Kelet-Magyarország, 1976. június (33. évfolyam, 128-153. szám)
1976-06-20 / 145. szám
2 KELET-MAGYARORSZÁG 1976. június 20. Nagyfáig hosszú az út. Az ÁFÉSZ-ek a megye városaiban és falvaiban nagy törődéssel igyekszenek kielégíteni a lakosság fogyasztási igényeit, és gondot fordítanak a kiszolgálás kulturáltságára, az áruk megbízható tárolására is. Egyre kevesebb ma már a zsúfolt, vevők által átláthatatlan bolt. Üzleteiket úgy igyekszenek kialakítani, hogy azok jól illeszkedjenek a városok, a falvak esztétikai képébe. Ebben az évben az ÁFÉSZ- ek, az ABC-áruházak építésében és megnyitásában lépnek jelentősei előbbre. A győrteleki fogyasztási szövetkezet Ököritófülpösön 235 négyzetméter alapterületű ABC-áruházat épít és ad át rendeltetésének. Az építkezésre és a berendezésre egymillió 400 ezer forintot költenek. A Csengeri ÁFÉSZ Tyúkodon épít 303 négyzetméter alapterületű ABC- áruházat. Az építkezési és Építkezések, korszerűsítések az ÁFÉSZ-eknél beruházási költségek jelentősen meghaladják a hárommillió forintot. Hasonló méretű ABC-áruházat adnak át ebben az esztendőben Tiszalökön is. Kisvárdán az új lakótelepen az ÁFÉSZ az ipari munkáskörzet vásárlási igényeinek kielégítésére ellátási ' komplexumot alakít ki. A nyáron átadásra kerülő kereskedelmi egységben helyet kap egy 455 négyzetméteres ABC-áruház és egy 118 négyzetméter nagyságú presszó. A Vásárosnaményi ÁFÉSZ 20 millió forintot költ az 1754 négyzetméter alapterületű vendéglátókombinát létrehozására. Itt szálloda, étterem, presszó szolgálja majd a vendégek kényelmét. Tarpán 6 millióért épül 450 négyzetméteres ABC-áruház. A fogyasztási szövetkeze tek Szabolcs-Szatmár me gyei szövetségén azt is megtudtuk, hogy ebben az évben is nagy összegeket költenek a szövetkezetek meglévő üz . létéi, raktárai korszerűsítő sere, bővítésére, javítására és tatarozására. Erre az elnökség felhívással is kérte az ÁFÉSZ-eket. Az ebbén az évben átadásra kerülő’ kereskédelrrti' létesítmények mellett megkezdődött az építése három ABC-áruháznak, 13 élelmiszerboltnak, három étteremnek, 3 iparcikkboltnak, s egy presszónak. Ezek a kereskedelmi egységek a jövő évtől állnak a vásárlók rendelkezésére. A fogyasztási szövetkezetek V. ötéves tervében megvalósuló beruházásokat most egyeztetik a megyei szervekkel. Végleges elfogadásukra a közeljövőben kerül sor. EZER GYERMEKET VÁRNÁK Napközis tábor — iskolabusszal A legtöbb szülőnek gondot okoz, hogyan oldja meg vakációzó gyermeke felügyeletét. Nem minden családban van ugyanis nagyszülő, vagy nagyobb testvér, így a nyári örömök mögött rejtetten ott húzódhat az aggodalom, nem éri-e valami baj az őrizet nélkül maradó kisgyermeket. Főleg az aggódó szülők gondjainak megoldására született meg három évvel ezelőtt a nyári napközis tábor ötlete. Ideális helyen, a sóstói erdő szélén az egykori felvonulási épületeket hasznosították erre a célra. A tábor közkedvelt lett, bár a két év alatt sokat küszködtek élelmezési és egészségügyi problémákkal. Mindezeket megoldották, s tábornyitás előtt még egyszer elvégzik a hidrofortisztítást. A kótaji víz bevezetésével a vízellátás gondját is megszüntetik. Június 28-tól már várja első lakóit a napközis tábor. Egyszerre 300—350 gyermek étkeztetéséről és foglalkoztatásáról tudnak gondoskodni, s úgy számolnak, hogy ezen a nyáron összesen ezer gyermek napközis ellátását tudják megoldani. A városi tanács művelődésügyi osztálya a nevelők beosztásával már előre gondoskodott a megfelelő felügyeletről, így egy- egy nevelőhöz a legzsúfoltabb időben is mindössze harminc gyerek tartozik. Nemcsak gyermekmegőrző funkcióra vállalkoznak a pedagógusok. Igyekszenek a vakációt gazdag programmal, sok kirándulással, vetélkedőkkel, strandolással pihenésre és a gyermekek mozgási igényének kielégítésére fordítani. Mindennapra két programot készítenek az időjáráshoz alkalmazkodva. A gyermekek még ezen felül is választhatnak, a mozgékonyabbak a különböző játékok, a csendesebbek a városi könyvtár letéti részlegének könyvei között. Újdonság, hogy ezen a nyáron először bekapcsolódik a tábor munkájába a városi művelődési központ, több szabad idős programjával. Ezek között a mesejátékoktól a biológiai ismeretek játékos elsajátításáig változatos műsorok találhatók. A gyerekeket