Kelet-Magyarország, 1976. augusztus (33. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-05 / 184. szám

4 KELET-MAG Y ARORSZÁG 1976. augusztus 5. A CiA új provokációja Mihail Leszecsko nyilatkozata A KGST eredményei 0, o — A szocialista gazdasági integráció komplex prom- ramjának elfogadása óta el­telt ötéves időszak fő ered­ménye a KGST-országok népgazdaságának további fejlődése, a népjólét emelke­dése, s ezen az alapon a szocialista országok egysé­gének és összeforrottságának szilárdítása — mondta egye­bek közt a TASZSZ munka­társának Mihail Leszecsko, a Szovjetunió minisztertaná­csának elnökhelyettese, a Szovjetunió állandó képvise­lője a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsában. — A komplex program megvalósítása révén elért eredmények kétségtelenül fontos szerepet játszották a KGST-tagországok gazdasági fejlődése meggyorsításában. A KGST-országok nemzeti jövedelme az 1971-től 1975- ig eltelt időszakban átlago­san 36 százalékkal növeke­dett, az ipari termelés értéke pedig csaknem másfélszere­sére nőtt. Ez újabb meggyőző bizo­nyítéka a szocialista gazda­sági rendszer vitathatatlan előnyének — hangsúlyozta Leszecsko, majd kijelentette: — A szocialista közösség országai az elmúlt években tökéletesítették gazdasági együttműködésük formáit és módszereit. Az elért eredmények hoz­zájárultak a szocialista kö­zösség országai és a KGST nemzetközi tekintélyének szi­lárdításához. Az utóbbi években megál­lapodást írtak alá a KGST együttműködéséről Finnor­szággal, Irakkal és Mexikó­val. A KGST-országok, amidőn az együttműködést a komp­lex program alapján fejlesz­tik, egyidejűleg cselekvő lé­péseket tesznek a világ többi országával való egyenjogú és kölcsönösen előnyös együtt­működés fejlesztése érdeké­ben is — mondta egyebek között Mihail Leszecsko. OPEC-tanácskozás A kőolajexportáló orszá­gok szervezete, az OPEC pénzügyminiszterei ma és pénteken tanácskozásra ül­nek össze Bécsben. A múlt év december 21-én végre­hajtott terrortámadás óta ez az első miniszteri szintű OPEC-tanácskozás az oszt­rák fővárosban. Mint isme­retes, a túszként fogva tar­tott kőolajminiszterek ak­kor kijelentették: a jövőben Bécsben nem tartanak ta­nácskozást. Az osztrák kor­mány biztosította a szerve­zetet, hogy teljes védelmet garantál a miniszteri ta­nácskozások idejére. A mostani ülés színhelye a város központjában levő Hofburg lesz. Elsősorban az OPEC-segélyalap technikai kérdéséről és a kőolajárak­kal összefüggő feladatokról tárgyalnak. DÉL-AFRIKA: A rendőrség a tüntetők közé lőtt Több ezres tömeg tüntetett szerdán Johannesburg túlnyo­mórészt feketebőrűek által lakott külvárosában, Sowetó- ban. Az elsősorban fiatalok­ból álló tüntetők az ugyan­csak Sowetóból kiindult jú­niusi zavargások idején le­tartóztatott diákok szaba­don bocsátását követelték. A tüntetés feloszlatására kivezényelt rendőri erők az összegyűlt tömeg közé lőttek. A brutális beavatkozásnak legkevesebb három halálos áldozata van — jelentette gyorshírben az AFP. Mint ismeretes, a fekete lakosság elégedetlensége nyomán június közepén So- wetóban elkezdődött, majd a főváros körüli övezetére is átterjedt zavargásokban 176 személy vesztette életét, és több mint ezren megsebesül­tek. Tüntetésekről érkezett hír Johannesburg másik fekete­bőrűek által lakott külváro­sából, Alexandriából is. A rendőrség közleménye sze­rint a két külváros területét a rendőri erők zárták kö­rül. Kozmosz—847 A Szovjetunióban szerdán *nak céljából. Föld körüli pályára bocsá- A Kozmosz—847 fedélze- tották a Kozmosz—847 jelzé- tén