Kelet-Magyarország, 1976. június (33. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-18 / 143. szám

8 _ kelet-magyarorszAg 1976. június 18. BAJNOKCSAPATAINK (1.) Az összefogás eredménye Mándokon IBV Njíregyházán Augusztus 15. és 22. kö­zött Nyíregyháza ad ott­hont a röplabda ifjúsági barátságversenynek, melyen a szocialista or­szágok csapatai vesznek részt: A Szabolcs-Szatmár megyei Tanács V. B. test- nevelési és sporthivatalá­ban már munkához is lá­tott a most megalakult rendező bizottság. Az IBV-re eddig hét or­szág, Szovjetunió, Német Demokratikus Köztársa­ság, Lengyelország, Cseh­szlovákia, Bulgária, Ro­mánia és Magyarország küldte meg nevezését. Ha­zánknak egyébként két csapata, az ifjúsági A és B válogatott áll rajthoz. A rendező bizottság a napokban várja Kuba és a Koreai Népi Demokra­tikus Köztársaság neve­zését is. A mérkőzéseket a nyír­egyházi városi stadion já­tékcsarnokában rendezik meg. Vasárnap eldőlt a bajnoki cím sorsa a kisvárdal járási I. osztá­lyú labdarúgó-bajnokságban. A vezető mándoki együttes vere­sége ellenére megtartotta ötpon­tos előnyét, amely azt jelenti, hogy a hátralévő két mérkőzés végeredményétől függetlenül el­ső helyen végeztek. Érthető te­hát a nagyközség sportszerető lakóinak az öröme, hiszen • egy sikeres szerepléssel, az osztályö- zóról újra Szabolcs legjobbjai közé juthatnak a mándoki lab­darúgók. — Két évvel ezelőtt, az átszer­vezéskor estünk ki a megyei II. osztályból — emlékezett vissza beszélgetésünk során Veres And­rás, a mándoki sportegyesület elnökhelyettese, egyben a lab­darúgók fiatal edzője. Azelőtt hosszú évekig szerepeltünk a megyei I. és II. osztályú bajnok­ságokban. Fiatalítás Akkor a csapat megfiatalítá­sát és a visszajutást határozták meg célul Mándokon. Ehhez a nagyközségben lévő szövetkeze­tek és intézmények minden er­kölcsi és anyagi támogatást meg­adtak. A községi pártbizottság kezdeményezésére rendezték a sorokat. A helyi ÁFÉSZ az anya­gi támogatáson kívül munkahe­lyeket is adott a játékosoknak és a sportegyesület vezetőinek egy része szintén onnan kerül ki. Jelentős támogatást nyújt az építő- és szerelőipari szövetke­zet, a nagyközségi tanács, az Uj Élet Termelőszövetkezet. — Ennek a társadalmi össze­fogásnak meg is lett az eredmé­nye — mondta Veres András. Már a kiesést követő évben si­került egy jó képességű, fiatal gárdát kialakítani. Akkor a má­sodik helyen végeztünk, négy ponttal lemaradva Ajak mögött. Ez a legreményteljesebb várako­zásainkat is felülmúlta. Az 1975—76. évi bajnokságban aztán a bajnoki cím megszerzé­sét határozták meg feladatul. Megérdemelten — Az otthon dolgozó játéko­sok zöme rendszeresen eljárt az edzésekre — folytatta az edző. Ez meg is látszott a játékunkon. Végig vezettünk a bajnokságban, a régi és nagy vetélytárs, Ajak előtt. Úgy érzem, megérdemel­ten végeztünk az első helyen. — Csapatunk több, mint száz góllal terhelte meg ellenfeleink hálóját. Különösen Balogh La­jos és Bódi László vette ki eb­ben a részét, vasárnapig 23—23 gólt szereztek. Dicséret