Kelet-Magyarország, 1976. augusztus (33. évfolyam, 181-205. szám)
1976-08-29 / 204. szám
1976. augusztus 29. KELET-MAGYARORSZÁG 3 T Kopogtat az új tanév A NAGY GÉPEZET, amely a tudás, a nevelés áldásait és olykor keserveit „termeli”, már munkához látott. Egymást követik az iskolai értekezletek, a pedagógusoknak tulajdonképpen már javában szól a csengő. Megyei tanácskozás volt a nyitánya az új tanév közeledtének, melyen iskolaigazgatók, szakfelügyelők, iskolai szakszervezeti titkárok vettek részt. Nem volt olyan nevelési, oktatási kérdés, amely szóba ne került volna — jó és rossz oldalát körüljárva. Gazdag információkat, súlyozott tennivalókat kaptak a résztvevők. De ettől sokkal többet kaptak valójában: energiát, feltöltő- dést az új tanév indításához. Az energia nem volt más, mint az utóbbi években megtett sikeres út szépítés nélküli, gondos számbavétele. Az utóbbi négy év erőfeszítéseiből, közös munkájából termett szabolcsi eredmények valóban megdobogtatják a fásultabb szíveket is. Megyénk az elmúlt ötéves tervben sokat ledolgozott abból a hátrányból, amely gazdaságilag, életmódban, életkörülményekben, sőt a nehezen mérhető tudásban, gondolkodásban még tapasztalható. Ezekben az években markánsan megmutatkozott: mennyire közeli az összefüggés a megye ipari fejlesztése és a nagyobb műveltség között. A nagyobb tudás intézményes otthonai, az iskolák, amelyek mindenre nem taníthatják meg a fiatalokat. Három dologra mindenképpen: a tanulás „művészetére”, az irdatlan ismeretanyagból a legalapvetőbbek kiválasztására, s végül, a nagyobb tudás hivalkodás nélküli, embertgazdagító felhasználására. Ezeket mondta el egy nyugdíjazás előtt álló tanító is, anélkül talán, hogy tudta volna, erre a három fontos dologra hívta fel a nevelők figyelmét a párt XI. kongresszusa. A KOPOGTATÓ ÚJ TANÉV nyitányaként megtartott megyei értekezleten is kirajzolódott néhány visszatérő kérdés. Ezek közül az egyik; az iskola életre felkészítő szerepköre, amely csak a szülői társadalommal, az iskolán kívüli nevelési eljárásokkal együttesen válhat valósággá. Ma még évente megyénkben 1400—1500 gyermek nem jut et a nyolc általános megszerzéséig, holott enél- kül minden kapu zárva marad előttük, legfeljebb segédmunkások válhatnak belőlük. Tudjuk, a társadalmi és egyéb okok nem az iskolákban keletkeznek, de ez nem menti fel az iskolákat az alól, hogy a jelenleginél többet tegyenek a kallódásnak kitett fiatalok érdekében. Hogyan érhető ez el? Gondosabb iskolaelőkészítő munkával, az egyéves tanfolyamok kiterjesztésével; árnyaltabb iskolába irányítással, s több következetességgel. Csak a képezhetetlen gyermekek felmentésére lehet indoka az iskolának, s minden gyermeknél egyenként kell mérlegelni a bukások, lemorzsolódások, kimaradások okait. Ezt éppen ezekben a napokban teszik a községi tanácsok és az iskolák vezetői. A tankötelezettségi törvény maradéktalan megvalósítása erőfeszítéseket kíván. De eredményeként elérhető, hogy 1980-ra egyetlen szabolcsi gyermek se érje el úgy a 14 vagy 16 éves kort, hogy ne szerezné meg az általános iskolai alapvégzettséget. HA AZT AKARJUK, hogy az iskolák a jelenleginél jobban teljesítsék hivatásukat — erősíteni szükséges a nevelés társadalmi rangját, még jobban becsülnünk kell a nevelés fáradhatatlan munkásait. A tantestületek — bár nagyon fontos a tanácsi, oktatási szervektől kapott segítség — az alkotó munka légkörét, egymás megbecsülését, a szülők és a gyermekek bizalmát, elismerését azonban saját maguk teremthetik meg. Nem lehet minden nevelői mozzanatot határozattal szabályozni. Olyan kérdéseket például, amelyekre akad példa, hogy ugyanaz a tanulói teljesítmény az egyik iskolában, vagy az egyik tanárnál ötöst ér, a másiknál közepest, vagy kettest. Hétezer pedagógus fejében nem könnyű a tanterv alapján megkívánt azonos „vonalat” meghúzni, az értékelés azonos normáit kialakítani. A tantestületi viták, az igazgató, a szakfelügyelet, szakmai tapasztalatai a tanulók