elhelyezett berendezések sű mesterséges holdat a vi- rendeltetés szerint működ- lágűr kutatása folytatásé- nek. Pillantás az évezredekbe íme, az istenek hegye! A társasbusz légkon­dicionált levegője ellenére rekkenő a hőség. Közöttünk csak a két görög gépkocsivezető, Ian- nisz és Vaszilisz tűri a me­leget. Felváltva vezetnek, • egykedvűen, figyelve a megszokott tájat. Az Axi- osz völgyében haladunk. Az út két oldalán végesteien végig rózsaszín virággal dúsan ékesített babérbok­rok, narancsligetek, olaj- és fügefák. Délibáb reszket előttünk az úttesten, min­den csupa izzó ragyogás. Úgy mondják, Görögor­szágban az év 365 napjából 348 a napos nap. Kora ta­vasztól késő őszig csak el­vétve hull némi csapadék, ilyenkor is mindössze né­hány percig, utána tüstént mélykék az ég. Hiába a félszigetet (s a szigetvilá­got) körbefogó tenger, víz­ben szegény ez a földrész. Gazdag viszont az öntözési kultúrája, sok víztároló épült és épül. Az első jelentősebb vá­ros, amelyen keresztülha­ladunk, Thesszaloniki. Az Égei-tenger forgalmas ki- kitőhelye, a Thermiakosz- öböl legészakibb részén. A városból alig láttunk vala­mit, hiszen csak néhány percnyi pihenőre álltunk meg a tenger partján. Egy pillantás az erőd formájú Fehér toronyra, amelyet a Görögországot megszálló törökök még a múlt század derekán is börtönnek hasz­náltak; egy-egy szemvilla­nás a torony közelében épített szépmívű színházra, a partot szegélyező házak­ra, a parton pecázó gyere­kekre és természetesen a bazárosok bódéira (melyek hemzsegnek szerte Görög­országban), s tüstént elő az első néhány drachmát, bi­zsuért, emléktárgyért, ké­peslapért. Végtére is, ma- gyar-e, aki nem vásárol az első butikban? Egyszóval talpunkat még nem is sütötte igazából a kikötő egyébként igencsak felmelegített betonja, Ian- nisz már nyomta a dudát (nem először és nem utol­jára), siettetvén bennünket a további útra, s szelíd gesztikulációval magyaráz­va (akkor még azt hittük, mérgesen: mert mondtam már ugye, az idegent köny- nyen megtéveszti a görög temperamentum ...), hogy ne töltsük az időt, lesz még nagyobb ok is a néze­lődésre. Beszálltunk hát, s a halszagú külvároson át folytattuk fárasztó utunkat második szálláshelyünk, Larissza felé. (Az első éj­jelt a jugoszláv Nisben töl­töttük.) Valami azonban így, e rö­vidke látogatás ellenére is megfogott bennünket Thesszalonikiben. De mi? Az egyformaság és a különbö­zőség, főleg a zsúfolt bel­városban, ahol csak lépés­ben haladhattunk. Az egy­hangúság — ha egyáltalán lehet annak nevezni —, az, hogy ahány házat láttunk, kicsit vagy nagyot, minde­gyik világos színű. Több­nyire fehér, szűrkésfehér, világoskék, halványzöld. Nagyon sok a márványbo­rítású is. Ami pedig a kü­lönbözőséget illeti, az a ka­pukultuszban keresendő. Thesszalonikiben is, mi­ként a többi görög város­ban jószerével — esetleg némi túlzással — egész Gö­rögországban nincs két egyforma kapu. S a maga nemében mindegyik egy- egy remekmű. Tradíció vagy vetélkedő? Kultusz. Épp úgy az erkélyre május elején kifüggesztett, s jú­niusra már le is száradt Korszerű épületek Thesszalonikiben, az Égei-tenger partján. koszorúk, amelyeket Szent Iván-éjkor halomba rak­nak, meggyújtják és a fia­talok körbetáncolják. A, mítosz kultusza még min­dig? Lehet. A Thesszalonikit környe­ző síkság után szinte átme­net nélkül megváltozik a táj. Eltűnik az üde növény­zet, balról elő-előbukkan a tenger, de jobbról már fekete sziklahegyek me­rednek komoran a magas­ba. Szorongatjuk, markoljuk az előttünk levő ülés tám­láját,. s csak nézünk, csak