iskolától iskoláig szállítja az iskolabusz, jegy helyett a napközis térítés csekkjével utaznak, ezt mutatják fel az első alkalommal. A tábor szervezői mindössze annyit kérnek a szőlőktől, hogy a gyermek érkezésének és távozásának időpontját két nappal előbb közöljék a táborvezetővel. (be) Biztonságosabb közlekedés A szovjetunióbeli távol-keleti tudományos központ keretein belül tevékenykedő talajbiológiai intézet szakemberei olyan berendezést alkottak, amelynek segítségével előre megjósolható az utakat borító jégkéreg kialakulása. A készülék voltaképpen egy szignalizátor, amely elemzi az útfelület állapotát, a légköri viszonyokat és egyéb tényezőket, és jó pár órával a jégkéreg kialakulása előtt már figyelmezteti az útépítőket a veszélyre. A figyelmeztetés után eltelt órák alatt el lehet jutatni a veszélyeztetett utakra azokat a gépkocsikat, amelyek a jégképződést megakadályozó keveréket szórnak az útfelületre. Jogi ankét — az alkoholról Jogászok, orvosok és rendőrtisztek részvételével jogi ankétot tartottak Nyíregyházán. A téma az alkoholizmus elleni küzdelem volt. Az eseményen részt vett az Igazságügyi Minisztérium osztályvezetője, valamint az SZM1 és a HNF képviselője. A vitában sok olyan javaslat hangzott el, amelyet hasznosíthatnak az illetékesek, s amelyek megvalósításával az alkoholizmus elleni küzdelem nem marad csupán szélmalomharc. Az ankéton dr. Kovács Pál, az MJSZ megyei szervezetének elnöke mondott megnyitó beszédet. Ezt követően dr. Kurucz Lajos, az Igazságügyi Minisztérium osztályvezetője tartotta meg főreferátumát. Elmondta: az alkoholisták és általában az ittas emberek társadalmi veszélyessége nő. Az élet elleni bűncselekmények elkövetőinek fele ittas volt. Mindéin ötödik közúti balesetnél kimutatható az itasság valamelyik foka. Minden harmadik házassági bontóper előidézője a szesz. A sok baj okozója ellen hozott törvényerejű rendelet nem terjed ki mindenre és a tvr-t nem is mindenütt értelmezik helyesen. A Nagyfán lévő alkoholisták munkaterápiás intézetébe hosszadalmas és bonyolult a beutalás. Újdonságként említette, hogy az intézetben a mezőgazdasági munka mellett már ipari munkát is végeznek a beutaltak. A sokrétűbb munka, a hasznos. .Időtöltés . még inkább elősegítheti gyógyulásukat. •'* ' A szabolcs-szatmári tapasztalatokról dr. Ignácz Béláné, a megyei bíróság tanácselnöke tartott referátumot. Jogos bírálatként említette, hogy Nyíregyházáról, Kisvár- dáról és a kisvárdai járásból még egyetlen alkoholistát sem utaltak be Nagyfára. Pedig a járókelők is tudják, hogy az említett három helyen sok az olyan alkoholista, aki garázdasága révén, vagy más módon veszélyezteti környezetét. A többi települések helyzetéről beszéljenek a számok. A fehér- gyarmati járásban tavaly senki sem került az említett intézetbe, idén egy személyt utaltak be. A mátészalkai járásból tavaly egy, idén két ember került Nagyfára. A nyírbátori járásból tavaly három, idén egy személyt utaltak be. A nyíregyházi járás hivatalos szervei az elmúlt évben három, idén egy alkoholistát küldtek gyógyulni. A vásárosnaményi járásból tavaly egy, idén már három személy érkezett a munkaterápiás intézetbe. A munkahelyeknek a beutalásra vonatkozóan javas- lattételi joguk van — kár, hogy szinte egyáltalán nem élnek vele. A családtagok egy része is fél. A nyírbátori járásban egy sokat szenvedett feleség nem mert megjelenni a tárgyaláson, félt férje bosszújától. A munkatársak és a családtagok félelme részben érthető, hiszen nem látnak maguk körül kellő védelmet. A bíróságoknak a beutalással kapcsolatos ügyeket soron kívül kell tárgyalni. Javasolta, hogy a tanácsok is intézzék soron kívül f témával kapcsolatos, sokszor életbevágóan fontos ügyeket. Dr. Baráz Sándor, a megyei tanács osztályvezetőhelyettese hangsúlyozta: 1971 óta megyénkben ugrásszerűen nő a nyilvántartott alkoholisták száma. Tavaly nem kevesebb, mint 874 szabolcs-szatmári alkoholistát küldtek elvonókúrára. A munkahelyi vezetők 13, a szakszervezeti aktivisták 3 embert küldtek kezelésre — ez kevés, főleg akkor, ha figyelembe vesszük, hogy a szóban forgó emberek bomlasztják legtöbbet a munkafegyelmet. Az orvos javasolta: keresni kell a lehetőségét annak, hogy a kisebb szervi betegségben szenvedő