Kelet-Magyarország, 1976. június (33. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-29 / 152. szám

1976. június 29. KELET-MAGYARORSZÁG 3 A kisvárdai „Teichmann” kísérleti telepen dr. Béres József tudományos kutató irányításával vizsgálják a burgonya lombjára juttatott kü­lönböző tápelemek hatását. (Hammel József felvétele) _______•______ KGST-tanácskozás Szolnokon Szolnokon, a megyei tanács nagytermében hétfőn délelőtt megkezdte ötnapos munkáját az Intertextilmas Nemzetközi Gazdálkodó Egyesülés, a KGST-országok közös válla­latának tanácsülése. A moszkvai székhellyel működő szervezet első ízben tanácsko­zik hazánkban, s ülésének napirendjén az összehangolt és szakosított textilipari gép­gyártás megszervezése, a ho­mogén géppark kialakítása, a tudományos kutató és terve­ző munka koordinálása szere­pel. A különböző ipar- és tech­nikatörténeti emlékek gyűj­tése, termelőszövetkezeti és vállalati monográfiák készí­tése — amelyet az MTESZ megyei elnöksége mellett a közelmúltban létrehozott tu­domány- és technikatörténeti bizottság elindított — egész megyénket érintő kezdemé­nyezés. A szabolcsi vállalatok és ftsz-ek részéről többen ér­deklődtek, hogyan kapcsolód­hatnak be a gyűjtőmunkába. A bizottság június 24-én, csü­törtökön módszertani, illetve ismeretterjesztő előadásra hívta az érdeklődőket a nyíregyházi Jósa András Mú­zeumba. Először dr. Németh Péter megyei múzeumigazgató beszélt a tudomány- és tech­nikatörténeti emlékek gyűjté­sének tapasztalatairól, mód­Huszár Istvánnak, az MSZMP Központi Bizottsága Politikai Akadémiáján el­hangzott előadása „A szocia­lista gazdasági integráció né­hány időszerű elvi és gyakor­lati kérdése” címmel megje­lent füzetalakban a Kossuth Könyvkiadó gondozásában* Testvérlapunk jelenti Magdeburgban, a város ha­tárában egy 50 hektár kiter­jedésű melegházrendszert építenek. A talajmunkákat már megkezdték, hogy ezt követően felépüljön a 98 me­legház.' Két év alatt készül­nek el a 100 méter hosszú és 18 méter széles fedett csar­nokok, ahol a város jó zöld­ségellátása érdekében ubor­kát, paradicsomot, salátát, karalábét termesztenek. Debrecenben vasárnap tar­tották meg a Nagyerdőben az országos kutyakiállítást és tenyészszemlét. Több mint félezer kutyát vonultattak fel. Szabolcs-Szatmárból is sok kutyatartó és -tenyésztő vett részt, s megyénkbe szin­te minden osztályban került kitűnő helyezés és arany­érem. A fiatal tacskók kate­góriájában nyíregyházi kapta a fajtagyőztes címet is. A debreceni szemle ismét bizo­nyította, hogy a szabolcs- szatmári kutyatartók, az it­teni szövetség igen magas színvonalú munkát végez e sportágban. Az egyik legfontosabb fel­adat a Tégi szakmunkások, gépek, szerszámok felkutatá­sa, szóbeli, vagy írásbeli vis­szaemlékezések gyűjtése. Né­hány vállalat 20—30 évvel ez­előtti múltját sem ismerjük teljesen. Ezért a vállalkozók­nak esetenként feladatuk le­het ipartörténeti dolgozatok készítése, a vállalatok emlé­keit