illeti a keret többi játékosát is, Danes Árpádot, Jármi Jánost, Oláh Zol­tánt, Bodnár Jánost, Szabó Lász­lót, Dévai Tibort, Holové Pétert, Angyal Tibort, Pekó Lászlót, Ba­kó Imrét, Téglási Jánost, Katkó Bertalant, Kovács Lászlót, Sajtos Gábort, Révész Balázst és Barna Istvánt. Osztályozó A mándoki labdarúgók már az osztályozóra készülnek. Szeretné­nek jól szerepelni és visszake­rülni a megyei II. osztályba. Er­re az edző képesnek tartja a já­tékoskeretet. — Ha sikerül az osztályozó, a II. osztályban sem fogunk szé­gyent vallani. Két volt kulcsjá­tékosunk ugyanis. Áros László és Kovács Zoltán, akik az NB Ill-ban szerepeltek, ősszel lesze­rel és visszajön Mándokra. S ott vannak az ifjúsági játéko­saink. Sok-sok tehetséges gye­rek. Bizonyítja ezt az is. hogy ők szintén első helyen állnak a járási bajnokságban — mondta befejezésül Veres András. Bagoly Dániel Labdarúgó-bajnokságok Megyei I. osztály, ifjúsági baj­nokság : Ny. Volán-Dózsa—Tyú­kod 3:1, Gávavencsellö—Vásáros- namény 3:3, Nagykálló—Kisvárda 1:4 (!>, Nagyhalász—Tiszalök 4:1, Fehérgyarmat—Nábrád 2:0, Ti-' szavasvári—Ibrány 7:0, Tuzsér— Ny. Építők 2:0, Mátészalka—Ny. MEDOSZ 13:2 (1). 1. Kisvárda 29 25 1 3 135­27 51 2. F.-gyarm. 29 22 4 3 lfO­19 48 3. T.-vasvári 29 19 3 7 106­31 41 4. M.-szalka 29 18 5 6 101­54 41 5. Volán-D. 29 18 5 6 80­33 41 6. Nagykálló 29 15 7 7 73­34 37 7. Nábrád 29 13 4 12 60­51 30 8. Tuzsér 29 11 6 12 40­53 28 9. Nagyhalász 29 10 3 16 55­92 23 19. Tyúkod 29 8 4 17 52­78 20 11. V.-namény 29 6 7 16 52­89 19 12. Ny. Építők 29 7 4 18 29­83 18 13. Ny. MED. 29 7 2 20 36­117 16 14. Tiszalök*« 29 10 5 14 53­81 15 15. Gávavencs. 29 3 6 20 31-: L10 12 16. Ibrány* 29 4 6 19 47-: L08 6 • = 8 pont levonva! •• = 10 pont levonva! 1. Nyírbátor 27 21 2 4 93-27 44 2. NYVSC 27 20 4 3 73-18 44 3. Baktalórántháza 28 19 5 4 78-26 43 4. Nagyecsed 27 14 5 8 48-45 33 5. Csenger 27 15 1 11 66-41 31 6. Cjfehértó 27 13 5 9 63-45 31 7. Nyírmada 27 12 3 12 40-59 27 8. V.-oroszi 27 11 3 13 54-54 25 9. Balkány 27 11 3 13 65-70 25 10. Demecser 27 12 — 15 65-69 24 11. N.-varsány 27 9 3 15 38-60 21 12. Mg. Föisk. 27 8 4 15 48-64 20 13. Kemecse 27 7 2 18 40-72 16 14. Nyírtass 27 6 — 21 20-88 12 15. Hodász 27 5 — 22 28-81 10 Tóth József Nyíregyházi járási I. osztály: Kék—Székely 5:1, Tiszabercel— Tiszadada 3:0, Oros—Nyíribrony 3:0, Tiszadob—Nagycserkesz 3:5, Tiszanagyfalu—Napkor 2:1, Tisza­lök—Kótaj 1:1, Nyírtura—Nyírpa- zony 3:1, Nyírtelek—Sényő 1:0. Megyei II. osztály, ifjúsági baj­nokság: Nagyvarsány—NYVSC 0:3, Nagyecsed—Váinosoroszi 0:5 (!), Demecser—Balkány 6:1 (!)', Baktalórántháza—Hodász 4:3, Nyírbátor—Nyírmada 2:4 (!J), Nyírtass—Kemecse 2:0, Csenger— Üjfehértó 1:1. Nyíregyházi járási II. osztály: Kálmánháza—Beszterec 0 :l, Ti- szaeszlár—Bashalom 0:3, Ramo- csaháza—Demecser 2:2, Timár— Levelek 2:1, Tiszarád—Nyírjákó 4:4, Nyírtét—Apagy 1:3, Kisfás- tanya—Nyírszőlős 2:4, a Nyír- kércs—Sóstóhegy mérkőzés két pontját az elől álló kapta. 1. Nyírkércs 28 17 8 3 54-21 42 2. Demecser 28 16 9 3 70-34 41 3. Levelek 28 17 4 7 72-39 38 4. Nyírtét 28 15 6 7 71-40 36 5. K.-háza 28 14 7 7 50-31 35 6. Bashalom 27 15 3 9 45-43 33 7. Tiszarád 27 13 6 8 79-59 32 8. R.-háza 27 10 8 9 50-44 28 9. K.-tanya 28 11 5 12 55-57 27 10. Apagy 28 10 6 12 50-51 26 11. Nyírjákó 26 8 7 11 41-46 23 12. Timár 28 8 6 14 46-65 22 13. Beszterec 27 9 4 14 39-63 22 14. T.-eszlár 27 4 4 19 18-79 12 15. Sóstóhegy 27 4 3 20 17-72 12 16. Nyírszőlős 27 4 3 20 17-72 11 Pásztor József OLIMPIÁRÓL — OLIMPIÁRA Aranyak, arcok, pillanatok A gyapotszedö néger fia • Owens — Jesse azért született, hogy fusson — mondta elragadtatással Larray Sneider, amikor meglát­ta a néger fiút. Ez a szakem­ber már korábban több ameri­kai rövidtávfutót fedezett fel, Owens esetében sem tévedett. Az amerikai atléta rendkívüli tehetsége 1935-ben bontakozott ki. Május 25-én, Ann Arborban egyetlen versenyen öt világre­kordot javított meg, ime a mind­eddig utánozhatatlan sorozat: 100 yardon 9,4, 200 síkon 20,3, gáton 22,6, 220 yardon 20,3, távolugrás­ban 813 centiméter. Közvetlenül a szenzációs ver­seny után ezt mondta: — Nem gondoltam rekordra, csak futottam és ugrottam. Az egészben nem látok semmi külö­nöset. Futni nagyon szeretek. Élvezem a sebességet. Az ugrás az más, az nem olyan jó. Futó vagyok. Csak úgy mellékesen ug­rottam. 1936-ban Berlinben, az olim­pián Owens már a százméteres előfutamban igazolta az ameri­kai atlétacsapat vezetőinek elő­zetes várakozásait. 10,2-es idővel szakította át a célszalagot, bár igaz, hogy hátszél fújt. Könnye­dén győzött a döntőben is. 10,3-as eredménnyel szerezte meg az el­ső aranyérmet. Távolugrásban izgalmas küz­delmet vívott Longgal, és a né­met atléta már a kezében érez­te az aranyérmet. A berlini sta­dion közönsége bizonyosra vette a hazai sikert. Ütemes kiáltá­sokkal bíztatta Longot, aki Owens utolsó ugrása előtt veze­tett is. De Owens gazellaköny- nyedséggel futott neki a homo­kos ugróhelynek. Hosszú ideig lebegett a levegőben, mintha so­Jesse Owens. született 1913- ban Alabama államban, Denver városában. Apja, egyik napról a másikra élő, gyapotszedő néger volt. Kölyökkorában újságot árult és olyan könnyedséggel, erőlködés nélkül rohangált órá­kig az utcákon, mint ahogy más sétált. Az iskolában a baseball- mérkőzéseken ő volt a leggyor­sabb. SORO A nyírbogdányi tartalékos klub nyerte a nyíregyházi járás tartalékosok honvédel­mi versenyének összesített pontversenyét. Az egyéni ver­senyzők között az I. kor­csoportban Varga József (Ti- szavasvári), a II. korcsoport­ban Róka Sándor (Tiszavas- vári) győzött. A csapatver­senyt az I. korcsoportban Ti- szavasvári, a Il.