Kelet-Magyarország, 1976. július (33. évfolyam, 154-180. szám)
1976-07-11 / 163. szám
8 KELET-MAGYARORSZÁG — VASÁRNAPI MELLÉKLET 1976. július 11. AHOGY A NYÍRSÉGI YáRRÖN<5K LÁTJÁK jj§ Munkaszervezés a háztartásban DÉLUTÁN KÉT ÓRA. Az üzemház megnyíló ajtajában szinte elsodorják a befelé tartót a kiözönlő asz- szonyok és lányok. Vége a műszaknak, öt perc alatt elnéptelenedik a Nyírség Ruházati Szövetkezet udvara. Hová rohannak? — Bevásárolni, utána haza. főzni, — ismétlődik a futtában adott válasz. Kezdődik a következő műszak. Az a bizonyos, a családban, de össztársadalmi szinten is sokat vitatott második műszak. Az arcokon még ott az idővel kimért fegyelmezett munka feszültsége. Ám a holt idő most is veszteség, s hogy ne legyen, menet közben vásárolnak be. Mohácsi Jánosné és Földesi Mihályné helyben lakik. Gál Józsefné a 3 órakor induló autóbusszal jut haza Orosra. Azt mondja, nyíregyházi munkatársai ügyesebbje már a mosogatásnál tart, mire ő egyáltalán hozzákezdhet otthoni teendőihez. AZ IDŐ NEMCSAK A VARRÓGÉP MELLETT, a szalagban mérik. — Hetenként váltott műszakban, délelőtt, délután dolgozunk. Ez fárasztó és kényelmetlen is, de van egy előnye: jobban be lehet osztani az időt az otthoni munkákhoz — mondja Mohácsiné. — Szóval úgy, hogy többet elvégezhessünk és alaposabban kidolgozhassuk magunkat délelőtt otthon és holt fáradtan jöjjünk be délutánj ra termelni — tömörítik a > megkezdett gondolatsort társai, s még van kedvük kicsit nevetni is ezen. Pedig bevallják, bizony gyakran megérződik ez a teljesítményükön. (A szövetkezet hivatalos felmérései is ezt bizonyítják!) — Mindennap főznek? — Két iskolás gyermekem van, a férjem a VAGÉP-nél dolgozik, lakatos. Nálunk senki sem étkezik házon kívül. Főzni így is, úgy is kell, minek fizessünk külön üzemire, meg menzára? — így Mohácsiné és Földesiné hasonlóan vélekedik: — KIFIZETŐDŐBB IS, HA FŐZÜNK. A kislányomnak még csak elég lenne a menza de az ipari tanuló fiam hiába megebédel, ha kora délután hazajön, azonnal azt keresi, mit lehet enni. Most egy ideje a Körút étteremből visszük haza az ebédet. Nem nagyon lelkesedik érte a család ... — A két fiam már megnősült, ketten maradtunk, de a férjem diétázik — fejezte be Gálné a főzéstémát. A szó inkább akörül forog, hogy nem is a főzés, mint inkább a hozzávaló beszerzése a nagyobb gond, az idő- és energiarabló. Piacra járni... Húsért sorba állni... — A család nem segít? — A férjem szintén itt dolgozik. Vágószabász, ez az egyik legnehezebb fizikai munka. Amikor hazakerül, legszívesebben lefekszik. A gyermekeknek meg az iskolaidőben van elég elfoglaltságuk. Ilyenkor nyáron ezt, azt segítenek. Olykor a férjem is. De külön reszortja .egyiküknek sincs. Elgyőzöm én magam az otthoni munkát is. Megszoktam, már szinte beidegződött. Igaz, sokszor este tízkor is talpon vagyok. — Földesiné szavaiban még csak az árnyalatát sem érezni a panasznak, annyira természetes, magától értetődően beszél a kora reggeltől késő estig tartó munkájáról. — EZ MEGSZOKÁS DOLGA — helyesel Mohácsiné, azzal a kifogással, hogy ő bizony már este nem dolgozik otthon. Leül a tv elé, vagy pihen. — Minket úgy neveltek, így láttuk otthon, hogy a háztartást az asszony vezeti, a főzés, mosás, takarítás női munka. A fiatalabbak már másként csinálják, kevesebb odafigyeléssel, energiával. Nekem elegendő segítség, hogy a férjem kezdettől vállalta a gyerekek felügyeletét. Emiatt ellentétes műszakban dolgozunk, s így jószerével, csak hétvégeken van együtt a család. Kisebb bevásárlásokat elvégeznek, a kislányom különösen szeret boltba járni. De már a zöldség, meg a hús beszerzését nem bízhatom rájuk. A férjem rendbe teszi a lakást, felporszívóz, s egy gyors vacsorát is elkészít, sőt el is mosogat. A mosás meg manapság már nem olyan fárasztó munka, mint valamikor, amikor mindent kézzel mostunk s nem voltak ilyen jó