bámulunk, mint a bűvöltek és csak nagyon halkan, na­gyon megilletődve ejtjük ki a szót, amely pedig annyi­szor hangzott már évezre­dek óta: az Olümposz! Ilyennek képzeltük? Én csakugyan ilyennek. Sej­telmesnek, titokzatosnak, félelmetesen fenségesnek. De lehet-e másmilyen, ha egyszer az istenek lakhelye volt?! Sohasem létezett lé­nyük összefonódott a rég­múlt történelmével, márpe­dig a történelem igaz volt — valóban igaz —, de nem lehetett mentes a mitoló­giától. Talán épp az teszi oly érdekessé az utókor­nak. Tróját sokáig Homé­rosz fantáziájának tulajdo­nították. Szerencsére Hein­rich Schliemann hitt az Ili­ászban, s a múlt században kiásta Tróját, majd Müké­néből is előszedte, mit oly sokáig elrejtett a föld. (Következik: Búcsú Hel- I ásztól) _ Csala László A Szovjetunió külügyminisz­tériuma a napokban hivata­los jegyzéket intézett az Egyesült Államok nagykövet­ségéhez annak kapcsán, hogy a CIA ügynökei arcátlan módon provokáltak egy New Yorkban dolgozó szovjet diplomatát. A Literaturnaja Gazeta legújabb száma a diplomata, Oleg Har- csenko elbeszélése alapján szá­mol be az eseményekről. William O’Brian és Willi­am O’Coorke márciusban tűntek fel először a szovjet diplomaták környezetében, A New York-i rendőrség képvi­selőiként, detektivigazol- vánnyal zsebükben őrizték azt a kórházi betegszobát, ahol Jakov Malik, a Szovjet­unió állandó ENSZ-képvise- lője feküdt autóbalesete után. A szomszéd szobában lakott V. Kulkov szovjet orvos és Oleg Harcsenko, a szovjet képviselet másodtitkára. Ja­kov Malik tanácsadója. A „két William” következő alkalommál jóval a Szovjet­unió ENSZ-nagykÖvetének felgyógyulása után jelentke­zett: július 16-án felhívták Harcsenkót. s a Hilton Hotel­ben találkoztak, hogy „felele­venítsék régi barátságukat”. Szállodai szobájukban be­mutattak a szovjet diploma­tának két ismeretlent: „Mr. Briant”-ot és „Bob”-ot. Az új ismerősök azonnal a tárgyra tértek: közölték Harcsenkó- val, hogy a CIA munkatársai, mindent tudnak munkájáról, s elsősorban a „detente”-re, az enyhülésre vonatkozó in­formációk érdeklik őket. „A CIA-nak tudnia kell. hogy az önök kormánya mennyire őszintén folytatja az enyhü­lési politikát” — jelentették ki. Miután a szovjet diplomata nem volt hajlandó megérteni kívánságaikat, az „enyhülési szakértők” fenyegetőzni kezdtek: állítólag elegendő eszközzel rendelkeznek ah­hoz, hogy tönkretegyék Har­csenko karrierjét, sőt, a más­napi lapok esetleg azt közöl­hetik, hogy a Hilton-szálló- ban öngyilkos lett egy isme­retlen férfi. A CIA-ügynökök mégsem siették el a dolgokat, hanem gondolkodási időt adtak Harcsenkónak, aki azonban hazatérése után azonnal je­lentette a történteket a Szov­jetunió ENSZ-képviselete ve­zetőinek. A szovjet diploma­ta még a határidő letelte előtt július 18-án hazautozott Moszkvába, s 22-én találkoz­hatott családjával is. akiknek azonban már nehezebb volt elhagyniuk az Egyesült Ál­lamokat. Feleségét és gyer­mekeit állandóan követték a „csalódott” Mr. Briant kod- légiái és csaknem sikerült megakadályozniuk elutazásu­kat a New York-i repülőtér­ről. Az ügyrőr New Yorkban nem lett botrány. A lapok érthető okokból semmiféle felvilágosítást nem kaptak arról, hogy a CIA ügynökei a New York-i rendőrség segítsé­gével életveszélyes fenyegeté­sekkel próbáltak beszervezni egy szovjet diplomatát. Hi­szen mit gondolna az ameri­kai olvasó, ha ezt az esetet összevetné a „vörös kémek­ről” megjelent pánikkeltő cikkekkel ? Szeberényi Lehel |4 Pent REGÉNY 12. — Huh, de utalálkozva mondtad. — Beképzelt majmok — suttogta Anyicska. — Minden