint az import ésszerű korlátozására már régóta esedékessé vált az Európa „szegény emberévé” hanyatlott Itáliában. Elődeinél határozottabban mondta ki, hogy az adócsalók ellen szigorúan fel kell lépni. (Olaszországban sűrűn előfordult, hogy a sokmilliós, vagy milliárdos forgalmat lebonyolító vállalkozó kevesebb adót fizet, mint a közepes keresetű hivatalnok vagy szakmunkás.) A demokratikus pártok máris beleegyeztek a kabinet programjának végrehajtásába. A tartózkodás — fél beleegyezés Andreotti kabinetje esetére vonatkoztatva azt jelenti, hogy a neofasiszták, a baloldali radikálisok és néhány ultrabaloldali törvényhozón kívül a többi párt: a kommunisták, a szocialisták, a szociáldemokraták, a republikánusok és a liberálisok a hét végén várható bizalmi szavazáson tartózkodnak, a kereszténydemokraták pedig támogatják az egypárti kormányt. Itália 34. kabinetje — mint ebből kiderül — a várakozások kormánya. Gyors, átütő sikert senki sem vár Andreottitől, aki maga is másfél-két évben jelölte meg az intézkedések látható eredményeinek időpontját. A ligha véletlen, hogy éppen őt jelölték a kereszténydemokrata pártban a kormányfői tisztségre. Baráti körében a legrugalmasabb olasz politikusnak tartják, s a múlt években tartózkodott mindenfajta kommunistaellenes megnyilatkozástól. Mintha számított volna rá, hogy most az irányításával megalakított kormány léte éppen az OKP magatartásától függ: a legnagyobb létszámú ellenzéki párt ellenszavazata a törvényhozásban bukásra ítélte volna a kabinetet. Ám a válság elmélyítése további súlyos, drámai következményeket vonna maga után. A tartózkodók tehát lényegében támogatásukról biztosítják a várakozások kormányát, amely nehéz feladat előtt áll: Itália kátyúba jutott szekerét próbálja biztonságosabb, szilárdabb tájakra kormányozni. A csütörtök reggeli első jelentések szerint a tűzszünet életbelépésének időpontjában valamennyi libanoni fronton hallgattak a fegyverek. A tűzszüneti megállapodást ellenőrző szíriai—libanoni— palesztin bizottság a délutáni órákban tartotta első ülését egy Beirúttól mintegy Csütörtökön délután újabb, még hevesebb tiltakozó tüntetés robbant ki Sowetóban, Johannesburg négerlakta külvárosában. Mintegy ötezer diák és felnőtt gyűlt össze, majd menetté alakulva, elindult a nagyváros belseje felé, hogy követelje a júniusi tüntetések nyomán letartóz(Folytatás az 1. oldalról) záródokumentum egyes részeinek túlhangsúlyozására irányuló kísérletek a dokumentum más részeinek kárára, a végrehajtást veszélyeztetik. S ugyanazok az államok, amelyek annyira „gondosan” figyelemmel kísérik a záróokmány végrehajtását a szocialista országokban, például Puerto Ricoban is nyíltan beavatkoztak Olaszország belügyeibe. A 29 testvérpárt berlini értekezletének dokumentuma és a Helsinkiben elfogadott záróokmány világosan megmutatja azt az utat, amelyen eljuthatunk a béke és a haladás Európájához. Ezt az utat követve tehetjük visszafordíthatatlanná a nemzetközi enyhülés folyamatát és megmásíthatatlanná Helsinki szellemét. A béke és a biztonság okmánya legyen a békés kapcsolatok és az együttműködés szószólója. Szó szerint is valósuljon meg a záróokmányban is megfogalmazott törekvés, — az enyhülés, és azok akik ezt a kifejezést „az erőn alapuló békeként” próbálják értelmezni, meghamisítják a téSzeberényi Lehel i4 vént REGÉNY 13. Máris árnyékot vetett a gyepre. Mögötte hegyek, azok mögött megint hegyek, és újra csak hegyek. Haragos színük távolabb mindinkább fakult, míg bele nem lebegett az égbolt halványkékjébe. Az erdő pedig szakadatlanul vonult odáig. — Haláli — mondta Lonci elismerően. — Hol ennek a vége? Leszálltak a -dombról, és egymásba karolva körbesétálták a legelőt. Nézegették a búcsúsok tarka népét. Még a hetedik határból is sereglettek ide, mert messze híres búcsúk voltak itt, nagy népmulatsággal. Nem is annyira Péter és Pál apostolokat ün25 kilométerre lévő hegyvidéki városkában. A csütörtök reggeli fegyvernyugvást megelőzően szerda este és az éjszaka jelentős részében Beirut különböző negyedeiben még mindig voltak összetűzések. A Teli Zaatar menekülttábor sebesültjeinek elszállítását péntekre halasztották. tatott fiatalok szabadon bocsátását. A fajgyűlölő rendszer rendőrei előbb könnygázgránátokkal próbálták szétoszlatni a tömeget, majd ismét tüzet nyitottak, és az első jelentések szerint egy tüntetőt megöltek. Ezzel az áldozatok száma ötre emelkedett. nyékét, megsértik az általuk is aláírt okmányt. Népünk és kormányunk örömmel üdvözölte a Helsinkiben aláírt záróokmányt, és