mosószerek és ilyen könnyen mosható alsó és felső ruhaneműek. Gálné számára is természetes, hogy a férje csak a ház körüli kert megművelésében segít: — Soha nem végzett házi munkát, szégyellné is. A mi korosztályunknál ez már így alakult. Mindent magam csinálok, megtanultam úgy beosztani a munkát, hogy reggeltől estig minden dolgomat elvégezzem. A két fiamat viszont már úgy neveltem, hogy tartsák rendbe a szo- bályukat, a ruhájukat. Nem is győztem volna másként, hiszen 35 éve járok be dolgozni Nyíregyházára. így a fiaim annyira háziasak lettek, hogy a mosást, a gyermekfürdetést is elvégzik. A feleségük mint a legtermészetesebbet veszik ezt tudomásul. ŐK MÁR ÍGY TANULTÁK, így szokták meg. Kádár Edit A nő- és a család harmóniája A falusi élét — még ma is! — merőben más. mint a modern város emberéé, asszonyáé. Falun a nap valamiképp „egy tömbből faragott”; a tennivalók áttekinthetők, világosak, ha sok is akad belőlük. A távolságok kicsik, az emberek, akikkel a családanya szót vált, mindig ugyanazok és nincsenek túl sokan; a beszélgetések ritkán izgató hatásúak. Ezzel szemben a városi nő nagy távolságokat utazik be, megvívja napi viadalát járműveken, a zsúfolt üzletekben, elintéz számtalan apró-cseprő ügyet munkaidő előtt és után; sokféle emberrel kerül — néha nagyon is idegborzoló. — kapcsolatba. így aztán mire este hazaér családja körébe, már nem nyájas holdvilág, hanem kicsavart citrom. A legnagyobb önfegyelem ellenére is sugározza vibráló nyugtalanságát, s kelti azt a lelkiállapotot, amit „indukált neurózisnak” nevez a pszichológia. A mai nő azonban mégsem szeretne otthon maradni. Az anyagiaktól függetlenül is bajosan tehetné, mert az élet távlata változott meg: a mai ember — és főként az asszony — hosz- szabb életre számíthat, mint elődei, és főként sokkal tovább marad fiatal. A háztartásba zárt élet kicsinyessé és közömbössé tehet. A nemzedékek közötti határok feloldása pedig mindkét fél érdeke. Mi lehet mégis a megoldás? Hogyan teremtsen önmagában és önmaga körül harmóniát a dolgozó nő? Az első lépések már megtörténtek. A korszakos jelentőségű gyermekgondozási segély már „függetlenítette” az anyákat az első három évre. s bár sokan szólnak ellene. Az ellenérvek sem fedhetik el óriási előnyeit: anya és gyermek nyugalmát, a szimbiózis hatását, a kettejük összeszokásából adódó szoros és meleg kapcsolatot, amely a gyermek kamaszkori gondjainak megoldását is megkönnyíti majd. A kisgyereknek. nem „félállású”, hanem „főfoglalkozású” anya kell, és időtlen nyugalom. Aki pedig kismama korában nem élt űzötten, kapkodva, az később is jobban bírja a terhelést, amely a gyermekek növekedésének arányában fogy. A másik nagy könnyítés a munkaidő rövidülése. Mérhetetlenül sokat jelent a szabad szombat, az együtt töltött hét vége, még akkor is, ha az egyik nap házimunkával telik. Mert azt is lehet örömmel végezni, együtt, családi körben. A szabad szombat a családi élet átstrukturálódását hozza: múlhatatlanul szükséges, hogy az iskolák is alkalmazkodjanak hozzá. Sok iskola megtette már kísérletképpen: mindegyik sikerrel. A szabad szombat közös otthoni munkája a családi életre nevelés legjobb iskolája, s ahol az együttlét öröme lengi át, ott valósággá válik a költő szava: „édes az otthon”. Korunk asszonya még csak tanulgatja az új életmódhoz szükséges, szervezés, ésszerűsítés, tervszerűség tudnivalóit. A család ugyanis nemcsak a társadalom alapközössége, nemcsak érzelmi kötelékekkel átszőtt kiscsoport, hanem apró „szolgáltató vállalat” is, amelynek szervezése, vezetése, irányítása többnyire még az anya vállán nyugszik. A legjobb férj, és a legsegítőkészebb gyermekek is csak részfeladatokat hajtanak végre ebben a munkamegosztásban. A karmester az anya, csupán azért mert ő sok évezredes gyakorlottságot őriz ösztöneiben — a szerzett tulajdonságok örökölhetők! — és így az