férfi. Lonci csókot nyomott Anyicska arcára. — Kis csalódott csacsikám — mondta, és könnyedén át­ölelte barátnőjét. Karjának szép íve elbújt, majd ki­bukkant a szőke fonalok alatt. A templomba nem mentek be. Úgy gondolták, majd a körmenettel, feltűnés nélkül. A sátrak közt szédelegtek. A mézeskalácsosnál színes fü­zért vettek, és a nyakukba akasztották. Lonci azt mond­ta, hogy annyi kegytárgyat csak gyerekkorában látott. A bazáráruk csillogása felvilla­nyozta őket. Loncit elfogta a költekezőkedv. — Búcsúfiát kellene vin­nünk a lányoknak, meg a se­gédmesternek — mondta. Vett néhány csavartra öntött színes gyertyát, hogy ha me­gint kialszik a villany, a se­gédmesternek ne legyen prob­lémája, s más értelemben is jó vicc lesz. Vett még egy hu­szárcsákót meg egy dudát. A csákót Annus fejébe nyomta, a dudával meg a mögöttük sündörgő fiúkra trombitált, nyelvöltés helyett. Anyicska fülig pirult, s el­húzta onnan Loncit. A teme­tő képe tárult eléjük. Fekete berakásos fehér műkő ke­resztek zsúfoltsága. Vakított az erős fényben. Loncit a kegytárgyas sátorra emlékez­tette. A temetőben egy rövidre nőtt ember vizsgálgatta a ke­reszteket. — Ki az a fura alak? — kérdezte Lonci. Anyicska is különösnek tartotta a látványt. Ezért csak kis idő múlva felelt: — Sandi bácsi. A trafiko- sunk... Mit kereshet? Ekkor a harangok rázendí­tettek, a templomajtó két szárnya kétfelé csapódott, s kitódult előbb az ének, az­tán a nép. Keresztekkel és zászlókkal. Az ének túlharsogta a ha­rangokat. Szent Péter apostol nagy dicséretét énekeljük vígan; ülvén ünnepét... A nép elindult, hogy kö­rüljárja a templomot. Anyics­ka és Lonci a lányokhoz csat­lakozott. Sandi bácsi is erre fordult, s előrejött néhány lépést, ahogyan Anyicska látta. ★ Ebéd után kiültek az ud­varra. A baltacsapások szab­dalta, görbe tuskóra ültek, az árnyékba, ahol a csenevész erdei fák összefonódnak a szőlőindákkal. Loncinak olyan jó helye volt a tuskó mélyedésében, hogy azt mondta, ki se moz­dul onnan holnap estig. Ne­héz volt a gyomra a zsíros tyúkhústól, és émelygett a tortától, mert sok volt a krémjében a vaj. Máskülönben szólni is lus­ták voltak, félig hunyt pil­láik alól dúdolgatva nézték a falut, minthogy elég maga­san voltak, hogy beláthassák. Korántsem volt oly kihalt, mint délelőtt. Különösen öregasszonyokat lehetett lát­ni, amint a templom felé iparkodnak. A babicska is ki­lépett a házból, csuklójára tekert fekete olvasóval, és csupán az orra sárgállott ki suhogó fekete ruhájának ren­getegéből. Lonci a babicskán felejtette szemét. Eszébe ju­tottak a mendemondák a bo­szorkányokról. Az utcán mások is jártak. De nem a templomba, a fut- ballpályára tartottak; egyik- másik vette csak útját a tér felé, megrögzött kocsmalakók. — Lepény evést láttál? — kérdezte Anyicska. — Nem, soha. — Lonciban felébredt az érdeklődés. — Hol lehet olyat látni? — A futballpályán. — Megyünk — határozott Lonci. Feldobta magát a tus- kóról. Egykettőre ott voltak. Mert a falu maga is nyúlfarknyi volt. A kövesutca után mind­járt egy dűlőútra tértek. Kö­kénysövény szegélyezte az utat, s a krumpli és zab közt görbe szilvafák csenevész ár­nyékot vetettek. Egy völ­gy ecske elnyelte, majd egy dombocska felvetette őket. A dombocska mögött tágas le­gelő terült el, akácfából rótt futballkapukkal. A legelőn embertömeg zajongott. Állt a mulatság. Lonci megállt egy pillanat­ra a kitáruló táj előtt. Mint aki váratlanul nekiütközik valaminek. A legelő szélén sötét fal­ként magasodott az erdő. (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents