Kelet-Magyarország, 1976. június (33. évfolyam, 128-153. szám)
1976-06-19 / 144. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1976. június 19. Itália szavaz A lig néhány óra múlva kitárulnak hetvenhá- romezer szavazókörzet ajtajai. Ezúttal nemcsak Itália határain belül, hanem egész Európában, de még a tengeren túlon is, feszült figyelemmel várják a 41 millió olasz választó döntését. Rendkívül kiélezett harc jellemezte a választási kampányt. A feszültség fő okai a következők : 1. Az Olasz Kereszténydemokrata Párt valóságos kereszteshadjáratot indított a kommunisták ellen. 2. A demokratikus szabadságjogok védelmezőjének szerepében tetszelgő kereszténydemokraták nem átallották az újfasiszták támogatását kérni. 3. Történelmi felelősség terheli a kereszténydemokráciát abban is, hogy a jelenlegi politikai, társadalmi és gazdasági válságból kivezető egyetlen utat: a kommunisták által ajánlott, széles alapokon nyugvó, valamennyi demokratikus erőt tömörítő nemzeti egységkormányt változatlanul ellenzi. 4. Végül hozzájárul a feszültséghez az is, hogy bizonyos szélsőséges elemek súlyos provokációi csak még jobban elmérgesítik az amúgy is éles választási hadjáratot. Bármennyire is ultrabalosoknak tűnnek a genovai fő- államügyész gyilkosai, vagy a római nagykereskedő elrablói, a gaztettek a konzervatív erők malmára hajtják a vizet. Megmutatta igazi arcát az olaszországi újfasizmus is: az ifjúkommunista életét kioltó golyók híven tükrözték a rosszemlékű fe- keteinges terroristák által szított pogromhangulatot. Ilyen körülmények között indokolt a várakozás, a szavazás végeredményére. Az olasz urnáknak azonban külföldön is nagy figyelmet szentelnek. Itália a NATO déli szárnyának legfontosabb láncszeme. Washington és Bonn nem titkolt aggodalommal viseltetik az esetleges baloldali többség kialakulása iránt és nyíltan helyteleníti a kommunisták bevonását a kormányba. Itália kétségtelenül válaszút előtt áll. Az OKP új távlatokat villantott fel az ország előtt. Vasárnap reggeltől hétfő délig a szavazókon a sor, hogy eldöntsék: melyik úton kívánnak továbbhaladni. Megkezdődtek a szovjet —jordániai tárgyalások A moszkvai Kremlben pénteken délelőtt megkezdődtek a szovjet—jordán hivatalos tárgyalások. A megbeszéléseken szovjet részről Nyikolaj Podgornij, a Legfelsőbb Tanács elnökségének elnöke, Andrej Gromiko külügyminiszter, jordániai részről pedig Husszein király és Zaid al-Rifai miniszterelnök, külügy- és hadügyminiszter vesz részt. A Szovjetunióban tartózkodó Husszeint, Jordánia királyé, fogadta Nyikolaj Podgornij államfő a Kremlben. (Keiet- Magyarország telefotó) Határsértés az NDK ellen A Neues Deutschland pén- elferdítették a tényeket. Böl- teki száma hosszabb kom- ling, a kormány szóvivője mentárban foglalkozik azzal például, bár órákkal koráb- a határsértéssel, amelyet a ban tudomást szerzett a Német Demokratikus Köz- határsértésről, egyenesen társaság ellen két NSZK-beli Schmidt kancellárra hivatko- határőr követett el. Mint is- zott. meretes, a két határőr mint- A Német Demokratikus egy 150—250 kilométer mély- Köztársaság álláspontja ezek ségben behatolt az NDK te- után is változatlan az NSZK rületére, s ott az NDK határ- irányában, őrei elfogták őket. Az NSZK-nak azt a két haA lap kommentárja meg- tárőrét, aki az NDK határát állapítja, hogy Bonnban megsértve, behatolt az állam rendkívül szabados módon területére, miután mindkettő értelmezik a szabadságot, beismerte, hogy jogtalanul amikor a határsértés eseté- cselekedett, petiteken a Né- ben felelős politikusok tuda- met Demokratikus Köztársa- tosan, a valóságot ismerve, ság kitoloncolja az NSZK-ba. A határt illegálisan átlépő NSZK határőröket fogtak el az NDK-ban. Képünkön: az egyik határőr Günter Bohle interjút ad az NDK televíziónak. (Kelet-Magyarország telefotó) TELEX... LUANDA A Luandában folyó zsoldos perben a vád képviselője csütörtökön este halálos ítéletet kért a 13 vádlottra. Mint az ügyész vádbeszédében rámutatott a zsoldosok halálra ítélése politikai lecke lenne a nyugati hatalmak számára és Afrika-szerte elrettentené a zsoldosokat. A csaknem három és fél órás vádbeszéd végén az ügyész a világ forradalmi erőinek és a polgár- háborúban életüket vesztett angolaiak nevében kért golyó általi halált a 13 vádlottra. HAVANNA A latin-amerikai gazdasági rendszer (SELA) csütörtökön Caracasban befejezte miniszteri tanácskozását. A résztvevők egységesen elítélték az Egyesült Államok kereskedelmi törvényét, amely — mint megfogalmazták — „diszkriminatív és