önértékelésének, kölcsönös kontroljának fejlesztése mind segítséget jelent a tévedések elkerülésére, amely sokszor joggal, olykor ok nélkül felkavarja a szülői közvéleményt is. Hasonlóan nem könnyű megegyezésre jutni a tehetség megítélésében sem. Még mindig tartja magát az a régi felfogás, hogy az a gyermek a tehetséges, akinek az elméleti tudása kiemelkedő. A kézügyességben, a szervezőképességben, a technikai tárgyakban megnyilvánuló tehetséget nem tartják sok iskolában egyenrangúnak az elméleti felkészültséggel. Ezért kell megkérdőjelezni a sokszor elhangzó megjegyzést — főként szakmunkásképző intézetekben — „mi bizony, gyenge képességű gyermekeket kapunk”. S ezek a „gyenge” képzettségű fiatalok sorra nyerik a különböző szakmai tanulmányi versenyeket, s jól megállják a helyüket a közép-, majd főiskolákon, egyetemeken is. Aligha van kész recept a fizikai dolgozók gyermekeinek segítésére is, bár vannak, akik úgy vélik: megtalálták ezt. A dolog lényegét a megyei tanácskozáson is megfogalmazták: nem is a tanulmányi segítés lenne itt a legfontosabb, hanem az önbizalom, a magabiztosság, a kitartás, a tájékozódóképesség erősítése. Egy tantestület szellemének, a nevelők elkötelezettségének, lelkiismereti fejlettségének mindig hiteles kifejezője: hogyan törődnek a munkás-paraszt gyermekek sorsával. NAGY BELSŐ TARTALÉK az a tömegkapcsolat, amellyel az iskolák nevelői kötődnek a szülőkhöz, az üzemekhez, az ifjúsági és gyermekszervezetekhez. Ezért is tartják fontos politikai kérdésnek a párt felsőbb szervei, hogy erősítsék a pedagógus párt- szervezetek eszmei-politikai és cselekvési egységét, kiterjesszék hatókörét valamennyi nevelőre. Nagy szükség lesz erre az új tanévben is, ahol ugyan új, látványos feladatokat nem szabtak meg, de az elért eredmények megszilárdítása, a napi problémák megoldása együttes igyekezetével valósulhat meg. Ebben nagy munka, nagy felelősség — egyben sok sikerélmény — vár az iskolák vezetőire, irányítóira, s a kommunista pedagógusokra. Páll Géza □ iután jó ideje üldögélünk a vasrácsos terasz hűvösében, András sógor invitál, tekintsem meg már a kertet, a ház környékét is. Folyton beszél, magyaráz. Most arról, hogy so6e szeretett hátul maradni. Hogy amiből valami hasznot lát. nem hagyja nyugton, mig meg nem valósítja. A nagykertben a kukorica, a száraz nyár ellenére jó termést ígér. Közte keresztsoro- san bab érik. Végiben kis darabka lucerna. „Aranyat ér a baromfiknak, a kocának. Mire lassacskán levágom végig, kezdhetem újra a sarjút.” Alig lehet lépni a kisebbik kertben is. Minden talpalatnyi helyen van valami. Szinte valamennyi ismert, fontosabb zöldségféle. „Megütőd- ve hallom, hogy sok falusi boltban, piacon szerez ilyesmiket. Hanyagság, vétek. Nekem eladó zöldségfélém van.” Kétfelől, katonás sorban fiatal venyigén szőlőhajtások. Azt se hagyja a sógor szó nélkül. „A volt háztáji szőlőt kiszántja a tsz. Jól teszi. Csak dírekt- termő volt. Igényelte a sok munkát, kiadást. Bora meg az embert bolonddá tette. Sokan mustéréskor nem tudták megmondani, mikor születtek. Termeljen ott a tsz, ami jobban kell, többet ér. Telepítek én itt az udvaron finom, nemes szőlőt. Pár év múlva lesz annyi borom, mint volt. De jó.” Az üsző a legelőn. Lánca gazdátlanul csüng az istálló jászla mellett. S azt is hamar megtudom, hogy a koca is a csürhén. „Azokat estére láthatod, sógorkám. Az üsző vemhes. Jó pénzt ér az államnak. Nekem is. Különösen, ha megellik. Tej lesz, borjú lesz ... A koca is majd újra fiadzik. Akkorára épp kiürül az ól. Egy hízót levágok. Lesz vagy két és fél mázsa. Doszt elég már ket- tünknek, a feleségemmel. A másik hízó ... megy a többi után, a felvásárlónak. Négyet már leadtam az idén.” A baromfikból annyi van, nehezen lehet járni a hátsó udvaron. Közben nézem a csűrt: van benne takarmány rendesen. „Még kaszálgatok az erdőben meg a réten — magyarázza a sógor. — Szalonnán, húson egészséggel lehet ilyen korban is mozogni. A tsz hazaszállítja a szénát, szalmát. A közösből is juttat annak, aki jószággal foglalkozik.” Nézem a hízókat. Szorgalmas gazdájuk áztatott tápot adott nekik. Ott is maradt köztük, a vályú mellett. Kérdésemre, hogy miért áll ott. azonnal válaszol: „A fekete ártány. Erősebb, ha nem állok közéjük, elzavarja a másikat.” Tudtam mindig, nem kell félteni Andris sógoromat. Az alkalmi háztáji bemutató is ezt bizonyította. Asztalos Bálin J Ezerkétszáz ládát pakolnak a széles nyomtávú szovjet vasúti vagonba. (Hammel József felvételei) ALMASZÜRET IDEJÉN A fától az exportvagonig Forrón tűz a nap, bőségesen ontja sugarait, mintha július lenne, pedig elmúlt már a kenyér ünnepe is. Augusztus vége van, az almaszedés ideje. A fehér almát szüretelik a gazdaságok, pirosodik, érik már a téli alma is. Hamarosan ládákba kerülnek a szabolcsi aranyak: a jonatánok, starkingok, hogy elinduljanak hosszú útjukra, a hazai és külföldi fogyasztók asztalára kerüljenek. A Balkanyi Állami Gazdaság nagykállói üzemegységében az első nap kilencvenha- tan jelentkeztek munkára. A telepvezető, Jósvai József asztalán egymásra rakva sorakoznak a munkakönyvek: a környező községekből, falvakból jöttek a nők almát szüretelni. — Nem is lenne az baj, hogy sokan jöttek — mondja a telepvezető — csakhogy nem számítottunk ilyen nagy létszámra, hirtelen kevésnek bizonyult a szállítókapacitás. Másrészt öröm is ez. így egy nap alatt leszedjük a húsvétit. Beszélgetésünket telefoncsörgés szakítja meg. A központból szóltak; a kért szállítóeszközök egy félóra múlva megérkeznek. Jósvai József láthatóan fellélegzett; már az első nap zökkenő- mentes lesz. Csak így folytatódjon tovább. A 72 hektár területű gyümölcsösnek öt százaléka a fehér áru. Az itt dolgozó nők — akik az almát szedik — idénymunkát végeznek a gazdaságban. Ahogyan a kálló- semjéni Nagy Mihályné mondja: „Szeretjük az almát szedni, otthon sem maradnánk. A faluban villámként futott végig a hír: szedik az almát. Aki tudott, az jött.” A szedés csak az első mozzanat. Csúszólapokra helyezett rakodólapokon hordják az almát a csomagolóhelyre a napkori Kossuth Termelő- szövetkezetben. — Naponta több, mint 400 mázsát mozgatunk meg — mondja rövid pihenő közben Pásztor Ferenc —, összesen húsz fordulót csinálunk. A nap Napkoron is megiz- zasztja a dolgozókat. — Ilyen melegben fárasztó a csomagolás. Csak a magasba tornyozott ládák adnak egy kis árnyékot — törülgeti homlokát munkaközben Tárgyán Miklósné. Még harminc fokos melegben is jövünk, csak legyen mit csomagolni — mondja él- celődve Tóth Ferencné. Napkoron száz vagon termést várnak fehér almából. Ezt két hét alatt akarják beA moszkvai Karin Alekszandr először vesz át almát Magyarországon. Gyorsan telnek a ládák exportminőségű almákkal Napkoron. Nagy termést adott a húsvéti rozmaring a Bal- kányi Állami Gazdaságban. csomagolni és elszállítani. Az első vagont szerdán már át is adták Tuzséron. ★ Tuzséron, a 7-es számú átvevőhelyen a Balkányi Álla- bi Gazdaság almáját minősítették ottjártunkkor. A nemrég még fán és tartályládában látott almát exportra csomagolt állapotban látjuk viszont. — A most vizsgált almának háromnegyed része első osztályú — jellemzi a balkányi árút Vasas Jánosné, a HUNGAROFRUCT átvevője. Ez a véleménye az itt minősítő két szovjet átvevőnek is. Valentyina Szergejevna Platonova és Karin Alekszandr Alekszejevics elégedett az alma minőségével. Ellenőrzés után útnak eresztik a széles tengelytávú kocsikba rakott szállítmányt, hogy Csapon keresztül Moszkva és észak felé irányítsák a magyar almát. Szergej Ivanovics Szemszonov a növényegészségügyi felügyelő: „Kártevőtől mentes, szép almát termeltek a gazdaságok ebben az évben. Keresett áru Szovjetunióban a szabolcsi alma.” A megyéből 18 ezer vagont exportálnak a Szovjetunióba. Tuzséron 15 átvevőhely várja az átadókat és a három átrakó állomáson — Tuzséron, Komorón és Mándokon — 208 szovjet vasúti kocsi a napi kapacitás. Szeptember közepén, a piros almával kezdődik az igazi nagyüzem. Sípos Béla