őrző kéziratok, naplók összeszedése, földolgozása. Kérhető a szocialista brigá­dok támogatása is, kulturális felajánlás formájában. Dr. Németh Péter tájékoztatója után Felhős Szabolcsúé mu­zeológus tartott kiállítási be­mutatóval egybekötött isme­retterjesztő előadást a beregi művészeti vasöntés történeté­ről, s a Jósa András Múze­umban jelenleg látható ritka MUNKAVÉDELEM. Az érintésvédelem ellenőrzése témájú, újabb tanfolyam fe­jeződött be a TITÁSZ-nál Mátészalkán, az elmúlt hét végén. A májusban kezdődött tanfolyam, amelyet a Magyar Elektrotechnikai Egyesület rendezett, hatvanegy szakem­ber tett vizsgát a villamos berendezések helyes, baleset- mentes kezeléséről. A TIT hadtudományi szak­osztálya június 30-án Nyír­egyházán, a Bessenyei Klub­ban előadói konferenciát tart. A konferencia egyik té­mája a hadsereg és a társa­dalom kapcsolata lesz. Olvasótábor úttörőknek Június 28-án nyitotta meg kapuit a kállósemjéni tanyai diákotthonban az úttörők nyári olvasótábora. A két hétig tartó táborozáson 43 tanyai gyerek vesz részt. A program szerint írókkal, köl­tőkkel és más művészekkel is találkoznak, a táborozás utolsó három napját pedig Csehszlovákiában töltik. Vasgyűjtők Zánkán Június- 25-én az ország 680 úttörője érkezett a zánkai út­törővárosba kéthetes juta­lomüdülésre. Az elmúlt tan­évben valamennyien élenjár­tak a vasgyűjtésben és az egyéb hulladékanyagok gyűj­tésében. A Kelet-magyaror­szági MÉH Vállalat Hajdú és Szabolcs-Szatmár megyéből 51 úttörőt küldött a „gyűjtő úttörők” országos találkozó­A MÁTÉSZALKAI CI­GÁNYEGYÜTTES a hét vé­gén Siófokon szerepel. Július 3-án és 4-én itt rendezik meg a szövetkezeti nép tán­cosok VI. országos találkozó­ját. Tárlat Csegöldön Vasárnap nagy érdek­lődés közepette nyílt meg Csegöldön, az otta­ni klubkönyvtárban hat Szabolcs-Szatmárban élő és alkotó festőművész kiállításé. A tárlatot La­katos József, a képzőmű­vészek megyei titkára nyitotta meg, majd tár­latvezetés keretében is­mertette a bemutatott 12 képet. A vándorkiállítás, amely mér eddig is több megyei községben, ta­nyaközpontban volt lát­ható, nagy hozzájárulás ahhoz, hogy a közönség­gel megszerettesse a mű­vészetet, s bemutassa munkáikon keresztül a művészeket. Csegöld után július 5-től Jánk- majtis ad otthont a ké­peknek. A MUNKÁSELLÁTÁSROL TÁRGYAL a héten sorra ke­rülő ülésén a Mátészalkai ÁFÉSZ intéző bizottsága. Az ülésen javaslatokat tesznek a munkásellátás javítása érde­kében. BRIGÁD A KÖNYVTÁR­BAN. A Tiszalöki ÁFÉSZ Ipar- és technikatörténeti gyűjtőmunka szereiről. tárgyakról. jára. mffl Imi inl ni Iffl In 1 Iffl 11 mm Szám: Nyeremény: 4 768 586 konyhafeisz. ut. 4 769 945 konyhafelsz. ut. 4 779 679 konyhafeisz. ut. 4 780 870 házt. félsz. ut. 7 922 208 textil ut. 7 927 673 ki mit vál. 7 963 690 tetőtől talpig ut. 7 994 300 házt. félsz. 8 166 111 táskarádió 8 178 323 utalv. 8 190 086 textil ut. 8 205 621 ki mit vál. 8 214 171 utalv. 8 220 956 konyhafeisz. 8 227 476 textil ut. 8 232 103 tetőtől talpig ut. 8 240 287 tetőtől talpig ut. 8 262 787 ki mit vál. 8 268 980 tv 8 270 059 hűtőgép 8 281 244 konyhafeisz. 8 288 908 ki mit vál. 8 290 981 tetőtől talpig ut. B 297 638 vásárlási ut. 8 303 461 vásárlási ut. 8 317 056 textil ut. 8 331 633 ki mit váL 8 338 068 táskarádió 6 346 977 textil ut. 8 347 074 tetőtől talpig ut. 8 369 417 táskarádió 8 400 696 textil ut. 8 413 935 textil ut. B 424 277 hűtőgép 8 438 352 tv B 438 722 tetőtől talpig ut. 8 447 617 tetőtől talpig ut. 8 449 578 ki mit vál. 8 466 040 vásárlási ut. 8 474 972 tetőtől talpig ut. 8 474 978 ki mit vál. 8 485 619 színes tv 8 498 598 utalv. 8 498 741 ki mit váL 8 498 817 textil ut. 8 500 798 tetőtől talpig ut. 8 503 624 vásárlási ut. 8 505 898 utalv. 8 511 107 vásárlási ut. 8 519 493 konyhafeisz. ut. 8 522 891 ki mit vál. 8 555 962 konyhafeisz. ut. 8 564 327 tetőtől talpig ut. 8 566 832 konyhafeisz. 8 567 762 tv 8 576 059 hűtőgép 8 577 727 tértőtől talpig ut. 8 579 591 tetőtől talpig ut. 8 584 464 tetőtől talpig ut. 8 593 982 50 000 Ft-os ötlet ut. 8 599 477 vásárlási ut. 8 604 511 utalv. 8 606 569 ki mit vál. 8 625 286 textil ut. 8 637 705 háztart. félsz. 8 642 043 zenesarok 8 648 613 textil ut. 8 658 678 utalv. 8 663 213 ki mit vál. 8 665 817 utalv. 8 668 844 vásárlási ut. 8 695 677 konyhafeisz. ut. 8 698 554 vásárlási ut. 8 708 663 konyhafeisz. 8 720 672 konyhafeisz. 8 724 727 utalv. 8 735 164 tetőtől talpig ut. 8 748 442 ki mit vál. 8 764 052 utalv. 8 779 233 tetőtől talpig ut. 8 809 710 tv 8 326 505 vásárlási ut. 8 831 000 utalv. 8 843 545 ki mit vál. 8 864 603 textil ut. 8 890 540 vásárlási ut. 8 890 995 textil ut. 8 893 111 tetőtől talpig ut. 8 903 801 textil ut. 8 913 052 hűtőgép 8 914 719 utalv. 8 922 848 utalv. 8 944 202 tv 8 944 248 textil ut. 8 953 105 textil ut. 8 964 978 textil ut. 8 975 779 konyhafeisz. ut. 8 978 504 konyhafeisz. 8 997 466 hűtőgép 9 174 255 textil ut. 9 174 905 konyhafeisz. ut. 9 180 513 tetőtől talpig ut. 9 184 096 ki mit vál. 9 192 876 konyhafeisz. ut. 9 193 226 textil ut. 9 218 761 konyhafeisz ut. 9 221 465 vásárlási ut. 63 044 725 konyhafeisz. ut. 63 070 838 vásárlási ut. 63 073 326 tv 63 103 341 ut. 63 118 809 ut. 63 118 809 ut. A nyertes szelvényeket 1976. július 20-ig kell a totó-lottó ki­rendeltségek, az OTP-fiókok, vagy a posta útján a Sportfoga­dási és Lottó Igazgatósághoz (1875 Budapest, V., Münnich Fe­renc u. 15) eljuttatni. A gyors­lista közvetlenül a sorsolás után készült, az esetleges hibákért fe­lelősséget nem vállalunk. (MTI) Tyereskova nevét viselő szo­cialista brigádjának vala­mennyi tagja vállalta a kö­zelmúltban, hogy beiratkozik Megyénk területén az elmúlt héten tizennyolc közúti közleke­dési és egy vasúti baleset történt. Ebből kilenc súlyos, nem életve. szélyes, kilenc könnyű sérüléses. Négy motorkerékpár-, egy se­gédmotorkerékpár és egy tanuló­vezetői engedélyt vont be a rend­őrség, mert tulajdonosaik ittasan vezették