Kelet-Magyarország, 1976. július (33. évfolyam, 154-180. szám)
1976-07-31 / 180. szám
1976. július 31. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Pazarlás az idővel GONDOLOM, EMLÉKEZNEK MÉG a jó évtizede láb- rakapott és gyorsan terjedő, úgynevezett fluktuációs vizsgálatokra. Néhány szociológus tudományos módszerekkel végzett elemzése arra indította a vállalatok vezetőit, hogy megpróbálják felderíteni: ki, miért hagyja el a munkahelyét? De mert a vállalatoknak nem voltak ehhez megfelelő felkészültségű szakembereik, az alkalmazott módszer tökéletlensége eleve kudarccal fenyegette az efféle vállalkozásokat, így aztán a kikérdezettek válaszaiból összeálló kép aligha adhatott jól használható segítséget a fluktuáció csökkentésére. Az efféle házi vizsgálatok abba is maradtak, viszont napjainkban újabb — és sokkal hasznosabbnak ígérkező — vizsgálódások tanúi lehetünk. A sort a Gazdaságkutató Intézet nyitotta meg két, vagy három évvel ezelőtt; konkrét tények és adatok elemzésével mutatták ki, hogy az évente rendelkezésre álló munkaidőalap 20—25 százaléka (körülbelül 2—2,5 milliárd munkaóra) veszendőbe megy. A számítások azt is kimutatták, hogy miből adódik ez a roppant veszteség. Néhány jelentősebb tétel: az egész napos hiányzások — a fizetett szabadságok nélkül — „elvisznek” évente 1 milliárd munkaórát. Ez körülbelül 150 ezer ember munkaidejével egyenlő. A napi fél-, egyórás hiányzások pedig 600 millió órával csökkentik az amúgy is szűkös munkaidő- alapot. Senkitől sem lehet megtagadni, hogy szükség esetén munkaidőben járjon orvosi kezelésre, vagy különböző hivatalokba, szolgáltató intézményekhez, egyszóval olyan helyekre, ahol ügyesbajos dolgait többnyire csak munkaidőben tudja elintézni. Illetve — hogy pontosabban fogalmazzak — tudta elintézni. Mert. az utóbbi időben szaporodnak az olyan intézkedések, amelyek e súlyos gond felismeréséről és megoldási kísérleteiről tanúskodnak. No, azért egyetlen hivatal, hatóság, vagy szolgáltató intézmény sem sieti el a dolgot, de ha gondolkodva és fontolgatva is, azért megpróbálnak alkalmazkodni ügyfeleik munkaidő-beosztásához. FEL KELLENE GYORSÍTANI EZT a folyamatot. Még akkor is, ha a klasszikustól eltérő munkaidőben dolgozó tisztviselőket, a szolgáltató intézmények személyzetét, a hatósági embereket, az egészségügyieket és társaikat esetleg az átlagosnál magasabb összegű bérpótlékkal kellene kárpótolni. Fel kellene gyorsítani ezt a folyamatot még akkor is, ha tudjuk, hogy ennek érdekében — és mindenekelőtt — meg kellene szokni a nagyobb rendszerekben való gondolkodást. Mert ezzel — figyelembe véve az évente kieső több milliárd munkaórát — a termelékenységen és a hatékonyságon nagyot lehetne lendíteni, különösebb beruházások nélkül is. Igaz: a termelékenység egyik fontos hajtóereje a műszaki fejlesztés, a nagy termelékenységű, hatékonyan dolgozó gépek munkába állítása. Erről nem lehet és nem is szabad lemondani. De ha ezek a gépek csak napi néhány órát dolgoznak (többek között azért, mert a munkaidő egy része az említett kényszerű okok miatt elvész). akkor tetszik — nem tetszik, meg kell teremteni a munkaidő maximális kihasználásának feltételeit. Már csak azért is, mert be kellene végre látni, hogy az idő legalább olyan fontos termelési tényező, mint a gép, az anyag, vagy az ember. És a jelek szerint éppen az idővel gazdálkodunk megengedhetetlenül nagyvonalúan, pazarlóan. V. Cs. ORENBURGOT ÉPÍTIK (t.) EGY ÉV Egy éve érkezett Husztra az Orenburg— Nyugat gázvezeték magyar építőinek első csoportja. Jelenleg az összes szolgálattal együtt csaknem négyszázan vannak. Munkájuk nyomán több létesítménnyel gazdagodott már az ősi kárpátontúli város. Befogadta lakóit — a gázvezeték építőit — a 109 lakásos reprezentatív ház, egy másik, mely 32 lakásból áll, a befejezéséhez közeledik a város központjában, Huszt érdekes, vonzó színfoltja lett a május elején átadott modern étterem, az építők