alkoholisták is Nagyfára, vagy más intézetbe kerüljenek. Dr. Bökönyi András ügyész a megrázó példák felsorolása után elmondta: a beutalásra tett javaslatoknak 70 százaléka (!) az egészségügyi osztályokon elakad. Havacs József, az SZMT titkára szerint az üzemi balesetek jelentős része ittasság miatt következik be. Jó példát is említett: néhány „kezdő” alkoholistát a brigád jó útra térített. Havacs Mihály rendőr alezredes: évente mintegy ezer ittas ember kerül megyénk rendőreihez szabály- sértés, vagy bűncselekmény miatt. Dr. Kőrössy Kálmán, a HNF megyei bizottságának titkárhelyettese szomorúan állapította meg, hogy a nők és a fiatalok aránya növekszik az alkoholisták között. A nyírlugosi falugyűlésen többen panaszolták: „Nálunk egymáshoz közel négy kocsma is található.” Jó lenne felülvizsgálni a kocsmák helyzetét és a boltok italkészletét. Hasznos lenne, ha a szocialista brigádok vállalásai között szerepelne az alkohol- izmus elleni küzdelem. Társadalmi gond az alkoholizmus, ezért véleményünk szerint nemcsak küzdelemre, hanem intézkedésekre is szükség van. N. L. KÖRNYEZETÜNK VEDELME Műhold őrzi az erdőt A Szovjetunióban a föld mesterséges holdjai fogják őrizni az erdőket, hogy megakadályozzák bennük a tűzvészeket. A műholdak jelezni tudják a tűzfészkek kialakulását és azonnal tájékoztatják erről az erdőtűzvédelmi szolgálatokat. Az erdők tűzvédelme része a jelenlegi ötéves terv (1976 —1980) természetvédelmi programjának. A kozmikus őrjáratok alkalmazása a leghatékonyabb eszköz ennek a problémának a komplex megoldásában Konsztantyin Kulakov, a Szovjetunió minisztertanácsa erdőgazdálkodási állami bizottságának elnökhelyettese szerint. Elmondta, hogy az erdők védelmében, melyek területe a Szovjetunióban meghaladja az egymilliárd hektárt, nagy szerepet töltenek be a repülőgépek. Több száz repülőgép és helikopter végez őrjáratot e felett a „zöld óceán” felett az ország európai és ázsiai részében. Ott, ahol a földi tűzoltótechnika alkalmazása akadályba ütközik, az ejtőernyős tűzoltók segítenek. A Szovjetunió északnyugati részén elterülő erdők tűzvédelmi felügyelete televíziót alkalmaz. A magas oszlopokra helyezett kamerák 15 kilométeres körzetben tudják észrevenni a tűzfészkeket. Nyíregyházi „főpróba az országos versenyre // Egy-egy népitáncegyüttes produkciójától — ha nívós a program — művészi élményt kaphatunk, szépnek, kifejezőnek találhatjuk. Arra azonban a legritkább esetben sem gondolunk, hányféle követelmény szükséges az esztétikai élmény felkeltéséhez. Hitelesnek kell lennie a folklo- risztikus feldolgozásnak, tökéletesnek a koreográfiának és az előadásmódnak. Ehhez járul a megfelelő zenekíséret és a produkcióhoz illő színpadi öltözék. Mindezeket a szempontokat figyelik árgus szemmel a táncosok teljesítményét osztályozó országos minősítő versenyeken. Ilyen versenyre készül a Szabolcs-Volán táncegyüttes. Július közepén az ország tíz legjobb szakszervezeti táncegyüttesével közösen Szegeden háromnapos versenyen táncolnak a bronz, az ezüst, vagy az arany fokozatért. A nyíregyházi együttes korábban már két alkalommal nyert ezüst fokozatot, ezúttal az arany fokozat harmadik kategóriája a cél. Ehhez a felsoroltak mellett még a csoport belső életét, a közösség összetartó erejét is mérlegelik. Kétórás műsorukat a verseny előtt egy „főpróbának” is tekinthető önálló esten mutatják be a nyíregyházi közönségnek, július 10-én, a szabadtéri színpadon. (Rossz idő esetén 11- én.) A műsorban a verseny szabályainak megfelelően húszperces „ősbemutató” is szerepel, olyan rész, amely a táncosok nyelvén szólva csak az együttes lábán él. Műsoruk legérdekesebb része egy párostánc, a hajlikázó. Anyagát Érpatakon és Geszteréden idős parasztemberektől gyűjtötték. A színpadon is előbb azok mutatják be, akiktől tanulták, majd a közönség szeme láttára zajlik le az eredeti motívumok feldolgozása. így teszik láthatóvá a népi hagyományok ápolását. (be) Ujfehértón alig egy éve lett gyári munkásnő Bulátkó Ferencné. Kezdetben félt is a zajosan pergő, forgó orsók között. Ma már otthonosan mozog, s a cérnázó gépsor között járkálva cserélgeti az orsókat, s 100—120 kiló fonál orsózását tudja naponta elvégezni. (Hammel József felv.) ABC-áruházak, élelmiszerboltok PÁROS HAJLIKÁZÓ c •