jármüveiket. Június 27-én, tíz óra körül Dö­gé község belterületén ittas ál­lapotban, körülbelül nyolcvan kilométeres sebességgel közleke­dett személygépkocsijával Zsol­dos József 25 éves villanyszerelő, dögéi lakos. Egy éles, jobbra íve. lő útkanyarban az útpadkára hajtott és egy villanyoszlopnak ütközött. Nyolc napon túl gyó­gyuló, nem életveszélyes séfülést szenvedett. A rendőrség vezetői engedélyét bevonta és eljárást in­dított ellene. Június 27-én, éjfél körül Hilócz- ki László, 28 éves gépkocsivezető újfeliértói lakos, tehergépkocsi­val Ujfehértó község belterületén — eddigi megállapítás szerint — körülbelül nyolcvan kilométeres sebességgel, ittas állapotban köz­lekedett. Egy balra ívelő útka­nyarban a vonalvezetést nem tudta követni, s egy villanyosz­lopnak ütközött. Hilóczki és utasá nyolc napon belül gyógyuló sérü­lést szenvedett. Vezetői engedé­lyét a rendőrség bevonta, eljá­rását indított ellene. Szatmári Pál 26 éves segéd­munkás, kisvárdai lakos, június 27-én 14 óra körül Komoró MAV- állomás területén egy Kisvárda felé közlekedő és már mozgás­ban lévő vonatra akart felugrani. Megcsúszott és a vonat kerekei alá esett. A kerekek jobb lábát levágták. A balesetért Szatmári felelős. Öfehértó határában levő tő vi­zébe fulladt fürdés közben Vágó István 21 éves marós, nyírbátori lakos. Iskolaegészségügy A Fodor József iskola egész­ségügyi Társaság június 24— 26-án Keszthelyen, 300 orvos és pedagógus részvételével jubiláris tudományos ülést rendezett. Szó esett többek közt az oktató-nevelő munka egészségügyi feltételeinek ja­vításáról, a gyermeki szemé­lyiség fejlődéséről, a tanulói terhelésről, a szabad idő fel- használásáról és az iskola- érettségi vizsgálatok tapaszta­latairól. Megyénkből dr. Fa­zekas Árpád főorvos, a gyer­mekszívgondozás egészség- ügyi vonatkozásairól tartott korreferátumot, dr. Tóth László továbbképzési felügye­lő kerekasztal-konferencián az orvos és pedagógus együtt­működéséről beszélt. A tudo­mányos ülés anyagát kiad­ványban megjelentetik. VERSENYFELHÍVÁS. A szolgáltatás színvonalának emelése, az 1976. évi felada­tok teljesítése érdekében versenyfelhívást küldött a kisvárdai várfürdő vezető­sége a Szabolcs-Szatmár me­gyei Víz- és Csatornamű Vál­lalat többi fürdőjéhez. A szá­mos szép vállalás — amely­nek eredményeit már ezen a nyáron élvezhetik a strando­lok —, elősegíti az eredmé­nyesebb munkavégzést, a pi­henők igényeinek mind ma­gasabb szintű kielégítését. ÜDÜLÉS A RÓMAI-PAR­TON. A SZAVICSAV szak- szervezeti bizottsága szerző­dést kötött a Fővárosi Ingat­lankezelő Vállalat szakszer­vezeti bizottságával a Római- parton lévő két üdülőszobá­juk nyári igénybe vételére. Tizennégy család utazhat egyheti üdülésre a kedvelt budapesti dunai üdülőtelep­re Köszönőlevél a KEMÉV-nek A Magyar Űttörők Szövet­sége megalakulásának 30. év­fordulója tiszteletére rende­zett megyei úttörő-találkozó sikeres rendezéséhez a Kelet­magyarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalat dolgozói is nagymértékben hozzájárul­tak. Ezúton szeretnénk a me­gyei úttörőelnökség és a me­gye 80 ezer úttörője nevében köszönetét mondani azért a szép és nemes születésnapi ajándékért, azért a lelkes se­gítségért, melyet a találkozó alkalmával Önöktől kaptunk. Megyei úttörőelnökség Az élet elleni bűncselek­ményekről tanácskozik júni­us 30-án a Magyar Jogász Szövetség megyei szervezeté­nek büntetőjogi szakosztálya. A megyei bíróság épületében sorra kerülő tanácskozás elő­adója dr. Rajka Sándor, a megyei bíróság tanácselnöke Június KRÓNIKA pEter, Pál napja A Nap kél 3 óra 49 perc­kor, — nyugszik 19 óra 46 perckor. A Hold kél 5 óra 53 perc­kor, — nyugszik 20 óra 39 perckor. Hatvan évvel ezelőtt, 1916. június 29-én halt meg — 37 éves korában — Zemplén Győző fizikus, műegyetemi professzor, akadémikus. Nagykanizsán született, 1879 októberében. 1896-tól az Eötvös Kollégium tagjaként végezte egyetemi tanulmá­nyait Budapesten és már 1898-ban a gázok belső súr­lódásáról írt feltűnést keltő tanulmányt. A következő esz­tendőben avatták doktorrá és Eötvös Loránd mellé ke­rült gyakornoknak, majd tanársegédnek. Két év múl­va Göttingenben és Párizs­ba ment tanulmányútra, s hazatérése után a Budapes. ti Tudományegyetemen ma­gántanár, 1912-től pedig -a; József Műegyetemen az j el-, méleti fizikai tanszék ; pro* 5 - fesszora lett. Kutatásaiban a relativitás elmélettel és a radioaktivi­tással foglalkozott. Egye­bek közt új magyarázatát adta az un. Nichelson-kísér- letnek, amikor kimutatta, hogy a fény a fényforrástól különböző irányokban kü­lönböző sebességgel terjed. Előadásaiban a Maxweli-féle elektrodinamikát és a kine­tikai gázelméletet ismertet­te. Az elméleti fizika kül­földön is elismert kutatójá­ról hidrodinamikai tételt neveztek el. Fontosabb mű- vei : Az elektromosság ég . gyakorlati alkalmazása; A tér és az Idő fogalma a re­lativitás elméletének világí­tásában. jd|j$ái$s Várható időjárás ma es­tig : gyenge, napközben megélénkülő, változó irányú szél. A zivatar idején át­meneti szélerősödés. Vár­ható legmagasabb nappali hőmérséklet 29—33 fok kö­zött. Távolabbi kilátások pén­tek reggelig: időnként kissé megnövekvő felhőzet, szór­ványosan záporokkal, eset­leg zivatarral. Legalacso­nyabb hajnali hőmérséklet 13—18 fok között, legmaga­sabb nappali hőmérséklet 24—29 fok között. Jelentős •nennytségü (legalább 5 mm) csapadék az ország területé­nek 40 százalékán várható. lesz. Minigarzon eladó. Vasvári Pál u. 72. II1/38. (01704) Budapesttől 20 km. re összkomfortos víkendház eladó. Jel­ige: ..Könnyén télie- síthető 91858.” a Fel- szabadulás téri hir­detőbe. (Bp. 0158) UG fehér Zsiguli eladó. Érdeklődni: Öz köz 63. II/l. (01682) AZONNALI BELÉPÉSSEL ■FELVESZÜNK 18. ÉLETÉVÜKET BETÖLTÖTT, 8 általános végzett­ségű vagy érettségizett, úszni tudó fiatalokat matróznak, gép­ipari szakközépiskolát végzette­ket gépkezelőnek, valamint uszálykormányost, hajógépészt és