otthon irányításában ő „van otthon”. De hogy ezt munkahelyi, közéleti tevékenységgel összekapcsolja: abban még nem szerzett igazi gyakorlatot. Család és társadalom együtt kell segítse, különben túl nagy lesz a tandíj: minden eltévesztett lépés nemzedékek egész sorára hat. A családi élet harmóniája nemzedékek sorára ható erő, táptalaj amelyből az az utódok szívják éltető nedveiket. Vigyázni kell rá, mint a szemünk világára. Akkor is, ha ez sok áldozattal, nehézséggel jár, mert innen ered, ami a legfontosabb az életben: a boldogság képessége. B. É. HOZOMÁNY - 1976 — Ma már nagyon rossz ízű ez a szó. Régen azért adták a szülők a lánynak, hogy az „kelendőbb” legyen. Kinek kellett adni elsősorban? Aki testi hibás volt vagy érdekházasság esetén. Azt tartották: egész másképp nézik a lányt, ha hoz valamit a házhoz, — fejti ki elgondolását Bodnár Jánosné, a KE- MÉV pénzügyi osztályvezetője. Bodnárné illetékes ebben a témában, a fia nemrég nősült. Gyermekkori pajtását vette el. — Hosszú évek óta ismertük a menyemet is, a családját is. Anyagi várakozásunk nem volt velük szemben soha, ha nem adtak volna semmit a lánnyal, akkor is valószínűleg olyan boldogok lennének a fiatalok, mint így. Nem az indulásnál — A hozományt ma már más formában kell értelmezni. Ma nem az indulásnál adnak a szülők nagyobb összeget. hanem ha később szükség van valamire a fiatalok háztartásában, hát megveszik. Nagyon sokan kapnak így például háztartási gépeket otthonról. Mi ez. ha nem hozomány?! S ha megnézzük, hogy a lakásprobléma miatt hányán laknak otthon a szülőkkel, s így nem kerül pénzbe a fűtés, a világítás, gyakran a koszt sem, hát ez is felér egy hozománnyal. Azzal, hogy ma már szinte minden nő dolgozik, fel- szabadultabbak, bátrabbak, függetlenebbek lettek. Nem kell mindenáron „férjvadászatra” törekedni, hiszen a nőnek is megvan az állása, keresete. S így nem kell a hozomány sem, hiszen nem kell a nőnek már az elején biztosítani a férjét, hogy ő is hozN agydoboson iskolaidőben mindennapos látvány, amint a namé- nyi faluvégről idős Tóth Istvánná viszi iskolába meg hozza az iskolából kerékpáron unokáit. Fia és menye a vidék iparosításával gyári munkások lettek. A gyerekek még alszanak, amikor szüleik elmennek dolgozni. Az édesapa betanított asztalos a Szatmár Bútorgyárban. A mama a Magyar Optikai Művek mátészalkai gyárában segédmunkás. A szülők naponta több mint tíz órát vannak távol otthonuktól. A gyerekek ellátását a nagymama vállalta. — Megküzdöttük a magunk életét a férjem a MÁV-pálya- fenntartás nyugdíjasa. Ügy kerültünk össze, mint az ujjam. A felszabadulásig alig vittük valamire, pedig dolgoztunk becsülettel. Mikor már a fiúnk is dolgozni kezdett, meg amikor tizenkilenc évesen megnősült és négyen lettünk akkor kezdtük magunkat összeszedni. A fiatalok ragaszkodtak hozzánk. Jöttek az unokák. A ház kicsi lett. Építkezni kezdtünk. Kellett a pénz is. így aztán a menyem nem maradhatott itthon a gyerekekkel. Vállaltam őket... Itt nincs lehúzott redőnyű tisztaszoba. Lakják valamennyit. A boylert sem csak dísznek vásárolták. A ház népe a virágot is nagyon szereti. A gyerekek mellett Tóth Istvánnénak ott van a hétzájárult ennyivel a közöshöz. Hermann Györgyné műszaki előkészítő csoport- vezető a KEMÉV-nél. Pillanatnyilag „anyósjelölt”, hiszen a fia tavaly érettségizett, most katona, ősztől a Budapesti Műszaki Egyetemre jár. Lánya idén érettségizett — mindkettő az ÉVISZ-ben — és felvételizett az Ybl Miklós főiskolára Debrecenbe. — Mindig abból indulok ki,, hogy én sem kaptam hozományt otthonról. Adminisztrátor voltam, a férjem géplakatosként kezdte és most már rendezett viszonyok közt élünk. S nem a hozomány a boldogság feltétele. Sokkal fontosabb az, hogy egymást szeressék, megértsék, megbecsüljék. Ez többet jelent, mint bármilyen összeg a takarékbetétkönyvben vagy a lakás és a kocsi. A