-ban Nyír- bogdány nyerte. ★ Június 19 és 24 között Bé­késcsabán rendezik meg az országos középiskolás labda­rúgó-bajnokság döntőjét, ahol megyénk színeit két együt­tes, a Kisvárdai Bessenyei Gimnázium és a Nyíregyházi 110-es DSK gárdája képvi­seli. # Június 14-én Szamosszegen tartották meg a mátészalkai és a fehérgyarmati járás, va­lamint Mátészalka város tar­talékos tisztjeinek és tiszthe­lyetteseinek honvédelmi ver­senyét. A mátészalkai váro­siak versenyét a két kategó­riában Szabó Menyhért és Jónás János nyerte, míg a járásiaknál Puskás Ferenc és Bemáth Gyula bizonyult a legjobbnak — írja tudósítónk, Zsoldos Barnabás. Kß AN Június 12-én és 13-án Sal­gótarjánban rendezték meg a „Kongresszusi SZÖVOSZ Kupa” női és férfi kispályás labdarúgó területi döntőjét, ahol öt megye csapatai kö­zött a Tiszalöki ÁFÉSZ női együttese 3., a Mándoki ÁFÉSZ férfiegyüttese pedig 4. helyen végzett. ★ A magyar tájékozódási fu­tóválogatott az elmúlt héten Finnországban vendégszere­peit. A válogatottnak tagja volt Hrenkó László, a Nyír­egyházi TITÁSZ versenyzője is, aki a Suuntó Kupán az erős mezőnyben 21. helyen végzett. Totó­tanácsadó 1. Kossuth—Dunaújváros 1 2. N.-kanizsa—Pécs IX 3. FOSPED—Debrecen 2 4. Nagybátony—Dorog 2 5. Szekszárd—Budafok X 6. Komló—Szolnok 1 7. K. Táncsics—G.-MAVÁG 2 8. L. Fonó—Pénzügyőr 1 9. Enying—Siófok lx 10. PVSK—Szvf. MÁV 2 u. D. Építők—BKV Előre 2 12. Pét—Vác lx 13. Körmend—Fűzfő lx 14. BTASK—Szarvas lx 15. ÉPGÉP—KSC 1 16. ÉGSZÖV—Láng X Eredménylapok a nyári olimpiai játékok történeté­ből: BERLIN, 1936. 100 méteres férfi síkfutás: 1. Owens (E. A.) 10,3, 2. Metcalfe (E. A.) 10,4, 3. Osendarp (Hollandia) 10,5. 200 méteres férfi síkfutás: I. Owens <E. A.) 20,7, 2. Ro­binson (E. A.) 21,1, 3. Osen­darp (Hollandia) 21,3. 4x100 méteres váltófutás: 1. Egyesült Államok (Owens, Metcalfe, Draper, Wykoff) 39,8, 2. Olaszország 41,1, 3. Németország 41,2. Férfi távolugrás: L Owens (E. A.) 8,06, 2. Long (Német­ország) 7,87, 3. Tajima (Ja­pán) 7,74. hasem akarna földet érni. Né­ma csönd, majd tízezrek csaló­dott moraja. 806 centiméter. Az amerikai atléta utolsó ugrásával megelőzte német ellenfelét, ez­zel megszerezte negyedik olim­piai aranyérmét. Owens tagja volt a 4x100 mé­teren győztes amerikai váltónak is. így tehát a berlini olimpián négyszer állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Világhírű lett és felgyorsult az élete, nemcsak a salakpályán, hanem azon kívül is. Mindenütt látni akarták; elhalmozták meg­hívásokkal, előnyös ajánlatok­kal. Rengeteget versenyzett, könnyeden futotta száz méteren a 10,3-as időket, az európai és az amerikai városokban ezrek és ezrek váltották meg a borsos áru belépőjegyet, hogy lássák a „vi­lág leggyorsabb emberét.” KI tudja, hogy milyen eredményre lett volna képes, ha nem váltja viszonylag hamar nem is „apró” dollárra nagy tehetségét. Igaz, 1935-ben elért 10,2 másodperces világrekordját így is csak hu­szonhat esztendővel később, 1956- ban tudta megdönteni az ugyan­csak amerikai Williams. Hason­lóan hosszú életű volt távolugró csúcseredménye, a 813 centimé­ter is. Ezt huszonöt évvel ké­sőbb honfitársa, Boston szárnyal­ta túl. Owens azonban profiszerződést írt alá. 10 000 dollárt kapott azért, hogy látványos, inkább cirkuszi, mint sportjellegű versenyeken bizonyítsa be gyorsaságát, ver­senyt futott lovakkal és kerék­párosokkal, majd egy dzsessz- zenekar karmesteri szerepét is vállalta. Később különféle ame­rikai lapok, rádió- és televízió- állomások kommentátora lett. A legutóbbi időkben minél több né­ger fiatallal igyekszik megked­velteim az atlétikát. Los Ange­lesben egy reklámiroda tulajdo­nosa és emellett az Amateur Athletic Onion szakbizottságá­nak a propagandistája is és so­kat tesz az atlétika népszerűsí­téséért. Molnár Károly » Kelet­agyarország A Magyar Szocialista Mun­káspárt Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János 1976. június 18., péntek 2. MŰSOR: KOSSUTH RADIO 8,27: Zenekari muzsika. — Közben: 8,50: Elektrokémiai műszerek az orvostudomány­ban. — 9,00: A zenekari muzsi­ka folytatása. — 9,34: Vidéki óvodások énekelnek. — 10,05: Iskolarádió. — 10,43: Radnóti Miklós versei. — 10,48: Bizet: Carmen — A IV. felvonás finá­léja. — 11,00: Gondolat, (ism.) — 11,46: Bárdos Lajos kórus­műveiből. — 12,35: Tánczenei koktél. — 13,20: Nótacsokor. — 14,01: Szőnyi Erzsébet művei­ből. — 14,26: Robi, Tóbi és a Tőfrocsó. Fantasztikus rádiójá­ték gyermekeknek. — III. rész. — 15,10: Juhász Frigyes—Kö­vesdy János: A másik Amerika — song. — 15,20: Zenés játékok­ból. — 16,00: A világgazdaság hírei. — 16,05: ö a test, én az árnyéka. Luigi Pirandello no­vellái rádióra alkalmazva (ism.) — 16,49: Az élő népdal. — 17,05: Dvorzsák: VIII. szimfónia. — 17,41: Láttuk, hallottuk — a színházban és a moziban. — 17,66: Vujicsics Tihamér népze­nei feldolgozásaiból. — 19,15: Világszínház. A hetvenkedő ka­tona. Plautus komédiájának rádióváltozata. — 22,51: Victo­ria de Los Angeles és Kónya Sándor énekel. — 21,30: Háttér­beszélgetés. — 22,20: Tíz perc külpolitika. — 22,30: Világhírű vonósnégyesek. — 23,25: Zsóri Kati és a Hungária együttes műsorából. — 0,10: Régi kórus­muzsika. PETŐFI RÁDIÓ 8,05: Dobos Kálmán féld.: Moldvai csángó dalok. — 8,15: Szuhay Havas Ervin írása egy indián teremtésmondáról. — 8,33: Slágermúzeum. — 9,33: László Margit operettdalokat énekel. — 10,00: Zenés műsor üdülőknek. — 11,50: Miért en­gedték; — 12,00: Népdalok. — 12,33: Muszorgszkij operáiból. — 13,33: Táborban. — 14,00: Kettőtől ötig... — 17,00: Az Ifjú­sági rádió órája. — 18,00: Yolanda Marculescu és Josef Metternich énekel. — 18,33: A rádió Dalszínháza. Forró nyár. Zenés játék. Szövegét Tóth Miklós, a verseket FUlöp Kál­mán irta. — 20,13: Fuvószene az NDK-ból. — 20,33: Falusi es­ték. — 21,30: ifj. Sánta Ferenc népi zenekara játszik, Kárpáti István nótákat énekel. — 22,07: Szervászky Endre: Klarinét­szerenád. — 22,33: Könnyűzenei stúdiónk felvételeiből. — 23,25: Fauré: g-moll zongoranégyes. nyíregyházi rádió 17,00: Műsorismertetés. — Hí­rek. — Lapszemle. — 17,05: Sztárok és slágerek. — 17,25: Köztünk maradjon... — 17,30: Román fóxtrottegyveleg. — 17,35: Jó hétvégét! Kulturális és sportprogramajánlat. — 17,50: Kazal László énekel. — 18,00: Észak-tiszántúli krónika. — 18,15: A Koltai—Papp-együt- tes játszik. — 18,27—18,30: Hír­összefoglaló. — Műsorelözetes. MAGYAR TV 17,08: Hírek. — 17,15: Café Orientál. NSZK zenés film. — 17,40: Kuckó. — 18,10: öt perc meteorológia. — 18,20: Minden­ki közlekedik. — 18,35: Műso­rainkat ajánljuk. — 19,00: Rek- Iámmüsor. Fővárosi mozik mű­soraiból. — 19,05: Esti mese. — 19,20: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. (Színes!) — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: Rohan az idő. Kedvelt dallamok II. (Szí­nes!) — 20,25: Feladat. Tévéjá­ték. HI/3. rész. (Színes!) — 21,35: Aki mer, az nyer. Társas­játék. — 22,35: Tv-híradó 3. 