szakácsnőt heti váltásos munkareoddel (egy hét munka, egy hét pihenő). Folyamszabá­lyozó és Kavicskotró Vállalat dunai kirendeltsége (Kocsis Ist­ván telefon: 490—929) 1138 Buda­pest, XIII., Cserhalom u. 2. (Kákospatak mellett.) (Bp. 3393) VOLÁN 21. SZ. VÁLLALAT felvételre keres gépkocsivezető­ket, valamint E—302, E—652, UB—80, UB—1212, D—141, RY kotrógépeire, Caterpillar, Volvo homlokrakodóira, Caterpillar és S 100 dózereire, SGW IS. tip. gu­mihengereire gépkezelőket az ország egész területére. Bérezés kollektiv szerződés szerint. Je­lentkezni lehet: Budapest V., Haris köz 6. szám alatt a forgal­mi főosztályon, valamint a ki­rendeltségeknél : Budapest, IX. Illatos u. 9—11, Visonta, Thorez külfejtés, Gánt, Béke tér 23. Szolnok, Abonyi út 2., Nyíregy­háza, Pazonyi út 24. Miskolc, Ta­tárdomb, Muhi út 9. Bag, Csin- toványi u., Debrecen, Vértessy u. 2., Siófok, Balatonkiliti. (Bp. 4330) Gyászjelentések Köszönetét mondok mindazok­nak, akik felejthetetlen férjem DÖMÉNY KAROLY temetésén megjelentek, részvétükkel fáj­dalmamat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló felesége. (01686) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szerető, jó édesanya, nagymama, dédnagymama és ro. kon ÖZV. KUCSERA FERENC- NE életének 85. évében elhunyt. Temetése folyó hó 29-én, 14 óra­kor lesz az Északi temető rava­talozójából. A gyászoló család. (01698) Fájó szívvel tudatjuk, hogy a drága Jó férj, édesapa és nagy­apa ratkos JÓZSEF életének 55. évében elhunyt. Temetése jú­nius 30-án lesz az Északi temető ravatalozójából. Gyászoló család. Nyíregyháza, Sátor u. 32. (01708) M Kelet agyarország KÉPEK 29.. kedd 63 133 159 vásárlási ut. 63 133 528 konyhafeisz. ut.^ 63 149 710 hűtőgép 63 151 251 tetőtől talpig ut. 63 151 852 ut. 63 161 348 ki mit vál. ut. 63 163 916 tetőtől talpig ut. 63 171 544 vásárlási ut. 63 175 758 táskarádió 63 179 140 otthon lakbér, ut. 63 179 156 ki mit vál. ut. 63 199 356 textil ut. 63 216 524 tetőtől talpig ut. 63 217 267 tetőtől talpig ut. 63 220 660 textil ut. 63 221 957 konyhafeisz. ut. 63 223 411 tetőtől talpig ut. 63 223 439 ki mit vál. ut. 63 225 997 textil ut. 63 251 0S0 vásárlási ul. 63 254 956 textil ut. 63 261 625 textil ut. 63 272 559 ki mit vál. ul. 63 227 092 zenesarok ut. 63 281 843 tetőtőL talpig ut. 63 285 102 ki mit vál. ut. 63 288 326 konyhafeisz. ut. 63 289 528 textil ut. 63 293 423 tv 63 298 104 ki mit vál. 63 ' .18 185 tetőtől talpig ut. 63 310 315 háztart. félsz. ut. 63 315 875 tetőtől talpig ut. 63 322 521 ki mit vál. 63 330 816 textil ut. 63 339 583 vásárlási ut. 63 340 102 tetőtől talpig ut. 63 362 421 tetőtől talpig ut. 63 365 738 hűtőgép 63 367 174 textil ut. 63 367 801 textil ut. 63 377 754 textil ut. 63 382 765 vásárlási ut. 63 400 655 konyhafeisz. ut. 63 425 486 textil ut. 63 440 632 tetőtől talpig ut. 63 462 549 tetytől talpig ut. 63 474 416 textil ut. 63 48 801 konyhafeisz. ut. 63 527 715 hűtőgép

Next

/
Thumbnails
Contents