egészségügyi ellátását szolgálja az orvosi rendelő. Mindez számos, különböző szakmájú ember fáradozásainak, szorgalmának az eredménye. UTÁN Nyugodt, kiegyensúlyozott ember Popomajer Lajos építésvezető-helyettes. Kerek, napbarnított arcát élénk, figyelő szempár sugározza be. Megfontoltan, lassan, szinte tagoltan beszél, mint az olyan emberek általában, akik megszokták, hogy ne ismételjék szavaikat, utasításaikat. Komplex munkaszervezés — Nehezebb itt a feladata, mint otthon volt? — kérdem. — Nehezebb is, könnyebb is — válaszolja, majd rövid gondolkodás után konkretizálja gondolatát: — Otthon, a Kelet-magyarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalatnál (KE- MÉV) szakosított főépítésvezetőségek vannak. Itt komplexszerűen végezzük a munkát, mindennel foglalkozunk. Ennyivel nehezebb a dolgunk. De jobban látjuk az összefüggéseket. Ez pedig bizonyos mértékben megköny- nyíti a feladatunkat. Hatalmas, több tucat hektárt kitevő völgykatlan középpontjában állunk. Földvájó gépek, exkavátorok ássák, egyengetik a földet a leendő létesítmények alapjai alá. Popamajer elvtárs magyarázatokat fűz a látottakhoz: itt raktárak lesznek, amott pedig, ahol azokat az acélkonstrukciókat szerelik, egy gépkocsicsarnok épül. Mindent lendületesen, alaposan csinálnak. Pedig ezek csupán felvonulási munkálatok; a leendő kompresszorállomás ipari bázisa. Csak addig lesz rá szükség, amíg maga az állomás felépül, vagyis 1978-ig. — És azután? — kérdem. Az építésvezető bizonytalanul vállat von: — Ki tudja? A gépkocsicsarnokban talán a közeli kolhoz traktortelepe kap otthont. Nem hiszem, hogy érdemes lenne mindezt leszerelni, majd elszállítani. Beszélgetésünket egy hatalmas MÁZ billenőkocsi zúgása, az útra hulló kavics robaja szakítja félbe. Rengeteg földet kell itt megmozgatni. A néhány kilométeres bekötő útba már eddig több mint húszezer köbméter kavicsot helyeztek el, hogy szilárd alapot teremtsenek számára. A talaj ugyanis nem a legkedvezőbb — lápos, agyagos. Esős időben a legerősebb lánctalpas gépek is elakadtak benne. De nem válogathatták meg a helyet. Erre vonul át majd a gázvezeték, itt kell lennie a kompresszorállomásnak is, amely tovább juttatja nyugatra a több ezer kilométeres acélmederben érkező értékes nyersanyagot. Különben az állomás alapozási munká- ' latai is megindultak már. Ezt jelzik az úttól jobbra .elterülő hatalmas földhányások. Vállajtól — Husztig Beszélgető partnerem eltűnődik. Talán az építkezéssel kapcsolatos valamely probléma foglalkoztatja, talán az emlékek rajzottak fel benne, annak az életútnak az állomásai, amely végre is ide, erre a nagy nemzetközi építkezésre vezette őt? Aligha gondolta a mátészalkai járási Vállajban az a tízegynéhány éves legényke, aki a helybeli kisiparosnál 1951-ben megkezdte a kőművesszakma tanulását, hogy egyszer majd egy ilyen nagyszabású építkezés irányításának súlyos és megtisztelő terhe nehezedig a vállára. Pedig egész eddigi pályafutása előkészület volt egy ilyen feladat elvégzéséhez. A Szabolcs megyei Állami Építőipari Vállalat szakmunkásaként elvégezze a kétéves felsőfokú művezetői tanfolyamot, amely napirendre tűzte a Szabolcs- Szatmár megye arculatát megváltoztató olyan létesítmények építését, mint a nyíregyházi almatároló és konzervgyár, a felsőfokú mezőgazdasági technikum, a ti- szavasvári Alkaloida Gyár, a nyíregyházi tejporgyár és számos más, ahol már részben művezetőként dolgozott, edződött és formálódott mint szakember és vezető egyaránt. Az elsők között érkezett Mindenütt bizonyított. Ezért a KEMÉV vezetősége nem sokat gondolkodott, amikor a számos jelentkező között őt is kiválasztotta erre a felelősségteljes feladatra. A műszakiak első csoportjával érkezett Husztra, ahogy mondja, terepszemlére. Az első építkezés helyén, ott, ahol most a 109 lakásos ház emelkedik a környék legtöbbnyi- re földszintes épületei fölé, akkor még egy kis patak csörgedezett. Ezt kellett