lényeg: a megértés Bihari Istvánná fodrásznő a 34. számú üzletben. Hároméves házassági évfordulójukat ünnepelhetik meg nemsokára a férjével. A férje főmérnök a buji Űj Élet Termelőszövetkezetben. Most az anyósánál laknak. — A házasságkötésnél a férjem pénzt kapott otthonról. Engem nem érdekeltek az anyagiak. Persze, azért jó, ha megvan az indulásnál a bútor, a háztartási felszerelések. Nem árt, ha a lány ezt tudja vinni. A fiú pedig becsülje meg a pénzt, legyen jó állása, biztos kenyér a kezében. Az sem baj, ha anyagiak vannak, amikor összekerülnek a fiatal házasok. A lényeg azonban az, hogy megértsék egymást. száz négyszögöles kert is, mely nagyon ápolt. Nincs itt egy talpalatnyi hely sem kihasználatlanul. A háziasz- szony büszkélkedve mutatja a már szedhető paradicsomot, káposztát, karalábét, zöldséget, no meg a már csu- pornyi dinnyét. — A kerttől csak a gyerekek ápoltabbak, — szebbek, — szólal meg a velünk lévő tanácselnök. — A falu legszorgalmasabb emberei között tartjuk számon a Tóth családot. Szezonmunkák időjén, meg máskor is a termelőszövetkezet is számolhat rájuk. , Évente annyi tízórás munkanapot dolgoznak, hogy a szövetkezetiek szinte tagként tartják számon őket. És a sorban ott van a nagymama is, pedig a szíve nem mindig engedelmeskedik szorgalmának... —Bizony volt már úgy a községben azt hitték, hogy nekem harangoznak. Nem hagyom el magam, minden reggel hatkor kezdődik az én műszakom. Munka nélkül nem lehet meg az ember. Meg itt vannak ezek az aranyos gyerekek. Ezeket segíteni kell. A szüleik is értük dolgoznak. Éppen most mondtam nekik, hogy ki kell szakadniuk ebből a temény- telen sok munkából, a bejárásból. El akarom küldeni őket üdülni. A menyemre is, a fiamra is ráférne a piheA „nagy cipő“ veszélye Asztalos Zoltán a Cenrum Áruház műszaki osztályán eladó. Magyról jár be vonattal, kora reggel indul és este tízre ér haza. Menyasszony- jelöltje ófehértói. — A hozomány nem lényeges. Nem tartom erkölcsösnek ha valaki csak ezt „hajtja”. Szükséges a házassághoz valamilyen alap, ezt kár lenne tagadni. De én nem szívesen lépnék nagy cipőbe. Az feltörheti az ember lábát. Vitatható és a házasságok egy részében ad is okot a vitára, ha az asszony többet keres. — Eleinte ebből lehet nézeteltérés. Bizonyára minden férfinak sérti a hiúságát, ha a felesége vastagabb borítékot visz haza. Én önmagamat hibáztatnám, ha véletlenül így lenne. A korábbi elv —, hogy a férfi tartja el a nőt — ma már itt fedezhető fel leginkább: ha dolgozik is az asz- szony, legalább a férj keressen többet. — A leendő menyasszonyom még tanulni fog, én most szereltem le. Még mesz- szebb van az esküvőnk. Kezdetben bizonyára mi is takarékoskodni fogunk. A hozományt később is meg lehet teremteni, a szerelmet viszont nem. Tóth Kornélia nés. No meg a pulyák is világot látnának... — És a tanulás? Tud-e segíteni a gyerekeknek a tanulásban, — kérdezünk rá a nagymamára? — Nem, nem tudok. Az én segítésem más. Én úgy segítek, hogy beosztom az idejüket a játék, a tanulás, meg a házimunka között. Mert munkára is nevelem őket. Nincs a ház körül olyan dolog, amiben ha kérem őket, hogy ne tudnának segíteni. A tantárgyaikból való készülést este, amikor hazaérkezik az édesanyjuk ellenőrzi, segít ha szükséges. Erzsiké negyedikes és ötös tanuló, Béla másodikos és csak kéttizeddel gyengébb nővérétől. A nyári konyhában az asztalon orvosságos flaskonok, pirulák, a szíves szóval marasztaló háziasszony gyógyszerei. Hangja nyugodt, magabiztos, pedig gondolataiban ott munkál az unoka után való sóvárgás. Most ugyanis gyerekzsivajtól csendes a ház. Az unokák néhány napja Tivadarban, az úttörőtáborban nyaralnak. —Életükben, ha pár napra is, de most szakadtak el tőlem először. Most érzem csak igazán, hogy mennyire szeretem őket — mondja búcsúzóul az unokáit féltő gonddal nevelő nagymama. A nagymama műszakja