20,00: Nyári színházi esték: Euripidész: Bakhánsnők. Tra­gédia két részben. A kaposvári Csiky Gergely Színház előadá­sa, felvételről. (14 éven felüli­eknek!) — Közben: Kb. 21,00: Tv-hiradó 2. — 22,00: A napsu­gár nyomában. Ismeretterjesztő filmsorozat. (Színes!) XII. rész: Legtávolabb a napsugártól. (Ism.) BRATISLAVA! TV 16,50: Tv-híradó. — 17,05: „Udv a munkának”. Fiatalok tv-klubja. — 17,55: Kisfilmek: Bulgária tengermelléki építé­szete. Napocska. A kovacsivi fürdő. — 18,40: Esti mese. — 19,00: Tv-híradó. — 19,30: „Udv a munkának”. Mindnyájunk zenéje. — 20,50: A 13. nemzet­közi tv-fesztivál krónikája. — 21,05: Becsületesek útja. Len­gyel tv-film 8. rész. — 21,55: Tv-híradó. ROMAN TV 16,00: Románia—Szovjetunió női kézilabda-mérkőzés. — 18,00: A növények és állatok vi­lága. — 18,20: A legkisebbek­nek. — 18,30: Tv-híradó. — 19,00: Gazdasági magazin. — 19,30: Dalok. — 19,40: „A ban­da” film. MOZIMŰSOR: Krúdy mozi: FEHÉR AGYAR VISSZATÉR. E. k.: 4, 6 és 8 óra. Béke mozi: GYÉMÁNT LA­DY. E. k.: 4, 6 és 8 óra. Gorkij mozi: JATSZD ÜJRA SAM. E. k.: 4; 6 és 8 óra. Móricz Zsigmond mozi: ERESZD EL A SZAKÁLAMAT! E. k.: fél 6 és fél 8 óra. Kert mozi: GEROLSTEINI KALAND. E. k.: 8 óra. Kisvárdai mozi: ROBBANÁS. Mátészalkai mozi: PRÓBA­IDŐSÖK. Nyírbátori mozi: HA MEG­JÖN JÓZSEF. SZÍNHÁZMŰSOR: Csokonai Színház: HOGYAN HÁZASODOTT MEG PETRUS- KA? 18-án 19,00 óra ödry-b. Szerkesztőség: Nyíregyháza. Zrínyi Hona u. 3—5. Telefon: iO-003, 11-277 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344 Postacím: 4401 Nyíregyháza, Pf.: 4T Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza. Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon: 10-150 PL: 25 Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely pos­tahivatalnál, a kézbesítők­nél. Előfizetési díj egy hónapra 20 forint. Indexszám: 25 059 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Felvilágosítás hirdetés ügyben 10—150 telefonon NYÍRSÉGI NYOMDA Nyíregyháza, Árok utca 15. F. v.: Holéczi István 9. Oros 32 13 5 14 69-56 31 10. Nyírpazony 32 12 7 13 49-61 31 11. Kék 32 13 3 16 52-57 29 12. N.-cserkesz 32 11 6 15 46-57 28 13. Nyíribrony 32 11 6 15 51-63 28 14. Napkor 32 13 — 19 46-78 26 15. Búj 31 12 2 17 58-68 26 16. Tiszadob 31 10 5 16 53-73 23 17. Nylrtura 32 6 6 20 40-91 18 18. T.-dada 32 4 5 23 31-88 13 1. Kótaj 31 24 6 1 104-24 54 2. T.-bercel 32 21 3 8 56-33 45 3. Tiszalök 32 16 7 9 64-56 39 4. Sényő 32 16 6 10 63-45 38 5. T.-nagyfalu 32 13 11 8 55-45 37 6. Székely 32 14 7 11 64-36 35 7. Nyírtelek 32 14 7 11 49-40 35 8. T.-telek 31 12 10 9 58-37 34 FILM RÁDIÓ

Next

/
Thumbnails
Contents