előbb elterelni. Ha arra góndol, hol tartanak ma, nem is hiszi, hogy csupán egy év telt el azóta. — Gyorsan múlik tehát az idő? — kérdem. — Ha az elvégzett munka arányait veszem figyelembe, akkor igen — válaszolja Popomajer elvtárs elgondolkozva. — Ha pedig ... Sokatmondó szünet következik. De nincs is szüklség arra, hogy folytassa. Tudom, mire gondol ezekben a pillanatokban. Amikor a kompresszorállomás felé tartottunk, elmondta, hogy családja Tiszalökön lakik. Két gyermekük van. A fiú hatodikos, a lánya most érettségizik. Minden idegszála a családjához köti. Még szerencse, hogy annyira el van foglalva. Az építés vezetőinek nincs is szigorúan vett munkaidejük. A munkanap gyakran az éjszakába nyúlik. Kétféle idővel méri Popomajer Lajos a napokat. És nemcsak ő! Az egyik az építkezés haladását jelzi. A másik az egyik otthoni levéltől a következőig tartó napokat, a szabadságtól a szabadságig tartó hónapokat rögzíti. Ezek a napok, hónapok néha nagyon hosszúnak tűnnek. De hát tudja: nemcsak munkát vállalt, hanem megtisztelő küldetést is. És ez kötelez: jó. lelkiismeretes munkára, kitartásra, a nehézségek vállalására. Lusztig Károly LEHETNE JOBBAN? Az MSZMP Központi Bizottsága 1974 decemberében határozatot hozott a gazdasági munka színvonalának állandó javítására. Minden ember a maga munkaterületén tudja legjobban, mi az, amin változtatni kell, mit kell tenni a hatékonyabb munkavégzés érdekében. Ezért kérdezünk meg sorozatunkban munkahelyi vezetőt és beosztottat, ipari és mezőgazdasági munkást: — milyen területen lát még kihasználatlan tartalékokat. Aki válaszol: Lippai János, a Nyíregyházi Ingatlankezelő és Szolgáltató Vállalat kőművese. — Hat éve dolgozom a szakmában, négy éve vagyok a vállalatnál, így már tapasztalatokkal is rendelkezem. Munkám során bejártam szinte az egész várost, jó és rossz tapasztalatot egyaránt szereztem. Hogy a rosszak vannak túlsúlyban? xAzt azért nem mondanám. Vállalatunk elnyerte a Kiváló vállalat címet, meg kellett dolgoznunk érte. Tudom, hogy nem vagyunk elég népszerűek, hiszen munkánkat bárki láthatja, nem vesz körül bennünket gyárkapu. Az is igaz, .hogy nem minden dolgozónk veszi ezt észre. — Néha előfordul, hogy a kollégák, vagy a más szakmabeliek erélyes hangnemben beszélnek egymással. Nekünk ezt nem szabad, hiszen a lakók szeme láttára, füle hallatára dolgozunk. Az is előfordul néha, hogy különböző szakmabeliekkel kerülgetjük egymást egy-egy lakásban. Igaz, hogy a másik szobában, vagy a konyhában kiki végezheti a munkáját, de a kerülgetés lassítja a munkatempót, tehát olyan magas szervezésre lenne szükség, hogy a szakmák lehetőleg egymás után vonuljanak fel. A kőműves szakmában van természetes várakozás is: a malternek száradni kell. Ez idő alatt lehet pihenni, lógni, de a középvezetők segítségével lehet dolgozni is egy másik lakásban. Ehhez perszenem elég a középvezetők közreműködése, öntudatra is szükség van. — Szétszórt munkahelyeken dolgozunk, így szinte természetesnek tűnik, hogy az anyagellátás nem olyan, mint egy központi építkezésen. A központi teVÁLASZOL: Lippai János lephelyünkön keverik a maltert és onnan szállítják szét a munkahelyekre, ez jó dolog. De sajnos az is előfordul, hogy külön kihozzák a meszet, a homokot és a cementet, s a segédmunkás itt a helyszínen készíti el a maltert. Ez nem jó, nem is gazdaságos, körültekintő felmérés után a helyi kevergetések elkerülhetők lennének, na persze emellett több gyors szállítójárműre is szüksége lenne a vállalatnak. Az anyagellátásnál említem a bürokratizmust. Előfordul, hogy sürgősen szükségünk van egy zsák cementre. A brigádvezető siet, hogy vételezzen, de a vállalati szabályok értelmében csak a művezető aláírásával vételezhet. A művezetőnek 10— 15 munkahelye is van, így előfordul, hogy csak másnap találjuk meg. — Gyakori, hogy az asztalos kicseréli a küszöböt, s az új küszöb alatt egyujjnyi rés marad, amit malter- rel kell