munkálkodik az abban rögzített alapelvek egységes és kölcsönös végrehajtásáért, a kapcsolatok, az együttműködés bővítéséért. Ezt abban a meggyőződésben teszi, hogy az enyhülési folyamatok erősítése, a kapcsolatok bővítése megfelel népünk érdekeinek, javítja a szocialista országokban folyó építőmunka külső feltételeit, segíti a nemzetközi munkásosztály, a haladó erők harcát, kedvező minden országnak és népnek. Tevékenyen részt veszünk a záródokumentum következetes végrehajtásában, bár nem táplálunk illúziókat e munka gyors eredményeit illetően. Tudjuk, hogy jöhetnek még hidegebb politikai áramlatok, de a népek és az államok közötti kapcsolatokat továbbra is a világfiörténel- met objektíve meghatározó erők fogják döntően befolyásolni. A helsinki tanácskozás fontos előrelépést jelentett ennek a folyamatnak az erősítésében és reményt keltő távlatokat mutatott. (MTI) nepelték e napon, hanem az erdőt. Az erdő nyílását. A legelő sarkában banda húzta, s többeket a tűző nap se tartott vissza: karikába álltak, s veritékezve ropták a táncot. Mások sörösüvegek közt heverésztek, és zsíros papírokból falatoztak. Galy- lyak alatt csapolták a sört, sütötték a lacipecsenyét. E helyen sohase nő ki a fű, mert minden évben letapossák. A bazáros is jobbnak látta a templom tövéből idevontatni kerekes sátrát. Dudái mindenfelé rekedten ordítottak. A fagyialtos kocsi — mert az is került — nem győzte túlcsilingelni. Lonci és Anyicska fagylaltot vettek, és itt is, ott is hosszan elálldogáltak. A tán- colókat szerették nagyon nézni, de azért nem álltak be a körbe. Az iskolások zsákfutó- vensenyén jót mulattak. Valamennyien a bazáros papírcsákóit viselték, és nagyokat buktak a zsákokban. Buda tanító, a kultúrcso- port vezetője megrázott egy kolompot, melyet év közben mint néprajzi emléket az iskola szekrényében őriztek. Buda tanító apját még Bódénak hívták, és magyarul csak száznehány szóval fejezte ki magát. A régi igazgató, ki nyugalomba vonultán él a faluban, de a közéletben ma is hasznát veszik — ha választási elnök kell, ha vadkárbecslési bizottságot állítanak össze, ha egy jelentés elé meg kell írni a falu múltját, őt' rángatják elő — szóval a nyugalmazott igazgató addig magyarázta az öreg Bódénak, hogy ő tulajdonképpen Buda, az ősei Árpáddal jöttek e hazába, és hogy ő csak eltóto- sodott, míg az öreg kérelmez— te a visszamagyarosítást. Fia, ifjú Buda József is az Öreg igazgató buzgalmából végezte el a tanítóképzőt, de a ko- lomp dolgában nem egyeznek. Az öreg azt állítja, hogy a pogány magyarok ezt a kolompot rázták meg, mikor a Kopanyicán, Koppány sziklaoltárán áldozatot mutattak be, viszont Buda tanító, ki melléktantárgyként a szlovák anyanyelvet tanítja kezdetleges körülmények között, azt vallja, hogy a kolomp 1700- ban érkezett ide egy miavai tehén nyakán, amikor a mai lakosság e török tarolta földre települt, éppen ezért a Kopanyicának is aligha van köze Koppányhoz, minthogy vízgyűjtőt jelent magyarul. Buda tanítót az öreg igazgató hálátlannak tartja, és csak látszólag barátságos hozzá. Buda tanító tehát megrázta az ősi kolompot. Az emberek felugráltak söreik mellől, s a legelő közepére tódultak. A banda is felcihelődött, hogy ott húzza tovább. Anyicskáék a tömegben előrefurakodtak, hogy jobban lássanak. Malomkeréknyi lepény függött egy rúdon, lekvárral vastagon megkenve. Foggal elérhető magasságban függött. — Kezet nem szabad használni — jelentette ki Buda tanító az ugrásra kész versenyzőknek, kik körbevették a lepényt. Csaknem valamennyi versenyző növesztette és bodorí- totta a haját. És láncon lógó nagyméretű papundekli keresztet viselt. — A televízióból lesték el? — fintorgott Lonci. — Biztos — mondta szórakozottan Anyicska, kíváncsian nézte a készülődést. Egy sárgafejűnek különösen csillogott a lánca, ösz- szeszabdalt dróthaja még nem nőtt le annyira, mint a többinek. Lonci úgy látta, a haja is sárgaréz, akár a lánca. Rézgróf — mondta magában. Elfordult, hogy ne lássa a rettentő ronda, foltos képét. És mert idegesítette valami. Egyszer csak azt mondta: — Borzadok a mozdulatlan szemű emberektől. — Mi? — szólt Anyicska szórakozottan. A sípot leste Buda tanító szájában. — Az a rablóképű pofa le se veszi rólad a szemét. — Uj vagy itt — mondta Anyicska. — Nem engem pécézett ki, téged. Anyicska odanézett, és Zsabka Janó merev tekintetébe ütközött. Vad, éhes tekintetébe. Felhő borult Anyicska homlokára. — Az a vezér. Bicskázásért ült — suttogta csaknem hangtalanul, mert elakadt a hangja. (Folytatjuk) Giscard d’Estaing afrikai útra indult