hátráltatja az egyenrangú kereskedelmet”. Az indítványt előterjesztő ecuadori küldött az amerikai törvényt „a gazdasági ayresz- szió egyik elemének” nevezte. MAPUTO A Béke-világtanács Joliot Curie-emlékéremmel tüntették ki Samora Machel mozambiki államfőt, a Frelimo elnökét. A BVT legmagasabb kitüntetését Machel Afrikának a kolonializmus és a faj- üdözés alóli felszabadításáért vívott harcban szerzett érdemeiért kapta. Az emlékérmet Romesh Chandra, a Béke-világtanács főtitkára nyújtotta át a mozambiki államfőnek. TOKIÓ Július 8-án ülést tart Tokióban a japán—amerikai biztonsági szerződés konzultatív bizottsága. A tanácskozáson, amelyen többek között részt vesz a japán külügyminiszter és az Egyesült Államok csendes-óceáni erőinek főparancsnoka, létrehozzák azt az új „japán— amerikai védelmi és együttműködési albizottságot, amelyről tavaly augusztusban a két ország hadügyminisztereinek tárgyalásain állapodtak meg. Értesülések szerint az új védelmi albizottság elsőrendű feladata lesz. hogy kidolgozza a japán és az amerikai fegyveres erők együttműködésének módozatait arra az esetre, ha „rendkívüli helyzet” állna elő Japánban, vagy a Japán körüli térségben. Egészségügyi nővérképzők Jövendő egészségügyi nővérek. (Fotó: APN—KS) Á világ minden negyedik orvosa a Szovjetunióban dolgozik. Az országban 83 orvosegyetem és 9 egyetem orvosi fakultása foglalkozik orvosképzéssel. Egészségügyi nővérek és felcserek kiképzése 650 tanintézetben folyik. Moszkvában a Rubljov úton lévő egészségügyi nővérképző iskola ezek egyike. Tizenöt év alatt közel másfélezer egészségügyi nővért képeztek ki itt. A középfokú képesítéssel rendelkező lányok két évig tanulhatnak. Ezalatt alapvető anatómiai ismeretekre tesznek szert, higiéniával, sebészettel, gyermek- gyógyászattal, gyógyszer- tannal foglalkoznak, latinul tanulnak. Kötelező az angol, vagy más idegen nyelv tanulmányozása is. A jövendő egészségügyi nővérek a fővárosi kórházakban féléves gyakorlaton vesznek részt. Végzésük után a különböző moszkvai egészségügyi intézményekhez kerülnek. Valamennyiük elhelyezéséről gondoskodnak. További szakosodással, fogorvosi, sebészeti, vagy gyermekgyógyászati asszisztensek lehetnek. Tíz kicsi néger Szöveg: KOVÁTS ANDOR Kép: BIRÖ TAMÁS (13.) AGATHA CHRISTIE REGÉNYE NYOMÁN Vera és Philip számira ez az éjszaka leplet borított a gyilkosságokra: ők csak egymásé voltak. A reggel azonban könyörtelenül betört szobájukba s ők is visszatértek a borzalmak házába. — Titkolni kell előttük szerelmünket. Mondd, te elhiszed, hogy a gyilkos köztünk van? — kérdezte Vera. — Nos, igen! Kettőnk kivételével! Sőt én Wargravera gyanakszom. Hosszú évekig ült a bírói székben. Mindenhatónak, az élet és halál urának képzelheti magát. Cs te, kire szavaznál? — Szerintem örült a gyilkos. MacArthurt dr. Armstrong ölte meg! És a két mérgezés??? Csakis az orvos lehetett! Az orvosok túldolgozzák magukat, szaladnak a pénz után. S ha egyikük megőrül, jó időbe telik, amíg valaki gyanút fog. Aztán meg: miféle alibi a tiétek? Tegnap Wargrave szavaiból kitűnt, ti hármán csak együtt indultatok a kutatásra, de lehetett egy félóra, hogy külön-külön voltatok. Ezalatt bármelyik- tek megölhette MacArthurt! — El kell innen kerülnünk, bármi áron! Wargrave elgondolkozott dr. Armstrong szavain: — Nem vagyok időjós, de ebben a viharos Időben egy-két napig ide ugyan csónak nem Jöhet. A bíró azt gondolta, hogy az orvosok mind egyformák: klisékben gondolkoznak. Ez is csak közhelyeket tud mondani. „Meggyilkolnak az ágyunkban”! De hangosan csak eny- nyit mondott: — Doktor, szövetkezzünk össze mi ketten a gyilkos felderítésére. — Szívesen! Van valami elképzelése? Miss Brent az elmúlt éjszaka egy részét a biblia olvasásával töltötte el. Aztán letette azt az éjjeliszekrényre. De elaludni nem tudott. Felkelt és elővette a feketekötésű kis naplóját, kinyitotta és írni kezdett: — Ma borzasztó dolog történt Ismét: meggyilkolták MacArthur tábornokot! A bíró nagyon érdekes előadást tartott. Azt mondta: a gyilkos köztünk van. Én már régóta gyanítottam, hogy közülünk valaki az ördög megszállottja. De ki az? Mindenki ezt kérdezi. De egyedül csak én tudom, hogy.,. Egy darabig mozdulatlanul ült, tolla tétován billegett az ujjai között, aztán reszketeg betűkkel leírta: „A gyilkos neve: Beatrice Taylor ...” Aztán lecsukódott a szeme. Az asztalra borulva aludt el. Egyszer hirtelen felriadt, dühösen felkiáltott és kihúzta az utolsó mondatot. Halkan ezt mormolta maga elé: — Én Írtam ezt? Én? Megőrülök! (Folytatjuk)