betömni. Némelyik asztalos azt mondja a lakónak, hogy menjen és keresse meg a kőművest, mert neki nincs maitere. Ez igaz, de az lenne a jó, ha ilyenkor kapcsolat lenne a szakmák között és nem a lakónak kellene kőműves után járni. — Szólnom kell itt a lakókkal való kapcsolatról is. Némelyik lakó bizalmatlan, nem hagyja ránk a kulcsot, ha elmegy dolgozni. Néha a lakók is egyezkednek, hogy kihez menjünk előbb. Tavalyelőtt és tavaly fagyszabadságra küldték a szakmunkások többségét. Pedig jobb szervezéssel tudtunk volna dolgozni, például a pincékben. Eredményesebb lehet az IKSZV munkája, ha tovább javul a lakók, a vezetők és a szakmunkások kapcsolata. A déli forróságban felveri a port, törekkel telíti a levegőt a bálázógép. A fülledt, nyomasztóan ható, szikrázó levegő megizzasztja a gépvezetőket, bálázókat, kazlazókat. A meleg nem enyhül, egyre fokozódik. Ahol elhalad az MTZ és a DUTRA, szürkén füstöl a talaj. Egy hónapja nem volt már erre számottevő csapadék, szomjas a föld, tik- kadtak a növények. A felhő nélküli égbolt vakítóan égszínkék. eső. Nem mondja, de látni az arcán, elégedetlen az időjárással, és a gépkocsiján is látni az út porát. — Igazán eshetne már — mondja —, nagyon áhítoznak a növények a víz után. Hét végére be akarjuk fejezni az aratást, de bízok benne, az beszívnak az emberek. Nehéz munka. — Megszoktam a traktorvezetést — vallja G. Tóth János traktoros —, de a port nehezen tudom nyelni, pedig ennél a munkánál vastagon rátelepszik az ember torkára. Bebáláztuk már a JJfeciefC cí&átelh&lM egy hete learattuk és 36 mázsás átlagunk volt. Itt Gesz- teréden 45 mázsát is vágtunk, de más helyen csak huszonötöt termett a föld. Jövőre 40 mázsát tervezünk. Úgy érezzük, ez reális lesz. A Virágzó Föld Termelő- szövetkezetnek hét E—512-es Az út mentén — ahol gépkocsink elhalad — itt-ott a gödrökben összegyűlt esőfoltok láthatók. A nagykál- lói Virágzó Föld Termelőszövetkezet geszterédi üzemegységében még ennyi csapadék sem áztatta a földeket. Bölcskei György főagronómus naponta körüljárja a szövetkezet nagy kiterjedésű határát. Most is egy másik üzemegységből érkezett piros Moszkvicsán. Ott sem volt eső miatt nem tudjuk. Inkább állnánk két—három napot az aratással, csak esne. Bármennyit elbírna a föld. Éppen tegnap beszélgettünk róla az elnökkel a másodvetés miatt. Néhány milliméter csapadék azért hullott a környéken, gondosan kikerülve a szövetkezet tábláit. Három bálázógép dolgozik a búzatarlón, kavarja a port, amit kalászosterület felét, jöhet utánunk a tárcsa. A tábla szélén kazlakba rakják a bálázott szalmát. Egybe ezer mázsán felüli mennyiség kerül. Szüksége lesz a jószágnak az alomra, de a tagok is vittek már vagy száz hektárról a háztájiba. — Ez itt nagyon jó föld — mutat most már vidámabban körbe a főagronómus — csak jól kell vele bánni. A búzát nagyteljesítményű kombájnja van. Három napig arattak együtt a gépek, levágták' a terület harmadát, akkor látták a gazdaság vezetői, meggyőzi ezt a hatszáz hektárt kevesebb is. Kettőt kölcsön adtak a nagyecsedi szövetkezetnek. Persze, kell a gép ősszel a kukoricához és a napraforgóhoz, akkor nincs megállás, amíg be nem fejezik. A kombájnokat követik a bálázók és a négy nagy DUTRA, amelyek a tarlóhántást végzik. Hétfőtől indul az új gép, a termelőszövetkezet büszkesége: egy ragyogó,sárga Rába-Steiger. A tárcsázás után jöhet a másodvetés. — Minden készen áll — mutat a szépen elmunkált talaj irányába a főmezőgazdász. — Csaknem 50 hektárnyi területen vetünk silókukoricát. Eddig azért nem került földbe a mag, mert vártuk az esőt, de tovább már nem tudunk, kifutunk az időből. Igaz, öntözési lehetőségünk nincsen, de reméljük, egyszer vége szakad ennek a szárazságnak és akkor elvetni már úgyis késő, amikor leesett az eső. Az aratással és az azt követő munkákkal nem volt gond. A másodvetésre eső kell. Minden apró felhő a reménységet sugallja, mert ma az eső a reménység. Sipos Béla
